Őszintén? Csinalhatnátok egy ilyen SpeedHistory (v HistoryZone😅) sorozatot ahol a híresebb vagy kevésbé ismert dolgokról meséltek, meg hasonlok. Szerintem tokre élvezhető és informatív lenne.
Én azt se bánnám, ha full fapadba nyomnák, Pista beülne a stúdióba, igazából tök mindegy, miről, néha pár kepet bevágnak és kész. Mittomén, valahol fél órás időtartam körül. Nagyon jó ötlet, támogatom!!!
Egy Ford vs Ferrari film premierjére mégsem érkezhet Cadillac-kel az ember, meg kell adni a módját! Így esett a választás a Fordra. Az már mellékes, hogy egy Crown Vic LAPD hátsó ülésén, a lényeg a márka. A film lenyűgöző volt, kötelező lesz minden benzinvérűnek!
Testvér, már nem bánom, hogy a latinokat is bevettem a bizniszbe.. A sorozat végén, úgy látszott, hogy megfejelem a nyergesvontatót, a valóságban ez persze nem történt meg. 😎
Tegnap néztem meg a filmet és iszonyatosan tetszett! Nagyon jó hangulata volt, izgultam, örültem és bosszankodtam is. Nem volt 3 óra, csak olyan 2 óra 20 perc, de tény, hogy gyorsan elröppent. Még ilyeneket a vásznakra!
Bárcsak fele annyit értenék az autókhoz, történelemhez mint Pista. Nagyon jó hogy ennyi mindent tud és ahogy elmondja az a legjobb 🙂 Felkéne venni és eladni “Autós mese felnőtteknek” címszóval 😀 A legjobb mikor Pista elmondja hogy 3 órás a film és Bruder ahogy rácsodálkozik 😂😂😂 Nagyok vagytok srácok 👍 #soseveddel
És tényleg Pista!!!!!A kis srác szinkonkronhangja rohatul nyomi volt...:D :D :D Nem hiszem el hogy nem találtak jobbat ennél!?Amúgy nagyon adta a film,Christian Bale meg mindíg zseni!:)Egyik barátom azt mondta hogy ebben a műfajban a Rush az etalon és mégsem lett siker...azt is pótolni fogom!:)Köszi az infókat ezeket nem is tudtam...
Ezéééé szeresssük mink Pistát ! :))) Mert 1,5 órát tud beszélni egy nyomorult görgős himbáról vagy olajpumpa láncfeszítőről... úgy, hogy közben végig fenntartja az érdeklődést + informatív + tárgyilagos ! ! ! Amikor műszaki dolgokról beszél, esküszöm érzem közben a benzin / olaj / műhelyszagot... :)))
Az eddig látottak alapján (előzetes és kis be vágások a film készítéséből) Rush feeling nekem a sztori, ami anno eszeveszett mód tetszett (főleg feliratosan).
Lenyűgöző film volt számomra, sok mindenben egyet értek és én is meglepődtem hogy elszaladt az a majdnem 3 óra!😀😍
5 ปีที่แล้ว
Jó ez a történelem sztori, de azért a halálos iramnak is megvan a helye és az ideje... Ezután meg majd csapatják az akksis banditák. Köszi a videót, mindenképp megnézős a film! :)
Ma este néztük meg. Én nem ismertem ennyire a sztorit, és hozzá kell tenni, hogy itt Ken Miles van a középpontban, szerintem kb. ő a főszereplő. Nem számítottam rá, hogy ennyire megérint a film, és bárki aki ment már túl gyorsan autóval és/vagy volt már a karrierje kérdéses helyzetben, hogy mit csináljon vagy épp mit ne... hát szerintem a pontos autó történelem ismerete nélkül is nagyon-nagyot üt a film. (Nyilván tudni kell, hogy kik a szereplők, Shelby, Enzo, stb. de a pontos sztori ismerete nélkül is nagyon élvezhető a film mindent elmond és tényleg úgy éreztem a két és fél órát, mintha másfél lett volna...) DE! 1) Krisz nem tudom melyik mozit nézte, de Ford egyáltalán nem szimpatikus, inkább jó patrióta, neutrális - viszont a cége kifejezetten antipatikus, ők vannak rossznak beállítva kb. - míg az Enzo egy letisztult, dörzsölt versenyző és ő az, aki tudja a film végén, hogy mi az a becsület, teljesítmény és tisztelet. 2) Amiről Pista beszél 11:20 nál, nekem úgy jött le, hogy nem visszaváltott, hanem pont nagyobb sebességbe... addig nem húzatta ki teljesen, és ott, akkor végigtolta neki egy sebességben, és utána felváltott egyet és el is húzott a másik mellett aki jobban kímélte a motort. (tehát kvázi eggyel alacsonyabb sebességben érte utol, és amikor felváltott, egyértelműen lehagyta)
Sziasztok! Most nèztem meg a filmet es nagyon tetszett , ugyanakkor már a a film közben sem hagyott nyugodni az éjszaka esőben túlhevülő fékek, majd a szerelők kerèkcserèje puszta! kèzzel az amúgy csöppet sem gőzölgő alkatrészekkel. De lehet én vagyok túl szörszálhasogató.
Vasarnap nezem meg. Koszi hogy elmontad Pista a storyt igy jobban fogom erteni a filmet ennyire nem voltam jartas a ford ferrari dologban. Bruder a polod hibatlan szerintem a vilag legjobb sorozata volt.
Henry Ford II az unokája volt Henry Fordnak, de frusztrált volt az biztos. A Henry Ford fia Edsel Ford volt, aki sajnos 1943-ban meghalt gyomorrákban ezért az öreg Ford (80 éves volt) vezette újra a céget pár évig, de már nem túl sikeresen.
Remélni tudom csak ,hogy egyszer valami hasonlót csinálnak F1-ből is...nyilván nem a mostaniból ,hanem 80-as évek vége 2000-es közepe időközben valamikor. Mondjuk az már lehet húzósabb lenne,de olyan se lesz már ,mint az egy fiktív 1966-os F1-es szezont bemutató Grand Prix fimben ,hogy valós pályákon ,valós versenyzőkkel csinálnak filmet ,persze főszerepben színészekkel. Csoda egy film az is ajánlom megnézni mindenkinek már csak a régi esetleg ma már nem ,vagy nem úgy létező pályák miatt is.
Meg azért a Netflix Formula 1 drive to survive is kifejezetten jónak mondott, bár tény az azt hiszem a tavalyi szezonban forgatták. De a Rush az tagadhatatlanul jó lett. Abból megnéznék egy Senna-s változatot is. :D
5 ปีที่แล้ว +1
Ne viccelj már, több is van. Ott a BBC: One filmje vagy a Grand Prix: The killimg years. Na azokat nézd meg
@@speedzonehu Természetesen ismerem Rush-t (csúnya lenne ,ha bárki aki ezen a csatornán követő nem ismerné) ,de az első mondatomban benne van mire gondoltam. Idézem:"Remélni tudom csak ,hogy egyszer valami hasonlót csinálnak F1-ből is...nyilván nem a mostaniból ,👉🏻hanem 80-as évek vége 2000-es közepe időközben valamikor.👈🏻" Vagyis nem arra gondoltam ,hogy nincs hasonló jellegű ,hanem arra ,hogy adott időszakból lehetne,valamikorról akár rövidebb akár hosszabb időszakot átölelve.
Sztem pont, hogy nem a Ford lett dicsoitve (amitol feltem is), hiaba amcsi film.. erdekes megnezni a “jo, a rossz es a nezhetetlen” errol szolo epizodjad. Egesz jol kifejtik, hogy ertem ezt en is, persze ott mar tulzasokba viszik az elemzest bizonyos szempontbol… 🙂
István magával ragadó lelkesedése miatt, a videóra adok, plusz egy kibebaszott nagy pirospontot. 👍Majd ha már letoltottem, otthon a házimozi rendszeren megnézem. A mozit nem szeretem. Sok ott az ember...
Pista! megtaláltad a Volvót a filmben? Beavathatnál, kellene egy kis segítség. Ugyanis a volvotuning.net tagokkal van egy "Spot the Volvo" játékunk erre a hétvégére és kicsit beelőzném őket. ;) Vinyus ihletett adott, felcsatolom a Monaco 24-em egy Gulf nato szíjon. ;)
Zsolti H Igaz! Szerintem is tok rendben van. Szegényt sokan bántják mert Karottához akarjak hasonlítani... pedig azért egy kvázi kezdot nem igen illik egy mesterhez hasonlítani 😄
Par dolgot tisztazzunk azert... lehet, hogy Enzo nehez eset volt... es lehet, hogy a Ford Selbyvel legyozte ötszor, tizszer....de Enzo az egyetlen aki versenyzett mindenhol es rohadt sokat nyert, kozben autagyarat epitett ahol a kornak megfelelo szuperautokat epitett..kompletten... erre se elotte, se utanа egyszemelyben nem volt kepes senki...
5 ปีที่แล้ว
Ööö...hát nem egészen. Nyert, de sosem nagy ellenfelek ellen vagy komoly presztízsversenyeken.
Pista próbált Winkli szavába IS belevágni, de hálistennek nem sikerült neki :D Hihetetlen baszki, hogy nem bírja ki, hogy ne szakítsa félbe az interjú alanyait.
Pistát elhallgattam volna még, a film biztos frankó de Diána asszony, hát no nehéz nem őre figyelni még ha csak a háttérben van is. Pityu egy élő lexikon az előadása utánozhatatlan és szerintem egymaga megtöltené a termet sokszor.
a fiuk elvannak a filmtol mint a kicsi gyerekek...ez a film is csak arra jo h a nezo szemeben fenyezze a Fordot...a Ford tomegmodeljei amit itt europaban forgalmaz hat az s a misoseg a nemet autoktol mesze all... legalabis amit a szabadteri Fordkialitason lattam.a film biztos jo ...meg kell nezni
5 ปีที่แล้ว +1
Egy 54 éves sztorival aztán igazán elősegíted a Fiesta-Focus eladásokat :)
Őszintén? Csinalhatnátok egy ilyen SpeedHistory (v HistoryZone😅) sorozatot ahol a híresebb vagy kevésbé ismert dolgokról meséltek, meg hasonlok. Szerintem tokre élvezhető és informatív lenne.
Én azt se bánnám, ha full fapadba nyomnák, Pista beülne a stúdióba, igazából tök mindegy, miről, néha pár kepet bevágnak és kész. Mittomén, valahol fél órás időtartam körül. Nagyon jó ötlet, támogatom!!!
Szintén támogatom!
Ahogy Pista mesél, az úgy érdekes, szóval támogatom én is és legyen Gerhard Berger -es rész is ;)
kurva jó ötlet. az előadásmód adott, a tárgyi tudás adott, a téma iránti szenvedély adott, szerintem sikerre van ítélve a dolog
Ez egy nagyon jó ötlet!! :) Angol feliratot alá, aztán mindenki ezt nézné :D
Egy Ford vs Ferrari film premierjére mégsem érkezhet Cadillac-kel az ember, meg kell adni a módját! Így esett a választás a Fordra. Az már mellékes, hogy egy Crown Vic LAPD hátsó ülésén, a lényeg a márka. A film lenyűgöző volt, kötelező lesz minden benzinvérűnek!
Én se a Caddyt vittem, hanem a másikat. Igaz Mercury van ráírva, de az mégis csak egy igazi Ford.
Testvér, már nem bánom, hogy a latinokat is bevettem a bizniszbe.. A sorozat végén, úgy látszott, hogy megfejelem a nyergesvontatót, a valóságban ez persze nem történt meg. 😎
Csak azert is Chevyt visszek mert az orok rivalizalas, jo filmnek igerkezik 🙏💯❤️
Tegnap néztem meg a filmet és iszonyatosan tetszett! Nagyon jó hangulata volt, izgultam, örültem és bosszankodtam is. Nem volt 3 óra, csak olyan 2 óra 20 perc, de tény, hogy gyorsan elröppent. Még ilyeneket a vásznakra!
Pistát még elhallgattam volna, hogy sztorizgasson- nincs mese irány a mozi
18:29-nél Brúdernek (akit nem is kérdeztek csak díszlet volt) elég volt 6 másodperc hogy villanjon. Ez a zsenialitás humorban!!! 👍
Nagyon robottá volt állva a csávó :D :D :D
Bárcsak fele annyit értenék az autókhoz, történelemhez mint Pista. Nagyon jó hogy ennyi mindent tud és ahogy elmondja az a legjobb 🙂 Felkéne venni és eladni “Autós mese felnőtteknek” címszóval 😀 A legjobb mikor Pista elmondja hogy 3 órás a film és Bruder ahogy rácsodálkozik 😂😂😂 Nagyok vagytok srácok 👍 #soseveddel
A film és a film előtti beszélgetés szuper volt ! Köszi a jegyeket 😃király volt találkozni veletek !
Brúder a legnagyobb arc! 18:24 -nél, mintha magát Piedonét látnám fénykorában!
Sziasztok! Nagyon klassz lett ez az interjú! Csak így tovább! Meg nézem a filmet!
És tényleg Pista!!!!!A kis srác szinkonkronhangja rohatul nyomi volt...:D :D :D Nem hiszem el hogy nem találtak jobbat ennél!?Amúgy nagyon adta a film,Christian Bale meg mindíg zseni!:)Egyik barátom azt mondta hogy ebben a műfajban a Rush az etalon és mégsem lett siker...azt is pótolni fogom!:)Köszi az infókat ezeket nem is tudtam...
Ezéééé szeresssük mink Pistát ! :))) Mert 1,5 órát tud beszélni egy nyomorult görgős himbáról vagy olajpumpa láncfeszítőről... úgy, hogy közben végig fenntartja az érdeklődést + informatív + tárgyilagos ! ! !
Amikor műszaki dolgokról beszél, esküszöm érzem közben a benzin / olaj / műhelyszagot... :)))
Az eddig látottak alapján (előzetes és kis be vágások a film készítéséből) Rush feeling nekem a sztori, ami anno eszeveszett mód tetszett (főleg feliratosan).
Lenyűgöző film volt számomra, sok mindenben egyet értek és én is meglepődtem hogy elszaladt az a majdnem 3 óra!😀😍
Jó ez a történelem sztori, de azért a halálos iramnak is megvan a helye és az ideje... Ezután meg majd csapatják az akksis banditák.
Köszi a videót, mindenképp megnézős a film! :)
Az egyik kedvenc filmem,kb.már 10x láttam..😀😀
Kedvem lett megnézni...:-)
Fú, szegény Krisz, mindjárt valami pokoli rossz sört kell kóstolnia. :D
Winkler már viszont kóstolta Krisz házi sörét ha jól emlékszem, és ízlett neki :D
Megnézendő! Vinyus, az az óra a kezeden, szintén legenda! ;)
Monaco?
@@MartOOnExtra Úgy, úgy.
“Mindenhova kattincsá, költcsé” 😂👍
Csak nekem terelte el a figyelmem a gyönyörű Dia aszony? :DD
Ma este néztük meg. Én nem ismertem ennyire a sztorit, és hozzá kell tenni, hogy itt Ken Miles van a középpontban, szerintem kb. ő a főszereplő.
Nem számítottam rá, hogy ennyire megérint a film, és bárki aki ment már túl gyorsan autóval és/vagy volt már a karrierje kérdéses helyzetben, hogy mit csináljon vagy épp mit ne... hát szerintem a pontos autó történelem ismerete nélkül is nagyon-nagyot üt a film. (Nyilván tudni kell, hogy kik a szereplők, Shelby, Enzo, stb. de a pontos sztori ismerete nélkül is nagyon élvezhető a film mindent elmond és tényleg úgy éreztem a két és fél órát, mintha másfél lett volna...)
DE!
1) Krisz nem tudom melyik mozit nézte, de Ford egyáltalán nem szimpatikus, inkább jó patrióta, neutrális - viszont a cége kifejezetten antipatikus, ők vannak rossznak beállítva kb. - míg az Enzo egy letisztult, dörzsölt versenyző és ő az, aki tudja a film végén, hogy mi az a becsület, teljesítmény és tisztelet.
2) Amiről Pista beszél 11:20 nál, nekem úgy jött le, hogy nem visszaváltott, hanem pont nagyobb sebességbe... addig nem húzatta ki teljesen, és ott, akkor végigtolta neki egy sebességben, és utána felváltott egyet és el is húzott a másik mellett aki jobban kímélte a motort.
(tehát kvázi eggyel alacsonyabb sebességben érte utol, és amikor felváltott, egyértelműen lehagyta)
Sziasztok!
Most nèztem meg a filmet es nagyon tetszett , ugyanakkor már a a film közben sem hagyott nyugodni az éjszaka esőben túlhevülő fékek, majd a szerelők kerèkcserèje puszta! kèzzel az amúgy csöppet sem gőzölgő alkatrészekkel. De lehet én vagyok túl szörszálhasogató.
Most jöttem haza a moziból
Nagyon király volt a film
De jó érzés volt megnézni! :-)
Ismételten remek rész!
Vasarnap nezem meg. Koszi hogy elmontad Pista a storyt igy jobban fogom erteni a filmet ennyire nem voltam jartas a ford ferrari dologban. Bruder a polod hibatlan szerintem a vilag legjobb sorozata volt.
Holnap megyünk 17.20ra nézni kíváncsi leszek :) de jónak ígérkezik
Ha már shop. Télire nem lesznek pulcsik?
Nekem eddig a grand touros Jim Clark film tetszett a legjobban. Lehet most valtozni fog...
💓
"Na most elspoilerezted az egészet" 🤣
Henry Ford II az unokája volt Henry Fordnak, de frusztrált volt az biztos. A Henry Ford fia Edsel Ford volt, aki sajnos 1943-ban meghalt gyomorrákban ezért az öreg Ford (80 éves volt) vezette újra a céget pár évig, de már nem túl sikeresen.
Jajaja
Remélni tudom csak ,hogy egyszer valami hasonlót csinálnak F1-ből is...nyilván nem a mostaniból ,hanem 80-as évek vége 2000-es közepe időközben valamikor. Mondjuk az már lehet húzósabb lenne,de olyan se lesz már ,mint az egy fiktív 1966-os F1-es szezont bemutató Grand Prix fimben ,hogy valós pályákon ,valós versenyzőkkel csinálnak filmet ,persze főszerepben színészekkel. Csoda egy film az is ajánlom megnézni mindenkinek már csak a régi esetleg ma már nem ,vagy nem úgy létező pályák miatt is.
Andor Fazekas rush????
Meg azért a Netflix Formula 1 drive to survive is kifejezetten jónak mondott, bár tény az azt hiszem a tavalyi szezonban forgatták. De a Rush az tagadhatatlanul jó lett. Abból megnéznék egy Senna-s változatot is. :D
Ne viccelj már, több is van. Ott a BBC: One filmje vagy a Grand Prix: The killimg years. Na azokat nézd meg
@ Azokról nem tudtam, de akkor felírom magamnak.
@@speedzonehu Természetesen ismerem Rush-t (csúnya lenne ,ha bárki aki ezen a csatornán követő nem ismerné) ,de az első mondatomban benne van mire gondoltam.
Idézem:"Remélni tudom csak ,hogy egyszer valami hasonlót csinálnak F1-ből is...nyilván nem a mostaniból ,👉🏻hanem 80-as évek vége 2000-es közepe időközben valamikor.👈🏻" Vagyis nem arra gondoltam ,hogy nincs hasonló jellegű ,hanem arra ,hogy adott időszakból lehetne,valamikorról akár rövidebb akár hosszabb időszakot átölelve.
Sztem pont, hogy nem a Ford lett dicsoitve (amitol feltem is), hiaba amcsi film.. erdekes megnezni a “jo, a rossz es a nezhetetlen” errol szolo epizodjad. Egesz jol kifejtik, hogy ertem ezt en is, persze ott mar tulzasokba viszik az elemzest bizonyos szempontbol… 🙂
Brúder , bocsánat a kérdésért , de hol szerezted a polódat, brutális 👍 kenvenc színészem volt Gandolfini
Pista nagyon jók a sztorijaid. Nagyon fontos kérdés. A Volvót megtaláltad a filmben?? :))))
Nem!
Már csak arra vagyok kíváncsi hogy a Winklert mikor veszitek át állományba a totalcartól.. ? ;)
Mert nagyon beférne a csapatba!
Winkli biztos fűzögeti a Krisztiánt egy sörtesztre 🤣
pistanak , kiemelt fiszetest szavazok meg a szpidzonnal , nagyon penge fejben a csavo
Már van foglalás szombatra ! 😁
István magával ragadó lelkesedése miatt, a videóra adok, plusz egy kibebaszott nagy pirospontot. 👍Majd ha már letoltottem, otthon a házimozi rendszeren megnézem. A mozit nem szeretem. Sok ott az ember...
Mi a film címe ? Megnézném. :)
Rush-hoz képest milyen?
Messze nem olyan cukros
Vinyuson egy felig-meddig alkalomhoz illö TH Monaco volt?
Ott a pont!
Az a fickó 17:00 -tól pont úgyy néz ki, mint a fiatal Bud Spencer.
Brúder? Ő a Bud Spencer eltitkolt ikertestvére.
Hogy fogok beférni a moziba :D?
Pista! megtaláltad a Volvót a filmben? Beavathatnál, kellene egy kis segítség. Ugyanis a volvotuning.net tagokkal van egy "Spot the Volvo" játékunk erre a hétvégére és kicsit beelőzném őket. ;)
Vinyus ihletett adott, felcsatolom a Monaco 24-em egy Gulf nato szíjon. ;)
Hetfőn Göbi, ma Winkler, lassan az egész totalcar megfordul a speedzone-nál? 😀
Ha a tc elhalòban van meg kell keresni/találni a megfelelő formátumot. Remèljükk strucctònika nem jön.
Szerintem meg maradjon meg a totalcar is így, ahogy van, és ápoljanak továbbra is ilyen jó viszonyt a speedzone-al. Anti pedig az egyik legjobb arc.
@@BanSt3v3 huu attól a gyerektől nekem is feláll a hátamon a szőr.
Zsolti H Igaz! Szerintem is tok rendben van. Szegényt sokan bántják mert Karottához akarjak hasonlítani... pedig azért egy kvázi kezdot nem igen illik egy mesterhez hasonlítani 😄
Már Anti sem kezdő. Kiváló cikkeket ír, profi videók, ért is hozzá amit csinál, és a legdrágább, legexklúzívabb autókat kapja meg. Nem véletlenül.
Na ez majdnem húsz perc úgy ment el, mint nektek a három óra.
Winkler Robi a Speed Zone ba ? Igen igen igen! Van isten
It senkit nem támogat borotvacég?
toromon31 No Shave november van. 😂
no-shave november!
No shave november!
A film brutal jó Christian Bale megint vitte a prímet..
Hm. 🤔
Verdák új része?
Bruder hatalmas arc, szerepelhetne többet ő is!
imádtuk mi is ezt a filmet és hihetetlen, hogy a három óra alatt nem volt 1mp ami unalmas lett volna...
(viszont a magyar cim valasztas szerintem egy szar)
Megint zsenik voltatok!
és most nemrég néztem meg a Ferrarit ( Enzo Ferrari) Adam Driver odabasz azis
basszus, ilyen az, amikor az ember felkeszult a temabol. pista, ezert nezlek.
És a két hátul bújkáló meg sem lett kérdezve.
Diána asszony. 😊
Nő meg Garcia.
Par dolgot tisztazzunk azert... lehet, hogy Enzo nehez eset volt... es lehet, hogy a Ford Selbyvel legyozte ötszor, tizszer....de Enzo az egyetlen aki versenyzett mindenhol es rohadt sokat nyert, kozben autagyarat epitett ahol a kornak megfelelo szuperautokat epitett..kompletten... erre se elotte, se utanа egyszemelyben nem volt kepes senki...
Ööö...hát nem egészen. Nyert, de sosem nagy ellenfelek ellen vagy komoly presztízsversenyeken.
Pista próbált Winkli szavába IS belevágni, de hálistennek nem sikerült neki :D Hihetetlen baszki, hogy nem bírja ki, hogy ne szakítsa félbe az interjú alanyait.
Én a magyar címtől vagyok ki. Persze... A vakolat hercegei.
Azért sztem ez nem egy igazi sikertörténet,amennyi pénzt belepumpált a ford...és 2xígy is elbukta
3 millió dollárt, az bagatell volt már akkoriban is. Shelby és Miles nélkül nem ment volna
Arról nincs film, de akkor a Toyota sztorija akár 24h-ban akár F1-ben?
kár, hogy nincs mega Like!!!
Pistát elhallgattam volna még, a film biztos frankó de Diána asszony, hát no nehéz nem őre figyelni még ha csak a háttérben van is. Pityu egy élő lexikon az előadása utánozhatatlan és szerintem egymaga megtöltené a termet sokszor.
Ne kívánd felebarátod feleségét ;) Nem illik és rossz fényt vet rád is...
Igen meg fogom nézni mert én konkrétan ford pàrti vagyok
Pistä le a kalappal az autótörténeti lexikális tudásod előtt! (Erről kellene neked többet beszélni, nem a hidrogénhajtásról...)
Túl sokat pofázol Pista ment a diszlájk! :-D
De rühellem ezt a fereg winklert... 🤮🤮🤮 Király videó am srácok!! 😊