És miután az elvtársak szervezetten kilopták szinte az összes nyílászárót és egyéb hasznosítható dolgot, a házat átjárta az eső, szél, hó, fokozottabb állagromlást okozva, a ház még mindig, 2016-ban is áll(t, amíg le nem bontották).
Az összedőlés és a biztonság között van egy széles tartomány, a bizonytalanság. Az épület kb ebben a tartományban volt addig, míg a város cca. fél milliárdot ráköltött a szerkezetmegerősítésre, teljesen feleslegesen, mert már akkor is nyilvánvaló volt, hogy a felújítás gazdaságilag lehetetlen.
Belső bontasban részt vettem! Csak nem volt rá pénz sajnos de még mindig állna ha költenek rá rendesen.
Belső bontás = szétlopás? :D
@@istvanszilvassi7006 😆
És miután az elvtársak szervezetten kilopták szinte az összes nyílászárót és egyéb hasznosítható dolgot, a házat átjárta az eső, szél, hó, fokozottabb állagromlást okozva, a ház még mindig, 2016-ban is áll(t, amíg le nem bontották).
Norbert Szabó. Már nem áll!!
Hét hónapja írtam, akkor még állt. És nem dőlt össze, ahogy jósolták, hanem hatalmas munkával bontották le.
Az összedőlés és a biztonság között van egy széles tartomány, a bizonytalanság. Az épület kb ebben a tartományban volt addig, míg a város cca. fél milliárdot ráköltött a szerkezetmegerősítésre, teljesen feleslegesen, mert már akkor is nyilvánvaló volt, hogy a felújítás gazdaságilag lehetetlen.
@@balazssamson3772 Az aszony is azt mondta 😆
Tudja esetleg valaki,hogy mi lett az emberekkel?
Utcára tették őket ... ☹️☹️☹️☹️☹️☹️☹️☹️
Megöregedtek. Egyesek meghaltak
Tünde Melinda Szászy neked milyen márkájú autód van és milyen színű szeretném tudni mert én is szerettem az autókat Tünde Melinda Szászy
@@boyrezy6524 Biztosítottak nekik lakásokat, ahova be tudtak költözni. Senki nem került utcára.
Azt mondtak mikor epult el loptak sok anyagot ..... )))
szánalmas egy história
Kellett valakinek a telek, azért csinálták az egész cirkuszt és a végén azért is bontották le.
Szóval a feszítőkábelekkel akkor semmi gond nem volt?
Ha gond lett volna vele, nem állt volna majd 30, rideg körülmények között eltöltött évet a cirkusz eltelte után. A mutyi, ugye...
kellett nekik a telek? Zoltán úr, jelenleg egy játszótér helyettesíti a magasház helyét!
@@KissShotMokou szóval akkor a gyerekeknek kellett a telek?😁