A KATA halott, a rezsim nő, az infláció férfi

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 27 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น • 1.7K

  • @pottyondyedina
    @pottyondyedina  2 ปีที่แล้ว +477

    Stand up jegyek -ha ősszel nem tudod másra költeni a pénzed- itt kaphatók: www.pottyondyedina.hu

    • @-TheDriver
      @-TheDriver 2 ปีที่แล้ว

      Borzalmasan kártékony vagy nem csak önmagadra hanem az egész nemzetre nézve.
      Buta, hozzá nem értő, összefüggéstelen gondolatmeneteden keresztül akarsz minél több embert becsalni az élő Stand up fellépéseidre, Semmivel sem vagy jobb mint a Tibi atyás mémek. Nagyon remélem, hogy minél hamarabb lehúz a szar amiben lubickolsz adásról - adásra és kihalsz a TH-cam -ról is akár csak az akihez hasonlítottam a tevékenységedet. Undorító ez a fajta megélhetési gerinctelenség! Orbán rendszerének köszönheted, hogy pofázhatsz össze vissza mindenféle szart és ezzel moshatod az emberek fejét és így élsz vissza a lehetőségeiddel?
      nábrO< a KATA -s adózási formát elmondta, hogy miért szüntette meg és azt is, hogy milyen alternatívák vannak helyette, ~ 2008 -ban a SZEDIF< szavazta meg a létjogosultságát EGYEDÜL a Parlamentben más pártok még csak hallani sem akartak róla viszont mára a visszaélés melegágyává vált ami azt jelenti, hogy 450.000 KATA -s adózóból 300.000 egy cégnek számlázott, ezt a fajta kiskaput akarta bezárni.(most meg a legnagyobb védőszentje a Parlamenten minden másik párt a en-SZEDIF< kívül aki még hallani sem akart a megszüntetéséről)
      MEGMARAD a REZSICSÖKKENTÉS: van egy alap amit a Magyar háztartások 85% általányban használ (210 kWh/hó | (144 m3/hó) és ha e felett fogyaszt a fogyasztó akkor ugrik meg a kiadás, de ebből nem az következik amit te vizionálsz, hogy embereknek össze kell költözniük és a nagyszülöikkel és palackokkal fűteniük.
      Nagyon remélem, hogy nem az nábrO tűnik el a közéletből hanem te.

    • @adm5098
      @adm5098 2 ปีที่แล้ว +1

      ritka egy ostoba nő vagy

    • @monikatoth1359
      @monikatoth1359 2 ปีที่แล้ว +9

      Ennek a Hír tv-s felvételnek elkérhetném az eredet linkjét?

    • @stopdiktatura
      @stopdiktatura 2 ปีที่แล้ว +2

      Oké oké nagyon vicces, de azért csak bele kell rúgni még a Jakab Péterbe.
      Úgy látom te is rendesen beszopod a fideszes propagandát.
      Választások után készült videóban kritizáltad azokat, akik Márki Zay Pétert még a választások éjszakáján megköpködték, de Neked szabad MZP t is köpködni...
      Ha azokat kritizálod akkor magadat is kritizáld.
      Még a férjed vagy barátod Puzsér Róbert is megmondta korábban az Öt című (fideszes) műsorban, hogy úgy kell beszélni az orbáni bűnbandával ahogy Jakab Péter teszi!!!
      Szerintem is így kell beszélni velük ez a minimum szint amit meg kell ütni velük szemben, hiszen ezt érdemlik.
      Egyedül Jakab Péter volt a parlamentben az aki abban a stílusban szembesítette a Fideszt, amit elvár a bérből és fizetésből élő dühös magyar ember!
      Jakabnak is vannak hibái természetesen, de nem ezt érdemelte, ahogy elbántak vele. Tavaly még Jakab Pétertől rettegett a legjobban az álkeresztény FIDESZ KDNP bűnszervezet!
      Igazi magyar mentalitás a földön fekvő emberbe (jelen esetben az Ellenzék) még bele rúgni egy jó párat!
      Ha ilyen sok követővel rendelkezel akkor inkább arra biztatnád az embereket, hogy húzzanak kifelé tüntetni!
      Vagy az állandó ócsárolás helyett, inkább taníts a nézőidnek egy kis szolidaritást!

    • @sandorg.2995
      @sandorg.2995 2 ปีที่แล้ว

      Na most lettem szerelmes 😁 Lacit dobd ki a faszba.. 🤣

  • @faterbever
    @faterbever 2 ปีที่แล้ว +4254

    Szuper! Tuti megnézem még párszor mielőtt kikötik a villanyt!

    • @871kucu
      @871kucu 2 ปีที่แล้ว +116

      Sírva nevetek, vagy nevetve sírok???!!! Top komment az fix.

    • @DavidDavid-un5yy
      @DavidDavid-un5yy 2 ปีที่แล้ว +31

      Hát ha valaki annyira nagyzol hogy égve hagy minden lámpát az meg is érdemli🤣🤣🤣(vicc)

    • @Sulyok.János
      @Sulyok.János 2 ปีที่แล้ว +28

      Honnan lesz villany, amit ki kellene kötni?

    • @gaborkovari5093
      @gaborkovari5093 2 ปีที่แล้ว +3

      😀😪

    • @mrm3800
      @mrm3800 2 ปีที่แล้ว +7

      @@Sulyok.János Pks?

  • @sandibazl
    @sandibazl 2 ปีที่แล้ว +83

    Vicces lenne, ha nem lenne ennyire szomorú! Minden tiszteletem továbbra is Edináé ... Összefoglalja az igazságot, de a sok agyhallott akkor sem fogja fel

  • @MsKvicak
    @MsKvicak 2 ปีที่แล้ว +763

    Oké, nálam eljött a pont, amikor annyira kell sírnom, hogy már röhögni sem tudok, pedig Ede zseniális, as usual.

    • @misityson6324
      @misityson6324 2 ปีที่แล้ว

      Ha neked ez egy zseni, akkor nagy baj van a két füled közöttt, te szerencsétlen.

    • @katalinbrazay4487
      @katalinbrazay4487 2 ปีที่แล้ว

      Hat…egyreszt a tenger cseppekbol all…sok sok cseppbol, de megis🙄masreszt megkezdodott a fej nelkuli kapkodas es ez az almoskonyv szerint nem jelent tul jot…

    • @tamarakovacs5958
      @tamarakovacs5958 2 ปีที่แล้ว +21

      Milyen biztonságban?? Röhejes.

    • @ritaarvainelassu295
      @ritaarvainelassu295 2 ปีที่แล้ว +20

      @István Székely igen, tévedsz.

    • @zoltanivanics6272
      @zoltanivanics6272 2 ปีที่แล้ว +17

      @István Székely az általad megjelölt 3 podcastből mindössze a Karc FM értékelhető és kapcsolódik szorosan a témához. A biztonságban vagyunk kifejezés meg legalább annyira labilis és hihető mint egy választási kampány szavahihetősége.

  • @GézaDr.Zsiros
    @GézaDr.Zsiros 5 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm Buci Gyuri megemlítését. Ez komoly , figyelmet igénylő összeállítás volt!

  • @Dr4nDr0
    @Dr4nDr0 2 ปีที่แล้ว +976

    Az utolsó Viktor bevágás zseniális🙏
    Bár saját magából gyártja a kontentet a vén Jabba.

    • @beliotrednar1611
      @beliotrednar1611 2 ปีที่แล้ว +20

      Na igen, csak önellentmondásos. Úgy pörögnek az irányzatok között, mégse buknak meg.

    • @1Paliii
      @1Paliii 2 ปีที่แล้ว +6

      Zseniális, mert közbe Ferinek is beszólt !

    • @adebayor1616
      @adebayor1616 2 ปีที่แล้ว +13

      "vén Jabba" :D :D ez jó

    • @fiduerror
      @fiduerror 2 ปีที่แล้ว +10

      Ennek nem lesz jó vége🍄🌩

    • @gaborsatorhelyi2842
      @gaborsatorhelyi2842 2 ปีที่แล้ว +18

      "Ne azt nèzzèk amit mondok hanem amit teszek"
      Ennyi

  • @gabornemosonyi158
    @gabornemosonyi158 2 ปีที่แล้ว +71

    Edina köszönöm nagyszerű szarkazmusát. Szeretném még sokáig látni és hallgatni. Pontos elemzés, nagyszerű jellemrajzok.💐

  • @Mark_Kereder
    @Mark_Kereder 2 ปีที่แล้ว +694

    Ede! Ezerszer többet csinálsz ezért az országért, mint a teljes “ellenzék”! Hajrá! Szeretünk!

    • @peterfarsang8562
      @peterfarsang8562 2 ปีที่แล้ว

      és csodálkozol, hogy fölényesen nyer a Fidesz.... Miközben az ő propagandáját fújod anélkül, hogy észre venned.

    • @1Paliii
      @1Paliii 2 ปีที่แล้ว +6

      @@user-rs9py9yr1r azért a semmitől kicsit többet.

    • @karolykopacsi3828
      @karolykopacsi3828 2 ปีที่แล้ว +10

      kivéve a Mi Hazánkat.

    • @memattia3198
      @memattia3198 2 ปีที่แล้ว +4

      @@user-rs9py9yr1r azért így a több százezres megtekintéseket elnézve szerintem kicsivel több embert szólít meg ;)

    • @memattia3198
      @memattia3198 2 ปีที่แล้ว +3

      @@karolykopacsi3828 1930-ban a németek ugyanezt gondolták az NSDAP-ról...

  • @zsz4488
    @zsz4488 2 ปีที่แล้ว +8

    Edina ! Szerintem Te készíted a legjobb vélemény videókat amit minden magyar embernek látni kellene ! Ennek kivetítőn komoly hangosítással volna helye a tüntetéseken. ! A szembesítés igen hatásos lehetne !

  • @wawalaca8063
    @wawalaca8063 2 ปีที่แล้ว +464

    Most sírva nevettünk 15 percig, azt hiszem. 🙄 Nagyon jó volt.

    • @jolkamonostori5449
      @jolkamonostori5449 2 ปีที่แล้ว +1

      Wawa laca
      ...azért valljuk be a sirástól is potyog a könnyünk.
      Amíg ezt eltűrjük....megérdemeljük.
      Amig darabonként...a csaladjaikkal együtt
      """Mindkétoldal" valamint embereik nincsenek ""biztonsagba ""
      ...addig nem hajthatjuk a fejünket nyugodtan a párnánkra.

    • @PetPakkFruzsi
      @PetPakkFruzsi 2 ปีที่แล้ว +36

      sajnos a depresszió már mélyebb, mint az anno erősnek gondolt humorérzékem. Ezen már nem lehet nevetni, mert a húsunkba vág :(

    • @RLkimura
      @RLkimura 2 ปีที่แล้ว +10

      én azért nem nevettem :D havi -100 ezer a kata miatt

    • @RLkimura
      @RLkimura 2 ปีที่แล้ว +7

      @@pokkeresztes6540 nem mindegy, hogy mennyiből...

    • @PunkAssholeBitchMotherF
      @PunkAssholeBitchMotherF 2 ปีที่แล้ว +11

      @@PetPakkFruzsi igen sajna ebben az a vicc már, hogy nem vicc

  • @AdamATurista
    @AdamATurista 2 ปีที่แล้ว +33

    Zseniálisan és szomorúan tökéletes, mint mindig!

  • @jacekasztai54
    @jacekasztai54 2 ปีที่แล้ว +41

    Az irónia mesterfoka....imádom!

  • @pablorandur
    @pablorandur 2 ปีที่แล้ว +12

    Félek, hogy ezt a párhuzamos univerzumot az ellenzék sem fogja megérteni. Amúgy zseniális, összeszedett, hihetetlenül találó. Megkockáztatom: eddig ez volt a legjobb video.

  • @juditszabo5501
    @juditszabo5501 2 ปีที่แล้ว +146

    Ez a nő egy zseni! Köszönöm a megvilágítást! 😆😢

  • @tiborvecsey95
    @tiborvecsey95 2 ปีที่แล้ว +7

    Már elvonási tüneteim voltak! Ez most mindent visz, a nyugdíjamat is elveszi ez a cigány! De köszönöm Edina!

  • @JohnJackson-xd4nc
    @JohnJackson-xd4nc 2 ปีที่แล้ว +130

    Ezt de ügyesen ellenük fordítottad. Szép volt! 🤣🤣🤣🤣

  • @sandortoth2028
    @sandortoth2028 2 ปีที่แล้ว +9

    Azt hiszem ilyen az mikor Visszanyal a fagyi :-) vagy a fal adja a másikat :-( Köszönjük EDINA ez egy csillagot érdemlő összefoglaló ESSZÉ a jelen helyzetről .....

  • @dupajizsolt4875
    @dupajizsolt4875 2 ปีที่แล้ว +44

    Orban beszéde arról szólt mit fognak tenni. Ez egy igaz ember. Megtették 😂

  • @maczosek01
    @maczosek01 2 ปีที่แล้ว +5

    Köszönjük szépen!
    Sajnos egy kutya mind!
    Addig amig nem akasztjuk fel ezeket, addig büntetlenül fognak minket kirabolni, hontalanná tenni!
    Amint elkezdjük ezeket a férgeket felakasztani, hidd el eltűnnek végleg!
    Kezdjük végre el!!!!!!!!!!!!
    Itt az ideje már!!!!!!!!!!!!!!!

  • @matecsendes1751
    @matecsendes1751 2 ปีที่แล้ว +444

    De jó! Féltem, hogy már csak akkor lesz újra videó, amikor nálam már nem lesz áram! Köszi ❤️

    • @zoltancsernus1322
      @zoltancsernus1322 2 ปีที่แล้ว +6

      ez nagyon szellemes!!!

    • @editszolosi9927
      @editszolosi9927 2 ปีที่แล้ว +7

      😀😔

    • @Agi752
      @Agi752 2 ปีที่แล้ว +6

      😁

    • @reveszszabolcs9947
      @reveszszabolcs9947 2 ปีที่แล้ว +2

      @@zoltancsernus1322 : egyébként Tűzijáték ára is biztos nő majd..(de lehet, hogy férfi), arra is kell pénz a főispánnak.

  • @kovilil
    @kovilil 2 ปีที่แล้ว +21

    ez kreatív volt, gratulálok. és a videóbevágások is mind tökéletesek voltak. az egyik legjobb videód lett

  • @Vatzekatya
    @Vatzekatya 2 ปีที่แล้ว +406

    Hofi örök - az egyik szilveszteri kabaréjában tette fel ezt a találós kérdést:
    "- Tudod-e mi az: harminckilós és legel...?
    - ... ?
    - Januártól TE!" :-P

    • @andreamarcso2783
      @andreamarcso2783 2 ปีที่แล้ว +11

      😂

    • @ggmegyeri
      @ggmegyeri 2 ปีที่แล้ว +83

      "- Mikor lesz a fiad lábán új cipő
      -???
      - Amikor a tanácselnök (Főispán) fia rálép!!!"

    • @citta213
      @citta213 2 ปีที่แล้ว +65

      - Tudod, miért lopnak ezek?
      - Hagyománytiszteletből. :D

    • @tibcsi67
      @tibcsi67 2 ปีที่แล้ว +7

      Tehát mindíg is így volt.
      Joulvanezígy.

    • @truty21
      @truty21 2 ปีที่แล้ว +26

      "Neeeem, nem most lett rossz az Országnak. Nem. Csak most vették észre" :(

  • @akoskurucz8532
    @akoskurucz8532 2 ปีที่แล้ว +6

    Imádlak Ede,!! Köszönöm, köszönjük,H elmondod a valós helyzetet!

  • @NagyGuti
    @NagyGuti 2 ปีที่แล้ว +493

    Edina ez sokaknak túl magas szintű lesz, és nem tudják majd átvinni az értelmet, ahogy Besenyő úr is szokott erre célozni!

    • @jozsefnebrandt3266
      @jozsefnebrandt3266 2 ปีที่แล้ว +19

      Jooo lenne mar, ha a kiralyi tv-ben, a tv2-n is megjelenne ez a video!! Hatha vegre folfigyelnenek a sok mosottagyuak is erre s videora!!
      Vegre megtudnank az igazsagot dobrogirol es a bandajarol!!

    • @jolkamonostori5449
      @jolkamonostori5449 2 ปีที่แล้ว +18

      Guti nagy
      ...nem baj.
      Ha idáig se értették....most sem fogják.
      Marad nekik a tv, meg a női szennylapok....azt meg szokták érteni.
      Valószinű azért hordanak még sokan maszkot.....a rendőrök is...😉

    • @Mark_Kereder
      @Mark_Kereder 2 ปีที่แล้ว

      Ők nem is látják. Őket elvesztettük. Ők a sírig hisznek. Ez vallás, fogjátok fel. Pont, mint a dogmatikus kereszténység. Sosem fogsz tudni észérvekkel hatni rájuk. Ez van. Vagy el kell menni innen, vagy állni kell a szart.

    • @TheNyuszmancs
      @TheNyuszmancs 2 ปีที่แล้ว

      @@jozsefnebrandt3266 Egy kommentet másolok ide, gondolom, nem kell leírnom, hogy milyen pártállású szavazótól származik. Idézet következik:
      "Én csak egy dolgot nem értek. Miért hőbörögnek a balos szavazók, amikor az ő programjukban benne volt a rezsicsökkentés eltörlése. Arra szavaztak. Mi Fidesz szavazók megértjük miért történik mindez. Írom ezt úgy, hogy mi nem fogjuk tudni fizetni a rezsit el kell adni a házunkat,ha tudjuk, vagy villany és gáz nélkül maradunk."
      Nos, szerintem egy ilyen szinten lévő embernek nemhogy ezt a videót, de még egy összetettebb Derrick-epizódot sem mutatnék!

    • @ati7803
      @ati7803 2 ปีที่แล้ว +5

      Ki hiszi, hogy értik? 😂🤡

  • @l.h.1606
    @l.h.1606 2 ปีที่แล้ว +30

    Szerintem zseniális. Csak az a félelmem, hogy főként azok fogják csak érteni, akik már eddig is értették...

  • @janosfodor2927
    @janosfodor2927 2 ปีที่แล้ว +125

    Hát igen! Az internet nem felejt! Talán ezt meg kellene még tanulni egyeseknek!

    • @JOZSZEFPAJKOS
      @JOZSZEFPAJKOS 10 หลายเดือนก่อน

      De a nép, az istenadta nép sem felejt "nagyurak"! "Lesz még egyszer ünnep a világon"!

  • @lauranagy-illes1699
    @lauranagy-illes1699 2 ปีที่แล้ว +18

    Zseniális! Eddig ez ütött leginkább szíven! Imádunk Ede! 💗

  • @dancingteeth3804
    @dancingteeth3804 2 ปีที่แล้ว +243

    Fletó❤Viki. A mai nap mottója: ellenségekből lesznek a legjobb cellatársak.

    • @jolkamonostori5449
      @jolkamonostori5449 2 ปีที่แล้ว +14

      ...mindenképp egyszemélyesre szavazok!!
      Bár lehet, hogy a sokat emlegetett szibériai bérbörtönre is így szükség lesz.

    • @juditerdosi2365
      @juditerdosi2365 2 ปีที่แล้ว +8

      Mikor?

    • @subliminal81
      @subliminal81 2 ปีที่แล้ว

      @@jolkamonostori5449 A valósàgban nehèz kiharcolni az egyszemèlyes elhelyezèst,
      me'kevès a kis cella,viszont ha elèg szabàlyt hàg àt az illető,akkor lehajítjàk a fogdàra
      (az is egyszemèlyes),de ott közèpkori a szinvonal.
      Kezdetben úgy èreztem,mintha ott èn magam lennèk az èlő-lèlegző pokol.
      Aztàn Mennyekorszàgàvà vàltoztattam az àllapotot:
      Anno a fogdàn kèszültem fel az angol B2-es nyelvvizsgàmra.
      ...
      Tisztelettel,

    • @Marikaneni
      @Marikaneni 2 ปีที่แล้ว +1

      🤣🤣🤣

    • @katalindarabos9352
      @katalindarabos9352 2 ปีที่แล้ว +2

      Úgy legyen!

  • @BLacika877
    @BLacika877 2 ปีที่แล้ว +26

    Köszi az összefoglalót, végülis megkaptuk amire vágytunk, a "drága jó" Honatyáinktól, így lehetünk igazi Hazafiak... Sírva vigad a ...... :S :(

  • @Amaryllis1970
    @Amaryllis1970 2 ปีที่แล้ว +294

    Még Tibikét is megvárom, hogy ő mit mond, aztán lemondom az internet előfizetésemet, a villanyt meg majd úgyis kikötik. #hüjebaloldal

    • @csn82
      @csn82 2 ปีที่แล้ว

      @@legomusk7075 a rezsi számlák lesznek a kiábrándító pofonok, amik nem fognak feledésbe merülni, hiszen hónapról hónapra jönnek. Szerintem ez lesz egy nagy fordulópont, hiszen eddig Orbán a sunyiságait úgy intézte, hogy az emberek ne közvetlen a saját pénztárcájukon érezzék a terheket, most viszont igen. Akiknek a szavazatát 13. havi nyugdíjjal, CSOK-kal és hasonlókkal meg lehetett venni, azok egy része simán ellene fordul, ha már nem adja, hanem elszedi a pénzt tőlük Orbán. Vannak persze tűzön-vízen át Orbán hívek, de az nem 3 millió ember az biztos.

  • @lajosneferencz5699
    @lajosneferencz5699 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm. EDINA végre nevettem a végrehajtás felszólításra ellenére. Szeretnélek ismét hallgatni, ha lesz erre lehetőségem, mindent elvisznek ezzel megakadályozzák, hogy zsíros kenyeret se tudják venni.

  • @anikobiro5143
    @anikobiro5143 2 ปีที่แล้ว +73

    Tökéletes lett Edina. Csak az a baj, akiknek szól, azokhoz nem jut el.

    • @tiborhubik6043
      @tiborhubik6043 2 ปีที่แล้ว +9

      Ha meg véletlenül eljut, akkor meg nem is értik. Végtelenül nagy sötétség van azon az oldalon.

    • @zsomborauerbach8678
      @zsomborauerbach8678 2 ปีที่แล้ว

      @@tiborhubik6043 lol.hogyne.

  • @AKATONA1953
    @AKATONA1953 2 ปีที่แล้ว +24

    Az eddigiek egyik legjobbja. Gratulálok. Elkeserítő, hogy ez a pontos , szellemes elemzés is hatástalanul belehull a fideszhívők által uralt , lepusztult hazai mocsárba, hiszen az értő kevesek hatása mérhetetlenül kevés. De mégis kell Edina brilliáns humora, mert őriznünk kell a reményt egy változásra.

  • @RobbieLovesMovie
    @RobbieLovesMovie 2 ปีที่แล้ว +11

    Örülök, hogy ebben a videóban is van vendég stand-upos: Hollikban sosem csalódok.

  • @krisztianszilagyi3084
    @krisztianszilagyi3084 2 ปีที่แล้ว +44

    03:29 "legnagyobb rákfenéje". Rákfeney Philips. 😎
    07:48 "dobravert ország"
    Dobravert Klára 😁

  • @gabriellagulyas3778
    @gabriellagulyas3778 2 ปีที่แล้ว +29

    Azthittem nyari szuneten voltal es nem lesz szeptemberig uj content,es igy extran boldog voltam, amikor meglattam ezt a meglepi vidit maaaa🤩🤩❤️❤️Annyira hianypotloak, szuperek es informativak ezek a videok!!!koszonjuk Edina🙏❤️imadlak!

  • @oszkaipeter1753
    @oszkaipeter1753 2 ปีที่แล้ว +24

    Az utolsó bejátszás mindent visz! 👏🏻👏🏻

  • @Csabika00002
    @Csabika00002 2 ปีที่แล้ว +9

    Igazából ZSENIÁLIS !
    Az egyik legjobban sikerült “komolyabb” hangvételű videó

  • @RajnaVilmos
    @RajnaVilmos 2 ปีที่แล้ว +112

    Ha igazán tenni szeretnél a hazáért akkor a mondandódat konvertálni kellene 2bitesre. Ebben a formában a 2/3-hoz nem jut el az üzenet. Túl bonyolúlt. Az 1/3 nélküled is tisztán lát. Imádlak! 😘

    • @jolkamonostori5449
      @jolkamonostori5449 2 ปีที่แล้ว

      Raj
      ...eljut hidd el, mert annyi itt az oldalon vamzer...m.int Bpest utcáin a szemét. plussz még a faß.bukk is jelent serényen...😉

    • @peterkornis5377
      @peterkornis5377 2 ปีที่แล้ว +35

      Arról a 2/3-ról beszélsz, akinek ha beígérik, hogy meghágatják egy csődörrel, önként bepucsít és szélesre tárja a picsáját?! Hozzájuk kár is beszélni, sajnos túl hülyék bármilyen értelmes, emberi kommunikációhoz!

    • @csicso12
      @csicso12 2 ปีที่แล้ว

      @@peterkornis5377 kedvencem volt a kampány alatt Márkyra támadt egy vérfideszes hogy katonákat küldene ukrajnába, erre hozták neki a Magyar Közlönyt amiben benne volt hogy Viktor engedi a fegyverek átszálltását az országon. Erre: a Közlöny hazudik!

    • @viktornagy1216
      @viktornagy1216 2 ปีที่แล้ว +18

      Felejtsétek már el ezt a 2/3-os fityesz mítoszt. 37,1% agymosott szavazott rájuk, ennyivel nyerték meg a választási körzetek "zseniális" átrajzolásának segítségével a parlamenti helyek 2/3-át.
      Nem fityeszre szavazott 31,2%, nem ment el szavazni 31,54%.

    • @ProjectNullTheGame
      @ProjectNullTheGame 2 ปีที่แล้ว

      valo igaz. Az egysegsugaru fideszes szavazo tenyleg azt hiszi, hogy Gyurcsany miatt van minden :DDDDD

  • @mindandsoulbeauty
    @mindandsoulbeauty 2 ปีที่แล้ว +50

    A Fidesz elerte, hogy az ovisokat nemcsak a meleg propagandatol, de a futestol is megvedje majd telen :D nehogy 'melegedjenek' az ovisok :D

    • @vi0lee
      @vi0lee 2 ปีที่แล้ว

      LOL 😭

  • @creutzfeldt_jakob72
    @creutzfeldt_jakob72 2 ปีที่แล้ว +95

    Megleptél !👍
    Don-Vétó szorongatja a csomagját, vagyis inkább a mienket ! 😆

  • @peterkozma5039
    @peterkozma5039 2 ปีที่แล้ว +1

    Meglátásom szerint eddig ez a legjobb videó a csatornán, de ez az első, amin egyszer sem nevettem.

  • @stylechicano4173
    @stylechicano4173 2 ปีที่แล้ว +194

    Nagyon pacek lett a video 😎 A legutolsó bevágást lejátszanám a tv-be ugy napi 200x, hogy a narancslében löttyedt testüket usztató szavazók kicsit észhez térjenek ☝️😉

    • @klaramarfikozmane250
      @klaramarfikozmane250 2 ปีที่แล้ว +12

      De csakis az M1- en, mert e zöm azt nézi.😁

    • @csillagbabus
      @csillagbabus 2 ปีที่แล้ว +8

      Úgy legyen!.. Bár nem fognak észhez térni sajnos ettől sem 😀

    • @dorkaekes8299
      @dorkaekes8299 2 ปีที่แล้ว +15

      Nekem az a furcsa, nincs egy magyar hecker, aki betolná az M1-be?!

    • @labdanum-i4v
      @labdanum-i4v 2 ปีที่แล้ว +2

      @@dorkaekes8299 Hú de imádnám :) de tényleg

  • @macko448
    @macko448 2 ปีที่แล้ว +12

    Köszönjük Edina eme remek videót. 🙂🙂
    Az utolsó vityás videóbevágás haláli volt... szuper zárás volt.

  • @juliannanagy1236
    @juliannanagy1236 2 ปีที่แล้ว +30

    Szuper, már annyira vártam Edina videóját!

  • @RM880625
    @RM880625 2 ปีที่แล้ว +7

    Az a baj ezzel a videóval, hogy az iróniát nem mindenki érti és lesz egy nagyobb százalék, aki simán beszopja. De ettől ez még egy tökéletes videó lett. Ismét. ;)

    • @marshallneff1631
      @marshallneff1631 2 ปีที่แล้ว

      @@legomusk7075 majd kijelentik hogy ez isteni nektár, mely egyenesen orbán királyunkból jött

    • @marshallneff1631
      @marshallneff1631 2 ปีที่แล้ว

      @@legomusk7075 már hogy lenne baj, ha egyszer az összes gyerek gyurcsányista libsi kommunista soroském, akik el akarják lopni a nyugdíjjakat, miközben migránsokat csempésznek az országba, ráadásul brüsszel?

  • @kisatom
    @kisatom 2 ปีที่แล้ว +326

    Nemár, Ede, teljesen összezavarod a Fideszeseket :D

    • @Shad0wban
      @Shad0wban 2 ปีที่แล้ว

      Ezzel csak az baj, hogy már nincs mit nem tud mit összezavarni mert egyes fideszesek fejében az agyevő amőba éhen döglene

    • @macskacica118
      @macskacica118 2 ปีที่แล้ว

      @Jolka Monostori hazugság az egész. Éppen a Fidesz csinlta mindezt. Ez a csaj csak baloldal ellenes. Biztos Orbán fizeti

    • @barbarasuligoj4544
      @barbarasuligoj4544 2 ปีที่แล้ว +8

      Mar varom a pozitiv hangvetelu nyugdijas kommenteket 😃😃😃

    • @zsoltkappel
      @zsoltkappel 2 ปีที่แล้ว +3

      Ugyanmár, őket nem lehet..

    • @bobeerosne1163
      @bobeerosne1163 2 ปีที่แล้ว +20

      @@barbarasuligoj4544 Na,na én is nyugger vagyok, de nem eszetlen. Kérlek ne általánosíts. Köszi 😊

  • @lacipolyak8963
    @lacipolyak8963 ปีที่แล้ว +1

    Amikor ilyen videókat nézek akkor jövök rá, hogyekkora szerencsém volt, hogy 8 éve eljöttem Németországba. Idén csak megfagytunk, de suerencsére volt elég háziállat, plusz a templomrombolásoknál segédmunka. A feleségem se panaszkodik, legfeljebb csak akkor, ha a héten nem erőszakolja meg senki. A szomszédba költözött ukránok tankot akartak, de mondtam, hogy tankom csak a War Thunder-ben van. Örülök, hogy meg tudtam nézni ezt a remek videót, mert ugye nálunk nincs wifi, és a középkorban élünk. Én legalábbis, mert 43 éves vagyok. Innen is kívánunk sok jót a magyaroknak, segítség a virágzó magyarhonba költöző német tesvéreink beilleszkedését, akik a migránsok hada elől menekülnek. Adjon nekünk az ég mindörökké ilyen kormányt, és azt kívánom, hogy bárcsak anno nekem is kilőtték volna a szememet a demokácia, a jogállam és Isten nevében. Köszönjük szépen ezt a remek videót művésznő, éltető harmatcseppek ezek, mert itt tiszta vizünk sincs.

  • @erikakubicsek4083
    @erikakubicsek4083 2 ปีที่แล้ว +29

    Minden kedden vártalak.Ismét remek!👏👏👏

  • @Amazejazz
    @Amazejazz 2 ปีที่แล้ว +23

    A jó életbe, ha ilyen ötösöm lenne a lottón! Biztosra vettem, hogy azt az egy mondatot hagyod a végére, amit a kolostor malac mondott! 😃 Bárcsak a delphoi jósda, vagy Cassandra szólt volna belőle!

  • @gasztromolnar3320
    @gasztromolnar3320 2 ปีที่แล้ว +118

    Ezt a videót a "közszolgálatinak" nevezett valamin kéne ismételni naponta 2x!!!!!! GRATULÁLOK EDI SZUPER AMIT CSINÁLSZ!!!!!!!

    • @bcsb89
      @bcsb89 2 ปีที่แล้ว +20

      Áhhh, ott nem értenék!!! Tényleg elhinnék, hogy ez mind a Gyurcsány műve.. 🙈

    • @gasztromolnar3320
      @gasztromolnar3320 2 ปีที่แล้ว +5

      @@bcsb89 Hátha esetleg talán lehetséges hogy ha fele megértené akkor már egy kicsit beljebb lennénk.... Igaz hogy AGYMOSOTTAK de........ Szép napot kívánok!!

    • @szegedizoltan6242
      @szegedizoltan6242 2 ปีที่แล้ว

      Óránként 2x, bár a sok hülye fidesz csicska akkor sem értené!

    • @jozsefattilagonda3708
      @jozsefattilagonda3708 2 ปีที่แล้ว +1

      :O Naponta?? :O
      szerintem ha óránként kétszer tolnák, akkor is kevés hatása lenne... :(

    • @katise
      @katise 2 ปีที่แล้ว +2

      Végtelenítve,hogy a fideszesek megértsék.

  • @matekovacs3422
    @matekovacs3422 2 ปีที่แล้ว +3

    A bal oldal eltörölné a rezsicsökkentést.
    Nagyon örülök hogy a magyar ember megint jól döntött 👍

  • @MRHIBISKUS
    @MRHIBISKUS 2 ปีที่แล้ว +148

    A baj csak az, hogy ez a nép 12 év alatt olyan szinten le lett butítva, hogy nem fogják észrevenni, hogy ez paródia, egy csomóan azt fogják hinni, hogy igaz. Gondoljatok bele: 12 év alatt felnőtt, szavazőképes polgár lett, aki akkor 6 éves volt... Ebben nőtt fel.

    • @zakaradrienn8321
      @zakaradrienn8321 2 ปีที่แล้ว +80

      Én 7 éves voltam 2006-ban. Köszönöm, sikerült értelmeznem a videót. Szerintem pont nem az én generációm az, aki még egy szavát is elhiszi Orbán Viktornak…

    • @denespeter3928
      @denespeter3928 2 ปีที่แล้ว

      @@zakaradrienn8321 Ki kell probalni a baloldalt,akkor sokmindenre rajottok....Most volt Covid,van haboru,vannak szankciok....es megis megprobal lavirozni a fidesz....

    • @macskacica118
      @macskacica118 2 ปีที่แล้ว

      @@zakaradrienn8321 @Jolka Monostori hazugság az egész. Éppen a Fidesz csinlta mindezt. Ez a csaj csak baloldal ellenes. Biztos Orbán fizeti

    • @zsoltszabo9501
      @zsoltszabo9501 2 ปีที่แล้ว

      Kurvára nem a fiatal generáció hiszi el ezt a sok fost, hanem a nyugger réteg. Sajnos ez az igazság, a mostani nyuggerek, vagy majdnem nyuggerek remekül érzik magukat ebben a pacalszagú postszocialista szarban.

    • @gergolengyel2963
      @gergolengyel2963 2 ปีที่แล้ว

      Amíg ki nem írtjak a szocializmusban csalódott és Fidesz álltal megvezezett most 70 80 90 éves nyugdíjas korosztalyt vakcinaval. És a romákat nem viszik el atnevelö táborba esetleg krematoriumba. Addig a 90es években cseperedö gyerekek semmit sem érnek el a szavazatukkal. Most is mit értünk el? A mi hazánk bejutott hogy Torockay végre lyukat beszéljen ennek a senkiházinak a gyomrába hogy véres legyen végre a fekélye.

  • @attila7272
    @attila7272 2 ปีที่แล้ว +4

    Nem vagyok se Orbánista se Gyurcsányista se semmilyen. Ez nagyon jó lett :)

  • @robertkocsis2609
    @robertkocsis2609 2 ปีที่แล้ว +23

    Király, mint mindig!

  • @csillaszabo9495
    @csillaszabo9495 2 ปีที่แล้ว +2

    Kibaszott jó!!!!!!!!!!!! A lényeg mindenből!!!!!!!!!!! Kösz!

  • @Zszshrvth
    @Zszshrvth 2 ปีที่แล้ว +97

    Edina, istenem már annyira vártam a videód! 😄🙏

  • @andreaamit2666
    @andreaamit2666 2 ปีที่แล้ว +25

    Ez a videó is nagyon jó lett! Sok sikert kívánok az életben neked. 😀

  • @creutzfeldt_jakob72
    @creutzfeldt_jakob72 2 ปีที่แล้ว +182

    Kicsit "bonyi" lett ez az alternatív univerzum, meg kell még néznem párszor, mint az új Doctor Strange-et ! 😆

    • @terdrecsirkek
      @terdrecsirkek 2 ปีที่แล้ว +13

      azt inkább ne nézd újra

    • @adamfarkas1687
      @adamfarkas1687 2 ปีที่แล้ว +34

      Nekem az Orbán nagymonológ értelmezése már sikerült, még kvantumfizika és párhuzamos univerzum vagy Marvel / Bioshock Infinite sem kell hozzá. Annyi a lényeg, hogy azt OV nem (társadalom)kritikának szánta, mikor az intézményesített korrupcióról, létbizonytalanságról és hasonlóakról beszélt, hanem kormányprogramnak.

    • @PunkAssholeBitchMotherF
      @PunkAssholeBitchMotherF 2 ปีที่แล้ว +2

      kevés volt a suli mi?

    • @creutzfeldt_jakob72
      @creutzfeldt_jakob72 2 ปีที่แล้ว +4

      @@PunkAssholeBitchMotherF Gyá ! He...😆

  • @petramunkacsi9548
    @petramunkacsi9548 2 ปีที่แล้ว +4

    Nagyszerű vagy, fájdalmasan őszinte! Minden elismerés!

  • @noemikovacs948
    @noemikovacs948 2 ปีที่แล้ว +6

    Köszönöm! Mindent elmond.

  • @SincaHU
    @SincaHU 2 ปีที่แล้ว +7

    Kedves Edina!
    Imádom a szarkazmust, te pedig annak a mestere vagy.
    Big Like!

  • @NagyGuti
    @NagyGuti 2 ปีที่แล้ว +15

    Kávé kilőve, jöhet a vérnyomáscsökkentő! :)

  • @pentekmaria5839
    @pentekmaria5839 2 ปีที่แล้ว +15

    Egy öregasszony imád téged!❤❤❤

    • @katise
      @katise 2 ปีที่แล้ว

      Én is!

  • @ritabk5128
    @ritabk5128 2 ปีที่แล้ว +17

    A végén van a csattanó... Nagyon jó videó lett. Remélem Herr Orbán is megnézi... Bár lehet, hogy már immunis az építő kritikára... Nem is értem, hogy tudnak ezek tükörbe nézni anélkül, hogy ne köpnék szembe magukat...

    • @Avveland-big
      @Avveland-big 2 ปีที่แล้ว +7

      Azért mert nem fáj a gerincük mert nincs!

    • @gaborattilahorvath7635
      @gaborattilahorvath7635 2 ปีที่แล้ว

      Simán, nevetve. 32 éve úgy a bal mint a jobb.

  • @logostanar
    @logostanar 2 ปีที่แล้ว +96

    Imádom. Sajnos ennyi iróniát és szarkazmust csak kevesen tudnak feldolgozni. Ráadásul még kevesebben tudják behelyettesíteni a kellő neveket.
    Külön köszönet Lacika fiatalkori tüntetős képéért.

  • @steszlimarkvisuals
    @steszlimarkvisuals 2 ปีที่แล้ว +13

    Ez a cím zseniális.

  • @szoradiildi8463
    @szoradiildi8463 2 ปีที่แล้ว +3

    Remek ez a csavar Edina, amit beletettél! 👌

  • @vbalint9
    @vbalint9 2 ปีที่แล้ว +131

    Jó lett volna egy olyan jelenet a végén, hogy Laci bekiabál, hogy Ede, a Fidesz nyert; és egy extra csodálkozó/meglepett arc Edétől

    • @eszter5087
      @eszter5087 2 ปีที่แล้ว

      En is azt vártam

    • @martapapolczi3100
      @martapapolczi3100 2 ปีที่แล้ว

      Szerintem is szuper az egész, de egy bekiabálás és nagyra tárt szemek, amikor leesik, hogy ők nyertek slussz poén lett volna.

    • @amarillalilla8947
      @amarillalilla8947 2 ปีที่แล้ว +5

      Ennél a videónál szerintem szándékosan mellőzte Edina a poénosabb elemeket. Látni az Ő szemében is az elkeseredettséget. Ami teljesen érthető.

    • @zsoltszaszak6212
      @zsoltszaszak6212 2 ปีที่แล้ว +2

      Így szerintem elegánsabb, nem kell több. Így jó, ahogy van.

  • @TheLordKROK
    @TheLordKROK 2 ปีที่แล้ว +9

    Nagyon vártam már ezt a videót! Épp a minap gondoltam, hogy most aztán lesz témád! :D

  • @Anyuci82
    @Anyuci82 2 ปีที่แล้ว +10

    12:20 - ezen nevettem fel a legjobban, imádom :)

  • @azbence
    @azbence 2 ปีที่แล้ว +10

    Mily csodás parraghfrázisok! Edus! Köszönöm az EDUkációt!
    Pár kiegészítés:
    A (fel)csuti nem orákulum, max. orálkulum.
    A hullik pista már a szergej-naptár szerint számolja a hónapokat. Bár amilyen sötét, lehet, hogy a Hold-naptárat használja!
    A kulás geriiiii...a kulás geri...hm...az csak simán kulás geri!
    Edus for Rezsident!

  • @migike
    @migike 2 ปีที่แล้ว +50

    Na végre már!!!!! Mióta erre a videóra vártam 😍 Köszönöm Edina! Megyek haza meloból 11 fele és ebéd közben megnézem 😘❤️

  • @barnabasbonacz8625
    @barnabasbonacz8625 2 ปีที่แล้ว +13

    Ezzel a becsületes képű deák dániel nevü patkánnyal,nagyon szeretnék egyszer találkozni!

  • @marianemeth4885
    @marianemeth4885 2 ปีที่แล้ว +28

    Többen írják, hogy a nevetésük sírásba fordult. Azt hittem, hogy csak az én torkom szorul el, miközben nézem ezt a tűpontos elemzést. Nekünk Mohács kell!!! Rövidesen 60 éves leszek és gyerekeimmel (unokámmal) érik az elhatározás hogy elhagyjuk az országot.

    • @mihalypasztor6174
      @mihalypasztor6174 ปีที่แล้ว +1

      Én hatvanketto vagyok én is eljutok innen a fadzba

  • @zsoltikovacs4967
    @zsoltikovacs4967 2 ปีที่แล้ว +2

    Milyen jó,hogy van mindig valaki aki hangosabban beszél,mint az átlag.
    A lényegen nem változtat a sok beszéd.Beszédből még nem épült fel ház.Ha nem lépünk semmit akkor igen megérdemeljük a sorsunkat.

  • @argentinosdogos
    @argentinosdogos 2 ปีที่แล้ว +11

    "Nagyra nőtt szobanövény" A szemüveges tengerimalac🤣

  • @norbert1281
    @norbert1281 2 ปีที่แล้ว +6

    "Nem félünk és nem fázunk, Orbán Vitya a királyunk."

  • @etebev
    @etebev 2 ปีที่แล้ว +19

    Már hiányoztál, Ede!

  • @ghostdog5707
    @ghostdog5707 2 ปีที่แล้ว +3

    Ez nagyon ott van.
    Gratulálok.

  • @sandorkaroly8045
    @sandorkaroly8045 2 ปีที่แล้ว +11

    Tökéletes !! Köszi 👌👏👏✌️

  • @zoltanmeksz7625
    @zoltanmeksz7625 2 ปีที่แล้ว +2

    Rendkívül okos összefoglaló. Köszi.

  • @nory085
    @nory085 2 ปีที่แล้ว +556

    Edina! Az baj, ha a videó végére elsírtam magam? Reménytelenség, kilátástalanság... és még mindig azt látom, hogy nagyon sok ember tapsol nekik. Én ezt nem értem...ép ésszel nem tudom felfogni, hogy hogy lehet ezt a sz@rházi bandát éltetni.
    Köszönjük ismételten a videódat! ❤ Kár, hogy olyanokhoz nem jut el, akiknek szüksége lenne rá. Vagy lehet eljut, de nem értik...

    • @splen-did5915
      @splen-did5915 2 ปีที่แล้ว +5

      Én sem értem!

    • @Tzoral
      @Tzoral 2 ปีที่แล้ว +20

      Értik azok, csak hát erősen haszonélvezői.

    • @gabisz.7005
      @gabisz.7005 2 ปีที่แล้ว +2

      😒♥️

    • @norakovacs13
      @norakovacs13 2 ปีที่แล้ว

      Úgy, lehet éltetni, ahogy a "pénz beszél kutya ugat", illetve a többieket ingyen, megtévesztő propagandával, illetve hamis ígéretekkel!

    • @Halezun
      @Halezun 2 ปีที่แล้ว +36

      Jo tanacs! Ne foglalkozz az aktual politikaval max ilyen szinten,hogy nevetni jossz. Aprilis 4en letoroltem az osszes hirportalt kikovettem az osszes hirkozlo oldalt es mar masnap jobb volt. Kevesebb trauma kevesebb feszultseg

  • @camassia4021
    @camassia4021 2 ปีที่แล้ว +4

    Fantasztikus!! 😂🤣 Koszonom kedves Edina! ❤️

  • @Pacsmagi
    @Pacsmagi 2 ปีที่แล้ว +5

    Kegyetlen jó, mint mindig.

  • @miskolczigabriella6304
    @miskolczigabriella6304 2 ปีที่แล้ว +4

    Ez hatalmas. Best ever. Congratulálok!

  • @ibolyakalman7959
    @ibolyakalman7959 2 ปีที่แล้ว +11

    🌹🌹🌹Edina! Nagyon vártalak!
    Szuper vagy !🌹🌹🌹

  • @ebb3710
    @ebb3710 2 ปีที่แล้ว +19

    Ezt nem bírom hallgatni😭😭😭😭😭😭 Kétségbeejtő, hogy milyen országban élünk😭😭😭😭😭

  • @norakovacs13
    @norakovacs13 2 ปีที่แล้ว +14

    Szuper! Megint szuper, Edina! Mi magyarok akkor is nevetni próbálunk, amikor leginkább sírni volna kedvünk.🙂Ez a videó megint nagyon jól kifejezte mindazt, ami most történik. Lehet, hogy rajtunk télen most már csak a klíma melegedése segíthet!? 😭 LEGKÖZELEBB SZAVAZZUNK A KLÍMAVÁLTOZÁSRA! LOL

  • @jozsefhorvath4342
    @jozsefhorvath4342 2 ปีที่แล้ว +1

    Örülök, hogy visszataláltál az igazi hangodhoz. Vissza is iratkoztam.

  • @margitbenedek8430
    @margitbenedek8430 2 ปีที่แล้ว +4

    Újból nagyot alkottál, fantasztikus vagy !!!!

  • @bobeerosne1163
    @bobeerosne1163 2 ปีที่แล้ว +9

    Ha véletlenül ide téved egy fideszes, most megrémült, hogy -jaj, véletlenül a Gyurcsányra szavaztam-. Gratula Edina, ez a szomorú jelen és a jövő.

  • @jozseffeigel8029
    @jozseffeigel8029 2 ปีที่แล้ว +57

    A fiatalok ki fognak költözni a Naprendszerbol is, ha van egy kis eszuk.

    • @nyoooooo
      @nyoooooo 2 ปีที่แล้ว

      Azt már felvásárolta titokban a Rogán

  • @nyugatonazelet
    @nyugatonazelet 2 ปีที่แล้ว +2

    Fantasztikus mint mindig! Kár, hogy ahhoz nem jut el akihez kellene...vagy nem érti meg.

  • @Theofficial51CK
    @Theofficial51CK 2 ปีที่แล้ว +82

    Hiányoztál mint egy falat kenyér , mondjuk hamarosan valószínűleg a kenyér is hiányzik majd a polcokról.

  • @slezaklizi
    @slezaklizi 2 ปีที่แล้ว +7

    28 éves, több szakmával rendelkező, angolul jól beszélő, de bármilyen nyelvet megtanuló, egyedülálló, gyermektelen hölgy új országot keres a hanyatló nyugaton.

    • @movieclipsreloaded3372
      @movieclipsreloaded3372 2 ปีที่แล้ว

      Jaj, átlátok én rajtad....28 éves... és még nincs min. 3 gyereked? Hát hogy akarod igy betölteni a női pricim....princess...puncipi...pici opium... principiumot?! Egy igazi szittya férfi kéne melléd, mit amilyen Edének is van, az végre megértetné veled: nem nyugaton, a konyhában a helyed ;-)) !

    • @gaborattilahorvath7635
      @gaborattilahorvath7635 2 ปีที่แล้ว

      Egy offshore szigetet tudnék ajánlani célnak, de oda is csak rabszolgának kellenénk.

    • @slezaklizi
      @slezaklizi 2 ปีที่แล้ว +1

      @@gaborattilahorvath7635 mert itt nem annak kellek? :D ja varjal, elfelejtettem a funkciomat egy pillanatra. :( szuljem az utanpotlast.
      Egyebkent nem vagyok KATA-s.

  • @norbertwittmann2068
    @norbertwittmann2068 2 ปีที่แล้ว +67

    Az a baj, hogy ezt megint azok fogják megnézni, akik nem oda szavaztak. Jó lenne egy hirdetés erre a videóra (is), ha kell szívesen beszállok a költségekbe.

    • @zalanzaja3845
      @zalanzaja3845 2 ปีที่แล้ว +23

      Ne is törődj vele,agy nélkül úgyse értenék 😅

    • @norbertwittmann2068
      @norbertwittmann2068 2 ปีที่แล้ว +12

      @@zalanzaja3845 hát látod ez hirtelen így a korai órákban eszembe se jutott. Ha csak azokból a kőfideszesekből indulok ki, akikkel utcafórumokon, kitelepüléseken futottam össze.. hát, ők úgy együttesen nem tudnának összerakni egy ikea bútort.

    • @Andras_Orvos
      @Andras_Orvos 2 ปีที่แล้ว +3

      Nem nézik meg, majd megfizetik. :D

    • @TinmanHU
      @TinmanHU 2 ปีที่แล้ว +6

      Ja, nagyon kéne hirdetni valamit, amiről az ország 2/3-a fel sem fogja, hogy keserű irónia.

    • @laszlokovacs4883
      @laszlokovacs4883 2 ปีที่แล้ว

      @@norbertwittmann2068 Azért ne becsüld alá őket. Amikor kettő fidesz szektás találkozik akkor már az együttes IQ-juk már kettőre emelkedik.

  • @mercedeszilles732
    @mercedeszilles732 2 ปีที่แล้ว +1

    Best of Edina’s videos! 👏👏👏 Splendid!

  • @levifromthehood
    @levifromthehood 2 ปีที่แล้ว +8

    Napasztmek, lassan itt összeomlik ez a fos ország, de legalább újra van Ede videó.
    Ha ez az ára, akkor legyen.

    • @juditkiss7491
      @juditkiss7491 2 ปีที่แล้ว

      Valószínűleg mi összeomlunk, de a főfőispán és a bandája - fidesztől a dk-ig beleértve- rendbe lesz mindig, hiszen sokat tettek érte, lerabolták az országot! Mi pedig végig néztük tétlenűl! Bebiztosították magukat, nem véletlenül emelték pont most a rendőrök, katonák bérét! Talán sejthetnek valamit, hogy ennek már nem lesz jó vége.

  • @eletemmorzsaiblog
    @eletemmorzsaiblog 2 ปีที่แล้ว

    Aranyat érő TH-cam videó.
    Köszönöm a sok nevetést