Esetleg egy Baby Driver kritika nem várható? :) Semmi bajom Pókemberrel és úgy általában a Marvellel, de tőlük már nagyjából tudjuk hogy mit várhatunk, viszont a Baby Driverhöz hasonló filmet filmkészítés szempontjából én még sosem láttam.
Szia Greg . Anyum azt mondta hogy azért szerereti a Transformers mert csak nézi és egyszer elalszik rajta ezeken a filmeken szokta a legjobbakat aludni
Így 3 évre rá is a kedvenc kritikám tőled,részletes,vicces,zseniális a vágás :D és konkrétan mindent elmondtál amiről szól a film és ami lényeges,én anno moziban néztem (és nem azért mert transformers fan vagyok) mert meghívtak de majdnem telehánytam a mozitermet ettől a filmtől az erőltetett humortól a gyenge fizikáig lásd szétrobban a kurva élet is de a széna bálák meg se mozdulnak best moment(Y) !
Egy jó idő óta, ezen a kritikán szórakoztam a legjobban. Teljesen egyetértek veled, a filmről, és a "tanulság" leszűréséről is. Ez a mai világ oltásellenessége, számomra döbbenet, hogy mennyi ember dönt az oltások ellen.
Szerintem az utsó transformerek királyak, nekem tetszett, a copy névvel és szereplőkkel (kezdődhet a párhuzampolka újra) meg Artúrral együtt is, te is király vagy, így tovább rugdalódzóssal! Az lesz az egyetlen paukembör amit biztos megnézek;D
Imádom a videóidat, Kedves Gergő! Látszik hogy össze vissza van vagdosva az egész, és ezt nem leszólásnak/beszólásnak szánom hanem pozitív kritikának. Így tökéletesek a videóid mert folyamatosan pörög a szöveg, zajlik a kritika és nincs unalmas időszak. Mivel eléggé sok a vágás, valamikor szívesen megnéznék egy olyan kritikát amit vágás nélkül készítesz el, csak hogy lássuk hogy mi hogyan merre-meddig hány kiló :D
Rajongó vagyok, de vannak dolgok amikben egyetértek veled! Abban bizony nem, hogy csak harcolnak azt ennyi. Nem azért mondom, mert igazam van hanem csak így gondolom. Ebből a szériából többet kilehetne hozni, nem csak azt, hogy robotok pofozzák egymást. Eleve az a baja a szériának, hogy az embereket teszik előtérbe és nem a robotokat. Pedig 140 perc bőven elég lenne, hogy megismerjük a robotok személyiségét, gondolkodását meg ilyenek. Egy rendezőt sem utálok, de én is örülök, hogy Bay már nem fog több ilyen filmet rendezni. Összefoglalva, ha én rendezném a filmet nem csak a látványra adnék hangsúlyt, hanem a karakterekre és a történetre is. De várok mindenféle véleményt. KRISI OOOOOUUUUUUTTTTTT!!!!!!!!!!!!
Egyetértek. Fájdalmas látni, hogy a filmekből eddig nem tudtak semmi jót kihozni és akik csupán a filmszériát ismerik, azok azt hiszik csak ebből áll a Transformers univerzum. :/
Jumanji trailer: Nos első reakcióm nekem is az volt, hogy: "Miért kellett ezt a régi filmet REMAKE-elni?" Viszont az előzetest látva egész jó, sőt kimondottan ígéretesnek tűnik első ránézésre a film. :)
A kritika jó, mint mindig! Van azonban néhány észrevételem, és ez Veled és a Hírügynökséggel kapcsolatos: "A Karib-tenger vicces kalapjai" c. videód 9:17-9:27, összesen 10 másodperces intervallumát ajánlom figyelmedbe, ahol megígérted, hogy MINDEN héten hétfőn lesz kritika - ezzel szemben a Wonder Woman-kritika óta 3 hét telt el... Nem akarok bunkó lenni, de ha megígér valamit az ember, azt tartsa be! Biztosan ezt is ismered: "Aki sokat markol, keveset fog", és ez IGAZ! Ha továbbra is szeretnéd "rendszeresen" csinálni az összes csatornád, az biz' nem fog menni. Sok lemondással jár, ha mindennek a végére ép ésszel szeretnél érni! Ez csak egy suttyó vidéki véleménye és tanácsa, azt kezdesz vele, amit szeretnél...
Régóta, csaknem 3 éve rendszeres követője vagyok a csatornának :) Valóban, Gergő szokott tartani nyári szünetet, de ezt eddig mindig jelezte nekünk - most ez valahogy elmaradt (legalábbis nem találkoztam ilyennel), így kénytelen vagyok a hivatkozott videó hivatkozott 10 másodpercére támaszkodni. Az utóbbi időben az általam már fentebb leírtak okozta hanyagság hatja át sajnos a csatornát. Tény és való, hogy ha kapunk egy kritikát nagy ritkán, az azért üt rendesen!
KolbászOktojálóVityaFan Levi A kommentelő problémája (és nem ő az egyetlen, aki szóvá teszi), hogy MEGÍGÉRTE a hétfőnkénti kritikát. Persze, lehet vki elfoglalt, lehet magánélete, de miért nem azt mondja, hogy havonta lesz kritika? Így is mindenki megnézné, aki eddig (ő is, te is, én is), viszont nem csalódás lenne, hanem örömhír, hogy három hét után van új kritika. Abban is igaza van, hogy Sz. G. túlvállalta magát. Nem kicsit, nagyon. (HH, AFK, GameDay) Emiatt volt, hogy ő (Gergő) is szóvá tette, hogy szar lett a kritika. És elment kikapcsolódni. (Amihez szíve joga.) Viszont, ha ugyanennyit (vagy többet) akar megcsinálni a jövőben, az tuti, hogy nem fog menni (hányszor volt az idén komment-kedd?) és időről-időre ki fog égni. És nagyon félek, hogy egyre hosszabb idő kell majd neki a regenerálódáshoz. Akkor pedig ugyanott leszünk, hogy heteket (hónapot?) kell várni minden új anyagra.
Egyetértek. A kezdetektől nézem a videóit (habár feliratkozni később iratkoztam fel). Ez a korrektségről szól számomra. Ha Gergőnek fontosabb az ÁFK (ez volt az álma) az rendben van. De akkor mondjuk mondjon annyit 2 hetente biztos lesz videó ha megszakadok is. Lesz olyan hetente egy ha utazok váratlanul valahova akkor 2 hetente aztán kész. Az ihlet tudom nem úgy jön, hogy időre teljesítek, de ez a megélhetése is és nagyobb korrektség az elvárásom és másoknak is ez tuti. Amúgy jó lett a videó!
Nagyon jò videò lett. Gratulàlok hozzà! Nagyon remèlem, hogy a Baby Driverről is csinàlsz kritikàt mert nagyon megèrdemelnè. Hadd legyen egy èrtelmes jò filmről is kritika a halàlos fosiramok ès transzköcsögök között.
Szakadtam a rohogestol :D Koszi a kritikat, csak igy tovabb!
7 ปีที่แล้ว +26
A tudomány megítéléséről annyit, hogy a probléma ott kezdődik, hogy a tudomány az átlagemberekhez képest pár száz évvel előrébb jár. Az átlag ember még ma sem hiszi el, hogy az idő más ütemben telik a Föld felszínén, a belsejében, és az űrben, mert jó esetben még mindig csak a newtoni fizikánál tart. És ezen átlagemberekhez tartoznak azok a médiamunkások is, akik elolvasnak 1-1 friss tudományos publikációt, de mivel 0 előképzettségük van hozzá, ezért a saját szűrőjükön keresztül torzulnak bennük az információk. Majd ebből írnak ez alapján egy cikket, ugyancsak 0 előképzettséggel rendelkező emberek számára. És nem csoda, hogy 1-2 értelmesebb olvasó rögtön kiszúrja a butaságokat, amiket a kedves újságíró hozzátett, és ebből mindenki levonja a következtetést,hogy a tudósok hülyék, akkor már inkább a Bibliának hiszek, abból én is kiolvasom, hogy a Föld 6000 éves.
Ne keverd bele a vallást. Az ostoba ember ostoba ha vallásos ha nem. (Pl: Stephen Hawkings is az). Szintén ne keverd bele az újságírást mint szakmát mert annak is van alja és teteje. A többi dologban egyetértek veled. Szerintem elég volna az embereknek csupán a kritikai gondolkodás alapjait, és a tudományos módszertan alapelméleteit megtanítani, és már rögtön kevesebb értetlen ember volna.
7 ปีที่แล้ว
Sajnos ide kell keverni az újságírást, mert bár tény, igazad van abban, hogy van annak alja és teteje is, de mivel az alja igencsak létezik, és igencsak széles tömegek olvassák az ilyen színvonaltalan "tudományos cikkeket" (lásd origo tudomány rovata), sajnos ennek igenis van hatása az átlagemberek gondolkodásmódjára.
Teljesen igaz hogy az origó egy minősíthetetlen hulladék, de nem csak tudományos témában, hanem mindenhogy, ezért kérlek ilyen politikailag elfogult szemetet ne tekintsük már újságírásnak. Történelem tudománynak ott van a századok, földtudománynak a Geóda, Föld és ég stb... Minden tudománynak van minőségi ismeretterjesztő lapja amihez a közember is hozzáfér.
7 ปีที่แล้ว
Hozzáférnek igen, nekem is jár Rubicon, Fizikai szemle, de nem is az a lényeg, hogy most újságírásnak tekintjük-e az origo-féle szennyhalmokat. Az a lényeg, hogy meglátásom szerint jóval szélesebb tömegek olvassák ezeket a minősíthetetlen izéket, mint amiket te felsoroltál, sajnos. És ennek igenis érződik a hatása.
Értelek, viszont azt te is látod hogy az újságírást az origo alapján megítélni, olyan mint Liszt Ferencet Havasi Balázs miatt ítélnéd el. Másrészt az emberek meg csak olyan címszavakhoz vonzódnak mint : "Náci múlt újratöltve" "Ezó, sex, párkapcsolat - neked mit mesélnek az auráid" és barátaik mert magukat túl butának tartják. Több ismeretterjesztő irodalomra volna szükség.
Helló Gergő! Az elmúlt napokban a TH-cam szinte összes stílusát megnéztem. Egészen a Rant videóktól a Kihívás (Igen, ilyen mélyre süllyedtem) videókig és onnan pedig paródiákig. Szinte untam magam a videók 90%-án. Ezután elgondolkodtam, hogy mit is kéne nézni ami minőségi. Oda jutottam, hogy nincs ilyen jellenleg. Ezt követően úgy döntöttötem, hogy nézek egy kis Marvel-t. Miközben raktam be a filmet eszembe jutottál. És hopp! Polgár Háború kikapcsolva, Greg IS ON! Majd videóid nézése közben a GameDay Iroda is eszembe jutott a szerintem a legjobb Gameplay csatorna jelenleg Magyarországon (Van GameDay-es pénztárcám :D). Így most a ti videóitokat pörgetem egy kis Marvel-ell leöntve! Köszi, hogy vagy Greg! You are the best! Aegis POWA (xD)
Jó lehet mondani hogy szánalmasan középszerű rendezés de de az a több mint három óra nagyon érdekes volt........... Főőőleg amikor 5 percig meg állt a film de a hang ment tovább, éés már telefonokkal világitottunk a vetítő terembe hogy Héló meg kéne olajozni a robotokat mert már nem mozognak😂😂😂😂😂
HollywoodNewsAgency Üdv Greg! Az lenne a kérdésem, hogy (Ha bár imádom a filmkritikáidat és talán mindet láttam(10/10 de komolyan)) nem tervezel-e kritikákat készíteni könyvekről is? Persze egy ilyen kritika sokkal több időt venne igénybe és trailer sem lenne hozzá, de szerintem nagyon érdekes lenne. Valamint azt is el szeretném mondani, hogy a munkásságod páratlan és fogadd őszinte gratulációm.
Hát a Transformerset nem a történetért és a logikáért szeretik :D Azért látványra eléggé ott volt, főleg IMAX-ben. Az első film amit teljes egészében IMAX kamerákkal forgattak :)
Szia Gergő! A Star Wars-os hasonlóságokból mi is észrevettünk párat de nem mindet mert annyira elterelte a figyelmünket a folyamatos képarány váltakozás Flat (1.85:1) és Scope (2.39:1) között. Erre tudnál adni valamilyen magyarázatot hogy miért volt?
Mindenki azt kérdezi: Vajon ki a legjobb pókember? De azt nem veszik észre, hogy nem a pókember a legnagyobb hős, hanem Ben Parker, a nagybácsi. ezt a pókember videója alá kellett volna, DE AZ MÉG NINCS (lol)
Üdv Greg! régóta követem csatornádat, sok mindennel egyetértek veled, de egy dolog megfogalmazódott bennem. Tényleg nem elég az akció/látványfilm anélkül hogy komolyabb üzenete lenne? Szerintem ha valaki arra vágyik hogy filozófiai gondolatokat tartalmazó filmet lásson, mást műfajt választ. Pl.:Felhőatlasz (pár akciójelenet van benne de alapvetően nem arról szól). Aki meg csak úgy szimplán szórakozni akar suli/munka után az megnéz egy akciófilmet, mert nem a film tanulsága érdekli, hanem ki akar kapcsolódni. Így szerintem mindkettőre szükség van.
Gergő hallottál már a Twin Peaks nevű sorozatról, ha igen lesz belőle kritika? Ha nem hallottál róla ajánlom figyelmedbe, mert nagyon szórakoztató és most fut a HBO-on az új 2017-es évada.
Én láttam a Terminator 2-t moziban anno és már akkor is döbbenetes élmény volt, egy kertmoziban, szúnyogok közt és az új szuper hangrendszer, a stereo által megbolondítva.
Elég szomorú, hogy ennyire elhanyagolod a főcsatornádat😔 Emlékszem régen hetente legalább egy videó volt, mindig tök jó témák voltak a film előtt, mindig kielemeztük megvitattuk a véleményünket. Csomó kérdezz-felelek volt. Sokkal szorosabb volt a kapcsolat a nézőidel. Tudom, hogy bejött az élet és sokat utazol de mégiscsak ez az a csatorna ahol megismertünk és megszerettünk de az utóbbi időbe nagyon más lettél😔😔
Az emberek változnak, és ha megteheti, hogy körbeutazza a világot, és ezekről a helyekről még videókat is csinál, akkor szerintem csinálja csak egész nyugodtan :)
Bogdán Martin Figyu. Egy videó(egy igényes) megvágása órákba telik. És amint, mondta Greg nagyon szereti a TH-camozást, ez a mindene. De kell neki időt hagyni. Megértelek, hogyha egy idő után elveszted a türelmed(nekem is Greg a kedvencem), de nagyon sok más videós is van, nem kell kiakadni, ha nem jön videó, pláne ha Greg másik csatornáján van videó. Szerintem most is ugyanolyan szoros a kapcsolat Gergő és a nézői között.
A kedvencem, hogy minden részben benne vannak a katonák, akik holmi mezei gépfegyverekkel állnak neki hentelni a Transformereket, pedig a golyóknak simán le kellene pattogniuk róluk.
Turbék turbék! Lenne egy olyan kérdésem hozzád Gergő, hogy gondoltál-e már arra, hogy upscale-eld a videókat 4K-ba, és úgy töltsd fel youtubera. Így nagyobb bitrátával lehet nézni az 1080p-s videókat is és szebb lenne a képük akkor is, ha csak egy fullHD-s monitoron akarja valaki megnézni.
Kedves Greg! Szerintem több értéket lehetne hozni a csatornára, hogy ha a hasonló filmek helyett olyan filmekről készítenél kritikát amik kevésbé ismertek de szakmailag kihívást jelenthet elemezni őket. A transformers-ről és társairól már pontosan annyiszor hallottam, hogy rosszak ahány ilyen videó készült belőlük, és bár ezek a kritikák viccesek de ezen kívül nem igazán látok értéket bennük.
Nem tudom mennyire vagy jártas a Scooby-Doo ban de ha a Scooby-Doo A nagy csapatról készítenél egy kritikát azt megnézném tutira. Eszméletlen hogy vannak olyan kritikáid amik jobbak és élvezhetőbbek mint maga a film. Kiváncsi vagyok hogy megakadnak-e a gyerekkorunk legjobb poénjai a torkodon. :)
Géniusz - Stephen Hawkinggal! Nat Geos 6 részes sorozat. Nézzétek, mert nagyon egyszerűen elmagyaráznak hétköznapi emberek számára érthető módon csillagászati, biológiai és fizikai alapvetéseket, mint pl az evolúció, az űr méretei, ős robbanás, hogy nem csak a földön van élet, sbt. Szerintem érdekes és az embernek lesz egy alapvető ismerete ezáltal legalább, ha jobban nem is érdekli a téma. A magyar fordításban van pár baki. Pl a 300 000 km/mp helyett 300-at mondanak csak meg hasonlók, de emellett ellehet menni, ha nem akarod angolul nézni.
szerintem a jumanki folytatás(még csak nem is számozták be) jobban megtalálta volna a helyét, ha nem folytatásként hozzák piacra, hanem saját névvel. inkább tűnik paródiának mint folytatásnak, és nem is csak az alapfelálás különbsége miatt, hanem a hangvétel miatt is. Persze így a név miatt sokan elmennek majd megnézni, viszont kétlem, hogy az első rész rajongóinak tetszene még ha a maga műfajában rendben is van.
Olyan kèrdèsem lenne kedves Szirmai Gergely , hogy emlìtetted , hogy szeretnèl indìtani egy deszkàs sorozatot. Èn egy hete kezdtem el ezt a sportot űzni ès nagyon kìvàncsi lennèk a tanàcsaidra . Szòval a kèrdèsem az lenne hogy mikor szeretnèd ezt elkezdeni? ( feltètelezem nem sok időd van rà hiszen egyszerre 3 csatornàra is gyàrtod a videòkat ìgy abszolùt meg tudom èrteni ha nem a közeljövőben kerül erre sor) Ui.: Szuperek a videòid! :D
Greg, ha minőség vs. kattintásvadász vonalon mozgunk, nem lesz jó vége. Transformersből szerintem már levizsgáztál párszor ötösre, de John Wicket ismered? Na egy John Wick kritika tényleg újnak számítana a palettán. :)
Az nem zavart valakit hogy az egész film olyan volt mintha kétszeres gyorsítással nézte volna az ember? Volt a film közepe felé egy egész drámai párbeszéd, el is indult mellé egy kellemes zene, ami kb. 5 másodperc múlva meg is szakadt, de úgy hogy aki szereti a filmzenéket az a fülét fogta, és persze a komolyabb jelenetet is letudták gyorsan, mert ugye kell az idő itt meg ott egy kis + robbantgatásra a film többi részén. De ez csak egy példa. Persze ezt is értem, mert azért volt rendesen storyja a filmnek és végül is akciófilm, nem dráma, de számomra ez az egész élmény rovására ment. Megyek is nézek valami sorozatot, ott nincs fél másodpercenként kameraváltás. :P
Kedves Gergő! Esetleg egy Valerian kritika? Nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre, mert nagyon sokan kritizálják a filmet, és egy Box Office flop volt, de én speciel marhára élveztem. Pontosan azt kaptam amire számítottam, egy nem túl komoly, de magával ragadó, genuinely vicces, és vizuálisan gyönyörű filmet, ezáltal két órányi pure szórakozást. Nekem az egyik legjobb mozis élményem volt idén. Neked volt hozzá szerencséd?
A legtöbb teória szerint (én ezt tertom a legvalószínűbbnek) az ötödik film Megatronja igazából a negyedik film Galvatronja, csak átalakult (ezt alátámasztja az is, hogy a negyedik film végén Galvatron azt mondja, hogy idézem: "Még találkozunk fővezér, mert újjászületek.) Szóval ez megvan magyarázva. Nekem amúgy tetszett a film, de azt nem tagadom, hogy vannak hibái.
Roses are red
The Earth is round
Give up Anakin
I have the high ground.
Ez az egyik legjobb kritikát eddig, nagyon jók a vágások meg tök dinamikus az egész... látszik, hogy elemedben voltál :D
Nem, láthatóan egy szobában volt.
Ferenc Gyüre 😑😑😂😂
áucs :D
Gergő mondta hogy minden videó alatt valaki odakommentelt hogy ez lett a legjobb videód (vagy a legrosszabb)
És a lámpa hogyvan ?
Pókember következék!!!! ;)
HollywoodNewsAgency ur isten most néztem ujra a 4-er
Esetleg egy Baby Driver kritika nem várható? :) Semmi bajom Pókemberrel és úgy általában a Marvellel, de tőlük már nagyjából tudjuk hogy mit várhatunk, viszont a Baby Driverhöz hasonló filmet filmkészítés szempontjából én még sosem láttam.
Faint0903 jaja, egy baby driver fasza lenne
Baby drivert a népnek!!!
Figyelmedbe ajánlom a baby drivert (nyomd bébi nyomd), sokkal jobb a Fast & Furious filmeknél ....
0:51 "Két tizenéves támadt egymásra nemiszervekkel Pécsett" :D
ez kurvajó, észre sem vettem :D
prrrrr666 én észrevettem B-)
Nem csodálkozok, hogy ennyi helyre milyen nehéz lehet megfelelni... köszi a kritikát!
Bátorkodom javasolni a "Hannibal"-t! Nagyon érdekfeszítő sorozat, az emberi természetről... csak ajánlom!
amint megnéztem a filmet, az első mondatom az volt, hogy "alig várom, hogy a szirmai jól szétkritikálja" :D
Szia Greg . Anyum azt mondta hogy azért szerereti a Transformers mert csak nézi és egyszer elalszik rajta ezeken a filmeken szokta a legjobbakat aludni
Most nagyon elemedben voltál, Gergő! Tetszett ez a kritika is. Hajrá!
Így 3 évre rá is a kedvenc kritikám tőled,részletes,vicces,zseniális a vágás :D és konkrétan mindent elmondtál amiről szól a film és ami lényeges,én anno moziban néztem (és nem azért mert transformers fan vagyok) mert meghívtak de majdnem telehánytam a mozitermet ettől a filmtől az erőltetett humortól a gyenge fizikáig lásd szétrobban a kurva élet is de a széna bálák meg se mozdulnak best moment(Y) !
Egy jó idő óta, ezen a kritikán szórakoztam a legjobban. Teljesen egyetértek veled, a filmről, és a "tanulság" leszűréséről is. Ez a mai világ oltásellenessége, számomra döbbenet, hogy mennyi ember dönt az oltások ellen.
Szerintem az utsó transformerek királyak, nekem tetszett, a copy névvel és szereplőkkel (kezdődhet a párhuzampolka újra) meg Artúrral együtt is, te is király vagy, így tovább rugdalódzóssal! Az lesz az egyetlen paukembör amit biztos megnézek;D
Imádom ezeket a kritikákat ! Csak így tovább Gergő !
Mi?????? a föld nem lapos?????
Imádom a videóidat, Kedves Gergő!
Látszik hogy össze vissza van vagdosva az egész, és ezt nem leszólásnak/beszólásnak szánom hanem pozitív kritikának. Így tökéletesek a videóid mert folyamatosan pörög a szöveg, zajlik a kritika és nincs unalmas időszak.
Mivel eléggé sok a vágás, valamikor szívesen megnéznék egy olyan kritikát amit vágás nélkül készítesz el, csak hogy lássuk hogy mi hogyan merre-meddig hány kiló :D
Volt több vágás nélküli anyaga is. A legutóbbi a Live-videóként elkészült Galaxis őrzői 2 kritika.
6:54 is that a Silence of the lambs reference?
Baby Driverről nem lesz véletlen kritika? :) Csak hogy ellensúlyozza a "Tshalád"-ot :)
Máté Bánszki Csak nem te is Otherworld-öt néztél?😂😂😂
Adom! Már csak azért is, hogy Gergő által a populárisabb közönség is megismerhesse ezt az amúgy több, mint valószínű, hogy alul értékelt gyöngyszemet!
minden videodon besirok de ezt a vidit egyszeruen nem birtam csak egyszer megnezni. Nagyon jo lett!!
Rajongó vagyok, de vannak dolgok amikben egyetértek veled! Abban bizony nem, hogy csak harcolnak azt ennyi. Nem azért mondom, mert igazam van hanem csak így gondolom. Ebből a szériából többet kilehetne hozni, nem csak azt, hogy robotok pofozzák egymást. Eleve az a baja a szériának, hogy az embereket teszik előtérbe és nem a robotokat. Pedig 140 perc bőven elég lenne, hogy megismerjük a robotok személyiségét, gondolkodását meg ilyenek. Egy rendezőt sem utálok, de én is örülök, hogy Bay már nem fog több ilyen filmet rendezni. Összefoglalva, ha én rendezném a filmet nem csak a látványra adnék hangsúlyt, hanem a karakterekre és a történetre is. De várok mindenféle véleményt.
KRISI OOOOOUUUUUUTTTTTT!!!!!!!!!!!!
Egyetértek. Fájdalmas látni, hogy a filmekből eddig nem tudtak semmi jót kihozni és akik csupán a filmszériát ismerik, azok azt hiszik csak ebből áll a Transformers univerzum. :/
Krisi lesz videó amiben elmondod a véleményed?
Régóta volt ilyen jó videód, hadd gratuláljak!
Jumanji trailer: Nos első reakcióm nekem is az volt, hogy: "Miért kellett ezt a régi filmet REMAKE-elni?"
Viszont az előzetest látva egész jó, sőt kimondottan ígéretesnek tűnik első ránézésre a film. :)
A kritika jó, mint mindig! Van azonban néhány észrevételem, és ez Veled és a Hírügynökséggel kapcsolatos: "A Karib-tenger vicces kalapjai" c. videód 9:17-9:27, összesen 10 másodperces intervallumát ajánlom figyelmedbe, ahol megígérted, hogy MINDEN héten hétfőn lesz kritika - ezzel szemben a Wonder Woman-kritika óta 3 hét telt el... Nem akarok bunkó lenni, de ha megígér valamit az ember, azt tartsa be! Biztosan ezt is ismered: "Aki sokat markol, keveset fog", és ez IGAZ! Ha továbbra is szeretnéd "rendszeresen" csinálni az összes csatornád, az biz' nem fog menni. Sok lemondással jár, ha mindennek a végére ép ésszel szeretnél érni! Ez csak egy suttyó vidéki véleménye és tanácsa, azt kezdesz vele, amit szeretnél...
Régóta, csaknem 3 éve rendszeres követője vagyok a csatornának :) Valóban, Gergő szokott tartani nyári szünetet, de ezt eddig mindig jelezte nekünk - most ez valahogy elmaradt (legalábbis nem találkoztam ilyennel), így kénytelen vagyok a hivatkozott videó hivatkozott 10 másodpercére támaszkodni. Az utóbbi időben az általam már fentebb leírtak okozta hanyagság hatja át sajnos a csatornát. Tény és való, hogy ha kapunk egy kritikát nagy ritkán, az azért üt rendesen!
gregnek nagy álma volt hogy utazó újságíró legyen ezért hanyagolja jobban ezt a csatornát és tolja az afkát
beni94nk1 Ember! Arra nem gondoltál hogy... várj egy picit, gondolkodom... ja igen: EL VOLT FOGLALVA EZÉRT NEM ÉRT RÁ?
KolbászOktojálóVityaFan Levi
A kommentelő problémája (és nem ő az egyetlen, aki szóvá teszi), hogy MEGÍGÉRTE a hétfőnkénti kritikát. Persze, lehet vki elfoglalt, lehet magánélete, de miért nem azt mondja, hogy havonta lesz kritika? Így is mindenki megnézné, aki eddig (ő is, te is, én is), viszont nem csalódás lenne, hanem örömhír, hogy három hét után van új kritika.
Abban is igaza van, hogy Sz. G. túlvállalta magát. Nem kicsit, nagyon. (HH, AFK, GameDay) Emiatt volt, hogy ő (Gergő) is szóvá tette, hogy szar lett a kritika. És elment kikapcsolódni. (Amihez szíve joga.)
Viszont, ha ugyanennyit (vagy többet) akar megcsinálni a jövőben, az tuti, hogy nem fog menni (hányszor volt az idén komment-kedd?) és időről-időre ki fog égni. És nagyon félek, hogy egyre hosszabb idő kell majd neki a regenerálódáshoz. Akkor pedig ugyanott leszünk, hogy heteket (hónapot?) kell várni minden új anyagra.
Egyetértek. A kezdetektől nézem a videóit (habár feliratkozni később iratkoztam fel). Ez a korrektségről szól számomra. Ha Gergőnek fontosabb az ÁFK (ez volt az álma) az rendben van. De akkor mondjuk mondjon annyit 2 hetente biztos lesz videó ha megszakadok is. Lesz olyan hetente egy ha utazok váratlanul valahova akkor 2 hetente aztán kész.
Az ihlet tudom nem úgy jön, hogy időre teljesítek, de ez a megélhetése is és nagyobb korrektség az elvárásom és másoknak is ez tuti.
Amúgy jó lett a videó!
csak nekem dobta ki a Transformers reklámot? xD
Nekem is beadta előtte! Ha ez nem groteszk akkor semmi sem az :D
Guerilla Monkey Nagyon adom, nekem is bedobta. :D
nem, nekem is xD
Nyugi!Jövőre kapunk egy külön Űrdongí filmet!Valamint 2019ben a Transformers: Cybertron múltja című Transformers 6 ot
Nagyon jò videò lett. Gratulàlok hozzà! Nagyon remèlem, hogy a Baby Driverről is csinàlsz kritikàt mert nagyon megèrdemelnè. Hadd legyen egy èrtelmes jò filmről is kritika a halàlos fosiramok ès transzköcsögök között.
Szakadtam a rohogestol :D Koszi a kritikat, csak igy tovabb!
A tudomány megítéléséről annyit, hogy a probléma ott kezdődik, hogy a tudomány az átlagemberekhez képest pár száz évvel előrébb jár. Az átlag ember még ma sem hiszi el, hogy az idő más ütemben telik a Föld felszínén, a belsejében, és az űrben, mert jó esetben még mindig csak a newtoni fizikánál tart. És ezen átlagemberekhez tartoznak azok a médiamunkások is, akik elolvasnak 1-1 friss tudományos publikációt, de mivel 0 előképzettségük van hozzá, ezért a saját szűrőjükön keresztül torzulnak bennük az információk. Majd ebből írnak ez alapján egy cikket, ugyancsak 0 előképzettséggel rendelkező emberek számára. És nem csoda, hogy 1-2 értelmesebb olvasó rögtön kiszúrja a butaságokat, amiket a kedves újságíró hozzátett, és ebből mindenki levonja a következtetést,hogy a tudósok hülyék, akkor már inkább a Bibliának hiszek, abból én is kiolvasom, hogy a Föld 6000 éves.
Ne keverd bele a vallást. Az ostoba ember ostoba ha vallásos ha nem. (Pl: Stephen Hawkings is az). Szintén ne keverd bele az újságírást mint szakmát mert annak is van alja és teteje. A többi dologban egyetértek veled. Szerintem elég volna az embereknek csupán a kritikai gondolkodás alapjait, és a tudományos módszertan alapelméleteit megtanítani, és már rögtön kevesebb értetlen ember volna.
Sajnos ide kell keverni az újságírást, mert bár tény, igazad van abban, hogy van annak alja és teteje is, de mivel az alja igencsak létezik, és igencsak széles tömegek olvassák az ilyen színvonaltalan "tudományos cikkeket" (lásd origo tudomány rovata), sajnos ennek igenis van hatása az átlagemberek gondolkodásmódjára.
Teljesen igaz hogy az origó egy minősíthetetlen hulladék, de nem csak tudományos témában, hanem mindenhogy, ezért kérlek ilyen politikailag elfogult szemetet ne tekintsük már újságírásnak. Történelem tudománynak ott van a századok, földtudománynak a Geóda, Föld és ég stb... Minden tudománynak van minőségi ismeretterjesztő lapja amihez a közember is hozzáfér.
Hozzáférnek igen, nekem is jár Rubicon, Fizikai szemle, de nem is az a lényeg, hogy most újságírásnak tekintjük-e az origo-féle szennyhalmokat. Az a lényeg, hogy meglátásom szerint jóval szélesebb tömegek olvassák ezeket a minősíthetetlen izéket, mint amiket te felsoroltál, sajnos. És ennek igenis érződik a hatása.
Értelek, viszont azt te is látod hogy az újságírást az origo alapján megítélni, olyan mint Liszt Ferencet Havasi Balázs miatt ítélnéd el. Másrészt az emberek meg csak olyan címszavakhoz vonzódnak mint : "Náci múlt újratöltve" "Ezó, sex, párkapcsolat - neked mit mesélnek az auráid" és barátaik mert magukat túl butának tartják. Több ismeretterjesztő irodalomra volna szükség.
Helló Gergő!
Az elmúlt napokban a TH-cam szinte összes stílusát megnéztem. Egészen a Rant videóktól a Kihívás (Igen, ilyen mélyre süllyedtem) videókig és onnan pedig paródiákig.
Szinte untam magam a videók 90%-án. Ezután elgondolkodtam, hogy mit is kéne nézni ami minőségi. Oda jutottam, hogy nincs ilyen jellenleg. Ezt követően úgy döntöttötem,
hogy nézek egy kis Marvel-t. Miközben raktam be a filmet eszembe jutottál. És hopp! Polgár Háború kikapcsolva, Greg IS ON! Majd videóid nézése közben a GameDay Iroda is eszembe
jutott a szerintem a legjobb Gameplay csatorna jelenleg Magyarországon (Van GameDay-es pénztárcám :D). Így most a ti videóitokat pörgetem egy kis Marvel-ell leöntve! Köszi, hogy vagy Greg! You are the best!
Aegis POWA (xD)
[Aegis640] Valahogy én is így szoktam lenni :DDD Marvel+Greg a legkirályabb párosìtás! :D
Apu azért iszik, mert te sírsz.
Ezaz :D
Ez kurva nyomasztó.
big up
Jó érzés,hogy vannak itt emberek ,akik tudják ez mit jelent :)
Pontosan! ;)
Jó lehet mondani hogy szánalmasan középszerű rendezés de de az a több mint három óra nagyon érdekes volt........... Főőőleg amikor 5 percig meg állt a film de a hang ment tovább, éés már telefonokkal világitottunk a vetítő terembe hogy
Héló meg kéne olajozni a robotokat mert már nem mozognak😂😂😂😂😂
Tépek még ennek a filmnek pár extra segglyukat.
Imádlak🤣❤
mar bocsito de hoggyan lene a föld gomböjú ha nem iss letezik??????????????
Mi az a "föld"?
+Infernus ヽ( ͝° ͜ʖ͡°)ノ Meg amúgy mit foglalkozunk vele, majd visszamegyünk a Szíriuszra.
Nekem ez a része is nagyon tetszett a transformersnek van értelme pedig és jó az egész történet is király!😃
NA VÉGRE, csináltál egy jó főcimet! Már ideje volt. =D
Zseniális. A kritikának több mondanivalója volt mint a filmnek. :)
Amikor arra világítottál rá hogy mennyire star wars copy muszáj volt röhögnöm a végén. Köszönöm!
South Park kritika lesz? (A polcodon a kis Cartmen miatt jutott eszembe megkérdezni😂👌)
Bogi Barna nem valószínű. olyan, mint a Ponyvaregény. már annyit beszélt róla, hogy teljesen felesleges külön vidit csinálnia belőle
MONIKMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM
HollywoodNewsAgency Üdv Greg! Az lenne a kérdésem, hogy (Ha bár imádom a filmkritikáidat és talán mindet láttam(10/10 de komolyan)) nem tervezel-e kritikákat készíteni könyvekről is? Persze egy ilyen kritika sokkal több időt venne igénybe és trailer sem lenne hozzá, de szerintem nagyon érdekes lenne. Valamint azt is el szeretném mondani, hogy a munkásságod páratlan és fogadd őszinte gratulációm.
Megnéztem egy 2 perces reklámot a kedvedért, ajánlom, hogy jó videó legyen. :D
Nagyon jó a kritika és pont a Quimby - forradalom az egyik kedvenc számom.
Hát a Transformerset nem a történetért és a logikáért szeretik :D
Azért látványra eléggé ott volt, főleg IMAX-ben. Az első film amit teljes egészében IMAX kamerákkal forgattak :)
Szia Gergő! A Star Wars-os hasonlóságokból mi is észrevettünk párat de nem mindet mert annyira elterelte a figyelmünket a folyamatos képarány váltakozás Flat (1.85:1) és Scope (2.39:1) között. Erre tudnál adni valamilyen magyarázatot hogy miért volt?
Szerkesztőségi tagok! Gergő! Basszus, csak nekem hiányzik még mindig a La La Land kritika?
Mindenki azt kérdezi: Vajon ki a legjobb pókember? De azt nem veszik észre, hogy nem a pókember a legnagyobb hős, hanem Ben Parker, a nagybácsi.
ezt a pókember videója alá kellett volna, DE AZ MÉG NINCS (lol)
Eszembe se jutott volna. Ez egy remek meglátás :D
ez a legmenőbb intro amit valaha láttam like ha szerinted is
"szkepticinizmus" :D :D :D
Ez nagyon jó!
9:12. Quimby Forradalom
Üdv Greg!
régóta követem csatornádat, sok mindennel egyetértek veled, de egy dolog megfogalmazódott bennem. Tényleg nem elég az akció/látványfilm anélkül hogy komolyabb üzenete lenne? Szerintem ha valaki arra vágyik hogy filozófiai gondolatokat tartalmazó filmet lásson, mást műfajt választ. Pl.:Felhőatlasz (pár akciójelenet van benne de alapvetően nem arról szól). Aki meg csak úgy szimplán szórakozni akar suli/munka után az megnéz egy akciófilmet, mert nem a film tanulsága érdekli, hanem ki akar kapcsolódni. Így szerintem mindkettőre szükség van.
"Bay, te szellemi szilvásgombóc!" :D
4:34(kb) arra gondolsz szerintem amikor a rádión keresztül beszél es nem a saját hangján
Én angolul néztem magyar felirattal.. Úgy a legjobb 👌🏻👌🏻
Gergő hallottál már a Twin Peaks nevű sorozatról, ha igen lesz belőle kritika? Ha nem hallottál róla ajánlom figyelmedbe, mert nagyon szórakoztató és most fut a HBO-on az új 2017-es évada.
Én láttam a Terminator 2-t moziban anno és már akkor is döbbenetes élmény volt, egy kertmoziban, szúnyogok közt és az új szuper hangrendszer, a stereo által megbolondítva.
Végre egy normális, szórakoztató kritika! fuck yeah!!!! :D
Gergő, úgy tűnik, te is olyan lettél, mint a Fekete Lagúna szörnye: Lámpákat fejelgetsz
Elég szomorú, hogy ennyire elhanyagolod a főcsatornádat😔 Emlékszem régen hetente legalább egy videó volt, mindig tök jó témák voltak a film előtt, mindig kielemeztük megvitattuk a véleményünket. Csomó kérdezz-felelek volt. Sokkal szorosabb volt a kapcsolat a nézőidel. Tudom, hogy bejött az élet és sokat utazol de mégiscsak ez az a csatorna ahol megismertünk és megszerettünk de az utóbbi időbe nagyon más lettél😔😔
Az emberek változnak, és ha megteheti, hogy körbeutazza a világot, és ezekről a helyekről még videókat is csinál, akkor szerintem csinálja csak egész nyugodtan :)
Bogdán Martin Figyu. Egy videó(egy igényes) megvágása órákba telik. És amint, mondta Greg nagyon szereti a TH-camozást, ez a mindene. De kell neki időt hagyni. Megértelek, hogyha egy idő után elveszted a türelmed(nekem is Greg a kedvencem), de nagyon sok más videós is van, nem kell kiakadni, ha nem jön videó, pláne ha Greg másik csatornáján van videó. Szerintem most is ugyanolyan szoros a kapcsolat Gergő és a nézői között.
ehjj szia gergő 😃 a múltkor veled álmodtam xdd vicces volt...lesz 13 reasons why kritika? csak mert kíváncsi lennék 😂 kapsz szivet ❤
Én haverokkal néztem meg és végig röhögtük az egészet!
Same
0:45 Téves. Mind tudjuk, hogy *Apu azért iszik, mert te sírsz!*
Pontosan!
"Mi a porcukrozott édes faszom... !"
Imádom! XD
7:27 - 7:36
Ehhez a részhez nem fűzök hozzá semmit, csak szakadok rajta a röhögéstől🤣🤣
A kedvencem, hogy minden részben benne vannak a katonák, akik holmi mezei gépfegyverekkel állnak neki hentelni a Transformereket, pedig a golyóknak simán le kellene pattogniuk róluk.
Turbék turbék! Lenne egy olyan kérdésem hozzád Gergő, hogy gondoltál-e már arra, hogy upscale-eld a videókat 4K-ba, és úgy töltsd fel youtubera. Így nagyobb bitrátával lehet nézni az 1080p-s videókat is és szebb lenne a képük akkor is, ha csak egy fullHD-s monitoron akarja valaki megnézni.
turbék-turbék, lesz majd a Trónok Harca 7. évadáról valami kibeszélő videó? :D
Nagyon támogatom! :o :D
Köszönjük 😅😅 ez király volt
Kedves Greg!
Szerintem több értéket lehetne hozni a csatornára, hogy ha a hasonló filmek helyett olyan filmekről készítenél kritikát amik kevésbé ismertek de szakmailag kihívást jelenthet elemezni őket. A transformers-ről és társairól már pontosan annyiszor hallottam, hogy rosszak ahány ilyen videó készült belőlük, és bár ezek a kritikák viccesek de ezen kívül nem igazán látok értéket bennük.
Végre eljött ez a téma is. :)
Mondd hogy láttad az artúr király kardjának legendáját! Annyira tetszett az a film nekem.....
Remélem nem lett baja a lámpának :D
02:34 és 02:35 között beszarok :D "beeeene van a nevükbeeen" nyávogás for da win :D
Nem tudom mennyire vagy jártas a Scooby-Doo ban de ha a Scooby-Doo A nagy csapatról készítenél egy kritikát azt megnézném tutira. Eszméletlen hogy vannak olyan kritikáid amik jobbak és élvezhetőbbek mint maga a film. Kiváncsi vagyok hogy megakadnak-e a gyerekkorunk legjobb poénjai a torkodon. :)
ez k***a jó lett
7:23 best
Géniusz - Stephen Hawkinggal! Nat Geos 6 részes sorozat. Nézzétek, mert nagyon egyszerűen elmagyaráznak hétköznapi emberek számára érthető módon csillagászati, biológiai és fizikai alapvetéseket, mint pl az evolúció, az űr méretei, ős robbanás, hogy nem csak a földön van élet, sbt. Szerintem érdekes és az embernek lesz egy alapvető ismerete ezáltal legalább, ha jobban nem is érdekli a téma. A magyar fordításban van pár baki. Pl a 300 000 km/mp helyett 300-at mondanak csak meg hasonlók, de emellett ellehet menni, ha nem akarod angolul nézni.
(3:49 Hát Greg, te se olvastad az Eragornt :D)
Michael Bay deslikeolta
299-szer
szia gergő mikorlesz plants vs zombi garden warfer 2 a gamedayirodán?
Gergő mi történt a mikrofonnal?
Lock, Stock & Two Smoking Barrels kritikát szeretnék látni, vagy legalább egy-két mondatot egy q&a-ben.
szerintem a jumanki folytatás(még csak nem is számozták be) jobban megtalálta volna a helyét, ha nem folytatásként hozzák piacra, hanem saját névvel. inkább tűnik paródiának mint folytatásnak, és nem is csak az alapfelálás különbsége miatt, hanem a hangvétel miatt is. Persze így a név miatt sokan elmennek majd megnézni, viszont kétlem, hogy az első rész rajongóinak tetszene még ha a maga műfajában rendben is van.
Pix Plays Tény, h korrekt filmnek tűnik, de igazad van. Ne Jumanji néven forgalmazzák már! =)
7:07-nél Gergő csettint egyet és közben jött egy facebook üzenetem :D ...azt hittem ez a hang a videó részét képezi :D
Olyan kèrdèsem lenne kedves Szirmai Gergely , hogy emlìtetted , hogy szeretnèl indìtani egy deszkàs sorozatot. Èn egy hete kezdtem el ezt a sportot űzni ès nagyon kìvàncsi lennèk a tanàcsaidra . Szòval a kèrdèsem az lenne hogy mikor szeretnèd ezt elkezdeni? ( feltètelezem nem sok időd van rà hiszen egyszerre 3 csatornàra is gyàrtod a videòkat ìgy abszolùt meg tudom èrteni ha nem a közeljövőben kerül erre sor)
Ui.: Szuperek a videòid! :D
Mi annak a zenének a címe? 9:10
QUIMBY - Forradalom
Ez aztán odab@sz. Köszi
Verdák 3-ról lesz videó? Nagyon kíváncsi vagyok,mit mondanál rá.
Greg, ha minőség vs. kattintásvadász vonalon mozgunk, nem lesz jó vége. Transformersből szerintem már levizsgáztál párszor ötösre, de John Wicket ismered? Na egy John Wick kritika tényleg újnak számítana a palettán. :)
Lesz gru 3 kritika? (előre is köszönöm a válaszod)
mi lett a mikrofonnal? őt is lefejelted? :D
Zseniális lett!
Dunkirk kritikás videó és Valerian kritikás videó lesz? a mega Pókemeber haztaréasről is lesz remélmem!!
Az nem zavart valakit hogy az egész film olyan volt mintha kétszeres gyorsítással nézte volna az ember?
Volt a film közepe felé egy egész drámai párbeszéd, el is indult mellé egy kellemes zene, ami kb. 5 másodperc múlva meg is szakadt, de úgy hogy aki szereti a filmzenéket az a fülét fogta, és persze a komolyabb jelenetet is letudták gyorsan, mert ugye kell az idő itt meg ott egy kis + robbantgatásra a film többi részén. De ez csak egy példa.
Persze ezt is értem, mert azért volt rendesen storyja a filmnek és végül is akciófilm, nem dráma, de számomra ez az egész élmény rovására ment. Megyek is nézek valami sorozatot, ott nincs fél másodpercenként kameraváltás. :P
Heló Gergő! Hamarosan lesz egy hosszú 1-2 óras My little pony film. Úgy gondolom ez neked való! Ugye lesz kritika? :D
Kedves Gergő!
Esetleg egy Valerian kritika? Nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre, mert nagyon sokan kritizálják a filmet, és egy Box Office flop volt, de én speciel marhára élveztem. Pontosan azt kaptam amire számítottam, egy nem túl komoly, de magával ragadó, genuinely vicces, és vizuálisan gyönyörű filmet, ezáltal két órányi pure szórakozást. Nekem az egyik legjobb mozis élményem volt idén.
Neked volt hozzá szerencséd?
Tehát a videó tanúlsága, hogy a tudományos cikket helyett, ezentúl Grimm testvéreket olvassak. Vettem. ;)
A legtöbb teória szerint (én ezt tertom a legvalószínűbbnek) az ötödik film Megatronja igazából a negyedik film Galvatronja, csak átalakult (ezt alátámasztja az is, hogy a negyedik film végén Galvatron azt mondja, hogy idézem: "Még találkozunk fővezér, mert újjászületek.) Szóval ez megvan magyarázva. Nekem amúgy tetszett a film, de azt nem tagadom, hogy vannak hibái.
Látványfilm és akció szempontjából remek fim, de történet szempontjából már egyre nincs rá szebb szó hülyébb.
A békejobb az nem jobb kézzel van? 6:35
Valerianról Csinálsz majd kritikát?
Szia!
Verdák 3 kritika lesz?Mert az Otherworldnél láttam egy kritikát amivel egyáltalán nem értettem egyet és kíváncsi lennék Mr.Greg véleményére is.
Még be sem felyeztem AFK-t de már itt a HH pedig szülinapom csak két nap múlva lesz!!/😍😍😍 #imádatvan