JÁVOR PÁL volt a magyar zene és a tánc legnagyobb müvésze,senki sem tudott úgy mulatni mint ő, tehetséges előadó művész aki szivből, énekelt, mely egybe hangzott a zene, a tánc egyéni előadás módjával.Tiszteletet érdemel az emlékezet részére!!💞❤
Látom, hogy szereti Jávor Pál munkásságát és a régi filmeket. Ajánlom figyelmébe az augusztus 28-ánmegrendezésre kerülő Nekem Jávor show-műsort, ahol 7 művész Jávor Pál bőrébe bújik és filmslágereket, csárdásokat, valamint búsongókat ad elő!
A prímás Pertis Pali, a Hadik Kávéház, majd a Vadászkürt Szálló vezető muzsikusa volt 1945-ig, fiatalon, 41 éves korában hunyt el Budapesten 1947-ben. A maga korában az ország egyik legismertebb cigányzenésze volt,több filmben szerepelt, sok lemez is készült vele ill. zenekarával.
FELEDHETETLEN filmjelenet.Jávor lekörözi még ma is, bármelyik magyar színészt,fiatalt ,idősebbet mert Belőle csak egy volt.....a partnernője a herkulesfürdői származású Lázár Mária is rendkívülien alakított!
Egyetertek veled Anna Ilyen tehetseg ritkan szuletik nagyon jo karakter szinaeszvolt es ahogy mulatni tudott , csak Besenyei Ferenc volt hozza foghato, sajnos O is lement .
Akkor még nem azért jártak étterembe hogy csak egyenek,hanem hogy mulassanak is egyet,inkább éltem volna akkor még ha háború közeledett,mint ebbe a mai elkorcsosult világba,és fiatalon mondom ezt!
Dalszöveg: De szeretnék...! De szeretnék fenyőfaág lenni a nagy erdőben! Hogy a rózsám, édes rózsám két kezével tüzet rakna belőlem. Felgyújtanám ezt a betyár Világot! Néked adnám mind a nyíló virágot! De szeretnék, de szeretnék fenyőfaág lenni jaaz erdőben! De szeretném megcsókolni a meggyszínű kis szádat! Megölelni, megölelni a hófehér, a bársonyos szép vállad. Megáldanám ezt az egész Világot! Néked adnám mind a nyíló virágot! Juh! De szeretném, de szeretném megcsókolni a meggyszínű kis szádat! ...Világot...jödödödö jödödödö.......jödödödö jödödödö...
- De kérem! - Szabad? - Hát hova gondol? - Ide a középre! Néked adnám én az egész Világot! Megáldanám én az egész Világot! De szeretnék, de szeretnék....ihaj, csuhaj!
Gyönyörű szép dal köszönöm szépen
1980-ban születtem. A létező legnagyobb jelenség a magyar színjátszásban JÁVOR! És ezt 2022-ben írom!!!!
JÁVOR PÁL volt a magyar zene és a tánc legnagyobb müvésze,senki sem tudott úgy mulatni mint ő, tehetséges előadó művész aki szivből, énekelt, mely egybe hangzott a zene, a tánc egyéni előadás módjával.Tiszteletet érdemel az emlékezet részére!!💞❤
🥰🥰🥰Jávor Pál megmutatta, hogyan kell mulatni nótázni, köszönjük hogy láthatunk belőle egyszer egyszer felvillantani. Az volt az igazi Úri Muri.
ez már nem is színészet, sokkal több annál, ahogy beleéli magát egy szerepbe. LEGENDA, ami örök életű.
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
De szeretem! Mintha apámat látnàm gyönyörű hangjaval táncával!❤😢😊
A magyar életérzés szépségét nyitja meg Jávor Pál.Számomra ő a legnagyobb.
👍❤️
Látom, hogy szereti Jávor Pál munkásságát és a régi filmeket. Ajánlom figyelmébe az augusztus 28-ánmegrendezésre kerülő Nekem Jávor show-műsort, ahol 7 művész Jávor Pál bőrébe bújik és filmslágereket, csárdásokat, valamint búsongókat ad elő!
Még így mulatni !!!!! Az a drága érzés , tempo , udvarlás !!!!
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
100 évben egyszer születik egy ilyen színész,mint JÁVOR!!!
Jávor Pál. ,,már elmúlott 100 éves, ,de még nem született hozzá hasonló,,,sem,,,,,,
Ez..így igaz!!
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Minden léleknek egyéni stílusa és fényes énekhangja van.
Megáldanám ezt az egész világot...néked adnám mind a nyíló virágot....GYÖNYÖRŰ!!!
Legyen áldott Jávor Pál haló poraiban is!
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Én is így érzem. Most nincsenek. Boldog mulatós emberek. Szomorú
A prímás Pertis Pali, a Hadik Kávéház, majd a Vadászkürt Szálló vezető muzsikusa volt 1945-ig, fiatalon, 41 éves korában hunyt el Budapesten 1947-ben. A maga korában az ország egyik legismertebb cigányzenésze volt,több filmben szerepelt, sok lemez is készült vele ill. zenekarával.
öreg rocker vagyok már ! közel az ötvenhez ! de ezt nem lehet nem szeretni ! imádom !
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Ilyenkor mindig azt érzem,de jó Magyarnak lenni,libabőrös vagyok ha hallgatom ❤
Szeretem nagyon apámra emlékeztet!❤😢
Nagyon szép
Édes dràga Mûvész Úr nagyon érzi!❤
FELEDHETETLEN filmjelenet.Jávor lekörözi még ma is, bármelyik magyar színészt,fiatalt ,idősebbet mert Belőle csak egy volt.....a partnernője a herkulesfürdői származású Lázár Mária is rendkívülien alakított!
Lázár Máriát ismertem, a várban lakott a Dísz téren. Már bottal járt 1962-64 körül.
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
@@Jobbikos1000I
De kedvesek szivemnek!❤❤😢
Lenyűgöző egyedi!!!
Jajjjj...hát ez nagyon ... de nagyon jó!!!!!!!!!!!!
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Ennyire hitelesen mulatni senki nem tudott a vásznon, mint ő :-)
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Nagyon kedvelem!😊
Imádom 😇
Szabad? hát hova gondol?💃 Ide a középre:)))szenzációs!!!😂
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
😅❤😂
Nagyon jó ❤
Egyetertek veled Anna Ilyen tehetseg ritkan szuletik nagyon jo karakter szinaeszvolt es ahogy mulatni tudott , csak Besenyei Ferenc volt hozza foghato, sajnos O is lement .
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Akkor még nem azért jártak étterembe hogy csak egyenek,hanem hogy mulassanak is egyet,inkább éltem volna akkor még ha háború közeledett,mint ebbe a mai elkorcsosult világba,és fiatalon mondom ezt!
Én voltam egy hasonló helyen pár éve. Még létezik ilyen hely és lehet mulatni, de egy vagyonba került. :-) (megérte)
@@ghullaire5940 Hát ez az ,hogy akkor átlag ember is megengedhette magának.
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Nagyon jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Kedves Anna neked olyan Jávor Pál mint Nekem Szécsi Pál. Legnagyobb kedvencem💔
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
❤️❤️❤️❤️❤️❤️
"Ahogy előre zuhanó hajjal
Jávor Pál csap a ballal..."
(Ismerős Arcok: Üzenet az unokáknak)
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Nagyon jó színész volt. Pótolhatatlan. Sajnos a zsidó üldözést megszenvedte ő is. Pár hete hallgattam egy előadást rólá. Szomorú.
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Zseniális
Kár érete de kár, ijen szinész veszteség a Magyarságunknak..Nyugodjon békében, de itt van velűnk mig élűnk, Kőszőnőm szépen.
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Dalszöveg: De szeretnék...!
De szeretnék fenyőfaág lenni a nagy erdőben!
Hogy a rózsám, édes rózsám két kezével tüzet rakna belőlem.
Felgyújtanám ezt a betyár Világot!
Néked adnám mind a nyíló virágot!
De szeretnék, de szeretnék fenyőfaág lenni jaaz erdőben!
De szeretném megcsókolni a meggyszínű kis szádat!
Megölelni, megölelni a hófehér, a bársonyos szép vállad.
Megáldanám ezt az egész Világot!
Néked adnám mind a nyíló virágot! Juh!
De szeretném, de szeretném megcsókolni a meggyszínű kis szádat!
...Világot...jödödödö jödödödö.......jödödödö jödödödö...
- De kérem!
- Szabad?
- Hát hova gondol?
- Ide a középre!
Néked adnám én az egész Világot!
Megáldanám én az egész Világot!
De szeretnék, de szeretnék....ihaj, csuhaj!
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Pótolhatatlan!!:))
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
KÖSZÖNÖM,,,,
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Ezt törölték,a vimeo-n fent az elejétől,ez is jó köszi....:)
Szán Szán de vajon miért??
Nagyon hiányzik az eleje,és sehol nem találom!
th-cam.com/video/M_4OAIwTvLg/w-d-xo.html
❤️❤️❤️
A jO iSTEN ADJON NEKI ÖRÖK BEKESSEGET- SZOMORU ELETE VOLT VÉGIG-- DE A NEVE MEGMARAD ÖRÖKKE A MAGYAR ZENEVILAGBAN: amen
szenzációs
9 ember nem gondolt középen táncolni :D
Az a kilenc.... ma már 13.Ők nem szeretnek táncolni, sem mulatni, de lehet,hogy ... nem kéri fel őket senki:)))🤣😂😃
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
azt szeretném kérdezni, hogy kik a zenészek a filmben?
Nekem Jávor
Budapest Kongresszusi Központ
Augusztus 28-án
Pertis Pali cigányzenekara, ők legtöbbet a Vadászkürt Szállóban léptek fel, Pertis mondja a filmben,hogy "sír a nő ".
Like, ha a töriházid nézni!
Megint élvezzék a normál Hango hangos nagyon a Monoton hang.Nem élvezhető a normális Zene
Kár, hogy nem érthető.
Én minden szavát értem..😮
Nagyon szép