Én most másban vagyok benne, de szerintem a Sega Saturnomban ma landolni fog az Alien Trilogy lemez, meg a feeling kedvéért átnézem a manualját is, ha már egy ilyen jó kis complete edisön pihen a polcomon :D
Nálam a facehuggerek vitték el a filmet bár hiányoltam a tojásból kikelést mivel számomra a mai napig egy hidegrázós jelenet ahogy szétnyilnak azok az ocsmány nyálkás tojások. Az űrhajó fedélzetei is kifogástalanok, de a xenok lomhasága nagyon irritáló volt amik tudom, hogy a jelmezek meg báb robotok voltak nagyrészt, hogy hozzák a klasszikus formulát, de így nem tudtak sprintelni se gyorsan falon mászni, és könyörgöm már egy kávét is lefőzhettek volna a tűlélők mikor már felbukkantak a kifejlett példányok. A zenei aláfestés mentette meg ezeket a jeleneteket a film végi lény pedig szerintem egy az egyben kihagyható lett volna inkább a csaj változhatott volna valami prev xeno queen-né aki hibernálva utazott volna tovább.
Alien rajongóként, csalódás volt. Ugyanakkor mindenképp meg kell nézni. a látvány és részletek szuperek, a történetben van egy két új dolog amit jobban kilehetett volna aknázni, de sajnos a történet lapos maradt, nem hoz új dolgot, a csavarok előre kiszámíthatóak. És most még az őrületes badarságokról nem is beszélek mint pl az alien-ben atombombával felrobbantott Nostromo roncsai egy helyen lebegnek az űrben, az Aliennel egyetemben... aki eleve nem is ott lett az űrben kihajítva. És persze egyén függő, hogy ki mennyire fél és izgul, de nekem nem hozta azt amit az első két vagy akár három rész, sem a játék. Szóval ha elhagyod mindazt amit anno láttál és tudatlanul nézed akkor jó, de alien folytatásnak nagyon gyenge. 4/10
Szerintem zseniális! Nehéz manapság újat alkotni, nem is ez volt a cél. Viszont hozza a régi sci-fi horror combot! A díszlet kiváló és jót tett, hogy fiatalok játszák. Mikor már hátradöldsz a székben, hogy na tudom mi lesz a vège, akkor csak van egy csavarás és még egy és még egy. Amint kijön streamingen megnézem újra+újra 😅
Csak az a rohadt üvegajtó ne lett volna a kyrokamránál, az egész sztori alapját adó fordulat hogy nem tudtak átjutni rajta, majd 3 perc múlva betörik egy poroltóval egy csapással...
Az egy dolog, hogy a karakterek hülyék, sőt kémia sincs közöttük, ami miatt nehéz még azt is elhinni, hogy a szereplők valaha is találkoztak már. A nagyobb baj az, hogy felbukkan az események között egy csomó ismerős elem, sőt Rain egyszer egy az egyben Ellen Ripley-t (Sigourney Weaver) játszik, fegyvert ragadva még a szél is ugyanúgy fújja a haját, csak hát szegénykémbe feleannyi kisugárzás vagy egyéniség sem szorult, mint elődjébe, így maximum csettintünk egyet, hogy „igen, ezt már láttam!”
@@exogrinder3797 szerintem ez nagyon szubjektív hozzáállas és kötözködés. Ennyire egyáltalán nem borzasztó a film. A karaktereket egyáltalán nem mondanám hülyének.
Én inkább úgy mondanám, hogy a droid kivételével tényleg nem volt karakterük. Az Aliensben pl volt, hiába volt pár mondatos szerepük, mégis tudtál értük izgulni, itt 2 órája volt a rendezőnek, hogy felépítse a szereplőket, mégis képregény szereplők maradtak.
Elhangzott a "kritikában" is, hogy biztonsági játékot játszottak! Nem kockáztattak hanem bevált formulát mutattak, senki nem várt nagy újdonságot a filmtől mivel a Ripley "koppintásos" főszereplő már az első előzetesben megjelent! Csak az tudott ilyen szinten csalódni aki nem látott egy trailert sem a filmből!
Nem erre vártam ! Ez a film egy csalódás. Sigourney Weaver jelenetek vannak benne újrajátszva sokkal szarabbul. A forgatókönyv is másolta az előző Alien részeket. Már alig vártam hogy vége legyen .
Az év legnagyobb filmes csalódása. A rendezőnek egyetlenegy eredeti ötlete sem volt, csak az előző rendezők ötleteit másolta. Alien: The Greatest Hits movie. Gyenge karakterek, akikért egyáltalán nem lehet izgulni, zéró karakterépítés, néhol iszonyatos CGI (az űrjelenetek kivételével), a zene csak aláfestőzene, meg sem közelíti a nagy elődöket, akik tényleg zeneszerzők voltak, túl sok fény, és füst, mintha egy disco-ban vették volna fel. Fan service és nostalgia factor. Fede Alvarez egy B movie rendező volt és az is marad.
@@vezertrojai Biztonsági játékból is lehetetett volna jó filmet csinálni. Nyilván ezért is volt a budget kevesebb (ami néhol látszott is), mert nem akartak buktát csinálni. A marketingje erős volt, sok embert felhájpolt, hogy végre láthatnak egy jó Alien filmet, aztán kiderült, hogy ez a tehetségtelen rendező mindig csak ráül egy híres franchise-ra és annak a hírnevével tollaskodik. Zéró rendezői vélemény vagy stílus. Lehetett volna sokkal merészebb, ehelyett gyerekekről készítettek gyerekeknek filmet.
Szerinted a Covenantban tudták a zuhany alatt, hogy van egy xeno a fedélzeten? A kapitáy is azért nézett bele a tojásba olyan bátran, mert még nem látott alien filmet.
Egyetértek, de szerintem a kapitány azért nézett bele a tojásba, mert egy felelőtlen és inkompetens idióta volt. Sajnos neki ennyi szerepelt a forgatókönyvben... :-[
A film nem lenne rossz ha jó lenne de sikerült az alkotóknak elkövetniük három hibát. 1. A film semmit nem tesz hozzá a lore-hoz. 2. Szolgaian másolja az eddigi filmek minden főbb elemét, mindig lehet látni, hogy most melyik előzményfilm diszeletében vagyunk éppen. 3. És a az összes új folytatás hibája: Az impregnálás megtörténik néhány perc alatt és természetesen lesz egy teljesen kifejlett harcosunk egy negyed óra alatt. Nekem továbbra is az Alien és az Aliens az etalon és minden más felejthető.
1. Nem ad hozzá, de ha a korábbi jó volt, ez pedig olyan, mint a korábbi - mert nem ad hozzá -, akkor ez is jó. 2. Szerettük a korábbi filmek főbb elemeit, díszleteit, akkor itt miért ne szeretnénk. 3. Jah, ez teljesen valid. Az első részben azért elég sok idő eltelik (bár nem emlékszem mennyi, de órákról van szó).
Szuper a film, csak a James Cameron meg a Ridley Scott forog a sírjában. Hogyan lesz a pólyásbabából fél óra alatt 3 méteres szörny, például. Hogyan fejlődik ki az alien 1 óra alatt a petéből kifejlett ragadozóvá. Ilyen abszolút baromságokon ha képesek vagyunk szemet hunyni, akkor továbbra is el fognak árasztani minket ilyen szemétrevaló forgatókönyvekkel. A magyar csapat munkájához minden tisztelet, gyönyörű a díszlet, a számítógépes munka, minden egyéb.
a köv snittben ott buzerál egy facehugger a csaj feje mellett. sztem érzékelte, h megfogyatkozott a banda, így az utolsó potenciális inkubátort stoppolta. :DDD
Ezzel a logikával csak az a baj hogy akkor legközelebb meg felnevel az alien egy csecsemöt csak hogy utána belepetézzen. De most komolyan hogy képzelték ezt.
@@johoz1457 idegen, benne van a nevében. Nem úgy működik mint a földön ismert ragadozók. Abba pl belegondoltál már hogy egyáltalán minek ölnek meg bárkit is? Veszélyt nem jelent rájuk gyakorlatilag semmi, élelem pedig nem kell nekik mer évekig elvannak nélküle (a filmekben sem esznek meg soha senkit, csak simán legyilkolják ha éppen nem kell gazdatestnek. De miért, mi oka van rá? Ezeknek a gondolkodásmódja meg az ösztönei teljesen eltérnek a miénktől)
Nagy csalódás volt. Lenyúltak szinte mindent . Nekem az volt zavaró, ahogy tanította a fegyver használatra, az, egy az egyben Hicks és Ripley egyik legjobb közös jelenete.
Nekem nagyon tetszett a film,engem csak az zavart,hogy egyetlen karcolàssal megúszta az egész kalandot.Egy laza kirandulason több sérülést ossze szedek😅
az alagutakat és továbbfejlődésnél használt kokoont is a testük váladékából épitik, feltételezem a Big Champ-et megvédő gubó is ebből készült, nyílván más nem is ált rendelkezésére XD egyébként Rook kitért rá hogy szélsőséges körülmények sem nagyon hatják meg őket, kaja, éghajlat, stb. lehet kapunk rá később egy hivatalos verziót is :D
Jó film lett. Bár a végén azt a ember alient kihagyhatták volna. Arra vissza tértve, hogy az alien csak préda az így is van ha van Predator. Mivel sokkal erősebb keményebb és okosabb mint egy alien. Nem ellenfél nekik. Elvégre pusztakézzel szét tudják tépni az alient. A királynőt is elhúzza ha kell mint az avp ben. Az alien csak az ember számára ilyesztő.
Tegnap délelőtt hatan egy szombati matiné keretében megnéztük az új Alien: Romulus filmet. Bár mindannyian nagy várakozásokkal ültünk be a vetítésre, sajnos nem mindenkiben hagyott mély nyomot. Az alábbiakban szeretném megosztani a saját véleményemet a filmről: Az új Alien: Romulus sajnos nem hozta meg azt az élményt, amit vártam. Azért voltak benne olyan elemek is, amelyek kifejezetten tetszettek. Például rengeteg easter egg (meglepetés húsvéti tojás) található a filmben, amelyek egyértelművé teszik, hogy ezt a filmet olyan emberek készítették, akik maguk is nagy rajongói az Alien univerzumnak. Ilyen apróságok, mint a klasszikus bólogató madár a díszletek között, vagy a visszautalások a korábbi részek ikonikus jeleneteire, mind arra utalnak, hogy az alkotók tisztelettel nyúltak a franchise-hoz, és igyekeztek megőrizni annak örökségét. Az apró részletek iránti figyelem és a nosztalgia kiválóan működött a film során, ezek az elemek tényleg az egész filmben végigvonultak, és igazán élvezetessé tették a rajongók számára. Gabriella húgomnak volt egy nagyon jó észrevétele a filmmel kapcsolatban, ami teljesen helytálló: már a film elején egyértelművé tették, ki lesz a főszereplő, és az egész történet tulajdonképpen köré szerveződött. Ez éles ellentétben áll a klasszikus Nyolcadik utas: a Halál filmmel, ahol hosszú ideig nem lehetett tudni, ki marad életben. Sajnos, az új Romulus kiszámíthatósága miatt elveszítette azt a titokzatosságot és feszültséget, ami az Alien filmek legnagyobb erőssége volt. Ugyanakkor, sajnos voltak olyan dolgok is, amelyek kevésbé nyerték el a tetszésemet. A film túlságosan is nagy tisztelettel próbált adózni a korábbi részek előtt, ami néha a történet kárára vált. Az alkotók bevonása, vagy legalábbis a rájuk való utalás dicséretes próbálkozás, de néhol túl erőltetettnek tűnt. Emellett volt néhány zavaró logikai probléma is. Például a Nyolcadik utas: a Halál című filmben Ripley kilöki az idegent az űrbe, miután már megpihent az űrhajón, és akkor szembesül vele, hogy az idegen ott bujkál a gépek között. Azonban az Alien: Romulus története úgy indul, hogy a Nostromo roncsaira bukkannak, ahol megtalálják az idegen megjegesedett, bebábozódott maradványait. Ez logikailag nem állja meg a helyét, hiszen Ripley az idegennel együtt elhagyta a Nostromót, így az ott sem lehetett volna. Hasonlóan zavaró volt a film vége, ami egyértelműen a negyedik rész előtt próbált tisztelegni, ahol megismerhettük Ripley lányát. Itt viszont az egyik karakter egy tervezőre hajazó fiát mutatják be, ami szerintem egy nagyon kínos és felesleges részlet volt a filmben. Ez a fajta tisztelgés nemcsak szükségtelen, de inkább rontotta a film élményét. Összességében az Alien: Romulus egy vegyes élmény volt számomra. Bár voltak benne emlékezetes és kreatív elemek, a logikai bakik és a korábbi részekhez való viszonyulás miatt nem érte el azt a hatást, amit reméltünk. Egy biztos órákon át beszélgettünk a filmről.
Nem is tudom hanyadik kritika ahol piedesztálra van emelve ez a film, holott az alien filmes univerzumában maximum az AVP 2-t sikerült megelőznie. Inkompetens xenomorfok, turbóra kapcsolt sebesség, komoly mennyiségű kopointás az előző filmekből. Örültem neki, hogy kb minden tekintetben sikerült vissza adni az Alien látványvilágát erre bedobnak egy olyan aim assistos fegyvert amihez hasonló még a későbbiekben sincs az ellit alakulatoknak.
+ "- te hol tanultál meg ezekkel a fegyverekkel így bánni?" "- a videojátékokból." úgy, hogy a film elején lehetett látni, hogy ezek a srácok ilyen 8 bites Nintendo szintű lófaszokkal játszottak. nevetséges.
Nem titok hogy anno a disney fizetett azért hogy jó kritikákat mondjanak a filmjeikről... szerintem most is ez a helyzet mert kurva nagy szarban van a stúdió szóval kell a reklám 😅
Bár nagy rajongója vagyok az Alien franchise-nak, úgy érzem, hogy az új Alien Romulus film nem tudott igazán újat nyújtani a sorozat történetéhez. Az, hogy egy korábbi Alien 4-es hangulatot és egy 2014-es játék Alien Isolationt struktúrát próbált megidézni, számomra nem volt elég frissítő. A film tempója számomra túl gyors volt, és hiányoltam az Alienek gyorsaságát , akcióját. Az felkeltette az érdeklődésem hogy az űrállomáson, ahol kísérleteztek a facehuggereknek inkább barnás, már-már feketes színűek voltak, szóval nem az alap fehér, ebből következtethettem arra mint néző hogy a genetikai módosítások következtében elég jelentős eltérések lehettek , viszont ez a változás még inkább hozzájárult ahhoz, hogy az általunk látott alienek inkább 'nyugdíjas' hatást keltettek ami hozzájárulhatott volna a feszültség növeléséhez, izgalomhoz, akcióhoz. Az Alien Isolation játék kapcsán pedig nehezen értem, miért találták ennyire izgalmasnak a játékosok azt az élményt, amikor 34 órán keresztül egy xenomorph elől kell bujkálni. Számomra az ilyen típusú játék élmény sokszor inkább unalmassá vált, mivel a folyamatos bújkálás és feszültség nem mindig tudott fenntartani egy impulzív és izgalmas játékélményt.
Nem tudom mit láttál de szerintem borzalmas volt, hatalmasat csalodtam benne.... mindenbol akart akart egy kicsit Alvarez, a végjáték meg egyensen szánalmas volt...... inkább ne nyuljon hozzááá. Adták volna Neill Blomkamp-nek szaszor jobb story lett volna az övé...
"Amit a folytatások teljesen szétzúztak..." Oké persze!🤣 Régen minden jobb volt boomer hiszti! A leírásban szereplő "... amelyben nemcsak a főszereplők élete forog kockán, hanem az Alien-franchise is. " pedig nettó baromság, sose forgott kockán a franchise, mindegyik film kultikusnak számít mind a mai napig!
@@HooliganHun Annyira vártam ezt a filmet hogy egyik előzetesét se néztem meg... Egy hete ültem a moziba egy másik filmen és jött a trailer, direkt elkezdtem nyomkodni a telóm, hogy semmit se lássak belőle, a késöbbi nagyobb hatásért... Tehát nagyon vártam :) És valszeg olyan magasra tettem a lécet, hogy még alulról se súrolta..
@@bakfitty844 miben csalódtál ? mit szerettél volna látni , mert mindenki azt írja ő csalódott, én úgy gondolom jó volt , de kiváncsi vagyok mi az ami akkora csalódás.
Őszintén mondom ez a film kb kicsivel több mint a feléig egész jó volt, de aztán valami eltört vagy bennem vagy a stábban, de amilyen izgatott voltam egy ideig hogy jaj mi lesz és hogy lesz annyira dühösen jöttem ki a teremből. Már a Prometheus környékén elengedtem a franchiset mert nem tetszett az irány amibe vitték de mondom adok egy esélyt ennek főleg hogy szerettem volna egy xenot moziban látni. Miután kijöttem csak annyit mondtam "Ezt a fostalicska szart"
Nekem tetszett, ma láttam. Valószínűleg nem lesz klasszikus, de nem is lesz elfelejtve. Szerintem maradjunk annyiban, hogy ma már nehéz is lenne klasszikust készíteni Alien témában. Ez egy fan film, tényleg beleraktak mindent. És hozza, amit kell neki. Minden van benne, ami az eddigi filmekben emlékezetes volt. Sok-sok easter egg. További jó hír, hogy nincs benne woke, és nincs elkapkodva sem. A "fiatalok" sem tettek rosszat a témának, pedig attól azért tartottam. OK, a nyomasztó atmoszféra egy idő után csak díszlet; szóval a horror hangulat nem fog átjönni. Helyette sok sötét, és sok jumpscare van. A sötét ok, de a jumpscare nem jön be, mert a nyomás alá helyezés lenne a cél, nem az ijesztgetés. Kb ez az egyetlen, amit fel tudok hozni a film ellen. És hova tovább? Kell-e tovább menni? Őszintén szólva nem tudom, hova lehetne még ezt tovább vinni. Szerintem nem kell több rész. Így elkerülhető a kommersszé válás, mint pl a Terminátor filmek, vagy a Star Wars esetében.
8.utas a halàl es a Feltámad a halal rèszek voltak előnyben...a 2. es 3. reszrol nem volt szo benne..mert az első 4 resz az igazi Alien.Nem volt rossz valoban de a vege az pfff... Kellett volna Ripley es Johnsey 😊
én azt nem értettem ami 6:50nél játszódott le otvan 2 fegyver a csajnak ad egyet a pasinak miért nem ? és az andriod akkor miért nem vette magához a másikat? ez total zavart..
személy szerint nagy lor építést nem vártam a filmtől a költségvetése okán (80M dollár az már nem egy fű de nagy). Szerintem közel maxot kihoztak a filmből és egyáltalán nem tragikus.
Nekem csak jóindulattal közepes a film. Egyszerűen nincs meg a feszültség érzése, nincs meg az ismeretlentől való félelem érzése és nincs meg az idegennek az a fenyegetettség érzése, mint a A nyolcadik utas: a Halálban. Cailee Spaeny smink nélkül is gyönyörű benne. Rain és Andy karakterei viszik a hátukon az egész filmet. 7/10
"nincs meg az ismeretlentől való félelem érzése" ez nem is lesz meg soha többet egyetlen egy alien filmben sem miután már láttál egyet, erre fölösleges várni. Utána már nem ismeretlen, pontosan tudod mi fog következni amikor belenéz valaki a mutáns strucctojásba.
Megnéztem a filmet, de szerintem kár volt.... az összes többi alien film jobb volt. így egy nagy csalódás ez a film, jobb lett volna egy Prometheus folytatás, szerintem az jobb lett volna
tudom ez nem ide illik de azért meg néznék majd egy olyan filmet is ahol a predatotok bolygója meg hogy alakult ki náluk ez a két fajjá válás meg hogy meg ott is kel legyen egy anya király nő az él mivel onnan hozzák ide a földbolygóra hogy mi van hogy alakult ki a predator faj meg hogy miért teszik ezt amit tesznek azért ezt meg nézném lehet meg fogják majd csinálni de ez még a jövő zenéje🙂🙂🙂
nem pont ez de az Aliens: Genocide könyvben két külön boly harcol egymás ellen. Az egyik boly a klasszikus fekete xenomorphokból áll, míg a másik egy vöröses árnyalatú új mutáció, amelyet egy különleges kémiai anyag befolyásolt, a könyv bemutatja a xenomorphok közötti rivalizálást és harcot, amely ritkán látható az "Alien" univerzum más történeteiben, jópofa, asszem Aliens: A Királynő Nevében vagy valami ilyesmi volt a magyar cím, semmi extra, de egyedi
@@csabagodor9445 de ez csak az én személyes véleményem amit le írtam azért kíváncsi vagyok milyen a predatorok civilizációja és az hogy a bolygó meg amit csinálnak ott :)
Nem különálló... legalább 10-15 , hanem több!! utalás van az előző filmre, Ripleyt is említik. th-cam.com/video/_W8-B3SbVwU/w-d-xo.htmlsi=-yvCJDBwS6y__yKc
Na ez látod egy jogos felvetés. Tekintve hogy az Android azt mondja azt a Xeno-t kukázták ki az űrben ami Ripley 20év kilőtt a búsba a világűrbe. Ez eddig stimmt. Na már most utána kb. 20-30 perces később azt mondja: Xeno dns-ből megalkotta a parazitoidot, s hogy abban nem newtoni folyadékot talál ami ugye a Prometheusban is látott Black Goo. De itt azért álljunk meg egy pillanatra. Mert érzek némi logikai bakit. Azt mondja az eredeti Xeno letarolta az állomást, de pár megmaradt katona szétlőtte a búsba. Láthatjuk is a hulláját, meg a csodás lyukat amit a vére mart végig az űrhajón. Na már most ezután készítette el az arctámadót? (Persze mindenféle útmutatás nélkül??? )Vagy amikor felhozták a hajóra a Xenot akkor még csucsukált kicsit, és beletudott vágni aztán jött a hű meg a ha meg a sikítás, és vérfürdő? Jah igen és ha azután készítette el az arctámadót hogy szétlőtték, akkor kérdem én mi a nyavaja törés történt még az állomáson. Feltehetőleg gyártott még pár csinos kis arctámadót, persze a kriokamrákban lévőkön túl akik megtámadták a maradék legénységet, kikeltek a többiek és mivel nem maradt más akit le lehetett volna gyalulni, így ugye kicsi a rakás alapon úgy döntöttek "téli" álmot alszanak jó szokásukhoz híven várva hátha valami agyament jön és akkor meg lesz az új alapanyag egy filmhez persze. :D
Selytettem, hogy a disney alatt nem fog jó kisülni.Azért jobb volt, mint amire számítottam.A számítógépes Ash ötlete jó volt, de a megvalósítása borzalmas.Azért a kötelező fekete srác benne volt ,de egy robot ne legyen már szerencsétlen.A sztori szerint a fiatalok bányában dolgoztak, de azért értettek mindenhez, űrhajót vezetni, katonai fegyvert használni azonnal, igazi melósok!Na ha ilyen migránsok jönnének semmi baj nem lenne. Sajnos a tökéletes organizmust kiherélték, amikor a kiscsaj egy sosem látott készi fegyverrel vagy 10 db.-ot megölt egyszerre, az kiábrándító.Az utolsó 20 perc nem kellett volna.
A film szuper jó lett. Méltó folytatása az ALIEN-nek és akár remek felvezetése az ALIENS nek. Fede Alvarez és a stábja (a magyarokkal együtt :D) nagyszerű munkát végzett. Nekem talán 2 dolog nem nyerte el a tetszésemet ami talán Ridley Scott beavatkozásának is köszönhető. Amikor Rain zuhan lefelé a lift aknában és a Xenomorph "elkapja". Hmmmm... A másik pedig az ember xenomorph hybrid. Éppen olyan feleslegesnek tartom mint az Alien 4 végén. Testileg is hülyén néz ki és nem is annyira ilyesztő mint egy Xenomorph. De összességében nagyon hosszú idő után végre egy nagyon jól sikerült és élvezhető Alien film született. Biztos hogy az ALIEN-hez és az ALIENS-hez hasonlóan rohadásig fogom nézni :D
Szerintem iszonyat jó lett a film..De!Mit keres benne a Ripley féle Regina gyerek,mikor szétporladt az űrben,ráadásul később..Oké hogy a Prometheus féle Ős lény és első fachugger féle xenomorf a végén riogat,de a David féle tovább fejlesztett facehugger és tovább fejlesztett "szer" mit keres ott hogy jön össze az rejtély
Annyira szar volt hogy miután megnéztem, meg kellett néznem a Bolygó neve Halált. A legjobb a filmben a robot faviccei voltak ,azokon jókat lehetett röhögni. A filmen sajnos csak sírni lehetett
@@bill_1973 akkor szerinted milyen kellett volna, hogy legyen? Kritika nélkül leszarozni valamit az egyszerű, mit szerettél volna látni ? Miért bukta a nyitó jelenet?
@@lcsabi A nyitójelenet azért volt bukta, mert az elégett xenot nem találhatták meg a Nostromo roncsai között, mivel azt Ripley az első végén jóval messzebb, a mentőhajóból lökte ki és égette el annak hajtóműsugarával. Azt meg már leírtam, hogy azért volt rossz film, mivel a 4.részt, a Resurrectiont koppintja.
Most neztuk meg.Ennek semmi koze az Alienhez.Egy felnott nelkuli hisztis tinegerek vergodnek.Vicc az egesz film.Legroszabb Alien amit valaha lattama szunetbe mar voltak akik leleptek.Vicc.Meglatszik,hogy a Disney csinalta.
@@ÁdámBedő látszik, hogy ez csak egy tipikus "szerintem sz@r volt" komment, holott jó eséllyel nem is látta (még hogy szünet xD ) csak mivel a legtöbb embernek tetszik, majd ő jól megmondja hogy nem is olyan jó. az ilyenek vagy nem is látták a filmet, vagy látták a legelső fókuszálatlan, homályos, zajos f0s minőségű kamerás verziót valami igénytelen szutyok online filmes oldalon
@@Baluci1 gondolom majd az első hulladékminőségű kamerás verziót nézi meg, aztán majd megy a fikázás hogy sz@r film. mint ahogy általában megy a fikázás azoktól akik nem is járnak moziba
Ha téged is olyan emberek vesznek majd körül, mint amilyen te vagy, akkor a főnököd majd a te szenvedesedbol gazdagszik meg, az alkalmazottad meg téged lop meg. A magam részéről én nem tartom fent ezt a kört. De sok sikert, ha szerinted ez a járható út társadalmi szinten.
1.) ha nosztalgiázni akarok, akkor megnézem a '79-es vagy a '86-os filmet. 2.) ez a film egy szórakoztatóipari hulladék 3.) ezzel azt érték el, hogy soha többé nem megyek moziba alienes filmért. 4.) ez van amikor tinédzsereknek csinálnak filmet 5.) tulajdonképpen én vagyok a hülye, hogy elvárásaim vannak egy mozival kapcsolatban
A film miatt most vágtam bele ötödjére az Isolation-ba. A valaha készített egyik legjobb (horror) játék
Lehet ha ezt megnézem én is neki állok ismét❤😂
Én most másban vagyok benne, de szerintem a Sega Saturnomban ma landolni fog az Alien Trilogy lemez, meg a feeling kedvéért átnézem a manualját is, ha már egy ilyen jó kis complete edisön pihen a polcomon :D
th-cam.com/video/_W8-B3SbVwU/w-d-xo.htmlsi=-yvCJDBwS6y__yKc
Csináltam egy videót, ugyanezt én is elmondom benne😅😅
Ugyan igy tettem jomagam is
Az eleje kicsit lassan indul be, de amint felbukkan a Xenomorph, nég a wc-én sem lesz nyugtunk tőle.
Nálam a facehuggerek vitték el a filmet bár hiányoltam a tojásból kikelést mivel számomra a mai napig egy hidegrázós jelenet ahogy szétnyilnak azok az ocsmány nyálkás tojások. Az űrhajó fedélzetei is kifogástalanok, de a xenok lomhasága nagyon irritáló volt amik tudom, hogy a jelmezek meg báb robotok voltak nagyrészt, hogy hozzák a klasszikus formulát, de így nem tudtak sprintelni se gyorsan falon mászni, és könyörgöm már egy kávét is lefőzhettek volna a tűlélők mikor már felbukkantak a kifejlett példányok. A zenei aláfestés mentette meg ezeket a jeleneteket a film végi lény pedig szerintem egy az egyben kihagyható lett volna inkább a csaj változhatott volna valami prev xeno queen-né aki hibernálva utazott volna tovább.
Most jöttem a moziból, nekem és az Alien rajongó barátaimnak tetszett az alkotás, jó kis nosztalgiát adott nekünk.
Alien rajongóként, csalódás volt. Ugyanakkor mindenképp meg kell nézni. a látvány és részletek szuperek, a történetben van egy két új dolog amit jobban kilehetett volna aknázni, de sajnos a történet lapos maradt, nem hoz új dolgot, a csavarok előre kiszámíthatóak. És most még az őrületes badarságokról nem is beszélek mint pl az alien-ben atombombával felrobbantott Nostromo roncsai egy helyen lebegnek az űrben, az Aliennel egyetemben... aki eleve nem is ott lett az űrben kihajítva. És persze egyén függő, hogy ki mennyire fél és izgul, de nekem nem hozta azt amit az első két vagy akár három rész, sem a játék. Szóval ha elhagyod mindazt amit anno láttál és tudatlanul nézed akkor jó, de alien folytatásnak nagyon gyenge. 4/10
Szerintem zseniális! Nehéz manapság újat alkotni, nem is ez volt a cél. Viszont hozza a régi sci-fi horror combot! A díszlet kiváló és jót tett, hogy fiatalok játszák. Mikor már hátradöldsz a székben, hogy na tudom mi lesz a vège, akkor csak van egy csavarás és még egy és még egy. Amint kijön streamingen megnézem újra+újra 😅
Csak az a rohadt üvegajtó ne lett volna a kyrokamránál, az egész sztori alapját adó fordulat hogy nem tudtak átjutni rajta, majd 3 perc múlva betörik egy poroltóval egy csapással...
Az egy dolog, hogy a karakterek hülyék, sőt kémia sincs közöttük, ami miatt nehéz még azt is elhinni, hogy a szereplők valaha is találkoztak már. A nagyobb baj az, hogy felbukkan az események között egy csomó ismerős elem, sőt Rain egyszer egy az egyben Ellen Ripley-t (Sigourney Weaver) játszik, fegyvert ragadva még a szél is ugyanúgy fújja a haját, csak hát szegénykémbe feleannyi kisugárzás vagy egyéniség sem szorult, mint elődjébe, így maximum csettintünk egyet, hogy „igen, ezt már láttam!”
@@exogrinder3797 szerintem ez nagyon szubjektív hozzáállas és kötözködés. Ennyire egyáltalán nem borzasztó a film. A karaktereket egyáltalán nem mondanám hülyének.
Én inkább úgy mondanám, hogy a droid kivételével tényleg nem volt karakterük. Az Aliensben pl volt, hiába volt pár mondatos szerepük, mégis tudtál értük izgulni, itt 2 órája volt a rendezőnek, hogy felépítse a szereplőket, mégis képregény szereplők maradtak.
Elhangzott a "kritikában" is, hogy biztonsági játékot játszottak! Nem kockáztattak hanem bevált formulát mutattak, senki nem várt nagy újdonságot a filmtől mivel a Ripley "koppintásos" főszereplő már az első előzetesben megjelent! Csak az tudott ilyen szinten csalódni aki nem látott egy trailert sem a filmből!
@exogrinder3797 Hm, ezzel a mondattal már találkoztam egy Mandineren megjelent kritikában. Szóval „igen, ezt már láttam!”
@@ytpolonius2206 igen teljesen egyet értettem vele, amúgy szerethető film, de szerintem túlértékelt.
A Cavanet is nagyon jó akarki akármit mond
Nem erre vártam ! Ez a film egy csalódás. Sigourney Weaver jelenetek vannak benne újrajátszva sokkal szarabbul. A forgatókönyv is másolta az előző Alien részeket. Már alig vártam hogy vége legyen .
Az év legnagyobb filmes csalódása. A rendezőnek egyetlenegy eredeti ötlete sem volt, csak az előző rendezők ötleteit másolta. Alien: The Greatest Hits movie. Gyenge karakterek, akikért egyáltalán nem lehet izgulni, zéró karakterépítés, néhol iszonyatos CGI (az űrjelenetek kivételével), a zene csak aláfestőzene, meg sem közelíti a nagy elődöket, akik tényleg zeneszerzők voltak, túl sok fény, és füst, mintha egy disco-ban vették volna fel. Fan service és nostalgia factor. Fede Alvarez egy B movie rendező volt és az is marad.
30 év után a legjobb alien film 🤙🏻
Mint ahogy el is lett mondva, nem mertek kockáztatni, biztonsági játékot játszottak! Ettől viszont nem lesz rossz film egyáltalán!
@@vezertrojai Biztonsági játékból is lehetetett volna jó filmet csinálni. Nyilván ezért is volt a budget kevesebb (ami néhol látszott is), mert nem akartak buktát csinálni. A marketingje erős volt, sok embert felhájpolt, hogy végre láthatnak egy jó Alien filmet, aztán kiderült, hogy ez a tehetségtelen rendező mindig csak ráül egy híres franchise-ra és annak a hírnevével tollaskodik. Zéró rendezői vélemény vagy stílus. Lehetett volna sokkal merészebb, ehelyett gyerekekről készítettek gyerekeknek filmet.
@@marktoth4854 Igen, ez volt a marketing része:))
Attól, hogy korábbi filmból lettek átemelve ötletek, attól még a jó ötlet jó ötlet marad, nem számít.
Szerinted a Covenantban tudták a zuhany alatt, hogy van egy xeno a fedélzeten? A kapitáy is azért nézett bele a tojásba olyan bátran, mert még nem látott alien filmet.
Egyetértek, de szerintem a kapitány azért nézett bele a tojásba, mert egy felelőtlen és inkompetens idióta volt. Sajnos neki ennyi szerepelt a forgatókönyvben... :-[
Időrendben a prometheus és a covenant az első. David teremtette meg az alieneket.
- "De vajon van-e annyi új ötlet Fede Alvarez filmjében, hogy ne csupán egy szimpla rókabőrként kezeljük?"
- Nincs!
- Köszönöm az interjút!
A film nem lenne rossz ha jó lenne de sikerült az alkotóknak elkövetniük három hibát.
1. A film semmit nem tesz hozzá a lore-hoz.
2. Szolgaian másolja az eddigi filmek minden főbb elemét, mindig lehet látni, hogy most melyik előzményfilm diszeletében vagyunk éppen.
3. És a az összes új folytatás hibája:
Az impregnálás megtörténik néhány perc alatt és természetesen lesz egy teljesen kifejlett harcosunk egy negyed óra alatt.
Nekem továbbra is az Alien és az Aliens az etalon és minden más felejthető.
1. Nem ad hozzá, de ha a korábbi jó volt, ez pedig olyan, mint a korábbi - mert nem ad hozzá -, akkor ez is jó.
2. Szerettük a korábbi filmek főbb elemeit, díszleteit, akkor itt miért ne szeretnénk.
3. Jah, ez teljesen valid. Az első részben azért elég sok idő eltelik (bár nem emlékszem mennyi, de órákról van szó).
Szuper a film, csak a James Cameron meg a Ridley Scott forog a sírjában. Hogyan lesz a pólyásbabából fél óra alatt 3 méteres szörny, például. Hogyan fejlődik ki az alien 1 óra alatt a petéből kifejlett ragadozóvá. Ilyen abszolút baromságokon ha képesek vagyunk szemet hunyni, akkor továbbra is el fognak árasztani minket ilyen szemétrevaló forgatókönyvekkel. A magyar csapat munkájához minden tisztelet, gyönyörű a díszlet, a számítógépes munka, minden egyéb.
Még nem halt meg egyik sem. 😅
Zseniális lett !!! Várom a folytatást !!!!
Nekem csak egy jelenetnél volt zavar az erőben, mikor a lift aknában elkapja az alien és felsegiti a létrára akkor néztem hogy wtf. XD
a köv snittben ott buzerál egy facehugger a csaj feje mellett. sztem érzékelte, h megfogyatkozott a banda, így az utolsó potenciális inkubátort stoppolta. :DDD
@@szaraznoveroember igen, az szerintem tök egyértelmű volt hogy miért csak tartogatta ahelyett h kinyírná egyből
Ezzel a logikával csak az a baj hogy akkor legközelebb meg felnevel az alien egy csecsemöt csak hogy utána belepetézzen. De most komolyan hogy képzelték ezt.
@@johoz1457 idegen, benne van a nevében. Nem úgy működik mint a földön ismert ragadozók. Abba pl belegondoltál már hogy egyáltalán minek ölnek meg bárkit is? Veszélyt nem jelent rájuk gyakorlatilag semmi, élelem pedig nem kell nekik mer évekig elvannak nélküle (a filmekben sem esznek meg soha senkit, csak simán legyilkolják ha éppen nem kell gazdatestnek. De miért, mi oka van rá? Ezeknek a gondolkodásmódja meg az ösztönei teljesen eltérnek a miénktől)
Most néztem meg tegnap és nem csalódtam ! Szerintem is jó lett!👍🏻
Korrekt a kritika!👍🏻🤭🤗🥰
Nagy csalódás volt. Lenyúltak szinte mindent . Nekem az volt zavaró, ahogy tanította a fegyver használatra, az, egy az egyben Hicks és Ripley egyik legjobb közös jelenete.
Pont most néztem meg, nagyon jó Alien film lett
annyira azért nem. nem szar, de közel se nagyon jó.
@@exogrinder3797 kinek mi, a utolsó "Alien" filmekhez képest sokkal jobb lett, hozza az első filmek színvonalát majdnem
szerintem ez a leggyengébb magasan.
Nekem nagyon tetszett a film,engem csak az zavart,hogy egyetlen karcolàssal megúszta az egész kalandot.Egy laza kirandulason több sérülést ossze szedek😅
Az arctàmadokat A bolygó neve halál-ban is 2 en vagy 3-an szedték le Ripley -ról! Ebben a filmben meg simán megküzd az áldozat a lénnyel.
Szerintem lényeges, hogy ezek klónozott példányok voltak, ezért érződtek bénácskának kicsit, nem rendes "tojásból" kikelt cukiságok
Lehet leesett a sav cukor szintjük😅
A srácra gondolsz? Lehet Ripleynek nem volt akkora ereje... A kínai csaj se tudta leszedni magáról
A Ripley által kilőtt lény meg hogy gubózódott be? Az se derül ki nagyon, hogy mi történt az űrállomáson, csak pár mondat erejéig említik.
az alagutakat és továbbfejlődésnél használt kokoont is a testük váladékából épitik, feltételezem a Big Champ-et megvédő gubó is ebből készült, nyílván más nem is ált rendelkezésére XD egyébként Rook kitért rá hogy szélsőséges körülmények sem nagyon hatják meg őket, kaja, éghajlat, stb. lehet kapunk rá később egy hivatalos verziót is :D
Jó film lett. Bár a végén azt a ember alient kihagyhatták volna.
Arra vissza tértve, hogy az alien csak préda az így is van ha van Predator. Mivel sokkal erősebb keményebb és okosabb mint egy alien. Nem ellenfél nekik. Elvégre pusztakézzel szét tudják tépni az alient. A királynőt is elhúzza ha kell mint az avp ben. Az alien csak az ember számára ilyesztő.
Tegnap délelőtt hatan egy szombati matiné keretében megnéztük az új Alien: Romulus filmet. Bár mindannyian nagy várakozásokkal ültünk be a vetítésre, sajnos nem mindenkiben hagyott mély nyomot. Az alábbiakban szeretném megosztani a saját véleményemet a filmről:
Az új Alien: Romulus sajnos nem hozta meg azt az élményt, amit vártam. Azért voltak benne olyan elemek is, amelyek kifejezetten tetszettek. Például rengeteg easter egg (meglepetés húsvéti tojás) található a filmben, amelyek egyértelművé teszik, hogy ezt a filmet olyan emberek készítették, akik maguk is nagy rajongói az Alien univerzumnak. Ilyen apróságok, mint a klasszikus bólogató madár a díszletek között, vagy a visszautalások a korábbi részek ikonikus jeleneteire, mind arra utalnak, hogy az alkotók tisztelettel nyúltak a franchise-hoz, és igyekeztek megőrizni annak örökségét. Az apró részletek iránti figyelem és a nosztalgia kiválóan működött a film során, ezek az elemek tényleg az egész filmben végigvonultak, és igazán élvezetessé tették a rajongók számára.
Gabriella húgomnak volt egy nagyon jó észrevétele a filmmel kapcsolatban, ami teljesen helytálló: már a film elején egyértelművé tették, ki lesz a főszereplő, és az egész történet tulajdonképpen köré szerveződött. Ez éles ellentétben áll a klasszikus Nyolcadik utas: a Halál filmmel, ahol hosszú ideig nem lehetett tudni, ki marad életben. Sajnos, az új Romulus kiszámíthatósága miatt elveszítette azt a titokzatosságot és feszültséget, ami az Alien filmek legnagyobb erőssége volt.
Ugyanakkor, sajnos voltak olyan dolgok is, amelyek kevésbé nyerték el a tetszésemet. A film túlságosan is nagy tisztelettel próbált adózni a korábbi részek előtt, ami néha a történet kárára vált. Az alkotók bevonása, vagy legalábbis a rájuk való utalás dicséretes próbálkozás, de néhol túl erőltetettnek tűnt. Emellett volt néhány zavaró logikai probléma is. Például a Nyolcadik utas: a Halál című filmben Ripley kilöki az idegent az űrbe, miután már megpihent az űrhajón, és akkor szembesül vele, hogy az idegen ott bujkál a gépek között. Azonban az Alien: Romulus története úgy indul, hogy a Nostromo roncsaira bukkannak, ahol megtalálják az idegen megjegesedett, bebábozódott maradványait. Ez logikailag nem állja meg a helyét, hiszen Ripley az idegennel együtt elhagyta a Nostromót, így az ott sem lehetett volna.
Hasonlóan zavaró volt a film vége, ami egyértelműen a negyedik rész előtt próbált tisztelegni, ahol megismerhettük Ripley lányát. Itt viszont az egyik karakter egy tervezőre hajazó fiát mutatják be, ami szerintem egy nagyon kínos és felesleges részlet volt a filmben. Ez a fajta tisztelgés nemcsak szükségtelen, de inkább rontotta a film élményét.
Összességében az Alien: Romulus egy vegyes élmény volt számomra. Bár voltak benne emlékezetes és kreatív elemek, a logikai bakik és a korábbi részekhez való viszonyulás miatt nem érte el azt a hatást, amit reméltünk.
Egy biztos órákon át beszélgettünk a filmről.
Nem is tudom hanyadik kritika ahol piedesztálra van emelve ez a film, holott az alien filmes univerzumában maximum az AVP 2-t sikerült megelőznie. Inkompetens xenomorfok, turbóra kapcsolt sebesség, komoly mennyiségű kopointás az előző filmekből. Örültem neki, hogy kb minden tekintetben sikerült vissza adni az Alien látványvilágát erre bedobnak egy olyan aim assistos fegyvert amihez hasonló még a későbbiekben sincs az ellit alakulatoknak.
+ "- te hol tanultál meg ezekkel a fegyverekkel így bánni?" "- a videojátékokból."
úgy, hogy a film elején lehetett látni, hogy ezek a srácok ilyen 8 bites Nintendo szintű lófaszokkal játszottak. nevetséges.
Nem titok hogy anno a disney fizetett azért hogy jó kritikákat mondjanak a filmjeikről... szerintem most is ez a helyzet mert kurva nagy szarban van a stúdió szóval kell a reklám 😅
Ígéretesnek tűnik! Ment a like ! 💜
Bár nagy rajongója vagyok az Alien franchise-nak, úgy érzem, hogy az új Alien Romulus film nem tudott igazán újat nyújtani a sorozat történetéhez. Az, hogy egy korábbi Alien 4-es hangulatot és egy 2014-es játék Alien Isolationt struktúrát próbált megidézni, számomra nem volt elég frissítő. A film tempója számomra túl gyors volt, és hiányoltam az Alienek gyorsaságát , akcióját. Az felkeltette az érdeklődésem hogy az űrállomáson, ahol kísérleteztek a facehuggereknek inkább barnás, már-már feketes színűek voltak, szóval nem az alap fehér, ebből következtethettem arra mint néző hogy a genetikai módosítások következtében elég jelentős eltérések lehettek , viszont ez a változás még inkább hozzájárult ahhoz, hogy az általunk látott alienek inkább 'nyugdíjas' hatást keltettek ami hozzájárulhatott volna a feszültség növeléséhez, izgalomhoz, akcióhoz. Az Alien Isolation játék kapcsán pedig nehezen értem, miért találták ennyire izgalmasnak a játékosok azt az élményt, amikor 34 órán keresztül egy xenomorph elől kell bujkálni. Számomra az ilyen típusú játék élmény sokszor inkább unalmassá vált, mivel a folyamatos bújkálás és feszültség nem mindig tudott fenntartani egy impulzív és izgalmas játékélményt.
Vicc lett a film.
pont mint ez a komment 😂
Nem tudom mit láttál de szerintem borzalmas volt, hatalmasat csalodtam benne.... mindenbol akart akart egy kicsit Alvarez, a végjáték meg egyensen szánalmas volt...... inkább ne nyuljon hozzááá. Adták volna Neill Blomkamp-nek szaszor jobb story lett volna az övé...
"Amit a folytatások teljesen szétzúztak..." Oké persze!🤣 Régen minden jobb volt boomer hiszti!
A leírásban szereplő "... amelyben nemcsak a főszereplők élete forog kockán, hanem az Alien-franchise is. " pedig nettó baromság, sose forgott kockán a franchise, mindegyik film kultikusnak számít mind a mai napig!
Teljesen egyetértek!
Én nagyon csalódva jöttem ki a moziból...
Miért?
@@HooliganHun Annyira vártam ezt a filmet hogy egyik előzetesét se néztem meg... Egy hete ültem a moziba egy másik filmen és jött a trailer, direkt elkezdtem nyomkodni a telóm, hogy semmit se lássak belőle, a késöbbi nagyobb hatásért... Tehát nagyon vártam :)
És valszeg olyan magasra tettem a lécet, hogy még alulról se súrolta..
@@bakfitty844 Nekem az új Alien filmek után nincs sok elvárásom.
@@HooliganHun Meghát ízlések és pofonok ; )
@@bakfitty844 miben csalódtál ? mit szerettél volna látni , mert mindenki azt írja ő csalódott, én úgy gondolom jó volt , de kiváncsi vagyok mi az ami akkora csalódás.
Őszintén mondom ez a film kb kicsivel több mint a feléig egész jó volt, de aztán valami eltört vagy bennem vagy a stábban, de amilyen izgatott voltam egy ideig hogy jaj mi lesz és hogy lesz annyira dühösen jöttem ki a teremből. Már a Prometheus környékén elengedtem a franchiset mert nem tetszett az irány amibe vitték de mondom adok egy esélyt ennek főleg hogy szerettem volna egy xenot moziban látni. Miután kijöttem csak annyit mondtam "Ezt a fostalicska szart"
Nekem tetszett, ma láttam. Valószínűleg nem lesz klasszikus, de nem is lesz elfelejtve. Szerintem maradjunk annyiban, hogy ma már nehéz is lenne klasszikust készíteni Alien témában. Ez egy fan film, tényleg beleraktak mindent. És hozza, amit kell neki. Minden van benne, ami az eddigi filmekben emlékezetes volt. Sok-sok easter egg.
További jó hír, hogy nincs benne woke, és nincs elkapkodva sem. A "fiatalok" sem tettek rosszat a témának, pedig attól azért tartottam. OK, a nyomasztó atmoszféra egy idő után csak díszlet; szóval a horror hangulat nem fog átjönni.
Helyette sok sötét, és sok jumpscare van. A sötét ok, de a jumpscare nem jön be, mert a nyomás alá helyezés lenne a cél, nem az ijesztgetés. Kb ez az egyetlen, amit fel tudok hozni a film ellen.
És hova tovább? Kell-e tovább menni? Őszintén szólva nem tudom, hova lehetne még ezt tovább vinni. Szerintem nem kell több rész. Így elkerülhető a kommersszé válás, mint pl a Terminátor filmek, vagy a Star Wars esetében.
8.utas a halàl es a Feltámad a halal rèszek voltak előnyben...a 2. es 3. reszrol nem volt szo benne..mert az első 4 resz az igazi Alien.Nem volt rossz valoban de a vege az pfff... Kellett volna Ripley es Johnsey 😊
Mar ott tudtam hogy halom szemet lesz, amikor elolvastam a sztorit: "Egy csapat fiatal...." remek..
😂😂😂 boomer
én azt nem értettem ami 6:50nél játszódott le otvan 2 fegyver a csajnak ad egyet a pasinak miért nem ? és az andriod akkor miért nem vette magához a másikat? ez total zavart..
már csak a jumpscare-eket kellett volna a minimumra venni. így olyan 7/10 nálam
Igen ezekkel jumpscare-ekkel csak rontotta a rendező a feszült hangulatot. Mondjuk szerintem nem volt olyan sok.
személy szerint nagy lor építést nem vártam a filmtől a költségvetése okán (80M dollár az már nem egy fű de nagy). Szerintem közel maxot kihoztak a filmből és egyáltalán nem tragikus.
Jó film!Moziban nagyobbat üt.
Nekem csak jóindulattal közepes a film. Egyszerűen nincs meg a feszültség érzése, nincs meg az ismeretlentől való félelem érzése és nincs meg az idegennek az a fenyegetettség érzése, mint a A nyolcadik utas: a Halálban. Cailee Spaeny smink nélkül is gyönyörű benne. Rain és Andy karakterei viszik a hátukon az egész filmet. 7/10
"nincs meg az ismeretlentől való félelem érzése" ez nem is lesz meg soha többet egyetlen egy alien filmben sem miután már láttál egyet, erre fölösleges várni. Utána már nem ismeretlen, pontosan tudod mi fog következni amikor belenéz valaki a mutáns strucctojásba.
Megnéztem a filmet, de szerintem kár volt.... az összes többi alien film jobb volt. így egy nagy csalódás ez a film, jobb lett volna egy Prometheus folytatás, szerintem az jobb lett volna
tudom ez nem ide illik de azért meg néznék majd egy olyan filmet is ahol a predatotok bolygója meg hogy alakult ki náluk ez a két fajjá válás meg hogy meg ott is kel legyen egy anya király nő az él mivel onnan hozzák ide a földbolygóra hogy mi van hogy alakult ki a predator faj meg hogy miért teszik ezt amit tesznek azért ezt meg nézném lehet meg fogják majd csinálni de ez még a jövő zenéje🙂🙂🙂
nem pont ez de az Aliens: Genocide könyvben két külön boly harcol egymás ellen. Az egyik boly a klasszikus fekete xenomorphokból áll, míg a másik egy vöröses árnyalatú új mutáció, amelyet egy különleges kémiai anyag befolyásolt, a könyv bemutatja a xenomorphok közötti rivalizálást és harcot, amely ritkán látható az "Alien" univerzum más történeteiben, jópofa, asszem Aliens: A Királynő Nevében vagy valami ilyesmi volt a magyar cím, semmi extra, de egyedi
@@csabagodor9445 de ez csak az én személyes véleményem amit le írtam azért kíváncsi vagyok milyen a predatorok civilizációja és az hogy a bolygó meg amit csinálnak ott :)
@@baloghandras966 Az AVP 2-ben egy pillanatara látni a bolygólyukat ahogy az ottani predátor összeszedi a cuccait és elindul a föld felé.
hát te sem voltál ötös fogalmazásból. ilyen össze-vissza leírt zagyvaságot se lehet sűrűn olvasni
nem szeretnem.megnezni. nem kell minden rejtelyt felfedni. az a jo ha keveset tudunk roluk
Ez a film sajnos egy hulladék. Talán még az extra-gyér Prometheus is jobb ennél, ami azért már valami.
Marha
prometheus 100x tobbet mondd ettol a filmtol, mint mako jeruzsalem
@@lovaszerno2 csicskagyerek, attól hoyg te ostoba birka vagy másnak még lehet filmes ízlése
Teljesen különálló rész!!! És nagyon jó volt !!! hozza amit régóta kellet volna hoznia..... nézzétek !!!
túzás,hogy nagyon jó...
Nem különálló... legalább 10-15 , hanem több!! utalás van az előző filmre, Ripleyt is említik.
th-cam.com/video/_W8-B3SbVwU/w-d-xo.htmlsi=-yvCJDBwS6y__yKc
Gyakorlatilag az első rész folytatása.
@@blurayfan1983 nem. tök sok rész játszódik az 1. és 2. rész között
@@exogrinder3797 És melyek azok?
Fizetett hirdetésünket hallották.
Ha 0-tól 10-ig kell osztályozni akkor részemről 7-es
Tehát Fede Alvareznek az volt a célja, hogy egy tisztességes iparos munkát tegyen le az aszfaltra?.... Azt kétlem.😂
Már megvannak a jegyek vasárnap ott fogok sikítani a nasis pultnál hogy kérek mindent is poharat popcorn tartót mindent IS!🤣🥰
Adnak Alienes nasis cuccokat?
Vasárnap megyek, és megnézem.
Én azt nem értem hogy az arctámadók hogyan kerültek oda.
Na ez látod egy jogos felvetés. Tekintve hogy az Android azt mondja azt a Xeno-t kukázták ki az űrben ami Ripley 20év kilőtt a búsba a világűrbe. Ez eddig stimmt. Na már most utána kb. 20-30 perces később azt mondja: Xeno dns-ből megalkotta a parazitoidot, s hogy abban nem newtoni folyadékot talál ami ugye a Prometheusban is látott Black Goo. De itt azért álljunk meg egy pillanatra. Mert érzek némi logikai bakit. Azt mondja az eredeti Xeno letarolta az állomást, de pár megmaradt katona szétlőtte a búsba. Láthatjuk is a hulláját, meg a csodás lyukat amit a vére mart végig az űrhajón. Na már most ezután készítette el az arctámadót? (Persze mindenféle útmutatás nélkül??? )Vagy amikor felhozták a hajóra a Xenot akkor még csucsukált kicsit, és beletudott vágni aztán jött a hű meg a ha meg a sikítás, és vérfürdő? Jah igen és ha azután készítette el az arctámadót hogy szétlőtték, akkor kérdem én mi a nyavaja törés történt még az állomáson. Feltehetőleg gyártott még pár csinos kis arctámadót, persze a kriokamrákban lévőkön túl akik megtámadták a maradék legénységet, kikeltek a többiek és mivel nem maradt más akit le lehetett volna gyalulni, így ugye kicsi a rakás alapon úgy döntöttek "téli" álmot alszanak jó szokásukhoz híven várva hátha valami agyament jön és akkor meg lesz az új alapanyag egy filmhez persze. :D
7.7/10 volt az utolsó 25 percig.
Amiatt 6.9/10
igen
Selytettem, hogy a disney alatt nem fog jó kisülni.Azért jobb volt, mint amire számítottam.A számítógépes Ash ötlete jó volt, de a megvalósítása borzalmas.Azért a kötelező fekete srác benne volt ,de egy robot ne legyen már szerencsétlen.A sztori szerint a fiatalok bányában dolgoztak, de azért értettek mindenhez, űrhajót vezetni, katonai fegyvert használni azonnal, igazi melósok!Na ha ilyen migránsok jönnének semmi baj nem lenne. Sajnos a tökéletes organizmust kiherélték, amikor a kiscsaj egy sosem látott készi fegyverrel vagy 10 db.-ot megölt egyszerre, az kiábrándító.Az utolsó 20 perc nem kellett volna.
A gyorsaság miatt jár az algoritmus komment
A film szuper jó lett. Méltó folytatása az ALIEN-nek és akár remek felvezetése az ALIENS nek. Fede Alvarez és a stábja (a magyarokkal együtt :D) nagyszerű munkát végzett. Nekem talán 2 dolog nem nyerte el a tetszésemet ami talán Ridley Scott beavatkozásának is köszönhető. Amikor Rain zuhan lefelé a lift aknában és a Xenomorph "elkapja". Hmmmm... A másik pedig az ember xenomorph hybrid. Éppen olyan feleslegesnek tartom mint az Alien 4 végén. Testileg is hülyén néz ki és nem is annyira ilyesztő mint egy Xenomorph. De összességében nagyon hosszú idő után végre egy nagyon jól sikerült és élvezhető Alien film született. Biztos hogy az ALIEN-hez és az ALIENS-hez hasonlóan rohadásig fogom nézni :D
Szerintem iszonyat jó lett a film..De!Mit keres benne a Ripley féle Regina gyerek,mikor szétporladt az űrben,ráadásul később..Oké hogy a Prometheus féle Ős lény és első fachugger féle xenomorf a végén riogat,de a David féle tovább fejlesztett facehugger és tovább fejlesztett "szer" mit keres ott hogy jön össze az rejtély
Ki mondta a filmben,h David alltal tovabb "fejlesztett szer" es facehugger van az urallomason?
Az a legnagyobb baj, hogy az elsö két rész után már nem lett volna szabad több filmet készíteni ebben az univerzumban. Most sem.
Mint a terminator szériánál.
@@AdamBogomolov Pontosan.
$
Annyira szar volt hogy miután megnéztem, meg kellett néznem a Bolygó neve Halált. A legjobb a filmben a robot faviccei voltak ,azokon jókat lehetett röhögni. A filmen sajnos csak sírni lehetett
lehet moziban kellett volna inkább menézned nem a kamerás kalózfelvételt.
Jó lenne egy teljes körű kritika.
Pl., hogy korunk pestise, a woke mennyire nyomul ebben.
Mert hogy kötelező az biztos.
hol láttál benne woke-t?
@@lcsabi Én még nem láttam, kérdezem.
Mondjuk hogy megint egy kiscsaj aki legyak mindenkit, egy eléggé woke elem.
@@bucbuc472 25 éves a csaj ,azért az nem "kiscsaj" . Nem egy stranger things-tkell elképzelni, nincs túltolva illik a sztoriba.
Ráadásul egy helyen
A legrosszabb Alien film, amit valaha készítettek.
miért?
@@lcsabi Mert már a nyitójelenet bukta, a film többi (lényegi) része meg a 4. részre hajaz. Azt meg már láttuk.
@@bill_1973 akkor szerinted milyen kellett volna, hogy legyen? Kritika nélkül leszarozni valamit az egyszerű, mit szerettél volna látni ? Miért bukta a nyitó jelenet?
@@lcsabi A nyitójelenet azért volt bukta, mert az elégett xenot nem találhatták meg a Nostromo roncsai között, mivel azt Ripley az első végén jóval messzebb, a mentőhajóból lökte ki és égette el annak hajtóműsugarával. Azt meg már leírtam, hogy azért volt rossz film, mivel a 4.részt, a Resurrectiont koppintja.
Most neztuk meg.Ennek semmi koze az Alienhez.Egy felnott nelkuli hisztis tinegerek vergodnek.Vicc az egesz film.Legroszabb Alien amit valaha lattama szunetbe mar voltak akik leleptek.Vicc.Meglatszik,hogy a Disney csinalta.
Melyik moziban van szünet a filmben?
Nálunk a moziban mindenki végig nézte és jó volt......
@@ÁdámBedő szobába az Indavideón pörgött a film 😂 betöltés alatt volt szünet😅
@@Magic-v1vinkább okés, de közel se nagyon jó
@@ÁdámBedő látszik, hogy ez csak egy tipikus "szerintem sz@r volt" komment, holott jó eséllyel nem is látta (még hogy szünet xD ) csak mivel a legtöbb embernek tetszik, majd ő jól megmondja hogy nem is olyan jó. az ilyenek vagy nem is látták a filmet, vagy látták a legelső fókuszálatlan, homályos, zajos f0s minőségű kamerás verziót valami igénytelen szutyok online filmes oldalon
szerintem az AWP kivételével minden Alien film patika lett,imádom a karaktert....a Romulus is izgalmas volt....
ha valaki lemaradt volna rola most itt a YT-on: th-cam.com/video/yw-IVWuC7E4/w-d-xo.html
Mutat benne cicit Cailee Spaeny?
Nem.
Majd letöltöm netről ingyen.
Vannak igényeid, nem mondom! :))
Fizetsz a netért is, szóval nem lesz ingyen..
@@Baluci1 gondolom majd az első hulladékminőségű kamerás verziót nézi meg, aztán majd megy a fikázás hogy sz@r film. mint ahogy általában megy a fikázás azoktól akik nem is járnak moziba
Nagyon kemény vagy, fiam! 👍👊
Ha téged is olyan emberek vesznek majd körül, mint amilyen te vagy, akkor a főnököd majd a te szenvedesedbol gazdagszik meg, az alkalmazottad meg téged lop meg. A magam részéről én nem tartom fent ezt a kört. De sok sikert, ha szerinted ez a járható út társadalmi szinten.
1.) ha nosztalgiázni akarok, akkor megnézem a '79-es vagy a '86-os filmet.
2.) ez a film egy szórakoztatóipari hulladék
3.) ezzel azt érték el, hogy soha többé nem megyek moziba alienes filmért.
4.) ez van amikor tinédzsereknek csinálnak filmet
5.) tulajdonképpen én vagyok a hülye, hogy elvárásaim vannak egy mozival kapcsolatban
Tökéletesen egyet értek veled. Én szégyenlem magam azok helyett akik az alien sikeres részeinek a folytatására készítették ezt a filmet 😔
😂 nyugodj meg attól majd megnyugszol.