Leírom, hátha valakit érdekel. A Dyson ventillátornak a kialakítása a lényeges az airflow szempontjából, mégpedig az aljában lévő turbina a "lyuk" körüli levegőt mozgatja meg és itt a lényeg ahogy elfujja a levegőt a "vákum" keletkezik a nyílás körül és megmozdítja a ventillátor körül lévő levegőt. Nyilván a sima ventillátor is hasonlóképp müködik a propellerrel de a dyson eszközök sokkal nagyobb levegőmennyiséget tudnak megmozgatni. Akit érdekel a jelenség fogok egy kukászsákot próbáljátok meg felfujni közvetlenül, majd próbáljátok meg úgy hogy kicsit eltartjátok a szátoktól és belefújtok a nyílásba így sokkal több levegőt tudtok zsákba juttatni. Tehát a bladeless ventik nagymennyiségű levegőt kisebb sebességgel mozgatnak míg a propelleres ventik célzottan nagy sebeséggel mozgatják. Előbbi elvileg komfortosabb. Pl a dyson hajszárító tényleg nem normális mennyi levegőt tud megmozgatni.
Mi 3 éve vettünk olyan mosogatógépet amiben van felső evőeszköz tartó. Azóta is imádom (én pakolom minden nap, mert megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó kézzel mosogatni, cserébe ez rajtam maradt). Azóta bárki kérdezi, hogy milyet vegyen, csak annyit mondok, amilyet szeretnél, de legyen evőeszköz tartó felső fiókja 😅 Egyrészt több fér bele, másrészt nem áll meg az evőeszközök között a kosz, ha véletlen összeérnek és beszorul valami kajamaradék közé. Illetve :D nem kell lehajolni, bár ez nálam az utsó szempont 😅
Az előző androidos telefonomat 7 évig használtam, kétszer kellett aksit cserélnem benne.. meg más alkatrészeket is párszor😅 de nagyon szerettem 😊 (Oneplus 3 volt a készülék)
Ha nappal hasznalod a klimat, lenyegeben a napenergiat alakitod at. Minden epuletnek van energetikai tanusitvanya, ami meghatarozza a hutesre es futesre szukseges eves energiat. A 15 cm szigeteles tobbet er, mint az 1m vastag fal. A szigeteles nem csak telen hasznos, hanem nyaron is, mivel nehezebben melegszik fel az epulet.
Ez az aksi csere csodás, 14éve dolgozok a telós szakmában, soha nem volt gondom a beépített akksival, amíg a teló használatban volt(2-3év). Pedig mi a szakmában extrém módon használjuk. A vízállóság rovására ne menjen mert megvadulok...😢
Sose voltam jó kémiából, de ha a saját testhődet felviszed (kád melegvíz), akkor elvileg a külső "rendszer" tőled fogja elvonni a hőt, ezért te elvileg lehűlsz. Nem tudom mennyire működik vagy milyen hosszan. (lehet ezért van hot tub strem is hehehe) Help : exo- vagy endoterm folyamat mindig keverem Én nyáron este is forró vízben fürdöm de még nem pusztultam ki :D
A Nokia 3310 se puffadt fel, mert kivehetős akksija volt, ne már :)) több elektronikai hulladék lesz a gyakrabban cserélt akksik miatt, de kevesebb költséggel jár majd, mert nem kell szervízbe vinni a telót...
Van olyan funkció twitch-en, hogy Amazon prime video-s cuccokat lehet nézni, és csak az látja, akinek van prime előfizetése és össze van kötve a twitch acc-al.
Minden rosszindulat nélkül írom, hogy Balázsnak nem kéne szerepelnie a csatornán. Olyan hülyeségeket bír összehordani komoly képet vágva, hogy az már fáj. (Pl. ma egy mondata 14:34 : ilyen melegben amikor még nem volt hűtő akkor megoldották úgy, hogy a jeget hordták be a hűtőszobába🤓) Kedves Balázs, ezt gondold át mégegyszer... Minden happy hourben megszólal valami ilyet, továbbá olyan beszűkült torz világnézete van, hogy képes elrontani az egész műsort amit Pisti fenntart. Láttam az eddigi mind az 1433 HH részt de innentől kezdve amiben Balázs van az offos
Sziasztok! Ahogy láttam az nem jutott eszébe senkinek, hogy megszabályozta a gyerek a Kick-et, hogy mint ahogy te is említetted korábban Pisti, néha vannak ilyen streamek is a Kick-en, hogy vetítettek filmet konkrétan. Szóval ha már átment a bálna, akkor ő úgy gondolta, hogy az talán nem méltó hozzá, hogy a platform, ahol dolgozni fog a jövőben, ilyenekben részt vegyen, ezért bemutatott egy dolgot, amit jobb ha megszüntetnek... Köszönöm, csak ennyit szerettem volna.. :)
Az a baj ezzel a cserélhető aksival, hogy így nem lesznek annyira vízállóak a telefonok. El tudom képzelni, hogy sok cég csak az EU-ba küldik a cserélhető aksis telókat mindhol máshol a marad, ami most van és megszokott dolog lesz EU-n kívülről rendelni. Egyébként ha azért vezetik ezt be, mert az elekronikai szeméttel van baja az EU-nak akkor meg inkább az eszközök újrahasznosítÁSÁT és az újrahasznosítHATÓSÁGÁT kéne szabályozni.
Minden extra funkció csak extra dolog ami elromolhat.. ez olyan mint azt mondani minek tanulni, minden megtanult dolog egyel több valami amit elfelejthetsz...
Én szeretek nézni film reakció videókat és hogy nekik miket le kell művelni hogy ne tiltsák le őket..aki kitalálta ezeket a copyright szabályokat remélem megnyúzzák és besózzák
én ezzel mindig szkeptikus vagyok,hogy nem-e megrendezett trendiség...nem tudom elképzelni,hogy pl egy 30 éves ember most lát először olyan filmeket,amik megkerülhetetlenek a világban,akár csak tévén keresztül is..az meg végképp kiborit,hogy valaki úgy ül le első nézésre,hogy minél teátrálisabban bohóckodjon a kamerába :)
@@xido76 Na igen,nekem csak kettő reakciós csatorna van ami tetszik a sok száz közül..és amúgy van olyan hogy nem látott még soha híres filmeket..én például semmiféle akciófilmet nem nézek szóval nekem mind új lenne.Die hard,Halálos iramban meg többi.ezek már már kultusz filmek.
Mért most nem csekélhető user álltal?? Hajszárítóval vagy hőlégfúvóval rá melegítesz forrasztó... ezek átlag (szerintem már mindenhol) alap háztartási eszköz...
Hu srácok... Javaslom 1x hívjatok meg egy telefon szervizest egy podcast erejéig. Úgy érzem fejtágító lenne. Már ott kezdődik a dolog, hogy míg magyarországon sajnos nagyon sok nagyker alis hulladék hamisítványt árul, de a nagyobb androidos gyártók lehetőséget adnak az eredeti alkatrészek beszerzésére. Ami pedig az applet lleti...
Melyik nagyker árul ekkora mennyiségben alis cuccokat? Azért a nagyobb, megbízható helyeken nem nagyon vannak ilyenek (a sarki GSM bolt az más tészta) A másik rész meg tök igaz, és nem is drágák az akksicserék (Samsungnal ilyen 20k környékén szokott lenni)
@@symbiote6540 pont hogy sarki szervizes vagyunk de pont hogy minden ügyféllel tudatosítom az összes választékot és az alapján rendeljük le a kívánságát, ha gyári akkor rendszerint a hollandoktól vagy németektől mert megbízható Service packos csak náluk van értelmes áron ( az áfát és beépítési költséget egybevéve is olcsóbb mint idehaza az a néhány nagyker amely eredetit árul) De magyarországon a skyphone a notebook-alkatrészek és a gigatel is hamisítványokkal kereskedik javarészt ha akkumulátorokról van szó. És ők a legnagyobbak idehaza.
Nagyon szuper,hogy milyen gyorsan felkerül minden nap a HH, köszönjük🎉
Bezzeg a HH+ első adását péntek óta várjuk.
@@jmscrshrmert az vágva fog felkerelülni és egy 3 órás műsort nem kis meló összevágni
@@jmscrshr Mert az máshogy lesz megvágva:)
Leírom, hátha valakit érdekel. A Dyson ventillátornak a kialakítása a lényeges az airflow szempontjából, mégpedig az aljában lévő turbina a "lyuk" körüli levegőt mozgatja meg és itt a lényeg ahogy elfujja a levegőt a "vákum" keletkezik a nyílás körül és megmozdítja a ventillátor körül lévő levegőt. Nyilván a sima ventillátor is hasonlóképp müködik a propellerrel de a dyson eszközök sokkal nagyobb levegőmennyiséget tudnak megmozgatni. Akit érdekel a jelenség fogok egy kukászsákot próbáljátok meg felfujni közvetlenül, majd próbáljátok meg úgy hogy kicsit eltartjátok a szátoktól és belefújtok a nyílásba így sokkal több levegőt tudtok zsákba juttatni. Tehát a bladeless ventik nagymennyiségű levegőt kisebb sebességgel mozgatnak míg a propelleres ventik célzottan nagy sebeséggel mozgatják. Előbbi elvileg komfortosabb. Pl a dyson hajszárító tényleg nem normális mennyi levegőt tud megmozgatni.
Van az a nyakba akasztó hordozható ventillátor :D Vegyetek Pistinek eggyet kipróbálásra
Meg fogsz lepodni milyen video erkezik ma vagy holnap a Shortcut csatornara
😂😂😂😂
th-cam.com/video/_M-jM1-UAhs/w-d-xo.html lmao🤣
@@horvathbotond4601 honnan tudtad báttya? :-)
Mi 3 éve vettünk olyan mosogatógépet amiben van felső evőeszköz tartó. Azóta is imádom (én pakolom minden nap, mert megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó kézzel mosogatni, cserébe ez rajtam maradt). Azóta bárki kérdezi, hogy milyet vegyen, csak annyit mondok, amilyet szeretnél, de legyen evőeszköz tartó felső fiókja 😅
Egyrészt több fér bele, másrészt nem áll meg az evőeszközök között a kosz, ha véletlen összeérnek és beszorul valami kajamaradék közé. Illetve :D nem kell lehajolni, bár ez nálam az utsó szempont 😅
Szép jó reggelt mindenkinek.
🤣Szia Bazsi! "Beszűrődő hűvös.... Dinnyéééét! " 😂
Guten morgen
38:31 ezzel meg az a baj, hogy nagyon ineffektív a vezeték nélküli töltés tehát akkor ezzel meg áramot pazarlunk
Az előző androidos telefonomat 7 évig használtam, kétszer kellett aksit cserélnem benne.. meg más alkatrészeket is párszor😅 de nagyon szerettem 😊 (Oneplus 3 volt a készülék)
Ha nappal hasznalod a klimat, lenyegeben a napenergiat alakitod at.
Minden epuletnek van energetikai tanusitvanya, ami meghatarozza a hutesre es futesre szukseges eves energiat. A 15 cm szigeteles tobbet er, mint az 1m vastag fal. A szigeteles nem csak telen hasznos, hanem nyaron is, mivel nehezebben melegszik fel az epulet.
Ez az aksi csere csodás, 14éve dolgozok a telós szakmában, soha nem volt gondom a beépített akksival, amíg a teló használatban volt(2-3év). Pedig mi a szakmában extrém módon használjuk.
A vízállóság rovására ne menjen mert megvadulok...😢
Neff slide&hide sütők, kurva jó cucc.
Sose voltam jó kémiából, de ha a saját testhődet felviszed (kád melegvíz), akkor elvileg a külső "rendszer" tőled fogja elvonni a hőt, ezért te elvileg lehűlsz. Nem tudom mennyire működik vagy milyen hosszan. (lehet ezért van hot tub strem is hehehe) Help : exo- vagy endoterm folyamat mindig keverem
Én nyáron este is forró vízben fürdöm de még nem pusztultam ki :D
Endoterm amikor a környezetéből veszi fel a hőt ennyire emlékszem 🤣
@@kakukpeter4399 szuper
Köszi 🫰🫰
Látszik hogy nem voltál jó kémiából mert amit leirtál az fizika
@@joefarkas4060 nyugodj meg abból se voltam jó 🤣🤣
27:48 - Mi ez a nyögés? Azt hittem valami értesítést kaptam :D
Mindenki meg akar halni a melegben én meg minden nyáron forró vízzel fürdök és egész nap zokniban vagyok 🤷♂️😂
Nem hangzik valami kellemesnek 😂
Telefon vízállóságáról annyit, hogy szinte az összesre ráírják de egyik sem vállal garit rá.
Van már olyan hűtő ami nem csak wifi-s hanem a bankszámládat is tudod párósítani, s online bevásáról....
A sorozatos kibeszèlőben megneznetek a gotham Knight sorozatot meg ha csak egy részt is kíváncsi vagyok a véleményetekre amúgy jók a videok❤
Szakács vagyok. vab olyan, hogy 55 fok körül van a hőmérséklet.
a salgópolc 36 40 fokos😂
A Nokia 3310 se puffadt fel, mert kivehetős akksija volt, ne már :)) több elektronikai hulladék lesz a gyakrabban cserélt akksik miatt, de kevesebb költséggel jár majd, mert nem kell szervízbe vinni a telót...
A telefongyártók oldják meg a telefon vízállóságát cserélhető akku mellett is, ha már olyannyira innovatívak.
Van olyan funkció twitch-en, hogy Amazon prime video-s cuccokat lehet nézni, és csak az látja, akinek van prime előfizetése és össze van kötve a twitch acc-al.
Minden rosszindulat nélkül írom, hogy Balázsnak nem kéne szerepelnie a csatornán. Olyan hülyeségeket bír összehordani komoly képet vágva, hogy az már fáj. (Pl. ma egy mondata 14:34 : ilyen melegben amikor még nem volt hűtő akkor megoldották úgy, hogy a jeget hordták be a hűtőszobába🤓) Kedves Balázs, ezt gondold át mégegyszer... Minden happy hourben megszólal valami ilyet, továbbá olyan beszűkült torz világnézete van, hogy képes elrontani az egész műsort amit Pisti fenntart. Láttam az eddigi mind az 1433 HH részt de innentől kezdve amiben Balázs van az offos
Áh te nem érted. Nem volt hűtő de azt senki nem mondta, hogy fagyasztó se volt 🤣🤣🤣
"Olyan hülyeségeket bír összehordani komoly képet vágva, hogy az már fáj" Ebben konkrétan Pista verhetetlen...
Alexa elindítja, ha kell a házi kütyüket
Hát ez furi volt.
Sziasztok!
Ahogy láttam az nem jutott eszébe senkinek, hogy megszabályozta a gyerek a Kick-et, hogy mint ahogy te is említetted korábban Pisti, néha vannak ilyen streamek is a Kick-en, hogy vetítettek filmet konkrétan.
Szóval ha már átment a bálna, akkor ő úgy gondolta, hogy az talán nem méltó hozzá, hogy a platform, ahol dolgozni fog a jövőben, ilyenekben részt vegyen, ezért bemutatott egy dolgot, amit jobb ha megszüntetnek...
Köszönöm, csak ennyit szerettem volna.. :)
A tejbe régen békát vagy varangyot raktak hogy be romoljon meg...
Az a baj ezzel a cserélhető aksival, hogy így nem lesznek annyira vízállóak a telefonok. El tudom képzelni, hogy sok cég csak az EU-ba küldik a cserélhető aksis telókat mindhol máshol a marad, ami most van és megszokott dolog lesz EU-n kívülről rendelni.
Egyébként ha azért vezetik ezt be, mert az elekronikai szeméttel van baja az EU-nak akkor meg inkább az eszközök újrahasznosítÁSÁT és az újrahasznosítHATÓSÁGÁT kéne szabályozni.
Minden extra funkció csak extra dolog ami elromolhat.. ez olyan mint azt mondani minek tanulni, minden megtanult dolog egyel több valami amit elfelejthetsz...
Én szeretek nézni film reakció videókat és hogy nekik miket le kell művelni hogy ne tiltsák le őket..aki kitalálta ezeket a copyright szabályokat remélem megnyúzzák és besózzák
én ezzel mindig szkeptikus vagyok,hogy nem-e megrendezett trendiség...nem tudom elképzelni,hogy pl egy 30 éves ember most lát először olyan filmeket,amik megkerülhetetlenek a világban,akár csak tévén keresztül is..az meg végképp kiborit,hogy valaki úgy ül le első nézésre,hogy minél teátrálisabban bohóckodjon a kamerába :)
@@xido76 Na igen,nekem csak kettő reakciós csatorna van ami tetszik a sok száz közül..és amúgy van olyan hogy nem látott még soha híres filmeket..én például semmiféle akciófilmet nem nézek szóval nekem mind új lenne.Die hard,Halálos iramban meg többi.ezek már már kultusz filmek.
Mért most nem csekélhető user álltal??
Hajszárítóval vagy hőlégfúvóval rá melegítesz forrasztó... ezek átlag (szerintem már mindenhol) alap háztartási eszköz...
Hu srácok... Javaslom 1x hívjatok meg egy telefon szervizest egy podcast erejéig. Úgy érzem fejtágító lenne. Már ott kezdődik a dolog, hogy míg magyarországon sajnos nagyon sok nagyker alis hulladék hamisítványt árul, de a nagyobb androidos gyártók lehetőséget adnak az eredeti alkatrészek beszerzésére. Ami pedig az applet lleti...
Melyik nagyker árul ekkora mennyiségben alis cuccokat? Azért a nagyobb, megbízható helyeken nem nagyon vannak ilyenek (a sarki GSM bolt az más tészta)
A másik rész meg tök igaz, és nem is drágák az akksicserék (Samsungnal ilyen 20k környékén szokott lenni)
@@symbiote6540 pont hogy sarki szervizes vagyunk de pont hogy minden ügyféllel tudatosítom az összes választékot és az alapján rendeljük le a kívánságát, ha gyári akkor rendszerint a hollandoktól vagy németektől mert megbízható Service packos csak náluk van értelmes áron ( az áfát és beépítési költséget egybevéve is olcsóbb mint idehaza az a néhány nagyker amely eredetit árul) De magyarországon a skyphone a notebook-alkatrészek és a gigatel is hamisítványokkal kereskedik javarészt ha akkumulátorokról van szó. És ők a legnagyobbak idehaza.
Mièrt nem foglalkoztak politikával? A feliratkozás nagyon megugrana, ha az akkumulátor gyárakkal foglalkoznátok...
Foglalkoznak azzal elegen
@@symbiote6540 nem elegen...