Kedves Francesca, kedves Dani! Köszönöm a derűs perceket, jó volt hallgatni Benneteket! Nekünk 17 éve, miután a férjemnek adtam az egyik vesémet, a 2 mellé még 6 csodaszép gyerekünk született. A Jóisten ajándékozzon meg Titeket is vágyaitok szerint aprósággal! Jó egészséget, sok örömöt, vidámságot Nektek.
Drága kicsi hölgy, milyen szeretet van benne, és azok a pici mozdulatok a szeme körül, és a csillogás utána.... Megkönnyeztem. Grecsó Krisztián története is szívmelengető. Csodás volt! Hála telt szívvel köszönöm!
Mit kívánjak ennek a gyönyörű házaspárnak, egészséget, boldogságot és gyönyörű gyerekeket. GRATULÁLOK Francesca-nak, hogy ezt a csökönyös fiatalembert csak a jó utra terelte a gyógyulása érdekében. " Endrének üzenem, hogy itt a betegségek sora elhangzott és ők elmentek azért orvoshoz " Endre" is menjen a pajzsmirigyel kapcsolatba, ha nem sértem meg, de valami baj van vele."
Jaj de jó hogy meg említette, én is évek óta követem a műsorát nem mertem írni neki nehogy sértő legyek. Nekem is így nézet ki a nyakam addig halogatam hogy csak műtét lett belőle. Igen menyen nézese meg "ENDOKRINOLÓGUS SAL " amíg kezelhető.
Ez a mai két beszélgetés örök élményt adott,köszönöm! Már a Grecso Krisztián felvezetésen meghatottam,a fiataloknal is melegséget éreztem. A beszélgetések csak tovább fokozták az érdeklődésemet és,hogy fantasztikus embereket hallgathattam. Grecsoval való beszélgetése nagyon jó volt különösen,hogy más aspektusbol kérdezte meg ugyanazokat amit más interjúkban már hallottam.Annyira jó volt hallgatni a nagyon személyes,bensőséges érzelmeket.Tanulságos volt számomra is,hogy szükség van bizonyos viszonyokat magamban elrendezni, amit életében nem tudtam apámmal megtenni. A fiatal pár nem mindennapi történetét csodával hallgattam,ilyen véletlenek tényleg nincsenek vagy mégis? Nem vagyok hívő ember,de most azért ugyan nem először,de gondolkodásra késztet újfent,hogy csak van valaki aki vezeti az életünket,mert ilyen véletlenek nincsenek vagy mégis!Ezen újra el kell gondolkoznom. Mind a három beszélgető társának és Önnek is jó egészséget és csodás jövőt kívánok amit csak szeretnének,megérdemlik,hogy így legyen! Köszönöm szépen a beszelgeteseket!!!!
Krisztián nagyon nagy változáson ment át, eltűnt a homlokáról a felhő, amit mindig ott láttam.. Szeretem az ízes beszédét is széleskörű művészetén kívül 😊az gondolom, megérdemli a boldogságot, ami végre meg-meg csillan rajta.. Ez a gyönyörű emberpár pedig maga szerelem, a remény, a holtodiglan ékes példája.. 💖
Nagyon szívhez szóló történetek. Gratulálok Kadarkai Endrének, ezt a színvonalat kevesen tudják hozni. Jó egészséget és sok-sok boldogságot kívánok mindenkinek. Szuper minden műsora, csak így tovább.
Szívmelengető a két fiatal története és a szeretet köztük, ami még az éteren is átjön! Örülök, hogy szem-és fültanúja lehettem! Minden jót kívánok nekik! Isten áldja meg őket!
Minden beszélgetésből tanulok tőle, és boldog vagyok, hogy az első könyve óta öntudatlanul ráéreztem, hogy csodálatos ember Krisztián. ‘Megyek utánad’, v. ez a könyv. Azonnal megírtam ezt az élményemet. Mániákusan “megyek utána” én is. Vicces ez az összecsengés.
Dani, egészséget, boldogságot kívánunk mind a kettőtöknek, ölelėssel! 🤗🌞😊DeliKati (Tudod itt a Chiliben meg azt szoktuk mondani egymásnak, hogy a nap süssön Rád fényesen!)💙 K.E.-nek meg köszönet a műsorokért, gratulálok, egyik jobb, mint a másik😊
Udv. Nem ismertem G.K-t de a Baratnom uezen a betegsegen ment keresztul es ezert mert errol beszeltunk ugye itthon a #nagytesomindentlat alapon feladta az O tortenetet. Na azota mindent megnezek es be is kovettem. Minden szepet es jot kivanok Neki es Csaladjanak! Respect!❤
Kicsit mulattatott, hogy az a hatalmas ívű gondolkodásmód , ami Grécsó Krisztiánt jellemzi, pont az a gátja annak, hogy meglássa azt a "negyedik dimenziót" és benne is maradjon. Egyszerűen nem látja a fától az erdőt. Egy keleti mester úgy mulatna rajta, hogy még. :-) Szívem szerint okoskodnék, hogy valahogy kerüljön szerintem a hozzá legjobban illő (nincs ám ilyen, csak nincsnek erre emberi kifejezések) megvilágosodott ember : Lajkó Félix közelébe és nézzen rá, mint arra a bizonyos újszülöttre akiben meglátott MINDENT. Benne ott van és Grécsó Úrnak minden képessége megvan hozzá, hogy meglássa. igazán megérdemelné. Nyilván a Teremtőt vagy Univerzumot vagy nevezzük bárminek nem pont az én véleményem fogja befolyásolni. :-DDD akkora rendező elv nem vagyok. :-DDD
Grecsó milyen jól beszél: tiszta és mély orgánum. Mély életmederben letisztult gondolatok. A Vera apaképe is így jobban érthető. Vidéki szereplői az ország emberei, mindenhol ott vannak. Generációk közti törésvonalak írója.
Istenem de jo volt Krisztiant hallgatni a gyerekkel kapcsolatban. 40 evesen depresszios lettem, a hazassagom is majdnem tonkretettem az onzosegem miatt mert meg nem volt gyerekunk. Aztan ket evvel kesobb en is “helyrerakodtam” amikor a felesegem megajadekozott a fiunkkal. Az elet csoda lett.
G.K.: Nem sikerül az újszülötteket azonnal visszacsecsemősíteni, és felfedezhető egy óriási bölcsesség a tekintetükben. Ezt én is észrevettem több babánál is, és meg is fogalmaztam korábban. Jó volt viszonthallani ezt Krisztiántól is.
Erdekes volt mindket beszelgetes. Grecso szerint az isten nem telapo, nem ad virgacsot vagy ajandekot aszerint, hogy valaki jokat cselekszik vagy nem. Dani meg pont abban bizik, hogy ha jo eletet el akkor az isten azt jutalmazza.
A 0-s vércsoport egyáltalán nem ritka! A 2. leggyakoribb Magyarországon 32% - al! (A: 44%, B: 16%, AB: 8%) Meg jó lett volna kihúzni belőle azt is, hogy került Magyarországra, miért pont ide, hiszen tőlünk is nyugatra mennek az emberek dolgozni, s ez a lány korábban Olaszországban dolgozott. Én is ismerek olyan románt aki nálunk dolgozik, de ő informatikus és egy nemzetközi csapatban dolgozik. Ez a lány meg valami boltban volt eladó úgy, hogy nem is tudta a nyelvet.
Hihetetlen, hogy Daniel ilyen marha fafejű. Mindig nehéz volt elhinnem, hogy felnőtt emberek ennyire xarnak a saját egészségükre, es a tuneteket nem veszik komolyan. Elfogadta az egyik veséjét, de elotte 3/4 evig nem ment orvoshoz, hatha menthető lett volna. Úristen
Kedves Francesca, kedves Dani! Köszönöm a derűs perceket, jó volt hallgatni Benneteket! Nekünk 17 éve, miután a férjemnek adtam az egyik vesémet, a 2 mellé még 6 csodaszép gyerekünk született. A Jóisten ajándékozzon meg Titeket is vágyaitok szerint aprósággal! Jó egészséget, sok örömöt, vidámságot Nektek.
Drága kicsi hölgy, milyen szeretet van benne, és azok a pici mozdulatok a szeme körül, és a csillogás utána.... Megkönnyeztem. Grecsó Krisztián története is szívmelengető. Csodás volt! Hála telt szívvel köszönöm!
Mindhárom riportalanynak szeretettel kívánok egészséget, boldogságot!
Nagyon emberi és őszinte ezért szeretem meghallgatni Grecsó Krisztiánt.Most is tudott adni.
Igen, végtelenül rokonszenves és tiszteletre méltó ez a nyíltság.
Ez a két fiatal ember csodálatos harmóniában él. Vigyázzon rájuk továbbra is a sors. Áldás, békesség. Nagyon szép történet. Köszönet.
Mit kívánjak ennek a gyönyörű házaspárnak, egészséget, boldogságot és gyönyörű gyerekeket. GRATULÁLOK Francesca-nak, hogy ezt a csökönyös fiatalembert csak a jó utra terelte a gyógyulása érdekében. " Endrének üzenem, hogy itt a betegségek sora elhangzott és ők elmentek azért orvoshoz " Endre" is menjen a pajzsmirigyel kapcsolatba, ha nem sértem meg, de valami baj van vele."
Endre nyakán mar en is eltünödtem. Több videot visszaneztem, hogy esetleg csak rosszul latom. Remelem nincs komoly baja!
Jaj de jó hogy meg említette, én is évek óta követem a műsorát nem mertem írni neki nehogy sértő legyek.
Nekem is így nézet ki a nyakam addig halogatam hogy csak műtét lett belőle.
Igen menyen nézese meg "ENDOKRINOLÓGUS SAL " amíg kezelhető.
Ez a mai két beszélgetés örök élményt adott,köszönöm!
Már a Grecso Krisztián felvezetésen meghatottam,a fiataloknal is melegséget éreztem.
A beszélgetések csak tovább fokozták az érdeklődésemet és,hogy fantasztikus embereket hallgathattam.
Grecsoval való beszélgetése nagyon jó volt különösen,hogy más aspektusbol kérdezte meg ugyanazokat amit más interjúkban már hallottam.Annyira jó volt hallgatni a nagyon személyes,bensőséges érzelmeket.Tanulságos volt számomra is,hogy szükség van bizonyos viszonyokat magamban elrendezni, amit életében nem tudtam apámmal megtenni.
A fiatal pár nem mindennapi történetét csodával hallgattam,ilyen véletlenek tényleg nincsenek vagy mégis?
Nem vagyok hívő ember,de most azért ugyan nem először,de gondolkodásra késztet újfent,hogy csak van valaki aki vezeti az életünket,mert ilyen véletlenek nincsenek vagy mégis!Ezen újra el kell gondolkoznom.
Mind a három beszélgető társának és Önnek is jó egészséget és csodás jövőt kívánok amit csak szeretnének,megérdemlik,hogy így legyen!
Köszönöm szépen a beszelgeteseket!!!!
Krisztián nagyon nagy változáson ment át, eltűnt a homlokáról a felhő, amit mindig ott láttam.. Szeretem az ízes beszédét is széleskörű művészetén kívül 😊az gondolom, megérdemli a boldogságot, ami végre meg-meg csillan rajta.. Ez a gyönyörű emberpár pedig maga szerelem, a remény, a holtodiglan ékes példája.. 💖
Nagyon szívmelengető volt mindhárom ember. Francesca tele szeretettel. Így érdemes élni❤️
Jaj de imádlak Titeket! Köszönöm az Átszervezés Alapítvány nevében. Ölelés, Hollós Kata
Nagyon szívhez szóló történetek. Gratulálok Kadarkai Endrének, ezt a színvonalat kevesen tudják hozni. Jó egészséget és sok-sok boldogságot kívánok mindenkinek. Szuper minden műsora, csak így tovább.
Erika, nagyon jó megfogalmazás csatlakozom!
Van egy kis remény, hogy nem bolondult meg teljesen a világ, csak meg kell találni a megfelelő embereket, és ez megint sikerült.
Ilyen embereket látva, ilyen beszélgetéseket hallgatva, visszatér a hitem, hogy talán mégis van esélye a világunknak a túlélésre.
Csodálatos emberek a mai adàs szereplői. Köszönöm az élményt.☺️
Csodálatos ez a két fiatal💗💗🙏🙏Jó egészséget kívánok nekik, a többi már jön magától. Mind a két beszélgetés nagyon megható volt. Köszönöm.
Mindkét beszélgetés megható, egyben tényleg van mindig remény! Köszönöm a beszélgetést!
Nagyszerű müsor az élni jó köszönet érte kedves Endre.Két őszinte remek beszélgetés volt jó volt hallgatni.
Szívmelengető a két fiatal története és a szeretet köztük, ami még az éteren is átjön! Örülök, hogy szem-és fültanúja lehettem!
Minden jót kívánok nekik! Isten áldja meg őket!
Hát ez a pár ez egy csoda! Gratulálok a talákozáshoz És az összetartozáshoz!
Nagyon meghato Francesca és Dani története.Jo egészséget,sok boldogságot kívánok Nekik!Az élni akarasuk, az optimizmusuk mindent felülmúl.
Csodálatos 1 óra13 perc volt a szeretet erejéről, s hogy "Élni jó". Köszönöm Endre. 💗
Endre, egyedi vagy.🙏🙏☺️
Köszönöm ❤
Minden beszélgetésből tanulok tőle, és boldog vagyok, hogy az első könyve óta öntudatlanul ráéreztem, hogy csodálatos ember Krisztián. ‘Megyek utánad’, v. ez a könyv.
Azonnal megírtam ezt az élményemet. Mániákusan “megyek utána” én is. Vicces ez az összecsengés.
Dani, egészséget, boldogságot kívánunk mind a kettőtöknek, ölelėssel! 🤗🌞😊DeliKati
(Tudod itt a Chiliben meg azt szoktuk mondani egymásnak, hogy a nap süssön Rád fényesen!)💙
K.E.-nek meg köszönet a műsorokért, gratulálok, egyik jobb, mint a másik😊
A hitvese segített😉☺,szuper!(A vese mint páros szerv a párkapcsolat szimbóluma)Jó egészséget és maradjatok mindig ilyen pozitívak🙂
Nagyon igaza van, bólogatok. Kellemes ember.
Köszönöm,nagyon csodálatosak!
További jó egészséget és boldogságot kívánok!
Hu, ez nagyon jó volt!!😊🥰👍👏👏
Nagyon koszonom!!!
Köszönjük Endre ezeket a különleges beszélgetéseket!
Köszönöm nagyon profi volt újfent a beszélgetés a zárszóval együtt. Minden elismerésem minden résztvevőnek!🙂😀🥰🤩
Köszönöm kedves Endre, ismét fantasztikus volt a két beszélgetés 🤗minden jót kívánok a fiataloknak
Mekkora EMBER Grecsó Krisztián. Legyünk rá büszkék!!!!
Csodálatos volt❤️
Csodálatos emberek
Meghatott. Feltöltött. Adom tovább. ( Még csak az első részt tudtam meghallgatni, de ezt hallgatni gyönyörűség volt . )
Vannak még csodák 🥰
Most kettőt is kaptam egyszerre, köszönöm. ♥️
Csodalatos volt a beszelgetes! Köszönet
Kar lett volna kihagyni a videot.
Sokat veszitettem volna.🤗
Imádtam
Imádtam! Ezt is! ❤❤❤
Ez ma ismét mindent vitt.
Jaj, hat ezt megsirattam. Endre, koszomom!
Jó volt a rádió után itt hosszabban, időkorlát nélkül hallgatni, nézni Grecsó Krisztiánt.
Igaz,."Tenni kell" .nem masra varni. Szuperr. 👏🏼👏🏼👏🏼
Nagyon jó ez a formátum. Érdekes, tanulságos.
Az Élni jó témáról szerintem Korda Györggyel is lehetne jót beszélgetni.
Ritka "peldanyok"!!🤭
Joo hallgatni ilyen embereket.
Oszintek, tisxta sxivuek,ertelmesek
Egesseget, hosszuu eletet kivanok,!!! 👍👍
Udv. Nem ismertem G.K-t de a Baratnom uezen a betegsegen ment keresztul es ezert mert errol beszeltunk ugye itthon a #nagytesomindentlat alapon feladta az O tortenetet. Na azota mindent megnezek es be is kovettem. Minden szepet es jot kivanok Neki es Csaladjanak! Respect!❤
❤️❤️❤️❤️
Kicsit mulattatott, hogy az a hatalmas ívű gondolkodásmód , ami Grécsó Krisztiánt jellemzi, pont az a gátja annak, hogy meglássa azt a "negyedik dimenziót" és benne is maradjon. Egyszerűen nem látja a fától az erdőt. Egy keleti mester úgy mulatna rajta, hogy még. :-) Szívem szerint okoskodnék, hogy valahogy kerüljön szerintem a hozzá legjobban illő (nincs ám ilyen, csak nincsnek erre emberi kifejezések) megvilágosodott ember : Lajkó Félix közelébe és nézzen rá, mint arra a bizonyos újszülöttre akiben meglátott MINDENT. Benne ott van és Grécsó Úrnak minden képessége megvan hozzá, hogy meglássa. igazán megérdemelné. Nyilván a Teremtőt vagy Univerzumot vagy nevezzük bárminek nem pont az én véleményem fogja befolyásolni. :-DDD akkora rendező elv nem vagyok. :-DDD
Grecsó milyen jól beszél: tiszta és mély orgánum. Mély életmederben letisztult gondolatok. A Vera apaképe is így jobban érthető. Vidéki szereplői az ország emberei, mindenhol ott vannak. Generációk közti törésvonalak írója.
Istenem de jo volt Krisztiant hallgatni a gyerekkel kapcsolatban. 40 evesen depresszios lettem, a hazassagom is majdnem tonkretettem az onzosegem miatt mert meg nem volt gyerekunk. Aztan ket evvel kesobb en is “helyrerakodtam” amikor a felesegem megajadekozott a fiunkkal. Az elet csoda lett.
G.K.: Nem sikerül az újszülötteket azonnal visszacsecsemősíteni, és felfedezhető egy óriási bölcsesség a tekintetükben.
Ezt én is észrevettem több babánál is, és meg is fogalmaztam korábban.
Jó volt viszonthallani ezt Krisztiántól is.
Ugyanezt éreztem 45 évvel ezelőtt, mikor belenéztem a fiam szemébe.
🥰
Nagyszeru, Remek Emberek..... Ausztralia Udvozol Perth- bol....//
Támogatói komment!
Erdekes volt mindket beszelgetes. Grecso szerint az isten nem telapo, nem ad virgacsot vagy ajandekot aszerint, hogy valaki jokat cselekszik vagy nem. Dani meg pont abban bizik, hogy ha jo eletet el akkor az isten azt jutalmazza.
Elképesztő
Ö egy nagy betüs EMBER!
A 0-s vércsoport egyáltalán nem ritka! A 2. leggyakoribb Magyarországon 32% - al! (A: 44%, B: 16%, AB: 8%)
Meg jó lett volna kihúzni belőle azt is, hogy került Magyarországra, miért pont ide, hiszen tőlünk is nyugatra mennek az emberek dolgozni, s ez a lány korábban Olaszországban dolgozott. Én is ismerek olyan románt aki nálunk dolgozik, de ő informatikus és egy nemzetközi csapatban dolgozik. Ez a lány meg valami boltban volt eladó úgy, hogy nem is tudta a nyelvet.
Hihetetlen, hogy Daniel ilyen marha fafejű. Mindig nehéz volt elhinnem, hogy felnőtt emberek ennyire xarnak a saját egészségükre, es a tuneteket nem veszik komolyan. Elfogadta az egyik veséjét, de elotte 3/4 evig nem ment orvoshoz, hatha menthető lett volna. Úristen
Francesca csángó ezért kellett tudnia magyarul.
Talán Francesca jobban tudja, hogy tudod-e magyarul vagy sem. :)