Én kb mindent tőled tanultam még mikor edukációs videókat csináltál. Az edzéstervemet és diétámat is a te segítségeddel készítettem el, és természetesen a tapasztalataim alapján. 1 évig edzettem úgy, hogy nem tudtam mi az ami beválik nekem és mi nem, de a te videóidra támaszkodtam, és azon kaptam magam hogy te a szín tiszta igazságot mondod, ez nem mindenkinek tetszik. Például ha azt mondod hogy nem kötelező a csirke-rizs-brokkoli szentháromság egy diétába, az már hihetetlen az embereknek hisz Kokszos Géza és Optimális Olivér (ezek a nevek is persze tőled vannak xD) azt kantálta hogy vagy ezt eszed orrvérzésig vagy dagadt maradsz. 17 évesen bekattantam és leszállkásítottam 9%-os testzsírra, így lett saját tapasztalatom, és a diéta végére találtam meg a videódiat és az azokban elhangzott tények amik nem tetszenek az embereknek tudtam, hogy igazak, és ami homályos volt addig azt megtanultam tőled. Utána edzettem 1 évig tömegeléssel, ha valamit nem értettem a te videóidat hívtam segítségül. 18. életévem végére 120-at kinyomtam fekve, és 29-et tudtam húzodzkodni, 87kg volt a testsúlyom 177cm magassághoz. (Azt még nem említettem de 14 éves koromtól 17-ig street workoutoztam, szinte függő voltam és egyfolytában véres volt a tenyerem, ennek is köszönhettem a sok húzodzkodást). A diétában segítettél sokat, akármennyire embertől függ hogy kinek mi jön be, a te videóidban hülyeség nem hangzik el. Az a gond hogy az emberek nagy része a tiktokon tájékozódik, és 2 ajtós Kokszos Gézáéktól. Nem csak az ideális testkép lett eltorzulva hanem a nemlétező edzés-törvények mint a csirke-rizs-brokkoli. Ilyen volt a banán is. Saját gondolatom volt hogy diétánál a banán felesleges. Kevés fehérje, sok kalória, akármennyire rostos és kálium van benne, felesleges. Ebben a videóban amikor meghallottam hogy a shake-ben van banán, egyből megfájdult a fejem, és kiváncsi voltam belekötsz-e. Nem meglepő hogy szerinted is felesleges, de jól hangzik ha valaki azt mondja hogy edz/diétázik, ezért banánt eszik, olyan gyúrósan hangzik. Ez is kamu törvény, és nem hiszem el mennyi ilyen van. Még több dolgot is szívesen mondanék, de már most szerintem senki nem fogja elolvasni a kommentemet, lehet hogy te se, de annyit szeretnék még mondani hogy köszönök neked mindent és aki kicsit is ért a dolgokhoz tudja, hogy te igazat mondasz, de az igazság néha fáj. Azt bírom még mikor kitérnek arra, hogy te nem vagy kétajtós (persze mert naturál vagy) szóval mIt PoFáZoL. Ezek azok akik nagyon nehezen fognak kitörni a kezdő szintről a teremben.
@@matebosnyak Ja és egyébként a szkandert is imádom és edzek rá 1 éve, épp ezért nagyon örülök annak hogy ebben a témában is gyártasz tartalmat. Feltörekvő sportnak tartom. Meg hát nagyon fun. Sose hagyd abba a videózást, kell egy ilyen ember a youtube-ra mint te!
@@JozsaKalmanne Igazából a cringe videóval van a baja. Valamint az összeszedetlen videóival. Tari Ádám sokszor random emberekkel csinál videót, akikről sokan azt se tudják, hogy kik, mert nem mutatja be őket. Röviden ennyi.
9:15 - attól hogy a noex appban nincs push-pull-leg, nem azt jelenti hogy az nem jó.. aki rendesen edz, az nem tud teljes testes edzést csinálni több okból sem.. bemelegítés és piramisba felmenni súlyokkal, ráhangolódani a gyakorlatra kb 20-30 perc Megcsinálod a nyomó edzésed, esetleg hozzá teszel tricepsz vagy első váll kiegészítést összesen 40-60 perc ha megfelelően edzel... de aki 1RM felével edz 10 ismétlést annak elég az 1 perc pihenő.. aztán húzó edés + bicepsz esetleg hátsó váll megint kb 1 óra.. felhúzás... remélem már érződik hogy ez kicsit sem reális edzés.. fáradtan, kimerülten nekiállsz a kis haszontalan felhúzásodnak, aztán combfeszítő + hajlító (ha pl. felhúzásnál nem hajlító fúkuszú volt).. de ekkor már nevetséges súlyokkal dolgozol, már 6-8 perceket pihensz, a tököd kivan az egésszel.. és még ezután jön vádli, oldalsó váll, alkar edzés, esetleg hasprés, fogáserő, jaaa és persze a csuklya ki is marad.. elbasztál 6 órát aminek a kétharmada semmit nem ért, és ezt csináld heti 3x.. kurvajó ötlet :D :D :D
Szia Máté! Jó videókat csinálsz, és érdekesek is, viszont nem tudom hogy ez a videó a kifigurázásra ment vagy tényleg csak építő jellegűnek szántad! És Tari Ádámról meg, elég sok videóját néztem, és én még nem hallodtam azt hogy ő beképzelten fikázott volna téged, szerintem neked se kellen. És most hogy olvasom azokat a kommenteket amik Tari Ádámot fikázzák, hát, egy az hogy ha valakinek nem tetszik ne nézze, kettő, ő legalább már ért el valamit az életben a fizikuma által, és elég szép eredményt.
Hol lehet megkeresni téged??? Váltanék veled 1-2 szót!!! Te sem vagy jobb senkinél...nagy gyuros ember vagy!!!!! Ne haragudj, de nem jöttél ég rá ennyi idő után, hogy minden ember szervezete más?!!!! Ratyik vagytok mind ahányan vagytok!!!!!!!!!!!!!!!?
Mielöt itélkezel figyeld meg ki hogy néz ki mert nagyon ugy latom hogy adam sokkal izmosabb mint te szoval adig ne okoskodj míg nem vagy izmosabb ember nezd a lábad néz az egész tested nem basztatásbol de tari az sokkal komolyabb fizikája van es nagyon ki figirasztad az egészet
Tari Ádám a legnagyobb hulladék a testépítő szcénában, nem véletlen nem vállal szinte Senki vele videót… Nem igazán ismerlek titeket , de ma már mindenki aki volt 5 alkalommal edzőterembe már személyiedző és osztja a nagyobbnál nagyonb baromságokat.
10:17 az sem semmi, hogy: "A 6 hetes program letelte után VÁLTOZTATNI KELL a programon, hogy a tested ne szokjon hozzá" 😂 itt remélem az étrendre gondolt és nem pedig az edzésterv/programra, mert akkor elég sok edzésterve lehet ha 6 hetente cserélgeti😂
Nem maradtatok le nagyon. Azota edzz szarul ez a kis visszamarsdott gyoker ovodas es zabalja a hust vagon szamra es jelenleg sem nez ki sehogy! Well done gg :)
Emeld az edzéseid a következő szintre a NOEX appal! ⬇️
noexapp.com/bosnyak-mate/
MyProtein kedvezmény:
prf.hn/l/eYm5DWD
Senkinél sem vagy jobb!!!
Én kb mindent tőled tanultam még mikor edukációs videókat csináltál. Az edzéstervemet és diétámat is a te segítségeddel készítettem el, és természetesen a tapasztalataim alapján. 1 évig edzettem úgy, hogy nem tudtam mi az ami beválik nekem és mi nem, de a te videóidra támaszkodtam, és azon kaptam magam hogy te a szín tiszta igazságot mondod, ez nem mindenkinek tetszik. Például ha azt mondod hogy nem kötelező a csirke-rizs-brokkoli szentháromság egy diétába, az már hihetetlen az embereknek hisz Kokszos Géza és Optimális Olivér (ezek a nevek is persze tőled vannak xD) azt kantálta hogy vagy ezt eszed orrvérzésig vagy dagadt maradsz. 17 évesen bekattantam és leszállkásítottam 9%-os testzsírra, így lett saját tapasztalatom, és a diéta végére találtam meg a videódiat és az azokban elhangzott tények amik nem tetszenek az embereknek tudtam, hogy igazak, és ami homályos volt addig azt megtanultam tőled. Utána edzettem 1 évig tömegeléssel, ha valamit nem értettem a te videóidat hívtam segítségül. 18. életévem végére 120-at kinyomtam fekve, és 29-et tudtam húzodzkodni, 87kg volt a testsúlyom 177cm magassághoz. (Azt még nem említettem de 14 éves koromtól 17-ig street workoutoztam, szinte függő voltam és egyfolytában véres volt a tenyerem, ennek is köszönhettem a sok húzodzkodást). A diétában segítettél sokat, akármennyire embertől függ hogy kinek mi jön be, a te videóidban hülyeség nem hangzik el. Az a gond hogy az emberek nagy része a tiktokon tájékozódik, és 2 ajtós Kokszos Gézáéktól. Nem csak az ideális testkép lett eltorzulva hanem a nemlétező edzés-törvények mint a csirke-rizs-brokkoli. Ilyen volt a banán is. Saját gondolatom volt hogy diétánál a banán felesleges. Kevés fehérje, sok kalória, akármennyire rostos és kálium van benne, felesleges. Ebben a videóban amikor meghallottam hogy a shake-ben van banán, egyből megfájdult a fejem, és kiváncsi voltam belekötsz-e. Nem meglepő hogy szerinted is felesleges, de jól hangzik ha valaki azt mondja hogy edz/diétázik, ezért banánt eszik, olyan gyúrósan hangzik. Ez is kamu törvény, és nem hiszem el mennyi ilyen van. Még több dolgot is szívesen mondanék, de már most szerintem senki nem fogja elolvasni a kommentemet, lehet hogy te se, de annyit szeretnék még mondani hogy köszönök neked mindent és aki kicsit is ért a dolgokhoz tudja, hogy te igazat mondasz, de az igazság néha fáj. Azt bírom még mikor kitérnek arra, hogy te nem vagy kétajtós (persze mert naturál vagy) szóval mIt PoFáZoL. Ezek azok akik nagyon nehezen fognak kitörni a kezdő szintről a teremben.
Megtisztelsz, koszonom hogy leirtad. Csak igy tovabb! 🫡💪
@@matebosnyak Ja és egyébként a szkandert is imádom és edzek rá 1 éve, épp ezért nagyon örülök annak hogy ebben a témában is gyártasz tartalmat. Feltörekvő sportnak tartom. Meg hát nagyon fun. Sose hagyd abba a videózást, kell egy ilyen ember a youtube-ra mint te!
kicsit ugy éreztem mint ha ki figuráztad volna Barnit de mindegy izlésröl meg ö is más ember te is más ember :)
Én is igy érzem
Ha mindenki igy lenne elhízva , sokan örülnének :D :D
Kár hogy ez a videó is Tari Ádám fikázásáról szól. Konkrétan az egész csatornád erre van felépítve.
Jaja, az a 30 masodperc, a 20 perces videobol, ami egy objektiv velemeny, semmi fikazas nincs benne. 😄
Szia az lenne a kérdésem nem bunkóságból (Még új vok a csatornán) csak annyit akarok hogy mi a bajod a Tari ádámmal
@@JozsaKalmanne nincs vele baja csak fel akar maszni a hatan
@@JozsaKalmanne Igazából a cringe videóval van a baja. Valamint az összeszedetlen videóival. Tari Ádám sokszor random emberekkel csinál videót, akikről sokan azt se tudják, hogy kik, mert nem mutatja be őket. Röviden ennyi.
@@matebosnyak objektiv velemeny? ilyet se hallottam meg
9:15 - attól hogy a noex appban nincs push-pull-leg, nem azt jelenti hogy az nem jó.. aki rendesen edz, az nem tud teljes testes edzést csinálni több okból sem.. bemelegítés és piramisba felmenni súlyokkal, ráhangolódani a gyakorlatra kb 20-30 perc
Megcsinálod a nyomó edzésed, esetleg hozzá teszel tricepsz vagy első váll kiegészítést összesen 40-60 perc ha megfelelően edzel... de aki 1RM felével edz 10 ismétlést annak elég az 1 perc pihenő..
aztán húzó edés + bicepsz esetleg hátsó váll megint kb 1 óra..
felhúzás... remélem már érződik hogy ez kicsit sem reális edzés.. fáradtan, kimerülten nekiállsz a kis haszontalan felhúzásodnak, aztán combfeszítő + hajlító (ha pl. felhúzásnál nem hajlító fúkuszú volt).. de ekkor már nevetséges súlyokkal dolgozol, már 6-8 perceket pihensz, a tököd kivan az egésszel..
és még ezután jön vádli, oldalsó váll, alkar edzés, esetleg hasprés, fogáserő, jaaa és persze a csuklya ki is marad..
elbasztál 6 órát aminek a kétharmada semmit nem ért, és ezt csináld heti 3x.. kurvajó ötlet :D :D :D
Szia Máté!
Jó videókat csinálsz, és érdekesek is, viszont nem tudom hogy ez a videó a kifigurázásra ment vagy tényleg csak építő jellegűnek szántad!
És Tari Ádámról meg, elég sok videóját néztem, és én még nem hallodtam azt hogy ő beképzelten fikázott volna téged, szerintem neked se kellen. És most hogy olvasom azokat a kommenteket amik Tari Ádámot fikázzák, hát, egy az hogy ha valakinek nem tetszik ne nézze, kettő, ő legalább már ért el valamit az életben a fizikuma által, és elég szép eredményt.
Érződött hogy nem szereted Tary Ádámot 🙄
Agusztus óta járok kondi,ég héten járok 4 5 szőr akkor én halado vagyok?😂
Tari Adam rant video?🤔
Hol lehet megkeresni téged??? Váltanék veled 1-2 szót!!! Te sem vagy jobb senkinél...nagy gyuros ember vagy!!!!! Ne haragudj, de nem jöttél ég rá ennyi idő után, hogy minden ember szervezete más?!!!! Ratyik vagytok mind ahányan vagytok!!!!!!!!!!!!!!!?
😂🤦♂️Jancsika, menj hatra inkabb es verd le a lakatot😅
Oké. Cső :)
én vagy csokis vagy vaniliás protein poral meg egy kevés mézzel szoktam megédesiteni a túrót, csak naturban szeretem. bár én nem diéta miat eszem
csao. a 15 napos szálkásításodról amit mondasz a videóban, lesz videó?
Na nem volt video otlet?
Mi bajod a Push, Pull, Leggel?
a Dwayne jonhsonnak asszem 8 kockája van
Komoly
Sose szerettem Barnit😬😅
Te nem kevesebbet, hanem inkább otthon egyzel és azt nem veszed fel!!!!
Miert van két csatornád?
Mielöt itélkezel figyeld meg ki hogy néz ki mert nagyon ugy latom hogy adam sokkal izmosabb mint te szoval adig ne okoskodj míg nem vagy izmosabb ember nezd a lábad néz az egész tested nem basztatásbol de tari az sokkal komolyabb fizikája van es nagyon ki figirasztad az egészet
Tari Ádám a legnagyobb hulladék a testépítő szcénában, nem véletlen nem vállal szinte Senki vele videót…
Nem igazán ismerlek titeket , de ma már mindenki aki volt 5 alkalommal edzőterembe már személyiedző és osztja a nagyobbnál nagyonb baromságokat.
Es meg is tari adam nez ki jobban meg neki van tobb kliense
Mikor elkezdtem akkor is napi 5 ször jártam akkor ugy kezdtem hogy egyből haladó vagyok 😂😂😂😂😂
🤣🤣
És ha diétázok és edzek is has izomra?
Az a legjobb scenario
Megy a feliratkozás erre a csatornádra is
🙏💪
10:17 az sem semmi, hogy: "A 6 hetes program letelte után VÁLTOZTATNI KELL a programon, hogy a tested ne szokjon hozzá" 😂 itt remélem az étrendre gondolt és nem pedig az edzésterv/programra, mert akkor elég sok edzésterve lehet ha 6 hetente cserélgeti😂
Hat igen, az mar mellekes hogy egyiket sem KELL valtoztatni. Nyilvan van helyzet ami megkivanja, de ezt igy kijelenteni nem feltetlen helytallo.
Létszi alex csigér videojára is reagáltok a címe:24 óráig úgy éltem mint drog vagy is vain Johnson nem tom hogy kell le írni
Miért nem reagálsz rá te???
@@jancsi5784 tesó én nem TH-cam vok hozzád ki szólt??
Nem maradtatok le nagyon. Azota edzz szarul ez a kis visszamarsdott gyoker ovodas es zabalja a hust vagon szamra es jelenleg sem nez ki sehogy! Well done gg :)