Veszedelmes viszonyok (Dangerous Liaisons | 1988) 0:47 A király táncol (Le roi danse | 2000) 26:16 A rettenthetetlen (Braveheart | 1995) 42:39 Jeanne d'Arc - Az Orléans-i szűz (The Messenger: The Story of Joan of Arc | 1999) 1:05:31
A Veszedelmes viszonyok hatalmas film. Nekem minden barok kosztümös film megvan DVD-n, ez az egyik nagy kedvenc. FAM-ot jó volt hallgatni, sokat tett hozzá. A király táncol-t kevésbé kedvelem, az nem sok újat ad annak, aki ismeri a kort.
A Rettenthetetlen az egyik legunalmasabb és legocsmányabb film amit valaha láttam, a valóságot, valamint az igazság eszméjét hihetetlenül torz módon mutatja be. Az egysíkú karakterek, a fölösleges párbeszédek, és a közhelyes jelenetek teszik ezt a filmet egy tipikus hollywoodi élményoptimalizált közönségfilmmé. Továbbá, azért ilyen népszerű, szerintem, mert borzasztó hatékonysággal pumpálja fölfele a néző egóját. Ez a film olyan volt, mintha három órán keresztül tolták volna le nagykanállal a torkomon ( mint ahogyan a libát tömik ), hogy mi is az az igazság. Szóval kijön a tudatlan néző a moziból, az immáron hatalmas egójával és azt érzi, hogy ő mennyire tudott azonosulni a főhőssel, ő mennyire őt támogatta, továbbá azt is érzi, hogy ettől ő is igazságossá, vezéregyéniséggé válik, akire mindenki felnéz. És emiatt úgy fog gondolni a filmre, mint egy rendkívül kellemes élményre, ami bőven megérte annak a mozijegynek az árát. Az ilyen filmek szerintem ugyanolyan ocsmány módon használják ki a tudatalattinkat, mint a reklámok.
Az, hogy a Napkirály a kultúrára, a politikára nagy hatást gyakorolt, kétségtelen. Szeretőkben sem szűkölködött, ez is tény. De, hogy annyira szeretett volna a közönség előtt táncolni, annyira nem közismert tény. Ha ez igaz, akkor egy nagy showman lehetett.
Saját kedvencem kosztümösből az Alatriste kapitány. Egy 17. századi spanyol katona életét mutatja be. Ott engem már az első jelenet megvett kilóra, ahol muskétások vízen kelnek át, magasan a fejük fölé tartva a muskétákat, és időnként meg-megfújják a kanócot az oldalán, hogy ne aludjon ki.
Kedves FAM, igazad van abban, hogy az amerikaiak azért nem tudnak jó kosztümös filmet csinálni, mert gyökértelenek. Ugyanez igaz a régi európai kóruszenére is. Képtelenek egy reneszánsz, barokk stb. darabot jól elénekelni, nem érzik a dinamikát, a tagolást, a súlyokat, a lelkét a darabnak- viszont fantasztikusak tudnak lenni a XX: századi művek előadásában. Szóval a gyökértelenség, a múlt hiánya mindenen művészeti ágban érződik.
Kedves Vera. Nem vitatkozni szeretnék önnel, de ajánlanám figyelmébe, Jordi Savallt, az Európa Galantét, vagy akár Michel Chapuist, ami a korabeli orgona muzsikát illeti, korabeli hangszereken.
Azért szeretjük a Rettenthetetlenhez hasonló filmeket, amiért a Nagy Sándor, a hódítót, vagy a Gladiátort, vagy a Vér és homok cłmű sorozatot is. Mert ezeknél a filmeknél az ember azt élvezi, hogy belemerülhet egy adott, régmúlt korszak életébe, és ilyenkor nem feltétlenül akarunk magvas gondolatokon töprengeni. Mert arra vagyunk kíváncsiak, hogy élhettek emberek 500-1000 évvel ezelőtt, mert a közismert hírességeket szeretnénk élő emberként látni. Időutazó, színes-szagos élményt várunk, és ezt a hollywood-i mozigyárak le is szállítják. Ezzel amúgy nekem nincs is semmi bajom. Én se mindig vágyom Thomas Mann-i elmélkedésekre (bár rajongok a József és testvéreiért) - olykor biza Peter Doherty-t vagy Colleen McCollought-t veszem le a polcról, ha izgalmas törénelmi olvasmányra vágyok.
Veszedelmes viszonyok (Dangerous Liaisons | 1988) 0:47
A király táncol (Le roi danse | 2000) 26:16
A rettenthetetlen (Braveheart | 1995) 42:39
Jeanne d'Arc - Az Orléans-i szűz (The Messenger: The Story of Joan of Arc | 1999) 1:05:31
De király ez a sok új videó! Mindennapi Puzsérunkat add meg nekünk ma! :D
A Veszedelmes viszonyok hatalmas film. Nekem minden barok kosztümös film megvan DVD-n, ez az egyik nagy kedvenc. FAM-ot jó volt hallgatni, sokat tett hozzá. A király táncol-t kevésbé kedvelem, az nem sok újat ad annak, aki ismeri a kort.
V mint vérbosszút nagyon hiányoltam a listáról...
A Rettenthetetlen az egyik legunalmasabb és legocsmányabb film amit valaha láttam, a valóságot, valamint az igazság eszméjét hihetetlenül torz módon mutatja be. Az egysíkú karakterek, a fölösleges párbeszédek, és a közhelyes jelenetek teszik ezt a filmet egy tipikus hollywoodi élményoptimalizált közönségfilmmé.
Továbbá, azért ilyen népszerű, szerintem, mert borzasztó hatékonysággal pumpálja fölfele a néző egóját. Ez a film olyan volt, mintha három órán keresztül tolták volna le nagykanállal a torkomon ( mint ahogyan a libát tömik ), hogy mi is az az igazság.
Szóval kijön a tudatlan néző a moziból, az immáron hatalmas egójával és azt érzi, hogy ő mennyire tudott azonosulni a főhőssel, ő mennyire őt támogatta, továbbá azt is érzi, hogy ettől ő is igazságossá, vezéregyéniséggé válik, akire mindenki felnéz. És emiatt úgy fog gondolni a filmre, mint egy rendkívül kellemes élményre, ami bőven megérte annak a mozijegynek az árát.
Az ilyen filmek szerintem ugyanolyan ocsmány módon használják ki a tudatalattinkat, mint a reklámok.
Az, hogy a Napkirály a kultúrára, a politikára nagy hatást gyakorolt, kétségtelen. Szeretőkben sem szűkölködött, ez is tény. De, hogy annyira szeretett volna a közönség előtt táncolni, annyira nem közismert tény. Ha ez igaz, akkor egy nagy showman lehetett.
Saját kedvencem kosztümösből az Alatriste kapitány. Egy 17. századi spanyol katona életét mutatja be. Ott engem már az első jelenet megvett kilóra, ahol muskétások vízen kelnek át, magasan a fejük fölé tartva a muskétákat, és időnként meg-megfújják a kanócot az oldalán, hogy ne aludjon ki.
Kedves FAM, igazad van abban, hogy az amerikaiak azért nem tudnak jó kosztümös filmet csinálni, mert gyökértelenek. Ugyanez igaz a régi európai kóruszenére is. Képtelenek egy reneszánsz, barokk stb. darabot jól elénekelni, nem érzik a dinamikát, a tagolást, a súlyokat, a lelkét a darabnak- viszont fantasztikusak tudnak lenni a XX: századi művek előadásában. Szóval a gyökértelenség, a múlt hiánya mindenen művészeti ágban érződik.
Kedves Vera. Nem vitatkozni szeretnék önnel, de ajánlanám figyelmébe, Jordi Savallt, az Európa Galantét, vagy akár Michel Chapuist, ami a korabeli orgona muzsikát illeti, korabeli hangszereken.
Azért szeretjük a Rettenthetetlenhez hasonló filmeket, amiért a Nagy Sándor, a hódítót, vagy a Gladiátort, vagy a Vér és homok cłmű sorozatot is. Mert ezeknél a filmeknél az ember azt élvezi, hogy belemerülhet egy adott, régmúlt korszak életébe, és ilyenkor nem feltétlenül akarunk magvas gondolatokon töprengeni. Mert arra vagyunk kíváncsiak, hogy élhettek emberek 500-1000 évvel ezelőtt, mert a közismert hírességeket szeretnénk élő emberként látni. Időutazó, színes-szagos élményt várunk, és ezt a hollywood-i mozigyárak le is szállítják. Ezzel amúgy nekem nincs is semmi bajom. Én se mindig vágyom Thomas Mann-i elmélkedésekre (bár rajongok a József és testvéreiért) - olykor biza Peter Doherty-t vagy Colleen McCollought-t veszem le a polcról, ha izgalmas törénelmi olvasmányra vágyok.