Nagyon köszönöm ezt a csodálatos előadást. Hihetetlen ahogy felolvasta Máté 24 és Lukács 21.?? ben írt igét, s erre magamban mondtam az én egyszerű gondolataimban már régen meglévő válaszokat, pedig sajnos nem olvastam ezeket az igéket, de látom a Világ összeomlását, a rettenetes hónapokat, napokat és mindíg mondom magamban, "Uram jöjjön el e Te Országod, s legyen meg a Te akaratod." Nagyon boldog vagyok mert sokat "beszélgetek" Istennel, Jézus Krisztussal, az Úrammal és ezeket már elmondtam Neki. 80 éves vagyok, több műtéten, infarktuson, protéziseken keresztül mentem, a drága férjem halála utáni mély depresszióban 3 hónapig, a poklok poklát jártam!! 56.1/2 évet éltünk együtt szeretetben. Én is sok bűnt követtem el, de Jézus, a drága szent vérével lemosta a bűneimet. Istenben vagyok Jézussal, s megbocsájtott, s mindig talpra állított, erőt adott mindenkor. Szinte fizikailag érzem a segítségét, bottal járok és fogja a kezem. Nem, nemvagyok még agyilag annyira gügye, de tudom és érzem amiről Isten beszél.Örülök, hogy véletlenül rátaláltam erre a videóra, több címet is kiírtam amit szeretnék még megnézni, hallgatni, ha Isten ad hozzá időt.. A Facebookon van A mai ige kedvelői, zárt csoportom 439 taggal, abból napi 15- 20 a törzstagom akik a naponta feltett Csendes Percek igéket olvassák és azt írásban megbeszéljük. Isten áldjon kedves Péter, ahogy tudom, meghallgatom a másik előadásodat is. Köszönöm ezt a lelki boldogságot amit most hallhattam.
Akinek füle van az meghallja, es akinek szeme van latja, es aki szorng emiatt az felfogta...hogy az utolso idők eveit irjuk. Bizony igaz ez , figyeljetek tovabb az esemenyket es imadkozzatok velem együtt, Janos
Sokszor kérdezték Jézust mikor lesz a vég, nem mondta meg. Egyetlen konkrétumot mondott: azután, ha az egész világon hirdettetik az evangélium addig nem. Ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy ha kötelező államvallás , és kötelezően tanított hittanoktatás lesz az emberiség 100%ánál. De ez az evangéliumra értendő . A kultúra lehet akár iszlám eredetű is. Mert nem az uram uramozás hanem Isten akarata szerinti élet a fontos. Mária mindig fejkendőben volt.
Jézus Krisztus parancsa és igérete, amelyet a Szent Szellem által kijelentésben kaptam, és megosztom veletek . "Örüljetek, Mindenkor Örüljetek, emeljétek fel fejeteket, Örüljetek, Örüljetek, Mindenkor Örüljetek. Örüljetek, Mindenkor Örüljetek, emeljétek fel kezeteket, Örüljetek, Örüljetek, Mindenkor Örüljetek! Visszajövök, HAMAR VISSZAJÖVÖK ! MAGAMHOZ Veszlek TITEKET ! Örüljetek, Örüljetek Mindenkor Örüljetek " Ima a Szent Szellem által, amelyet kérlek imádkozd velem amennyiben szivedből vágyva várod az Úr Jézus Krisztus eljövetelét ! Aldottjai vagytok ti az Úrnak ! "Jövel Uram Jézus Hamar, végy magadhoz minket ! Hogy Veled lehessünk örök dicsőségben ! Jövel Uram Jézus Hamar, végy magadhoz minket ! hogy Veled lehessünk örök dicsőségben ! Te vagy a Fény, Te vagy a Fény az Élerünk ! Jövel Uram Jézus Hamar, Vígy magaddal minket ! RAGADJ EL ! RAGADJ EL! RAGADJ EL URAM MINKET ! RAGADJ EL ! RAGADJ EL ! RAGADJ EL URAM MINKET! RAGADJ EL ! RAGADJ EL ! R A G A D J E L U R A M. M I N K E T !!!!!! "
Hát ez kemény volt, ahogy a "nemzet a nemzet ellen"-ből rákanyarodott a nacionalizmusra. Jézus korában milyen formációk háborúztak?! Meg egyébként bármikor máskor is... Kék szeműek a barnák ellen?!
Kedves Timea en is vallom. Legyen hitunk. Batorsagunk Es en mondanam. Fejezze. Be Mindenki. A sardobalast egymasra. Mutogatast. Mi a vege. A gyulolkozesnek. Haboru. Koszonom. Szepen hogy meghallgattal
❤köszönöm szépen ezt a drága üzenetet ámen
Az Egyén életében is halmozódnak a problémák, nehézségek...😮😢😱
Senki sem kivétel. Én sem.
Nagyon köszönöm ezt a csodálatos előadást. Hihetetlen ahogy felolvasta Máté 24 és Lukács 21.?? ben írt igét, s erre magamban mondtam az én egyszerű gondolataimban már régen meglévő válaszokat, pedig sajnos nem olvastam ezeket az igéket, de látom a Világ összeomlását, a rettenetes hónapokat, napokat és mindíg mondom magamban, "Uram jöjjön el e Te Országod, s legyen meg a Te akaratod." Nagyon boldog vagyok mert sokat "beszélgetek" Istennel, Jézus Krisztussal, az Úrammal és ezeket már elmondtam Neki. 80 éves vagyok, több műtéten, infarktuson, protéziseken keresztül mentem, a drága férjem halála utáni mély depresszióban 3 hónapig, a poklok poklát jártam!! 56.1/2 évet éltünk együtt szeretetben. Én is sok bűnt követtem el, de Jézus, a drága szent vérével lemosta a bűneimet. Istenben vagyok Jézussal, s megbocsájtott, s mindig talpra állított, erőt adott mindenkor. Szinte fizikailag érzem a segítségét, bottal járok és fogja a kezem. Nem, nemvagyok még agyilag annyira gügye, de tudom és érzem amiről Isten beszél.Örülök, hogy véletlenül rátaláltam erre a videóra, több címet is kiírtam amit szeretnék még megnézni, hallgatni, ha Isten ad hozzá időt.. A Facebookon van A mai ige kedvelői, zárt csoportom 439 taggal, abból napi 15- 20 a törzstagom akik a naponta feltett Csendes Percek igéket olvassák és azt írásban megbeszéljük. Isten áldjon kedves Péter, ahogy tudom, meghallgatom a másik előadásodat is. Köszönöm ezt a lelki boldogságot amit most hallhattam.
Ámen dicsőseg istenek 🙏🙏
Tenokos vagy és keresztény köszi
Akinek füle van az meghallja, es akinek szeme van latja, es aki szorng emiatt az felfogta...hogy az utolso idők eveit irjuk. Bizony igaz ez , figyeljetek tovabb az esemenyket es imadkozzatok velem együtt, Janos
Miért is kellene imádkozni
❤🙏❤️
Köszönöm, ugy mondja el Jèzus üzenetèt, hogy nagyon boldoggà tesz. Mert a szivemböl beszèl. Hàlàval köszönöm
Azt csak egyedül az Atya tudja ! Áldottak vagytok ! Köszönöm. Halleluja, Ámen !
🌬️💨Király! 🪲🧞
Mert valóban : "MINDEN az IGÉBŐL lett , az IGE pedig ISTENBEN vala ! " Hálásan Köszönöm !
Dícsérlek téged ❤
Beteljesedik az eljövendölés❤
Annál hangosaban dícsérlek téged❤
Csak érted ég Uram a szívem ,imádlak 💞💞💞💝💝💝💗💗💖💕💓💜💛💚💙😊😍😘😚❤❤❤
Hamarosan megerkezik Jezus Krisztus Europaba , a Vatikanban fogadja a papa . a TV kozvetiteni fogja ...Nagyon varjuk , johetne gyakrabban ....
Nagyon köszönjük az értékes és érthető tanítást!
Nagyon értékes elóadàs volt. Köszönöm.
a harmadikban nagy szomorusag lesz a foldon a kovek is sirni fognak
Lucifer Amen
Érthetö és értékes elöadás köszönöm szépen.❤💖🙏
Aki bíz Istenben az nem csalatkozik!, Bármennyire is nehéz a helyzet a föld összes részein.
Koszonom ezt a videot neked. Kaptam valaszt a kerdeseimre. Koszonom Jezus.
Szeretettel küldtük
Sokszor kérdezték Jézust mikor lesz a vég, nem mondta meg. Egyetlen konkrétumot mondott: azután, ha az egész világon hirdettetik az evangélium addig nem. Ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy ha kötelező államvallás , és kötelezően tanított hittanoktatás lesz az emberiség 100%ánál. De ez az evangéliumra értendő . A kultúra lehet akár iszlám eredetű is. Mert nem az uram uramozás hanem Isten akarata szerinti élet a fontos. Mária mindig fejkendőben volt.
Jézus Krisztus parancsa és igérete, amelyet a Szent Szellem által kijelentésben kaptam, és megosztom veletek .
"Örüljetek, Mindenkor Örüljetek, emeljétek fel fejeteket, Örüljetek, Örüljetek, Mindenkor Örüljetek.
Örüljetek, Mindenkor Örüljetek, emeljétek fel kezeteket, Örüljetek, Örüljetek, Mindenkor Örüljetek!
Visszajövök, HAMAR VISSZAJÖVÖK ! MAGAMHOZ Veszlek TITEKET ! Örüljetek, Örüljetek Mindenkor Örüljetek "
Ima a Szent Szellem által, amelyet kérlek imádkozd velem amennyiben szivedből vágyva várod az Úr Jézus Krisztus eljövetelét ! Aldottjai vagytok ti az Úrnak !
"Jövel Uram Jézus Hamar, végy magadhoz minket ! Hogy Veled lehessünk örök dicsőségben !
Jövel Uram Jézus Hamar, végy magadhoz minket ! hogy Veled lehessünk örök dicsőségben !
Te vagy a Fény, Te vagy a Fény az Élerünk !
Jövel Uram Jézus Hamar, Vígy magaddal minket !
RAGADJ EL ! RAGADJ EL! RAGADJ EL URAM MINKET !
RAGADJ EL ! RAGADJ EL ! RAGADJ EL URAM MINKET!
RAGADJ EL ! RAGADJ EL ! R A G A D J E L U R A M. M I N K E T !!!!!! "
Elvisz @
Ez mi a csoda..? Valami mantra..? Mert, hogy nem keresztény ima az biztos.
Te Jehova tanúi szektás vagy?
Számomra a biblia az a könyv ,amivel az emberisèget próbàljàk manipulálni. Szerencsére az internet világában ez a csalás egyre átláthatóvá vàlik.
Hát ez kemény volt, ahogy a "nemzet a nemzet ellen"-ből rákanyarodott a nacionalizmusra. Jézus korában milyen formációk háborúztak?! Meg egyébként bármikor máskor is... Kék szeműek a barnák ellen?!
Tisztelettel Hiszem és Vallom, Tudom. Köszönet, Ámen.
Mindörökké Ámen
Kedves Timea en is vallom. Legyen hitunk. Batorsagunk Es en mondanam. Fejezze. Be Mindenki. A sardobalast egymasra. Mutogatast. Mi a vege. A gyulolkozesnek. Haboru. Koszonom. Szepen hogy meghallgattal
2023 ban lesz
Ez mien vallás?
A Bibliaé.....
...heted napot (szombatot) ünneplő adventisták...