Kocsis: Ha gondolják, visszavonom, hogy Magyar Péter Varga Judit miatt kapott állami állásokat

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 29 ก.ย. 2024
  • Kocsis Máté nem tapasztalta, hogy családtagoknak osztogatnának állami pozíciókat, de Magyar Péterről mégis azt gyanította, hogy Varga Judit miatt kapta az állásait. A saját felesége igazgatói tagságáról a Dél-budai Centrumkórház projektcégében viszont azt mondta, hogy neki semmi köze nem volt a kinevezéshez.
    Miután Varga Judit azt nyilatkozta, hogy a házasságuk ideje alatt Magyar Péter szóban és tettekben is bántalmazta, a Telexen több cikkben is bemutattuk, hogy korábban európai ügyekért felelős államtitkárként majd igazságügyi miniszterként miket mondott Varga Judit a családon belüli erőszakról, és hogy viszonyult a hatalom az abuzív kapcsolathoz, aminek részleteiről Hajdú Péter műsorában beszélt.
    Varga Judit hisztinek nevezte a családon belüli erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló Isztambuli egyezményt:
    telex.hu/belfo...
    A NER mindent megtett, hogy az emberek ne higgyenek a családon belüli erőszak áldozatainak:
    telex.hu/velem...
    Ha a Fideszben tényleg tíz éve tudtak Varga Judit bántalmazásáról, a helyzet súlyosabb, mint hittük volna:
    telex.hu/velem...
    Megkérdeztük a kormányt, kivizsgálták-e, hogy az egyik miniszterüket bántalmazhatta a házastársa:
    telex.hu/belfo...
    Kocsis Máté Facebook-oldalán március végén ebben a posztban:
    www.facebook.c...
    azt a cikkünket kritizálta, amiben a frizbis Varga-interjúból kimaradt fontos közéleti részeket vettük sorra:
    telex.hu/belfo...
    korábban februárban:
    / pfbid0ndwxu2n69pumliv7...
    pedig a Klubrádió oldaláról levett kurvás-bútorcserés véleménycikkükről írt cikkünkről fejtette ki véleményét:
    telex.hu/belfo...
    Telex.hu - Csak tőled függ!
    • Telex: telex.hu/
    • Telex támogatás: telex.hu/tamog...
    • Facebook: / telexhu
    • Instagram: / telexponthu
    • TikTok: / telex.hu
    • Telex Shop: shop.telex.hu/

ความคิดเห็น • 1.8K

  • @Hespi.
    @Hespi. 5 หลายเดือนก่อน +1924

    Amúgy ezért szívás a dolgok 80%-ról hazudni, mert baromi könnyű belezavarodni.

    • @Zool0ka
      @Zool0ka 5 หลายเดือนก่อน +66

      Legyen az inkább 99.99% :)

    • @AIienDriver
      @AIienDriver 5 หลายเดือนก่อน

      Jó jó de sikerült ? 🤔 ha visszavonja az náluk olyan mintha meg se történt volna, ez a fidesz logic 🤤 ő elhiszi a birkák elhiszik és ennyi.

    • @quidadosoloyo
      @quidadosoloyo 5 หลายเดือนก่อน +50

      Aki hazudik, annak legyen jó az emlékezete! 🤣🤣🤣

    • @customisedfitness
      @customisedfitness 5 หลายเดือนก่อน +22

      Igen, emlekezned kell hogy elotte mit hazudtal 🤣

    • @kristofnagy1322
      @kristofnagy1322 5 หลายเดือนก่อน

      “Joggal jut eszembe”, hogy már mindenben hazudnak.

  • @szarvaskoppany
    @szarvaskoppany 5 หลายเดือนก่อน +439

    "Nem írja meg a Telex, hogy Magyar Péter hánymillió forintot vitt haza 14 év alatt" TI TETTÉTEK ODA TE SZERENCSÉTLEN! :D Nagyon kínos a csávó kár megszólalnia, mondjuk addig sem józsefvárosi háztömbök államosításával foglalkozik.

    • @ZotmundSzele
      @ZotmundSzele 5 หลายเดือนก่อน

      ...és tényleg bazdmeg. Sokszorosan szajkózza, hogy úgy került oda ÉS hogy milyen sok pénzt kapott :D Ez olyan hülye, hogy a saját ellentmondását sem fogja fel.

    • @magdolnaadam409
      @magdolnaadam409 5 หลายเดือนก่อน +21

      Bisztos hogy ők rakták oda mivelhogy a szaktudása meg volt hozzá. Nem kell itt csürni-csavarni.Valahogy ki kell kezdeni? Probléma hogy nem találnak fogást. Gyerekes dolgokat keresnek.(női szemüveg,S méretű ing)stb.Nap estig lehetne sorolni.

    • @szarvaskoppany
      @szarvaskoppany 5 หลายเดือนก่อน

      @@magdolnaadam409 Nem szeretem Magyar Pétert, mert NERes de credit where credit due elismerendő, hogy milyen szépen hülyét csinálnak miatta magukból a fideszesek.

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 5 หลายเดือนก่อน +23

      Tényleg kár neki, minden magyarázkodásával mélyebbre ássa a saját árkát. Nem fáj a gazdagsága, de hogy mennyire igyekszik hülyének nézni bennünket, az fáj. Rosszul gondolja, hogy a pozíció határozza meg az értelmi képességeket.
      A riporter ügyes volt és tisztességes. Fusztrálta is rendesen KM-t, 5-ször hivatkozott a feleségére kínjában.🙄

    • @juliannabaloghne4224
      @juliannabaloghne4224 5 หลายเดือนก่อน +6

      ​@@magdolnaadam409van aki az s méretű inget össze tudja gombolni magán van aki meg az 5xl méretűt is nehezen.Melyik esztétikusabb látvány még ha pulcsit kötött is a nyakába?

  • @ujratervezesmost
    @ujratervezesmost 5 หลายเดือนก่อน +2

    Milyen vicces ahogy felmérgeli magát, amikor már nem tud mit mondani.
    Tökéletes volt a riporter, ahogy tök nyugodtan kérdezgette, amíg a harcikakas minősítgette őt, meg a telexet.

  • @bobafett137
    @bobafett137 5 หลายเดือนก่อน +168

    Egy felmosórongy aki azt hiszi magàról hogy függöny

    • @trhnys_tbr
      @trhnys_tbr 5 หลายเดือนก่อน +5

      Imádlak Bobafett! ❤

    • @gehejjed1
      @gehejjed1 5 หลายเดือนก่อน +5

      😂😂👍👍

    • @laszlobora7945
      @laszlobora7945 5 หลายเดือนก่อน +1

      ❤❤❤

  • @TheAntinop
    @TheAntinop 5 หลายเดือนก่อน +300

    Se gerinc, se tükör.

    • @adituagarbigailua958
      @adituagarbigailua958 5 หลายเดือนก่อน

      Egy agyatlan ellenzéki böfögése.

    • @gehejjed1
      @gehejjed1 5 หลายเดือนก่อน

      @@adituagarbigailua958 🤡🤡😂😂

  • @agmandzsitvatoroki3772
    @agmandzsitvatoroki3772 5 หลายเดือนก่อน +181

    "Kocsis: Ha gondolják, visszavonom, hogy Magyar Péter Varga Judit miatt kapott állami állásokat"
    - Beszélj igazat. Azt nem kell visszavonnod!

    • @attilahorvath6153
      @attilahorvath6153 5 หลายเดือนก่อน +1

      Miután kimondta az igazat vissza akarja vonni hátha elfelejti a nép.

    • @andraskeleti7098
      @andraskeleti7098 5 หลายเดือนก่อน

      A proli, az meg nem számít.​@@attilahorvath6153

  • @MappaMappa-q8z
    @MappaMappa-q8z 5 หลายเดือนก่อน +476

    Magyar Péter 8 milliója csak az Övé vagy ment a családi kasszába ? Tehát Varga Judit elintézte legyen Magyar Péternek a férjének havi 8 milliója . Kocis Úr egyre jobb !

    • @andreagoda858
      @andreagoda858 5 หลายเดือนก่อน +38

      Szóval M. P 8mill keresett, O. V csak 5 mill. mostmár. 🤔

    • @katamarkos3575
      @katamarkos3575 5 หลายเดือนก่อน

      Addig kozos kassza nyilvan. Melyik hazassagban megy kulon. Ja mostmar nincs ugyhogy osszekanalazza a kormanyellenes szavazoknak koszonhetoen. Amikor megvan , lehet menni mindenkinek a picsaba.

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 5 หลายเดือนก่อน +7

      A Telex és a sok kisokos itt azért kideríthetné, hogy akkor most BOHÓCPETI 4,5M-ót, vagy 8M-ót keresett havonta Fityiszesként állami cégeknél!

    • @takacsmaria5580
      @takacsmaria5580 5 หลายเดือนก่อน

      @@PureAwareness76 minden pénzt megér ahogy most fityiszesék szopnak

    • @schzolti
      @schzolti 5 หลายเดือนก่อน +4

      Ott a pont!

  • @ptibor
    @ptibor 5 หลายเดือนก่อน +736

    Magyar Péter olyan szintű összezavarodást generál, hogy öröm nézni.
    Bárcsak lenne ezeknek foganatja

    • @user-rk7ze3xe5n
      @user-rk7ze3xe5n 5 หลายเดือนก่อน +18

      Meg zakkantak rendesen👍😀

    • @zsuzsakertesz6921
      @zsuzsakertesz6921 5 หลายเดือนก่อน +6

      Lesz.

    • @user-rk7ze3xe5n
      @user-rk7ze3xe5n 5 หลายเดือนก่อน +7

      Hol voltál eddig Magyar Péter?😊

    • @flobors
      @flobors 5 หลายเดือนก่อน +6

      top komment!

    • @WhiteLilies100
      @WhiteLilies100 5 หลายเดือนก่อน +1

      Hazaáruló MP:

  • @arturbanfalvi22444
    @arturbanfalvi22444 5 หลายเดือนก่อน +1447

    Nem gondoltam, hogy Kocsis Máté ennyi telexet olvas, a végén még kiderül róla, hogy titokban ellenzéki.

    • @JanosSzabo-yj8ou
      @JanosSzabo-yj8ou 5 หลายเดือนก่อน +10

      😂😂😂így van!

    • @arpy9131
      @arpy9131 5 หลายเดือนก่อน +8

      Mint Magyar? 😅

    • @szasanyi
      @szasanyi 5 หลายเดือนก่อน +25

      Miért. mert a TELEX ellenzéki? Én azt hittem objektív...

    • @gurulo_rubel
      @gurulo_rubel 5 หลายเดือนก่อน

      Ellenzéki?: Dehogy , soros ügynök

    • @zsoltvamos9463
      @zsoltvamos9463 5 หลายเดือนก่อน

      @@szasanyiezt a fideszbanda szajkózza meg aki rájuk szavaz

  • @gergelykonczey1217
    @gergelykonczey1217 5 หลายเดือนก่อน +113

    Csokis Máténak (szándékosan) továbbra sem megy a konkrét kérdésekre a válaszadás, cserébe az érvelési hibákkal tarkított mellébeszélésben és a sértettségi póz bevágásában kitűnő...

  • @horiannar
    @horiannar 5 หลายเดือนก่อน +743

    Reméljük, hogy a közútkezelő vezetője most már közútkezelő.

    • @richsimon001
      @richsimon001 5 หลายเดือนก่อน +44

      Nem hinném.
      A Fideszben nem a hozzáértés a prioritás, hanem a párthűség, és hogy jól tudjon a kiváltságos személy pénzt talicskázni...

    • @timeahegedus5631
      @timeahegedus5631 5 หลายเดือนก่อน +18

      jaja, nemtudom, a közútkezelői a Zrínyin van? sose tudom hol lehet megszerezni a papírt róla ? :D

    • @sgtben88hun17
      @sgtben88hun17 5 หลายเดือนก่อน

      @@richsimon001nem létezik. Most magyarázta el Kocsis Péter. Csak nem hazudik! Ki látott már hazug politikust!?

    • @gyongyiolah1609
      @gyongyiolah1609 5 หลายเดือนก่อน +12

      ​@@timeahegedus5631Ecseri?

    • @zatharigo7815
      @zatharigo7815 5 หลายเดือนก่อน +18

      közutálatkezelő

  • @emjhu3486
    @emjhu3486 5 หลายเดือนก่อน +89

    Máté erőteljesen relativizál. Milyen összegtől lesz probléma, ha a politikai kapcsolataidon keresztül benyomod a házastársad egy állásba?

    • @attilahorvath6153
      @attilahorvath6153 5 หลายเดือนก่อน +1

      Ez az összeg folyton változik attól függően hogy nekik hogy jó!!!

  • @zoltanpapp3474
    @zoltanpapp3474 5 หลายเดือนก่อน +600

    Ha Magyar Péter olyan állásokat tölthetett be a felesége közbenjárása által, több milió forintos fizetésért, amikhez nem is értett, az véletlenül nem azt igazolja, hogy a kormány rendszerszinten űzi a korrupciót..kedves Maté??😏🤣

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 5 หลายเดือนก่อน +12

      Nem is tűrték a tisztességesen dolgozókat. Ld, Horváth Péter, adószakértő...

    • @agotapongor2069
      @agotapongor2069 5 หลายเดือนก่อน +15

      Hu! Akkor VJ-nak egy ujabb bunere derult feny!

    • @marcikakucs2278
      @marcikakucs2278 5 หลายเดือนก่อน +24

      Egy normális országban egy ilyen nyilatkozat után ezrek vonulnának az utcára !!!

    • @006sztella3
      @006sztella3 5 หลายเดือนก่อน

      Kedves Kocsis Máté! Azt gondolom, hogy bármennyit is fizettek a feleségének, az biztos, hogy azért nem kellett semmit sem tennie, mert ön azt állította az interjúban, hogy teljesítmény nélkül is kifizetett a fidesz 8 millió Forintot Magyar Péternek! Ezek szerint a fidesz csak random osztogatja a fizetéseket családtagoknak?!??

    • @bencze1971
      @bencze1971 5 หลายเดือนก่อน +3

      Nem! Nem azt igazolja hogy minden esetben ez a helyzet,. Ez csupán egy személyes feltételezés, ráadásul a saját oldalról, aminek akár örülhetne is a baloldal, hogy valakik a saját oldalukkal szemben is mernek kritikát megfogalmazni, még önmagukkal szemben is. Ezt valjuk be őszintén, még sosem láttuk a baloldalon, hogy önkritikát gyakoroljon. Persze összetartást sem, mert legszívesebben letaposnák még egymást is, egyedül a kormánygyűlölet tartja még kicsit össze őket, és hamis kis szövetségeket kötnek alkalmanként, hogy hatalmat szerezzenek, de ez így eddig sem sikerült...

  • @24Steevy
    @24Steevy 5 หลายเดือนก่อน +887

    Ez a kocsis olyan sötét hogy plusz fényerőt kellett adjak kijelzőre miközben beszélt

    • @AlpinSolar
      @AlpinSolar 5 หลายเดือนก่อน +15

      Óriási a duma! 🫵🤣

    • @winifredclarke1977
      @winifredclarke1977 5 หลายเดือนก่อน +7

      Ahahaha 🤣🤣🤣🤣
      Quality top comment 😁
      👏🏻👏🏻👏🏻

    • @GergelyPal.
      @GergelyPal. 5 หลายเดือนก่อน +2

      :D

    • @user-rk7ze3xe5n
      @user-rk7ze3xe5n 5 หลายเดือนก่อน +8

      Nem lehet,hogy próbál szerény lenni?😀....bár mem úgy tűnik🤪

    • @balazskeisz
      @balazskeisz 5 หลายเดือนก่อน

      Úgy beszél mint egy kocsis.

  • @zsoltcsaplar8054
    @zsoltcsaplar8054 5 หลายเดือนก่อน +42

    Ezért a tolvaj senkiért,beindítani a kamerát kár volt😂❤De jó nézni ahhogy vergödik!

  • @MaceY._.
    @MaceY._. 5 หลายเดือนก่อน +117

    Aha, Mészáros akkor miért nem csöveket szerel?

    • @zsuzsimargittai7477
      @zsuzsimargittai7477 5 หลายเดือนก่อน +12

      Nagyon jó 😂
      Ezt kellett volna be kérdezni 😂

    • @MrFefefofo
      @MrFefefofo 5 หลายเดือนก่อน

      Mert nem olyan senki mint te.

    • @MaceY._.
      @MaceY._. 5 หลายเดือนก่อน +6

      @@MrFefefofo most aztán megmondtad öcsi. Felvételt nyertél a bátorak seregébe

    • @MrFefefofo
      @MrFefefofo 5 หลายเดือนก่อน

      @@MaceY._. Ettől még senki vagy, aki a másik zsebében szeret turkálni. Nem szép dolog...

    • @MaceY._.
      @MaceY._. 5 หลายเดือนก่อน

      @@MrFefefofo Nem túrkáltam senki zsebében, csupán rávilágítottam, hogy Csokis Máté képletébe nem illeszthető Mészáros Lőrinc, miszerint mindenki olyan pozíciót töltsön be, amilyen végzettsége van. Ugyan akkor a másik képletébe, miszerint a kormány tagjaihoz közel álló emberek kaphatnak csak úgy munkát a tudásuk, képességük, és végzettségük figyelmbe vétele nélkül hatványozottan bele illeszthető lölő. Akárhogyan is, ez a barom mindenféle képpen egy öngólt lőtt

  • @k.z.9810
    @k.z.9810 5 หลายเดือนก่อน +59

    😭 szegény Máté felesége csak 307000 forintot kap havonta ,a nem létező szuperkórház jogi képviseletért. Milyen kis érzékenyek vagyunk,hogy az asszonynak nem jutott milliós fizetés,még az aranyhalat is el kellett ajándékozni, mert nem tudták már anyagilag finanszírozni.😭😭😭

    • @martonsc2226
      @martonsc2226 5 หลายเดือนก่อน +2

      ez csak 1 project, ami havi 1-2 órát vitt el a kis életéből. Ha van havi 20-30 ilyen munkád, már egész jól elkaristolsz.

    • @attilahorvath6153
      @attilahorvath6153 5 หลายเดือนก่อน

      Pontosan így van!Nem értem hogy a riporter miért is nem kérdezi meg hogy mire is kapja a felesége ezt a pénzt?

  • @Laca90
    @Laca90 5 หลายเดือนก่อน +280

    Gyanítom heti 307 ezer volt az, nem havi. De ezt a süketelést mellébeszélést kínos volt hallgatni...

    • @szasanyi
      @szasanyi 5 หลายเดือนก่อน +4

      Akkor miért hallgattad?

    • @SandorRokaly
      @SandorRokaly 5 หลายเดือนก่อน +30

      Remélem a Telexnek van annyi esze, hogy ennek utánamenjen, mert egy nagyon magas labda, és ellenőrizhető.

    • @mekettelek
      @mekettelek 5 หลายเดือนก่อน

      ​@@szasanyi talán mert ez a gyökér is a mi pénzünkből hazudik.

    • @zsoltkappel
      @zsoltkappel 5 หลายเดือนก่อน +11

      @@szasanyimert nem egy idióta, hogy meghallgatás nélkül mondjon véleményt.. szóval a kérdésed nem túl releváns

    • @tothgabootheone
      @tothgabootheone 5 หลายเดือนก่อน

      elég sz@rul kereső ügyvéd! a miénk 1 óra alatt 60at húz le rólunk és nem 1 sztár ügyvéd :D ;)

  • @sdfghjk167
    @sdfghjk167 5 หลายเดือนก่อน +124

    Fúj hányingerem van ettől, már unom. Ne lehetne, hogy csak eltakarodjanak?

    • @mobil1965
      @mobil1965 5 หลายเดือนก่อน

      NEM !!!!

    • @asz3793
      @asz3793 5 หลายเดือนก่อน

      Takarodj el te😅

  • @chivasr911
    @chivasr911 5 หลายเดือนก่อน +959

    csokis máté ég mint az olajos rongy, öröm nézni

    • @szasanyi
      @szasanyi 5 หลายเดือนก่อน +8

      Ennyi örömed legyen az éltben...

    • @Chaos174
      @Chaos174 5 หลายเดือนก่อน

      @@szasanyi miért sanyi, talán a rokonod a kocsis? vagy miért képez a fidesz védelme számodra ekkora identitást?

    • @MultiJosta
      @MultiJosta 5 หลายเดือนก่อน

      mit néztek ti bazdmeg ?? :D

    • @relhithrrdn
      @relhithrrdn 5 หลายเดือนก่อน +63

      @@szasanyi Neked ennyi se legyen

    • @juditkiss7491
      @juditkiss7491 5 หลายเดือนก่อน

      Nyúlik a képe rendesen a fideszes hazugnak, végre! A kis felesége ügyvéd, értjük, és a többi ügyvéd is kapott fideszes rokonság nélküli 300 ezer Ft-os "tanácsadói "állást, csak úgy mellékesen!
      De sz@r lehet ezeknek a léhűtő semmirekellőknek.

  • @MyNyami
    @MyNyami 5 หลายเดือนก่อน +59

    Ha a feleséged ennyit keresett, honnan van a vagyon? Csakkérdem

    • @imrekiss9534
      @imrekiss9534 5 หลายเดือนก่อน +3

      Mit nem értettél meg abból, hogy az csak 1 állás volt a feleségének. Ezen kívül még ki tudja hány másik állása/ügye volt, amiből szintén jövedelme származott? Nem teljes 8 órás állást csinált 307eFt-ért.

    • @MyNyami
      @MyNyami 5 หลายเดือนก่อน

      @@imrekiss9534 Te szotyi. Milyen ügyvédi munkáért jár egy gyári melós bér? Legalább járj utána az ügyvédi óradíjaknak.

    • @cilibalint3169
      @cilibalint3169 5 หลายเดือนก่อน +4

      kiadta a Matyi az aranyhalakat gebinbe.

  • @attis02
    @attis02 5 หลายเดือนก่อน +123

    havi 47 ezerből meg lehet élni kocsismátéka

    • @adituagarbigailua958
      @adituagarbigailua958 5 หลายเดือนก่อน

      Ner hazudj, görény! Már régen nem 47 ezer.

    • @77blackadder48
      @77blackadder48 5 หลายเดือนก่อน +1

      Az 12 éve volt

    • @attis02
      @attis02 5 หลายเดือนก่อน

      @@77blackadder48 És változott azóta valami?? ugyan úgy a f@szságot mondja...

    • @mrdobika4635
      @mrdobika4635 5 หลายเดือนก่อน

      @@77blackadder48 akkor sem lehetett 47 ezerbol megelni

    • @jollyjoker8163
      @jollyjoker8163 5 หลายเดือนก่อน +4

      Az a zsiga marcell... A szerencsejáték zrt kifizetési listáján keresd

  • @ujratervezesmost
    @ujratervezesmost 5 หลายเดือนก่อน +63

    Oktatóanyagnak kéne ezt a 6 percet eltenni egyetemeknek, hogy milyen az ember metakommunikációja, amikor hazudik.

    • @9xqspx6
      @9xqspx6 5 หลายเดือนก่อน +3

      Ezek már álmukban is hazudnak

    • @asz3793
      @asz3793 5 หลายเดือนก่อน

      Ne hazudj😮

  • @peter1990adventista
    @peter1990adventista 5 หลายเดือนก่อน +519

    "Szegény" Kocsis Kellemetlen a helyzet ugye? 307 ezerért senki nem vállal jogi munkát. Esetleg pár napi munkáért...

    • @magdolnaadam409
      @magdolnaadam409 5 หลายเดือนก่อน +15

      Pontosan így gondolom én is.

    • @ragab8009
      @ragab8009 5 หลายเดือนก่อน +46

      Pár nap 😂 egy mezei ügyvéd egy délelőtt...😂 a neje vagy semmit nem csinált, vagy nem 320 ért 🙃

    • @ferenckluni7652
      @ferenckluni7652 5 หลายเดือนก่อน +11

      Mind a ketten ügyvédek. A végzettségüknek megfelelő munkát kaptak. 😂😂😂😂😂😂😂😂

    • @Olinga-po2ls
      @Olinga-po2ls 5 หลายเดือนก่อน +18

      Miután közpénzt költöttek a semmire, akár ki is tehetnék a kórházzal kapcsolatos sziszifuszi munkáját közszemlére.

    • @NorbiGaming
      @NorbiGaming 5 หลายเดือนก่อน +38

      Napi 307 lesz az 😊

  • @SandorArmanko
    @SandorArmanko 5 หลายเดือนก่อน +327

    Hagyd Máté, ebből már nem jössz ki jól.

  • @tolnaisubzero1912
    @tolnaisubzero1912 5 หลายเดือนก่อน +114

    ha 8 milliót kapott havonta akkor csak 3 havi fizuba került a 20 milliós rendezvény így már akkor nem is dollár péter. köszönjük hogy tisztázta magyar péter nevét.

    • @ottobajacz8887
      @ottobajacz8887 5 หลายเดือนก่อน +5

      Ez nagyon jóóóóóó....

    • @azElvetemult
      @azElvetemult 5 หลายเดือนก่อน +2

      Teljesen jogos a meglátás

    • @pirosszirom8998
      @pirosszirom8998 5 หลายเดือนก่อน +1

      Nem. Forint Péter.

    • @feka988
      @feka988 5 หลายเดือนก่อน +1

      Bérrel fizetett Péter

  • @gurulo_rubel
    @gurulo_rubel 5 หลายเดือนก่อน +49

    307 ezer? hozzatok egy lavórt, telekönnyezem. De jó munkát végzett a felesége, 7 év alatt egy óriásplakát már ott van a telken a kórház helyén

  • @kellermihaly8353
    @kellermihaly8353 5 หลายเดือนก่อน +19

    Ember..., most jövök ki a sodromból!🤣

  • @kalagi13
    @kalagi13 5 หลายเดือนก่อน +309

    Jobboldali nőt verni???
    Varga Judit sem nyilatkozta, hogy verték volna. 😅😂
    Ez csak a rubeljobboldal hazug narratívája.

    • @samisami-qb5tl
      @samisami-qb5tl 5 หลายเดือนก่อน +3

      En jobboldali vagyok. Es verném. Azért is hogy közben orgazmusa van.

    • @JustitianaJustitia
      @JustitianaJustitia 5 หลายเดือนก่อน +13

      KocsiMátét a tények nem zavarják!

    • @szgoti79
      @szgoti79 5 หลายเดือนก่อน +14

      De szó nélkül hagyni 10 évig, hogy így bánjon vele a férje, az tök normális....

    • @samisami-qb5tl
      @samisami-qb5tl 5 หลายเดือนก่อน +5

      @@szgoti79 felteszem keservesen jajgatott csak kutyaugatas nem hallik az égig

    • @takacszsolt4940
      @takacszsolt4940 5 หลายเดือนก่อน +3

      @@JustitianaJustitia Németh Balázs megmondta. Nincs tény.

  • @KISSATTILA65
    @KISSATTILA65 5 หลายเดือนก่อน +49

    Csodálkozom, hogy a fityeszesek állva nyilatkoznak. Ez gerinc nélkül egy igazi orvosi csoda ! 🙂

  • @zon4218
    @zon4218 5 หลายเดือนก่อน +188

    307 ezret kevésnek tartja, de a pedagógus bérek rendben vannak....

    • @laszloszucs2204
      @laszloszucs2204 5 หลายเดือนก่อน +2

      Hol hallottad azt, hogy keveselte? Csak össze hasonlította a 7-8 millióval !

    • @lospadresapa6028
      @lospadresapa6028 5 หลายเดือนก่อน

      @@laszloszucs2204 - "összehasonlította" - egy szó. Amúgy, amit mondtál, abban igazad van. Nem kevesellte. (Én a "kevesell"-t két l-lel írtam.)

    • @laszloszucs2204
      @laszloszucs2204 5 หลายเดือนก่อน

      @@lospadresapa6028 Ne is törődj vele!😁

    • @GirizdL
      @GirizdL 5 หลายเดือนก่อน +1

      Jogászvégzettséggel normális is lehetett, hogy 2-szer-3-szor annyit keressen valaki alkalmazottként, mint egy pedagógus, miközben milliárdos tételek mozgatását felügyelte. És ehhez megbízható ember valószínűleg olyan lehet, aki a hivatásának él és esetleg van egy társa, aki jól is keres

    • @zon4218
      @zon4218 5 หลายเดือนก่อน

      @@GirizdL csak mert nem tudod mi egy jogász végzettség, továbbá nem tudod, hogy a pedagógusok is diplomások. A milliárdos szerződésekről meg fogalmad sincsen, lehet, hogy párszázres szerződésekkel foglalkozik,. mondjuk csak átnézi, nem is ügyvéd, szóval nagy felelőssége nincsen. De látom a gyerekekkel való törődés neked nem nagy felelősség. Igaz, a fideszben ez így megy. Csokis Máté pedig egy idióta, ez most elég határozottan kiderült.

  • @tamasszanyi6366
    @tamasszanyi6366 5 หลายเดือนก่อน +703

    Kocsis alatt reped a jég.

    • @anitatarsoly5863
      @anitatarsoly5863 5 หลายเดือนก่อน +3

      Barom😂 vagy

    • @gehejjed1
      @gehejjed1 5 หลายเดือนก่อน +22

      @@anitatarsoly5863 🤡🤡😂😂

    • @szasanyi
      @szasanyi 5 หลายเดือนก่อน +4

      A parlament ben jégen járnak? azt hittem van rendes padló...

    • @anitatarsoly5863
      @anitatarsoly5863 5 หลายเดือนก่อน +2

      @@gehejjed1 telexes kcsg

    • @anitatarsoly5863
      @anitatarsoly5863 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@gehejjed1 ez a telexes szint gyökèr🤣🤣🤣

  • @karolinakrska4323
    @karolinakrska4323 5 หลายเดือนก่อน +36

    Úristen!! És én erre szavaztam anno a 8.-ban ! 😭😭 Mentségemre szóljon, hogy fiatal voltam és jó fejnek tűnt. De ez a riport alapján..... Kétségbeejtő, hogy ilyenek ülnek a minisztériumokban!!

  • @sunblindX
    @sunblindX 5 หลายเดือนก่อน +271

    Kocsis b+, édesfiam. .. Mintha a Temuról rendelnéd a csubakka-védelmet.
    Nagy mázli, hogy ezzel csak a hatvan íkú alattiakat kell meggyőznie.

    • @HUBAsztikus
      @HUBAsztikus 5 หลายเดือนก่อน +7

      outfit alapján a jelmeze onnan jön

    • @krisztinahorvath9328
      @krisztinahorvath9328 5 หลายเดือนก่อน +6

      Sírva röhögök. Nem bíroooooom. 🤣🤣🤣🤣🤣"Kocsis b+, édesfiam. .. Mintha a Temuról rendelnéd a csubakka-védelmet." 🤣🤣🤣🤣🤣

    • @CukrosTejesKifli
      @CukrosTejesKifli 5 หลายเดือนก่อน +2

      Nekem csak 50 az IQ-m de engem sem b-át!

    • @gaborszadai1992
      @gaborszadai1992 5 หลายเดือนก่อน +3

      Mátécskának igazán jól áll az a kardigán nyakkendővel. Nagyapám öltözködött így a nyolcvanas években, mikor lement a postára újságot venni🥳...

    • @bregbarega3717
      @bregbarega3717 5 หลายเดือนก่อน +1

      Az a baj, hogy az átírt választási rendszerben elég is annyit meggyőzniük...

  • @halmahalma1414
    @halmahalma1414 5 หลายเดือนก่อน +36

    kocsi máté más szint... ő a legalantasabb, legromlottabb, erkölcsi értelemben az egyik legnyomorultabb tag , aki körül láthatóan fogy a levegő . Azért kíváncsi lennék mi lesz vele kormáyváltás után :D

    • @Steve-by5xp
      @Steve-by5xp 5 หลายเดือนก่อน +1

      keres egy másik pártot ahol az okádék világfelfogását "kamatoztathatja".. MIEP-FIDESZ-(ki tanyája?)...

  • @megyaszaipeter
    @megyaszaipeter 5 หลายเดือนก่อน +75

    Nehéz lehet ennyire kitartóan hazudni

    • @mockermuris
      @mockermuris 5 หลายเดือนก่อน

      a csávó skizó
      8 milliót keresett a magyar péper
      ja a fidesz maffiában amit asszony intézett neki, lehet a shadl is segített...ez fasz

  • @csaba7547
    @csaba7547 5 หลายเดือนก่อน +28

    Akkor szeretném megkérdezni Mészáros mért is ért akkor hirtelen mindenhez is?És mégvalami Mátuka!Jó lenne már bizonyítékot is felmutatni Juci megverésével kapcsolatban mert addig ez csak rágalmazásnak minősül!Szóval!Bizonyíték?

  • @gaborszabo8299
    @gaborszabo8299 5 หลายเดือนก่อน +32

    Lölö hány forintot keresett 2014 óta?

  • @K_G_49
    @K_G_49 5 หลายเดือนก่อน +28

    Ez nagyon jó. Akárhányszor megszólalnak annál több magyarnak nyílik fel a szeme.

  • @rozsaagardine6774
    @rozsaagardine6774 5 หลายเดือนก่อน +28

    Az nem tünt fel neki, hogy egy gázszerelő rövid idő alatt átlagos keresetű emberből többszörös milliárdos lett nem a szakmájában?

    • @gehejjed1
      @gehejjed1 5 หลายเดือนก่อน +3

      De hiszen az akkori felesége is elmondta, hogy ez hogy történhetett: "Isten segítségével mindig szerencsésen pályáztak" 😂😂

    • @9xqspx6
      @9xqspx6 5 หลายเดือนก่อน

      Gyakorlatilag beismerte, hogy az is ugyanúgy történt, mint a ahogy Magyar Péter a zsíros pozíciókat kapta. Csak van bőr a képén ebből is megpróbálni kihazudni magát. Csak ki az az ostoba idióta, aki ezeknek még bármit elhisz...?!

    • @petyaur
      @petyaur 5 หลายเดือนก่อน

      @@gehejjed1 A patás isten

  • @Rubicon962
    @Rubicon962 5 หลายเดือนก่อน +45

    Megnézném a közútkezelő felügyelőbizottságának tagjai közül ki mihez ért😀😀😀

  • @lastdevilada
    @lastdevilada 5 หลายเดือนก่อน +30

    Ez a véglény mer beszélni hitelességről. Rettenet.

  • @andrasvirag2173
    @andrasvirag2173 5 หลายเดือนก่อน +23

    Milyen érdekes hogy egyből a keresetrő beszél.M.P gyanúsnak tűnik,lölő,lázár,vagy a gazdi egy cseppet sem gyanús.😅😅😅

  • @juhaszzoltan1143
    @juhaszzoltan1143 5 หลายเดือนก่อน +14

    Novák Katalin férjére miért nem kérdezett rá. Hogy kapott rekord idő alatt ezredesi rangot?

  • @szabolcslendvai4100
    @szabolcslendvai4100 5 หลายเดือนก่อน +107

    Mi ez az agresszió Kocsis Máté? Kisebb feszültséget érzékeltem a hangodban 😁 Csak nincs valami baaaj? 🤭

  • @Hespi.
    @Hespi. 5 หลายเดือนก่อน +75

    Nagyon sajnálnám Varga Juditot, ha nem csak akkor számítana a családon belüli erőszak(bárkivel történjen), amikor politikai haszonszerzésre lehet használni.

    • @timir801
      @timir801 5 หลายเดือนก่อน +18

      Ha még nem láttad Duszka Peti videóját a témát illetően, akkor ajánlom. Rettentő visszataszító az egész! Már eleve úgy rendezték be Hajdú stúdióját, hogy a felvétel tévére is optimális legyen. Eltűntették a termékeket - tévében a termékmegjelenítés problémás - , átvariálták a fényeket, hátteret. Hajdú meg azzal jön, hogy nem megrendelésre készült az egész. Ja, hihető....

  • @morethananything
    @morethananything 5 หลายเดือนก่อน +55

    De hat Mate 10 eve tudtatok az eroszakrol, evek ota gondoltad hogy MP nepotizmus miatt kapott poziciokat. Hogy is van ez?

    • @akosvarga4976
      @akosvarga4976 5 หลายเดือนก่อน

      na ez az! Idióta egy banda,már nem tudják mit hazudjanak!

  • @katalinvera5039
    @katalinvera5039 5 หลายเดือนก่อน +74

    Nekem leginkább az jött át, hogy ez az ember be van tojva.

    • @Szellemkutya2
      @Szellemkutya2 2 หลายเดือนก่อน

      Sugárzik a tekintetéből a besz.riság.

  • @bencehadhazi3304
    @bencehadhazi3304 5 หลายเดือนก่อน +15

    Az a rész tetszik a legjobban amikor hitelességről beszél😅

  • @gaborhernadi8568
    @gaborhernadi8568 5 หลายเดือนก่อน +384

    Jogi végzettséggel havi 307 ezerért? Most komolyan?
    Biztosan el hiszem!!!!!😂😅

    • @gabor6793
      @gabor6793 5 หลายเดือนก่อน +31

      eurora gondolt :D

    • @attilafekete3957
      @attilafekete3957 5 หลายเดือนก่อน +2

      Nyugi, ez csak a szorzata egyik oldala! Nem az a fontos, hogy mennyi, hanem hogy hányszor?

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 5 หลายเดือนก่อน +5

      Jól van na, annyit dolgozott, nem győzte hazahordani az aktákat.😁

    • @ibolyakalman7959
      @ibolyakalman7959 5 หลายเดือนก่อน +2

      Kamuzik!

    • @Schlkathy
      @Schlkathy 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@evasipos8358 gondolom gyalog :D

  • @attilaszabo7072
    @attilaszabo7072 5 หลายเดือนก่อน +21

    a gázszerelő sem gázt szerel ... oszt mégis dől a lé

  • @strawberryvodkaa
    @strawberryvodkaa 5 หลายเดือนก่อน +113

    Mátéka nagyon ideges. 😂😈

  • @quidadosoloyo
    @quidadosoloyo 5 หลายเดือนก่อน +13

    Szóval MP melója egyedi eset?
    😂😂😂
    Novák férje, hogy lett ezredes?
    Kocsisnak meg “ eljárt “ a szája, de akkor még azt gondolták, hogy jól van az úgy.

  • @richardfridrik
    @richardfridrik 5 หลายเดือนก่อน +666

    Ez a nyomorult beszél kettős mércéről?!

    • @WhiteLilies100
      @WhiteLilies100 5 หลายเดือนก่อน +2

      Ez a nyomorult telexes.

    • @richardfridrik
      @richardfridrik 5 หลายเดือนก่อน +23

      @@WhiteLilies100 Gondolkodj már el, aztán keress egy kötelet.

    • @kornelkovacs1578
      @kornelkovacs1578 5 หลายเดือนก่อน +2

      @@richardfridrik milyen szeretetreméltó alak vagy

    • @richardfridrik
      @richardfridrik 5 หลายเดือนก่อน

      @@kornelkovacs1578 Kurvára köszönöm, bazdmeg. A fenti egy nyomorult fideszes. Jobb lenne a temetőben látni a nyomorultat.

    • @tomje-ll7dm
      @tomje-ll7dm 5 หลายเดือนก่อน +2

      @@WhiteLilies100 a nyomorult kocsis telexes?

  • @fonix68
    @fonix68 5 หลายเดือนก่อน +34

    A tónikasóban a jucus arról beszélt, hogy ö verte,a férjét. Ezt MP is megerősítette.

  • @Alexnagy850
    @Alexnagy850 5 หลายเดือนก่อน +58

    Lèzer Jani is ilyen übertehetsèg akkor mint az MP igaz? Hisz tud ő mindent, tenisz szövetség után MÁV vezèr! Vagy ott nincs semmi gond? Az jól van úgy?

    • @user-rk7ze3xe5n
      @user-rk7ze3xe5n 5 หลายเดือนก่อน +3

      Hat Lázár....ez a labda bizony vissza pattant😀

    • @varganullo
      @varganullo 5 หลายเดือนก่อน +1

      Tenisz szövetségnél minden a legnagyobb rendben.

  • @user-rk7ze3xe5n
    @user-rk7ze3xe5n 5 หลายเดือนก่อน +20

    Azóta sem létezik a cég,ahol Kocsis felesége ügyvédként vett fel fizetést,most az összeg mindegy is,ez nem”alibi”állás?
    Fidesz,Fidesz....egyre közelebb a fal,bele keveredtek az össze-visszasag hálójába.
    Egyre jobban látszik,hallatszik,hogy elbeszélnek egymás mellett és ellen......hajra,csak így tovabb😄😄
    👍

  • @ilonavira512
    @ilonavira512 5 หลายเดือนก่อน +54

    A plafon nem szakad rá !!!!

  • @balazsdr.frohlich8073
    @balazsdr.frohlich8073 5 หลายเดือนก่อน +17

    én azt szégyellem hogy kocsis máté az évfolyamtársam volt, ezek nemhogy nem államférfiak, hanem nem férfiak

  • @GyöngyiDencz
    @GyöngyiDencz 5 หลายเดือนก่อน +121

    ezt ki hiszi😂ugyved 307 ezerert😂😂😂😂

    • @broskow5
      @broskow5 5 หลายเดือนก่อน +12

      De ez is csak bruttó volt biztos 😂

    • @viktorkovacs1384
      @viktorkovacs1384 5 หลายเดือนก่อน +15

      napi bér...azt kihagyta

    • @sgtben88hun17
      @sgtben88hun17 5 หลายเดือนก่อน +9

      @@viktorkovacs1384órabérnek is jó lesz az. Amilyen túlárazott minden a Ner környékén.

    • @klarissz47
      @klarissz47 5 หลายเดือนก่อน +1

      Hallgassa vissza! Nem azt mondta, hogy ügyvéd, hanem hogy jogi munkát végzett.

    • @noemi5225
      @noemi5225 5 หลายเดือนก่อน +2

      @@klarissz47 ezt mondta: “miután ügyvéd, ügyvédi munkát végez”

  • @lajoshorvath5618
    @lajoshorvath5618 5 หลายเดือนก่อน +26

    MP egy állami cégnél volt vezérigazgató. Ott nincs havi 8 milliós fizetés. A Diákhitel honlapján látható, hogy 3,5 MFt. Miért kell feleslegesen túlozni? Kocsis felesége nem jogász, hanem igazgatósági tag volt, a hírek szerint összesen bruttó 34 MFt-ot keresett egy érdemi tevékenységet nem végző projektcégben.
    Az igazat fáj elmondani?

    • @baloghnandor1173
      @baloghnandor1173 5 หลายเดือนก่อน +5

      Riporter is lehetne felkészültebb, mert ezt ott rögtön az arcába kellett volna dörgölni, hogy nem úgy van az, hanem 34 milliót vitt haza a mama, és semmit nem csiált végül a cég.

    • @lajoshorvath5618
      @lajoshorvath5618 5 หลายเดือนก่อน

      @@baloghnandor1173 nagyon gyenge ( zavart, tájékozatlan) volt a riporter…

    • @JustitianaJustitia
      @JustitianaJustitia 5 หลายเดือนก่อน +1

      Szerintem lesz még ebből cikk. :) Aztán megint magyarázkodhat ez a KMáté újfent.

    • @martagesztei5653
      @martagesztei5653 5 หลายเดือนก่อน +3

      Hú ezt ki kell posztolni!😮

  • @jutubariel
    @jutubariel 5 หลายเดือนก่อน +60

    Ez a beszéd tesó! :) Még szerencse, hogy csak naponta kell saját magatokat arcon köpni! Amúgy jó a kardid, fiúba nem volt!?!

  • @Kobalta
    @Kobalta 5 หลายเดือนก่อน +84

    Kocsis nertársat továbbra is várják a Diószegi Sámuel utcában a bérlakás államosítások bejelentésére

    • @user-rk7ze3xe5n
      @user-rk7ze3xe5n 5 หลายเดือนก่อน +4

      Oda ugyan nem mer elmenni,sem ő,se más.
      Azokért viszont ki kell állni,ezt emberekkel nem lehet megtenni,igaz ehhez emberi érzések is kellenek,

    • @Kobalta
      @Kobalta 5 หลายเดือนก่อน +4

      @@user-rk7ze3xe5n A polgármester vette a fáradtságot és elment oda múlt héten (is).

  • @jeesz4892
    @jeesz4892 5 หลายเดือนก่อน +20

    Szóval az nem számít, hogy bent vannak a sógorok, rokonok, barátok...feleségünk...az számít, hogy mennyiért!
    Amúgy nem lehet azt mondani, hogy én mást gondoltam, mint a vezetőségem? Nem....
    Hazugságnál nincs kettős mérce, Kocsis Máténál van...

  • @9xqspx6
    @9xqspx6 5 หลายเดือนก่อน +12

    Ennek az embernek is hogy rothadhat a lelke a sok hazugságtól...

  • @klau2128
    @klau2128 5 หลายเดือนก่อน +36

    Kicsit kínos a szitu Màtèka😂

  • @Tapiapi1
    @Tapiapi1 5 หลายเดือนก่อน +177

    Srácok, ez mestermunka volt!!!! Így tovább, már korábban ez kellett volna!!

    • @kulcsarferenc82
      @kulcsarferenc82 5 หลายเดือนก่อน +5

      Igen, csakhát mondták is az elején, hogy most kivételesen meghívták őket is. Eddig ilyenre nem volt lehetőség...

  • @tothgabor6615
    @tothgabor6615 5 หลายเดือนก่อน +27

    Milyen kis megszeppenve próbálta menteni a menthetőt. 😂

    • @JustitianaJustitia
      @JustitianaJustitia 5 หลายเดือนก่อน +2

      De nem sikerült neki! Rajta marad a korábbi kijelentése MP állásaival kapcsolatban, ( a fideszes nepotizmus), amiről szólt Kovács Zoltán is, és Varga Judit is. Ezt már nem tudják magukról levakarni!

  • @Yamaha-y9j
    @Yamaha-y9j 5 หลายเดือนก่อน +11

    Oké,Máté! Ki ment be és mit/kit húzott ki a vádiratból? Milyen sűrűn pofozta meg VargaJudit Magyar Pétert? Igaz-e hogy Gulyás Gergellyel elmélyültebb kapcsolatot àpolsz? Ha igen,akkor mióta?

  • @gilgamesh3729
    @gilgamesh3729 5 หลายเดือนก่อน +15

    -1 ügyvéd keresete: 307.000ft (Pl: Kocsis Máté felesége)
    -A Fidesz által mértek alapján: 702.000ft az alap jövedelme egy átlag embernek.
    Ha a kérdést nem értjük, miért adunk olyan választ kedves Máté ami nem igaz??!

    • @imrekiss9534
      @imrekiss9534 5 หลายเดือนก่อน

      Ennyire nem lehetnek hülyék az emberek. A kórház jogi képviseletéért kapott havi 307eFt-ot. Ezen kívül még ki tudja mennyi más cégnek vagy személynek a jogi képviseletét látta el amiből további milliókat kaphatott havonta.

    • @gilgamesh3729
      @gilgamesh3729 5 หลายเดือนก่อน

      @@imrekiss9534 Annyira Kétségbe van esve (ez már nyilvánvalóan látszik az összes Fideszes) hogy nem tudnak mivel dobálozni már. Elég kemény hogy 1 ember remegtette meg a rendszer embereit, most hogy ez meg van. Tennie kell a népnek Közösen!!!!! Utána lesz valahogy, de inkább 1 kezdeményezés általi népösszefogás! mint 1 Teljesen tönkre tett ország ( ami egyénileg is gyönyörű ezen a bolygón)

  • @imredevecz3586
    @imredevecz3586 5 หลายเดือนก่อน +29

    Még jó, hogy nem azt válaszolta minden kérdésre, hogy bocsi de 25 évre titkosítottuk.

  • @AttilaNémeth-i5k
    @AttilaNémeth-i5k 5 หลายเดือนก่อน +20

    Abszolut baromságokat beszél! Olyan mint a főnöke a puffadt ! Lehet,hogy anno Grazban találkoztak!

  • @KataDb75
    @KataDb75 5 หลายเดือนก่อน +6

    Annyira béke pártiak, hogy egyfolytában megy a gyűlöletkeltés.

  • @szalaimarton8142
    @szalaimarton8142 5 หลายเดือนก่อน +27

    Ha a felesége nem szívesség alapon került oda, hanem szakmai alapon, akkor miért fontos, hogy 307 ezret keresett, vagy 2 milliót?

    • @marcellkovacs5452
      @marcellkovacs5452 5 หลายเดือนก่อน +8

      Egy esszét lehetne írni arról, hogy mennyi logikai hiba volt abban, amit mondott

    • @leiawhites
      @leiawhites 5 หลายเดือนก่อน +4

      azert mert valoszinuleg azt gondolta igy kevesbe tunik lehetsegesnek hogy protekcioval kerult be

  • @jikkentomato7751
    @jikkentomato7751 5 หลายเดือนก่อน +6

    Az én feleségem, az én feleségem, az én feleségem...
    Mint a nyuszika vicc, jaj a lábam, jaj a lábam , jaj a lábam... Nyuszika nincs is lábad.

  • @annavarga-ng7mp
    @annavarga-ng7mp 5 หลายเดือนก่อน +7

    Ne üzengessenek háborúval kapcsolatban. Az a háborúpárti ,aki hatalmon van és nem tesz ellene semmit. Felhasználják emberek riogatására. Nevetséges, annyira átlátható.

  • @user-rs9py9yr1r
    @user-rs9py9yr1r 5 หลายเดือนก่อน +28

    olyan interjút mikor fognak adni amin leülnek egy stúdióban és nem tudnak elrohanni amikor kellemetlen téma kerül szóba? bár Pokorninak ez is sikerült egyszer Kálmán Olgánál

  • @janoshrncsjar
    @janoshrncsjar 5 หลายเดือนก่อน +42

    Halandzsa

  • @GyongyiLehoczki
    @GyongyiLehoczki 5 หลายเดือนก่อน +46

    Tudomásom szerint Brüsszelbe is közösen mentek ki a volt igazságügyi miniszter asszonnyal és ha jól tudom 9 évet éltek ott. Ott jobban keresett Magyar Péter és ha jól emlékszem jogász is

  • @noemiadorjan4944
    @noemiadorjan4944 5 หลายเดือนก่อน +35

    Ég mint a Reichstag.😂

    • @denesszabo8508
      @denesszabo8508 5 หลายเดือนก่อน

      Hát igen. Nem egy éles kés ez a Simor Dani.

  • @matekovacs3422
    @matekovacs3422 5 หลายเดือนก่อน +11

    Kocsis is a Telexről tájékozódik ha tudni szeretné mi is folyik éppen az országban nem is az origoról milyen érdekes

  • @Kenyaae
    @Kenyaae 5 หลายเดือนก่อน +41

    “Azóta én nem is mondtam semmi…”😱😈😀😀😀😀csodálatos mondatok egy csodá(val határos)latos embertől

  • @AttilaNémeth-i5k
    @AttilaNémeth-i5k 5 หลายเดือนก่อน +26

    Most ráfaragott, hogy a Telexet közel engedte magához! Megszokta ,hogy Bohár,-Trombitás,- Deák azt kérdezi amit Tóni leírt nekik! Ezt elb...ta!

  • @ghgf23hh3
    @ghgf23hh3 5 หลายเดือนก่อน +108

    Elég rosszul teljesíthetnek a fókuszcsoportos interjúk ha a telexet beengedik kormányközeli helyekre

    • @katalinnagy591
      @katalinnagy591 5 หลายเดือนก่อน +1

      Napkommentje nálam 😊

  • @onlymirror
    @onlymirror 5 หลายเดือนก่อน +16

    engem nem erdekel, mennyit keresett Magyar Peter a NER-ben, hanem sokkal inkabb foglalkoztat a jelen es az, hogy vele lebonthato lesz e a NER. Egy cel van ezt a maffia allamot el kell takaritani, ennyi! Barmikor at lehet allni es e nemes ügy erdekeben tenni.

    • @JustitianaJustitia
      @JustitianaJustitia 5 หลายเดือนก่อน +2

      Így igaz! Hajrá TISZA Párt!

    • @Zoltan-wz2pr
      @Zoltan-wz2pr 5 หลายเดือนก่อน

      Nem max Toroczkaival!!!

    • @onlymirror
      @onlymirror 5 หลายเดือนก่อน

      @@Zoltan-wz2pr felek, hogy nem vilagos a jelenlegi politikai helyzet, Toroczkai
      resze orbannak! Es mellesleg elkepesztö szelsöseges. Csak meg kegyetlenebb lenne az orszag, lasd duro daralo dora megynyilvanulasait. Egy igazi tetü.

  • @gab0204-vk
    @gab0204-vk 5 หลายเดือนก่อน +52

    ezt a bohocot mint ez a Kocsis :DDD

  • @geiger64
    @geiger64 5 หลายเดือนก่อน +11

    "Nővel szembeni erőszak..." ??? !!! Juci osztotta a pofont ember! A férfi a bántalmazott! Erre tanú is van. És még te mondod, hogy a telex csúsztat.

  • @blasba0709
    @blasba0709 5 หลายเดือนก่อน +8

    Az a helyzet hogy Magyar Péter bármilyen cégnél bármilyen poszton jobban tudná csinálni a dolgát mint ilyen Kocsis félék! 🤣

  • @sandorlichtmann5787
    @sandorlichtmann5787 5 หลายเดือนก่อน +9

    Ez a pacák 1 év alatt 4et öregedett.

  • @tanicaarcobaleno8447
    @tanicaarcobaleno8447 5 หลายเดือนก่อน +5

    Zseniális! Kósa Lajos 2.0!?

  • @bekespp0606
    @bekespp0606 5 หลายเดือนก่อน +11

    Csokis Máté gondolkozik hogy érthet ennyi mindenhez MP, miközben a kormány teli vannak tehetségekkel pl: Rogán, Lázár, Pintér akik mindenhez is értenek...

  • @benceharangozo6789
    @benceharangozo6789 5 หลายเดือนก่อน +5

    Két dolog merült fel bennem már az első percben.
    1) Szóval Magyar Péter bekerült a felesége által, tehát urambátyám módon lehet magas pozikba bekerülni.
    2) Ha Judit elintézett Péternek egy 8 milliós fizut, akkor hogy a fenébe tudott Kocsis a feleségének csak 307000-ért állást találni? :D
    Szegény embernek nincsenek ismerősei :(
    Akárhogy hallgatom, ez egy beismerő videó, hogy magas pozíciókba korrupcióval kerülnek emberek.

  • @catsilvie
    @catsilvie 5 หลายเดือนก่อน +4

    Kettōs mèrce… mondja 😅 persze a Mandinerès ès az M1 ezzel szemben az objektív hírközlès fellegvàra

  • @ga-no3xs
    @ga-no3xs 5 หลายเดือนก่อน +69

    Vérlázító a Nekünk Magyarország az első felirat a háttérben miközben elismeri, hogy az állami cégek vezetői 7-8M ftot keresnek havonta, úgy, hogy az átlag nyugdíj 150e ft! Hát így priorizálnak ezek 🤮🤮🤮🤮🤮

    • @gyongyiolah1609
      @gyongyiolah1609 5 หลายเดือนก่อน +18

      Miert kap 7-8 milliot barki a " munkaalapu" tarsadalomban, mikozben az apolono 3 muszaban 40 ev utan annyit kap, amennyit.

    • @laszlonevarszegi2714
      @laszlonevarszegi2714 5 หลายเดือนก่อน

      Profi kerdezo volt a riporter kocsis csak hebeget meg hazudni sem tud stilusosan ezek a bator 134 semelyek rohej

    • @9xqspx6
      @9xqspx6 5 หลายเดือนก่อน

      Ennek a faszmarcinak a saját szavaival élve "kettős mérce" és "szégyen".

    • @zoltanvital2379
      @zoltanvital2379 5 หลายเดือนก่อน

      Attól függetlenül, hogy az összeget milyennek gondolom, megjegyzem, hogy az ember minél nagyobb pozícióban van, annál nagyobb a felelősége. A szalag melletti melós a saját munkájáért felel. A csapat vezetője amiben benne van, az egész csapat teljesítményéért, aki a részleget vezeti, a teljes részlegért. Egy vezérigazgató az egész cégért felel. Ezt a felelőséget nem vállalja el senki ingyen. Logikusan, ha a melós 300-at kap, akkor a több felelősségért ezt valamilyen összeggel meg kell szorozni a következő lépcsőn. Ezt megint meg kell szorozni a következőn, és így tovább. Nem lehet szintenként 100ft-ért sokszor annyi felelőséget átvállalni.

    • @gyongyiolah1609
      @gyongyiolah1609 5 หลายเดือนก่อน +3

      @@zoltanvital2379 Nem ertek egyet. Egy ovono, egy buszsofor, egy gazszerelo felelossege mekkora? Eletek mulnak rajtuk is. Es ha baj van, oket meg is buntetik, de a felso vezetok altalaban megusszak.

  • @agostoncs3575
    @agostoncs3575 5 หลายเดือนก่อน +18

    Aranyhalak jól vannak? Te mennyit keresel?

  • @coc1841
    @coc1841 5 หลายเดือนก่อน +18

    Erről szól az egész kormány, és hatalom. A családtagokat, haverokat jól fizető zsíros állásokhoz jutttatni akár kompetencia és következmények nélkül. A kapcsolati tőke az egyik legértékesebb.

  • @Kristof_Kertesz
    @Kristof_Kertesz 5 หลายเดือนก่อน +23

    Kocsis Máté sokat csuklik mostanság...gondolom. 🫣

  • @lajosczikornyay5676
    @lajosczikornyay5676 5 หลายเดือนก่อน +32

    307, igen, de semmit nem is csinált érte.

    • @akosvarga4976
      @akosvarga4976 5 หลายเดือนก่อน +7

      de, hazavitte a kötegeket ,meg vissza :D

    • @9xqspx6
      @9xqspx6 5 หลายเดือนก่อน

      Ha minden hazugság, amit mondd, miért hisszük el, hogy tényleg 307 ezer az összeg...? Én nem hiszem el. Mutassa meg a bérpapírokat.

    • @akosvarga4976
      @akosvarga4976 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@9xqspx6 az egyik munkája, volt mellette még 10 ami kamu volt, így elhinném

  • @gyorgydrubina1006
    @gyorgydrubina1006 5 หลายเดือนก่อน +3

    Mészáros Lőrinc is rendkívül sok mindenhez ért! Ez nem furcsa?

  • @RJ-sl8ox
    @RJ-sl8ox 5 หลายเดือนก่อน +67

    Kocsisne Markus Szilviket egyetem alatt sem az esze miatt szerettuk... Mondjuk Matet sem... 😂

    • @adituagarbigailua958
      @adituagarbigailua958 5 หลายเดือนก่อน

      Sokra vitted, arctalan kretén.

    • @tiborfarkas2969
      @tiborfarkas2969 5 หลายเดือนก่อน +7

      nem maradt meg egy náci egyenruhás kép róla valahol?

    • @Steve-by5xp
      @Steve-by5xp 5 หลายเดือนก่อน +4

      szerettétek? miért?

    • @margitsiki9490
      @margitsiki9490 5 หลายเดือนก่อน +1

      Azért. Lett politikus