18. Történelmi repülőgépek: Tu-154 (1. rész)
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 28 ก.ย. 2024
- Idén lesz 50 éve, hogy először emelkedett a levegőbe a Tu-154-es. Ez a típus volt a Tupoljev iroda első, kimondottan polgári célokra kifejlesztett repülőgépe. A Malévnél az idők folyamán összesen tizennyolc Tu-154-es repült.
A legendás típusról szóló sorozatunk első részében Horváth Árpád mesél arról, miért szerették a pilóták az 54-est. Árpád éveken át fedélzeti mérnökként, aztán elsőtisztként dolgozott a „nagyvason”, majd a típus kivonása után a Malév Boeing 737-esein folytatta pályafutását. Az Aeropark látogatói rendszeresen találkozhatnak vele a történelmi pilótafülkékben.
Nagyszerű mai fejjel hallgatni ezeket a beszámolókat!
Ez a repülőgép annyira a repülés csúcsát jelentette, hogy nálunk általános iskolában már az is menőnek számított, ha valakinek volt róla egy MALÉV- os kártyanaptára.
1986-ban repültem bolgár TU154-el (LZ103),óriási erő volt benne.Ahogy 9:15-től mondja,lassan kb:30-as tempóban gurultunk a kifutóra,majd a bolgár pilóta ráhúzta a gázt és a távolban levő fák hirtelen elkezdtek hátrafelé rohanni,a következő pillanatban már emelte is fel a gépet,és meredeken emelkedett felfelé.Első repülésre hatalmas élmény volt.
Komputer ugyan már , az jó amit pilóta vezet
OK. Thanks For. Thank You Very Mutch. VIVA BUDAPEST AIRPORT And VIVA BUDAPEST 2021!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!.....................................
Kár hogy nincsen angol felirat, sok ismerős kíváncsi lenne az aeropark szép riportokra
V2-emeld el !!😉😉
Köszönjük szépen ezeket az élménybeszámolókat és tapasztalatokat! Nagyon hálásak vagyunk érte, hogy nem hanyagolják el a Malév légitársaság múltjának felidézését.
Hát igen, ez repülő! Ès szép is! Szerettem én is, bàr nem sokat repültem rajta de az mindig élmény volt. 🥰
India airlines az komolyabb....1 het kikepzes es pilota vagy
Így tutira lesznek új epizódok a Légikatasztrófák című sorozatban.
Gábor Nagy Igen a szegény országoklégitársaságai nagyon fosok. Sajnos nem képzik ki a kapitányokat meg a stewardeseket rende, illetve egyáltalán nem. Így nem csoda hogy a gépek műszaki állapota egyenesen geci, és sorra hullanak a gépek mintősszel a legyek, az utasok közül egy sem vagy csak kevés ember éli túl. Ésmég ők rinyálnak.
Csodás gép
Mondjuk érdekes hogy a boeing 727 is ugyan ilyen paraméterekkel rendelkezett és egyidőben jelentek meg 😁