Igen, hála és köszönet a magyar kormánynak, re se ránts ezekre az eszelősökre. Van egy kép a Pink Floyd filmben, a Fal-ban, amikor vonulnak szépen libasorban a kivégzőhelyre az emberek. Ez lenne, ha egyedül a magyarok nem szállnának szemben ezzel a tébollyal. Egyszer volt Pió atyának egy próféciája, hogy majd hálásak lesznek Magyarországnak az európai népek... Remélem, mindenhol szerveznek majd békemeneteket. Máshogy nem megy, a mainstrem média mindent el fog hazudni, beleértve a mi áruló balliberális médiánkat is.
Ideje lenne elgondolkozni nem csak az EU-s kilépésen, hanem a további NATO tagságon is. Két világháborúba már bele vittek minket. A III.-ból ki kell maradni!
Köszönjük, és kitartást Miniszter úr! Büszkévé tesz engem személy szerint, hogy nem csak a Nobel díjasainkra, feltalálóinkra, és a sportolóinkra lehetünk büszkék, de a politikusainkra is.
@@IlleesEndre Látom egy egyszerű mondatot is félre lehet érteni és magyarázni, főleg egy trollnak. 🤣 Engem tesz büszkévé, hogy mindannyian büszkék lehetünk a lakosságunk számához képest kiemelkedő teljesítményekre az említett területek képviselőinek!!!!! Vetted végre?
@@IlleesEndre Igen, abban az EU-ban, ahol a fehér férfi nem kaphat díjat, mert fehér és férfi, igen, Szíjjártóra büszkék lehetünk, mert helyettünk is harcol a tomboló őrület ellen. Te nem tudod mi vár rád a közeljövőben ha ezek az európai takonyemberek fognak ennél jóval súlyosabb ügyekben döntéseket hozni. Te azt hiszed, hogy te megúszod mi? Szólok, hogy nem. Lehet, hogy te döglesz meg először, vagy ami rosszabb, melletted valaki akit szeretsz te barom. Lehet, hogy 60%-os testégéssel fogsz még 2 hétig üvölteni a fájdalomtól, mielőtt egy elhagyott gödörben kimúlsz. Egy szép napon ezek a szavak véres rögvalósággá válhatnak az életedben, és egyre inkább nő ennek a valószínűsége.Mondom: iszonyat bornírt vagy, hogy bár a tények magukért beszélnek, még mindig azt hiszed, hogy megúszod...
@@Balilaci69 Igazán köszönöm! A válasza alapján hiba lenne belemennem abba, miért is hibás és magyartalan a mondata. A lényeg: egyáltalán nem lehetünk büszkék Szíjjártó tevékenységére. A valóban érdemes emberekkel való összemosás pedig kimondottan sértő, és kikérem a nevükben és minden jóérzésű és épeszű magyar ember nevében.
@@laszlonagy4329 Tisztelettel László, mire utal konkrétabban a mondatával ? Még nyugat- európai országok lakosainak többsége sem akar háborút . ( én sem )
És mit folytasson ez a kártevő,szerinted még nem tették eléggé tönkre a Magyarok többségét? Nem elég azt ugatni, hogy béke kell ezt mindenki így gondolja de a kérdés, hogy hogyan. Ők Putyin barátai miért nem őt szólítják fel hogy vonuljon ki Ukrajnából, de ehhez még csak hasonlót sem hallottunk ettől a senkiházitól.
@@laszlonagy4329 Az eddigi legerőszakosabban, legnyíltabban és lemocskosabban az 50-55-60+ milliárd eurós, négy év során fizetendő támogatás megszavazására köteleztek bennünket, nem is olyan régen, csak te ezt már elfelejtetted. _Jelenleg_ semmi sem kötelező, de ez csak egy pillanatnyi szünet, egyébként pedig ahogy hallhattad, a külügyminiszterek kiabálva, "hogy képzelik?" stílusban vitáznak velünk. Amit egyébként nagyon megterhelő lehet folyamatosan eltűrni anélkül, hogy az ember hadüzenetet adjon valamelyik bunkó országnak, de ez egy nehéz foglalkozás.
@@laszlonagy4329 Az eddigi legerőszakosabban, legnyíltabban és lemocskosabban az 50-55-60+ milliárd eurós, négy év során fizetendő támogatás megszavazására köteleztek bennünket, nem is olyan régen, csak te ezt már elfelejtetted. _Jelenleg_ semmi sem kötelező, de ez csak egy pillanatnyi szünet, egyébként pedig ahogy hallhattad, a külügyminiszterek kiabálva, "hogy képzelik?" stílusban vitáznak velünk. Amit egyébként nagyon megterhelő lehet folyamatosan eltűrni anélkül, hogy az ember hadüzenetet adjon valamelyik surmó országnak, de ez egy nehéz foglalkozás.
Ugye a budapesti orosz nagykövetet? Vagy esetleg személyesen az "óriási haver" Lavrov külügyminisztert? Csak mert ugye tudod, hogy az orosz titkosszolgálatok feltörték és szétlopták a magyar külügy teljes biztonsági rendszerét. Egy EU és NATO tag ország, Magyarország összes külügyi adatához hozzáfértek 2021-ben, mielőtt háborút indítottak volna.
Hála istennek hogy ilyen kormánya, és külügy minisztere van Magyarországnak!!! Köszönjük Péter a kitartó munkádat. Te vagy a lég jobb, ezt márt számtalanszor bizonyítottad.
A mi kormányunk az egyetlen, aki normálisan és objektíven politizál! Le kell váltani a jelenlegi brüsszelitákat, különben sokkal nagyobb bajba kerül Európa!
Ja persze, engedjuk az orosznak erovel elerni amit szeretne. Ha sikerrel jar, hol all meg? Nem lesznek ujjabb kovetelesei, peldaul Moldavia, Karelia, .......?
van amit nem értek!az aki fegyvert ad vagy pénzt fegyver vásárlásra,az ugye brüsszel szerint egyáltalán nem háború párti????aki a tárgyalásokat szorgalmazza és nem ad semmit,az meg orosz párti????brüsszelben senki nem tanult történelmet???!!!egyszer vége lesz ennek a háborúnak is.oroszország utána is egységes lesz-feltehetően egységesebb,mint most-.ezzel szemben európa???
2019 óta minden EUs szavazást vétózatlanul elfogadott (kivéve az olajembargósat, de végül elfogadták azt is 3év haladékkal, mint a szlovákok). Az UK EUs szavazásán, amikor a magyar érdeket kellett volna képviselni, akkor kivonult kávézgatni. UK háborús finanszírozását is megszavazta, még a libsik is csodálkoztak rajta, hogy pikk-pakk, sitty-sutty szignálta. És akkor most mitől fognak minket megvédeni?? Mi változott azóta?? Elárulom: az, hogy most kampányolnia kell a Petikének. Utána ha vége van ennek, minden mehet ugyanúgy, akkor már ismét nem fontosak a magyar érdekek, csak a szavak szintjén. Egy klasszikust idéznék - "Ne azt nézd, amit mond, hanem azt, amit tesz!"
@@laciko1 te tudsz 1 bitnél magasabb fokozatra kapcsolni? Vagy leírjam, mi vezetett ahhoz, hogy Oroszország háborúba kezdjen? Krausz Tamás baloldali gondolkozású ember, már 10 évvel ezelőtt megmondta, hogy mi fog következni, ha nem hagyják abba a nyugatiak az offenzív játékukat, és az ukránok nem kezelik Dombaszt. 8 évig várt Oroszország. Erről ennyit.
Es mi miert ne latjuk azt a bejatszast hogy az Eu parlamentben mi megy...? Meg hogy ki eroltetni? Tudjak mar ezt a mas orszagok is hogy melyik vezetojuk hajtja őket a haboruba!
Kamilla! Nincs teljesen igazad. Meglepődtem, de nagyon; hónapokkal ezelőtt hála Istennek nagyon erős ébredést mutattak a németek. Tudatosan, módszeresen figyeltem. Persze ennek voltak olyan folyományai is, hogy különböző videókon a hozzászólások (nem túlzok) tízezrei érkeztek, hogy le a kormánnyal (de nagyon durván!), nekik kizárólag az "alternatíva" kell és vezetőjük, Weidel asszony legyen a kancellár. Nincs máshoz bizalmuk, a jelenlegi politikusok sz...ba hozták és hagyták őket és lerombolták mindent, ami jó volt, stb. Most ugyanezen különböző összetételű, úgy 50-60 fős környezeti embercsoportnál döbbentem meg: legnagyobb részük még csak nem is hallott pl. a sorozási tébolyról (a nők kapcsán kedvesen bár, de még le is hülyéztek), sőt kiderült, hogy bár be van adagolva a médián keresztül, hogy az oroszok le akarják rohanni és elpusztítani No-t, ezért az "iszonyú költségeket felemésztő" (!!!!! - s a lényeg be van máris dobva) készülődés, ami miatt mindenki zsebe szenvedni fog, ám ezt is csak jóval később tudták meg, mint én, aki rendszeresen nézem a magyar, az osztrák, svájci és francia műsorokat. Egy részük hálával meghajol az amúgy utált kormányuk előtt, hogy "...jaj, de jó emberek mégis, hiszen meg akarják őket védeni a csúnya orosz bácsitól..." Ezek az emberek napi 1x megnéznek evés, sörözés, beszélgetés közben, fáradtan, munka után 1-1 híradót, amelyekben sunyi módon el van a most legfontosabb dolog hallgatva. Nyilván nem célszerű tudatni a néppel a választás előtt egy ilyen eszement ötletet. Nem úgy van, mint otthon, hogy szinte mindenkit érdekelnek az események. Ezeknek nincs meg az a "hírmag", ami felkeltse az érdeklődést, hogy utána is nézzenek. Amiről beszélnek a tv-ben, az félrevezetés, amit ún. híres nevekkel, ezek jelenlétével támasztják alá, akik dumájából kiviláglik, hogy be vannak idomítva. Vannak olyan adások (éjjel, ismétlés nélkül), amikből lehetne tájékozódni, de nem keresik, mert nem tudják, hogy újfent újabb bombát dobtak a nepre. Nagyon meg van ez szervezve...
@@evacsuka7317 Agymosas mindig meg és sok embert lehet orránál fogva vezetni. Ha te nézed külföldi csatornákat akkor szerinted mik azok a hírek amik ott mennek de a magyarba meg el van hallgattatva vagy miket mondanak a magyar politikáról?
Gratulálok Szíjjártó úrnak büszke vagyok önre,igazi magyar ember nem szabad hagynia az idióta háború pártiaknak hogy a képtelen ötleteiket végig vigyék.Legyen mindig toppon ne engedjen a negyvennyolcból.Jó egészséget kívánok ehhez a nemes harchoz.🤩👌✌🙏
Kíváncsi vagyok, hogy meddig tudják tartani magukat. Elég gáz lenne ha ezek után valamilyen varázslatos módon mégis oda lenne a magyar lakosság negyede ,valami EU-s fasz miatt.
@jameslil6546 De igen, van. Elsősorban amiatt, hogy pénzeljük és politikailag is támogatjuk Oroszországot, eközben hátat fordítunk a szövetségeseinknek.
ha jót akartok magatoknak, olyan távol maradtok a háborútól amennyire csak lehet, és adjon nektek bölcsességet az ég , hogy megvédhessük azt a keveset ami megmaradt!😉
Köszönjük a tájékoztatást a problémákról és veszélyekről, de ideje lenne a megoldási javaslatokkal is foglalkozni! A javaslatom a következő: a svájci típusú küzvetlen demokratikus rendre kéne átváltani, mert csak ott van lehetőség gyorsan megszabadulni az inkompetens képviselőktől valamint az önvédelmet is megszervezni. A NATO-ban deklarálhatjuk hogy mi csak a jelenlegi tagság és védelmi rendszerben tudunk részt venni, minden másból kimaradunk és mellette önálló védelmi rendszereket fejlesztünk. Az EU-ban a választást követően csak a gazdasági együttműködésben kívánunk részt venni, a politikai/jogi tevékenységben nem (parlament, bizottság, tanács) és azokon a fórumokon csak megfigyelői státuszban maradunk, (Svájchoz és Norvégiához hasonlóan). A hazai szinten be kell vezetni a kötelező genetikai és az IQ teszteket minden közszereplő részére, mert ennyi hülyével és korrupt árulóval a baloldalon meg a Sorossal a háttérben nem lehet megvédeni a valódi értelmes magyar emberek érdekeit. Aki nem legalább 50%ban európai és azon belül legalább 50%-ban magyar, és ha az IQ-ja 80 alatt van, az ne akarja a magyarokat képviselni, ne legyen választható semmilyen közhivatalra mert alkalmatlan a közbizalomra. Sok sikert!
Tényleg kilógunk a sorból. Gratulálok, Nehogy már egy öntelt kurupt nyugati hohét megmondja, hogy mit tegyünk akiket észázadokon keresztül vérünkel védtünk.
Öcsém, ha csak egy (!) videót is feltennék ide, hogy mi folyik az ukrán-orosz fronton, pont a legnagyobb pofájú lipsi-komcsi fotelkommentelők és fotelharcosok akadnának ki a legjobban. De azért érdekelne, hogy ha odakerülnének személyesen, hogyan töltenék életük utolsó 2-3 óráját. 😏
Sok-sok erőt, egészséget kívánunk, megállítani ezt az őrületet! De kíváncsiak vagyunk arra is, MI sokan, magyarok, vajon egy világháború kitörésekor, és utána következő időkben, ez a sok brüsszeli okostojás HOVA FOG KÖLTÖZNI?? Szeretnénk mi is tudni, lehetőleg előre azt a tuti biztonságos címet
@@xyz62007 Sajnos NEM lehet elégszer leírni, mint ahogyan "NEM lehet elég holokauszt filmet készíteni". Ameddig ennyi ember, ilyen könnyen befolyásolható, addig ez a legkevesebb, amit megtehetek.
@@gergelykonczey1217 Ebbe a háborús őrületbe amibe most Európa vezetői akarjak bevinni az országokat és lakóit szerintem jobban hasonlít az általad felvázolt holokauszt hoz .
@@gergelykonczey1217 csak sajnos a gyagyaság ragályos. Te is elkaptad. És az ilyenek, ha jön a vészkorszak, még tapsikolnak is. Mielőtt jön a szakadékba zuhanás.
Ha a háború kérdésében is olyan minőségű emberek fognak dönteni, mint azok, akik nem adták meg a magyar írónak a jogos díjat, mert fehér és férfi, akkor semmi jóra nem számíthatunk. Ez ma a nyugat.
A köt. Kat. azért is jó valakiknek, mert azt jó sok, rengeteg milla felszerelni! Hisz a most odaadott ocskavasak helyett is venni kell újakat! -na és ki járna jól? -hát amcsi és dojcseland, mint fegyver gyártók!
Majd a felsö 10 ezer kifog maradni A Kirslyihazak biztos kifognak maradni,peddig nekik kellene az elsö sorba menetelni Van egy par Kiralyi csalad meg Europba
nem a királyi házak maradnak ki hanem a háttérhatalom emberei, akik az állítják, túl sokan vagyunk a Földön. Már kétszer csökkentették a létszámot így, a covid meg nem hozta meg a kívánt hatást.
Hát EZ olyan egyenes beszéd aminél többet nem is lehet kivánni... És....Magyarország már nem csak béke párti, hanem egyenesen a 3. Világháborút akadályozza meg. Nem semmi.
Bohockodásnak tartom a politikusok munkáját (rendőrségel is beszélgetve mit össze vissza magyaráznak törvényeket hazutolva) pár óra alatt békét lehetne varázsolni orosz és Ukrajna között NATO miatt van a konfliktus.
Abban az esetben azonnal ki kell lépni ebből a nagy közösségből. Először ezeknek a jó embereknek kipróbálás az első vonalban és ha meg győződnek arol,hogy ez milyen frankó dologakkor én leszek az első aki követi a barmokat, hajrá hüjék előre az első vonal!!
Szijjártó úr, egészen pontosan mi lenne a probléma azzal, ha az EU orosz rakétákat lőne le Ukrajna felett? Azok a rakéták embereket ölnek, ellenben a megsemmisítésük nem öl meg senkit. Akkor most mégsem az számít, hogy egy fegyver halált okoz e, hanem hogy ki használja?
Igen, a szólás szabadságnak is van határa. Konstruktívnak kell lennie. A pusztán minősítgető, obszcén hozzászólások nem tekinthetőek a szólásszabadság részének.
A II. vil h után mennyi kritikát kapott Horthy , hogy nem maradt ki a háborúból. .? igaz ő területeket kapott vissza cserébe. Most ugyanezt játssza el velünk a nyugat (Németek) De semmiféle területi revízióra nem számíthatunk. Csak a magyarok katonák halálára.
Ez a haboru nem jatek, de persze a Francia rivierarol konnyu ugatni! Ez szerintem genocide folyamat lehet, es annak az elejen vagyunk. Magyarorszag egysegben kell, hogx maradjon, nem mehetunk Ukrajnaba harcolni, vagyalalomvezerelt politikusok kenye kedve szerint.
Nincspenzúnk a nomorult NÉPNEK MAGAR EMBEREKNEK NEM TUDNAK VASÁROLNI EGY KG. KENYER!!!!!?????? EZ A MAGYAR NEPNEK A LEG FONTOS DOLOG!!! NEKTEK AZ A FONTOS A.I A PÁRTAKNAK VAN????? SZEGEN!!!!!😢😢😢😢😢
Abba az országba kell mennünk, amelyet az oroszok letámadják. Lehet Franciaország, lehet Lettország, vagy bármelyik. De ahogy az USA is Irakban védte az amerikai földet, könnyen lehet, hogy nekünk Ukrajnában kell majd védenünk a híres európai értékeket.
Kedves Szíjjártó Úr! A magyar bankot, meg a magyar gyógyszeripari céget nagyon karakánul tudják védelmezni, de ugyanakkor a frontra hurcolt, magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljai magyar férfiak védelmében egy szava sincs a magyar kormánynak? Ez hogyan lehetséges? Arra miért nincs valamilyen eszközük, hogy a magyar férfiakat megvédjék???
@@gaborhatvani2892 Mikor, hol, kinek és mit mondott? Én csak azt hallom, hogy amikor különböző interjúkban, nyilatkozatokban jól jön érvként, akkor elsütögeti ezt a mondatot, hogy "Ebben a háborúban magyarok halnak meg." De ennél többet nem látom, hogy tenne a magyar kormány, hogy tárgyalna erről az ukrán külügyminiszterrel, vagy itt az ukrán nagykövettel, vagy esetleg a "kávészünetet" olyan feltételhez kötné, hogy a magyarokat hagyják ki ebből. Én ezt felháborítónak, mi több, vérlázítónak tartom! Minden magyar felelős minden magyarért, a mindenkori magyar kormány felelős minden elszakadt területen élő magyarért! Vérlázító, hogy ölbetett kézzel ülnek és sajnálkoznak. Na meg a nyelvtörvény miatt pampognak, ami jogos, de azt gondolom, most ebben a helyzetben nem ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy az életük van veszélyben.
@@MrDeer70 Szerintem olyan kapcsolati tőkével rendelkező jó kiállású politikus amit ba odalon nem nagyon találsz. Bizonyított már én úgy gondlom . Hogy egyszer nem a megfeleően ragált , a legjobbakkal is megesik
Aki kitalálta, hogy katonákat kéne küldeni Ukrajnába, az menjen elöl, és harcoljon az első sorban!
Pontosan, Putyinnak ott a helye a fronton!
Ez "populizmus"!🤣 Az már européer lenne, hogy:" életünket és vérünket, no meg a búzánkat!"
@@airtale8725 Ha a nyugat nem akart háborúzni, akkor miért is nyomták ukrajnába a fegyvert 2015 óta és építették ki az állásokat?
Igy van,meg csadba
@@airtale8725 És Gyúrcsánynak ???
Miniszeter úr gratulálok!borzasztó nehéz lehet annyi láthatóan bolond ember között....kitatrás!!!
Persze, mindenki bolond, csak en vagyok normalis.
Veled az Élen !
Általában az a "bolond", aki egyedül megy szembe az autópályán. Csak gondoltam, szólok...😉
Nem bolondok azok,pontosan tudják mit akarnak és sajnos menetelnek előre.😢
@@jozsefistvankovacs7389 mit akarnak Jóska? Mesélj! 🤣🤣🤣
Szíjjártó úr, mondja meg Annalenának, hogy Putyin már fordult 360 fokot...
😢Egyik szemem sír , a másik üveg ..!! Annalena teljességgel alkalmatlan bármire is ...!!!
Ha 360 fokot fordul, akkor ugyanott van ahonnan elindult.
@@horváthéva777 Mivel ő 540 napot dolgozik egy évben, a 360 fokos fordulat értelmezése már meg se kottyan neki.😂😂
Azért valamire csak jó Analbelle Bareback...😉🤪😝
360 fok az ugyan ott van ahol volt...
Magyaroszág nem keveredhet bele ebbe a háborús őrületbe, minden áron ki kell maradnunk ebből a konfliktusból. Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!
Egyetértünk. A kormány álljon le végre a háborúval való fenyegetéssel!
Hajrá mihazánk
@@AttilaHernaczki 💚💚💚
Egyetértek, ezért áradjon a TISZA! Hajrá Magyar Péter! Hogy teljesülhessenek a leírtak, ezért gondolj a hazára, szavazz a TISZÁ-ra!
@@ferencgiczi9230 Soha többet globalista, baloldalt!
Hála és köszönet mindenért..
Csak csatlakozni tudok. Épeszű érvelést Európában csak Szíjjártótól vagy Orbántól lehet hallani, a többi hazug, ostoba mantra a háborúzás érdekében.
Miért, te szerencsétlen? Hogy leszállította ezt a jobb sorsra érdemes, szegény európai országot először Oroszország, majd most már Kína csizmájához?
@@gergelykonczey1217kemény munkát tett bele.
De a lényeg hogy az oroszok ki be járhatnak a külügy rendszereibe. 😂
Igen, hála és köszönet a magyar kormánynak, re se ránts ezekre az eszelősökre. Van egy kép a Pink Floyd filmben, a Fal-ban, amikor vonulnak szépen libasorban a kivégzőhelyre az emberek. Ez lenne, ha egyedül a magyarok nem szállnának szemben ezzel a tébollyal. Egyszer volt Pió atyának egy próféciája, hogy majd hálásak lesznek Magyarországnak az európai népek... Remélem, mindenhol szerveznek majd békemeneteket. Máshogy nem megy, a mainstrem média mindent el fog hazudni, beleértve a mi áruló balliberális médiánkat is.
Köszönjük ezt a nagy munkát, sokra értékeljük
mit köszönsz? hogy mást mond és mást tesz?
Hát igen. Nem könnyű feladat a hazaárulás...
Igen, köszönjük, az eszelősökre oda se figyelj.
Ideje lenne elgondolkozni nem csak az EU-s kilépésen, hanem a további NATO tagságon is. Két világháborúba már bele vittek minket. A III.-ból ki kell maradni!
Köszönet a bátor kiállásért! Hajrá Magyarország!
A legszuperebb külügyminiszter a miénk.❤️
Semmi közünk ehez a háborúhoz
csak mi tankoljuk az egész ukrán hadsereget és mi akarjuk gyártani a harckocsikat stb... jó üzlet vikturunknak
Akkor minek finaszírozzuk a ruszki agressziót?
@@jordanhernadi2157 gyagyás dk-s 😮
@@stmichael1959 csak magad nevébe beszélj!
@@jordanhernadi2157 Mi békés harckocsikat gyártunk! Nem háborúkra vannak a katonák sem csak zabálnak és gyakorlatoznak az adózók pénzén. 🤣😂
Köszönjük! Értelmes, egyenes beszéd!
🤣🤣🤣
Kár hogy a külügy rendszereibe beengedett oroszokról nem beszél ennyire egyenesen. Normális politikus már lemondott volna egy ilyen botrányban.
Köszönjük, igen... Na, az eszelősök itt is itt vannak.
Isten segítse önt Szijjártó miniszter úr! 🙏
Hogy ne kerüljön nyílvánvaló hazaárulásért egyszer börtönbe?
Semmi kűlönös csak Orbán kiszolgálója Már utál egesz Europa
@@gergelykonczey1217Jaja. Jól beengedte az oroszokat a külügy rendszeribe. 😂
Igen, Isten áldása kísérje tevékenységét. Ez a két ember meg olyan, mint a Muppets show két öregje. Kötözködnek az eszelősök ezerrel 😸
Repulgessen magán géppel 140 millióért.es hívja az oroszokat vendégségbe.
Angolul feliratozni kellene és Tucker Carlson-nak elküldeni. Sok szerencsèt! God bless Hungary! Isten Áldja Magyarországot és védje meg hazánkat.
Köszönjük, és kitartást Miniszter úr! Büszkévé tesz engem személy szerint, hogy nem csak a Nobel díjasainkra, feltalálóinkra, és a sportolóinkra lehetünk büszkék, de a politikusainkra is.
Büszkévé teszi, hogy büszke lehet? Szép!
@@IlleesEndre Látom egy egyszerű mondatot is félre lehet érteni és magyarázni, főleg egy trollnak. 🤣
Engem tesz büszkévé, hogy mindannyian büszkék lehetünk a lakosságunk számához képest kiemelkedő teljesítményekre az említett területek képviselőinek!!!!! Vetted végre?
@@IlleesEndre Igen, abban az EU-ban, ahol a fehér férfi nem kaphat díjat, mert fehér és férfi, igen, Szíjjártóra büszkék lehetünk, mert helyettünk is harcol a tomboló őrület ellen. Te nem tudod mi vár rád a közeljövőben ha ezek az európai takonyemberek fognak ennél jóval súlyosabb ügyekben döntéseket hozni. Te azt hiszed, hogy te megúszod mi? Szólok, hogy nem. Lehet, hogy te döglesz meg először, vagy ami rosszabb, melletted valaki akit szeretsz te barom. Lehet, hogy 60%-os testégéssel fogsz még 2 hétig üvölteni a fájdalomtól, mielőtt egy elhagyott gödörben kimúlsz. Egy szép napon ezek a szavak véres rögvalósággá válhatnak az életedben, és egyre inkább nő ennek a valószínűsége.Mondom: iszonyat bornírt vagy, hogy bár a tények magukért beszélnek, még mindig azt hiszed, hogy megúszod...
@@Balilaci69 Igazán köszönöm! A válasza alapján hiba lenne belemennem abba, miért is hibás és magyartalan a mondata. A lényeg: egyáltalán nem lehetünk büszkék Szíjjártó tevékenységére. A valóban érdemes emberekkel való összemosás pedig kimondottan sértő, és kikérem a nevükben és minden jóérzésű és épeszű magyar ember nevében.
@@IlleesEndrevinnyogsz lipsi
Szijjártó Úr köszönöm a munkáját, folytassa tovább, Magyarország mindenek előtt, hajrá Magyarország, hajrá magyarok.
Azert vakon ne hoggyűnk senkinek , gondolkodj
@@laszlonagy4329 Gondolkodunk. Haja Fidesz.
ezt neked@@laszlonagy4329 is javaslom, ha van mivel...
@@laszlonagy4329 Tisztelettel László, mire utal konkrétabban a mondatával ? Még nyugat- európai országok lakosainak többsége sem akar háborút .
( én sem )
És mit folytasson ez a kártevő,szerinted még nem tették eléggé tönkre a Magyarok többségét? Nem elég azt ugatni, hogy béke kell ezt mindenki így gondolja de a kérdés, hogy hogyan. Ők Putyin barátai miért nem őt szólítják fel hogy vonuljon ki Ukrajnából, de ehhez még csak hasonlót sem hallottunk ettől a senkiházitól.
Így meghalt már egy csomó magyar fiatal Kárpát Aljáról….
köszönjük Peti!
Talán mert megölte az orosz hadsereg? 🤔
@@gergelykonczey1217 a zelenszkij rezsim ölte meg őket…. csak a tufa agyad nem képes felfogni….
@@gergelykonczey1217 rossz válasz, leülhetsz!
Ukrajnában aki meghalt vagy megfog halni, az oroszoknak köszönhető!
🇭🇺🇭🇺🇭🇺Hajrà Mr Orbàn, hajrà Mr Szijjàrtò, hajrà Magyarorszàg! Isten òvja a magyarokat!🇭🇺🇭🇺🇭🇺🙏🙏🙏😇😇😇
🤣🤣🤣
@@gergelykonczey1217 🥸🥸🥸🥸
@@stmichael1959
Mennyi érv! Meggyőztél!💪
ez őrület komolyan, már csak a kormányban kell hinni hogy ez, ne legyen
Átvernek téged.
@jameslil6546 Akkor éltesd csak a háborúval fenyegető Fideszt!
Eddig hittem, de már nem! Változás kell! Árad a TISZA!
Általában az a "bolond", aki egyedül megy szembe az autópályán. Csak gondoltam, szólok...😉
jahh gyűlnek a legyek a lószarra......
Diplomáciai nyelven kellene elküldeni őket a fenébe!
Jelenleg semmi se kötelezö , nem kényszeritenek
@@laszlonagy4329 Az eddigi legerőszakosabban, legnyíltabban és lemocskosabban az 50-55-60+ milliárd eurós, négy év során fizetendő támogatás megszavazására köteleztek bennünket, nem is olyan régen, csak te ezt már elfelejtetted. _Jelenleg_ semmi sem kötelező, de ez csak egy pillanatnyi szünet, egyébként pedig ahogy hallhattad, a külügyminiszterek kiabálva, "hogy képzelik?" stílusban vitáznak velünk. Amit egyébként nagyon megterhelő lehet folyamatosan eltűrni anélkül, hogy az ember hadüzenetet adjon valamelyik bunkó országnak, de ez egy nehéz foglalkozás.
Oszt hogyan?
@@laszlonagy4329 Az eddigi legerőszakosabban, legnyíltabban és lemocskosabban az 50-55-60+ milliárd eurós, négy év során fizetendő támogatás megszavazására köteleztek bennünket, nem is olyan régen, csak te ezt már elfelejtetted. _Jelenleg_ semmi sem kötelező, de ez csak egy pillanatnyi szünet, egyébként pedig ahogy hallhattad, a külügyminiszterek kiabálva, "hogy képzelik?" stílusban vitáznak velünk. Amit egyébként nagyon megterhelő lehet folyamatosan eltűrni anélkül, hogy az ember hadüzenetet adjon valamelyik surmó országnak, de ez egy nehéz foglalkozás.
Ugye a budapesti orosz nagykövetet? Vagy esetleg személyesen az "óriási haver" Lavrov külügyminisztert?
Csak mert ugye tudod, hogy az orosz titkosszolgálatok feltörték és szétlopták a magyar külügy teljes biztonsági rendszerét.
Egy EU és NATO tag ország, Magyarország összes külügyi adatához hozzáfértek 2021-ben, mielőtt háborút indítottak volna.
Hála istennek hogy ilyen kormánya, és külügy minisztere van Magyarországnak!!!
Köszönjük Péter a kitartó munkádat. Te vagy a lég jobb, ezt márt számtalanszor bizonyítottad.
Hátborzongató! 😢
Bravo miniszter ur! Csak igy tovább!
A mi kormányunk az egyetlen, aki normálisan és objektíven politizál! Le kell váltani a jelenlegi brüsszelitákat, különben sokkal nagyobb bajba kerül Európa!
Ja persze, engedjuk az orosznak erovel elerni amit szeretne. Ha sikerrel jar, hol all meg? Nem lesznek ujjabb kovetelesei, peldaul Moldavia, Karelia, .......?
😂😂😂😂😂😂
van amit nem értek!az aki fegyvert ad vagy pénzt fegyver vásárlásra,az ugye brüsszel szerint egyáltalán nem háború párti????aki a tárgyalásokat szorgalmazza és nem ad semmit,az meg orosz párti????brüsszelben senki nem tanult történelmet???!!!egyszer vége lesz ennek a háborúnak is.oroszország utána is egységes lesz-feltehetően egységesebb,mint most-.ezzel szemben európa???
2019 óta minden EUs szavazást vétózatlanul elfogadott (kivéve az olajembargósat, de végül elfogadták azt is 3év haladékkal, mint a szlovákok). Az UK EUs szavazásán, amikor a magyar érdeket kellett volna képviselni, akkor kivonult kávézgatni. UK háborús finanszírozását is megszavazta, még a libsik is csodálkoztak rajta, hogy pikk-pakk, sitty-sutty szignálta. És akkor most mitől fognak minket megvédeni?? Mi változott azóta?? Elárulom: az, hogy most kampányolnia kell a Petikének. Utána ha vége van ennek, minden mehet ugyanúgy, akkor már ismét nem fontosak a magyar érdekek, csak a szavak szintjén. Egy klasszikust idéznék - "Ne azt nézd, amit mond, hanem azt, amit tesz!"
@@laciko1Lacika, majd pont mi fogjuk feltartani az oroszokat... Biztosan te vagy otthon a legokosabb. 😏
Szavazz a békére ! Előzzètek meg a választási korrupció minden formáját mert ez várható lesz !
Elnezest kerek!Legyen mar BEKE!
Irjon Putyinnak, hogy vonja ki az orosz sereget Ukrajnabol, abban a pillanatban beke lesz.
@@laciko1 te tudsz 1 bitnél magasabb fokozatra kapcsolni? Vagy leírjam, mi vezetett ahhoz, hogy Oroszország háborúba kezdjen? Krausz Tamás baloldali gondolkozású ember, már 10 évvel ezelőtt megmondta, hogy mi fog következni, ha nem hagyják abba a nyugatiak az offenzív játékukat, és az ukránok nem kezelik Dombaszt. 8 évig várt Oroszország. Erről ennyit.
Szóljon Putinnak 😊
És az én hozzászólásom hova lett? Na itt befejeztem nem fogja a yt az időmet rabolni.
❤🙏🙏🙏🙏
Es mi miert ne latjuk azt a bejatszast hogy az Eu parlamentben mi megy...? Meg hogy ki eroltetni? Tudjak mar ezt a mas orszagok is hogy melyik vezetojuk hajtja őket a haboruba!
Kamilla! Nincs teljesen igazad. Meglepődtem, de nagyon; hónapokkal ezelőtt hála Istennek nagyon erős ébredést mutattak a németek. Tudatosan, módszeresen figyeltem. Persze ennek voltak olyan folyományai is, hogy különböző videókon a hozzászólások (nem túlzok) tízezrei érkeztek, hogy le a kormánnyal (de nagyon durván!), nekik kizárólag az "alternatíva" kell és vezetőjük, Weidel asszony legyen a kancellár. Nincs máshoz bizalmuk, a jelenlegi politikusok sz...ba hozták és hagyták őket és lerombolták mindent, ami jó volt, stb.
Most ugyanezen különböző összetételű, úgy 50-60 fős környezeti embercsoportnál döbbentem meg: legnagyobb részük még csak nem is hallott pl. a sorozási tébolyról (a nők kapcsán kedvesen bár, de még le is hülyéztek), sőt kiderült, hogy bár be van adagolva a médián keresztül, hogy az oroszok le akarják rohanni és elpusztítani No-t, ezért az "iszonyú költségeket felemésztő" (!!!!! - s a lényeg be van máris dobva) készülődés, ami miatt mindenki zsebe szenvedni fog, ám ezt is csak jóval később tudták meg, mint én, aki rendszeresen nézem a magyar, az osztrák, svájci és francia műsorokat.
Egy részük hálával meghajol az amúgy utált kormányuk előtt, hogy "...jaj, de jó emberek mégis, hiszen meg akarják őket védeni a csúnya orosz bácsitól..."
Ezek az emberek napi 1x megnéznek evés, sörözés, beszélgetés közben, fáradtan, munka után 1-1 híradót, amelyekben sunyi módon el van a most legfontosabb dolog hallgatva. Nyilván nem célszerű tudatni a néppel a választás előtt egy ilyen eszement ötletet. Nem úgy van, mint otthon, hogy szinte mindenkit érdekelnek az események. Ezeknek nincs meg az a "hírmag", ami felkeltse az érdeklődést, hogy utána is nézzenek.
Amiről beszélnek a tv-ben, az félrevezetés, amit ún. híres nevekkel, ezek jelenlétével támasztják alá, akik dumájából kiviláglik, hogy be vannak idomítva. Vannak olyan adások (éjjel, ismétlés nélkül), amikből lehetne tájékozódni, de nem keresik, mert nem tudják, hogy újfent újabb bombát dobtak a nepre. Nagyon meg van ez szervezve...
@@evacsuka7317 Agymosas mindig meg és sok embert lehet orránál fogva vezetni. Ha te nézed külföldi csatornákat akkor szerinted mik azok a hírek amik ott mennek de a magyarba meg el van hallgattatva vagy miket mondanak a magyar politikáról?
Köszönjük. Élet, békesség képviseletét.
Köszönjük szépen! ❤🤍💚
Mit? A nettó hazaárulást???
@@gergelykonczey1217 🥸
Király vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
😂😂😂😂😂
Hadd toborozzak egy szakaszt az elite gyerekeiből és a háború egy nap alatt véget ér
Alexander Lebegy
Csak 1 köszönöm szépen erejéig ugrottam be.
Csak így tovább!
Kilepni a NATO bòl . Ès semmlegessè vàlni.
Akkor a kisantant osszefog ellenunk es az Isten tudja mi sulne ki abbol...
Ilyen butasagot, Belgium is semleges volt a masodik vilaghaboru elott, csak epp a nemet naci hadsereg utjaban volt Franciaorszag fele.
És?
Ez a nato kit fog megvédeni? Főként kitől?
Mert bennünket biztosan nem, de nem is lenne rá szükségünk!
Bravó. Másnap bevonulnának az oroszok. Mondjuk igazad van, bábkormányuk már úgyis itt van...
az EU-ból még esetleg de a nato ból nem kéne (egyenlőre)
Undorító, felháborító , nagyon sok politikus hozzászólása!Kitartás, Miniszterúr!
CSAK IS A FIDESZ-KDNP!!!❤❤
BRAVÓ. Gondolkodni meg én fogok...
ldióta !
@@gergelykonczey1217 NE is próbálkozzál vele mert nincs mivel!!!!
Neeeeee!!!! Inkább a magyarok !!
@@janosbalog1588 kik a magyarok???
Az Ördög dolgozik az EU parlamentben.
Meg az USA képviselői.....!!! Tisztelet a kivételnek!!!
Kitartást kívánok!
Én is. Ez már ugyanis kóros...
Felháborító, hogy magyar katonákat küldenének Ukrajnába! Felháborító, felháborító maga ez az őrület is! 👋👋👏👏👏👏
Kitartás, miniszter úr És Nagyon Köszönjük!
Gratulálok Szíjjártó úrnak büszke vagyok önre,igazi magyar ember nem szabad hagynia az idióta háború pártiaknak hogy a képtelen ötleteiket végig vigyék.Legyen mindig toppon ne engedjen a negyvennyolcból.Jó egészséget kívánok ehhez a nemes harchoz.🤩👌✌🙏
Kíváncsi vagyok, hogy meddig tudják tartani magukat. Elég gáz lenne ha ezek után valamilyen varázslatos módon mégis oda lenne a magyar lakosság negyede ,valami EU-s fasz miatt.
Köszönöm a kitartó munkáját!!🙏Isten segitse az emberiséget BÉKÉT ÉS BÉKÉT!❤👍🙏🙏🙏
Köszönjük Miniszter Úr!!!!❤
Hát...minden tiszteletem az Öné miniszter úr !
Azt akarják, h mind meghaljunk? Hajrá Szijjártó!
Miért hisz el minden hazugságot?
@jameslil6546 De igen, van. Elsősorban amiatt, hogy pénzeljük és politikailag is támogatjuk Oroszországot, eközben hátat fordítunk a szövetségeseinknek.
@jameslil6546 De van, az orosz imperialis gondolkodas, es az orosz hadsereg.
@@laciko1 igen, ha hadat üzensz neki. Mint mi a II. világháborúban. Odaveszett az akkori ifjúságunk színe-java. Ezt akarod?
@@IlleesEndre eszelős gondolkodás. Két világháborúba belesodródtunk az ilyen eszelősök miatt. Most nem hagyjuk.
Kívánok önnek sok erőt egészséget, és kitartást.🙏🙏🙏🙏
Egy nagyon fontos esemeny h megtortenik!Az embereknek van beleszolasuk a valasztasokban!Remelem emberek felebredtek!😇😇😇
ha jót akartok magatoknak, olyan távol maradtok a háborútól amennyire csak lehet, és adjon nektek bölcsességet az ég , hogy megvédhessük azt a keveset ami megmaradt!😉
Köszönjük a tájékoztatást a problémákról és veszélyekről, de ideje lenne a megoldási javaslatokkal is foglalkozni!
A javaslatom a következő: a svájci típusú küzvetlen demokratikus rendre kéne átváltani, mert csak ott van lehetőség gyorsan megszabadulni az inkompetens képviselőktől valamint az önvédelmet is megszervezni.
A NATO-ban deklarálhatjuk hogy mi csak a jelenlegi tagság és védelmi rendszerben tudunk részt venni, minden másból kimaradunk és mellette önálló védelmi rendszereket fejlesztünk.
Az EU-ban a választást követően csak a gazdasági együttműködésben kívánunk részt venni, a politikai/jogi tevékenységben nem (parlament, bizottság, tanács) és azokon a fórumokon csak megfigyelői státuszban maradunk, (Svájchoz és Norvégiához hasonlóan).
A hazai szinten be kell vezetni a kötelező genetikai és az IQ teszteket minden közszereplő részére, mert ennyi hülyével és korrupt árulóval a baloldalon meg a Sorossal a háttérben nem lehet megvédeni a valódi értelmes magyar emberek érdekeit.
Aki nem legalább 50%ban európai és azon belül legalább 50%-ban magyar, és ha az IQ-ja 80 alatt van, az ne akarja a magyarokat képviselni, ne legyen választható semmilyen közhivatalra mert alkalmatlan a közbizalomra.
Sok sikert!
A nátó védelminszövetség ! Amikorv a nátó tagállam támad az nem a szövezség érdeke . Csak egy ország bel - külügye .
Tényleg kilógunk a sorból. Gratulálok, Nehogy már egy öntelt kurupt nyugati hohét megmondja, hogy mit tegyünk akiket észázadokon keresztül vérünkel védtünk.
Történelmet író nemzet vagyunk, Isten áldását élvező és tulajdonságait jellemző vezetők vannak Magyarország élén.
Öcsém, ha csak egy (!) videót is feltennék ide, hogy mi folyik az ukrán-orosz fronton, pont a legnagyobb pofájú lipsi-komcsi fotelkommentelők és fotelharcosok akadnának ki a legjobban. De azért érdekelne, hogy ha odakerülnének személyesen, hogyan töltenék életük utolsó 2-3 óráját. 😏
Sok-sok erőt, egészséget kívánunk, megállítani ezt az őrületet! De kíváncsiak vagyunk arra is, MI sokan, magyarok, vajon egy világháború kitörésekor, és utána következő időkben, ez a sok brüsszeli okostojás HOVA FOG KÖLTÖZNI?? Szeretnénk mi is tudni, lehetőleg előre azt a tuti biztonságos címet
Általában az a "bolond", aki egyedül megy szembe az autópályán. Csak gondoltam, szólok...😉
@@gergelykonczey1217már párszor leírtad mint választ .Gondolod így nagyobb a hatása 🤣
@@xyz62007 Sajnos NEM lehet elégszer leírni, mint ahogyan "NEM lehet elég holokauszt filmet készíteni". Ameddig ennyi ember, ilyen könnyen befolyásolható, addig ez a legkevesebb, amit megtehetek.
@@gergelykonczey1217 Ebbe a háborús őrületbe amibe most Európa vezetői akarjak bevinni az országokat és lakóit szerintem jobban hasonlít az általad felvázolt holokauszt hoz .
@@gergelykonczey1217 csak sajnos a gyagyaság ragályos. Te is elkaptad. És az ilyenek, ha jön a vészkorszak, még tapsikolnak is. Mielőtt jön a szakadékba zuhanás.
Ha a háború kérdésében is olyan minőségű emberek fognak dönteni, mint azok, akik nem adták meg a magyar írónak a jogos díjat, mert fehér és férfi, akkor semmi jóra nem számíthatunk. Ez ma a nyugat.
Persze. Mosd össze a szezont a fazonnal... 🤣
@@gergelykonczey1217 Már pedig olyan kaliberű emberek vannak ott döntéshozó szerepben. Itt te tévedsz barátom..
A köt. Kat. azért is jó valakiknek, mert azt jó sok, rengeteg milla felszerelni! Hisz a most odaadott ocskavasak helyett is venni kell újakat! -na és ki járna jól? -hát amcsi és dojcseland, mint fegyver gyártók!
Kitartást
Csak így tovább miniszter úr.
Majd a felsö 10 ezer kifog maradni A Kirslyihazak biztos kifognak maradni,peddig nekik kellene az elsö sorba menetelni
Van egy par Kiralyi csalad meg Europba
nem a királyi házak maradnak ki hanem a háttérhatalom emberei, akik az állítják, túl sokan vagyunk a Földön. Már kétszer csökkentették a létszámot így, a covid meg nem hozta meg a kívánt hatást.
Kedves Péter! Gratulálok neked! További kitartást a végsőkig!!
Sok sikert kívánok a munkájahoz Miniszter úr le a kalappal
Hát EZ olyan egyenes beszéd aminél többet nem is lehet kivánni...
És....Magyarország már nem csak béke párti, hanem egyenesen a 3. Világháborút akadályozza meg. Nem semmi.
😂 jól beoltottak ügyes vagy 😂 jellenleg az Eu ban 3 helyen van háborús veszhelyzet!!! Ukrajna Oroszország+ Mo on😉 Kevesebb propaganda básttya....
Bohockodásnak tartom a politikusok munkáját (rendőrségel is beszélgetve mit össze vissza magyaráznak törvényeket hazutolva) pár óra alatt békét lehetne varázsolni orosz és Ukrajna között NATO miatt van a konfliktus.
Csak igy tovabb.👍👍👍👍👍
Aki ezt kitálalt a menjen a hàboruba
Abban az esetben azonnal ki kell lépni ebből a nagy közösségből. Először ezeknek a jó embereknek kipróbálás az első vonalban és ha meg győződnek arol,hogy ez milyen frankó dologakkor én leszek az első aki követi a barmokat, hajrá hüjék előre az első vonal!!
már nagyon ki kéne lépni az eu-ból...
Azóta orbán megszavazta a 14. szankciós csomagot 🤗
Èn sem akarok hàborùt.
🇭🇺🙏🇭🇺💪
Szijjártó úr, egészen pontosan mi lenne a probléma azzal, ha az EU orosz rakétákat lőne le Ukrajna felett? Azok a rakéták embereket ölnek, ellenben a megsemmisítésük nem öl meg senkit. Akkor most mégsem az számít, hogy egy fegyver halált okoz e, hanem hogy ki használja?
nem lehet uszitani csak ha sorosista célok érdekében teszik .. egyik dicséretes másik esetben büntetendő ...........forditani kéne a dolgon ..
Én Szijjártó Pétert a Magyar Nép hősének tartom. Mindent megtesz, anit lehet.
Gondolni kéne egy ilyen béke megkötésének helyesléséröl. Gondolni kéne TTRIANONRA. VAGY AZ IS HELYES VOLT?!
Igen, a szólás szabadságnak is van határa. Konstruktívnak kell lennie. A pusztán minősítgető, obszcén hozzászólások nem tekinthetőek a szólásszabadság részének.
Mint mindig itt lesz még víva
A II. vil h után mennyi kritikát kapott Horthy , hogy nem maradt ki a háborúból. .? igaz ő területeket kapott vissza cserébe. Most ugyanezt játssza el velünk a nyugat (Németek) De semmiféle területi revízióra nem számíthatunk. Csak a magyarok katonák halálára.
fotók vannak a légió katonáinak a hulláiról a harctéren.
Ez a haboru nem jatek, de persze a Francia rivierarol konnyu ugatni! Ez szerintem genocide folyamat lehet, es annak az elejen vagyunk. Magyarorszag egysegben kell, hogx maradjon, nem mehetunk Ukrajnaba harcolni, vagyalalomvezerelt politikusok kenye kedve szerint.
Ki kell lépni az uniobol amilyen gyorsan csak lehet.
Be kell venni a gyógyszert nagyon gyorsan!
Bravó. Költözz el. Szabadon megteheted. Ez nem a varsói szerződés, amit visszasírsz...
Szörnyű hogy mennyire feszül a helyzet.
@mariaszakacs4232
2 órával ezelőtt
A külügyi miniszter elnök úr pl .egy szót sem ejtett a WHO törvény érvenyesitésetöl.
KINEK A HABORUJA
👍❤️
Teljes mértékben elítélendő a háború de vajon a kísérleti oltóanyagok mennyi élete oltották ki , erről mikor fognak beszélni???
1etértek!
A Natoban vagyunk nincs mese
Nincspenzúnk a nomorult NÉPNEK MAGAR EMBEREKNEK NEM TUDNAK VASÁROLNI EGY KG. KENYER!!!!!??????
EZ A MAGYAR NEPNEK A LEG FONTOS DOLOG!!!
NEKTEK AZ A FONTOS A.I A PÁRTAKNAK VAN?????
SZEGEN!!!!!😢😢😢😢😢
Nem volt jó élmény ezt a sok Kamu végig hallgatni. "Mindenki szavazzon a fideszre vagy ha nem akkor Európa lángokban fog állni..."
Gyerekek, Brüsszelbe kell mennünk, ha besoroznak minket.
Abba az országba kell mennünk, amelyet az oroszok letámadják. Lehet Franciaország, lehet Lettország, vagy bármelyik. De ahogy az USA is Irakban védte az amerikai földet, könnyen lehet, hogy nekünk Ukrajnában kell majd védenünk a híres európai értékeket.
Menjetek, hátha a maradékkal lehet értelmesen beszélgetni!
@@gregor_man Igen, amerikai katonák Irakban "védték" a hazájukat! Idegen országban kell megvédeni a hazádat! :D
@@gregor_manNagy lfszt!
@@gregor_man Azert van egy apro kulombseg, az amerikaiak nem csatoltak Irakot az Egyesult allamokhoz
Kedves Szíjjártó Úr! A magyar bankot, meg a magyar gyógyszeripari céget nagyon karakánul tudják védelmezni, de ugyanakkor a frontra hurcolt, magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljai magyar férfiak védelmében egy szava sincs a magyar kormánynak? Ez hogyan lehetséges? Arra miért nincs valamilyen eszközük, hogy a magyar férfiakat megvédjék???
Többször is felszólaltak miatta az elmúlt két évben.
@@gaborhatvani2892 Mikor, hol, kinek és mit mondott? Én csak azt hallom, hogy amikor különböző interjúkban, nyilatkozatokban jól jön érvként, akkor elsütögeti ezt a mondatot, hogy "Ebben a háborúban magyarok halnak meg." De ennél többet nem látom, hogy tenne a magyar kormány, hogy tárgyalna erről az ukrán külügyminiszterrel, vagy itt az ukrán nagykövettel, vagy esetleg a "kávészünetet" olyan feltételhez kötné, hogy a magyarokat hagyják ki ebből. Én ezt felháborítónak, mi több, vérlázítónak tartom! Minden magyar felelős minden magyarért, a mindenkori magyar kormány felelős minden elszakadt területen élő magyarért! Vérlázító, hogy ölbetett kézzel ülnek és sajnálkoznak. Na meg a nyelvtörvény miatt pampognak, ami jogos, de azt gondolom, most ebben a helyzetben nem ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy az életük van veszélyben.
Nem normális ami Brüsszelbe történikNézzék már meg hogy néz ki Ukrajna,ezt akarják a saját országukban! Nem az ők háborújuk.miért nem értik már meg.,
Dehogy is nem pl Paks stb
Háború párti az aki minden videoban háború-ról beszél
...helyes Peti👍🥰🥰🥰🥰🥰🇭🇺🇭🇺🇭🇺
👍🇭🇺
HUXIT petike! HUXIT de azonnal!
A huxit öngyilkosság ezt akarod? Imádod az öngyilkosságot?
Hányszor kell még elmagyarázni, hogy nem lehet kiszállni! Tényleg, alapvető dolgokat nem fogsz fel?
@@jszakadatinincs egyedül - sajnos!😭😭😭🙄
@jameslil6546 Tényleg? Ugyan mért?
@@jszakadatiDehogy nem lehet! Ki lehet Brittek is kiszálltak! Vak is látja hogy minden ellenünk van!
És vajon miért fáj a külügyminiszter Úrnak, ha vannak olyanok, akik szívesebben látnák Oroszország vereségét? Kényes pont lenne esetleg?
Nagy badabum! Ahogy már sokan megjosolták.
😢
Ilyen egy tökös külügyminiszter!! 😁🦾
Jó vicc, Móric mert ez a szolga minden, csak nem tökös, az első kellemetlen kérdésre habogni kezd.
@@MrDeer70 Szerintem olyan kapcsolati tőkével rendelkező jó kiállású politikus amit ba odalon nem nagyon találsz. Bizonyított már én úgy gondlom . Hogy egyszer nem a megfeleően ragált , a legjobbakkal is megesik
@@Llcccp Egyszer? Móka és kacagás!
Hol van az 500000 katona magyar?
Írjátok hogy hülye vagyok ,De hogy van is van ez akkor!
fenyegeti az újságírót.........
Ki?
Anyadat?