Mikee a kor egyik legkreatívabb,legegyedibb előadója ,ezt kétségtelen. Agyament rímképletekkel operál,sokszor csak fogja a fejét az ember,hogy hogy jutnak ilyen nyelvi összefüggések az eszébe!🌱🌿 Hatalmas forma,nagy kedvenc!
@@gabiolah3578 Mert Ketioz-al együtt már elszívta a maradék agysejtjét is. KB a két tag együtt nem tud összerakni két értelmes mondatot sem.. Most is be van álva azért nem veszi le a szemüvegét sem...
@@Norberto92 jelenkorunk két tálentumát ostrozod... tudatlanul ha ismernéd a munkásságukat, tudnád magadtól is, hogy butaságot irtál (bántás nélkül...)
Bár nem éltem 79-ben, de azért ne gondoljuk már magunkat olyan fontosnak, hogy az hogy "az se baj hogy felfedezzük Amerikát" milyen világot megrengető sor volt - de cáfoljatok rám ha mégis. :D
magyarul és szépen fogalmazva,Mikee egy metaforikus alak,ő megérteti veled úgy,ahogy ő szeretné,másrészt pedig neki a szerzeményei megismertetik a hallgatókkal,velünk,önmagát. Minden tiszteletem,hogy köztünk van még és nem hagyta abba a karrierjet! :))
Eléggé zavart, hogy Csepregi úgy elemezte Mikee szövegét mintha valami feltörekvő underground senkit kellene pontoznia egy tehetségkutatón, végig csak a felszínt kapargatja. Érdemes lett volna jobban belemenni és egyuttal kinyújtani a musoridot, mert szerintem kétségtelenül a magyar rap éra egyik legjobb dalszovegiroja és egy csomo mondanivalóval operál a nyakatekert rimek és szoviccek ellenére is. Hogy csak párat említsek - a társadalmi osztályok közötti különbségek levonása abból, hogy ki milyen anyagot tol. - a sport és a szerhasználat közötti párhuzamok, metaforák/hasonlatok Nem hiszem, hogy ezek valakinek nem tűnnek fel. 😢
"a társadalmi osztályok közötti különbségek levonása abból, hogy ki milyen anyagot tol" - Elég szomorú, a kokos bírot is ugyan úgy ell kell itélni, mint a fűves tizenévest. '"a sport és a szerhasználat közötti párhuzamok, metaforák/hasonlatok" - Ilyen nincs. Nem hiába, tiltják ki a dobbingos sportolókat.
Olyan kellemetlen amikor egy idős ember a korából adódóan úgy gondolja , hogy mindent jobban tud, közben meg fogalma nincs az egészről… pedig mennyivel szimpatikusabb lenne ha inkább nyitott lenne nem pedig lekezelő..
Mintha az LSD rossz dolog lenne... én 22 éves koromig láncdohányos voltam, aztán az első LSD trippem után egyből letettem a cigarettát. LSD, Psilocibyn, DMT stb... a világ legjobb dolgai! 😇
Zseni a kezdeményezés, Katz mindenben nagyot megy, imádom szeretem. Annyi észrevétel, hogy egy ilyen szövegre szerintem érdekesebben, nyitottabban reagált volna olyan személy aki azért érti, és belelát ebbe az egész picit ug rap világba, meg amiről a zene szól. Nagy öregek között is van ilyen, akár egy geszti, akár egy Karácsony János, Szikora, de talán még Charlie is. Vagy bárki akit ti jónak érezték. Csepregi nagyon nem volt nyitott az újra, kezdésnek pedig magát a rap műfajt is szétoltotta, meglehetősen felszínes gondolatokkal. A végén kedves volt, meg semmi bajom nincs vele, de egy ilyen szöveghez ő kevés.Meg se próbálta megérteni a szöveget, sorok között olvasni, pedig Mikenál mindig van egy pici eldugott mondanivaló. Picit röhejes is volt, hogy elő akarta adni, hogy érti de fogalma sem volt pl mikor mondta hogy magasról lehet nagyot esni, meg kopik a csont 😂. Pedig ez a track egy akkora metafora ahogy van. Olyan vendég kell aki ezeket meg akarja és meg is tudja érteni, akkor lesz ez igazán érdekes.Ebben az új műsorban ennél sokkal több van, komolyabb, mélyebb párhuzamok felhúzására. De Mike nagyon jó Pick volt. Hajrá.
Igazából igazad is van de ahogy elolvastam a kommentedet én arra jutottam hogy az túl kézenfekvö lett volna ha olyannal nézetik meg aki érteni akarja igy szerintem egyedibb lett. Mikee ugysincs rászorulva az emlitett művészek hátbaveregetésére. "Minden nap hajnalig!" béke
Ha már felhoztad, kíváncsi lennék Neoton rejtett utalásait fel e fogná fordított esetben Mikee. Egyébként meg ez a lényeg, hogy nagyon más legyen! Ha valaki ismeri és elmondja azt, amit tudnak a kedvelői annak nem lenne létjoga.
Mikee-t nagyon régóta hallgatom minden mondatában rengeteg mondani való van és ezt a legjobban csak azok értik akik hasonló szituációkon mentek át akik teljesen más életbe es világba élnek nem fogják ezt érteni 🤷🏻♂️……
Èrteni.Ahhoz èrtelem KELL. CSAK AZ ÈGIEK ÁLDHATNAK MEG VALAKIT ÈRTELEMMEL.☝️🥲. ÁLDATLAN ÈVA. MÈG MINDIG .ÈRTELMES EMBER A MYKEE ,ÈS KÍNOZZA EZ A BOSZORKÁNY.
5:30 Szerintem ezt max. azoknak "propagálja" akik amúgy is benne vannak. Az LSD-t nem lehet csak úgy propagálni, ez nem olyan hogy lemész a helyi közértbe, és leemelsz a polcról egy "LSD-t" :D Ez egy poén szám és nyilván azok számára íródott (gondolom én) akik amúgy is vágják ezt a világot. :D Szerintem a művésznő, még sosem evett papírt, vagy focizott, vagy lőtt be füvet. :D Ebből kifolyólag, ahogyan vélekedett ezen dolgok helytelenségéről, az a narratíva lehet a fejében hogy bár nem tudja mi az, de a drog rossz értem?:D Mindazonáltal nincs ezzel semmi baj. Peace
1:54 Ezt már több hasonló korú embertől hallottam mai zenékre! Az oké, hogy egy Manuel-féle autotune zenét nem tud valaki értelmezni, de ha párszor meghallgatod akkor érted Mikee-t, mert tisztán beszél.
Érdemes megnézni Hajós András&Márko beszélgetést Mikee-val, tudtam használ szereket, jó volt hallani, hogy felvállalja, és nem terel, mint a sok kamu habi mainatream 'rapper/énekes' akik csak hetyetyéznek, mert nem csilingelne olyan jól a kassza.
Mikee a mai idők régi Bobakrome-ja!Néha csak úgy vágod le a szöveget,ha be vagy állva és meghallod a részleteket,és a háttérben is elhangzó szavakat!Bobakrome például a régi zenéiben kánonban énekelt magával!
Szerintem működik ez józanul is, csak aktívan kell hallgatni és akkor észre veszi az ember a finomságokat. Nekem pont ezért is élmény, mert sokadszori hallgatásra is tud egy pici újat adni. Mikee zenéje nem az, ami a háttérben szól csak azért, hogy ne legyen csend.
Nem gondoltam volna, hogy Csepregi Éva ennyire buta. :O Még csak arra sem lehet fogni, hogy nem hallja ki, hiszen olvasta. Úgy látszik így sem álltak össze neki a mondatok és a rímpárok. Bízom benne, hogy nem vette komolyan és nem akarta érteni miről szól amit olvas... :(
Annyira sugárzik a nőből, hogy magában azt gondolja "Úristen hol vagy te hozzám képest, cs*cska..?Na egye fene leereszkedek es meghallgatom a sz*rodat. Aha nagyon cuki ahogy erőlködsz de akkor is egy sz*r vagy, főleg HOZZÁM képest!" Elhiszem hogy az ő korában ők voltak a nagy sztárok,de ez a tipikus csak az volt a jó amit Ő csinált, meg az ami 200 évvel ezelőtt volt, és senki nem érhet a nyomába mert manapság mindenki kutya Mikee zenéjét meg nagyon szeretem, de valahol szomorú is, amiben van. Mert sztem ő már keményen tolja, ekörül forog az élete. És hiába próbál poént csinálni belőle, azért a shadowboxingbol lehet tudni hogy ez nem mindig annyira vicces. És nem azt mondom hogy a "drog rossz" de az a baj hogy szerintem ő mar átlépett egy olyan határt ebben, olyan úton indult el,aminek a vége nem biztos hogy annyira pozitív. De lehet rosszul gondolom, ettől függetlenül nagyon bírom őt :)
Én hallgattam ezt a számot, birom és nem nyomtam semmit rá 🇭🇺👏👍🤗 meg mellé se. Inkább azt bírom mikor a mũvész szív helyettem, nekem meg àtadja a feeling -et 😂😂😂
Ekkora reklámot nem kellene a drogoknak csinálni. Én nagyon szeretem mike-t és a zenéit is...nagyon sokszor betépve hallgatom. De akkor fasznak kell színészkedni lásd: Shadowboxing hogy milyen szarul van...ha amúgy ilyen természetes meg jó dolog is ez. Csak ennyit akartam...ettől függetlenül ❤️
Kicsit be van szűkülve a néni... A legszovegcentrikusabb műfajra azt mondani nincs értelme? Talán azért gondolja ezt mert elhangzik 16 sor, és abból kettőt tetszett felfogni ...
Hogyne, a Neoton meg olyan szöveget írt a Kommunizmusban, ami bújtatottan elmondott mindent! (Erre mondta hogy nem kéne a bmeg, mert amúgy aki normális az értené anélkül is!)😁
@@AndorFazekas de adjuk már meg a költői szabadságot, ha ő bmeget akart oda írni, akkor az bmeggel jó... Én itt generációs szakadékot érzek az a baj, és sokszor érzem ezt amikor x évesek próbálják meg érteni ezt a fajta költészetet. :( (tisztelet a kivételnek)
@@tofacecrew Persze, nyilván, ezt az irányzat hozta magával, erre mondta Éva, hogy nem gondolta volna, hogy idehaza meghonosodik a költőiség ezen válfaja, tekintve, hogy európa vs amerika elég más terep volt anno, sőt a maiak vs pl: Kartel vagy Animal Cannibals, vagy Sub Bass Monster. Nyilván ezzel nincs baj, (nagy költők is írtak káromkodós verseket, bár nekik nem abból állt a teljes portfolió) hacsak nem azt nézzük, hogy ma már mindenki azt érzi normálisnak, hogy kell a káromkodás.
@@AndorFazekasIgen manapsag szuksegvan a bujtatasra, allcazasra, hogy elmondjuk valamit, csak erre senki nem kepes. Ne ragadj a rendszervaltas elotti idoszakba, ezer marad el az orszag kulturalis szempontbol is. Ne felj az ujtol, ne istenitsd a multat, csak tiszteld, de szeresd fogadd be az ujat, mindig jobb lesz. Ha mindig a regit szeretnenk meg a metaforak, a szimbolizmus se letezneXD. Mellesleg aki tenyleg akar atadni mondanivalot, az a flowra ad, nem a szovegre. Akkor hallgatnak meg az emberek tobbszor egy zenet, es ertik meg a szoveget, ha jo flowba viszi vegig. Irhatsz te barmilyen tokeletes muveszi szoveget, ha ugy dadogod el mint egy baba es teljesen ritmus es dallamtalan.
Szerintem a szerkesztők esetleg arra gondolhattak, hogy hátha kiderül, hogy régen a Csepregiék is sokmindent kipróbáltak. De csak annyi jött le, hogy nem lát messzebb a zeneiparban a saját hagyatékánál. Mikee meg kicsit olyan, amikor beszél, mintha rajta maradt volna egy papír+speed kombón.
Egyetértek Mikee-val. Amúgy elég sokat füvezek, de mást soha nem. Pedig kínáltak már minden szarral volt hogy hetente, de nem kösz. Az italt sem tartom vonzónak. Rengeteg ilyen szókimondó dalt hallgatok. De egy dalszövegtől senki nem lesz junkie..
Mickeee valòdisàga ès egyedi stìlusa nagyon rocksztàr . Abszolùt unikàlis amit csinàl ès nagyon jò mondanivalòi , mögöttes szòfordulatai vannak .Layerhuszàr abszolùt.
Aki nem érti Mikee sorait, az vagy a szocializmusban ragadt, vagy a műsznob életformát éli, és minden igaz mondat sértő a füleinek, ezáltal meg sem akarja érteni. Vagy a begyöpösödöttsége nem engedi meg hallani, vagy az egoja(és most nem propagálom,hogy szeretni kell).
Köztudott, hogy Csepregi csakis azért lehetett énekes, mert erdős péter ribanca volt. Csepregi előtt sokan nemet mondtak neki Kovács Katitól, Cserhátin át, Pál Éváig. De Csepregi viszont szívesen belement. Szöveghez, zenéhez semmi köze nem volt akkor sem. Most meg előadja a nagyon erkölcsös művésznőt, aki szakértőként, nagy zenészként tetszeleg önmagának. Minden korszaknak meg van a maga Monica Lewinsky-je, csak egy idő után sokan elfelejtik magukról, hogy ők azok.
múltkor bepapírozva nem is kellett Mikeet hallgatnom, csak így eszembe jutottak különböző dalokból részletek, és szét aszaltam. Az biztos, hogy Mikee nem normális embereknek szól. Le kell csússz oda, hogy megértsd. Persze mások szemében kell lecsúsznod, a saját szemedben inkább felcsúszol.
Az "Az sem baj, hogyha felfedezzük amerikát" sor, amit többször hoz fel, az akkori aktuálpolitikai helyzettől függetlenül az egyik legszarabb és leghülyébb sor a magyar zenében valaha. A dalszöveg alap perspektívájából olyan szinten lóg ki, hogy egyszerűen sikolt, hogy ez logikailag nem működik. Meg lehet politizálni, hogy érvényt szerezzél neki, de szimplán a dalszöveg felől nézve borzalmas. Nem jó benchmark.
A kis hülyegyerek azahriah meg ilyeneket énekel a rádióban!!!!!!!!!!!😃 Olyat rúg a cigi bruce lee..... Reggel gyullad a zaza........... Csókolom..... Puszi,pacsi Mikeenak!Nyomjad testrész!!❤️
Évike néni annyira nem találta meg a lényeget;mondjuk sosem volt zeneileg sem egy észlény! ...degradáló is volt anno Cserháti Zsuzsának amikor háttérénekesnek szerződtette volna Erdős Péter.
Mikee a kor egyik legkreatívabb,legegyedibb előadója ,ezt kétségtelen.
Agyament rímképletekkel operál,sokszor csak fogja a fejét az ember,hogy hogy jutnak ilyen nyelvi összefüggések az eszébe!🌱🌿
Hatalmas forma,nagy kedvenc!
Volt egy 10 éve...
Én úgy érzem hogy a Mikee még csak most kezd igazán nagyot ütni,pedig sose volt gyenge 👌✌️ viijjjuuu!!
Ugyanezen az álláspontom vagyok csak azt nem értem h miért nincs jobban felkapva simán megerdemelne
@@gabiolah3578 Mert Ketioz-al együtt már elszívta a maradék agysejtjét is. KB a két tag együtt nem tud összerakni két értelmes mondatot sem.. Most is be van álva azért nem veszi le a szemüvegét sem...
@@Norberto92 jelenkorunk két tálentumát ostrozod... tudatlanul
ha ismernéd a munkásságukat, tudnád magadtól is, hogy butaságot irtál
(bántás nélkül...)
Bár nem éltem 79-ben, de azért ne gondoljuk már magunkat olyan fontosnak, hogy az hogy "az se baj hogy felfedezzük Amerikát" milyen világot megrengető sor volt - de cáfoljatok rám ha mégis. :D
Közöttük nem egy szakadék, hanem egy feketelyuk van 😂
Szerintem Mikee még kicsit néha rá is játszik, mert vicces, hogy ilyen full felnagyítja a távolság köztük xD
Nemtom ki csinálta a berendezést, fényelést, utómunkát de olyan szép h behugyozok❤
sírsz... egyből a videó "minősége" tűnt fel... brutál jó lett... szinte nem is látni ilyen stillt
Azèrt Mikee szemüvege kell hozzá 😂🎉🌿
magyarul és szépen fogalmazva,Mikee egy metaforikus alak,ő megérteti veled úgy,ahogy ő szeretné,másrészt pedig neki a szerzeményei megismertetik a hallgatókkal,velünk,önmagát. Minden tiszteletem,hogy köztünk van még és nem hagyta abba a karrierjet! :))
Szeretnék egy Mikee Mykanic feat Csepregi Éva számot.
Eléggé zavart, hogy Csepregi úgy elemezte Mikee szövegét mintha valami feltörekvő underground senkit kellene pontoznia egy tehetségkutatón, végig csak a felszínt kapargatja. Érdemes lett volna jobban belemenni és egyuttal kinyújtani a musoridot, mert szerintem kétségtelenül a magyar rap éra egyik legjobb dalszovegiroja és egy csomo mondanivalóval operál a nyakatekert rimek és szoviccek ellenére is.
Hogy csak párat említsek
- a társadalmi osztályok közötti különbségek levonása abból, hogy ki milyen anyagot tol.
- a sport és a szerhasználat közötti párhuzamok, metaforák/hasonlatok
Nem hiszem, hogy ezek valakinek nem tűnnek fel. 😢
Azért, mert nem ismerte, még rap szöveget is most látott “először”..
"a társadalmi osztályok közötti különbségek levonása abból, hogy ki milyen anyagot tol"
- Elég szomorú, a kokos bírot is ugyan úgy ell kell itélni, mint a fűves tizenévest.
'"a sport és a szerhasználat közötti párhuzamok, metaforák/hasonlatok"
- Ilyen nincs. Nem hiába, tiltják ki a dobbingos sportolókat.
Olyan kellemetlen amikor egy idős ember a korából adódóan úgy gondolja , hogy mindent jobban tud, közben meg fogalma nincs az egészről… pedig mennyivel szimpatikusabb lenne ha inkább nyitott lenne nem pedig lekezelő..
Ja.a Csepregi èrtelmi színvonala alacsony állású.pont.
Mikee nagyon nagy forma 😂😂
Szerintem most is kész van a csávó mint a picsa ❤😂
"Fedeztem már fel én is országokat" XDD
Mintha az LSD rossz dolog lenne... én 22 éves koromig láncdohányos voltam, aztán az első LSD trippem után egyből letettem a cigarettát. LSD, Psilocibyn, DMT stb... a világ legjobb dolgai! 😇
Zseni a kezdeményezés, Katz mindenben nagyot megy, imádom szeretem. Annyi észrevétel, hogy egy ilyen szövegre szerintem érdekesebben, nyitottabban reagált volna olyan személy aki azért érti, és belelát ebbe az egész picit ug rap világba, meg amiről a zene szól. Nagy öregek között is van ilyen, akár egy geszti, akár egy Karácsony János, Szikora, de talán még Charlie is. Vagy bárki akit ti jónak érezték. Csepregi nagyon nem volt nyitott az újra, kezdésnek pedig magát a rap műfajt is szétoltotta, meglehetősen felszínes gondolatokkal. A végén kedves volt, meg semmi bajom nincs vele, de egy ilyen szöveghez ő kevés.Meg se próbálta megérteni a szöveget, sorok között olvasni, pedig Mikenál mindig van egy pici eldugott mondanivaló. Picit röhejes is volt, hogy elő akarta adni, hogy érti de fogalma sem volt pl mikor mondta hogy magasról lehet nagyot esni, meg kopik a csont 😂. Pedig ez a track egy akkora metafora ahogy van. Olyan vendég kell aki ezeket meg akarja és meg is tudja érteni, akkor lesz ez igazán érdekes.Ebben az új műsorban ennél sokkal több van, komolyabb, mélyebb párhuzamok felhúzására. De Mike nagyon jó Pick volt. Hajrá.
Igazából igazad is van de ahogy elolvastam a kommentedet én arra jutottam hogy az túl kézenfekvö lett volna ha olyannal nézetik meg aki érteni akarja igy szerintem egyedibb lett. Mikee ugysincs rászorulva az emlitett művészek hátbaveregetésére. "Minden nap hajnalig!" béke
Ha már felhoztad, kíváncsi lennék Neoton rejtett utalásait fel e fogná fordított esetben Mikee.
Egyébként meg ez a lényeg, hogy nagyon más legyen! Ha valaki ismeri és elmondja azt, amit tudnak a kedvelői annak nem lenne létjoga.
Mikee-t nagyon régóta hallgatom minden mondatában rengeteg mondani való van és ezt a legjobban csak azok értik akik hasonló szituációkon mentek át akik teljesen más életbe es világba élnek nem fogják ezt érteni 🤷🏻♂️……
Èrteni.Ahhoz èrtelem KELL. CSAK AZ ÈGIEK ÁLDHATNAK MEG VALAKIT ÈRTELEMMEL.☝️🥲. ÁLDATLAN ÈVA. MÈG MINDIG .ÈRTELMES EMBER A MYKEE ,ÈS KÍNOZZA EZ A BOSZORKÁNY.
Eléggé el van veszve a művésznő a sorok között 😂
Peeeeeersze,70-es 80-as években nem voltak ám drogok.. 😅 Úgy látszik csak Éva néni maradt ki a buliból🙂
😂😂
5:30 Szerintem ezt max. azoknak "propagálja" akik amúgy is benne vannak. Az LSD-t nem lehet csak úgy propagálni, ez nem olyan hogy lemész a helyi közértbe, és leemelsz a polcról egy "LSD-t" :D Ez egy poén szám és nyilván azok számára íródott (gondolom én) akik amúgy is vágják ezt a világot. :D Szerintem a művésznő, még sosem evett papírt, vagy focizott, vagy lőtt be füvet. :D Ebből kifolyólag, ahogyan vélekedett ezen dolgok helytelenségéről, az a narratíva lehet a fejében hogy bár nem tudja mi az, de a drog rossz értem?:D Mindazonáltal nincs ezzel semmi baj. Peace
Valahogy én is pontosan ugyanezt éreztem amit itt leírtál. ✌️
"lőtt be füvet" ?? 🤣
@@silversky900 nem találtam az eredeti videót, de 33:10:
th-cam.com/video/ThKFtBOc0Vg/w-d-xo.html&ab_channel=Puzs%C3%A9rR%C3%B3bert
Soha nem nyúltam drogokhoz, mégis kamaszkorom nagy részében és azóta is hallgatom Mikee-t. Ennyit arról, hogy mit propagál 😂
@@noemigyongyosi-nagy8213 nyilván ezért is tettem idézőjelbe a propagál szót. :D
1:54 Ezt már több hasonló korú embertől hallottam mai zenékre! Az oké, hogy egy Manuel-féle autotune zenét nem tud valaki értelmezni, de ha párszor meghallgatod akkor érted Mikee-t, mert tisztán beszél.
Érdemes megnézni Hajós András&Márko beszélgetést Mikee-val, tudtam használ szereket, jó volt hallani, hogy felvállalja, és nem terel, mint a sok kamu habi mainatream 'rapper/énekes' akik csak hetyetyéznek, mert nem csilingelne olyan jól a kassza.
Kár volt ezt a nénit megkérdezni ilyen témába :D sokat ért a témához :D Viszont Mikee 🔥🔥🔥🔥
nagyon király a videó vibeja. jó munka, és mókás tartalom :D
Mikee a mai idők régi Bobakrome-ja!Néha csak úgy vágod le a szöveget,ha be vagy állva és meghallod a részleteket,és a háttérben is elhangzó szavakat!Bobakrome például a régi zenéiben kánonban énekelt magával!
Ha csak úgy vágod le, akkor te agyatlan barom vagy
Szerintem működik ez józanul is, csak aktívan kell hallgatni és akkor észre veszi az ember a finomságokat. Nekem pont ezért is élmény, mert sokadszori hallgatásra is tud egy pici újat adni. Mikee zenéje nem az, ami a háttérben szól csak azért, hogy ne legyen csend.
Úristen végre valami happy dolgot is le tudnak hozni! 🎉 👏🏽👏🏽
Nem gondoltam volna, hogy Csepregi Éva ennyire buta. :O
Még csak arra sem lehet fogni, hogy nem hallja ki, hiszen olvasta. Úgy látszik így sem álltak össze neki a mondatok és a rímpárok.
Bízom benne, hogy nem vette komolyan és nem akarta érteni miről szól amit olvas... :(
Már hogy melyik részét nem?
Íme egy tehetséges ember, aki nem valaki farvízén lett ismert, a másik meg hülyeségeket beszél + sose szerettem.
Annyira sugárzik a nőből, hogy magában azt gondolja "Úristen hol vagy te hozzám képest, cs*cska..?Na egye fene leereszkedek es meghallgatom a sz*rodat. Aha nagyon cuki ahogy erőlködsz de akkor is egy sz*r vagy, főleg HOZZÁM képest!"
Elhiszem hogy az ő korában ők voltak a nagy sztárok,de ez a tipikus csak az volt a jó amit Ő csinált, meg az ami 200 évvel ezelőtt volt, és senki nem érhet a nyomába mert manapság mindenki kutya
Mikee zenéjét meg nagyon szeretem, de valahol szomorú is, amiben van. Mert sztem ő már keményen tolja, ekörül forog az élete. És hiába próbál poént csinálni belőle, azért a shadowboxingbol lehet tudni hogy ez nem mindig annyira vicces.
És nem azt mondom hogy a "drog rossz" de az a baj hogy szerintem ő mar átlépett egy olyan határt ebben, olyan úton indult el,aminek a vége nem biztos hogy annyira pozitív. De lehet rosszul gondolom, ettől függetlenül nagyon bírom őt :)
“Nam kaja lesz, amit örökül hagyok, csúnya aki sovány, úgyhogy gyönyörű vagyok!” Mikee Mykanic 😅😂
Én hallgattam ezt a számot, birom és nem nyomtam semmit rá 🇭🇺👏👍🤗 meg mellé se. Inkább azt bírom mikor a mũvész szív helyettem, nekem meg àtadja a feeling -et 😂😂😂
Nem biztos , hogy a Csepregi Évát kellett volna megkérni erre 😂
Vagy a barbárfivérektől a holnap hajnalig-ot kellett volna adni neki, hátha azzal jobban tud azonosulni😅😂
Hajrá testrész🎉🎉 üdvözlöm a puskást meg a Lacikát ❤❤
Imádom a Mikeet, egyszer lőhetnénk 1 rakétát.
,, elindítod má' a füstöt???,,
Mykee:,, CSAK A HURUT! ESKÜSZÖM CSAK A HURUT!,, 🤣
egyik legjobb sorok atyja itthon!
6:32 nel tenyleg igy beadta a flowt vagy mar hallotta elotte?
Szétadom a két ellentétet, nagyon ötletes. Vijjú
Misi Kész van mint a mateklecke, Imádom 😂😂😂
Nem hittem volna, hogy a Két Lotti után Katz fog hozni valami ütőset!! Grat!!
Aki hátulról Csepregi Éva az mèg lehet szemböl Kóbor János,🙃😁
Most már maximum csak a Szellemekkel suttogóba
7:59 mindennap hajnalig, úgyúgy!
Szerethető figura ez a Mike! Tisztelt a tiszteletért!
3:15 öt karika? öt bogyó. ez kész🤣🤣
Úgy látom a 2000 utániak és a 80 elöttiek nagyon nincsennek képben 😂
fúúú ez majdnem meredek lett XD
Ez olyan volt mikor a kocsmai figura a késsel játszik az ujjai között. Izgulsz mert nem tudod megszúrja-e magát.
Mikee legnagyobb forma 😂🙌
Vajazom a szöveget.
I cry with laughter Bro’ 😂❤💪💪szét adom 🚬🚬🚬🚬🚬🚬🤧
Ekkora reklámot nem kellene a drogoknak csinálni. Én nagyon szeretem mike-t és a zenéit is...nagyon sokszor betépve hallgatom. De akkor fasznak kell színészkedni lásd: Shadowboxing hogy milyen szarul van...ha amúgy ilyen természetes meg jó dolog is ez.
Csak ennyit akartam...ettől függetlenül ❤️
Nincs ertelme, mert nem ertem..
erted?! 😃
Mikee egy csillag, szellem, kreativitás, saját hang. Csepregi egy színtelen-szagtalan popénekes.
Mikeenak kibaszottul kene vmi dijat adni a soraira
Hatalmas vagy Mikeeee!!! Riszpekt! 😀
Teljesen korrekt volt az öcskös!
Tökös gyerek!!!!
7:33 Orbán Viktor?! 😁
"A mizu ehez képest limonádé" 🤣🤣🤣
Zseniális volt! 😂
Kicsit be van szűkülve a néni...
A legszovegcentrikusabb műfajra azt mondani nincs értelme?
Talán azért gondolja ezt mert elhangzik 16 sor, és abból kettőt tetszett felfogni ...
Hogyne, a Neoton meg olyan szöveget írt a Kommunizmusban, ami bújtatottan elmondott mindent! (Erre mondta hogy nem kéne a bmeg, mert amúgy aki normális az értené anélkül is!)😁
@@AndorFazekas de adjuk már meg a költői szabadságot, ha ő bmeget akart oda írni, akkor az bmeggel jó...
Én itt generációs szakadékot érzek az a baj, és sokszor érzem ezt amikor x évesek próbálják meg érteni ezt a fajta költészetet. :( (tisztelet a kivételnek)
@@AndorFazekas egyénenként az akkori kor legnagyobb szövegirojának Hobot tartom :)
@@tofacecrew Persze, nyilván, ezt az irányzat hozta magával, erre mondta Éva, hogy nem gondolta volna, hogy idehaza meghonosodik a költőiség ezen válfaja, tekintve, hogy európa vs amerika elég más terep volt anno, sőt a maiak vs pl: Kartel vagy Animal Cannibals, vagy Sub Bass Monster. Nyilván ezzel nincs baj, (nagy költők is írtak káromkodós verseket, bár nekik nem abból állt a teljes portfolió) hacsak nem azt nézzük, hogy ma már mindenki azt érzi normálisnak, hogy kell a káromkodás.
@@AndorFazekasIgen manapsag szuksegvan a bujtatasra, allcazasra, hogy elmondjuk valamit, csak erre senki nem kepes.
Ne ragadj a rendszervaltas elotti idoszakba, ezer marad el az orszag kulturalis szempontbol is. Ne felj az ujtol, ne istenitsd a multat, csak tiszteld, de szeresd fogadd be az ujat, mindig jobb lesz. Ha mindig a regit szeretnenk meg a metaforak, a szimbolizmus se letezneXD. Mellesleg aki tenyleg akar atadni mondanivalot, az a flowra ad, nem a szovegre. Akkor hallgatnak meg az emberek tobbszor egy zenet, es ertik meg a szoveget, ha jo flowba viszi vegig. Irhatsz te barmilyen tokeletes muveszi szoveget, ha ugy dadogod el mint egy baba es teljesen ritmus es dallamtalan.
Was? Behúgyoztam Mike 😂😅
Szerintem a szerkesztők esetleg arra gondolhattak, hogy hátha kiderül, hogy régen a Csepregiék is sokmindent kipróbáltak. De csak annyi jött le, hogy nem lát messzebb a zeneiparban a saját hagyatékánál.
Mikee meg kicsit olyan, amikor beszél, mintha rajta maradt volna egy papír+speed kombón.
Így máshogy
Na jò azonnal kèrek egy linket ehhez a szemüveghez könyörgöm Dàvid plssssss❤
Májkival nincs bírás😊❤
Egyetértek Mikee-val. Amúgy elég sokat füvezek, de mást soha nem. Pedig kínáltak már minden szarral volt hogy hetente, de nem kösz. Az italt sem tartom vonzónak. Rengeteg ilyen szókimondó dalt hallgatok. De egy dalszövegtől senki nem lesz junkie..
Mickeee valòdisàga ès egyedi stìlusa nagyon rocksztàr . Abszolùt unikàlis amit csinàl ès nagyon jò mondanivalòi , mögöttes szòfordulatai vannak .Layerhuszàr abszolùt.
Sírok, nem bírom, de óriási 😂
áááá májki bazzzeeeeg... kiégtem... xDDD
Ez AI-al lett felvéve? 😮😂
Szerintem 2 percenként jobb lenne benne a reklám... Bazz+
Sírok😂😂😂
💪🤟
Aki nem érti Mikee sorait, az vagy a szocializmusban ragadt, vagy a műsznob életformát éli, és minden igaz mondat sértő a füleinek, ezáltal meg sem akarja érteni. Vagy a begyöpösödöttsége nem engedi meg hallani, vagy az egoja(és most nem propagálom,hogy szeretni kell).
Cringe csak még nem tudom melyikőjük jobban 😅
5 karika,5 bogyó😂
"Tegnap is ma feküdtem le, holnap is holnapután fogok!"
(Minden nap hajnalig)
8:23 ...miért is ne tolt volna el majd egy grammos rendes cigit Mikee a forgatás előtt... ez Ő! :DDDDD
Megalályk
*A CSÚNYA SZÓ* Szavakat mindenki félre érti azok indulat szavak amik a legjobban tudják kifejezni egy ember érzéseit azért olyan hatásosak🤣
Kövi részeket keres3m
Köztudott, hogy Csepregi csakis azért lehetett énekes, mert erdős péter ribanca volt. Csepregi előtt sokan nemet mondtak neki Kovács Katitól, Cserhátin át, Pál Éváig. De Csepregi viszont szívesen belement. Szöveghez, zenéhez semmi köze nem volt akkor sem. Most meg előadja a nagyon erkölcsös művésznőt, aki szakértőként, nagy zenészként tetszeleg önmagának. Minden korszaknak meg van a maga Monica Lewinsky-je, csak egy idő után sokan elfelejtik magukról, hogy ők azok.
Nem egy irodalmár a néni,na😂😂😂😂
múltkor bepapírozva nem is kellett Mikeet hallgatnom, csak így eszembe jutottak különböző dalokból részletek, és szét aszaltam. Az biztos, hogy Mikee nem normális embereknek szól. Le kell csússz oda, hogy megértsd. Persze mások szemében kell lecsúsznod, a saját szemedben inkább felcsúszol.
Shadowboxingot kellett volna választani...
MIKE MEHANIC XDDD
Legalább a nevét tudnátok kimondani😂
Mykee ne menj már el mindenhova ahova hívnak😉
Hat ez az ev videoja😂
Az "Az sem baj, hogyha felfedezzük amerikát" sor, amit többször hoz fel, az akkori aktuálpolitikai helyzettől függetlenül az egyik legszarabb és leghülyébb sor a magyar zenében valaha. A dalszöveg alap perspektívájából olyan szinten lóg ki, hogy egyszerűen sikolt, hogy ez logikailag nem működik. Meg lehet politizálni, hogy érvényt szerezzél neki, de szimplán a dalszöveg felől nézve borzalmas. Nem jó benchmark.
"Tudod a tehetség lósz@rt se ér, ha nincs szív mögötte, szinte mind szív mögötted..."
Kár,hogy ezt a korszakot nem élte meg E.Péter
A lens flare csípi a szemem.
Ez a nő te😂😂
A kis hülyegyerek azahriah meg ilyeneket énekel a rádióban!!!!!!!!!!!😃
Olyat rúg a cigi bruce lee.....
Reggel gyullad a zaza...........
Csókolom.....
Puszi,pacsi Mikeenak!Nyomjad testrész!!❤️
Nem Májki Mekanik hanem [Májki Májkenik]
Na ezen behugyoztam xdddd
Éva néni egy szót sem ért az egészből, ami rendben van tekintve, hogy 4 generációval idősebb, de pont ezért kár ezt erőltetni...
Éva néni nem ért ehhez.. 😊
Mekánik? 😳
te se vagy 1 Angelina Jolie // én se 1 Brad Pitt
az ÉLETem is cak egy elazórt flashekkel // tarkított Bad Trip
LáSD!! o.O
Az Átkosban Erdős Péter kedvence volt ez a nő,most mit akar 2023-ban megérteni,megfejteni? 40 éve eljárt felette az idő
oszt osztja neki a bazzeget....xD
Évike néni annyira nem találta meg a lényeget;mondjuk sosem volt zeneileg sem egy észlény! ...degradáló is volt anno Cserháti Zsuzsának amikor háttérénekesnek szerződtette volna Erdős Péter.
Szerintem még a nő sem értette hogy saját maga mit magyaráz nem hogy mi