Tévesen hangzik el a videóban, hogy a Samsung S24 Ultra ultraszéles kamerájában nincs autofókusz. Van benne, szupermakró opció nincs benne, illetve lehet makrózni ugyan az ultraszélessel, csak nem olyan extra közelről, mint az iPhone esetén. Bocs all, túlságosan a makróra fókuszáltam ebből a szempontból, aztán egy ponton összemostam az AF-fel.
Köszönjük a részletes és elfogulatlan tesztet! Mindkét telefon nagyon szuper. Ha választhatnék hogy a két telefon közül melyiket kapjam ajándékba (ilyen sajnos nem lesz :D), akkor nagyon nehéz dolgom lenne, de a Samsungot választanám. Egyszerűen átlagban (számomra) jobbak a fotós képességei és én többet fotózok mint videózok.
Az áruk miatt nem vagyok egyik teló célközönsége sem, de ez a teszt mégis végig lekötött. Nagyon érdekes látni, hogy melyik gyártó mit tud és hol tart jelenleg a mobilos fotótechnika. Ezekhez viszonyítva van elképzelésem, mennyire gáz (vagy inkább mennyire nem gáz), amit egy ezekhez képest töredék árú középkategóriás telefon nyújt... Köszönöm a hasznos információkat!
Szuper anyag, mint mindig! Van utalás itt is arra, hogy a Samsung dönti el némely zoom tartományban, hogy melyik kamerát használja. Nekem S20FE van, azt hittem, hogy ha a 3x zommra bökök, akkor annak megfelelő egységet használja, de nem. Próbáltam a lencsék kitakarásával a kölünböző zomm tartományokban beazonosítani, mikor melyik az aktív, azt vettem észre, hogy 10-szeres zoomig a készülék dönt, melyik egység legyen aktív. Igen megbonyolítaná a teszteket, ha utólag be lennének azonosítva a különböző zoom tartományokban az aktív kamera egységek, pedig előfordulhat, hogy a 3-szoros zoom nem a zoom kamerával kerül rögzítésre, hanem a fő egységgel. Tiszteletem a tesztelőknek!
Tudtommal jellemzően csak gyenge fényviszonyok esetén fordulhat elő, hogy nem a dedikált szenzort használja. Illetve még akkor, ha kiesik a fókusztartományából (túl közel van) az adott szenzornak, akkor is visszavált.
Nagyon köszi a tesztet, épp telefont váltok, és S24 ultrára esett a választás, jó pár generáció óta Samsung párti vagyok, S7 Edge, S10+, most pedig az S24 ultra jön. Semmi bajom nincs az iPhone-val, illetve feltudnék sorakoztatni mindkét telefon mellett (akár csak az OP. rendszerüket nézve) pro és kontra érveket. Azt gondolom telefonnal fotózni nagy móka, de mégis csak telefonos fotók maradnak, nyersen amúgy sem tesznek közzé az embereket képeket (legtöbb esetben) ezért lényegében ténylegesen kimondható hogy az alap eszköztára mindkettő telefonnak tökéletes, és minden tekintetben - nem csak kamera ügyben - nagyon közel járnak egymáshoz. Tetszett, hogy a teszt közben nem voltál elfogult egyik telefonnal szemben sem.
Én nem vagyok Almás fan (pont a fanok elvakultsága, kirekesztés miatt), de ami igaz az igaz (talán ezért volt ennyi márka nálam). Kamerás fronton tényleg mind a kettő kiválló, bár azért vannak különbségek, én pl. nem használom a szelfi kamerát, hátlapi a fontos. A másik az árak, itt sincs nagy különbség. Viszont ezt szeretem benneteket, hogy tényleg megmutatjátok az erősséget és a gyengeséget (már ha van), nem a márka vagy a pénz a fontos, így vagytok számomra a leghitelesebbek. Volt szó a videóban, hogy felvétel közben a Samsung át tud váltani szefi kamerára. Emlékeim szerint volt egy telefon (bár nem tudom hiretelen melyik) ami tudott folyamatosan hátlapi és előlapi kamerát egyszerre venni (képstabilázás az nem volt..). Akkor ez itt (az influenser-ség miatt) nem játszik? Illetve szerintem az alma az előlapi kamerával készűlt portrékat "vakolatossá" (felék ha valaki sok sminket használ arra mondjuk, van rajta egy kiló vakolat) teszi, Samsung-on jobban kivehetők a ráncok, tudom ez nem releváns, lehet csak én szeretem ha az arc olyan amilyen.... Imádtam a videót, köszi a részletes videós tartalmaitokat is!
@@noobkillah1975 hát na, nekem a reggel fél hétkor parizerért meg zsemléért Sparban sorbanàlló melósgatyás érdesarcú pasik jutnak eszembe, mint fő Xiaomi hivő
Mindig is a fényképezőgépek voltak favoritok nálam fényképezés terén.Ezután sem változik. Egy kicsit csalódtam, amikor az elején csak a kamerák összehasonlításáról tettél említést.De nagyon megleptél! Telefonnál nálam nem érint meg, hogy milyen kamera van benne, de olyan élvezhetővé tetted az adást ismét, hogy sajnáltam, hogy csak ennyi...!
Hello. Nagyon jó összehasonlító videó lett ( mosolyoghatnál többet is :) ) Viccet félretéve. Én egy általános userként samsung párti vagyok. Kör alakú óra jobban tetszik ( watch 8 classic ) meg nincs macbook-om, mert sajnálom rá a pénzt... De ahogy a végén is mondtad, nem lehet melléfogni egyik telefonnal sem. Ami viszont nekem nem tetszik, hoyg már olyan orbitális méreteknél tartunk ( főleg ha raksz rá valami armor tokot is ), hogy zsebben esélytelen hogy elférjen. Brutál nehezek, brutál nagyok. Ezért is választottam S23 telót, nem pedig Ultrát. Nagyon kivánci vagyok mit fog hozni a jövő, mert innen már fejlődni elég nehéz. Mindenesetre köszönjük a videót, jó munka lett ( gondolom Mac-kel vágva ugye? :) )
Sok-sok évig DSLR-t hasznaltam. Most is van egy MILC gépem, de manapság S22 ultrát használok 95%-ban. Mert ez mindig nálam van. A nagy gép meg csak ritkán kell. De ami közös egy fényképezőgépben és a mai telefonokban: ha jó fotókat akarsz, akkor RAW-ban kell fotózni! Utolag kicsit szöszölni a feldolgozással. De az eredmeny sokkal jobb lesz.
Tájképekhez, épület fotókhoz. Nappal és esti fények melett is hozza Az S22ultra közel a milc gép szintjét? Ha megközelítőleg igen, akkor inkább S24ultra melett döntenék, mint gép. Ezért kérdezem. Akkor raw utómunka, de nem cigölném inkább. Embereket, tehát portrét nem igazán kb soha nem fotózok, csak magamnak de azt is ritkán. Állatokat sem. Sport, koncert stb sem. Köszönöm szépen a választ.
@@magyartajvadasz Egy régebbi MILC gép szintjét szerintem hozza. Kevés fénynél, nyilván zajosabb képet készít és a mélységélesség is nagyobb. De szerintem már az s22 Ultra is nagyon vállalható minőséget képvisel. Sokan szidják az optikákat, meg a kis CCD-ket telefonokban, de kevesen gondolnak bele, hogy egy S22 Ultra (23, 24 stb.) gépben 4 db. fix(!) optika van. Tehát arra a gyújtótávolságra (...) optimalizált lencserendszer. Emiatt tud versenyezni szerintem egy egyszerűbb zoom objektívvel. Ha nem sürgős a vásárlás, esetleg várd meg az S25 Ultra-t. két hónap múlva megjelenik és biztos nem rontanak rajta.
27:55 körül jól látom, h amikor nagyobb területen változik a kép, frankón döcög az Iphone képe? (amikor az épülettől elviszed a képet balra meg vissza)
Nagyon jó megfigyelés, megnéztem a nyersfájlt és ott nem döccen meg. Sőt, a kirenderelt, a gépemen levő videón sem, vagyis ezt bizony a TH-cam algoritmusa verte szét, bár ha sokszor megnézem, akkor a MOV fájl teljesen oké, a kirenderelt MP4-nél mintha lenne valami akadás, a feltöltött anyagban meg tökre látszik.
Köszönjük az összehasonlító tesztet! Sony 1 mark 5-öt tényleg jó lett volna betenni a folyamatos optikai zoom miatt is (sajna csokiszelet geometriájú), s megvárni az Oppo find x7 ultra-t is (hivatalosan lehet nem forgalmazzák Pannoniában), ami most kameraszenzorokban a legdurvább. Pixel 8 pro hátha lesz hivatalosan itthon ez évben. Bár tényleg ez a két telefon a legbiztonságosabb és legnépszerűbb vétel. Ja igen, viszonyításképp egy Milc gépet bár objektívvel is be lehetne dobni. Bár ez lehet hogy Pixinfós tesztre való. Lehetne egy 200 ropi max árig is egy legjobb kamerás összehasonlítást is. Pl: Xiaomi 13T vs. Realme GT5 Pro vs. Pixel 7 (tudom tavalyi és hivatalosan nincs itthon), (Realme 12 pro plus- csak 8mp-es az ulraszéles) és esetleg ráadásnak a Samsung s21FE (tudom 2 éves de még kapható nem dzsunka helyen).
Hűha, hol is kezdjem. Sziasztok! Azért nem semmi ennyi munkát beletenni, az írott, meg a videós anyagba. Az írt anyagot lehet, hogy nem olvasom el. Úgy gondolom, meg veszem észre, hogy sok ember, köztük én is, 95%-ban automata módban fotózunk. Számomra az a jobb minőségű kép, ami a valósághoz közelebbi, illetve ha belenagyítok, akkor meg maradnak a részletek, vonalélesség stb. Lehet, hogy figyelmetlen voltam, de erre nem hallottam utalást, hogy melyik milyen. Szerintem se lehet kijelenteni, hogy melyik a jobb. Nekem azért nem tünt kiegyensúlyozottnak a teljesítmény, a különböző méretű lencsék, pixel váltás végett, zoommolás közben. Úgy vélem, hogy profi fotózásra nem telefon való, így ezeket a 10, 20,100 szoros nagyításokat parasztvakításnak tartom. A majdnem fele árba kerülő Honor Magic 5pro szerintem kiegyensúlyozottabb teljesítményt, jobb képminőséget hozna, max 3 szoros nagyításig. Szoftveresen lehet, hogy nem lesz annyira ügyes mint a Samu, de ne is annyiba kerül. Egy összehasonlítást lehet, hogy megérne. Tudom, hogy nagy meló, de hátha. Köszönöm!
Lehet bármi hókuszpókusz, de egy FF fényképezőt egyik sem tud legyőzni. Meglepően sokat fejlődtek már a telefon kamerák tényleg. De azért aki fotós, videós, látni fogja a különbséget. Arra tökéletesek ezek az eszközök, hogy nem kell gépet cipelni, mert ott van a zsebben. De csodát ne várjunk egyiktől sem, mert a fizika nem legyőzhető.
Teljesen ok a képminőségük, ha nem nagyítunk bele. Minimális vágással maximum. Szerintem, teljesen érthető az Apple hozzá állása a camera szoftver terén. Nem piszkálja az ember a beállításokat, mert minek… ezt úgy mondom, hogy kb full manuálban fotózom fényképezőgéppel(de az egy másik betegség).
Jó volt az elemzés, de szerintem a samsung jobb választás, mivel élethűbb képeket csinál. A színkezelése sokkal jobb, főleg 5x zoom módban látványos. Viszont a samsung világosabb volt mindenütt, mintha nem egyforma FE értékre lettek volna beállítva. A beállíthatóság és a testreszabhatóság is hasznosabb, akik nem csak automatán szeretnének kattingatni. Márka preferánciától függően egyébként mindkettő jó. Hasonló elemzéseket szívesen néznék a jövőben... Köszi!
Elég lenne 3 évente ùj telefon de profit maximalizàlàs .Nyomògombòs 15 év alatt is évente 6-10 ùj modell minden fontosabb màrkànàl.Amikor 40 ezer volt a fizetés akkor 3 heti fizetés volt egy telefon és csak àrnyalatnyi különbségek. 2004-ben teszteltünk ipari hulladék kameràs mobilt x gyàrtòtòl .Mai nyomógombos telefonok direkt maximum csak 2 megapixeles kameràval szerelve .Jelenleg a sznob telefon a menő ahol 4 havi fizetés egy Flagship mobiltelefon.
Mindkettő telefon kiváló készülék, bármelyiket is fogja választani a felhasználó nem fog csalódni az biztos. Itt már csak a márkához való hozzáállás fog győzni. Részemről viszont az iPhone a nyertes, a Samsung szerintem nagyon túltolta a dizájnt , nagyon kockára sikerült, plusz a toll, amelyre nem igazán van szüksége a felhasználók nagy százalékának. Viszont , ha sikerült volna meglépnie a Samsung nak ,hogy azt a hardvert egy 24 plusz os készülékházban előadják akkor simán többet tudnának belőle eladni, szerintem. Az Apple eszköze egyszerűen kompaktabb, nincs akkora ugrás a széria társaihoz képest, ezért nálam az iPhone nyert egy vastag hajszállal.
Sziasztok! Elhangzik a videóban, hogy a felvételt mobillal vettétek fel. Azt hogyan oldjátok meg, hogy a videót mobillal, majd a hangot különálló mikrofonnal veszitek fel? Ez valami + kütyü? Amit össze kell dugni a telefonnal? Köszi a választ!
Számos cégnek van Type-C végű mikroportja és mikrofonja, amit a felvételen látsz, az speciel egy FiFine termék, ha nem a szerkesztőségben vagyok, akkor egy Boya BT mikroportot használok, ez jön most velem MWC-re is, mert ott két mikroportot is kezel a telefonba dugható vevő, vagyis interjúkhoz is frankó, plusz van rajta zajszűrés is. A highend telefonok pedig (Samsung, Apple, Huawei pl) általában támogatják az USB-n érkező hangbemenetet videófelvétel közben. Minden videó ezen a csatornán telefonnal készült ilyen USB-s megoldással.
@@MobilarenaHUNGARY Köszönöm szépen a választ! Létezik olyan külsős kütyü is, ami rendelkezik Line-In bemenettel? Gondolok arra, pl; Videót vesz a mobil + Dj Cuccról hangot adok be?
Létezik, de nekem az a tapasztalatom, hogy befelé nem működik (vagyis Type-C-ről jövő hangot átrak 3,5 mm-es jackra, de visszafelé nem), szerintem oda kell valami ADC bele, ilyesmi például a Zoom U-22, de ezeket nem próbáltam, szóval csak tippelgetek.
Szia :) èn most állok vásárlás előtt és nemtudom 15promax legyen e vagy 16 promax vagy s24 ultra. Igaz az hogy az Android idővel elkezd lassulni? És az iphone évek után is ugyan olyan gyors mint eleinte? Mert ha az Android tényleg lassul idővel akkor akkor mit ér az hogy az s24 7 év frissítést ígér? Ha úgyis lassú lesz? Köszönöm előre is a válaszod.
Hali mindenkinek! Lassan ott tartok hogy az S20 Ultra-t cserélni kéne (aksi + szoftver) noha egy kivált és a napi feladatokra a bőven gyors telefon,de a szoftveres és a biztonsági frissítésekkel lassan leáll a Samsung.Mivel hosszú távra tervezek ismét ezért egy drágább készülékben gondolkodom.Nem felvágni akarok,nem mutogatni a "kivagyiságot" csak egy olyan telefont mint ez a kettő. De itt kicsit megakadtam,mert egyrészről jó lenne valami újat kipróbálni! (Láttam már,Windows Phone-t,volt nem egy nem kettő Androidos telefon viszont almást max más kezébe láttam) A másik meg hogy most a Samsung azt mondja 7 évig fogja majd támogatni a telefonját,de mi a helyzet az Apple hosszú távú támogatásával? Magyarán:. Hosszú távra melyikkel érdemes tervezni? Ahogy említem,most nem a kamera a mérvadó,meg a sebesség meg az hogy elfuttatja-e a Nasa szervereit hanem az hogy melyik a stabilabb? Szoftveres téren a Samsunggal jók a tapasztalatok,aksi terén már nem annyira,Iphonnal meg egyelőre semmi.
El kell mennem szemészetre. Mind fotó mind videó terén számomra az jött le hogy a samsung jelentősen gyengébb minőségre. Sehogy nem tudom ezt egy szintre tenni. Zoomban egyedül nagyobb a mozgástér. De éjszaka elő sem venném a samsungot mert ez vállalhatatlan
Samsungban nincs af a szeleslato mogott? Es sosem hasznalta a samsung? Ez komolyan elhangzott? Ez nekem ujdonsag... S21 ultraban volt eloszor... 3eve mar.. azota s22 ultraban is, s23 ultraban is..
Mint mobil az s24 ultra sokkal jobban tetszik! Kamerában az Apple 15 pro max szerintem jobban bánik a színekkel és a fényekkel 90%-ban. Egyszerűen jobbnak látom a képeket. A Samsungé kicsit a sötét részek olyan szürkés és kontrasztalan. A színek se olyan jó mint iPhone-on. Nekem iPhone 13 pro van de már nagyon vágyok vissza egy jó androidos mobilra. Inkább beválalom a Samsung picit gyengébb kameráját ( szerintem gyengébb) és azt választanám ha most vennék új mobilt. IOS sokszor már nagyon idegesítő. Én nem az vagyok aki iPhone -ra váltott és azt mondja soha többé android. Nekem túl kompromisszumos az ios.
Androidról váltottam, most van az első iphone-m. Kép készítésnél egyén függő, hogy ki melyiket szereti. Valaki a műképet szereti, és valaki a valósághűt. Na a samsung és iphone között pont ezek a különbségek. Ha lefotozok valamit akkor az nagyjábból ugyan úgy néz ki, mint amit lefotóztam, míg a samsung tulságosan is felélénkiti, és ennek köszönhetően kapunk egy kamu képet, hisz nem ugyan azt a látványt adja vissza, amit láttál, és szerintem a képeknél pont az lenne a lényeg, hogy azt kapja le amit te szemmel látsz. Mert ha ilyen túlszinezett, felélénkitett képet szeretnék, akkor egy photoshop sokat segít. Nekem mindig ez volt a bajom a samsungokkal, hogy nem valósághűek a képei.
Amit szintén ízlés kérdése :) Soha nem mennék át almára, de csak azért, mert brutál zárt rendszer, nem lehet testre szabni. Pedig azért életemben szeretnék egy mobil (ferrari) tulaj lenni, hiába számomra a RedBull az első évek óta. Azért a ferrari mégiscsak ferrari marad. :)
Az összes nappali Samsung kép világos lett....szerintem valami beállítást nem ugyanolyanra raktátok....így totál elütnek a képek egymástól és minden nappali kép a szemnek az iphone esetében a nyerő. Most tovább néztem a videót és a nappali videóknál is látom ezt a túlhúzott világosságot....most akkor ez vagy Samsung sajátosság (ami nekem nem jön be) vagy valami beállítás dolog. A slow motion és hold fotó kár, hogy kimaradt az összehasonlításból....
Tévesen hangzik el a videóban, hogy a Samsung S24 Ultra ultraszéles kamerájában nincs autofókusz. Van benne, szupermakró opció nincs benne, illetve lehet makrózni ugyan az ultraszélessel, csak nem olyan extra közelről, mint az iPhone esetén. Bocs all, túlságosan a makróra fókuszáltam ebből a szempontból, aztán egy ponton összemostam az AF-fel.
Ilyem videóból jöhetbe több a jövőben, szerintem sokan örülünk a részletes szakmai teszteknek! 👌🙏
Samsung felhasználó vagyok
Sokkal több lehetőséget kap a felhasználó .
Köszönöm szépen a videót !
Szuper volt
A Sony Márk 1.v és iPhone. És Samsung őssze hasonlitás is lehet ne :)
Köszönjük a részletes és elfogulatlan tesztet! Mindkét telefon nagyon szuper. Ha választhatnék hogy a két telefon közül melyiket kapjam ajándékba (ilyen sajnos nem lesz :D), akkor nagyon nehéz dolgom lenne, de a Samsungot választanám. Egyszerűen átlagban (számomra) jobbak a fotós képességei és én többet fotózok mint videózok.
Az áruk miatt nem vagyok egyik teló célközönsége sem, de ez a teszt mégis végig lekötött. Nagyon érdekes látni, hogy melyik gyártó mit tud és hol tart jelenleg a mobilos fotótechnika. Ezekhez viszonyítva van elképzelésem, mennyire gáz (vagy inkább mennyire nem gáz), amit egy ezekhez képest töredék árú középkategóriás telefon nyújt... Köszönöm a hasznos információkat!
Szuper anyag, mint mindig! Van utalás itt is arra, hogy a Samsung dönti el némely zoom tartományban, hogy melyik kamerát használja. Nekem S20FE van, azt hittem, hogy ha a 3x zommra bökök, akkor annak megfelelő egységet használja, de nem. Próbáltam a lencsék kitakarásával a kölünböző zomm tartományokban beazonosítani, mikor melyik az aktív, azt vettem észre, hogy 10-szeres zoomig a készülék dönt, melyik egység legyen aktív. Igen megbonyolítaná a teszteket, ha utólag be lennének azonosítva a különböző zoom tartományokban az aktív kamera egységek, pedig előfordulhat, hogy a 3-szoros zoom nem a zoom kamerával kerül rögzítésre, hanem a fő egységgel. Tiszteletem a tesztelőknek!
Tudtommal jellemzően csak gyenge fényviszonyok esetén fordulhat elő, hogy nem a dedikált szenzort használja. Illetve még akkor, ha kiesik a fókusztartományából (túl közel van) az adott szenzornak, akkor is visszavált.
Végre egy elfogulatlan korrekt összehasonlítás. Köszönöm a munkátokat.
Köszönjük!
Nagyon köszi a tesztet, épp telefont váltok, és S24 ultrára esett a választás, jó pár generáció óta Samsung párti vagyok, S7 Edge, S10+, most pedig az S24 ultra jön.
Semmi bajom nincs az iPhone-val, illetve feltudnék sorakoztatni mindkét telefon mellett (akár csak az OP. rendszerüket nézve) pro és kontra érveket.
Azt gondolom telefonnal fotózni nagy móka, de mégis csak telefonos fotók maradnak, nyersen amúgy sem tesznek közzé az embereket képeket (legtöbb esetben) ezért lényegében ténylegesen kimondható hogy az alap eszköztára mindkettő telefonnak tökéletes, és minden tekintetben - nem csak kamera ügyben - nagyon közel járnak egymáshoz.
Tetszett, hogy a teszt közben nem voltál elfogult egyik telefonnal szemben sem.
Nagyon vártam már ezt az összehasonlítást, hatalmas köszönet érte! 😀
Ez az összehasonlítás tökéletes volt! Köszönöm!
Kiváló és részletes összehasonlítás, a legjobb kb. ami a youtube-on található. Elismerésem.
Én nem vagyok Almás fan (pont a fanok elvakultsága, kirekesztés miatt), de ami igaz az igaz (talán ezért volt ennyi márka nálam). Kamerás fronton tényleg mind a kettő kiválló, bár azért vannak különbségek, én pl. nem használom a szelfi kamerát, hátlapi a fontos. A másik az árak, itt sincs nagy különbség. Viszont ezt szeretem benneteket, hogy tényleg megmutatjátok az erősséget és a gyengeséget (már ha van), nem a márka vagy a pénz a fontos, így vagytok számomra a leghitelesebbek.
Volt szó a videóban, hogy felvétel közben a Samsung át tud váltani szefi kamerára. Emlékeim szerint volt egy telefon (bár nem tudom hiretelen melyik) ami tudott folyamatosan hátlapi és előlapi kamerát egyszerre venni (képstabilázás az nem volt..). Akkor ez itt (az influenser-ség miatt) nem játszik?
Illetve szerintem az alma az előlapi kamerával készűlt portrékat "vakolatossá" (felék ha valaki sok sminket használ arra mondjuk, van rajta egy kiló vakolat) teszi, Samsung-on jobban kivehetők a ráncok, tudom ez nem releváns, lehet csak én szeretem ha az arc olyan amilyen....
Imádtam a videót, köszi a részletes videós tartalmaitokat is!
applesek a kirekesztőek? Probálj leszolni egy redmi vagy pocot, egyből ugrik száz proli pasas :D
@@TouristAarchie Azért a "100 proli pasas" kifejezés már önmagában is elég kirekesztő 😀
@@noobkillah1975 hát na, nekem a reggel fél hétkor parizerért meg zsemléért Sparban sorbanàlló melósgatyás érdesarcú pasik jutnak eszembe, mint fő Xiaomi hivő
Mindig is a fényképezőgépek voltak favoritok nálam fényképezés terén.Ezután sem változik.
Egy kicsit csalódtam, amikor az elején csak a kamerák összehasonlításáról tettél említést.De nagyon megleptél!
Telefonnál nálam nem érint meg, hogy milyen kamera van benne, de olyan élvezhetővé tetted az adást ismét, hogy sajnáltam, hogy csak ennyi...!
Hello. Nagyon jó összehasonlító videó lett ( mosolyoghatnál többet is :) ) Viccet félretéve. Én egy általános userként samsung párti vagyok. Kör alakú óra jobban tetszik ( watch 8 classic ) meg nincs macbook-om, mert sajnálom rá a pénzt... De ahogy a végén is mondtad, nem lehet melléfogni egyik telefonnal sem. Ami viszont nekem nem tetszik, hoyg már olyan orbitális méreteknél tartunk ( főleg ha raksz rá valami armor tokot is ), hogy zsebben esélytelen hogy elférjen. Brutál nehezek, brutál nagyok. Ezért is választottam S23 telót, nem pedig Ultrát. Nagyon kivánci vagyok mit fog hozni a jövő, mert innen már fejlődni elég nehéz. Mindenesetre köszönjük a videót, jó munka lett ( gondolom Mac-kel vágva ugye? :) )
Sok-sok évig DSLR-t hasznaltam. Most is van egy MILC gépem, de manapság S22 ultrát használok 95%-ban. Mert ez mindig nálam van. A nagy gép meg csak ritkán kell. De ami közös egy fényképezőgépben és a mai telefonokban: ha jó fotókat akarsz, akkor RAW-ban kell fotózni! Utolag kicsit szöszölni a feldolgozással. De az eredmeny sokkal jobb lesz.
Tájképekhez, épület fotókhoz. Nappal és esti fények melett is hozza Az S22ultra közel a milc gép szintjét? Ha megközelítőleg igen, akkor inkább S24ultra melett döntenék, mint gép. Ezért kérdezem. Akkor raw utómunka, de nem cigölném inkább. Embereket, tehát portrét nem igazán kb soha nem fotózok, csak magamnak de azt is ritkán. Állatokat sem. Sport, koncert stb sem. Köszönöm szépen a választ.
@@magyartajvadasz Egy régebbi MILC gép szintjét szerintem hozza. Kevés fénynél, nyilván zajosabb képet készít és a mélységélesség is nagyobb. De szerintem már az s22 Ultra is nagyon vállalható minőséget képvisel. Sokan szidják az optikákat, meg a kis CCD-ket telefonokban, de kevesen gondolnak bele, hogy egy S22 Ultra (23, 24 stb.) gépben 4 db. fix(!) optika van. Tehát arra a gyújtótávolságra (...) optimalizált lencserendszer. Emiatt tud versenyezni szerintem egy egyszerűbb zoom objektívvel. Ha nem sürgős a vásárlás, esetleg várd meg az S25 Ultra-t. két hónap múlva megjelenik és biztos nem rontanak rajta.
@@Taki747 Köszönöm szépen az alapos választ. Megvárom. Ez a terv. 😊
27:55 körül jól látom, h amikor nagyobb területen változik a kép, frankón döcög az Iphone képe? (amikor az épülettől elviszed a képet balra meg vissza)
Nagyon jó megfigyelés, megnéztem a nyersfájlt és ott nem döccen meg. Sőt, a kirenderelt, a gépemen levő videón sem, vagyis ezt bizony a TH-cam algoritmusa verte szét, bár ha sokszor megnézem, akkor a MOV fájl teljesen oké, a kirenderelt MP4-nél mintha lenne valami akadás, a feltöltött anyagban meg tökre látszik.
@@MobilarenaHUNGARY De legalább tudjuk, h eredetileg nem csinálta :)
15:20 ki lehet kapcsolni az applenel az ejszakai modot, ra kell menni ahol a zaridot mutatja fenykepezes soran.
Köszönjük az összehasonlító tesztet!
Sony 1 mark 5-öt tényleg jó lett volna betenni a folyamatos optikai zoom miatt is (sajna csokiszelet geometriájú), s megvárni az Oppo find x7 ultra-t is (hivatalosan lehet nem forgalmazzák Pannoniában), ami most kameraszenzorokban a legdurvább. Pixel 8 pro hátha lesz hivatalosan itthon ez évben.
Bár tényleg ez a két telefon a legbiztonságosabb és legnépszerűbb vétel.
Ja igen, viszonyításképp egy Milc gépet bár objektívvel is be lehetne dobni. Bár ez lehet hogy Pixinfós tesztre való.
Lehetne egy 200 ropi max árig is egy legjobb kamerás összehasonlítást is.
Pl: Xiaomi 13T vs. Realme GT5 Pro vs. Pixel 7 (tudom tavalyi és hivatalosan nincs itthon), (Realme 12 pro plus- csak 8mp-es az ulraszéles) és esetleg ráadásnak a Samsung s21FE (tudom 2 éves de még kapható nem dzsunka helyen).
Hűha, hol is kezdjem. Sziasztok! Azért nem semmi ennyi munkát beletenni, az írott, meg a videós anyagba. Az írt anyagot lehet, hogy nem olvasom el. Úgy gondolom, meg veszem észre, hogy sok ember, köztük én is, 95%-ban automata módban fotózunk. Számomra az a jobb minőségű kép, ami a valósághoz közelebbi, illetve ha belenagyítok, akkor meg maradnak a részletek, vonalélesség stb. Lehet, hogy figyelmetlen voltam, de erre nem hallottam utalást, hogy melyik milyen. Szerintem se lehet kijelenteni, hogy melyik a jobb. Nekem azért nem tünt kiegyensúlyozottnak a teljesítmény, a különböző méretű lencsék, pixel váltás végett, zoommolás közben. Úgy vélem, hogy profi fotózásra nem telefon való, így ezeket a 10, 20,100 szoros nagyításokat parasztvakításnak tartom. A majdnem fele árba kerülő Honor Magic 5pro szerintem kiegyensúlyozottabb teljesítményt, jobb képminőséget hozna, max 3 szoros nagyításig. Szoftveresen lehet, hogy nem lesz annyira ügyes mint a Samu, de ne is annyiba kerül. Egy összehasonlítást lehet, hogy megérne. Tudom, hogy nagy meló, de hátha. Köszönöm!
Lehet bármi hókuszpókusz, de egy FF fényképezőt egyik sem tud legyőzni. Meglepően sokat fejlődtek már a telefon kamerák tényleg. De azért aki fotós, videós, látni fogja a különbséget.
Arra tökéletesek ezek az eszközök, hogy nem kell gépet cipelni, mert ott van a zsebben. De csodát ne várjunk egyiktől sem, mert a fizika nem legyőzhető.
Informatív, esszenciális, profi elemzés.
Teljesen ok a képminőségük, ha nem nagyítunk bele. Minimális vágással maximum. Szerintem, teljesen érthető az Apple hozzá állása a camera szoftver terén. Nem piszkálja az ember a beállításokat, mert minek… ezt úgy mondom, hogy kb full manuálban fotózom fényképezőgéppel(de az egy másik betegség).
Profi videó!Köszi
Jó volt az elemzés, de szerintem a samsung jobb választás, mivel élethűbb képeket csinál. A színkezelése sokkal jobb, főleg 5x zoom módban látványos. Viszont a samsung világosabb volt mindenütt, mintha nem egyforma FE értékre lettek volna beállítva. A beállíthatóság és a testreszabhatóság is hasznosabb, akik nem csak automatán szeretnének kattingatni. Márka preferánciától függően egyébként mindkettő jó. Hasonló elemzéseket szívesen néznék a jövőben... Köszi!
Én az iPhone 13 Pro-nál agyf.szt kaptam a kameraszoftverben.
S23 Ultra sokkal kezesebb (nekem).
First :)
Amúgy tényleg nem nyomtam ennyire gyorsan notificationre.
Elég lenne 3 évente ùj telefon de profit maximalizàlàs .Nyomògombòs 15 év alatt is évente 6-10 ùj modell minden fontosabb màrkànàl.Amikor 40 ezer volt a fizetés akkor 3 heti fizetés volt egy telefon és csak àrnyalatnyi különbségek. 2004-ben teszteltünk ipari hulladék kameràs mobilt x gyàrtòtòl .Mai nyomógombos telefonok direkt maximum csak 2 megapixeles kameràval szerelve .Jelenleg a sznob telefon a menő ahol 4 havi fizetés egy Flagship mobiltelefon.
Mindkettő telefon kiváló készülék, bármelyiket is fogja választani a felhasználó nem fog csalódni az biztos. Itt már csak a márkához való hozzáállás fog győzni. Részemről viszont az iPhone a nyertes, a Samsung szerintem nagyon túltolta a dizájnt , nagyon kockára sikerült, plusz a toll, amelyre nem igazán van szüksége a felhasználók nagy százalékának. Viszont , ha sikerült volna meglépnie a Samsung nak ,hogy azt a hardvert egy 24 plusz os készülékházban előadják akkor simán többet tudnának belőle eladni, szerintem. Az Apple eszköze egyszerűen kompaktabb, nincs akkora ugrás a széria társaihoz képest, ezért nálam az iPhone nyert egy vastag hajszállal.
Ízlések és pofonok, nekem pont szögletessége tetszik. Viszont azt a marha kapszulát a képernyőn nem tudnám megszokni.
Sziasztok! Elhangzik a videóban, hogy a felvételt mobillal vettétek fel. Azt hogyan oldjátok meg, hogy a videót mobillal, majd a hangot különálló mikrofonnal veszitek fel? Ez valami + kütyü? Amit össze kell dugni a telefonnal? Köszi a választ!
Számos cégnek van Type-C végű mikroportja és mikrofonja, amit a felvételen látsz, az speciel egy FiFine termék, ha nem a szerkesztőségben vagyok, akkor egy Boya BT mikroportot használok, ez jön most velem MWC-re is, mert ott két mikroportot is kezel a telefonba dugható vevő, vagyis interjúkhoz is frankó, plusz van rajta zajszűrés is. A highend telefonok pedig (Samsung, Apple, Huawei pl) általában támogatják az USB-n érkező hangbemenetet videófelvétel közben. Minden videó ezen a csatornán telefonnal készült ilyen USB-s megoldással.
@@MobilarenaHUNGARY Köszönöm szépen a választ! Létezik olyan külsős kütyü is, ami rendelkezik Line-In bemenettel? Gondolok arra, pl; Videót vesz a mobil + Dj Cuccról hangot adok be?
Létezik, de nekem az a tapasztalatom, hogy befelé nem működik (vagyis Type-C-ről jövő hangot átrak 3,5 mm-es jackra, de visszafelé nem), szerintem oda kell valami ADC bele, ilyesmi például a Zoom U-22, de ezeket nem próbáltam, szóval csak tippelgetek.
Szia :) èn most állok vásárlás előtt és nemtudom 15promax legyen e vagy 16 promax vagy s24 ultra. Igaz az hogy az Android idővel elkezd lassulni? És az iphone évek után is ugyan olyan gyors mint eleinte? Mert ha az Android tényleg lassul idővel akkor akkor mit ér az hogy az s24 7 év frissítést ígér? Ha úgyis lassú lesz? Köszönöm előre is a válaszod.
Üdv. Honor magic 6pro-ról mi a vélemény?
Biztos jó lesz, de még nem volt a kezünkben.
Hali mindenkinek!
Lassan ott tartok hogy az S20 Ultra-t cserélni kéne (aksi + szoftver) noha egy kivált és a napi feladatokra a bőven gyors telefon,de a szoftveres és a biztonsági frissítésekkel lassan leáll a Samsung.Mivel hosszú távra tervezek ismét ezért egy drágább készülékben gondolkodom.Nem felvágni akarok,nem mutogatni a "kivagyiságot" csak egy olyan telefont mint ez a kettő.
De itt kicsit megakadtam,mert egyrészről jó lenne valami újat kipróbálni! (Láttam már,Windows Phone-t,volt nem egy nem kettő Androidos telefon viszont almást max más kezébe láttam)
A másik meg hogy most a Samsung azt mondja 7 évig fogja majd támogatni a telefonját,de mi a helyzet az Apple hosszú távú támogatásával?
Magyarán:. Hosszú távra melyikkel érdemes tervezni?
Ahogy említem,most nem a kamera a mérvadó,meg a sebesség meg az hogy elfuttatja-e a Nasa szervereit hanem az hogy melyik a stabilabb?
Szoftveres téren a Samsunggal jók a tapasztalatok,aksi terén már nem annyira,Iphonnal meg egyelőre semmi.
Fasza teszt lett ez😁
Nubia z60 ultra teszten nem terveztek?
NEM.
@@bartolaszlo honnan tudod?
Kiváló teszt!
El kell mennem szemészetre. Mind fotó mind videó terén számomra az jött le hogy a samsung jelentősen gyengébb minőségre. Sehogy nem tudom ezt egy szintre tenni. Zoomban egyedül nagyobb a mozgástér. De éjszaka elő sem venném a samsungot mert ez vállalhatatlan
Na a videó végi értékelés igazolja,hogy ma minden csúcskategóriás okostelefon szuper.. Nem csak ez a kettő,a többi is.
Köszi!
Samsungban nincs af a szeleslato mogott? Es sosem hasznalta a samsung? Ez komolyan elhangzott? Ez nekem ujdonsag... S21 ultraban volt eloszor... 3eve mar.. azota s22 ultraban is, s23 ultraban is..
Na, ezt most csekkolom, kösz, hogy szóltál.
Van AF, csak épp makrózni nem lehet vele... na, mindjárt megpróbálom javítani.
@@MobilarenaHUNGARY az automatikus lencsevaltas funkcio zavarhat be, s21 ultra ota az ultraszelessel csinalom a makro kepeket ;)
@@MobilarenaHUNGARY persze s24 ultrat nem probaltam, de elvileg a hardware, marmint a szeleslato azota (szamomra sajnos) nem valtozott
Kivágom ezt a 4 másodpercet, hogy ne legyen bibi. Köszi, hogy szóltál.
Az oppo findx5 pro-ban mindkét stabilizálás megvan egyszerre.
Remek kis videó köszi.
Egy Pixel 8 Pro-t még tennék melléjük!
inkább Huawei p60 pro- t😊😊
@@egcozinon ez Google csomag nélkül kevés embert érintene!
@@egcozinon Google csomag nélkül kevés embert érint a Huawei! ;)
Mint mobil az s24 ultra sokkal jobban tetszik! Kamerában az Apple 15 pro max szerintem jobban bánik a színekkel és a fényekkel 90%-ban. Egyszerűen jobbnak látom a képeket. A Samsungé kicsit a sötét részek olyan szürkés és kontrasztalan. A színek se olyan jó mint iPhone-on. Nekem iPhone 13 pro van de már nagyon vágyok vissza egy jó androidos mobilra. Inkább beválalom a Samsung picit gyengébb kameráját ( szerintem gyengébb) és azt választanám ha most vennék új mobilt. IOS sokszor már nagyon idegesítő. Én nem az vagyok aki iPhone -ra váltott és azt mondja soha többé android. Nekem túl kompromisszumos az ios.
Androidról váltottam, most van az első iphone-m. Kép készítésnél egyén függő, hogy ki melyiket szereti. Valaki a műképet szereti, és valaki a valósághűt.
Na a samsung és iphone között pont ezek a különbségek. Ha lefotozok valamit akkor az nagyjábból ugyan úgy néz ki, mint amit lefotóztam, míg a samsung tulságosan is felélénkiti, és ennek köszönhetően kapunk egy kamu képet, hisz nem ugyan azt a látványt adja vissza, amit láttál, és szerintem a képeknél pont az lenne a lényeg, hogy azt kapja le amit te szemmel látsz.
Mert ha ilyen túlszinezett, felélénkitett képet szeretnék, akkor egy photoshop sokat segít.
Nekem mindig ez volt a bajom a samsungokkal, hogy nem valósághűek a képei.
Thx
Veszel egy jó Nikon fényképezőgépet,vagy egy Sony alpha kamarát inkább..
És olcsóbban megúszom
Aha persze. Objektivekkel meguszod olcsobban? Szep alom.
jó nagy baromságot írtál….
És azokkal sűrűn telefonálsz?
Elvileg a jövő héten érkezik a Samsungtól javítás a kamerára.
Én alma felhasználó vagyok. Nekem valamiért a Samsung képei jobban tetszettek.
Hiba! A samsung ultraszéles is autofókuszos. Most látom javítottátok kommentben.
Első komment... ki is tűztem, tényleg...
Egyik se! A legjobb kamera még mindíg a pixel 8 pro! 👌
Még jó, hogy csak szerinted!
Ferenc gondold át még 1x 😂
Nem ízlés kérdése, hanem operációs rendszer választása inkább
Amit szintén ízlés kérdése :) Soha nem mennék át almára, de csak azért, mert brutál zárt rendszer, nem lehet testre szabni. Pedig azért életemben szeretnék egy mobil (ferrari) tulaj lenni, hiába számomra a RedBull az első évek óta. Azért a ferrari mégiscsak ferrari marad. :)
Iphone a legjobb
Te egy Iphonos vagy, Tutti!
Az összes nappali Samsung kép világos lett....szerintem valami beállítást nem ugyanolyanra raktátok....így totál elütnek a képek egymástól és minden nappali kép a szemnek az iphone esetében a nyerő.
Most tovább néztem a videót és a nappali videóknál is látom ezt a túlhúzott világosságot....most akkor ez vagy Samsung sajátosság (ami nekem nem jön be) vagy valami beállítás dolog.
A slow motion és hold fotó kár, hogy kimaradt az összehasonlításból....
....tehát a "Huawei p60 pro" a nyertes😊🎉... legalábbis kamera téren😊
miért nem vesznek az emberek igazi fényképezőgépet ??? ...
mert kilóg a hàtsó farmer zsebből nagyon
Apple log mindenkit lesöpör.
Igen, annak a 2 embernek a 100ból, aki egyáltalán tudja mi az :D
@@accika20 Legyen inkább ezerből...
@@accika20:) Ez rohadt nagy komment :)
a samsung.
az ájfón a szegènysèg szimbóluma.
Mit érdekel melyik a jobb?? Aki akar vegyen Samsung-ot aki pedig IPhone-t szeretne vegyen azt. Értelmetlen összehasonlítás.
Akkor most màr tiplizhetsz is innen…
Krisztianka ha nem érdekel akkor minek nézed. Tudod vannak olyanok is akiket érdekel. Inkább nézzed a Szerencsekereket.
@@alexx38896 ne aggódj nem néztem végig.
Hat, bobesz, tuti nem te vagy a legelesebb kes a fiokban...
Köszönjük!