Takács Zsuzsa kérdésére poloskák ellen nekem bevált a fokhagymás permet, elriasztja a növényekről. 1/2 l vìzbe kverjünk el 1 ek fokhagymaport, vagy nyomjunk bele 3 gerezd f.hagymát. Hagyjuk állni egy kis ideig és már fújhatjuk is a paradicsomra. Ismételni szükség esetén.
Szia, azért írok, hogy visszajelzést nyújtsak. Kipróbáltam a paradicsomon levő fekete muslincákat és fehér repkedő lepkéket 1 napig áztatott , szétturmixolt paradicsomlevéllével bepermetezni. Este 9kor fújtam le, reggelre mint halott volt. Működik, természetes anyag, szuper. Ez úton köszönöm. Mindig sokat tanulok tőled. Kellemes nyarat kívánok. Réka
Köszönöm szépen! Nekem nincs fóliám, de saját nevelésű palántáim szépen növögetnek! Biztosan megpróbálom ezt a permetezést. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a videóra.
A feleségem is használja a tejet erre a célra, de most mégis végig jegyzetelte a videódat!😀👍 Mi a chilire is alkalmaztuk ezt tavaly. Tényleg a régi öregek tudtak valamit, mert a feleségem is apósomtól tanulta ezt gyerekkorában 😀👍 Jó az a kis kézi permetező úgy látom, hogy fémből van a szórófej, és van nyomáskieresztő szelep is rajta 👍 Üdvözöllek 👍👋👋
Igen. Sokért nem adnám, ha csak fele annyi tudásom és tapasztalatom volna, mint sok idős embernek, aki földel dolgozta végig az életét! Üdvözöllek és a kedves feleséged is!
Saját tapasztalatom ha nagy zsirtartalmu magyar tarka tehén tejének 1a 4 arányu keverékével permeteztem tökéletesen védett és kékes bevonatot képezett a leveleken Mig kisebb zsirtartalmu bolti tejjel még töményebb oldat sem védett tökéletesen.Szerencsére felénk hozzá lehet jutni jó minőségü házi tejhez!
Véleményem szerint a gombás megbetegedések elleni védelem alapja a gombák számára nem megfelelő Ph. Magas vagy alacson Ph esetén sok gomba képtelen működni. Így működik pl a szódabikarbónás permet (Ph 9 - lúgos) lisztharmat ellen, mivel a lisztharmat lúgos környezetben elpusztul. A peronoszpóra például elvan lúgos környezetben, de a savasra érzékeny. A kipermetezett tej 1-2 napon belül megsavanyodik (Ph 4,4 - savas). Szerintem ez hatátozza meg a gombák elleni vedelmet, nem a zsírtartalom. Gondoljunk a füstölés nélkül kint hagyott szalonnára. Penészedik, tehát a gombák szamára a zsír nem hiszem, hogy effektív védelmet biztosít. De persze ez csak egy vélemény 🙂. Meglehet, hogy tévedek. Egy biztos, a népi konyha emberemlékezet óta alkalmaz savat és lúgot gombák és baktériumok ellen. Gondoljunk az ecetben elrakott savanyúságra, vagy a hűtő kimosására szódabikarbónával.
Üdvözlöm! Nekem nagyon tetszik ahogyan kertészkedik ! Sokat tanulok,gyakorlatban is használom a tanácsokat.Köszönöm szépen! Citromfát is be lehet fújni tejjel? Atka ellen mit lehet használni,mert sokat kűzdök velük sikertelenűl./vegyszert nem szeretem használni/.Minden videóját megnézem,szeretem nézni és hallgatni.🤗
Atka ellen biológiailag két megoldást ismerek: 1. Neem olajos permetezés (az indiai neem fa olaja). Ez rengeteg gazdaboltban kapható. 100% bió és hatásos. 2. Gyéríthető kénes permetezéssel. Szintén a legtöbb gazdaboltban kapható sok bió kénes permet, poliszulfid hatóanyaggal. Tudom ez vegyszernek hangzik, de ugyanúgy biónak tekintett, mint a bordóilé. Ezeken kívül sajnos csak vegyszer jó atka ellen, legalábbis én nem ismerek más működő dolgot.
Ami van itthon. Nem a zsírtartalom a lényeg, hanem az, hogy a tej rásavanyodik a növényre és olyan PH értéket hoz létre annak felületén, ami kedvezőtlen a paradicsomvészt okozó gombáknak.
Szia,nagyon jók a videók. Sokat tanulok belőlük. Ez a tejes permet szerinted segít az őszibarack tafrinás levélfodrosodása esetén is,ha az elvileg gombás betegség? Vagy maradnak a vegyszerek?
Köszönöm,azért megpróbálom. Bár itt Szlovákia nyugati részén most is zuhog és hűvös van. Szóval lesz itt gombás beteg növény nyakig. Azért gondoltam,mert mégis csak vegyszermentes a tejes permet . Így is a legtöbb gyümölcs idén elfagyott.
@@eleonorarajcsanyi9640 Segíteni fog, de észben kell tartani, hogy megelőzésre való. Ha már beüt a gomba, késő. Ezért el kell kezdeni. Minden nagyobb eső után ismételni kell.
Köszönöm az infókat. Az lenne a kérdésem, hogy nekünk már gyönyörűek a paradicsomok és paprikák és uborkáink. Van rajta sok termés és nagyon sok virág is. Lehet így is permetezni? Kora reggel vagy késő este esetleg? Igaz én irányítom a fejét a permetezőnek, de ha mégis rá megy a virágra és a zöld paradicsomra kárt nem okoz benne?
Ha tejes a permet akkor persze! Egész a szezon végéig lehet. Egyedüli hátránya, hogy fogyasztás előtt meg kell mosni, mert a paradicsom/paprika felületén lesz a tejes permet, ami kicsit ragacsos. Egészségre nem ártalmas semmilyen szinten, de tapintásra ugye érzékelhető. Más szóval egyetlen hátránya, hogy a tőről letépve nem lehet a kertben elmajszolni, hanem be kell menni leöblíteni 🙂.
Gratulálok a videóidhoz! Nagyon sokat tanulok belőle. Az szeretném kérdezni, hogy idei szezonra még érdemes-e egy palántanövelô lámpàra beruházni. Svájcban élek, ahol jelenleg 0 fok körüli a hőmrérséklet.
A szódabikarbónát lent egy válaszban említed, de videót nem találtam róla nálad. Van vele tapasztalatod? Vannak felhasználási tippek persze más csatornákon, de az eddigi munkáid alapján nem kérdés az alaposságod és a hitelességed (szerintem másnak sem), szívesebben követném a te tanácsaidat. Köszönöm előre a választ vagy a linket, ha készült már videó csak én nem bukkantam rá.
Házi tejjel lehet, hogy működik, de a "pancsolt" tejet nagyon nem szívesen fogadták a palánták!!! Csak remélni tudom, hogy rendbe jönnek még a különben nagyon szép, erős palántáim. Lesárgultak és alsó leveleiket el is vesztették. Az ajánlott arányban használtam.
Nagyon sajnálom. Én rendszeresen bolti tejet használok és semmi bajuk, sőt. Rég voltak ilyen szépek. Éppen holnap fogom befújni újra őket, a palántákat is és a kiültetett parikat is. Rengeteg embert ismerek, akik szintén használják. Nem lehet, hogy valami más történt? Esetleg erős napsütés közben lettek lefújva, vagy hideg volt a keverék? Nem lenne szabad ettől besárguljon.
Sajnos nem tudok segíteni, mert uborkára még nem próbáltam. De idén ki szeretném próbálni, mert az ubi tényleg nagyon könnyen kap el gombás betegségeket.
Kedves István! Felmerült bennem egy kérdés, most hogy szépen fejlődnek a növények.... A tejes permetezés tök félékre, uborkára vajon jó - e szerinted? Illetve az említett növényeket miként lehet védeni a betegségük ellen?
Peronoszpóra megelőzésére nagyon jól beválik a tej bármire. Ez ugye főleg az uborkát támadja. A tök, ilyen száraz meleg időben inkább lisztharmatra hajlamos, de bizony ő is elkapja néha a peronoszpórát is. A tej segít megelőzni, ha nem is 100%-os hatásfokkal, de sokat segít. Én amikor tejjel fújok, adok a paradicsomnak, paprikának, uborkának, néha a töknek is. Legutóbb például a tök miatt kevertem be permetet, mert gyanús sárga foltok voltak az alsó leveleken. Lekaptam őket, aztán befújtam. Nem is jentkezett azóta. Ugyanakkor a lisztharmatot mostantól nagyon kell figyelni, mert jön az ideje.
Jo napot ! Kerdesem van , ezek a palantak a satorban vannak elvetve ott keltek ki ? Szemelyszerint hasznalom a tejes permetett egy eve es bizony van kulombseg a tejjel permetezet palanta kozott es az kozot ami nem kapot tejes permetett !
Köszönöm a videót, jó lehet ez a permetezés a földieperre, ribizlire is? Van még egy kérdésem,előre is köszönöm a válaszát,hogy mennyire szereti a vizet a paradicsom? Naponta,vagy kétnaponta is elég?
Kipróbáltam, köszönöm a tippet. Paprikára, uborkára is szórtam. Remélem jó hatékony lesz. :) A paprika tetvességre tudsz valami jó megoldást? Próbáltam tavaly Biokillt, kenőszappanos oldatot is, de nem volt 100 százalékos a siker.. Lehet, hogy előbb kellett volna permeteznem?
@@evakovacs763 Ezzel én is így vagyok. De jobb két lábbal a földön, mint a fejemmel a fellegekben. Épp ezért igyekszek mindent a lehető legjobban megelőzni. A gombás betegségeket is és a tetveket is levéltrágyával.
Szia Kisvakond! A tejes permetet szoktad levéltrágyával kombinálni, oly módon hogy beleteszed azt a tejes vízbe? Látod ennek hátrányát, valamiért esetleg nem érdemes? Köszönöm, nagyon szeretem a csatornád, Ádám
Mert ezzel növelni tudom a gyökerek mennyiségét a paradicsom esetében. Ha a szár földbe kerül, akkor gyökerek fejlődnek rajta. Ugyanakkor nem jó túl mélyre ültetni egyenes pozícióban, mert a talaj lent hidegebb és kevesebb a tápanyag tartalma. Ezért kb 30-40 fokos szögben kerülnek beültetésre, földel fedve a szár egy jó részét. Van erről több videó is a csatornán.
Köszönöm🙂 régóta követem a csatornát, nagyon hasznosak a videók! 😊 Végre lett saját kertem és okosodok a paprika paradicsom nevelésben😅 csak így tovább, már várom a következő videót🙏 üdv Bécsből
mennyire lehet olyan helyen ültetett palántát lefújni ahol a napsütés nagyon közvetlenül éri őket? nem égeti meg a Nap a sugaraival a levélen lévő vízcseppek miatt? vagy kellő porlasztással ez a gond nem jön elő?
Okos ötlet!! Mit tapasztaltál, a poloskákat távoltartja a tejes permetezés? Nálunk sok paradicsomot fakora, szivacsosra szivogatnak ezek a dögök. 😕Mindenképpen kipróbálom, nekem is van pár tő az üvegházban 🤩
@@zsuzsatakacs1901 Nem. Flakonból és elemlámpából (tölthető elemlámpa, hogy ne kerüljön pénzbe az elem) szuper poloskacsapdát lehet összeállítani, ami minden éjjel megtelik, reggel pedig ki kell üríteni.
@@Kisvakondkert 🤩🤸♀️persze, hogy érdekel!!! Szerintem sokunknak van ilyen nemkívánatos vendége. A csapda elkészítéséről esetleg tudnál előbb videót, mire jön a hadsereg felkeszülve várjuk....
Kisvakond csatorna Neharagudj hogy zavarok eggy kérdésem volna,ha a paradicsomot lepermetezem a tejes vizzel a bogyójába nem szívódikfel ? Mert a családba van tej érzékeny, előre is köszönöm Maradok tisztelettel Irén
@@norm4267 A laktóz tejcukor érzékenység esetén gond. Én ezt kötöm össze a tejérzékenység fogalmával. Bár lehet, hogy a kérdező a tejfehérje allergiára gondolt. Ha így lenne, a lényegen nem változtat, hiszen a növények nem vesznek fel fehérjéket.
@@Kisvakondkert Ennek örülök, mármint hogy nem szív fel fehérjét. Ma szeretném kipróbálni a videódban elhangzottakat, így bátrabban kezdek bele. Félre ne érts, nem támadni akartam a válaszommal, a köztudatban rosszul ugyan, de sajnos valóban a laktózérzékenység jut eszébe az embereknek a tejallergia szó alatt. Ettől függetlenül tetszett a videód, mintha csak a saját növényeim lettek volna rajta, remélem nálam is legalább ilyen hatásos lesz. Köszönöm.
@@subotal Nagyon nehéz kérdés, ugyanis utólagos megoldás nem igazán van. Akkor kell lépni, amikor a gyapottok-bagolylepke "támad". Amikor a lárvák már berágták magukat a bogyóba, sajnos már késő.
Nem, szőlőn nep próbáltam, de valószínűleg működne. Hagyományos bolti tejet használok, 3,5%-os zsírtartalommal. Nem hiszem, hogy a zsírosság mérvadó lenne.
Szeretnék kérdezi nekem csak nagyon kevés a veteményes kert van csak azt szeretem kérdezni a petrezselyem levelere a hernyok ellen mit javasolna előre is köszönöm
Sajnos én nem ismerek ezek ellen más szelíd megoldást, csak a kézi eltávolítást. Mivel zöld színük szokott lenni, nehéz észrevenni őket. Jellemzően felszívódó vegyi permettel lehet ellenük tenni. De, ha nem permetezne és ha csak kevés zöldség van, meg lehet próbálni a lombot kézzel megrázni, megpofozgatni, hogy lehulljanak, így a földön könnyebb összeszedni, vagy hajnalban a locsolócsővel vízsugárral "lerázni" őket a földre, ahol látszanak és össze lehet szedni kézzel.
Tejes vizet a paradicsomra egész évben használom, minden kiadós eső után. Gomba ellen véd. Csalánlevet tetvek és atkák ellen használom és mint trágyát (felszívódó levéltrágyát).
Igen. Kedves chilis barátom már tavaly is használta a fóliájában. Kültéren is jó, csak az eső miatt gyakrabban kell nyomatni. Nézz be a csatornájára. A neve: "MiSi" 😊
@@jenofarkas7554 Jó kérdés .... bióban utazva jó a sima csalánlé is, de az 3 hét amíg elkészül. De, ha nagy a baj és sürgős, talán készítenék egy ázalékot az arany hármasból: fokhagyma, csalán és pitypang. 1 vagy maximum 2 napi áztatás után mehet a tetűre.
KEDVES kisvakond ismét tanácsot kérnék én nagyon sok paradicsomot főzök be minden évben az idén sajnos érdekes dolgot tapasztalok és nem tudom hogyan kellene védekezni ellene ugyan is paszírozás után azt tapasztalom hogy olyan nagyon apró minta kis kukacok uszkálnánák a át paszírozott paradicsomban mi ez és mit tehetnék ellene
Az egyetlen kártevő, amelyiket én ismerem és lárvák megjelenéséhez vezethet a paradicsom bogyóiban a Tuta Absoluta. Ennek a magyar elnevezése: Dél-Amerikai paradicsommoly. Sajnos szinte lehetetlen védekezni ellene, mert a hobbi kertészek számára engedélyezett permetszerek nagy részére már immunis. Az egyetlen olyan időpillanat, amikor lépni lehet ellenük az a lárvák kelésének pillanata, ezért időzíteni kell a védekezést.
Azt szeretném kérdezni,virágoknál is lehet használni? Barnúl,felfélé pöndörödik a levele,tetves is,elvékonyodik tőnél,sajnos ez a DÁLIA, saját nevelés ! Most kezd bokrosodni!😒
Takács Zsuzsa kérdésére poloskák ellen nekem bevált a fokhagymás permet, elriasztja a növényekről. 1/2 l vìzbe kverjünk el 1 ek fokhagymaport, vagy nyomjunk bele 3 gerezd f.hagymát. Hagyjuk állni egy kis ideig és már fújhatjuk is a paradicsomra. Ismételni szükség esetén.
Köszönöm!Kipróbálom!👍🌷😊
Szia.Csak ámulok.Nagyon jók a videók,szeretem őket.Én is ki fogom próbálni.Nagy nagy gratula az eddigi munkádhoz.
Szia, azért írok, hogy visszajelzést nyújtsak. Kipróbáltam a paradicsomon levő fekete muslincákat és fehér repkedő lepkéket 1 napig áztatott , szétturmixolt paradicsomlevéllével bepermetezni. Este 9kor fújtam le, reggelre mint halott volt. Működik, természetes anyag, szuper. Ez úton köszönöm. Mindig sokat tanulok tőled. Kellemes nyarat kívánok. Réka
Az este végeztem el ezt az eljárást , igaz az arányok eltérnek ettől amit itt hallok , de a következő így fog történni !
Köszönöm !
Amit hall, az is meglehet ebből a régi videómból indult 🙂, csak a szájról szájra ternedés miatt átalakult.
Köszönöm szépen! Nekem nincs fóliám, de saját nevelésű palántáim szépen növögetnek! Biztosan megpróbálom ezt a permetezést.
Nagyon örülök, hogy rátaláltam a videóra.
Én köszönöm! Biztosan segíteni fog, hogy erősebb, egészségesebb növényei legyenek!
Ez nagyon klassz lehet, kifogom próbálni! Kôszônôm szépen.
Én uborkát és paprikara is használom! És ott is jó !
KÖSZÖNÖM.
Kifogom próbálni , más
növényen is.!
Kifogom próbálni.
Köszönöm.
Szuper!!!! Pont ez lett volna a kérdésem! Akkor a paprikáim is tejben fognak ,,fürödni".Köszönöm!
Köszönöm ezeket az élvezetes, gyakorlatias videókat.
Köszönöm szépen! Okos ötlet alkalmazni fogom! Üdvözöllek szeretettel!😊😊♥️👍👍
Nagyon jó videó, 👍Használtam már tejes keveréket,az is jó vt, de kipróbálom ezt az arányt 😊
Köszönöm!
Koszonom szepen , SUPERRR!!! volt a video es hasznos az informacio!!!***** : )))"
A feleségem is használja a tejet erre a célra, de most mégis végig jegyzetelte a videódat!😀👍 Mi a chilire is alkalmaztuk ezt tavaly. Tényleg a régi öregek tudtak valamit, mert a feleségem is apósomtól tanulta ezt gyerekkorában 😀👍 Jó az a kis kézi permetező úgy látom, hogy fémből van a szórófej, és van nyomáskieresztő szelep is rajta 👍 Üdvözöllek 👍👋👋
Igen. Sokért nem adnám, ha csak fele annyi tudásom és tapasztalatom volna, mint sok idős embernek, aki földel dolgozta végig az életét!
Üdvözöllek és a kedves feleséged is!
Feljegyeztem, használni fogom! Köszönöm szépen!,
Réz szórófejes. A Lidl-ben 1899 Ft.
Köszönöm szépen az ötletet!!!
Nagyon okos dolog,,,,köszönöm!
Szuper. Nagyon köszönöm.
köszia jó tanácsot kiprobálom
Ismét egy hasznos videó 👌👏a fagyot tényleg jól átvészelték a dupla fóliában😁😁😁
Én is alkalmazóm a tejes permetezest.Szépek,egészségesek a paradicsomok.
Aranyat érnek ezek a régi metódusok. Én nem tudtam a gombaölő hatásáról, én tetvek ellen hasznaltam
Saját tapasztalatom ha nagy zsirtartalmu magyar tarka tehén tejének 1a 4 arányu keverékével permeteztem tökéletesen védett és kékes bevonatot képezett a leveleken Mig kisebb zsirtartalmu bolti tejjel még töményebb oldat sem védett tökéletesen.Szerencsére felénk hozzá lehet jutni jó minőségü házi tejhez!
Véleményem szerint a gombás megbetegedések elleni védelem alapja a gombák számára nem megfelelő Ph. Magas vagy alacson Ph esetén sok gomba képtelen működni. Így működik pl a szódabikarbónás permet (Ph 9 - lúgos) lisztharmat ellen, mivel a lisztharmat lúgos környezetben elpusztul. A peronoszpóra például elvan lúgos környezetben, de a savasra érzékeny.
A kipermetezett tej 1-2 napon belül megsavanyodik (Ph 4,4 - savas). Szerintem ez hatátozza meg a gombák elleni vedelmet, nem a zsírtartalom. Gondoljunk a füstölés nélkül kint hagyott szalonnára. Penészedik, tehát a gombák szamára a zsír nem hiszem, hogy effektív védelmet biztosít.
De persze ez csak egy vélemény 🙂. Meglehet, hogy tévedek. Egy biztos, a népi konyha emberemlékezet óta alkalmaz savat és lúgot gombák és baktériumok ellen. Gondoljunk az ecetben elrakott savanyúságra, vagy a hűtő kimosására szódabikarbónával.
Köszönöm!
Én kefirrel, vagy joghurtal permeteztem..
500gr- ot 5 liter vízben feloldottam, és ezzel locsoltam havonta.
Remek a mix,én még egy marék keserű sót is rakok az egyvelegbe .
Epsom sot?
Üdvözlöm! Nekem nagyon tetszik ahogyan kertészkedik ! Sokat tanulok,gyakorlatban is használom a tanácsokat.Köszönöm szépen! Citromfát is be lehet fújni tejjel? Atka ellen mit lehet használni,mert sokat kűzdök velük sikertelenűl./vegyszert nem szeretem használni/.Minden videóját megnézem,szeretem nézni és hallgatni.🤗
Atka ellen biológiailag két megoldást ismerek:
1. Neem olajos permetezés (az indiai neem fa olaja). Ez rengeteg gazdaboltban kapható. 100% bió és hatásos.
2. Gyéríthető kénes permetezéssel. Szintén a legtöbb gazdaboltban kapható sok bió kénes permet, poliszulfid hatóanyaggal. Tudom ez vegyszernek hangzik, de ugyanúgy biónak tekintett, mint a bordóilé.
Ezeken kívül sajnos csak vegyszer jó atka ellen, legalábbis én nem ismerek más működő dolgot.
👍
Szia! Nagyon jók a videoid, mindegyiket megnézem. Hány százalék zsírtartalmú tejet használsz?
Ami van itthon. Nem a zsírtartalom a lényeg, hanem az, hogy a tej rásavanyodik a növényre és olyan PH értéket hoz létre annak felületén, ami kedvezőtlen a paradicsomvészt okozó gombáknak.
Szőlőn is jó!
❤❤❤❤❤❤❤❤
Szia,nagyon jók a videók. Sokat tanulok belőlük. Ez a tejes permet szerinted segít az őszibarack tafrinás levélfodrosodása esetén is,ha az elvileg gombás betegség? Vagy maradnak a vegyszerek?
Ha már fertőzött, akkor nem hiszem. A paradicsomra is megelőzésképp használom, nem "gyógyítani".
Köszönöm,azért megpróbálom. Bár itt Szlovákia nyugati részén most is zuhog és hűvös van. Szóval lesz itt gombás beteg növény nyakig. Azért gondoltam,mert mégis csak vegyszermentes a tejes permet . Így is a legtöbb gyümölcs idén elfagyott.
@@eleonorarajcsanyi9640 Segíteni fog, de észben kell tartani, hogy megelőzésre való. Ha már beüt a gomba, késő. Ezért el kell kezdeni. Minden nagyobb eső után ismételni kell.
Köszönöm a tanácsot,észben fogom tartani.
Köszönöm az infókat. Az lenne a kérdésem, hogy nekünk már gyönyörűek a paradicsomok és paprikák és uborkáink. Van rajta sok termés és nagyon sok virág is. Lehet így is permetezni? Kora reggel vagy késő este esetleg? Igaz én irányítom a fejét a permetezőnek, de ha mégis rá megy a virágra és a zöld paradicsomra kárt nem okoz benne?
Ha tejes a permet akkor persze! Egész a szezon végéig lehet. Egyedüli hátránya, hogy fogyasztás előtt meg kell mosni, mert a paradicsom/paprika felületén lesz a tejes permet, ami kicsit ragacsos. Egészségre nem ártalmas semmilyen szinten, de tapintásra ugye érzékelhető. Más szóval egyetlen hátránya, hogy a tőről letépve nem lehet a kertben elmajszolni, hanem be kell menni leöblíteni 🙂.
Mi
Gratulálok a videóidhoz! Nagyon sokat tanulok belőle. Az szeretném kérdezni, hogy idei szezonra még érdemes-e egy palántanövelô lámpàra beruházni. Svájcban élek, ahol jelenleg 0 fok körüli a hőmrérséklet.
Hegyvidéken májusban még fagyhat. Így még eléggé soká lehet barmilyen palántát kiültetni. Ha nincs napfényes, világos ablak, akkor a válaszom: igen.
Köszönöm szèpen a válaszod! Örülök, hogy ezt írtad, mert a vidód alapjàn már nagyon megszerettem ezt a lámpát!❤
A szódabikarbónát lent egy válaszban említed, de videót nem találtam róla nálad. Van vele tapasztalatod? Vannak felhasználási tippek persze más csatornákon, de az eddigi munkáid alapján nem kérdés az alaposságod és a hitelességed (szerintem másnak sem), szívesebben követném a te tanácsaidat. Köszönöm előre a választ vagy a linket, ha készült már videó csak én nem bukkantam rá.
Házi tejjel lehet, hogy működik, de a "pancsolt" tejet nagyon nem szívesen fogadták a palánták!!! Csak remélni tudom, hogy rendbe jönnek még a különben nagyon szép, erős palántáim. Lesárgultak és alsó leveleiket el is vesztették. Az ajánlott arányban használtam.
Nagyon sajnálom. Én rendszeresen bolti tejet használok és semmi bajuk, sőt. Rég voltak ilyen szépek. Éppen holnap fogom befújni újra őket, a palántákat is és a kiültetett parikat is. Rengeteg embert ismerek, akik szintén használják. Nem lehet, hogy valami más történt? Esetleg erős napsütés közben lettek lefújva, vagy hideg volt a keverék? Nem lenne szabad ettől besárguljon.
@@Kisvakondkert Az lehet, hogy hideg lehetett a keverék, erre nem figyeltem. Köszönöm válaszát.
@@beatrixbarna9518 Nagyon sajnálom. Remélem helyrejönnek!
Udvozlom szeretnem azt megkerdezni hogy mar permetezte az uborkat a tejes oldatal. Koszonom. Sk.
Sajnos nem tudok segíteni, mert uborkára még nem próbáltam. De idén ki szeretném próbálni, mert az ubi tényleg nagyon könnyen kap el gombás betegségeket.
@@Kisvakondkert koszonom enis megprobalom. Udvozlom Szlovakiabol.
Szia! Azt szeretném kérdezni, hogy ez a tejes permetezés, jo gyümölcsfákra is,meg szőlőkre is!
Gyümölcsfára nem. Szőlőre pedig sohasem próbáltam.
@@Kisvakondkert Nagyon köszönöm a választ!🙏💗
Köszönöm,áldás.
Hány százalékos tejjel permetezés köszönöm
Teljesen mindegy. Én sima 1,5%-os tejjel fújom évek óta.
Kedves István! Felmerült bennem egy kérdés, most hogy szépen fejlődnek a növények.... A tejes permetezés tök félékre, uborkára vajon jó - e szerinted? Illetve az említett növényeket miként lehet védeni a betegségük ellen?
Peronoszpóra megelőzésére nagyon jól beválik a tej bármire. Ez ugye főleg az uborkát támadja. A tök, ilyen száraz meleg időben inkább lisztharmatra hajlamos, de bizony ő is elkapja néha a peronoszpórát is. A tej segít megelőzni, ha nem is 100%-os hatásfokkal, de sokat segít. Én amikor tejjel fújok, adok a paradicsomnak, paprikának, uborkának, néha a töknek is. Legutóbb például a tök miatt kevertem be permetet, mert gyanús sárga foltok voltak az alsó leveleken. Lekaptam őket, aztán befújtam. Nem is jentkezett azóta.
Ugyanakkor a lisztharmatot mostantól nagyon kell figyelni, mert jön az ideje.
@@Kisvakondkert Nekem is van egy levél ami sárgás a cukkini, akkor így járok el ahogy írtad. A peroniszpora ellen, hogy tudunk védekezni?
@@zsuzsatakacs1901 Ha már van, akkor rezes permetezéssel. Ha még nincs, megelőzésre jó a tej.
@@Kisvakondkert Még nincs, 🙏🙏🙏, akkor tej. Nagyon köszönöm!!
Jo napot ! Kerdesem van , ezek a palantak a satorban vannak elvetve ott keltek ki ? Szemelyszerint hasznalom a tejes permetett egy eve es bizony van kulombseg a tejjel permetezet palanta kozott es az kozot ami nem kapot tejes permetett !
Tiszteletem! Nem, palántázott paradicsomok. Kb 2 hete, a fagyok előtt voltak kitéve. Egy második fóliaalagút alatt vészelték át a fagyokat.
P
Köszönöm. Ez a tejes permetezés lisztharmat ellen is működik?
Mint megelőzés segít. Ha már lisztharmatos, akkor segít visszafogni a terjedést, de meg nem gyógyítja.
Üdvözlöm!Szabadtartásban 2-3 hetente elég megismételni? Virágra és a termésre nem menjen ugye?
Pontosan!
Köszönöm a videót, jó lehet ez a permetezés a földieperre, ribizlire is? Van még egy kérdésem,előre is köszönöm a válaszát,hogy mennyire szereti a vizet a paradicsom? Naponta,vagy kétnaponta is elég?
Nem jó naponta locsolni, esetleg csak erős kánikula idején. A ritkábban nagyobb mennyiséget jobb politika.
Szia! Nagyon tetszik a videód. Szeretnén kérdezni ez szőllőnél is jó lehet ez a tejes megoldás köszönöm ha válaszolsz
Sajnos nem tudom. Szőlőnél nem próbáltam.
@@Kisvakondkert köszönöm
Kipróbáltam, köszönöm a tippet. Paprikára, uborkára is szórtam. Remélem jó hatékony lesz. :) A paprika tetvességre tudsz valami jó megoldást? Próbáltam tavaly Biokillt, kenőszappanos oldatot is, de nem volt 100 százalékos a siker.. Lehet, hogy előbb kellett volna permeteznem?
100% siker csak permetszerekkel lesz. Minden egyéb csak gyérít.
@@Kisvakondkert köszönöm, nem túl biztató ez.. Szerettem volna elkerülni a mérgeket..
@@evakovacs763 Ezzel én is így vagyok. De jobb két lábbal a földön, mint a fejemmel a fellegekben. Épp ezért igyekszek mindent a lehető legjobban megelőzni. A gombás betegségeket is és a tetveket is levéltrágyával.
@@Kisvakondkert ezt részleteznéd egy kicsit mire gondolsz?
Vagy Van erről valahol videód? Kösz
😃
@@evakovacs763 Sajnos nincs titkos receptem. Ezt használtam pl legutóbb tetvek ellen:
th-cam.com/video/0SMEhUL3qlE/w-d-xo.html
Szia Kisvakond!
A tejes permetet szoktad levéltrágyával kombinálni, oly módon hogy beleteszed azt a tejes vízbe?
Látod ennek hátrányát, valamiért esetleg nem érdemes?
Köszönöm, nagyon szeretem a csatornád,
Ádám
Nem szoktam keverni, de nem hiszem, hogy ártana.
Lehet-e a malnatöveket, leveleit ilyen tejes keverekkel a gombabetegseg ellen, esetleg a tetvek ellen is kethetente befujni?
Természetesen. Bár én nem hiszem, hogy tetvek ellen ez hatásos lenne.
A ragadós anyag nem a tejcukor?
Lehet, nem tudnám megmondani.
Vettem az adást. Még hideg van, de lessz it nálunk is nyár!
Nekem is bevállt a tejes permetezes. De miért fekteted el a palántát ülteteskor? Biztos van logikus magyarázata
Mert ezzel növelni tudom a gyökerek mennyiségét a paradicsom esetében. Ha a szár földbe kerül, akkor gyökerek fejlődnek rajta. Ugyanakkor nem jó túl mélyre ültetni egyenes pozícióban, mert a talaj lent hidegebb és kevesebb a tápanyag tartalma. Ezért kb 30-40 fokos szögben kerülnek beültetésre, földel fedve a szár egy jó részét. Van erről több videó is a csatornán.
Szia Kisvakond!!paprika palántákat is lehet így permetezni?köszönöm a választ előre is
Természetesen! Minden kerti növényre alkalmazható kivétel nélkül. A tej olyan enzimeket tartalmaz, amelyek a gombákat pusztítják.
Köszönöm🙂 régóta követem a csatornát, nagyon hasznosak a videók! 😊 Végre lett saját kertem és okosodok a paprika paradicsom nevelésben😅 csak így tovább, már várom a következő videót🙏 üdv Bécsből
En meg csinaltam kvancsi leszek milyen lesz mennyi idonkent kell csinalni tettem a rozsakra is
Minden komolyabb eső után kell megismételni. A rózsa szerintem nem szokott gombás megbetegedést produkálni, ezért nem tudom, ha örül neki.
mennyire lehet olyan helyen ültetett palántát lefújni ahol a napsütés nagyon közvetlenül éri őket? nem égeti meg a Nap a sugaraival a levélen lévő vízcseppek miatt? vagy kellő porlasztással ez a gond nem jön elő?
Nem lehet. Este kell vagy kora reggel, mikor még szórt fény van és nincs a növény felhevülve.
@@Kisvakondkert köszönöm
Okos ötlet!! Mit tapasztaltál, a poloskákat távoltartja a tejes permetezés? Nálunk sok paradicsomot fakora, szivacsosra szivogatnak ezek a dögök. 😕Mindenképpen kipróbálom, nekem is van pár tő az üvegházban 🤩
Poloskára sajnos szerintem a kézi lepöccintés a legjobb vizes edénybe. Tavaly használtam fénycsapdát is poloska ellen, az is működik.
@@Kisvakondkert Mit értsek ez alatt? Pirított poloskák lesznek 😆 vagy éjjel mész poloska vadászatra kézzel szeded😏?
@@zsuzsatakacs1901 Nem. Flakonból és elemlámpából (tölthető elemlámpa, hogy ne kerüljön pénzbe az elem) szuper poloskacsapdát lehet összeállítani, ami minden éjjel megtelik, reggel pedig ki kell üríteni.
@@zsuzsatakacs1901 Ha érdekel, nyáron szívesen megmutatom egy videóban.
@@Kisvakondkert 🤩🤸♀️persze, hogy érdekel!!! Szerintem sokunknak van ilyen nemkívánatos vendége. A csapda elkészítéséről esetleg tudnál előbb videót, mire jön a hadsereg felkeszülve várjuk....
a levél alsó részét, fonákját is érdemes vagy csak a felső részét?
Minden részét. Ez egy kontakt készítmény. Bevonatot kell létrehozni.
@@Kisvakondkert köszönöm
Szia!A tejsavót ajánlod valamire?Mintha hallottam volna a jótékony hatásáról.
Én nem használom.
@@Kisvakondkert köszi
Ha virágzik, akkor is lehet? Nem tapad össze a virágszirom?
Nem. Egyébként a permetező a te kezedben van. Oda spriccelsz, ahol levél van, nem bele a virág közepébe.
Kisvakond csatorna Neharagudj hogy zavarok eggy kérdésem volna,ha a paradicsomot lepermetezem a tejes vizzel a bogyójába nem szívódikfel ? Mert a családba van tej érzékeny, előre is köszönöm Maradok tisztelettel Irén
Szerintem nem. A tejérzékenység a laktóz miatt jön lézre. A paradicsom nem hiszem, hogy felszívná a laktózt. De inkább azt mondom, hogy nem tudom.
@@Kisvakondkert A tejérzékenység lényegesen komolyabb betegség mit a laktóz érzékenység. A kettő nem ugyanaz.
@@norm4267 A laktóz tejcukor érzékenység esetén gond. Én ezt kötöm össze a tejérzékenység fogalmával. Bár lehet, hogy a kérdező a tejfehérje allergiára gondolt. Ha így lenne, a lényegen nem változtat, hiszen a növények nem vesznek fel fehérjéket.
@@Kisvakondkert Ennek örülök, mármint hogy nem szív fel fehérjét. Ma szeretném kipróbálni a videódban elhangzottakat, így bátrabban kezdek bele. Félre ne érts, nem támadni akartam a válaszommal, a köztudatban rosszul ugyan, de sajnos valóban a laktózérzékenység jut eszébe az embereknek a tejallergia szó alatt. Ettől függetlenül tetszett a videód, mintha csak a saját növényeim lettek volna rajta, remélem nálam is legalább ilyen hatásos lesz. Köszönöm.
Ez szőlőhöz is jó lehet?
Valószínűleg igen, bár nem próbáltam.
Kérdésem,hogyha már virágzik a paradicsom, akkor us kehett rá permetezés!
Késő este vagy kora hajnalban igen.
Köszönöm szépen válaszát!
Hernyó ellen mi a jó megoldás a paradicsomnál?
@@subotal Nagyon nehéz kérdés, ugyanis utólagos megoldás nem igazán van. Akkor kell lépni, amikor a gyapottok-bagolylepke "támad". Amikor a lárvák már berágták magukat a bogyóba, sajnos már késő.
@@Kisvakondkert köszönöm a választ!
Mivel lehetne vajon megelőzni?
@@subotal Karate, Dipel, stb. Sajnos igazán hatásos csak a vegyszer.
Mennyire zsíros tej a jobb? Szőlőre van tapasztalat?
Nem, szőlőn nep próbáltam, de valószínűleg működne. Hagyományos bolti tejet használok, 3,5%-os zsírtartalommal. Nem hiszem, hogy a zsírosság mérvadó lenne.
paprika palántát is lehet igy permetezni?
Hogyne.
Jó ez a tejes permetezés az uborkára is?
Igen.
Nagyon köszönöm.
Szeretnék kérdezi nekem csak nagyon kevés a veteményes kert van csak azt szeretem kérdezni a petrezselyem levelere a hernyok ellen mit javasolna előre is köszönöm
Sajnos én nem ismerek ezek ellen más szelíd megoldást, csak a kézi eltávolítást. Mivel zöld színük szokott lenni, nehéz észrevenni őket. Jellemzően felszívódó vegyi permettel lehet ellenük tenni. De, ha nem permetezne és ha csak kevés zöldség van, meg lehet próbálni a lombot kézzel megrázni, megpofozgatni, hogy lehulljanak, így a földön könnyebb összeszedni, vagy hajnalban a locsolócsővel vízsugárral "lerázni" őket a földre, ahol látszanak és össze lehet szedni kézzel.
@@Kisvakondkert köszönöm
Én úgy vettem észre, hogy a tejtermékek vonzzák a meztelencsigákat a tejjel permetezéssel ez nem szokott veszélyt okozni?
Nem érzékeltem ilyet. Ráadásul amit fújok, azt jellemzően nem támadják csigák.
Köszönöm,megnyugtatott!
Szeretnék érdeklődni, hogy a csalánlét higítva, vagy higítás nélkül kell használni permetezésre?
Higítva. Töményen túl erős.
@@Kisvakondkert És milyen arányba higítsam?
Hányszázalékos tej?
Mindegy. A zsírtartalom nem lényeges. A megsavanyodott fehérjék adják a hatóanyagot.
Csalánnal medig kell permetezni és mikor kell a tejes viz ?
Tejes vizet a paradicsomra egész évben használom, minden kiadós eső után. Gomba ellen véd. Csalánlevet tetvek és atkák ellen használom és mint trágyát (felszívódó levéltrágyát).
@@Kisvakondkert köszönöm a gyors válaszod 😍
p
Szia ez uborkához is jó?
Bizony!
Köszi a választ 😉
Akkor gondolom paprikához is
@@KarolyneNyiri-eh8wl Így van!
ha nagyobb töménységben használom mi történik
Csupa ragacs lesz a növény.
Ha virágzik a paradicsom akkor is lehet a tejes permetezés?
Igen. Persze nem kell belespriccelni a virág közepébe.
Èn is használom már règtöl csak nem ebben az arányban az uborkára babára tökrre is jó
Szia érdeklödnék ez a vizes tej paprika palántára is jó foliasátorban van ?
Igen. Kedves chilis barátom már tavaly is használta a fóliájában. Kültéren is jó, csak az eső miatt gyakrabban kell nyomatni. Nézz be a csatornájára. A neve: "MiSi" 😊
Négy hozzászólással lejjebb meg is találod a nevét.
Köszönöm szépen a segítséget,levéltetvesség ellen mit tanácsolnál ami bio
@@jenofarkas7554 Jó kérdés .... bióban utazva jó a sima csalánlé is, de az 3 hét amíg elkészül. De, ha nagy a baj és sürgős, talán készítenék egy ázalékot az arany hármasból: fokhagyma, csalán és pitypang. 1 vagy maximum 2 napi áztatás után mehet a tetűre.
Nagyon szépen köszönöm kifogom probálni
Használjatok NEEM OLAJAT!
A neem olaj egyáltalán nem ad védelmet gombabetegségek ellen, mint a tej.
életemben nem hallottam ilyet
Ami késik, nem múlik 😉
@@Kisvakondkert feleségem kipróbálja!
@ o} 0 9ii
🤔👼2022 március 23-án Kőszőnőm 👼
A tejbe még jódot javasolnak🤔☺️😉
Lehet. Én nem teszek bele semmit és így is jól működik. A jód szerintem csak mint "levéltrágya" kellene bele.
KEDVES kisvakond ismét tanácsot kérnék én nagyon sok paradicsomot főzök be minden évben az idén sajnos érdekes dolgot tapasztalok és nem tudom hogyan kellene védekezni ellene ugyan is paszírozás után azt tapasztalom hogy olyan nagyon apró minta kis kukacok uszkálnánák a át paszírozott paradicsomban mi ez és mit tehetnék ellene
Az egyetlen kártevő, amelyiket én ismerem és lárvák megjelenéséhez vezethet a paradicsom bogyóiban a Tuta Absoluta. Ennek a magyar elnevezése: Dél-Amerikai paradicsommoly. Sajnos szinte lehetetlen védekezni ellene, mert a hobbi kertészek számára engedélyezett permetszerek nagy részére már immunis. Az egyetlen olyan időpillanat, amikor lépni lehet ellenük az a lárvák kelésének pillanata, ezért időzíteni kell a védekezést.
Azt szeretném kérdezni,virágoknál is lehet használni?
Barnúl,felfélé pöndörödik a levele,tetves is,elvékonyodik tőnél,sajnos ez a DÁLIA, saját nevelés !
Most kezd bokrosodni!😒
A tej nem igazán használ tetű ellen. Ajánlom a szappanos vízzel történő permetezést vagy lemosást.
A tejes permetezés nem üti a lombtrágyázást? Vagy hétfő tejes, utána csütürtök lombtrágya?
Lombtrágyázni kéthetente szükséges. Egyébként a kettő váltott használata nem okoz semmilyen problémát
@@Kisvakondkert Köszönöm!
Réztartalmú szerrel nem szoktál? Én az elején igen két-három alkalommal, amikor már zöld termések vannak, onnantól tejjel.
Év, növény és kártevő nyomás függvénye.
@@Kisvakondkert na ja. Igen, én is így állok a kérdéshez.