Ma 2024- ben nézem ezt a dokumentumfilmet és most is nagyon hasonlót érzek holott mennyi idő elmúlt! Igen jött nagyon sok királyfi akik lopni jöttek s jönnek!!!
Édesanyám és édesapám 1962 ben a Videotonban dolgoztak mint mechanikai műszerészek, kollégák voltak, egy gyár által rendezett bálban jöttek össze. 47 évig éltek együtt, a házasságuknak édesapám halála vetett véget. 1972 ben mentek át dolgozni a Finommechanikába a Fehér útra.
Milyen furcsa az élet. 1991-ben, a film idejében szintén a Videotonban dolgoztam, egy 50-60 fős részlegnél, amit frissen hoztak létre, mert a Philips-nek CD lejátszó meghajtókat kellett (bérmunkában) összeszerelni. A gyártósort egy karinthiai Philips Audio gyárban kellett megismerni, áttelepíteni, és Fehérváron a gyártást beindítani. Augisztusban egy hónapot, majd novembertől 4 hónapot dolgoztunk Ausztriában, mire az egész folyamat áttelepült a Videotonba. Közben csak 2 hetente hétvégére jöttünk haza. A filmen bemutatott történésekről, leépítésekről, tüntetésről szinte semmit nem tudtunk, (internet még akkor sehol nem volt).
Igen tervezték a cd lejátszók sorozatgyártását az ea 7386-s toronyhoz maga a készüléken rajta volt a cd gomb de a sorozatgyártás már nem indult be mivek a cég becsődölt talán ha jól tudom egy videoton cd lejátszó prototípus el is készült..
Itt mindent tönkrebasztak! Konzervgyárak, danon, cukorrépa, csepel művek, északi gépjárműjavító, ikarus és még lehetne sorolni. Mindent meg lehetett magyarázni miért ment tönkre. Ezek meg sem akarták ezeket menteni inkább tönkre tettek mindent csak tömhessék a nyugati pénzel a zsebüket! Ezért nincsenek rendes szakmunkások vagy akik vannak azok nagyrészt elhúztak innen oda ahol tényleg megbecsülik őket. Mi meg eljutottunk oda, hogy tele vagyunk takonyzabáló semmirekellő vezetőkkel akik a munkásokat rabszolgának tekinti vagy ilyen multi univerzális valaminek.
Az észak járműjavítónál pl azt magyarázták, hogy elavult meg már nem jó a mostani követelményeknek. Ezért ők osztrák céget bíztak meg valami mozdony nagyfelújítására viszont az osztrák cég meg tovább adta alvállalkozásba a magyar északi járműjavítónak. Undorító amiket meg tehettek egyes emberek ebben az országban. Meg mennyire vastag a bőr ezeknek a képén, hogy még ki mer állni és megmagyarázni valami oltári nagy hazugsággal az aljasságot ami nem szól másról mint a pénzről.
Mit vadásztam én erre a dokumentumfilmre! Végre valaki! Köszönöm szépen, remélem ráakadnak azok is akik esetleg ebben a filmben szerepeltek, vagy akiknek van egy kis véleményük erről az esetről, mert átélték. Az Elektra Kft.-ről készültet már láttam, az sem semmi. A film végén szereplő Szolgairól és társulatáról szól.
1991 2 eva rendszer valtas utan,a melos nem bir egy boltot nyitni jon szeles Gabor es megvesz egy gyarat. WTF. Egy kommunista orszagban hogy lehetett valaki gazdag?
ráadásul amikor 1979-82es majdnem államcsőd8költségvetéscsőd,IMFbe beveretés) óta lehetetlen volt egy egy főállás bérből vidéken panelgettóban ég 2keresős scaláddal sem,megélni,másodállásvállalás lopás rablás gmkzás stb nélkül .Jöttek a mellékállásvállalásos önkizsákmáynolások majd ebből a rekordméretávé máig fokozódó válások és kulcsosgyerekek, az önmagukat megvédni akarás bandák/iskolai önfaszméregető-mássalösszeméregető,-veréstől-csúfolástólkielégülő-kisebbségikomplexust-félárvaságot,ittas/verő szülőt kibaszással leplező bully-k elől menekülésekkel,önvédelmi iskolákba havi 100ftét (havibér 2-3ezer ft nettó vidéken 1980asok eleje közepe,végén 6-7ezer ft nttó)..akkoriban volt eg HASZNÁLT commdore 64es (pl,me elsőszériás 1982-83as 1989táján)legalább tizenvalahányezer ft(floppy nélkül kazettásegységgel egy joystickkal kazettákkal) ,egy új képmagnó először 70-120ezer ft majd itthoni bérgyártással 40ezertől felfelé csillagos égig),külön sport volt judeokommunizmusban-áéélmaőpioztaliuzmusban (1/15öd-1/10ednyugatibérek országban ami mára 1/7edre "fejlődött" nmezetivagyon 85-90%ának 20ezredáron/ingyér/-1-10ezer ftokért (!per üzem,a fidesz még mszmp néven herdálta el 1989ben TUNGSRAMot GE fegyvergyárnak,CSEPEL BRINGAgyrátást SCHWINNnek stb) elherdálása bezárása szétverése ellopatása ellenére) a használtautókkal egymás átverée vagy vevőtől pár nap múlva visszalopása (!!!!) vagy kitalált garanciális hibák 2esével jőve lakásig,előadása verniakarással
@@realjoci Beleszámít a ledolgozott évekbe a szakmunkás tanulóként eltöltött 4 év is. A riportban azt mondta, 48 múlt. Szóval "nagyjából" kijön az a harmincöt év munkaviszony. Néhány hónap ide-vagy oda ebben az esetben már nem számít. De nézd meg az arcát. Szegény itt úgy nézett ki, mint egy 7O éves nyugdíjas.
mint most panellakókat multináciknál ha éjszakást is vállalnak és nappal kéne/kellene elvileg, zajládákban betronkaprtár kinozda "panellakás"okban (vagy kádárkocka keretshűázban csukottablakotrezgető-hangú medvekutya /kis,mindenre- idegkutya közelében)aludni.Sokszor éjjel is mutatvány,mivel légkondimesterek,pincérből/utcáról maghukat kléhgkondiszeeleőknek állitók 8lsád még épitőiparimaffia többsége itthon)zajcsillapitás nélkül dilettánsan szerelik fel vagy erkélypadlóra utcára-gyalogos fejére köpöcsövel a légkondikat és éjjel azért dudog búg reggelre sipitvazeng,mert éjjel nincs távfűtés 20-30éve SZFVÁRon panelekben fűtésidéynben sem este 9-10től reggel 5-6-7ig,nyáron meg a 32-40celsius fokok és hőtárolás- fokozó panelprogram szigetelések miatt, Erre jön még (a 2004-5ös panelrprogramszélhálmosokkal fehérablakkal fehéréppel az mszmpmaradvány fideszmaffiavédett 1.sz lakászövetkezettel végzett max 5-10év élettartamű műnyaghulladék ablakokal+erkélyfalakkal végzett "felújitás" "és "fűtéskorszerűsités" csak költségmegosztóval nem valódi fűtésmérővel és csak tekerőszabályzóval,légtelenitő nélkül vlamm vlamm vlamm melegedéskor-táguláskor meg szüküléskor-hűléskor éjjeli (!)zajok mintha 100askalapcással vernék radiátorokat és fel leszálló vezetéket))a szopatásfokozás amikor valaki idősotthonba kerül vagy meghal eladják örökösök lakást majd FELÚJITTATJÁK DUPLAÁRON KONTÁROKKAL (lásd padlószöyneg HELYETT legtöbb gettólakásban csilalpitatlan lamináltparketta álnevű hangerősitó szomszédszomoritóburkolat kontárokkal lövéssé tesz minden koppanást bunkofontelefon-leejtést éjjel fürdőszobában-erkéylen teelfonpofázást,flaszteron ágyon beszélgetést határozottan-wc-fürdőszobaajtó éjjel bebaszást, éjjel s nappal) kiadják airbnb rendszer szerűen rövid időkre mindig más albérlőnek akik valószinüleg átverik főbérlőt és basszák cigit a 70féle ideömlő méreganyaggal 15-30p enként erkélyen vagy wc moddóban:mindez variuálódik egy általunk felismeretlen irányú ,szénné égető egyikszomszéd kaja égetéseinek "illatával" most is amikor ezt írom.és ma már 2odszor vagy 3adszor
Első Általános Bérmunkabánya zrt lett belőle,fakivágatásokkal,üzemépületlerombolásokkal,máemlék rádió-tv gyájteménymúzeálisvitrin megszüntetésekel tv kft jobb odlali előcsanrokából először a fzt es ,főútvonalla szemebni okattóépüeetbe ekrültek vaalki szreitn tvk,majd onnan el bezáráskor ismeretlen helyre.voltak 1-2példáynban készült kiállitási bemutató működő példányok is
A '91-ben gyártott VIDEOTON tévénk ,,csak" 28 évig működött, szerelő egyszer látta. Mennyi értékes, értelmes ember. Akkor is ilyen gazdag volt ez az ország, hogy ezt elpazarolta. Persze Burkusországból Csípős Jóska is megérezte a dögszagot. Kár hogy lámpavasakat nem gyártottak, hogy minden elvtársnak jutott volna egy.
mégis ki a francnak akarnád eladni nyugati országban azt a rengeteg szemetet amit az egész KGST okádott a világra? kb 50 év műszaki lemaradásban voltunk a japánok vagy a németekhez képest, ne röhögtess :DD Nézz meg egy '80 elején készült rádiót VT és akár pioneer vagy Sony kivitelben, egy lapon nem lehet említeni. A mezőgazdaság az egyetlen amiben labdába rúghatott volna ez az ország, az alma meg a krumpli mindenütt ugyanaz, talán még a gépgyártásban pár haszongépjármű komponens, de ugye azt se akarod elhinni hogy a teherautó vagy a buszgyártásunk valaha is piacképes lett volna a kgst nélkül? Oda a szar is jó volt.
Balage78Szfvar erről a gyujtogatásról én is hallottam, de ott voltunk 1990-ben, lehetett volna konkurálni egy sony-val, vagy technics-el, esélytelen lett volna, mikor a rádiók tunerét nem tudta a cég úgy megcsinálni, hogy ne mászkáljon el az urh sávok vétele. Aztán a tv technológiáról ne is beszéljünk, az egyetlen működő távirányítós tv-hez is egy saba sasszi adta az alapot belga képcsővel, lényegében összelegózták, de azt is szarul. Nem volt ráció benne, évekig deficites lehetett volna az egész, legfeljebb a volt kgst-be tudtuk volna még pár évig elsózni a cuccokat, meg összevásárolni mindenféle liszencet.
Joe Don A fejtegetésed igaz,de nagyon felszines és ilyen formában védelem a nemzet árulók számára. Na még is mít gondolsz,hogy miért volt a lemaradás? Nem a mérnöki vagy egyébb tudással volt a probléma akik tudásukkal még a japánokat is lefölözték volna,hanem a hivatalokban ülő öntelt tolvajokkal.Ellopták azt a profitot amít a továbbfejlesztésre kellett volna költeni,de ez mögött volt egy nagyobb bünbanda,akik a nemzeti önállóság megszüntetését tüzték ki célul.Semmi szin alatt sem lehet a modern korszak fejlödésének rovására irni a technikai lemaradást,akkor mikor egy átkozott kommunista mentalítású uralkodó réteg elszabotálta a továbbfejlesztésre szánt összegeket.Ez valahogy ugy néz ki,hogy ha a következő évre szánt vetőmaghoz nem tesznek hozzá,hanem még a mglévőnek is ellopják az árát zsebre vágják,akkor a következő évben már nincs mít bevetni a földbe és nem lesz kenyér az asztalon.Ezt hasonlat képpen irtam a megértés szempontjából.
És húsz év pluszban a spanyolok, görögök, stb.--hez képest. Amúgy a hetvenes években a teherautók, buszok, GANZ daruk, vagonok, folyami tolóhajók, bizony világhírűek voltak. A Csepelen gyártott szerszámgépek is kelendőek voltak.
Nagyon tudatlan vagy... Ikarus tudod hány országban fut(ott) ??? Megsúgom, még az USA-ban is! Orion és Videoton HiFi torony, bizony nagyon jók és jók még ma is! Amit ma a nyugati behoz és otthon is rásóz az ostoba nyugati népre na az az igazi szar, minden kínai gagyi, gyorsan elromló szar, persze nem véletlenül. Ha azt hiszed, hogy a kapitalizmust a minőség élteti, akkor fogalmad sincs a világról...
a videoton hang cuccai nagyon nagyon jó minőségűek voltak egy időben. talán, ha azt a vonalat fejlesztik tovább, akkor még mindig működne belőle valami. ha egy igazán hozzáértő befektető vette (vehette) volna meg, akkor akár a high-end készülékek között is lehetne, plö mint a harmann/kardon vagy bang and olufsen... de ez csak egy nagy ha...
Nekem is van 2db 2050 illetve 2540. Tényleg jók, megjegyzem szerintem esztétikai (nyilván hangminőségben is) szempontokból a mai napig megállja a helyét.
Csak egy példát szeretnék mondani, szvsz miért ment tönkre a Videoton. Szóval elkezdték gyártani a TV-Computert, melynek pár "hibája" kapásból volt. Például az Enterprise elődje volt, annál fejletlenebb grafikával - 8 szín, azokból is egy sötétebb árnyalattal, szóval összesen 16 szín. A hang a C-64-hez képest nem valami jó, tekintve, h egy hanggenerátor volt benne - Kónya László készített hozzá egy plusz 3 csatornás vezérlőkártyát, de ez már külső bővítés. Arról még nem is szólva, hogy meglehetősen sok alkatrészből készült a gép. Ki tudja már miért, nem egyszerűsítették, h kevesebb alkatrészből készüljön a számítógép. Gyenge HW választék, nagyon kevés játékprogram, viszonylag magas ár a C-64-hez képest - lásd grafika, hang. Nagyon kevés jó játékprogram, még annál is kevesebb szövegszerkesztő - talán nem is volt, már nem emlékszem, de ha lett volna, valószínűleg az sem kompatibilis más szövegszerkesztővel, pl Easy Script, stb. Nagyon kevés felhasználói program, nagyon kevés..., nagyon kevés..., nagyon kevés... Borzasztóan sajnálom! Talán pár évet kihúzott volna, ha a Videoton megtervezi és pár ezer példányban legyártja a Spectrum emulátort - ebből is csak egyetlen példány van. A - dual - floppy drive nem volt rossz, tekintve, h 720kbyte-os lemezeket kezelt - talán PC kompatibilis volt, már nem emlékszem. Az idő megpecsételte a sorsát, akárcsak a gyárét. Nem fejlesztettek elég gyorsan, aztán Antall kivonult az orosz piacról, az is rendesen betehetett. Tehát nem fejlesztettek, nem tudták tartani a versenyt a nyugati termékekkel. Hogy miért nem fejlesztettek? Az Ikarus-ért is bejelentkezett a Volvo, de Széles Gábornak "köszönhetően" inkább Lengyelországban találták meg a számításukat. Sajnos. (Ettől függetlenül éljen a TVC! Az első gépem volt, de szerettem!)
Ezek a rész/gyéár egység elnevezések hogy voltak?Pl engem diákként 1998-99táján társaimmal egyszer VT PLASTICbból kiküldtek a "mágnesraktár"ba ami az akkor még müködő barakkszerű hangszórógyártó rész(nem hangdoboz csak a hangszórók)és a vt plastic háta között volt.Ha azt belőre tudom viszek féynk géept!Voltak pl 1980x ben félrerakottnak úőjnak tűnö zöld kaalapácslakkozot szhinű máanyagfröccsöntőgépek félretéve, 1000órás tv beégető teszten átnemment megolvadt hátlapú tvk,tvhnagzsórók stb és titkzatoss ccp óriás korongasztalos köszörű, és valami általam ismerretlen (2/3ad hadiprofil 1/3 polgáriprofilú volt a cég fénykorában,2000eévekig( a vt mechatronika lánykoribevű pannonjob közvetitőcégenk a 35 vagy 135ös épüeltből bejárat mellé kivülről nézve jobbra-ra ki száműzéséig) működött a főbejáratnál belül a 2db nemenkénti kifele műszakvégén behívós lámpás láncos többajtós őr behivós átvozsgáló kikérdező fülke lopásgátlóként.) funkciójú forgó körazstal rajta szines 3szög,kör és négyzet alakú műanyag alkatrészekkel. VT PLASTIC gyárrészen akkor még láttam át étkezőrész melleti meós feliratosfiókokban régi gyártmány mintákat,volt egyikben pl átlátszó ,lekerekitett tüskékkel rücskös puha műanyag téma maszírozó kesztyű néven is.amikor SzalacsiSándor-interjúruhában (kék munkásruha esőkabátszerűség nemtudom nadrág si volt e hozzá)kiküldtek akkor egyikünk avyg vezetőnk ZÓJA RAKTÁR (!!!!) feliratú kuclsot kapott a mágnesraktárhoz.Sajnso amikro söprötük ott a port több ujjnyi avstag volt következő napokban tüdömre ment az az 1nap pár nap betegszabin voltam,nem tudom többiek voltak e még ott,de aznap sajnos anyni kidobandót termeltünk hogy egy IFA felemelésű x m3-es ipari fém szeméttároló megtelt velük, a letalpalt ifa majdnem hanyattesett felemelésükkor,lásd korabeli tv hangszórük súlya pl,Én már akkor kiállitásemlékeket gyűjtötem suyniban,de amikor férlerakam ablakpárkányra sárgás-sziváványszinű álréz savazuottacéllemez kosráranyagú tvhangszórót,egyik munkatárs titokban kiabszat aztán eljátszota hogy nem gondolta hogy az nekem kell azért tettem félre.Már akkor akartam kis pénzért szerezni kiállitási emlékeket,pár évvel ezelőttig volt egy titkos "polgári védelmi gyakorlótér" álcázású kerítéses rész a CNETO u felé,oda is vittek ki pl iróasztalokat videton tgaüzemeiből,nem tudom azzal mi lett,utca felől nem látszik fideszes önkorm(Szfvár a Fejér /felcsút-bicske-etyek-alcsútdoboz-hatvapusztai füöhrerbunker--/ megye székhelye) miatt 10edére csökkentett közvilágitásnál a ledesítések óta.Diákkoromban a videoton/mára fideszkoton/ nagyrészt nem autóipar prostija volt csak kisrészben,nagyrészben hiradsátechnikai bérmunkákat is végzett,volt pl SONY_PANASONIC-TECHNICS bérgyártás,hifitronyok főalaktrészei, asztali minidisc/CDjátzsók,képmagnók telejes eleje, hifitoroyn alaplemeze előlapja gombjai kijelzővédőkerete "szemüveg"e,(SC-AK,SA-AK nemtudomhányas tipus,még megvolt előlapméretéhez a korábban TVhátlapokat is gyártó nem CNCs hanem NCs órisáfröcösntögép amit bolgár leáynvállalathioz átvittek azóta,komplett vhs aszatli képmagnó előlapok átltászó kijelző"üveg"gel gombokkal logofestéssel bepattintásal stb)stb
Erdekes lenne megtudni,hogy hogyan alakult a sorsuk a riportban megszzolaltatott emberekkel.Nagyon sajnalom szegenyeket, de itt Ausztraliaban is ateltem az otthonihoz hasonlo csodbemenest nem is egyszer !!:(( , szoval attudom erezni a dolgozok lelkiallapotat.. :(
Nem rossz, de a Törésvonalak 1-2 biztos hiányzik a Videoton sorozatból lehet más is. Aki ezt durvának találja az mit szólna Almási Tamás Ózdi sorozatához? Kb. 10 részes, 10 éven át követi, hogy rabolták szét az Ózdi Kohászati Műveket. Sajnos ebből még részek sincsenek fent sehol, nekem VHS -n meg van mind a 2 sorozat, de a lejátszó vagy 10 éve a dobozában pihen.
minden további nélkül be lehet digitalizálni VHS-ről, vagy bármiről...azután mehet fel a youtube-ra.......ismerősöm meg tudja csinálni. délpesti filmmásolda keresd a f.b.-n. kifejezetten ilyesmivel foglalkozik.
Hogy egyes emberek mások szenvedését, kínját használják ki, csak azért, hogy egy kicsivel több pénzhez jussanak. Undorító! Gondolok itt az órabér csökkentésekre mert, hirtelen megnőtt a munkát keresők száma. Ha valaki panaszkodott azt mondták, 100 000 másik van aki örömmel ugrik a helyedre. Ha nem tetszik el lehet menni. Undorító...
Akkoriban fiacskám ledolgoztak az emberek 65-80 évet is! Simán! Bekecs Karcsi 12 évesen már olvasztár volt 92 évesen ment nyugdíjba! Nem voltak azok puding gyerekek! A Miskolczy Feri, Lévai Gyuszi! Ezek legendák!!
Azt is mondta, hogy 35 évet dolgozott. Na most ha csak nem 13 évesen kezdett, akkor itt valami nem stimmel. Végűl is ha 55 akkor is igaz, hogy 48 múlt... :)
11:18- as művezetői riport után aki teheti, nézze meg az Elektra Kft. C. dokumentumfilmet. Érdekes karakterfejlődést láthat.
Ma 2024- ben nézem ezt a dokumentumfilmet és most is nagyon hasonlót érzek holott mennyi idő elmúlt!
Igen jött nagyon sok királyfi akik lopni jöttek s jönnek!!!
Most is ez lesz.Alakul.😢
Pontosan ...........
.........
Lassan nem lesz mit ellopni, mert a narancsos banda tulajdonában van már az egész ország.
Édesanyám és édesapám 1962 ben a Videotonban dolgoztak mint mechanikai műszerészek, kollégák voltak, egy gyár által rendezett bálban jöttek össze. 47 évig éltek együtt, a házasságuknak édesapám halála vetett véget. 1972 ben mentek át dolgozni a Finommechanikába a Fehér útra.
Köszi a személyes történetet!
@@D.G.77👍👍👍👍👍👍😎
Milyen furcsa az élet. 1991-ben, a film idejében szintén a Videotonban dolgoztam, egy 50-60 fős részlegnél, amit frissen hoztak létre, mert a Philips-nek CD lejátszó meghajtókat kellett (bérmunkában) összeszerelni. A gyártósort egy karinthiai Philips Audio gyárban kellett megismerni, áttelepíteni, és Fehérváron a gyártást beindítani. Augisztusban egy hónapot, majd novembertől 4 hónapot dolgoztunk Ausztriában, mire az egész folyamat áttelepült a Videotonba. Közben csak 2 hetente hétvégére jöttünk haza. A filmen bemutatott történésekről, leépítésekről, tüntetésről szinte semmit nem tudtunk, (internet még akkor sehol nem volt).
Igen tervezték a cd lejátszók sorozatgyártását az ea 7386-s toronyhoz maga a készüléken rajta volt a cd gomb de a sorozatgyártás már nem indult be mivek a cég becsődölt talán ha jól tudom egy videoton cd lejátszó prototípus el is készült..
Itt mindent tönkrebasztak!
Konzervgyárak, danon, cukorrépa, csepel művek, északi gépjárműjavító, ikarus és még lehetne sorolni.
Mindent meg lehetett magyarázni miért ment tönkre.
Ezek meg sem akarták ezeket menteni inkább tönkre tettek mindent csak tömhessék a nyugati pénzel a zsebüket!
Ezért nincsenek rendes szakmunkások vagy akik vannak azok nagyrészt elhúztak innen oda ahol tényleg megbecsülik őket. Mi meg eljutottunk oda, hogy tele vagyunk takonyzabáló semmirekellő vezetőkkel akik a munkásokat rabszolgának tekinti vagy ilyen multi univerzális valaminek.
Az észak járműjavítónál pl azt magyarázták, hogy elavult meg már nem jó a mostani követelményeknek.
Ezért ők osztrák céget bíztak meg valami mozdony nagyfelújítására viszont az osztrák cég meg tovább adta alvállalkozásba a magyar északi járműjavítónak.
Undorító amiket meg tehettek egyes emberek ebben az országban.
Meg mennyire vastag a bőr ezeknek a képén, hogy még ki mer állni és megmagyarázni valami oltári nagy hazugsággal az aljasságot ami nem szól másról mint a pénzről.
Csaba bizonysága,nagyon megérintett! Csodálatos.
27:00-tól
És a nem létező isten hívószavára, felkötötte magát...
Tényleg öngyilkos lett?
@@laszlomolnar6564😢
Mit vadásztam én erre a dokumentumfilmre! Végre valaki!
Köszönöm szépen, remélem ráakadnak azok is akik esetleg ebben a filmben szerepeltek, vagy akiknek van egy kis véleményük erről az esetről, mert átélték. Az Elektra Kft.-ről készültet már láttam, az sem semmi. A film végén szereplő Szolgairól és társulatáról szól.
Éljen a tetves Széles elvtárs! ezt is meg az Ikarust is szétlopta !!!
A "szellemi apportjával" együtt!
1991 2 eva rendszer valtas utan,a melos nem bir egy boltot nyitni jon szeles Gabor es megvesz egy gyarat. WTF. Egy kommunista orszagban hogy lehetett valaki gazdag?
Sose felejtem el Széles mondatát: Ő a "szellemi apportjával szál be..."🤔😮🙄😩
ráadásul amikor 1979-82es majdnem államcsőd8költségvetéscsőd,IMFbe beveretés) óta lehetetlen volt egy egy főállás bérből vidéken panelgettóban ég 2keresős scaláddal sem,megélni,másodállásvállalás lopás rablás gmkzás stb nélkül .Jöttek a mellékállásvállalásos önkizsákmáynolások majd ebből a rekordméretávé máig fokozódó válások és kulcsosgyerekek, az önmagukat megvédni akarás bandák/iskolai önfaszméregető-mássalösszeméregető,-veréstől-csúfolástólkielégülő-kisebbségikomplexust-félárvaságot,ittas/verő szülőt kibaszással leplező bully-k elől menekülésekkel,önvédelmi iskolákba havi 100ftét (havibér 2-3ezer ft nettó vidéken 1980asok eleje közepe,végén 6-7ezer ft nttó)..akkoriban volt eg HASZNÁLT commdore 64es (pl,me elsőszériás 1982-83as 1989táján)legalább tizenvalahányezer ft(floppy nélkül kazettásegységgel egy joystickkal kazettákkal) ,egy új képmagnó először 70-120ezer ft majd itthoni bérgyártással 40ezertől felfelé csillagos égig),külön sport volt judeokommunizmusban-áéélmaőpioztaliuzmusban (1/15öd-1/10ednyugatibérek országban ami mára 1/7edre "fejlődött" nmezetivagyon 85-90%ának 20ezredáron/ingyér/-1-10ezer ftokért (!per üzem,a fidesz még mszmp néven herdálta el 1989ben TUNGSRAMot GE fegyvergyárnak,CSEPEL BRINGAgyrátást SCHWINNnek stb) elherdálása bezárása szétverése ellopatása ellenére) a használtautókkal egymás átverée vagy vevőtől pár nap múlva visszalopása (!!!!) vagy kitalált garanciális hibák 2esével jőve lakásig,előadása verniakarással
Ez a folyamat mindenhol lezajlott nem csak a Videotonnál.
Azta 1:03-nál Pálffi József 48-éves de 65-nek nézz ki.
Jól kizsigerelte a rendszer az embereket.
Én is ezt néztem... de azt mondja 35 évet dolgozott ott... 48-35=13 Most akkor?
@@realjoci Beleszámít a ledolgozott évekbe a szakmunkás tanulóként eltöltött 4 év is. A riportban azt mondta, 48 múlt. Szóval "nagyjából" kijön az a harmincöt év munkaviszony. Néhány hónap ide-vagy oda ebben az esetben már nem számít. De nézd meg az arcát. Szegény itt úgy nézett ki, mint egy 7O éves nyugdíjas.
mint most panellakókat multináciknál ha éjszakást is vállalnak és nappal kéne/kellene elvileg, zajládákban betronkaprtár kinozda "panellakás"okban (vagy kádárkocka keretshűázban csukottablakotrezgető-hangú medvekutya /kis,mindenre- idegkutya közelében)aludni.Sokszor éjjel is mutatvány,mivel légkondimesterek,pincérből/utcáról maghukat kléhgkondiszeeleőknek állitók 8lsád még épitőiparimaffia többsége itthon)zajcsillapitás nélkül dilettánsan szerelik fel vagy erkélypadlóra utcára-gyalogos fejére köpöcsövel a légkondikat és éjjel azért dudog búg reggelre sipitvazeng,mert éjjel nincs távfűtés 20-30éve SZFVÁRon panelekben fűtésidéynben sem este 9-10től reggel 5-6-7ig,nyáron meg a 32-40celsius fokok és hőtárolás- fokozó panelprogram szigetelések miatt, Erre jön még (a 2004-5ös panelrprogramszélhálmosokkal fehérablakkal fehéréppel az mszmpmaradvány fideszmaffiavédett 1.sz lakászövetkezettel végzett max 5-10év élettartamű műnyaghulladék ablakokal+erkélyfalakkal végzett "felújitás" "és "fűtéskorszerűsités" csak költségmegosztóval nem valódi fűtésmérővel és csak tekerőszabályzóval,légtelenitő nélkül vlamm vlamm vlamm melegedéskor-táguláskor meg szüküléskor-hűléskor éjjeli (!)zajok mintha 100askalapcással vernék radiátorokat és fel leszálló vezetéket))a szopatásfokozás amikor valaki idősotthonba kerül vagy meghal eladják örökösök lakást majd FELÚJITTATJÁK DUPLAÁRON KONTÁROKKAL (lásd padlószöyneg HELYETT legtöbb gettólakásban csilalpitatlan lamináltparketta álnevű hangerősitó szomszédszomoritóburkolat kontárokkal lövéssé tesz minden koppanást bunkofontelefon-leejtést éjjel fürdőszobában-erkéylen teelfonpofázást,flaszteron ágyon beszélgetést határozottan-wc-fürdőszobaajtó éjjel bebaszást, éjjel s nappal) kiadják airbnb rendszer szerűen rövid időkre mindig más albérlőnek akik valószinüleg átverik főbérlőt és basszák cigit a 70féle ideömlő méreganyaggal 15-30p enként erkélyen vagy wc moddóban:mindez variuálódik egy általunk felismeretlen irányú ,szénné égető egyikszomszéd kaja égetéseinek "illatával" most is amikor ezt írom.és ma már 2odszor vagy 3adszor
Színjátek volt! Tudták, hogy féláron megveszik, de soha nem lesz termelés!
A cég utolsó elnöke így lett milliárdos. Meg a Videotonba bevitt szellemi apportjával...😂😐🤮
Első Általános Bérmunkabánya zrt lett belőle,fakivágatásokkal,üzemépületlerombolásokkal,máemlék rádió-tv gyájteménymúzeálisvitrin megszüntetésekel tv kft jobb odlali előcsanrokából először a fzt es ,főútvonalla szemebni okattóépüeetbe ekrültek vaalki szreitn tvk,majd onnan el bezáráskor ismeretlen helyre.voltak 1-2példáynban készült kiállitási bemutató működő példányok is
A '91-ben gyártott VIDEOTON tévénk ,,csak" 28 évig működött, szerelő egyszer látta. Mennyi értékes, értelmes ember. Akkor is ilyen gazdag volt ez az ország, hogy ezt elpazarolta. Persze Burkusországból Csípős Jóska is megérezte a dögszagot. Kár hogy lámpavasakat nem gyártottak, hogy minden elvtársnak jutott volna egy.
❤
❤
Nagyon szomorú és nyomasztó :(
Kiváló, melankolikus, megrázó film. Jó lenne tudni,vajon mi lett a mélyen hívő keresztény sráccal azóta?
Meghalt állítólag.😢
@laszlomolnar6564 szerint öngyi lett.
A hanyatlás kezdete... (az országé is!)
mégis ki a francnak akarnád eladni nyugati országban azt a rengeteg szemetet amit az egész KGST okádott a világra? kb 50 év műszaki lemaradásban voltunk a japánok vagy a németekhez képest, ne röhögtess :DD Nézz meg egy '80 elején készült rádiót VT és akár pioneer vagy Sony kivitelben, egy lapon nem lehet említeni.
A mezőgazdaság az egyetlen amiben labdába rúghatott volna ez az ország, az alma meg a krumpli mindenütt ugyanaz, talán még a gépgyártásban pár haszongépjármű komponens, de ugye azt se akarod elhinni hogy a teherautó vagy a buszgyártásunk valaha is piacképes lett volna a kgst nélkül? Oda a szar is jó volt.
Balage78Szfvar
erről a gyujtogatásról én is hallottam, de ott voltunk 1990-ben, lehetett volna konkurálni egy sony-val, vagy technics-el, esélytelen lett volna, mikor a rádiók tunerét nem tudta a cég úgy megcsinálni, hogy ne mászkáljon el az urh sávok vétele.
Aztán a tv technológiáról ne is beszéljünk, az egyetlen működő távirányítós tv-hez is egy saba sasszi adta az alapot belga képcsővel, lényegében összelegózták, de azt is szarul. Nem volt ráció benne, évekig deficites lehetett volna az egész, legfeljebb a volt kgst-be tudtuk volna még pár évig elsózni a cuccokat, meg összevásárolni mindenféle liszencet.
Joe Don A fejtegetésed igaz,de nagyon felszines és ilyen formában védelem a nemzet árulók számára. Na még is mít gondolsz,hogy miért volt a lemaradás? Nem a mérnöki vagy egyébb tudással volt a probléma akik tudásukkal még a japánokat is lefölözték volna,hanem a hivatalokban ülő öntelt tolvajokkal.Ellopták azt a profitot amít a továbbfejlesztésre kellett volna költeni,de ez mögött volt egy nagyobb bünbanda,akik a nemzeti önállóság megszüntetését tüzték ki célul.Semmi szin alatt sem lehet a modern korszak fejlödésének rovására irni a technikai lemaradást,akkor mikor egy átkozott kommunista mentalítású uralkodó réteg elszabotálta a továbbfejlesztésre szánt összegeket.Ez valahogy ugy néz ki,hogy ha a következő évre szánt vetőmaghoz nem tesznek hozzá,hanem még a mglévőnek is ellopják az árát zsebre vágják,akkor a következő évben már nincs mít bevetni a földbe és nem lesz kenyér az asztalon.Ezt hasonlat képpen irtam a megértés szempontjából.
És húsz év pluszban a spanyolok, görögök, stb.--hez képest. Amúgy a hetvenes években a teherautók, buszok, GANZ daruk, vagonok, folyami tolóhajók, bizony világhírűek voltak. A Csepelen gyártott szerszámgépek is kelendőek voltak.
Nagyon tudatlan vagy... Ikarus tudod hány országban fut(ott) ??? Megsúgom, még az USA-ban is!
Orion és Videoton HiFi torony, bizony nagyon jók és jók még ma is! Amit ma a nyugati behoz és otthon is rásóz az ostoba nyugati népre na az az igazi szar, minden kínai gagyi, gyorsan elromló szar, persze nem véletlenül.
Ha azt hiszed, hogy a kapitalizmust a minőség élteti, akkor fogalmad sincs a világról...
1:03 -nàl Pálfi Jozsef 48 éves.
Úristen mennyire megtépte az élet.
Vajon ha Floridába diszidàlt volna az 1970-es években akkor is 70-évesnek nézne ki?
Én először azt hittem rosszul hallok, és 78 éves, de nem, tényleg 48...
a videoton hang cuccai nagyon nagyon jó minőségűek voltak egy időben. talán, ha azt a vonalat fejlesztik tovább, akkor még mindig működne belőle valami. ha egy igazán hozzáértő befektető vette (vehette) volna meg, akkor akár a high-end készülékek között is lehetne, plö mint a harmann/kardon vagy bang and olufsen...
de ez csak egy nagy ha...
A H2000 Kft ma is gyártja Fehérváron az eredetivel megegyező hangszórókat a régi Videoton hangdobozokba (mély, közép, magas)
@@Jack-Carver már nem sajnos,vége...
Nekem is van 2db 2050 illetve 2540. Tényleg jók, megjegyzem szerintem esztétikai (nyilván hangminőségben is) szempontokból a mai napig megállja a helyét.
Kilőttek egy komoly céget a világpiacról. Az embereket szélnek eresztették. A cégvezető viszont milliárdos lett.
Csak egy példát szeretnék mondani, szvsz miért ment tönkre a Videoton.
Szóval elkezdték gyártani a TV-Computert, melynek pár "hibája" kapásból volt.
Például az Enterprise elődje volt, annál fejletlenebb grafikával - 8 szín, azokból is egy sötétebb árnyalattal, szóval összesen 16 szín.
A hang a C-64-hez képest nem valami jó, tekintve, h egy hanggenerátor volt benne - Kónya László készített hozzá egy plusz 3 csatornás vezérlőkártyát, de ez már külső bővítés.
Arról még nem is szólva, hogy meglehetősen sok alkatrészből készült a gép. Ki tudja már miért, nem egyszerűsítették, h kevesebb alkatrészből készüljön a számítógép.
Gyenge HW választék, nagyon kevés játékprogram, viszonylag magas ár a C-64-hez képest - lásd grafika, hang. Nagyon kevés jó játékprogram, még annál is kevesebb szövegszerkesztő - talán nem is volt, már nem emlékszem, de ha lett volna, valószínűleg az sem kompatibilis más szövegszerkesztővel, pl Easy Script, stb.
Nagyon kevés felhasználói program, nagyon kevés..., nagyon kevés..., nagyon kevés... Borzasztóan sajnálom!
Talán pár évet kihúzott volna, ha a Videoton megtervezi és pár ezer példányban legyártja a Spectrum emulátort - ebből is csak egyetlen példány van.
A - dual - floppy drive nem volt rossz, tekintve, h 720kbyte-os lemezeket kezelt - talán PC kompatibilis volt, már nem emlékszem.
Az idő megpecsételte a sorsát, akárcsak a gyárét. Nem fejlesztettek elég gyorsan, aztán Antall kivonult az orosz piacról, az is rendesen betehetett. Tehát nem fejlesztettek, nem tudták tartani a versenyt a nyugati termékekkel. Hogy miért nem fejlesztettek? Az Ikarus-ért is bejelentkezett a Volvo, de Széles Gábornak "köszönhetően" inkább Lengyelországban találták meg a számításukat.
Sajnos. (Ettől függetlenül éljen a TVC! Az első gépem volt, de szerettem!)
Igen PC kompatibilis volt :D
3 milliárd kp 1991-ben. Az igen
Ma ez kb. 3O milliárd forint lenne.
Ezek a rész/gyéár egység elnevezések hogy voltak?Pl engem diákként 1998-99táján társaimmal egyszer VT PLASTICbból kiküldtek a "mágnesraktár"ba ami az akkor még müködő barakkszerű hangszórógyártó rész(nem hangdoboz csak a hangszórók)és a vt plastic háta között volt.Ha azt belőre tudom viszek féynk géept!Voltak pl 1980x ben félrerakottnak úőjnak tűnö zöld kaalapácslakkozot szhinű máanyagfröccsöntőgépek félretéve, 1000órás tv beégető teszten átnemment megolvadt hátlapú tvk,tvhnagzsórók stb és titkzatoss ccp óriás korongasztalos köszörű, és valami általam ismerretlen (2/3ad hadiprofil 1/3 polgáriprofilú volt a cég fénykorában,2000eévekig( a vt mechatronika lánykoribevű pannonjob közvetitőcégenk a 35 vagy 135ös épüeltből bejárat mellé kivülről nézve jobbra-ra ki száműzéséig) működött a főbejáratnál belül a 2db nemenkénti kifele műszakvégén behívós lámpás láncos többajtós őr behivós átvozsgáló kikérdező fülke lopásgátlóként.) funkciójú forgó körazstal rajta szines 3szög,kör és négyzet alakú műanyag alkatrészekkel. VT PLASTIC gyárrészen akkor még láttam át étkezőrész melleti meós feliratosfiókokban régi gyártmány mintákat,volt egyikben pl átlátszó ,lekerekitett tüskékkel rücskös puha műanyag téma maszírozó kesztyű néven is.amikor SzalacsiSándor-interjúruhában (kék munkásruha esőkabátszerűség nemtudom nadrág si volt e hozzá)kiküldtek akkor egyikünk avyg vezetőnk ZÓJA RAKTÁR (!!!!) feliratú kuclsot kapott a mágnesraktárhoz.Sajnso amikro söprötük ott a port több ujjnyi avstag volt következő napokban tüdömre ment az az 1nap pár nap betegszabin voltam,nem tudom többiek voltak e még ott,de aznap sajnos anyni kidobandót termeltünk hogy egy IFA felemelésű x m3-es ipari fém szeméttároló megtelt velük, a letalpalt ifa majdnem hanyattesett felemelésükkor,lásd korabeli tv hangszórük súlya pl,Én már akkor kiállitásemlékeket gyűjtötem suyniban,de amikor férlerakam ablakpárkányra sárgás-sziváványszinű álréz savazuottacéllemez kosráranyagú tvhangszórót,egyik munkatárs titokban kiabszat aztán eljátszota hogy nem gondolta hogy az nekem kell azért tettem félre.Már akkor akartam kis pénzért szerezni kiállitási emlékeket,pár évvel ezelőttig volt egy titkos "polgári védelmi gyakorlótér" álcázású kerítéses rész a CNETO u felé,oda is vittek ki pl iróasztalokat videton tgaüzemeiből,nem tudom azzal mi lett,utca felől nem látszik fideszes önkorm(Szfvár a Fejér /felcsút-bicske-etyek-alcsútdoboz-hatvapusztai füöhrerbunker--/ megye székhelye) miatt 10edére csökkentett közvilágitásnál a ledesítések óta.Diákkoromban a videoton/mára fideszkoton/ nagyrészt nem autóipar prostija volt csak kisrészben,nagyrészben hiradsátechnikai bérmunkákat is végzett,volt pl SONY_PANASONIC-TECHNICS bérgyártás,hifitronyok főalaktrészei, asztali minidisc/CDjátzsók,képmagnók telejes eleje, hifitoroyn alaplemeze előlapja gombjai kijelzővédőkerete "szemüveg"e,(SC-AK,SA-AK nemtudomhányas tipus,még megvolt előlapméretéhez a korábban TVhátlapokat is gyártó nem CNCs hanem NCs órisáfröcösntögép amit bolgár leáynvállalathioz átvittek azóta,komplett vhs aszatli képmagnó előlapok átltászó kijelző"üveg"gel gombokkal logofestéssel bepattintásal stb)stb
Erdekes lenne megtudni,hogy hogyan alakult a sorsuk a riportban megszzolaltatott emberekkel.Nagyon sajnalom szegenyeket, de itt Ausztraliaban is ateltem az otthonihoz hasonlo csodbemenest nem is egyszer !!:(( , szoval attudom erezni a dolgozok lelkiallapotat.. :(
Nem rossz, de a Törésvonalak 1-2 biztos hiányzik a Videoton sorozatból lehet más is. Aki ezt durvának találja az mit szólna Almási Tamás Ózdi sorozatához? Kb. 10 részes, 10 éven át követi, hogy rabolták szét az Ózdi Kohászati Műveket. Sajnos ebből még részek sincsenek fent sehol, nekem VHS -n meg van mind a 2 sorozat, de a lejátszó vagy 10 éve a dobozában pihen.
minden további nélkül be lehet digitalizálni VHS-ről, vagy bármiről...azután mehet fel a youtube-ra.......ismerősöm meg tudja csinálni. délpesti filmmásolda keresd a f.b.-n. kifejezetten ilyesmivel foglalkozik.
Azóta fent van két rész híján ózdi sztori néven 😀
Jó lenne tudni mi lett velük.
2023 van
46:13, a 10.-es asztalnál ki ül?
Hat az aki a videoban szerepel😂😂😂😂😂
Hogy egyes emberek mások szenvedését, kínját használják ki, csak azért, hogy egy kicsivel több pénzhez jussanak. Undorító! Gondolok itt az órabér csökkentésekre mert, hirtelen megnőtt a munkát keresők száma. Ha valaki panaszkodott azt mondták, 100 000 másik van aki örömmel ugrik a helyedre. Ha nem tetszik el lehet menni. Undorító...
Sajnos valóban így van, de ez a kifosztás még most is tart...
Pl: A rabszolgatörvény elfogadása.
@@D.G.77 Az már tényleg nevetséges.
@@D.G.77👍👍👍👍👍😎
üdvözlöm! érdeklődők hogy a 2 része is meg van? köszönöm
Üdv!
Jelenleg éppen beszerzés alatt van,
de nem ígérem biztosra!
köszönöm szépen! remélem sikerül meg szerezni :) nagyon jó a csatorna. köszönöm!
:)
a szép jövö kezdete.
2023 ba még rosszabb mint akkor
Hogy jön ki, hogy 48 évesen 35 évet dolgozott ott. 13 évesen már Videotonnak dolgozott?
Nagyjából az általános iskola után rögtön
régen 8 általános után lehetett dolgozni menni, aki nem maradt szakmát tanulni, vagy nem ment gimnáziumba.
Akkoriban fiacskám ledolgoztak az emberek 65-80 évet is! Simán! Bekecs Karcsi 12 évesen már olvasztár volt 92 évesen ment nyugdíjba! Nem voltak azok puding gyerekek! A Miskolczy Feri, Lévai Gyuszi! Ezek legendák!!
A hanyatlás kezdete..
Méghogy "személyes rizikót vállalt..." 53.0 ... Műszertechnikának fő tulajdonosa volt, így 100m. semmit se jelentett neki (91-ben!) 🤔😮🙄
11:20 ez egy mocskos patkány volt, érdemes megnézni a folytatást: th-cam.com/video/ybZss40PTaU/w-d-xo.html
A harmadik részt hol találom milyen cím alatt?
Jo lett :)
A világ azóta sem sokat változott. Korrupció, intrika, irigykedés, , és szellemi sötétség.
kajfisch ferivel mi lehet
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹❤️❤️❤️🌹❤️🌹❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
1:03:30- nál a csávó 48 múlt !?
Nebazzmeg !
@Balage78Szfvar Te töröd a magyart vagy hülye vagy?
Azt is mondta, hogy 35 évet dolgozott. Na most ha csak nem 13 évesen kezdett, akkor itt valami nem stimmel. Végűl is ha 55 akkor is igaz, hogy 48 múlt... :)
Rainse16 lehet valós, nem 13 hanem 14 éves korától mint ipari tanuló beleszámított a munkaidejébe.
simo antal az az igazság érdekelne amit mond, de szörnyû olvasni!😜
@@daminguez 14 évesen kezdett. Inasként
Borkahús hát persze drága barátom a magyar társadalom java része ebből áll!🤬
27.percnél a fiatal srac.. . Hova süllyedt a világ azóta.
Miért... Mert összehordott 2 perc marhaságot?
@@palmartin7822 Jézus ÉL! Figyelj oda! Az igazat mondja!
Sokaknak nem tetszik,de van hite, es nem boszankodott es karomkodott!
@@schgabikaMeg halt.😢
@@csabanesomjen, mi történt vele? Valaki feljebb írta, hogy öngyilkos lett. Igaz ez?
12:18 mtv europe.
Tiszta Markos Nádas komédia
Inkább tragikus.
Ez azért van, mert beletörődtök abba ,hogy más irányítson benneteket.Nincs saját akaratotok