Sajnos ez a személy, csak rosszat tett ellenem. Ki törölném az életemből a leg kegyetlenebb gonosz manipulátor energia vámpír. A munkád tökéletes köszönöm szépen.😪
Perfect olvasás👌🏻👌🏻👌🏻 Meg emelem a kalapom előtted. Nehéz volt kikotornom azt, hogy mégis mire volt nekem jó ez a kapcsolat😅 … egyetlen dolgot találtam csak pozitívnak benne, hogy rámutatott arra, hogy ne legyek annyira merev az élettel kapcsolatban, hogy legyen több játékosság az életemben és élvezzem is azt és felsmertem, hogy valaha gyerekként szinte ilyen is voltam és milyen jól éltem meg az életem akkor. De mikor a komoly kapcsolatból engem akart ledegradálni szeretőnek🤦🏼♀️. (Volt ehhez bőr még a pofáján, visszaélt a szeretetemmel és a bizalmammal iránta. 🤮) Nem tudtam akkor, hogy egy ideje én vagyok a harmadik felvállalt kapcsolatként, de kellett neki az is, de engem sem akart teljesen elengedni, mint valami: ha nincs ló, jó a szamár is elvben. A közel 3éves együttélés után, ma is fogom a fejem, mert kb fél év után ki kellett volna dobnom, mint egy darab szemetet, helyette megtette ő velem, se emberileg, se érzelmileg, sem pedig anyagilag nem kaptam viszonzást ezidő alatt, csak a testi lelki abúzust, a lenézést, nőként számtalan megalázást….stb. érdemeltem tőle, mert ki mertem mutatni azt, hogy szeretem, mert nem játszadoztam az érzéseivel…stb. Ha valamit még megtanultam, az az, hogy az, mit nem akarok a továbbiakban eltűrni egyetlen férfitól sem, akkor sem, ha ennek az az ára, hogy soha nem leszek szerelmes többet. Volt ideje arra, hogy kezdeményezzen egy beszélgetést velem, ahol végre megnyílik, elmondja az igazat a hazugságokat és a titkolózásait elhagyva és hogy őszinte bocsánatot kérjen tőlem a szarember mivolta miatt. Ezt a kapcsolatot ő tette tönkre teljesen én meg abban hibáztam, hogy túl sokáig hagytam ezt neki remélve, hogy felébred egyszer végre és kinyitja a szemét az igazságra, hogy milyen remek is lehetne ez kettőnk közt az élet minden területét érintve is, ha hagyja magát érezni és szeretni és befejezi a hazudozást magának és másoknak is. No hát ez nem történt meg soha, pedig lett volna esélye tisztáznia magát még nem olyan régen is, de meghátrált. Nos akiben nincsen valódi szeretet és ő maga egy állandó játszmázó ember, ezért azt hiszi, hogy más is olyan, óriásit tévedett velem kapcsolatban, de nyílván ezt sem látja ma sem a saját egojától. Könnyebb újat és újat keresnie neki, nehogy szembe kelljen néznie a saját tetteinek a következményeivel ugye, mert az sokkal nehezebb ugyebár, de azért elvárásai, meg szabályai, ami csak őneki jó, na azok vannak, pont letojja, hogy a másiknak mi erről a véleménye, vagy mik lennének az igényei egy ilyen helyzetben egyáltalán, a kérdésig sem jut el a személy felé,, de szerintem még magának sem, mert szerinte egy nő, nem nő, mindig van jobb. Hát nála is van jobb, aki nem ekkor egós tahó, aki nem hazudozik összevissza, nem játszmázik, mint egy üldözésmániás barom, és nem várja mindig a következő sarkon a mindig jobbat, hanem észreveszi az értéket a társában és csak erre figyel, minden más hidegen hagyja! Ő egy óriás bébi (így az is marad) a férfi fogalmától nagyon-nagyon távol áll. Amíg húzta az időt a dillemázásával, addig minden egyes eltelt nappal szépen csak az esélyeit rontotta nálam, hogy egyáltalán érdekeljen a mondandója. Ennek már annyi, majd hamarosan megtudja, hogy nem lesz többé neki visszaút, mert nagy elköteleződésbe megyek bele hamarosan, amit egy ilyen ember kedvéért soha nem fogok feladni, akkor már mondhat mindent, nem fog érdekelni, mert akkor már nem fogom elhinni. Kívánom találja meg magának a következő és következő jobbat, próbáljon boldog lenni, és fejezze be a dillemázást rólam, ha lépéseket nem képes tenni, mert megakasztja ezzel teljesen az anyagi életem haladását (erre nem rég jöttem rá, hogy miatta van a dillemmázásai miatt, az égiek a szerelmet támogatják elsősorban és ő nem látja a fától az erdőt önmagában és amíg benne ez van, addig engem nem engednek haladni, mert pontosan tudják, hogy mit fog kiváltani belőlem érzelmileg én nekem meg betelt a pohár, nincs mire várnom, ha eddig nem sikerült belátnia dolgokat, akkor már soha nem is fog, jó lenne, ha pontot tenne végre a végére és nem akasztana fel tovább a szögre, mert az életem is tönkreteszi ezzel) és ezt már nem fogom lenyelni neki soha az biztos.
Ez így igaz ahogy mondtad rezonált velem csak azt nem értem hogy miért keresett f😊el akkor engem igaz hogy megszerettem de ezek után amit tett velem meg gondolom hogy mit tegyek! Még mindig vonzódom hozzá! Legyen boldog a párjával ha én nem kellek neki! Szép estét kívánok! ❤️😘😇🤗☘️🙏
Köszönöm szépen a munkádat 💫🙏 Teljesen igaz, de Ő evickélt másfelé, amire ráéreztem, írtam is neki amire nem kaptam választ, így töröltem😊 Kommunikáció megvolt köztünk, barátként tekintettem rá, miután elengedtem , furán éreztem magam, úgy érzem lelkileg nem tudok tőle szabadulni. Hát ezen dolgozom, menjen a levesbe😅 Kellemes estét kívánok neked ✨🌹♥️
Alapos vetés volt, köszonom szépen! Nagyon pontosan látod, ez egy csiki- csuki kapcsolat, de időnként szórakoztató, mivel több időm van, így elvagyunk távolról! Soha nem akartam se vele, se mással párkapcsolatot, örülök a szabadságom ak! Fejből, elég volt! ❤
Köszönöm szépen a kedvességed szeretettel puszi neked drága Kornélia Judit Farkas Fehérgyarmat és László Nagy Budapesti Facebookon is együtt vagyunk egymásnak a világon 💯🥰❤️🌹👄👄☀️💖🙏🙏🙏💖🍀🦋❤️
Könyvből olvastad?? 😅 Jó, nem ilyen vicces, de nagyon pontos, látom sokmindenkinek. Nem mer jelentkezni, pedig tudom szeretne, konkrétan ki-be járkált egy általában nem teljesen "tiszta" mű nő a házba, még az hagyján ha nem voltam ott, na de élőben kibírni?! Mintha én lettem volna a vendég, erőszakos nőstény, ki birja ezt ki és még ő esett nekem... Persze, hogy léptem is, ha ezt szakitasnak vette 🤷 de nehogy már én keressem?! Abban a ruhákban teszi veszi magát amit tőlem kapott, nem vagyok gazdag, nem azért, de erre sem volt képes, sőt, még az edények is az enyémek, majd rájön, ilyenek csak bulizni mennek, ha talál normálisat, az meg hamar rájön hányas a nagykabát.. 😊 köszönöm, pontos vetés ❤
3 kapcsolat Hirtelen szakitott 4 hónapja Nem akartuk magasabb szintre emelni Ő szeparálta el magát ,nem komminikál ! Igen ő álarcot visel a külvilág felé! Kapot érzelmi,lelki támogatást .Hirtelen, heves sok türelmet is kapott stb!
Tűpontos . Áldás reád és a munkádra. Köszönöm
Egy nárcisztikus volt. Mindent akart és elvárt a semmiért.
Hidegebb volt mint az Antarktiszi!Toxikus energia, nãrcisztikus,nem valõ semmire!
Nagyon érdekes volt halgatni amultat🎉
Rezonál, köszönöm szépen ❤
Köszönöm szia.
Sajnos ez a személy, csak rosszat tett ellenem. Ki törölném az életemből a leg kegyetlenebb gonosz manipulátor energia vámpír. A munkád tökéletes köszönöm szépen.😪
Köszönöm szépen a kirakást ❤
Elengedve!!!
köszönöm minden igaz
Ez a kirakás tökéletesen megfelel a mi kapcsolatunknak. Így történt minden. Köszönöm!🙏🙏🙏🥰👍👍
Perfect olvasás👌🏻👌🏻👌🏻 Meg emelem a kalapom előtted. Nehéz volt kikotornom azt, hogy mégis mire volt nekem jó ez a kapcsolat😅 … egyetlen dolgot találtam csak pozitívnak benne, hogy rámutatott arra, hogy ne legyek annyira merev az élettel kapcsolatban, hogy legyen több játékosság az életemben és élvezzem is azt és felsmertem, hogy valaha gyerekként szinte ilyen is voltam és milyen jól éltem meg az életem akkor. De mikor a komoly kapcsolatból engem akart ledegradálni szeretőnek🤦🏼♀️. (Volt ehhez bőr még a pofáján, visszaélt a szeretetemmel és a bizalmammal iránta. 🤮) Nem tudtam akkor, hogy egy ideje én vagyok a harmadik felvállalt kapcsolatként, de kellett neki az is, de engem sem akart teljesen elengedni, mint valami: ha nincs ló, jó a szamár is elvben. A közel 3éves együttélés után, ma is fogom a fejem, mert kb fél év után ki kellett volna dobnom, mint egy darab szemetet, helyette megtette ő velem, se emberileg, se érzelmileg, sem pedig anyagilag nem kaptam viszonzást ezidő alatt, csak a testi lelki abúzust, a lenézést, nőként számtalan megalázást….stb. érdemeltem tőle, mert ki mertem mutatni azt, hogy szeretem, mert nem játszadoztam az érzéseivel…stb. Ha valamit még megtanultam, az az, hogy az, mit nem akarok a továbbiakban eltűrni egyetlen férfitól sem, akkor sem, ha ennek az az ára, hogy soha nem leszek szerelmes többet. Volt ideje arra, hogy kezdeményezzen egy beszélgetést velem, ahol végre megnyílik, elmondja az igazat a hazugságokat és a titkolózásait elhagyva és hogy őszinte bocsánatot kérjen tőlem a szarember mivolta miatt. Ezt a kapcsolatot ő tette tönkre teljesen én meg abban hibáztam, hogy túl sokáig hagytam ezt neki remélve, hogy felébred egyszer végre és kinyitja a szemét az igazságra, hogy milyen remek is lehetne ez kettőnk közt az élet minden területét érintve is, ha hagyja magát érezni és szeretni és befejezi a hazudozást magának és másoknak is. No hát ez nem történt meg soha, pedig lett volna esélye tisztáznia magát még nem olyan régen is, de meghátrált. Nos akiben nincsen valódi szeretet és ő maga egy állandó játszmázó ember, ezért azt hiszi, hogy más is olyan, óriásit tévedett velem kapcsolatban, de nyílván ezt sem látja ma sem a saját egojától. Könnyebb újat és újat keresnie neki, nehogy szembe kelljen néznie a saját tetteinek a következményeivel ugye, mert az sokkal nehezebb ugyebár, de azért elvárásai, meg szabályai, ami csak őneki jó, na azok vannak, pont letojja, hogy a másiknak mi erről a véleménye, vagy mik lennének az igényei egy ilyen helyzetben egyáltalán, a kérdésig sem jut el a személy felé,, de szerintem még magának sem, mert szerinte egy nő, nem nő, mindig van jobb. Hát nála is van jobb, aki nem ekkor egós tahó, aki nem hazudozik összevissza, nem játszmázik, mint egy üldözésmániás barom, és nem várja mindig a következő sarkon a mindig jobbat, hanem észreveszi az értéket a társában és csak erre figyel, minden más hidegen hagyja! Ő egy óriás bébi (így az is marad) a férfi fogalmától nagyon-nagyon távol áll. Amíg húzta az időt a dillemázásával, addig minden egyes eltelt nappal szépen csak az esélyeit rontotta nálam, hogy egyáltalán érdekeljen a mondandója. Ennek már annyi, majd hamarosan megtudja, hogy nem lesz többé neki visszaút, mert nagy elköteleződésbe megyek bele hamarosan, amit egy ilyen ember kedvéért soha nem fogok feladni, akkor már mondhat mindent, nem fog érdekelni, mert akkor már nem fogom elhinni. Kívánom találja meg magának a következő és következő jobbat, próbáljon boldog lenni, és fejezze be a dillemázást rólam, ha lépéseket nem képes tenni, mert megakasztja ezzel teljesen az anyagi életem haladását (erre nem rég jöttem rá, hogy miatta van a dillemmázásai miatt, az égiek a szerelmet támogatják elsősorban és ő nem látja a fától az erdőt önmagában és amíg benne ez van, addig engem nem engednek haladni, mert pontosan tudják, hogy mit fog kiváltani belőlem érzelmileg én nekem meg betelt a pohár, nincs mire várnom, ha eddig nem sikerült belátnia dolgokat, akkor már soha nem is fog, jó lenne, ha pontot tenne végre a végére és nem akasztana fel tovább a szögre, mert az életem is tönkreteszi ezzel) és ezt már nem fogom lenyelni neki soha az biztos.
Hasznos megerősítés volt, iránymutató a gondolataimra.
Oh Te drága sajnos 100 % os köszönöm szépen 🙏❤️🤗🥰😍⚘️
Köszönöm szépen a kirakast sokmindenben rezonalt velem Komaromine Kati
Rezonálok vele,nagyon igaz,nem volt őszinte,hazudott,becsapott ...
Köszönöm szépen ❤blokkoltam...soha többet nem akarok hallani róla
Minden igaz, köszönöm.
Köszönöm a kirakas szó szerint igaz ram🎉nagyon elgondolkoztatott❤
Köszönöm szépen 😊
Köszönöm ez nagyon pontos kirakás volt a mi kapcsolatunkra.
Nagyon szépen köszönöm ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Ez van.Köszönöm szèpen.😊
Köszönöm szépen!
Perfeckt!❤ Thank you!
Köszönöm szépen minden rezinalt ebben a kivetésben
Köszönettel,minden jót neked
Köszönöm. Minden igaz, amit ez a személy tett. Napsugaras dolgot lett volna. Majd lesz egy másik napsugár.
Köszönöm!
Köszönöm szépen❤ Én ilyen pontos kivetést még nem hallottam senkitől !!!! Köszönöm nagyon nagy tudásod van ! Nagyon illett minden a mi helyzetünkre❤❤❤
Köszönöm... Szóról szóra igaz. ..
Rám ez nagyon igaz, köszönöm
😢❤Pontossan így volt az életemben! Pedig én nagyon régóta szerettem!!❤❤
Végtele4n hálával köszönöm. Áldás.
Már régen mással van és szerelmes.Én soha nem jelentettem neki semmit.
Jujjj,de tű pontos!!!!
Ez így igaz ahogy mondtad rezonált velem csak azt nem értem hogy miért keresett f😊el akkor engem igaz hogy megszerettem de ezek után amit tett velem meg gondolom hogy mit tegyek! Még mindig vonzódom hozzá! Legyen boldog a párjával ha én nem kellek neki! Szép estét kívánok! ❤️😘😇🤗☘️🙏
Köszönöm szépen a munkádat 💫🙏 Teljesen igaz, de Ő evickélt másfelé, amire ráéreztem, írtam is neki amire nem kaptam választ, így töröltem😊
Kommunikáció megvolt köztünk, barátként tekintettem rá, miután elengedtem , furán éreztem magam, úgy érzem lelkileg nem tudok tőle szabadulni. Hát ezen dolgozom, menjen a levesbe😅
Kellemes estét kívánok neked ✨🌹♥️
tűpontos, tegnap pont rám írt, hogy miért tüntem el, és hogy tudja, hogy még szeretem, meghogy hiányzom neki...köszönöm szépen
Annyira passzol.Még soha nem kaptam ilyen tökéletes elemzést.
Alapos vetés volt, köszonom szépen! Nagyon pontosan látod, ez egy csiki- csuki kapcsolat, de időnként szórakoztató, mivel több időm van, így elvagyunk távolról! Soha nem akartam se vele, se mással párkapcsolatot, örülök a szabadságom ak! Fejből, elég volt! ❤
Un vu
Férjes állapotból, elég volt az 58 év! Viszont így visszatekintve, a ferjem sokban különb volt mint ez Férfi ember!
Köszönöm szépen a kedvességed szeretettel puszi neked drága Kornélia Judit Farkas Fehérgyarmat és László Nagy Budapesti Facebookon is együtt vagyunk egymásnak a világon 💯🥰❤️🌹👄👄☀️💖🙏🙏🙏💖🍀🦋❤️
🌹💜
Kőszőnőm szépen
Vège lettnem bizony
Azt irta hianyzom neki😢😢😢❤
Könyvből olvastad?? 😅 Jó, nem ilyen vicces, de nagyon pontos, látom sokmindenkinek. Nem mer jelentkezni, pedig tudom szeretne, konkrétan ki-be járkált egy általában nem teljesen "tiszta" mű nő a házba, még az hagyján ha nem voltam ott, na de élőben kibírni?! Mintha én lettem volna a vendég, erőszakos nőstény, ki birja ezt ki és még ő esett nekem... Persze, hogy léptem is, ha ezt szakitasnak vette 🤷 de nehogy már én keressem?! Abban a ruhákban teszi veszi magát amit tőlem kapott, nem vagyok gazdag, nem azért, de erre sem volt képes, sőt, még az edények is az enyémek, majd rájön, ilyenek csak bulizni mennek, ha talál normálisat, az meg hamar rájön hányas a nagykabát.. 😊 köszönöm, pontos vetés ❤
3 kapcsolat
Hirtelen szakitott 4 hónapja
Nem akartuk magasabb szintre emelni
Ő szeparálta el magát ,nem komminikál !
Igen ő álarcot visel a külvilág felé!
Kapot érzelmi,lelki támogatást .Hirtelen,
heves sok türelmet is kapott stb!
Sajnos😢😢😢elvett😢
Màr nem kell ezt elengedtem vègleg😢
Köszönömszépenmindenkirakástkedvesvagyésügyes? ?
Koszonom draga pont aktualis ez a videod koszonom ikerlangomal szeparacioban 😢😢😢😢❤❤❤
Nekem meghalt aparom
Sok erőt neked!
Az igaz sok mi dent nem tudok rolla meg.mindig sajna😢😢😢
😂😂😂 Látom nem fogadod meg a tanácsokat csak sopánkodsz, de semmit nem teszel magaddal, hogy fejlődhess... 🤔🤨🤷
Sajnos nem olvassa el, csak azt hajtja, hogy az Ikerlángja, de már mondták neki, hogy nem az.
Szepara ioban de mar keresett zota aztan ujra eltu t😢😢
Pontos 😮de mennyire.....😮😮😮😮😮😮hogy lehet ez?😮😮😮😮
Kiabrandult miert??😢😢
De miert keresett irt ujra akkor???😢
Nem Tűz jegyu en,em
Köszönöm szépen.