Talán ebben a videóban volt arról szó, hogy nem az életkörülmények az elsődlegesek, hanem a tudati hozzáállás (a folyamatos lejátszás miatt nem tudom pontosan). Azt gondolom, ez is, mint minden más az életben, egyénfüggő: kezdve az adott ember immunitásától, stressztűrő képességétől, stb.. Nem tartom igaznak azt, hogy a tudati ráhatással minden rossz körülmény fölé lehet emelkednie minden embernek. Szerintem mind az életkörülmények fontosak, mind a tudati hozzáállás. Azt igaznak tartom, hogy sokat tud segíteni és akadályozni is szélsőségesen rossz, nehéz életkörülmények elviselésében a pozitív tudati hozzáállás, de csak bizonyos szintig és minden embernél másképp. Gondoljon csak bele Slomó úr egy téli szibériai éjszakába, amit egy szál ingben vagy anélkül kénytelen eltölteni a szabad ég alatt. A tudat nem sokat segítene és hatalmas isteni csoda kellene a túléléshez. Ezért fontos lenne bizonyos szélsőséges életkörülmények közepette megmérettetnie magát és akkor rájönne, hogy komfortos életkörülmények között az ember szubjektív véleménye nem felel meg az objektív valóságnak. Minden más tekintetben is különbözőek vagyunk mind idegrendszeri terhelhetőség szempontjából, mind habitusunkban, mind immunitásunkat illetően, mind alkalmazkodási képességeinket illetően. Pl. alkalmazkodik az ember egy számára lehangoló élethelyzethez és végül depresszióssá válik vagy belehal. A "Minden fejben dől el" - hamis mondás. Az ember azért kapta az intuitív megérzéseit Istentől, hogy hallgasson rájuk. Akkor talán olyan sok sportoló nem halna meg a pályán, akikbe szintén ezt a mondatot szuggerálták az edzőik. Nekem életem során a megérzéseim mindig beigazolódtak. Akkor jártam rosszul, amikor ezekre nem figyelem oda, hanem a fejem után mentem.
A rituálékkal a vallásos élet valakiknek jővedelmezőbb mint azok hiànyában ! Hoppá hoppá ....