Puzsér Róbert: A legnagyobb ambícióm, hogy a nyilvánosságot a saját képemre formáljam

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 20 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 237

  • @Christin1611
    @Christin1611 ปีที่แล้ว +174

    Egyszerüen imádom ezt az embert.Annyira világos, érthető,mäs érdekes megvilágításba is helyezők a magyarázatai, hogy döbbenet.A mai beszélgetés alatt el is sírtam magam amikor az élet és halál témához értek. Továbbá mivel naponta hallgatom Robit , látom , illetve érzem,hogy nagyon sokat dolgozik magán.És nem igaz , hogy mindig üvölt , mert aki egy kicsit is érdeklődik iránta illetve a munkässäga iränt ,az nyomon követheti, hogy amikor olyan közönsége van aki figyel rá,és nem lekezeli, akkor olyan mint egy kezesbárány.El is mondta többször is, hogy mivel gyerekkorában nem lehetett szava és véleménye , így amikor azt a lehetőséget megkapja,hogy meghallgatják figyelemmel ,szerintem ő akkor az igazi önmaga.Lehet, hogy azért tudok azonosulni vele, mert pontosan ebben nőttem fel.

    • @kemecseikcsog9989
      @kemecseikcsog9989 ปีที่แล้ว +5

      ok Robert rabbi, tuti, hogy ez a te fake profilod
      híres vagy a manipulációidról

    • @tenneryfee3733
      @tenneryfee3733 ปีที่แล้ว

      Om Robi Robi Svaha

    • @Christin1611
      @Christin1611 ปีที่แล้ว +12

      @@kemecseikcsog9989 tévedsz😀, gondolod hogy írna magának ilyet. akkor valóban nem is kapisgálod a személyiségét. De azért vicces🤭

    • @botond.s
      @botond.s ปีที่แล้ว +3

      ​@@kemecseikcsog9989azért ezt a következtetést levonni ebből az írásból nem kicsi tévedés szerintem

    • @Christin1611
      @Christin1611 ปีที่แล้ว

      @@botond.s ezt mondom én is🤭

  • @AttilaFenyvesi-f5c
    @AttilaFenyvesi-f5c ปีที่แล้ว +113

    Régóta követem Robi munkásságát. Kivételes szinergia képessége van. A dimenziók átlátása ilyen retorikai adottságokkal ritkán találkozik. Egy remek gondolkodó. Hallgassátok!

    • @barbarasallee1595
      @barbarasallee1595 ปีที่แล้ว +8

      Csak jó lenne a szinergiákat és szintéziseket helyes alapokra helyezni, pl. a természet-tudományok terén.

    • @evelinbekefi9717
      @evelinbekefi9717 ปีที่แล้ว +1

      Miért kellene?

    • @tibornetokody9040
      @tibornetokody9040 ปีที่แล้ว

      De a jovonemzedekeinek szükségük van a még vilagosodasra!

    • @johnygrande611
      @johnygrande611 ปีที่แล้ว +1

      Mi ja fszom az a "szinergia"?

  • @Nuca00
    @Nuca00 ปีที่แล้ว +24

    Robi, kifejezetten sármoddá vált a műveltséged, a világhoz való tisztességes hozzállásod, az őszinte és nyílt véleményformálásod😚 Az elmúlt évek nagyszerű, és rendkívül értékes emberré csiszoltak! Gratulálok a könyvedhez is!

  • @Minizs55
    @Minizs55 ปีที่แล้ว +21

    Fantasztikus gondolatok. Mindig öröm látni / hallani amikor valaki képes mélyreható gondolatokat megfogalmazni és nem csak a felszínen mozogni. Puzsér újra és újra képes meglepni. :)

  • @ftcmonster1995
    @ftcmonster1995 ปีที่แล้ว +14

    Köszönöm,hogy átélhettem ezt a beszélgetést.

  • @turaniatok
    @turaniatok ปีที่แล้ว +23

    Az elhühyülés útján járó világban nagyon fontos az ilyen ember

  • @UghyArt
    @UghyArt ปีที่แล้ว +12

    Ugy kell a magyarsagnak ez a Robi fiu , mint a sivatagi vandornak egy pohar viz 🥰❤️😍
    Just keep going young man .
    Szeretunk nagyon 🙏❤️
    Udv. a Keleti partrol 🇺🇸🥰

  • @akoshargitay6455
    @akoshargitay6455 ปีที่แล้ว +37

    Robi komoly figura. Figyelni kell rá s ma már megkerülhetetlenné vált. Ebben az (dez)információs média dömpingben egyedülálló és mérvadó... ja és önkényes. 🙂

  • @csabadobo3939
    @csabadobo3939 10 หลายเดือนก่อน +1

    Robi! Szeretlek! Szakrális szubjektum vagy!

  • @zoltanfarago23
    @zoltanfarago23 ปีที่แล้ว +37

    A Puzsér típusú emberek (pl. Vona) sajnos kevesen vannak ehhez a sok birkához, ami a világban (kelet és nyugat egyaránt) van. Akik sajnos így gondolkoznak, azoknak szenvedés a mai világ: depresszív, fájdalmas, bosszús.

  • @thetruthtester5169
    @thetruthtester5169 ปีที่แล้ว +45

    Király vagy Robi

    • @aprozsolt8046
      @aprozsolt8046 ปีที่แล้ว +5

      Lopott pénzen lopott médiában nagy király. Elment a magyar egyháztörténelem legnagyobb tolvajának dolgozni miután leleplezte. Egy mikrofonért és egy kis pénzért cserébe azóta nagyokat kussol. Tényleg nagy király.

    • @mentacukorlarry3337
      @mentacukorlarry3337 ปีที่แล้ว +1

      *GROFÓ A KIRÁLY!*

    • @SandorArmanko
      @SandorArmanko ปีที่แล้ว +1

      NEM! István a király:)@@mentacukorlarry3337

  • @mariabojte
    @mariabojte ปีที่แล้ว +32

    Ez, nálam, mindent visz!
    Egon a kérdéseivel, a stílusával, Robi pedig az intelligenciájával és az őszinteségével.

  • @almasijanos8444
    @almasijanos8444 ปีที่แล้ว +2

    Lenyűgöző beszélgetés volt, szívből gratulálok!

  • @zsuzsannapocsi7953
    @zsuzsannapocsi7953 ปีที่แล้ว +3

    Drága Puzsér Róbert,tudom, hogy tudod: ,,kiterítenek
    úgyis,, ha tisztességes vagy, ám az általad ébresztett gondolatok ki fognak csírázni !!💯
    Holtbiztos❤

  • @bezzegmimagyarok
    @bezzegmimagyarok ปีที่แล้ว +2

    Kívánom Robi, hogy legyen meg a következő 49! A kislányodnak főleg, de ennek a pusztulat országnak is hatalmas szüksége van rád és a munkádra!

  • @ozs333gta
    @ozs333gta ปีที่แล้ว +10

    Köszönöm szépen Robi!
    A új könyved már úton van hozzám!

  • @gizs_gutya888
    @gizs_gutya888 ปีที่แล้ว +2

    Egy ideje elkezdtem azt érezni vele kapcsolatban amit előtte csak Müller Péter tudott kiváltani belőlem; hogy hálás vagyok minden gondolatért amit megoszt velünk, és hogy abban a korban élhetek amiben ő is. Köszönöm ezt a beszélgetést is. ❤

    • @adamolnar
      @adamolnar 11 หลายเดือนก่อน

      Laár Andrást is ide sorolnám azért, annak ellenére, hogy más stílus!

  • @andrisvirag1074
    @andrisvirag1074 ปีที่แล้ว +17

    1:54 két perc se telt el de Robinak máris igaza van!

    • @FelmeriAndras
      @FelmeriAndras ปีที่แล้ว +3

      egyzsidonak sosincs iagaz

    • @gezalesko3813
      @gezalesko3813 ปีที่แล้ว +1

      mint besenyő pista bácsi.. annyiszor van igaza aháyszor csak akarja.. hopp megint igaza van...

    • @janivankenobi
      @janivankenobi ปีที่แล้ว

      ​@@FelmeriAndrasvallása totál irreleváns. Főleg, hogy mellé.

    • @pokkeresztes6540
      @pokkeresztes6540 ปีที่แล้ว

      @@gezalesko3813 Ezt akartam írni... :)

  • @tundeszalontai2804
    @tundeszalontai2804 ปีที่แล้ว +12

    nagyon-nagyon szerettem ezt a beszélgetést. kell ez a könyv! Puzsér a 36 igazak egyike.

    • @abc-fo1fp
      @abc-fo1fp ปีที่แล้ว +1

      Ajvé, ez viccnek durva.

    • @tundeszalontai2804
      @tundeszalontai2804 ปีที่แล้ว

      ​@@abc-fo1fp miért? Én komolyan gondolom. :)

    • @abc-fo1fp
      @abc-fo1fp ปีที่แล้ว

      @@tundeszalontai2804 egy bolcs ilyen gyermekkor utan nem veszi el a traumatizalo anyjanak tokeletes masat es hagyja, hogy az utodjat egy mentalisan sulyosan serult no nevelje fel, mert sajat boren tapasztalta,hogy ez a gyereknek milyen fajdalommal jar. Egy bolcs nem merul a bulvar melyere, nem karorvendoen cinikus, nem bosszuallo, es nem merlegel a gyermekhalalok kozott, hogy melyik esetben elfogadhatatlanabb az. Egy bolcs a sajat jogan bolcs, es nem azert, mert osszeollozott gondolatokkal hazal (mondj mar valami eredetit tole, mert azert eleg kifejezo, hogy meg puzser random generator is van :)). Ugy gondolom, hogy a szimpatia nagy reszet az tolti ki az embereknel(igy nalad is, sok szaron mehettel at mar, ami igy a kommentjeidbol atjon), hogy o olyan ripacs neurotikus, aki jol ki tudja fejezni a lelki fajdalmakat, amikkel azonosulni tud sok serult lelek. Pszichologus es paciens egyben(vesd ossze mediapersona-maganember szetvalasztasa sajat maganal is), magat probalja a kozvelemennyel segitsegevel gyogyitani, vagy legalabb is erezze, hogy nincs egyedul.

  • @drherbalistic
    @drherbalistic ปีที่แล้ว +10

    Apu light egy párhuzamos univerzumban, ahol FAM jól táplált, jól öltözött, de cserébe kevésbé művelt

    • @macskea
      @macskea ปีที่แล้ว

      És nem tilt le azonnal, ha nem azt mondod, amit ő. 😀

  • @tothgergo1974
    @tothgergo1974 ปีที่แล้ว +2

    Hatalmas köszönet ❤️❤️
    Számomra irány a Libri 😃

    • @gizs_gutya888
      @gizs_gutya888 ปีที่แล้ว +1

      Hat nekem is “eladta “. Pedig rohadt drága, de úgy döntöttem megveszem.

  • @andreagyori3191
    @andreagyori3191 ปีที่แล้ว +2

    Puzsér erénye az őszinteség, a következetesség. Logikus es értékes gondolkodású.
    A könyv csodás.
    😊😊

  • @domonkosbalazs2265
    @domonkosbalazs2265 ปีที่แล้ว +5

    Ahogy kedvenced Friderikusz mondta Gyurcsánynak ,,Azt se tudom miről beszélsz, de olyan jól mondod hogy elhiszem"

  • @ivanimre8473
    @ivanimre8473 ปีที่แล้ว +1

    Erősen hamvasi gondolkodás, minőség, hatás, a könyv természetesen megrendelve!

  • @Szmrema
    @Szmrema ปีที่แล้ว +3

    A Gonzo szakácskönyv után szabadon...😂 Imádom.

  • @agneseodannemill5602
    @agneseodannemill5602 ปีที่แล้ว +2

    PR❣

  • @lllllllllllll31lll
    @lllllllllllll31lll ปีที่แล้ว +28

    Most nagyon mérgesek lennének a Puzsér haterek, ha tudnának olvasni

    • @tenneryfee3733
      @tenneryfee3733 ปีที่แล้ว

      Úgy-úgy!

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      Olvasni? Még beszélni sem tudnak. Ők egy alsóbbrendű faj, ezt már sokszor bizonyították.

  • @Munkacsi0813
    @Munkacsi0813 ปีที่แล้ว +4

    Egy igazi gondolkodó!

  • @ritatasnadi
    @ritatasnadi ปีที่แล้ว

    Jól néz ki Puzsér Róbert, kipihent, picit fogyott is, rengeteget hallgatom a Fammal, Az apu azért iszik műsorukban, éjszaka alvás közben is gyakran megy a tableten, mikor csipkelődnek, halálra röhögöm magam. Annyia jó, h ilyen intelligens emberek is vannak. 😊

  • @ferencbogacsi1204
    @ferencbogacsi1204 ปีที่แล้ว +1

    Az egyiptomi uralkodó szimbólumai - amelyeket az ábrázolásokon a kezeiben tartva maga előtt keresztbe helyez - a korbács és a pásztorbot (kampó). A korbács az igazságosság jelvénye, a pásztorbot a szereteté. Egyforma méretűek, ami alkalmazásuk helyes arányát jelképezi. Egyik sem alkalmazható a másik rovására, mert akkor felbomlik az egyensúly. A fejlődés csak az arany középúton mehet végbe. Igazság és Szeretet. Ez a tudás egyidős az emberiséggel, mégis milyen gyakran tapossák a sárba mindkettőt. Szerencsére, mint minden, ami isteni, ők is sérthetetlenek, bár kibontakozásuk az anyag világában az idő folyásához kötött.

  • @istvanfarmerama5217
    @istvanfarmerama5217 ปีที่แล้ว +13

    Tudod Róbert, Te gondolkodó vagy és ez lett az utad, ezért a praktikumban nincs sok keresni valód. No, nem azért mert nem tudnál praktikumot alkotni, csak ott már vannak sokkal de sokkal praktikusan gondolkodók. A suszter maradjon a kaptafájánál.
    Viszont az egy nagyon érdekes kísérlet lenne - de ez sci-fi -, ha mint a mesében egyszer csak szerepet cserélnétek (o)rbánnal. A testek maradnának, csak a szellem cserélődne egyik pillanatról a másikra. Te miniszterelnökként szembe találnád magad az országvezetés földközeli valóságával/realitásával, durva pragmatizmusával, (o)rbán meg szembe találná magát saját magával mint gondolkodó, aki azt mond és állít, amit akar, de azzal a háttérrel, hogy annak nem lesz nagy hordereje. Vajon kettőtök közül ki lenne sikeresebb és kit követnének az emberek jobban?
    Egy (o)rbáni Puzsért, vagy egy Puzséri (o)rbánt?
    A könyvedet megfogom venni két okból: kíváncsi vagyok a mélyebb filozófiádra, valamit egyben szeretnék hozzájárulni anyagilag a munkásságodhoz.
    Jó egészséget és eredményes munkát!

    • @Christin1611
      @Christin1611 ปีที่แล้ว

      Hát minden elismerésem hogy egy ilyen hosszú kommentek írsz annak akit ki nem állhatsz.

    • @tiborzolnai5367
      @tiborzolnai5367 ปีที่แล้ว

      ​@@Christin1611olvasd át mégegyszer, főleg a végét !!

    • @Christin1611
      @Christin1611 ปีที่แล้ว

      @@tiborzolnai5367 a vége pont a leggázabb,de nyílván nem érzed, különben gondolom nem írtad volna oda.Mellesleg a komment többi része sem releváns

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 ปีที่แล้ว

      ​@@Christin1611ha a praktikum alatt az egyszerűséget, a gondolatnélküliséget érted, akkor tetszik, amit írtál. A mondást viszont nem értem, illetve lekezelőnek tartom. Kicsit ellentmondásba kerültek gondolataid.

  • @robika7660
    @robika7660 ปีที่แล้ว +8

    Nem hiszem, hogy ez egy nagy számban eladott könyv lesz (12.000.- Ft). Nem egy gonzó szakácskönyv, komoly téma. Szerintem egy kicsit olyan "gyöngyöt a disznók elé" itt a magyar ugaron, de Robi küldetéstudata nagyon meggyőző. Drukkolok neki!

  • @zsokaszilard1507
    @zsokaszilard1507 ปีที่แล้ว +3

    Nagyon megjelent önmagának.

  • @akat2981
    @akat2981 ปีที่แล้ว +2

    Baromira felkészültek vagytok! Azóta énekeljük a Nélküled c. dalt amióta tótok betiltották a Himnusz éneklését. Politikai emlékezet… Hat hónapig tart?😢

  • @robertbana8059
    @robertbana8059 ปีที่แล้ว

    Amennyire ruheltem regen annyira elkezdtem tisztelni azt a dimenziot ahonnan latja az elet dolgait/a vilagot.

  • @Ityka023
    @Ityka023 ปีที่แล้ว +9

    Puzser az egyik oka annak hogy meg nem leptem le innen.

  • @zoltanzara7364
    @zoltanzara7364 ปีที่แล้ว

    Már nem lehet kapni a könyvet.Az egész keleti règió üress...Sopronban van már csak 2db....

  • @Flagellator
    @Flagellator ปีที่แล้ว

    Oolyan mély vagy, Robi. Te képes vagy LÁTNI, látni az érzékelés síkjait...
    Egont is milyen szépen elindítottad, nem hétköznapi ez a beszélgetés: dimenziók közötti áramlása van, Robi...

  • @Flagellator
    @Flagellator ปีที่แล้ว

    Rónai milyen finoman, érzékenyen, simogatóan kötött át a Nélküled-re...
    Robi rögtön be is indult.

  • @emikoussi14
    @emikoussi14 ปีที่แล้ว +4

    Borzasztó ez az önimádat és öntetszelgés.

  • @JFoksz
    @JFoksz ปีที่แล้ว

    Az ember így az ember úgy. Az ember írta. Te írtad Robi, te gondolod te éled át. Magadrol beszélj köszi!

  • @punisherHUN
    @punisherHUN 8 หลายเดือนก่อน

    A Gyurcsány idejében jobb volt

  • @tenneryfee3733
    @tenneryfee3733 ปีที่แล้ว +1

    Tökéletes, azután tökéletesebb, s így tökállat. Így tovább! Ő nagyon hasonlít magára, míg sokan mások meg másra hasonlítanak és azt is gyengén.👌👋👍👃🌞 🏝😸

  • @barbarasallee1595
    @barbarasallee1595 ปีที่แล้ว +2

    A "metafizika" érdekes dolog, de nem hiába létezik a "fizika" is. A korábbi századok homo universalis-a, a mindennel és a mindenséggel foglalkozó "univerzálzseni" ma már keményen meg kell(ene) hogy kűzdjön a tudományok által is felismert valóságokkal, melyek (is) az igazság részei. Ezért maradt sok metafizikus helyesen a metafizikánál és gazdagította az életünket csodás felismerésekkel. Nem szükséges ehhez pl. ásványokat stb. ide fárasztani, mert ismeretek hiánya miatt kidolgozatlan a képlet és ezáltal "lehúzza" azt, ami meg amúgy szép és jó tartalom, pl. a szeretet és az igazság összefüggéséről mondottak.

  • @zozika
    @zozika ปีที่แล้ว +2

    Ez a könyv a Forrás egyfajta "folytatása"?

    • @zozika
      @zozika ปีที่แล้ว

      És igen! :)

  • @OregonHu
    @OregonHu ปีที่แล้ว +11

    Belőlem Puzsér csinált Hajdú Péter rajongót. :)

  • @professzormozes8939
    @professzormozes8939 ปีที่แล้ว +2

    Nem érzem úgy, hogy a francia kártyáról, mint kisarkánumról mély filozófiai dolgokat tudtunk volna meg, de legalább elárulta volna Robi, hogy az ász az micsoda.

    • @Munkacsi0813
      @Munkacsi0813 ปีที่แล้ว

      Elárulta. Az az isteni szektor.

    • @macskea
      @macskea ปีที่แล้ว

      Itt állítottam meg a videót, ez volt az a pillanat amikorra biztossá vállt számomra, hogy ez bullshit.

    • @belescus9853
      @belescus9853 ปีที่แล้ว

      ​@@macskeaPedig egyértelmű, a Király után az Isten következik a hierarchiában.

  • @TheAtilion
    @TheAtilion ปีที่แล้ว +2

    Minden helyzetben lehet önazonos azember hiszen kapcsolatba került valamivel és az elméje az érzékszervein keresztül kommunikál vele. Az a lényeg, hogy ha levalasztja magat róla akkor nem azonosul sem a szereppel sem a tárggyal ami az igazi probléma.Robi nagyon az elejen jar ennek még az első lépcsőfok előtt àll, nem mer fellépni rá, inkàbb duma tarot könyv formajában szabadkozik mert amiröl beszél annak gyakorlati alkalmazása kemény szellemi és fizikai meló egyben.A beszéd az nem ez a kategória. Az hogy az ö médiaperszónája nem azonos vele megint egy ócska mentegetözés hiszen egszisztenciális függésben van vele vagyis azt zabálja amit ö megkeres tehat nem tud nem azonosulni vele csak próbál elszakadni Tyrel Durdentől és azt tudjuk ,hogy ez csak egy módon lehetséges.

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว +3

      A celebeknek azonos a médiaperszónája a személyükkel, pontosan azért hiszik azt, hogy a népszerűség az ő mindenkori perszónájuknak jár és nem pedig egy bohóckodó szerepnek. Pontosan ezért kezdenek a magánéletükkel megjelenni a nyilvánosságban, míg Puzsér ott egy közéleti, kulturális, médiát érintő véleményt jelenít meg. Ez a különbség.

    • @TheAtilion
      @TheAtilion ปีที่แล้ว

      Valójaban a celebek ugyanazt csináljak, mint Robi csak nem vallják be a követőszám miatt.Ök sem szègyentelenkednek otthon a családban ahogy Robi sem monologizál metafizikáról esti mese helyett, de az igazi kúlönbség az, hogy a celeb nem csak létkérdés viszonylatában azonosul a perszónájával hanem hiúsagi és önérztességi függésben van vele.Robi nyilvan nem ilyen, de sajnos ő is fűgg töle.Az hogy kultúrat közvetít vele az nyílván nagy különbség és ez mártírra bírja tenni ,de az azonosulason nem segít.

  • @Koppixer
    @Koppixer ปีที่แล้ว +4

    Az Index és az Atv KÖZÖS podcastja?????
    Összenő, ami összetartozik...

  • @rakenroka1851
    @rakenroka1851 ปีที่แล้ว +2

    Ó, ahhoz egy könyvnél sokkal több kell, hogy a Puzsérnak pénzt adjak. :)

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว +1

      Igaz, hiszen mire is használnál egy könyvet, kitámasztani az ajtót? Egy zsák krumplira vársz tőle ott a sóderes kanál mellett.

    • @tiborzolnai5367
      @tiborzolnai5367 ปีที่แล้ว

      ​@@amphicoelias4106te retekhülye! Azt vizionálod, hogy mind a 6 millió Magyar kapott 1-1 zsák megvesztegetést? Hogy ezer ötszáz kamion járta az országot 60 000 tonna krumplival, és akin 🍊 póló volt, annak leraktak egyet, akin meg piros, zöld, kék - arra rádobtak egy zsákkal - amiután meggondolta magát?!? Hogy te mekkora egy kretén vagy bakker!

    • @rakenroka1851
      @rakenroka1851 ปีที่แล้ว +1

      ​@@amphicoelias4106 Értem, hogy politizálni szeretnél, csak ahhoz oldalt kéne tudni választani. Azzal, hogy ezt nekem leírod nem sikerült az oldalt megválasztani. A politika az érdekek harca. Azzal, hogy utálsz még nem tudod melyik oldalon állsz, mert könnyen lehet, hogy pont az az én érdekem, hogy itt gyűlölködj. Lehet, hogy pont ezzel állsz mellém és ezzel erősítesz meg engem. A politika bonyolult, te meg egyszerű vagy. Azt tanácsolom neked, hogy te inkább írd le a nevét annak, akinek szeretnéd a s.gét kinyalni. Írd mondjuk azt, hogy "Szeretlek Robi! Alig várom, hogy megvehessem a könyved Robi!" Így legalább tudod ki húz hasznot az igyekezetedből. Ha már annyira megszoktad, hogy létszükségleteddé vált, hogy folyamatosan s.get nyalj, legalább tedd egyértelművé kinek a testüregét csiklandozod. Úgy talán az egy, akit megneveztél értékeli majd. Hidd el egyébként mindenki más utálja a magadfajta önjelölt s.gnyalókat.

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      ​@@rakenroka1851Büszkén vallod meg, hogy nincsenek elveid, csakis oldalhoz tartozó hűséged. Igazad van, itt nyerni kell, érdekek vannak csak, szóval ha mondjuk elmegy valaki, megöli a családodat és elveszi a pénzüket, nem teheted szóvá, ő is csak az érdekeit nézte, gyakorlatias volt az ostoba elvek helyett.
      Tudod, ez a különbség köztünk, nekünk elveink vannak és nem egy bináris, 0-ból és 1-ből, feketéből és fehérből álló Jó vs Rossz küzdelemként tekintünk a politikára. Nektek nincsenek elveitek, mert ahhoz gondolkodási képesség és kultúra kellene, nektek csakis önérdek van. Pontosan ezért van hogy az oldalakban vakon hívő állatok nem gondolkodnak. Ezért alsóbbrendű faj a proli az emberhez képest.

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      ​@@tiborzolnai5367 Aki a két oldal egyikének a híve, annak az agyműküdése nem terjed túl a vágyakozáson egy zsák krumplire, inkább ezt gondolom. Aki Orbánra, Gyurcsányra szavaz, az mind ilyen.

  • @miklosnemeth79
    @miklosnemeth79 ปีที่แล้ว +2

    Orbán Viktor?

  • @Flagellator
    @Flagellator ปีที่แล้ว

    "Most épp melyik formádban vagy..."
    Mikor melyikben, nem mindegy?
    Ami állandó, az a magyarfikázó állapot, FAM-mal együtt, kórusban.
    (igaz Robi?)

  • @Beta880408
    @Beta880408 ปีที่แล้ว

    Csak ezt halgatni , kell egy 200iq h megprobald megerteni Robi a legjobb ... a haborukrol ne nyilatkozzon mert azokhoz nem ert de emigy minden masban 100%al egyetertek vele .

  • @Azariahfan_
    @Azariahfan_ ปีที่แล้ว +5

    Xanax Puzsér.

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      Azáriááá, hahaha, mekkora proli lehetsz te! :D Ti, tartalmi érvelésre képtelen, más véleményű embert kizárólag sértegetni képes, proletár komment-proletárok egy betegség vagytok ezen a bolygón, amit ideje lenne megszüntetni.

  • @osad0000
    @osad0000 ปีที่แล้ว

    Nem hiszem el, hogy ez nem trollkodás 🤭

  • @MrOszi89
    @MrOszi89 ปีที่แล้ว

    Érdekes lesz, úgy tudom Robi nem nagyon kedveli Rónai Egont valami Budapest Rádiós konflikt miatt. (Talán olyasmi okból mert RE megszüntette Puzsér műsorát és Fiala Jánosnak adta a sávot?)

  • @krisztinabencze4726
    @krisztinabencze4726 ปีที่แล้ว

    Az eredendő " bűn " nem valódi bűn, hiszen Isten akarata és szándéka az volt valójában, hogy az ember a Paradicsomon kívül éljen, azt tegye jobbá..de tudta, hogy kint nehéz az élet, ezért nem volt szíve elküldeni az embert. A valódi szándékot Éva értette meg, ő érezte Isten szavát igazán, ezért kérte Ádámot, hogy egyen a gyümölcsből...

    • @attilahegyi8206
      @attilahegyi8206 ปีที่แล้ว

      ...köszönjük a feminista nézőpontot...

    • @krisztinabencze4726
      @krisztinabencze4726 ปีที่แล้ว

      Egyébként érdekes, hogy amikor egy nő egy másik nőt a védelmébe vesz vagy a közhiedelemmel ellentétben esetleg valami jót mer mondani a nőkről, a férfiak egy bizonyos része rögtön feministának bélyegzik azt..vajon kik és miért?

  • @radeer85
    @radeer85 ปีที่แล้ว

    Köszönöm, hogy nem trollkodtátok szarrá egymást.

  • @kalamona6598
    @kalamona6598 ปีที่แล้ว +5

    Tudom már kire emlékeztet, Brianre a Family Guyból.

    • @ezerlab1
      @ezerlab1 ปีที่แล้ว +1

      Van benne valami :D

  • @zsofilaszloszabolcsne9214
    @zsofilaszloszabolcsne9214 ปีที่แล้ว

    Nem gondoltam volna, h ilyen new age fun…🤷🏻‍♀️😔

  • @JohnPopcorn06
    @JohnPopcorn06 ปีที่แล้ว +6

    "A legnagyobb ambícióm, hogy a nyilvánosságot a saját képemre formáljam." Ez mennyire nárcisztikus szöveg már :D .

    • @csicsikompot
      @csicsikompot ปีที่แล้ว +8

      Tipikus kiragadott mondat. Semmi köze ahhoz az alázattal teli mondanivalóhoz, amiről az interjú szólt.

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 ปีที่แล้ว +3

      Tk. majd mindannyian ilyenek vagyunk. Csak nem fogalmaztuk még meg, így nem is beszélünk róla.
      Én is most gondolkoztam el ezen.
      Hát nem azt szeretnénk, hogy sokan, nagyon sokan képviseljék az értékes, tisztességes, lélekben gazdag értékrendünket ?

    • @belescus9853
      @belescus9853 ปีที่แล้ว +1

      Inkább az ő képére legyen formálódva a nyilvánosság mint bármelyik ner bűnözőére.

  • @serpico187
    @serpico187 ปีที่แล้ว

    Nekem nagy csalódás volt , pedig kedvelem a Puzsért. Ami itt össze lett hordva az inkább valami egyházi műsorba való vagy egy szektába... szenvedés volt az egész.

    • @belescus9853
      @belescus9853 ปีที่แล้ว

      Elmondta hogy minden kultúrának az alapja valamilyen vallás, tehát egyértelműen kell ezzel a témával is foglalkoznia ahhoz hogy érthető legyen a mondanivalója.

  • @miklosborka-fc3cq
    @miklosborka-fc3cq ปีที่แล้ว +4

    Néhány jó és rengeteg zavaros,misztikus gondolat És ez a legokosabb celeb! Szent Ég!😢

  • @szollosigyorgyiatv9204
    @szollosigyorgyiatv9204 ปีที่แล้ว +4

    Káoszban kozmoszt vág. Kicsit se nagy az arca.

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว +1

      Nem, csak igaza van.

    • @petertailor83
      @petertailor83 ปีที่แล้ว

      Na, a tescós Kálmán Olga beszèl arcoskodásról.... 😂

    • @lacza87
      @lacza87 ปีที่แล้ว

      Párszor leoltott ez fáj, értjük.

  • @fox200065
    @fox200065 ปีที่แล้ว +4

    Mi van ? :D

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      Gratulálok a rendkívül intellektuális érvelésedhez. Látom átgondoltad, hiszen tudsz gondolkodni, ugye.

    • @fox200065
      @fox200065 ปีที่แล้ว

      @@amphicoelias4106 Erre a szövegre mit vártál ?

  • @TamasToth-l6h
    @TamasToth-l6h ปีที่แล้ว

    sárgaház

  • @Gandalfonzo
    @Gandalfonzo ปีที่แล้ว +8

    Mindenesetre elismerésre méltó Robitól, h leült egy asztalhoz ilyen tenyérbemászó, cinikus fazonnal mint Rónai.

    • @miklosborka-fc3cq
      @miklosborka-fc3cq ปีที่แล้ว +1

      Tiszteket Egonnak a higgadtságáért!!!😂

  • @kitta0411
    @kitta0411 ปีที่แล้ว +2

    💖

  • @anettefarkas4060
    @anettefarkas4060 ปีที่แล้ว

    Ez az, Robi! Így kell nem kisiskolás fokon TANÍ-TANI 😊

  • @kefoleo4432
    @kefoleo4432 ปีที่แล้ว +6

    Robi egy kicsit túltolta a herbált.

    • @belescus9853
      @belescus9853 ปีที่แล้ว

      Papírt és Ayát saját bevallása szerint is tolt, de herbált biztosan nem.

  • @GergelyPal.
    @GergelyPal. ปีที่แล้ว

    Már kezdett fura lenni hogy Orbán úgy agymosta a híveit hogy a zsdózás is kiveszett, de szerencsére minden a régi:)
    Nem csalódtam, hajrá jobboldal, csak a megszokott úton!

  • @gezalesko3813
    @gezalesko3813 ปีที่แล้ว +2

    Nem akarok a Puzsér képére formálódni. Elég bajom, van így is...

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      Szóval nem szeretnél kulturált és erkölcsös lenni, mert akkor nem kapnál a saját oldaladtól (Orbántól vagy Gyurcsánytól) zsák krumplit?

    • @csak13133
      @csak13133 ปีที่แล้ว

      @@amphicoelias4106 puzsér meg a kultúra+ erkölcs az két külön fogalom.b

    • @gezalesko3813
      @gezalesko3813 ปีที่แล้ว

      zakkant nem akarok lenni..

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      @@gezalesko3813 Az már eleve vagy, a Puzsér gyűlölők mind azok.

    • @csak13133
      @csak13133 ปีที่แล้ว

      @@amphicoelias4106 Nem mindenki szopkodja tövig a hazaáruló róbert gidát mint te.

  • @szavinlaszlo488
    @szavinlaszlo488 ปีที่แล้ว +1

    a jóisten óvja meg a világot attól, hogy ilyen, szerepeikben tetszelgők határozzák meg

  • @kristofcsicsmann8213
    @kristofcsicsmann8213 ปีที่แล้ว +2

    Kicsit Hujber Feris, ahogy a tarotról magyaráz, dehát ez sem véletlen! :D

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      Ti, tartalmi érvelésre képtelen, más véleményű embert kizárólag sértegetni képes, proletár komment-proletárok egy betegség vagytok ezen a bolygón, amit ideje lenne megszüntetni........

    • @tiborzolnai5367
      @tiborzolnai5367 ปีที่แล้ว

      ​@@amphicoelias4106te meg csak egy fennhéjjazó értelmiségi sznob vagy, aki ha kétkezi munkát kéne végezni 1 óra múlva nyafogva rogynál a földre . Ha az emberiség pusztulni kezdene, ti mennétek elsőre a levesbe - mert mi a jég hátán is megélünk.

    • @abc-fo1fp
      @abc-fo1fp ปีที่แล้ว

      ​@@amphicoelias4106Sokaig voltal tavol, de a szelidseg meg mindig nem az erenyed, kedves puzser szektatag.

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      ​@@abc-fo1fpAz orvos sem szelíd a rákkal szemben, én sem lehetek szelíd a személyeskedő lényekkel szemben.

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      @@tiborzolnai5367 Rengeteg kétkezi munkát végző, normális ember van, akik érdeklődnek a kultúra iránt, a kevés megtakarított pénzét is könyvre, színházra költi, a tudomány, az irodalom és a művészet kedvelői. Ők nem prolik, hanem emberek. A proli a kisgrofó bulikat látogató, wellhelló meg marvel imádó tömegember, aki aztán annál magabiztosabban támadja személyes sértegetésekkel azt, amit nem ért. Őket igenis lenézem, megvetem és le is köpöm. Mellesleg mi találjuk fel a gépeket, amik adott esetben bizony helyettesítik a kétkezi munkát. Ezeket a gépeket is manapság egyre nagyobb arányban építik más gépek...

  • @jookovacs
    @jookovacs ปีที่แล้ว +13

    Saját képedre formálni a nyivánosságot? Antidepresszáns gyógyszerfüggő legyen mindenki? Ayahuasca bódulatban?

    • @aprozsolt8046
      @aprozsolt8046 ปีที่แล้ว +4

      Hát igen...nincs semmi lelki békéje, de a módszert árulja amivel mindenki ilyenné válthat. Én azt szeretem, mikor a lelkibeteg emberek akarják a többségi társadalmat magukra formálni.

    • @erikavarga288
      @erikavarga288 ปีที่แล้ว

      Vannak ám sikeres pszichopaták is.
      Én inkább Puzsért választom

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      Semmi érdemi érv, semmi tartalom, semmi értelem. Csakis személyeskedő támadás.
      Ti, proletár komment-proletárok egy betegség vagytok ezen a bolygón, amit ideje lenne megszüntetni. Hatékonyan és kegyelem nélkül, ti vagytok minden probléma forrása. Hidd el, hogy nem valószínű, de ha egyszer mégis úgy alakul, mi, értelmiségiek meg fogunk fizetni mindenért.

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      @@aprozsolt8046 Azt nem tudom, hogy ki mivé akarja formálni a többségi társadalmat, de azt igen, hogy a tartalmi érvelésre képtelen, kizárólag személyeskedő, más vélemény ellen betegséggel érvelő komment-proletárokat kellene egy nagy csonthalommá formálni és még azt is elégetni.

    • @jookovacs
      @jookovacs ปีที่แล้ว

      @@amphicoelias4106 Nincs kétségem az állításaid komolyságát illetően, hiszen mát megmutattátok ezt a 1919-ben, a Gulágon, Rencsken, amikor az általad betegségnek tartott embereket internáltátok.

  • @terrenceduban7506
    @terrenceduban7506 ปีที่แล้ว +6

    Mennyire cringe már ez a kreol rabbi.

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      Ti, tartalmi érvelésre képtelen, más véleményű embert kizárólag sértegetni képes, proletár komment-proletárok egy betegség vagytok ezen a bolygón, amit ideje lenne megszüntetni. Hatékonyan és kegyelem nélkül, istenem, de élvezném. Ja és éljen soká Izrael, egy nap az egész Föld a zsidóké lesz szerencsére. :)

  • @kissdns
    @kissdns ปีที่แล้ว +1

    Ez most nem nyűgözött le

  • @tamply3
    @tamply3 ปีที่แล้ว +1

    Tehát mindenki legyen egy idegbeteg álértelmiségi cionista?

  • @professzormozes8939
    @professzormozes8939 ปีที่แล้ว +1

    Mi van? Hogy az állat a poharat nem tudja leválasztani az asztalról? Talán végezz el néhány kísérletet, mielőtt hülyeségeket mondasz! Talán a hangya, de lehet hogy még az is képes rá.

    • @laszlokornel1554
      @laszlokornel1554 ปีที่แล้ว +3

      Nem nem nem, ezt nem irtad le Xddd

    • @lack33661
      @lack33661 ปีที่แล้ว +1

      Értelmezési problémák?

  • @jugoslavsubotic4776
    @jugoslavsubotic4776 ปีที่แล้ว +9

    Szétnarkózta már az agyát is .

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      Ti, tartalmi érvelésre képtelen, más véleményű embert kizárólag sértegetni képes, proletár komment-proletárok egy betegség vagytok ezen a bolygón, amit ideje lenne megszüntetni. Hatékonyan és kegyelem nélkül.

    • @belescus9853
      @belescus9853 ปีที่แล้ว +1

      De még így is értelmesebb nálad, na ez a nagy szám.

  • @istvanbalo
    @istvanbalo ปีที่แล้ว

    a kiváló áruk fóruma jele nem ez.

  • @szabonorbert4888
    @szabonorbert4888 ปีที่แล้ว

    Jopofak a gyűlölködő kommentelők. Gondolom mind a 3000 azért jött 2 óra alatt.:)

  • @csak13133
    @csak13133 ปีที่แล้ว +2

    Próbálkozz hazaáruló róbert gida .

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      Éljen soká Izrael, a legnagyobb nép a világon! Nemsokára az egész bolygó a miénk, Trump, Izrael legnagyobb barátja nemsokára visszatér és egyébként is, Putyin már régóta a zsebünkben van, most is ő csinálja ki az ukrán mihazánkosokat, hahaha. Hidd el, ezt mi a szabadkőműves páholyainkban már régen megszerveztünk. Már csak azon vitatkozunk, hogy a pászkába vagy a sóletbe tegyük majd a kis magyar gyerekeket....

    • @csak13133
      @csak13133 ปีที่แล้ว

      @@amphicoelias4106 Ez hogy jön ide?

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      @@csak13133 A "hazaáruló" kifejezésből következtettem a világnézetedre, arra reagáltam.

    • @csak13133
      @csak13133 ปีที่แล้ว +1

      @@amphicoelias4106 A vilagnézetemhez hogy jön izrael? Simán írtam egy tényt az általad felszopott robikáról.

    • @amphicoelias4106
      @amphicoelias4106 ปีที่แล้ว

      ​@@csak13133Csinálj úgy akkor, mintha nem értenéd.
      Segítek: Akik hazaárulóznak, azok zsidózni is szoktak.

  • @bence9166
    @bence9166 ปีที่แล้ว +1

    szeretem puzsert de kene neki egy oltozteto xD

    • @tiborzolnai5367
      @tiborzolnai5367 ปีที่แล้ว +1

      Is.

    • @Kamilla752
      @Kamilla752 ปีที่แล้ว +1

      A nője öltözteti fel. És vetkőzteti le.

  • @labzoli1
    @labzoli1 ปีที่แล้ว +8

    Ezt a nagyképű szöveget:
    Köszi, de nem kérek a képedből semmilyen értelemben.

    • @Fedor911
      @Fedor911 ปีที่แล้ว +11

      akkor takarodj innen és nézz sajtóklubbot meg origot.

    • @labzoli1
      @labzoli1 ปีที่แล้ว

      @@Fedor911 nem

    • @rolandlipot5801
      @rolandlipot5801 ปีที่แล้ว +6

      ​@@labzoli1akkor szevasz

    • @labzoli1
      @labzoli1 ปีที่แล้ว +2

      @@rolandlipot5801 szevasz báttya

    • @Tennis_Abstract
      @Tennis_Abstract ปีที่แล้ว +4

      Akkor hogy kerültél ide?

  • @jugoslavsubotic4776
    @jugoslavsubotic4776 ปีที่แล้ว +5

    Független értelmiségi 😂😂😂😂 fogjatok le😂😂😂