Èn 97óta vagyok kartel rajongó,a mi 30+os nemzedèkünknek ez egy külön bejáratú dolog az iskolai tiltàsokról,a szülői felháborodàsokkal együtt.. Nagyon gyerekek voltunk,mèg nem hogy diszkóba,de sokunk max sunyiba halgathatta zolièkat valami eldugott helyen. Mennyi törtènet mennyi emlèk. Egyszerűen bomba volt ez koncert! Szerintem olyan nekünk a kartel mint az öregeknek az omega,nagyom kitett magàèrt mindenki! Egy valami:èszrevettem hogy a hatalmat a nèpnek album valahogy nagyon kimarad a felsorolásból,valamièrt mintha kerülnèd pedig azzal a.koronggal tèrtek vissza,nem fika csak egy èszrevètel,Dàvid.
Az egykori Top Tv-n láttam a Boom a fejbe klipjét 1995 végén. Be is lett szerezve az első album kazettán a helyi lemezboltban. Én azok közé tartozom akik az indulástól nyomon követték a Kartelt.
Valamikor a 2000-es évek elején (Dopeman még benne volt a csapatban, vagy akkor pont benne volt, ezt már nem tudom), felléptek Salgótarjánban, egy ingyenes, félplayback koncerten (tehát a zene ment gépről, de a rap az éló volt). Legalább egy órát toltak. Zoli egy "White Power"-pólóban volt, ami Salgótarjánban már akkor is egy tökös dolognak számított :D
Ahogy mások is írták, a Top TV-n láttam őket bemutatkozni 14 évesen. Addigra már elindult a vonzalom a rapzene iránt, de taknyos kölökként még a Rapülők, az Animal Canibals, az MC Hammer, meg a Salt'n'Pepa forgott kazettán. A Bumm a fejbe még fura volt, nem tudtam hova tenni, valahogy nem volt meg az a flow (mai modern szóval élve), ami megfogott volna, nekem túl nyers és keménykedős volt. Aztán jött a Jégre teszlek album, és a haverokkal 15-16-18 évesen megvettek minket kilóra. Friss jogsi, fatertól elkötött autó, lehúzott ablak és üvöltött a Kartel minden este, kívülről fújtuk a szövegeket, egy-egy duma a zenékből be is épült a mindennapi szlengünkbe. Ha bárki bármikor bármilyen szövegkörnyezetben megkérdezte, hogy "Mi a cél?", hát az volt a minimum, hogy eszünkbe jutott "A cél haver ez a k.bszott k.rva..." :D Nem voltunk utcagyerekek, nem voltunk különösebben balhézósak sem, és a kemény szövegek se rontottak meg minket, ezt csak üzenem a mai aggódó anyukáknak, akiknek a fia Krúbit vagy Siskát hallgat. :D Elhittük, hogy valódi amit a Kartel dumál, hogy ők tényleg így élnek, de tudtuk, hogy ez azért nem annyira követendő példa, mégis oltári jó volt hallgatni, beleélni magunkat. Rohadtul vagánynak éreztük magunkat, és hát azért egy kis vagányság, egy kis huncutság szerintem kellett mindenkinek, amikor ennyi idősek voltunk, szóval valamennyire azért szemfelnyitás is volt a kemény szöveg, még ha nem is vettük teljesen komolyan. Engem akkor veszítettek el, amikor jött a rockosabb Pokoli lecke album, mert a rockzenét fiatalon nem kamáztam. ...na tessék, most hogy így leírtam, rájöttem hogy a "kamázni" szót is szerintem Zolee-tól tanultam. :D Ezt követően bár nagy rapzene fan voltam, de a magyar hip-hop az Akkezdet Phiai megismeréséig nem ütötte meg nálam a mércét. Node ez már nem ide tartozik, a lényeg, hogy alap dolog, hogy ott leszünk a jubileumi koncerten, ha már így összeállt a régi csapat. Bár egyszer pár éve az EFOTT-on elmentünk rájuk és nagyon negatív élmény volt. Kis sátor, minősíthetetlen hangosítás (azt se tudtuk néha milyen szám szól), kevés ember és olyan zenéket játszottak az este felében, ami nem hogy nem az övék, de még csak nem is rapzene volt. Köszöntük a folklór műsort, de nem értettük. Ám, hogy hűek maradjunk a hagyományokhoz, nem épp szomjas állapotban jött az ötlet november elején, hogy menjünk Kartel 30-ra, rögtön vettük is a jegyet éjnek éjjelén jó hangulatban és nagy egyetértésben, majd másnap én meséltem el a cimborának, hogy "Az megvan, hogy megyünk koncertre januárban?". Csak nézett, mint a lukinyúl, nem emlékezett rá. :D :D Szóval ott tali! :)
20 éves voltam amikor Sex Action, majd Action fanként hallottam egy havertól, hogy van egy gengszter rap zenekar, Ganxsta Zolee és a Kartel. Durva szövegek, gettó feeling... Boom a fejbe volt a dal és nagyon tetszett. Azóta vagyok rajongójuk. Minden album, EP megvan. Abszolút kedvenc a Jégre teszlek album. Sztori? Ha nem is a Kartel, de Zoleeval kapcsolatos kis szösszenet. Amikor kis hazánkban forgatták az utolsó Die Hard filmet, nyár volt, véletlen szemlélőjeként, buszra vártam a Ferenciek terén és látom, hogy jön egy páncélozott autó és megáll nem messze tőlem. Kinyílik az ajtaja és Zolee száll ki belőle. Mondom, ezzel jár bevásárolni? Furcsa. Később visszaszállt... Aztán a kamerával felszerelt autók beállnak és locsolják az utat. Ez valami filmes trükk. Egyszer csak valaki kiabál: Action! És kezdődik az autós üldözés... Később, amikor megnéztem a Die Hard 5. részét, derült ki számomra, hogy Zolee rosszat alakít a filmben.
Az a Sexaction című album számomra tökéletes.Rengetegszer meghallgattam kazettán tizenévesen.Még a sulirádióban is lejàtszottunk róla egy számot amikor a tanárok nem voltak az épületben.Az olyan vagy mint a ...amivel a csajokat ....nagy szállóige volt akkoriban.😂(A 90 es évek végén.)
A Z+ szerintem 97-ben indult, akkor láttuk őket először. Hallani hallottuk előtte, hogy "Boom a fejbe, halott vagy haver"😂 de ennyi, az első lemez alig volt még meg valakinek és azt sem tudtuk van klipje. Aztán jött a Keleti oldal nyugati oldal, az Indul a menet, a Rossz vér klippek és ott őrült meg mindenki nálunk. Akkora már beszereztük a Jégre teszleket és a Fordult a kockát. Na azok voltak a legjobbak talán... Azt se tudtuk van olyan, hogy Fehér hó mini album, azt csak akkor vettem meg mikor az Argentin tangó kazit. Meg volt az Egyenesen a gettóból is aztán, de sosem lett klasszik cucc. Helldorado meg Magyarország rémálma, Mesél az alvilág lemezek így együtt egy korszak volt, zseni cuccok. Aztán a Rosszfiúk még fasza volt, szerettük, de Pokoli lecke nagy csalódás összességében, majd lelépett a Dopeman is, a Gyilkosság Rt-n alig volt pár jó szám, miközben Dope nagyokat dorbézolt - Az országház fantomja, első Majka lemez, stb. A Kartel onnantól mélyrepülés, ami nem feltétlenül azért volt mert nincs Dopeman, inkább csak elfogyott a dolog, szerintem érezte a Dope is ezt, ezért is lépett időben. Utána Lory B visszatérése volt nagyon nagy, és a Legendák című cucc, akkor aztán néztem egyet, hogy mi a fasz, na ez kurva kemény, hogy vagy 10 év után van valami értékelhető, de közben persze eltűnt Steve és Sámson is... Én kurva nagy Kartel meg Dopeman fan voltam, mai napig álmomból felkeltve bármelyik szöveget elnyomom Pokoli leckéig, meg Dope Aljas pityinger fiúkig, de az is 2001 meg 2005. Az elmúlt 20 évben viszont mindig szeretettel gondolok azokra az időkre és nincs olyan hét hogy ne kerülne elő valamelyik kult lemez az uraktól, ami nekem a Jégre teszlek, Fordult a kocka, Helldorado és Magyarország rémálma volt és marad is örökre. 😊
Valaki elmagyaráznà nekem ezt az Action meg Sex action dolgot? Miért lett névvàltàs és milyen zenekari problémák voltak? A neten nem nagyon találok róla semmit. Köszi!
Nekem csak annyi személyes kötődésem van a Kartelhez, hogy a Feleségem utálja ha dalszövegeket idézek. 😅 Ja és amíg katona voltam akkor az egyik nagyon sok évvel ezelőtti árvízre menet találkoztam Ganxstával az M1-en valamelyik pihenőben, szerintem koncertről mentek haza mert nem volt túl jó állapotban. 😂
2001-es sziget fesztiválon az akkor még teljes létszámban létező( Jam Master Jay-t 2002-ben sajnos lelőtték)Run Dmc előzenekara volt a kartel a nagyszínpadon.Miután a kartel előadta a műsort a végén Zoli belemondta azt a számomra a mai napig is érthetetlen ostoba?Tréfát,hogy:-És most utánunk jön valami Run Dmc zenekar...és méltatlanul lenéző monológban próbált vagy vicces vagy nagyon vagány lenni ami szerintem nagyon nem jól sült el aznap.Dopeman picsarészegen,kezében egy üveg Jim Beam-vel iszonyatosan gázosan nem messze egy kisebb sátorban egy széken ülve valami magánszámot adott elő,minősíthetetlen amatőrizmussal-amin nem segített az atom részegség sem.Egy nagyon marcona pultos megjegyezte miközben rendeltem tőle,hogy ha nem hagyja abba a nyőgdécselést kimegy és kiüti ,aztán lenyugtatták,hogy úgy is nemsokára abbahagyja...Hallgattam a kartelt és a mai napig is szoktam hallgatni de ez a momentum egy soha nem megbocsátható sebet ütött velük szemben,nem tudok többet úgy rájuk nézni mint előtte.
Èn 97óta vagyok kartel rajongó,a mi 30+os nemzedèkünknek ez egy külön bejáratú dolog az iskolai tiltàsokról,a szülői felháborodàsokkal együtt..
Nagyon gyerekek voltunk,mèg nem hogy diszkóba,de sokunk max sunyiba halgathatta zolièkat valami eldugott helyen.
Mennyi törtènet mennyi emlèk.
Egyszerűen bomba volt ez koncert!
Szerintem olyan nekünk a kartel mint az öregeknek az omega,nagyom kitett magàèrt mindenki!
Egy valami:èszrevettem hogy a hatalmat a nèpnek album valahogy nagyon kimarad a felsorolásból,valamièrt mintha kerülnèd pedig azzal a.koronggal tèrtek vissza,nem fika csak egy èszrevètel,Dàvid.
@@gargoylecass4046 imádom, mikor valaki nem csak érti, hanem ÉRZI is, amiről beszélek!😎
Ez hatalmas nagy èrzès!@@SecuRicsi
Az egykori Top Tv-n láttam a Boom a fejbe klipjét 1995 végén. Be is lett szerezve az első album kazettán a helyi lemezboltban. Én azok közé tartozom akik az indulástól nyomon követték a Kartelt.
Valamikor a 2000-es évek elején (Dopeman még benne volt a csapatban, vagy akkor pont benne volt, ezt már nem tudom), felléptek Salgótarjánban, egy ingyenes, félplayback koncerten (tehát a zene ment gépről, de a rap az éló volt). Legalább egy órát toltak. Zoli egy "White Power"-pólóban volt, ami Salgótarjánban már akkor is egy tökös dolognak számított :D
@@prs42608 az aranykor!😁
E-klub jégre teszlek !
Annyira szorítottam Zolee kezét hogy csekkolta utána , hogy nem húztam le a gyűrűjét😂
Ahogy mások is írták, a Top TV-n láttam őket bemutatkozni 14 évesen. Addigra már elindult a vonzalom a rapzene iránt, de taknyos kölökként még a Rapülők, az Animal Canibals, az MC Hammer, meg a Salt'n'Pepa forgott kazettán. A Bumm a fejbe még fura volt, nem tudtam hova tenni, valahogy nem volt meg az a flow (mai modern szóval élve), ami megfogott volna, nekem túl nyers és keménykedős volt. Aztán jött a Jégre teszlek album, és a haverokkal 15-16-18 évesen megvettek minket kilóra. Friss jogsi, fatertól elkötött autó, lehúzott ablak és üvöltött a Kartel minden este, kívülről fújtuk a szövegeket, egy-egy duma a zenékből be is épült a mindennapi szlengünkbe. Ha bárki bármikor bármilyen szövegkörnyezetben megkérdezte, hogy "Mi a cél?", hát az volt a minimum, hogy eszünkbe jutott "A cél haver ez a k.bszott k.rva..." :D
Nem voltunk utcagyerekek, nem voltunk különösebben balhézósak sem, és a kemény szövegek se rontottak meg minket, ezt csak üzenem a mai aggódó anyukáknak, akiknek a fia Krúbit vagy Siskát hallgat. :D Elhittük, hogy valódi amit a Kartel dumál, hogy ők tényleg így élnek, de tudtuk, hogy ez azért nem annyira követendő példa, mégis oltári jó volt hallgatni, beleélni magunkat. Rohadtul vagánynak éreztük magunkat, és hát azért egy kis vagányság, egy kis huncutság szerintem kellett mindenkinek, amikor ennyi idősek voltunk, szóval valamennyire azért szemfelnyitás is volt a kemény szöveg, még ha nem is vettük teljesen komolyan. Engem akkor veszítettek el, amikor jött a rockosabb Pokoli lecke album, mert a rockzenét fiatalon nem kamáztam. ...na tessék, most hogy így leírtam, rájöttem hogy a "kamázni" szót is szerintem Zolee-tól tanultam. :D
Ezt követően bár nagy rapzene fan voltam, de a magyar hip-hop az Akkezdet Phiai megismeréséig nem ütötte meg nálam a mércét. Node ez már nem ide tartozik, a lényeg, hogy alap dolog, hogy ott leszünk a jubileumi koncerten, ha már így összeállt a régi csapat. Bár egyszer pár éve az EFOTT-on elmentünk rájuk és nagyon negatív élmény volt. Kis sátor, minősíthetetlen hangosítás (azt se tudtuk néha milyen szám szól), kevés ember és olyan zenéket játszottak az este felében, ami nem hogy nem az övék, de még csak nem is rapzene volt. Köszöntük a folklór műsort, de nem értettük.
Ám, hogy hűek maradjunk a hagyományokhoz, nem épp szomjas állapotban jött az ötlet november elején, hogy menjünk Kartel 30-ra, rögtön vettük is a jegyet éjnek éjjelén jó hangulatban és nagy egyetértésben, majd másnap én meséltem el a cimborának, hogy "Az megvan, hogy megyünk koncertre januárban?". Csak nézett, mint a lukinyúl, nem emlékezett rá. :D :D Szóval ott tali! :)
"Mondd a gyerekednek, hogy ne kövessen engem..."
Ez de jó sztori volt! Köszi!!!
20 éves voltam amikor Sex Action, majd Action fanként hallottam egy havertól, hogy van egy gengszter rap zenekar, Ganxsta Zolee és a Kartel. Durva szövegek, gettó feeling... Boom a fejbe volt a dal és nagyon tetszett. Azóta vagyok rajongójuk. Minden album, EP megvan. Abszolút kedvenc a Jégre teszlek album. Sztori? Ha nem is a Kartel, de Zoleeval kapcsolatos kis szösszenet. Amikor kis hazánkban forgatták az utolsó Die Hard filmet, nyár volt, véletlen szemlélőjeként, buszra vártam a Ferenciek terén és látom, hogy jön egy páncélozott autó és megáll nem messze tőlem. Kinyílik az ajtaja és Zolee száll ki belőle. Mondom, ezzel jár bevásárolni? Furcsa. Később visszaszállt... Aztán a kamerával felszerelt autók beállnak és locsolják az utat. Ez valami filmes trükk. Egyszer csak valaki kiabál: Action! És kezdődik az autós üldözés... Később, amikor megnéztem a Die Hard 5. részét, derült ki számomra, hogy Zolee rosszat alakít a filmben.
@@robertpatakfalvi3279 a film két értékelhető momentumából az egyik!😁 (a másik a vége főcím alatt a Rolling Stones Doom and Gloom címe dala.)
Ganxsta Zolee és a Kartel - Respect for The Kartel 2025 ( Medley mix by DJ DeLuxe ) th-cam.com/video/raxVKsfhlcQ/w-d-xo.html
Az a Sexaction című album számomra tökéletes.Rengetegszer meghallgattam kazettán tizenévesen.Még a sulirádióban is lejàtszottunk róla egy számot amikor a tanárok nem voltak az épületben.Az olyan vagy mint a ...amivel a csajokat ....nagy szállóige volt akkoriban.😂(A 90 es évek végén.)
@@jozsefkosa9081 én is imádom! Főleg a kiadatlan, cenzúrázatlan verziót.
Szeretem a kartelt de az hogy lesz még egy buli picit ambivalens érzéseket csinál bennem. Nem az lett volna a lényege hogy egyszeri a dolog?
Az abban a formában egyszeri volt. A Park közel sem ugyanaz, semmilyen szempontból.
Tudom nem idejön, de hiányoznak a Mr.Bustás beszélgetések. Amúgy jó lett a vidi.
@@petar949 még barmi lehet!😎
A Z+ szerintem 97-ben indult, akkor láttuk őket először. Hallani hallottuk előtte, hogy "Boom a fejbe, halott vagy haver"😂 de ennyi, az első lemez alig volt még meg valakinek és azt sem tudtuk van klipje. Aztán jött a Keleti oldal nyugati oldal, az Indul a menet, a Rossz vér klippek és ott őrült meg mindenki nálunk. Akkora már beszereztük a Jégre teszleket és a Fordult a kockát. Na azok voltak a legjobbak talán... Azt se tudtuk van olyan, hogy Fehér hó mini album, azt csak akkor vettem meg mikor az Argentin tangó kazit. Meg volt az Egyenesen a gettóból is aztán, de sosem lett klasszik cucc. Helldorado meg Magyarország rémálma, Mesél az alvilág lemezek így együtt egy korszak volt, zseni cuccok. Aztán a Rosszfiúk még fasza volt, szerettük, de Pokoli lecke nagy csalódás összességében, majd lelépett a Dopeman is, a Gyilkosság Rt-n alig volt pár jó szám, miközben Dope nagyokat dorbézolt - Az országház fantomja, első Majka lemez, stb. A Kartel onnantól mélyrepülés, ami nem feltétlenül azért volt mert nincs Dopeman, inkább csak elfogyott a dolog, szerintem érezte a Dope is ezt, ezért is lépett időben. Utána Lory B visszatérése volt nagyon nagy, és a Legendák című cucc, akkor aztán néztem egyet, hogy mi a fasz, na ez kurva kemény, hogy vagy 10 év után van valami értékelhető, de közben persze eltűnt Steve és Sámson is... Én kurva nagy Kartel meg Dopeman fan voltam, mai napig álmomból felkeltve bármelyik szöveget elnyomom Pokoli leckéig, meg Dope Aljas pityinger fiúkig, de az is 2001 meg 2005. Az elmúlt 20 évben viszont mindig szeretettel gondolok azokra az időkre és nincs olyan hét hogy ne kerülne elő valamelyik kult lemez az uraktól, ami nekem a Jégre teszlek, Fordult a kocka, Helldorado és Magyarország rémálma volt és marad is örökre. 😊
Na, de fain vagy! Imádom, hogy valaki tud tisztelettel beszélni arról a korszakról is, ami neki nem tetszik! Köszi a kommentet!!!
Valaki elmagyaráznà nekem ezt az Action meg Sex action dolgot? Miért lett névvàltàs és milyen zenekari problémák voltak? A neten nem nagyon találok róla semmit. Köszi!
A névváltás elsődleges oka a stílusváltás volt. Zenekari problémák nem voltak. Matyi is csak a második Action lemez után ment el.
@SecuRicsi hard rockból lett ilyen softosabb vagy hogyan?
Nem. A dirty rockból lett ilyen hardcore/rapmetal cucc.
Nekem csak annyi személyes kötődésem van a Kartelhez, hogy a Feleségem utálja ha dalszövegeket idézek. 😅 Ja és amíg katona voltam akkor az egyik nagyon sok évvel ezelőtti árvízre menet találkoztam Ganxstával az M1-en valamelyik pihenőben, szerintem koncertről mentek haza mert nem volt túl jó állapotban. 😂
A komment elején felröhögtem! :D
2001-es sziget fesztiválon az akkor még teljes létszámban létező( Jam Master Jay-t 2002-ben sajnos lelőtték)Run Dmc előzenekara volt a kartel a nagyszínpadon.Miután a kartel előadta a műsort a végén Zoli belemondta azt a számomra a mai napig is érthetetlen ostoba?Tréfát,hogy:-És most utánunk jön valami Run Dmc zenekar...és méltatlanul lenéző monológban próbált vagy vicces vagy nagyon vagány lenni ami szerintem nagyon nem jól sült el aznap.Dopeman picsarészegen,kezében egy üveg Jim Beam-vel iszonyatosan gázosan nem messze egy kisebb sátorban egy széken ülve valami magánszámot adott elő,minősíthetetlen amatőrizmussal-amin nem segített az atom részegség sem.Egy nagyon marcona pultos megjegyezte miközben rendeltem tőle,hogy ha nem hagyja abba a nyőgdécselést kimegy és kiüti ,aztán lenyugtatták,hogy úgy is nemsokára abbahagyja...Hallgattam a kartelt és a mai napig is szoktam hallgatni de ez a momentum egy soha nem megbocsátható sebet ütött velük szemben,nem tudok többet úgy rájuk nézni mint előtte.
@@purumbagat sajnálom ezt a sztorit. De Zoleet ismerve, biztosan csak vicc akart lenni a dolog
Húha, Rosszfiúk (Stohl András) említésért riszpekt! Nem egy mestermű, de sajnos elfeledett film lett
@@DonPingvin-v5y nálam mestermű! Imádom! Februárban lesz 25 éves, készülök is egy videóval róla.😎
Rossz vér