Kedves Ildy! Egy valami biztos, az a tudás, hogy a nulláról létre tudtuk ezt hozni. Bármikor bárkinek a tulajdonát elvehetik, igaz ez a Tulipános Tanyára is. Valóban vészterhes időszak kezdődött meg!
Hasznos videó! Pár gondolat még a témával kapcsolatosan. A képletet jelentősen lehet még egyszerűsíteni, ha az ember lemond a fogyasztói társadalomban megszokott pazarló igényekről. (Főleg, ha az ökológiai lábnyomunkat akarjuk csökkenteni). Nem feltétlenül kell húst enni, vagy nem annyi amennyit most fogyasztunk. Magyarországon átlagosan 60-65 kg/év/fő húst fogyasztunk, amit ha meg kell "termelni" az nagyok sok munka, idő, pénz, föld befektetését jelenti. Aki le tud mondani erről részben, vagy egészben, az a növénytermesztéssel megkönnyítheti az életé. Mellesleg egészségesebb is lesz.. Ami még plusz költség (ha városból költözöl ki), venni kell legalább 1 terepjárásra alkalmas autót, ha gyerekek vannak, akkor talán kettőt is. A tanyán szükséges gépekről, eszközökről stb. még nem is beszéltünk, hiszen a tanya mellé minden bizonnyal majd építeni kell egy csomó egyéb épületet (ólak, üvegház, magaságyás, zöldség- egyéb tárolók stb) és gondozni kell a területet (traktorok, kisgépek, szerszámok) stb.
Igaz ami igaz, de mondjuk 1820- ban, vagy 1650-ben volt traktorra a termelőnek? Nem az öregeket kell követni, hanem azt amit Ők követtek. Az egyszerűség elvét. Nem buta az aki visszanyúl a régmúlt hagyományaiba , de bölcs ki ötvözni tudja a jelen kor eszközeivel! Mint a platform is nyíltan vállalja ez egy Fenntartható vissza fejlődés! Nem a kőkorszaki létet irányozza, hanem azt a célt tűzi ki, hogy miként lehet fenntarthatóan kiszállni a városi lét vírus szerű szaprofita elősködéséből. Mint Albert Einstein is mondotta: a problémát nem lehet megoldani annak keletkezésének szintjén! Mindig egy magasabb szintű állapotban tudjuk azt meg oldani ( gond old meg magad Uram, ha szolgád nincsen )
Szeretem ezt a csatornát!Követendő példa az életviteletek,hozzáállásotok.Közösségi szemmel is nézve. Nagyon hasznos! Ezt covid nélkül is kijelentem :) Jó egészséget,jó munkát kívánok Nektek!
Ehhez bátorság kell meg szorgalom meg kitartás meg akarat meg tudás..a belefektetett energia az nagyon gyakran megsem térül. Nagyon nagy kockázat ezt a tanyás dolgot bevállalni.
@@siposmihaly Jó és akkor még nem beszéltünk arról,hogy a földet művelni kel gép kell tudni kell a gépeket szerelni ahhoz meg szerszámok kellene..ez egy egymásra épülő folyamatok összegzése.Apám méhészkedett azt mondta az első 5 évben csak költeni kellett rá..Semmit sem hozott.Nem csak arra kell pénz hogy ezekbe beruházni addig élni is kell stb stb..én őszintén szólva ezért nem is értem ez az egészet.A video valójában jó szándékú és nemes de ez olyan folyamatok összessége hogy beinduljon egy ilyen hogy valami hihetetlen.Ebbe amennyi pénzt belefektet az ember hogy működjön az öregkorát szinte megtudja alapozni vele és ha már egyszer megvan rá a pénze..mármint az öregkorára nem érdemes a biztosat feláldozni a bizonytalanért.Fordítva könnyebb a dolog..hogyha már megvan a föld a gép meg a müködő gazdaság esetleg azt eladni felszámolni..de az megint más..ha ki kell szállni valószínű nyereséggel száll ki az ember de visszafelé ha nem működik a dolog bukás van.nem elég a pénz kell hozzá szakértelem kell hozzá akarat,egészség.,erő, és kell hozzá segítség..segitség nélkül most mindennel küszködjön az ember ergyedül az megint olyan dolog hogy...nah..Ismerettség kell..valami gond van ki segít? nah mindegy..én személy szerint jó indulattal mondom hogy aki ha nem örökölt ilyesmit vagy ehhez hasonló nem történik vele bele se fogjon.
@@davidnagy9855 Jól mondod: "nem elég a pénz kell hozzá szakértelem kell hozzá akarat,egészség.,erő, és kell hozzá segítség...". De ezek egy része készség, ami fejleszthető, tanulható és hozzáállás kérdése. A szakértelmet tanuljuk, majd kipróbáljuk, tapasztalatot szerzünk. Nem ördögtől való dolgok. Hol van az elhatározás, az akarat...hogy teremtesz, ami megelégedéssel tölt el?! Ismeretség, segítség...nem jön magától. Tenni kell érte. Nem akarásnak nyögés a vége. Az egészség, az erő a tanyán megtermeltekből, és egy másabb gondolkodásból jön. Pénz....egy kitalált dolog, függővé tette az embert. Klassz dolgokat lehet rajta venni, megveheted a minőségi éhezésedhez az élelmet...most. De láttunk már olyat a történelem során, hogy söpörték az utcán a pénzt, mert semmit se ért.
Üdv! Nagyon jók a videók, csak így tovább! Én nemrég költöztem ki a városból(Szeged). Még sehol nem tartok de máris látom, hogy nem mennék vissza. A teljes önellátástól messze leszek sajnos, de így is sokkal minőségibb életet élhetek.Köszönöm a tanácsokat, várom a következő videot. Üdvözlettel :)
Bizony nagyon nehéz egy tanya vásárlása. Én úgy érzem, mission inpossible. Kifüggesztésre kell kerülnie első körben, majd jelentkezik a szomszéd, hogy megveszi. Amit mondjuk 10 évig nem tett meg.... Belefut az ember olyan dolgokba, amiken elképed...Pl. A meghírdetett terület töredéke a valódi területnek, mert kiderül, hogy egy rész "senki" földje, de az illető megművelte. Ezzel az a gond, hogy csak 1x jelenkezzen a valódi tulajonos. De van olyan is, hogy a ház összedőlt állapotban van, és felújítandóként szerepel. De nem adom fel.... :)
Üdv! Ezt az országos területfejlesztési stb tervet hol lehet megtalálni, neten fent van? Próbáltam rákeresni, de nem lelem ... Ez a gyorsvasút dolog Cegléd mellett lesz?
Egy hónapja egyedül költöztem ki egy 0,6 hektáros tanyára és növényi alapú táplálkozást folytatok, de semmi tapasztalatom és tudásom nincs még a növénytermesztéssel kapcsolatban. Az utóbbi pár hónap a ház rendbetételéről szólt. Állatokat nem fogok tartani és családot alapítani sem. Ez esetben mit gondolsz, elég lehet ez a terület az önfenntartásra?
Atillaaaa neved helyesen irva...remlem csak humornak szantad mert ha tanyazol a papirhalmazt elfeledve tudod csak igazan sikerrel.a felesleg cserelheto a szomszedoddal...tanit a termeszet ...a kuszobot /mondd sox es bo-szuk jon vissza/tht a bo vilag tanit a szuk fvilag elfeledtet becsuletet,tiszteletet,szabad akaratot miegyeb so so tudast torol.... deeee jok a hirek ha valakinek nem jon be a teremtes, jon a mu hus ezerrel...finom puha malik mint aaaa fekalia?jol mutat majd a nagy aruhazakban...meg lasd...egyek es vegyek a balga tudatlanok...egeszsegunkre meg erdemeltuk.
Sziasztok! Családom és én isszeretnénk kiköltözni tanyára illetve egy olyan közösségbe ahol az ember többé kevésbé önellátó gazdálkodást folytathat s mivel mi nem rendelkezünk földműves vagy hasonló végzettséggel akkor ha jól értettem nem vehet egy ember 1 Ha-os teleknél nagyobbat. A kérdés az lenne hogy ugye feleségem s én egy jogosultak lehetünk-e igy 1,5-2 Ha-os telekben is gondolkodni, vagy mindenképp 1 hektár alatt kell kiválasztani a kivánt ingatlant, tanyát? Köszönöm a segítséget illetve hogy egyáltalán van ez az internetes közösség s már igy is rengeteget segített amit itt találhatok s ami információ gyűjthető akàr a hozzászólasok olvasásával. A csatorna hatalmas segítség a hozzánk hasonló emberek számára!
ÖnMi 9450 nm ren kezdtük és most majd nem 3 ha területünk van. Igaza van, hogy csak egy Pesti lakás aratkell rá fordítani. 3 kecske volt és 6 tyúk. Mára 9 tyúk lett és 1 üsző borjú és sok-sok kecske. És ez sokba kerül.
Sziasztok! Saját tapasztalatunk az, hogy kiírnak pályázatokat, hogy lehet. Szerződni kell az MVH- val, igen csak az általuk ellenőrzőt hivatalok tesznek rá. jegyző, polgármester ha az ellenséged véged. A tanya fizikai területe építési hatoság szerint 0,7HA kell legyen. kb.1875 óta tanya mégsem engedélyezték!!!! jogszabályokat nagyon rágjátok át. Rengeteg fiatalgazdát tettek tönkre!!
Kedves Péter! Köszi a hozzászólást, de kérlek fejtsd ki hogy mire válaszoltál, mert érdekel pl. hogy mire írnak ki pályázatokat, illetve hogy mivel kapcsolatban kell szerződni az MVH-val, illetve ha jól értelmezem akkor azt akarod mondani, hogy akkor minősül tanyának egy terület (jogszabály szerint) ha 0,7Ha méretet eléri vagy meghaladja? Köszi szépen előre is a válaszod!
@@Bequine1 A pályázat tanya fejlesztési program, Fiatal gazdáknak volt kiírva pályázat, 0,7HA max. telekméret, kapcsolódhat hozzá. Vegyes gyümölcs fák és takarmánynövények vegyes vetése ültetése. Területet belehet e sorolni ...., de ez mind a helyi jegyző és polgármester kell hozzá nekem elmondták, hogy 15m2 min. területű lakás kell, hogy legyen+ előszoba konyha wc fürdőszoba stb... Saját tapasztalatunk, ha nem fontos ne kezdjbele, mert a megtérülés 0-a kis területen véleményem szerint csak öko gazdálkodás szuperintenzív technológia jöhet szóba, különben elvesztesz mindent szó szerint! mi évente 4 milliót vesztünk évente mert ez max. elnyerhető támogatás x7 év=... mindenki meghallgat a hátad mögött...
Most, hogy megszűnt az okj, nem indítanak màr pl aranykalászos gazda képzést sem, mit tudsz, mi a legegyszerübb útja annak, hogy az említett egy hektàrnál nagyobb földet vehessünk. Mi lesz a jövő? Tényleg csak olyan több éves nappali sulik lesznek?
A pénzforgslom megfog szűnni a keresztenyek számára és az arany és az ezűst is elértéktelenedik.kérem segitsen másoknak vidékre falvakba tanyákba jutni és mint kis kőzősségeknek egymást segiteniůk.rengeteg elhagyatott falu város van és sok ember kűzd fedélnélkűl vagy slbérletbe.nem igazán tudom hogy hogyan tudna nekik segiteni de ez van a szivemen.Kérdezze meg kérem Istent ezzel kapcsolatba
@@beatysza2109 most Ön arra gondol, hogy vegyenek a szegények számára tanyát? Adják oda nekik azt és boldogulnak majd? Amikor bajt sejt akkor meg ismét adjon és adjon? Remélem nem! Mindenkinek hatalma van magán segíteni, s csak egy szabályt Kell betartani: mindent szabad ami másnak nem árt! Itt az út! A kaput szélesre tártam, célod legyen Szent s majd az eszköz is rendelkezésre áll...
@@svami192 ugy hogy az emberek ősszefognak ismerősők barátok vagy családok és 3-4 család egyűtt elhagyatott faluba vesz telket birtokot vagy tanyát és a messzeségbe nem lesznek egyedül .vagy 15-25 ember ősszefog és egy elhsgyatott faluba kőltőzik és nemlennének egymsguk.ugy mint régen Ábrahám vagy mint a telepesek
Kérdésem lenne! Elhangzott, hogy kell aranykalászos gazda tanfolyam kell 1 ha feletti vásárláskor. Ez akkor is igaz, ha valaki mezőgazdasági középiskolát vagy technikumot végzett? Tehát a mezőgazdaság a szakmája.
1ha felett földműves regisztráció kell! Ahhoz szakmai végzettség, minimum aranykalászos gazda okj! Amit jelenleg csak hazai állandó lakcím esetén lehet elvégezni!
Ha 3 egymást követő évben saját haszonra/bukóra műveltek 1 hektár földet akkor a 3. év után kérhetitek, hogy bejegyezzenek földművesnek és ha ez megvan onnantól bármennyi földet megvehetsz végzettség nélkül.
Koszonjuk szepen a segitsegedett. Nem tudom miért itt Amerikába semmi fele iskola se kell csak pénz es kb mar $60 dollárért lehet 1 hektárt venni attól függ hol.
Van ahol 10 millió forintot kérnek 1 ha szántóért! Pl. Balaton-felvidéken. A nagyobb területeket csak kormányközeli mezőgazdasági vállalkozók vehetik meg
Az mar kicsit sok meg az a 3 millió FT is majdnem $10000 USD megfelel. Akkor itt jobb vásárolni sok állam van es sok lehetosegg például Montanaba van egy 800 hektáros eladó hazai, Istaloval, mindennel. es csak $700000 USD Kernek es nincs rea AFA semmi se csak pld 2-3 ezer dollar minndenell attiratasal es oda se kell menni meg lehet venni az interneten keresztül Kell AFAT fizetni földre is vagy csak lakásra??
Az nem igaz, hogy csak aranykalászossal tudunk 1 h-nál nagyobbat venni. Elég az is, ha az ember 3 éve aktív őstermelő, viszont pályázni tényleg az kell.
Ugh latszik ott kell meg a B kategória hajtasi is gondolom mezőgazdasági gépekre. Nekem van C kategória Amerikából es érvényes itt mezőgazdasági gépekre. Vagyis a saját földeken nem is kell semmi fele kategória.
Szia! Kérdésem az lenne, hogy nekünk azt mondták, hogy a család minden tagjának a nevére vehetünk 1-1 hektárt. Tehát pld a kislányoméra is, és így lehetne 3 hektárunk. Ezért aztán nem végeztük még el az aranykalászos gazdaképzőt. Hol lehet ennek pontosan utánanézni?
Hol lehet hevesbe ilyen olcsón földet venni? Már költözök is :D Felénk 1.5 milla legalább az alja szántó attól csak feljebb van, kaszáló olyan 7-800 ezer
Hat igen,egy muvelt ember igy tud beszelni,informaciot adni
Nagyon szépen köszönöm!
Köszönjük szépen az igen hasznos, útmutató gondolatokat! Bizony, vészterhes idők állnak előttünk!
Kedves Ildy! Egy valami biztos, az a tudás, hogy a nulláról létre tudtuk ezt hozni. Bármikor bárkinek a tulajdonát elvehetik, igaz ez a Tulipános Tanyára is. Valóban vészterhes időszak kezdődött meg!
Hasznos videó! Pár gondolat még a témával kapcsolatosan.
A képletet jelentősen lehet még egyszerűsíteni, ha az ember lemond a fogyasztói társadalomban megszokott pazarló igényekről. (Főleg, ha az ökológiai lábnyomunkat akarjuk csökkenteni). Nem feltétlenül kell húst enni, vagy nem annyi amennyit most fogyasztunk. Magyarországon átlagosan 60-65 kg/év/fő húst fogyasztunk, amit ha meg kell "termelni" az nagyok sok munka, idő, pénz, föld befektetését jelenti. Aki le tud mondani erről részben, vagy egészben, az a növénytermesztéssel megkönnyítheti az életé. Mellesleg egészségesebb is lesz..
Ami még plusz költség (ha városból költözöl ki), venni kell legalább 1 terepjárásra alkalmas autót, ha gyerekek vannak, akkor talán kettőt is. A tanyán szükséges gépekről, eszközökről stb. még nem is beszéltünk, hiszen a tanya mellé minden bizonnyal majd építeni kell egy csomó egyéb épületet (ólak, üvegház, magaságyás, zöldség- egyéb tárolók stb) és gondozni kell a területet (traktorok, kisgépek, szerszámok) stb.
Igaz ami igaz, de mondjuk 1820- ban, vagy 1650-ben volt traktorra a termelőnek? Nem az öregeket kell követni, hanem azt amit Ők követtek. Az egyszerűség elvét. Nem buta az aki visszanyúl a régmúlt hagyományaiba , de bölcs ki ötvözni tudja a jelen kor eszközeivel! Mint a platform is nyíltan vállalja ez egy Fenntartható vissza fejlődés! Nem a kőkorszaki létet irányozza, hanem azt a célt tűzi ki, hogy miként lehet fenntarthatóan kiszállni a városi lét vírus szerű szaprofita elősködéséből. Mint Albert Einstein is mondotta: a problémát nem lehet megoldani annak keletkezésének szintjén! Mindig egy magasabb szintű állapotban tudjuk azt meg oldani ( gond old meg magad Uram, ha szolgád nincsen )
Szeretem ezt a csatornát!Követendő példa az életviteletek,hozzáállásotok.Közösségi szemmel is nézve.
Nagyon hasznos!
Ezt covid nélkül is kijelentem :)
Jó egészséget,jó munkát kívánok Nektek!
Kedves Karesz! Köszönjük szépen!
Csodálatos megerősítő gondolatok! Szívből köszönöm a lehetőséget!
Koszonjuk szepen előre a segotsegedett
Nagyon tanulságos köszönöm.
Köszönöm a Munkád. Isten Áldjon!
Nagyon hasznos, köszönöm!
Szép a gazdaság, amíg fiatal vagy és egészséges! A bajok utána jönnek, mikor ezek kezdenek el kopni...
A fiatalság múlandó, de az egészség nem biztos!
Szuper vagy, köszi a videót.
Szervusztok! Nagyon hasznos. Köszönöm szépen.
Mi köszönjük szépen!
Ehhez bátorság kell meg szorgalom meg kitartás meg akarat meg tudás..a belefektetett energia az nagyon gyakran megsem térül. Nagyon nagy kockázat ezt a tanyás dolgot bevállalni.
Ezért kell alaposan átgondolni, megtervezni! Sokan belebuknak mindezek ellenére is!
@@siposmihaly Jó és akkor még nem beszéltünk arról,hogy a földet művelni kel gép kell tudni kell a gépeket szerelni ahhoz meg szerszámok kellene..ez egy egymásra épülő folyamatok összegzése.Apám méhészkedett azt mondta az első 5 évben csak költeni kellett rá..Semmit sem hozott.Nem csak arra kell pénz hogy ezekbe beruházni addig élni is kell stb stb..én őszintén szólva ezért nem is értem ez az egészet.A video valójában jó szándékú és nemes de ez olyan folyamatok összessége hogy beinduljon egy ilyen hogy valami hihetetlen.Ebbe amennyi pénzt belefektet az ember hogy működjön az öregkorát szinte megtudja alapozni vele és ha már egyszer megvan rá a pénze..mármint az öregkorára nem érdemes a biztosat feláldozni a bizonytalanért.Fordítva könnyebb a dolog..hogyha már megvan a föld a gép meg a müködő gazdaság esetleg azt eladni felszámolni..de az megint más..ha ki kell szállni valószínű nyereséggel száll ki az ember de visszafelé ha nem működik a dolog bukás van.nem elég a pénz kell hozzá szakértelem kell hozzá akarat,egészség.,erő, és kell hozzá segítség..segitség nélkül most mindennel küszködjön az ember ergyedül az megint olyan dolog hogy...nah..Ismerettség kell..valami gond van ki segít? nah mindegy..én személy szerint jó indulattal mondom hogy aki ha nem örökölt ilyesmit vagy ehhez hasonló nem történik vele bele se fogjon.
@@davidnagy9855 Jól mondod: "nem elég a pénz kell hozzá szakértelem kell hozzá akarat,egészség.,erő, és kell hozzá segítség...". De ezek egy része készség, ami fejleszthető, tanulható és hozzáállás kérdése. A szakértelmet tanuljuk, majd kipróbáljuk, tapasztalatot szerzünk. Nem ördögtől való dolgok. Hol van az elhatározás, az akarat...hogy teremtesz, ami megelégedéssel tölt el?! Ismeretség, segítség...nem jön magától. Tenni kell érte. Nem akarásnak nyögés a vége. Az egészség, az erő a tanyán megtermeltekből, és egy másabb gondolkodásból jön. Pénz....egy kitalált dolog, függővé tette az embert. Klassz dolgokat lehet rajta venni, megveheted a minőségi éhezésedhez az élelmet...most. De láttunk már olyat a történelem során, hogy söpörték az utcán a pénzt, mert semmit se ért.
Üdv! Nagyon jók a videók, csak így tovább! Én nemrég költöztem ki a városból(Szeged). Még sehol nem tartok de máris látom, hogy nem mennék vissza. A teljes önellátástól messze leszek sajnos, de így is sokkal minőségibb életet élhetek.Köszönöm a tanácsokat, várom a következő videot. Üdvözlettel :)
Szia! Hova költöztél? Mi Ruzsán vagyunk.
@@zazaza28 Szia! Ásotthalom, külterület.
@@roberttoth9926 A veszélyes migránsok által ismert terület...??
@@irmadobi8584 Sajnos katasztrófa a helyzet..
Szia nagyon igazad van 😊
Köszi a segítséget.
Hamarosan érkezik a folytatás is!
Köszönöm szèpen
Mar nyugdíjba vagyok Amerikából es azért szeretnék hazamenni. A tanya az almom.
Bizony nagyon nehéz egy tanya vásárlása. Én úgy érzem, mission inpossible. Kifüggesztésre kell kerülnie első körben, majd jelentkezik a szomszéd, hogy megveszi. Amit mondjuk 10 évig nem tett meg.... Belefut az ember olyan dolgokba, amiken elképed...Pl. A meghírdetett terület töredéke a valódi területnek, mert kiderül, hogy egy rész "senki" földje, de az illető megművelte. Ezzel az a gond, hogy csak 1x jelenkezzen a valódi tulajonos. De van olyan is, hogy a ház összedőlt állapotban van, és felújítandóként szerepel. De nem adom fel.... :)
Ha müveled az elhagyott fölet, egy idő után , ELTULAJDONLOD!!.
Üdv! Ezt az országos területfejlesztési stb tervet hol lehet megtalálni, neten fent van? Próbáltam rákeresni, de nem lelem ... Ez a gyorsvasút dolog Cegléd mellett lesz?
A google kereső kiadja, de nagy nagy felbontású lesz! Cegléden is, két vonalon is!
@@siposmihaly Köszönöm, meg is van :) tényleg jó nagy, szegény laptop már kb dél óta próbálja letölteni, most talán a fele már látszik ...
Egy hónapja egyedül költöztem ki egy 0,6 hektáros tanyára és növényi alapú táplálkozást folytatok, de semmi tapasztalatom és tudásom nincs még a növénytermesztéssel kapcsolatban.
Az utóbbi pár hónap a ház rendbetételéről szólt. Állatokat nem fogok tartani és családot alapítani sem. Ez esetben mit gondolsz, elég lehet ez a terület az önfenntartásra?
Igen, elég (élelmiszer önellátásra biztosan), de piacra is lehet már termelni rajta!
Motiváló videó lett!Köszönöm szépen!
Lehetne egy videó,az első 30millió megszerzéséről mondjuk!
Tényleg, én is megnézném! Szeretettel várom!
Atillaaaa neved helyesen irva...remlem csak humornak szantad mert ha tanyazol a papirhalmazt elfeledve tudod csak igazan sikerrel.a felesleg cserelheto a szomszedoddal...tanit a termeszet ...a kuszobot /mondd sox es bo-szuk jon vissza/tht a bo vilag tanit a szuk fvilag elfeledtet becsuletet,tiszteletet,szabad akaratot miegyeb so so tudast torol.... deeee jok a hirek ha valakinek nem jon be a teremtes, jon a mu hus ezerrel...finom puha malik mint aaaa fekalia?jol mutat majd a nagy aruhazakban...meg lasd...egyek es vegyek a balga tudatlanok...egeszsegunkre meg erdemeltuk.
Sziasztok!
Családom és én isszeretnénk kiköltözni tanyára illetve egy olyan közösségbe ahol az ember többé kevésbé önellátó gazdálkodást folytathat s mivel mi nem rendelkezünk földműves vagy hasonló végzettséggel akkor ha jól értettem nem vehet egy ember 1 Ha-os teleknél nagyobbat. A kérdés az lenne hogy ugye feleségem s én egy jogosultak lehetünk-e igy 1,5-2 Ha-os telekben is gondolkodni, vagy mindenképp 1 hektár alatt kell kiválasztani a kivánt ingatlant, tanyát?
Köszönöm a segítséget illetve hogy egyáltalán van ez az internetes közösség s már igy is rengeteget segített amit itt találhatok s ami információ gyűjthető akàr a hozzászólasok olvasásával. A csatorna hatalmas segítség a hozzánk hasonló emberek számára!
Fél hektáron is megél a négy fős család, ha jól csinálja. Persze tehén nélkül. Nem muszáj tejterméket enni, vagy van kecske.
ÖnMi 9450 nm ren kezdtük és most majd nem 3 ha területünk van. Igaza van, hogy csak egy Pesti lakás aratkell rá fordítani. 3 kecske volt és 6 tyúk. Mára 9 tyúk lett és 1 üsző borjú és sok-sok kecske. És ez sokba kerül.
Munkába is..
Egy kis konyhakertre tavaly 50 000 Ft volt csak a vetőmag beszerzés. Vezetékes víz újból 50 000 Ft. Most 100 000 Ft-nál tartok.
Sziasztok! Saját tapasztalatunk az, hogy kiírnak pályázatokat, hogy lehet. Szerződni kell az MVH- val, igen csak az általuk ellenőrzőt hivatalok tesznek rá. jegyző, polgármester ha az ellenséged véged. A tanya fizikai területe építési hatoság szerint 0,7HA kell legyen. kb.1875 óta tanya mégsem engedélyezték!!!! jogszabályokat nagyon rágjátok át. Rengeteg fiatalgazdát tettek tönkre!!
Kedves Péter! Köszi a hozzászólást, de kérlek fejtsd ki hogy mire válaszoltál, mert érdekel pl. hogy mire írnak ki pályázatokat, illetve hogy mivel kapcsolatban kell szerződni az MVH-val, illetve ha jól értelmezem akkor azt akarod mondani, hogy akkor minősül tanyának egy terület (jogszabály szerint) ha 0,7Ha méretet eléri vagy meghaladja?
Köszi szépen előre is a válaszod!
@@Bequine1 A pályázat tanya fejlesztési program, Fiatal gazdáknak volt kiírva pályázat, 0,7HA max. telekméret, kapcsolódhat hozzá. Vegyes gyümölcs fák és takarmánynövények vegyes vetése ültetése. Területet belehet e sorolni ...., de ez mind a helyi jegyző és polgármester kell hozzá nekem elmondták, hogy 15m2 min. területű lakás kell, hogy legyen+ előszoba konyha wc fürdőszoba stb... Saját tapasztalatunk, ha nem fontos ne kezdjbele, mert a megtérülés 0-a kis területen véleményem szerint csak öko gazdálkodás szuperintenzív technológia jöhet szóba, különben elvesztesz mindent szó szerint! mi évente 4 milliót vesztünk évente mert ez max. elnyerhető támogatás x7 év=... mindenki meghallgat a hátad mögött...
@@peterbanu321 Nagyon szépen köszönöm a válaszod a témában. Nagyon hasznos volt! Sajnálom, és kitartást kívánok Nektek!
Most, hogy megszűnt az okj, nem indítanak màr pl aranykalászos gazda képzést sem, mit tudsz, mi a legegyszerübb útja annak, hogy az említett egy hektàrnál nagyobb földet vehessünk. Mi lesz a jövő? Tényleg csak olyan több éves nappali sulik lesznek?
Várjuk ki a végét! Lesz megoldás a gazdaképzésben! Indulnak most is tanfolyamok (nálunk is) csak online adminisztrációt kell csinálni...
Rengeteg elhagyatott falu van
3-4 család is ősszefoghat hogy ne legyenek egyedűl
A pénzforgslom megfog szűnni a keresztenyek számára és az arany és az ezűst is elértéktelenedik.kérem segitsen másoknak vidékre falvakba tanyákba jutni és mint kis kőzősségeknek egymást segiteniůk.rengeteg elhagyatott falu város van és sok ember kűzd fedélnélkűl vagy slbérletbe.nem igazán tudom hogy hogyan tudna nekik segiteni de ez van a szivemen.Kérdezze meg kérem Istent ezzel kapcsolatba
@@beatysza2109 most Ön arra gondol, hogy vegyenek a szegények számára tanyát? Adják oda nekik azt és boldogulnak majd? Amikor bajt sejt akkor meg ismét adjon és adjon? Remélem nem! Mindenkinek hatalma van magán segíteni, s csak egy szabályt Kell betartani: mindent szabad ami másnak nem árt! Itt az út! A kaput szélesre tártam, célod legyen Szent s majd az eszköz is rendelkezésre áll...
@@svami192 nem csak szóval vagy figyelem felhivással vagy tanáccsal vagy shogy szeretne vagy őtletekkel
@@svami192 ugy hogy az emberek ősszefognak ismerősők barátok vagy családok és 3-4 család egyűtt elhagyatott faluba vesz telket birtokot vagy tanyát és a messzeségbe nem lesznek egyedül .vagy 15-25 ember ősszefog és egy elhsgyatott faluba kőltőzik és nemlennének egymsguk.ugy mint régen Ábrahám vagy mint a telepesek
Mint Ábrahám vagy a telepesek
Kérdésem lenne! Elhangzott, hogy kell aranykalászos gazda tanfolyam kell 1 ha feletti vásárláskor. Ez akkor is igaz, ha valaki mezőgazdasági középiskolát vagy technikumot végzett? Tehát a mezőgazdaság a szakmája.
Akkor nem kell! Ez egy minimum követelmény, a technikum ettől több!
@@siposmihaly Köszönöm szépen a választ! Épp tanyára készülünk menni, keresgélés folyik. Csak előbb a házunkra kell vevőt találni. :)
Szerinted 40 évesen is bele lehet vágni?
Kedves Csilla! Bele lehet, még sokkal régebb óta fiataloknak is!
@@siposmihaly
Értem és nyílván nálam most érkezett el az idő.
A te gondolataidat már általános iskolában is kellene tanítani 🤗💓
A foldvasarlashoz kell iskola ott Magyarországon???? Segitsegett korunk Amerikából
1ha felett földműves regisztráció kell! Ahhoz szakmai végzettség, minimum aranykalászos gazda okj! Amit jelenleg csak hazai állandó lakcím esetén lehet elvégezni!
@@siposmihaly Koszonjuk szépen segitsegedett.
Ha 3 egymást követő évben saját haszonra/bukóra műveltek 1 hektár földet akkor a 3. év után kérhetitek, hogy bejegyezzenek földművesnek és ha ez megvan onnantól bármennyi földet megvehetsz végzettség nélkül.
Hallo szetttnenk venni ott tanyát ott Magyarországon. Amerikából korunk tanácsot tőled
Koszonjuk szepen a segitsegedett. Nem tudom miért itt Amerikába semmi fele iskola se kell csak pénz es kb mar $60 dollárért lehet 1 hektárt venni attól függ hol.
2-3 Millio forint egy hektár? De eltudnak adni egybe 50-100 hektárt? Akkor hogy számoljuk itt Amerikába olcsóbb a fold
Van ahol 10 millió forintot kérnek 1 ha szántóért! Pl. Balaton-felvidéken. A nagyobb területeket csak kormányközeli mezőgazdasági vállalkozók vehetik meg
Az mar kicsit sok meg az a 3 millió FT is majdnem $10000 USD megfelel. Akkor itt jobb vásárolni sok állam van es sok lehetosegg például Montanaba van egy 800 hektáros eladó hazai, Istaloval, mindennel. es csak $700000 USD Kernek es nincs rea AFA semmi se csak pld 2-3 ezer dollar minndenell attiratasal es oda se kell menni meg lehet venni az interneten keresztül
Kell AFAT fizetni földre is vagy csak lakásra??
Az nem igaz, hogy csak aranykalászossal tudunk 1 h-nál nagyobbat venni. Elég az is, ha az ember 3 éve aktív őstermelő, viszont pályázni tényleg az kell.
Ugh latszik ott kell meg a B kategória hajtasi is gondolom mezőgazdasági gépekre. Nekem van C kategória Amerikából es érvényes itt mezőgazdasági gépekre. Vagyis a saját földeken nem is kell semmi fele kategória.
Szia! Kérdésem az lenne, hogy nekünk azt mondták, hogy a család minden tagjának a nevére vehetünk 1-1 hektárt. Tehát pld a kislányoméra is, és így lehetne 3 hektárunk. Ezért aztán nem végeztük még el az aranykalászos gazdaképzőt. Hol lehet ennek pontosan utánanézni?
Én is szeretnék egyet!!!
1 hektár lucernát 380000 ezerért lehet venni hevesben.
Az nagyon olcsó! Mi lehet az oka?
Hevesben jó termő földek vannak és nem drágák.