Kár hogy nem tudtátok megterhelni, akkor van igazán jó hangja. 90es évek elején egy ilyennel felépítettünk egy komplett házat, napi 8ban hajtott betonkeverőt, flexet, gyalut, fúrót, mindent :)
Ezzel töltötték a szovjet terminátorokat, amik az ellenállásmérő leolvasása alapján mérhették fel, hogy éppen mekkora haderővel rendelkezik John Connor. 🤣😉
szigetelési ellenállást mér a két ér közt (természetesen üresen, terhelés nélkül) amikor szása végigszalad az árokban a 300 méteres tyúkbéllel, akkor előbb rámérnek hogy jó-e és utána terhelnek csak rá
Az Ohm mérő szerintem vagy azért van fennt a gépen, hogy lássuk azt hogy nem zárlatos-e az amitrákötöttünk. Vagy azért, mert az agregátorok általában nem szeretik az induktív terhelést. Az induktív terhelés alapból ellenállásnak látszik. Ha kicsi az ellenállás, nagy áramot vesz fel, tönkremehet az áramfejlesztő. Lehet a papírjában is meg van adva, hogy mekkora lehet a minimum ohmikus terhelése. De lehet nincs igazam.
A 3.-at sajnos már nem értem, pedig engem még tanítottak oroszra. Igaz, 36 éve kegyelemkettesem volt belőle. De valamiképpen a frekvencia állító szabályzógombhoz lehet köze. Hadd ne pötyögjem be google fordítóba!
Kár hogy nem tudtátok megterhelni, akkor van igazán jó hangja. 90es évek elején egy ilyennel felépítettünk egy komplett házat, napi 8ban hajtott betonkeverőt, flexet, gyalut, fúrót, mindent :)
Sziasztok,de király gép!😊👌👍
A Riga minden típusán ez csap van !
Jól emlékeztél! :D
Egy újszülöttnek minden vicc új!!! Sajna én már öreg vagyok sok mindent láttam!
Ezzel töltötték a szovjet terminátorokat, amik az ellenállásmérő leolvasása alapján mérhették fel, hogy éppen mekkora haderővel rendelkezik John Connor. 🤣😉
szigetelési ellenállást mér a két ér közt (természetesen üresen, terhelés nélkül) amikor szása végigszalad az árokban a 300 méteres tyúkbéllel, akkor előbb rámérnek hogy jó-e és utána terhelnek csak rá
De igen jól működik, a miénk is. A doboz állandóan zárt. Új benzint ha kap, azonnal indul.... Vicces
Ez hány köbcentis?
az ohm mérő azért van ha túlterhelik a generátort akkor tudják hogy leégett e vagy sem
érintésvédelmi szempontból szigetelési ellenállást mér ,az a jó ha minél nagyobb az érték.Tehát ha nem tér ki a műszer akkor jó.
Sziasztok! Találtam a pincében egy ilyesmi orosz áramfejlesztőt. Érdekelhet valakit? Mi lehet az ára? Köszi és üdv M.Zs.
Nem tugya valaki véletlen, hogy ez az aggregátor hány kW-os?
Az Ohm mérő szerintem vagy azért van fennt a gépen, hogy lássuk azt hogy nem zárlatos-e az amitrákötöttünk. Vagy azért, mert az agregátorok általában nem szeretik az induktív terhelést. Az induktív terhelés alapból ellenállásnak látszik. Ha kicsi az ellenállás, nagy áramot vesz fel, tönkremehet az áramfejlesztő. Lehet a papírjában is meg van adva, hogy mekkora lehet a minimum ohmikus terhelése.
De lehet nincs igazam.
szerintem az a gumis megoldás szabályozza az előgyújtást :D alacsony/közepes/magas fordulaton ??? :D tippelek
A testvérek fölfedezhetők az interneten: th-cam.com/video/Xp24LMNoCBY/w-d-xo.html
A levegőszűrő a miénken... Van rajta még egy fém előszörő-mint pl a Pannónián
Ilyen áramfejlesztőm nekem is van.
ugyan ilyen van nekemis de a kűlső burkolat az nincs meg és a karbi nem jó rajta
A második mondat: Kábelt csak leállított motornál, vagy kikapcsolt állapotban szabad csatlakoztatni.
Az izsen ugyan ez a benzincsap van.🙂
Az első cirill betűs sor a Vnymanyije alatt: Földelés nélkül ne használd!
Pont ma szereztem egy ilyet
Ocseny harasó masiknka. :-)
Fekvencia szabájzo a gombal a felső müszer
A 3.-at sajnos már nem értem, pedig engem még tanítottak oroszra. Igaz, 36 éve kegyelemkettesem volt belőle. De valamiképpen a frekvencia állító szabályzógombhoz lehet köze. Hadd ne pötyögjem be google fordítóba!
Jól értettem?Tinnye?Ott légvédelmi rakétabázis volt régen,Únyi laktanyából jártam fel még sorállományú koromban....lassan 30 éve...
Most néztem,de lehet,hogy még így is rosszul tudom Sopronban vagytok....és akkor Vinye... :-DD
mennyiren komoly az orosz teknika
nem szgelaju, hanem szgyelano
Igaz.
Lábbal indította a földre állítva azért hajlott el.
Hol lehet ilyenhez hozzájutni?
Tudok egyet Szentesen, ha érdekel.
@@imretoth2908 Esztergomban is van egy eladó .
50 Herz en megy?
Balázs írtam privátba.
EGY KÉPET KAPHATNÉK ROLA ÜZENETEN