Ez a videó is ott volt a szeren! Ez mind szép és jó, de azért nem ártott volna ha filmekben legalább egy szösszenetet bemutattak volna, akkor kevesebb lenne a panasz. Én nem szeretem az új trilógiát (mondjuk nem is utálom és bocsánat ha ezzel megbántok bárkit is) és pont az a bajom, hogy az itt elhangzott információk nem szerepelnek a filmekben és így minden olyan ad hoc módon történik. Ha ez így mind benne van a filmben akkor nekem mindössze Rey-el és az SzTK-ás fénykardpárbajokkal lett volna bajom.
Lehetne videó a the old republic története ( háborújáról) is ilyen videó nekem mind a három nagyon tetszett még úgy is hogy az új trilógiát nem anyira élveztem de ezt a videót ettől függetlenül meg néztem és nem bántam meg
valahogy kimaradt eddig ez a video, most megneztem nagyon jo. Mit gondolsz Palpatine miert döbbent meg a diad láttán? Snoke maga mondta, hogy ő volt aki összekapcsolta őket, aki pedig meg Palpatine álarca volt.
Szerintem a diádot nem Snoke teremtette meg, ő csak a kommunikációs kapcsolatot idézte elő kettejük között. A diád meglehetett előtte is, csak senki nem tudott róla. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy azután is fel tudták venni a kapcsolatot a Last Jedi végén, miután Snoke meghalt.
Arról már van videóm, csak nem ilyen kontextusban. Abból a tudományos része kimaradt, csak a sztorit mesélem el. Egy egész sorozatot indítottam ennek régen, lejátszási lista is van hozzá, Konfliktusok röviden, megtalálod a csatornán. Félbehagytam mert nem nézte nagyon senki.
Van valami hír arról, hogy készülnek a Skywalker kora utáni időkről szóló tartalmak és már most utaltak rá, hogy maradtak még Első Rendi erők. Ami nem is csoda hiszen valahol az ismeretlen régióban van az igazi bázisuk. A Végső Rend pedig továbbra sem tekinthető legyőzöttnek! A sith flotta egy időre ott ragadt az Exegolon, igaz vezetők nélkül. Az ismeretlen régió gyakorlatilag egy vezető(k) nélkül maradt darázsfészek.
A Skywalker kora regényváltozata nagyon erősen afelé utalt, hogy teljesen legyőzték az Első Rendet, és konkrétan le van benne írva, hogy ez a győzelem most azért más, mert az egész galaxis összefogott. Nem én találtam ezt ki. Semmilyen igazi bázisuk nincs az ismeretlen régióban. Először a Starkiller volt az, ami megsemmisült. Snoke zászlóshajója is az volt, az is megsemmisült. Utána ahogy mondtam a Steadfast lett az új mozgó parancsnoki központ, az is megsemmisült. A Sith flotta megsemmisült. Ahol voltak első rendi helyőrségek azt a helyiek megsemmisítették. Egy-két kósza hajó lehet még, de semmilyen szervezett nagyobb haderő nem létezik már. És arról sincsen semmilyen hivatalos információ jelenleg, hogy készülne bármilyen skywalker kora után játszódó történet jelen pillanatban.
@@RixonStarWars Igen most láttam csak, hogy azóta frissítették a hírt és nem az Exegoli csata utáni időkről szól majd a történet mint ahogy eredetileg tervezték, hanem a VIII. és a IX rész között. Persze nem kizárt, hogy később lesz valami ami feldolgozza majd az Exegol utáni időszakot. Oké hiszek a regényváltozatnak, viszont elég nagy logikátlanságnak tűnik, hogy az Ismeretlen régióban ne lenne semmilyen bázisa az Első Rendnek, miközben kb. 30 évig ott lapultak és felkészültek a visszatérésre. A resurgent osztályú és egyéb hajók nagy részét is ott építették, nem? Oké a gyalogságot és a flotta legénységét kilehet képezni és elszállásolni a hajókon is, már ha, ugye van Krumpli xD De az építéshez szükséges nyersanyagokat azt valahogy ki kell termelni. Tehát muszáj, hogy bizonyos bolygókat kolonizáljanak, amúgy is az "emberi erőforrásokat" nem lehet mindig az elrabolt gyerekekkel kiegészíteni. A Starkiller bázis amúgy is inkább csak egy fegyver volt, nem egy igazi főhadiszállás. Ha az lett volna akkor, nem értem miért volt olyan gyenge a védelme, még a Scarifi pálmafákat is jobban védték. Az meg pláne fura, hogy ha a Starkiller bázis ill. Snoke hajója a főbázisok és mind2 megsemmisül pár óra alatt(utóbbinál még a Supremacy kíséreteként a flotta egy része is meg semmisült)akkor az Első Rendnek, hogy van ereje ilyen veszteség után megszállni szinte az egész galaxist? De összességében elég gáz, hogy a regényváltozat megmagyaráz szinte mindent amit egy 142 perces film képtelen!
@@imperatorscipioafricanus Jó de ha csak a filmet nézzük akkor nem igazán egyértelmű. Az egész finalé úgy lett összecsapva ahogy a 6. rész vége is lett. Az Exegolon a sith flottából néhány hajót láttunk megsemmisülni. Palpatine halála után meg csak roncsok és füst mindenhol, miközben előtte még Lando erősítése is csak kínlódott a flottával szemben. Aztán Poe és az Ellenállók haza mentek afterozni. Persze a galaxis népe akik fellázadtak valszeg harcoltak tovább. Az, hogy néhány bolygó felett elpicsáztak 1-1 Első Rendi hajót az meg, szimbolikusan jelenthetné, hogy akkor őket végleg kinyírták, de pont ezért írtam, hogy a FO igazi bázisa az ismeretlen régióban kell, hogy legyen. De ezt Rixonra reagálva kifejtettem bővebben is.
@@Chargerrito Ez az "elég gáz hogy a regény megmagyaráz mindent amit a film nem tudott" mindig egy ilyen végső aduász lesz mostmár, amivel bármilyen vitában elő lehet hozakodni, ha vesztésre áll az ember :D A regény cselekménye teljes egyészében ugyanaz, mint a filmé. Van egy-két kivágott jelenet, de nem ezek adnak bármire konkrét magyarázatot. A legtöbb dolog, amire te magyarázatként gondolsz, az belső monológokból derül ki, ahogyan ez akármilyen adaptációnál lenni szokott. Igazából Palpatine visszahozatalán kívül semmi olyan infót nem ad hozzá a könyv, amit józan paraszti ésszel ne lehetne feldolgozni ha az ember gondolkodik egy kicsit, és tisztában van nagyjából a kánonnal. És a legtöbb dolog inkább csak egyes buzgómócsing style rajongók szőrszálhasogatását elkerülendően lett kihangsúlyozva, mint például az is, hogy miért csak a Steadfast volt képes továbbítani a jelet és stb. Az egyetlen egy dolog, amit a film hibájának rónék fel és a regényváltozat orvosolta, az Palpatine visszatérésének a magyarázata. Ezen kívül semmi olyan kulcsfontosságú infó nem derül ki a könyvből, ami mindenképpen szükséges lenne a film cselekményének megértéséhez, inkább csak érdekességek.
@@RixonStarWars Tekintve, hogy anno maga Lucas is inkább már csak szépítgette, meg ellentmondásos magyarázatokra hagyatkozott, csak, hogy igazolja magát, meg se lepődők, hogy most már a kánon is utólagos magyarázkodásra kényszerül. Mert igen részben ezt teszi. Pedig ez némileg elkerülhető lenne ha vennék a fáradtságot és 1-1 jelenetben megmagyaráznának valamit, amolyan félreértések elkerülése végett. Mintha nem lett volna idejük kidolgozni, hogy mi miért történik a filmben, pedig nyilván nem erről van szó. Tény, hogy Palpatine "visszatérését" megmagyarázhatták volna a filmben. De sztem a többi kihagyott "érdekesség" legalább egy töredékét nyugodtan be rakhatták volna a film bizonyos jeleneteibe így legalább nem lett volna annyira, vacak. Pl. Lando gyerekének storyja, úgy gondolom elég jó motiváció és meg is magyarázná, ő miért is harcol. Ehelyett inkább csak ott pózolt nosztalgiából, abban a pár percben és igazából a finálét leszámítva nem is volt jelentősége a karakternek. Bezzeg Rey-re szántak több mint 2 percet csak azért, hogy kimondhassa, hogy ő Skywalker...
Csatlakozz a Porghadsereghez!
Facebook: facebook.com/RixonOfficial
Discord: discord.gg/22yYJzx
Most jöttem rá hogy mennyire nem értettem az új trilógiát. Így már jobban tetszik, hogy kaptam egy teljes képet.
Ez a videó is ott volt a szeren! Ez mind szép és jó, de azért nem ártott volna ha filmekben legalább egy szösszenetet bemutattak volna, akkor kevesebb lenne a panasz. Én nem szeretem az új trilógiát (mondjuk nem is utálom és bocsánat ha ezzel megbántok bárkit is) és pont az a bajom, hogy az itt elhangzott információk nem szerepelnek a filmekben és így minden olyan ad hoc módon történik. Ha ez így mind benne van a filmben akkor nekem mindössze Rey-el és az SzTK-ás fénykardpárbajokkal lett volna bajom.
Egyébként arról tudni valamit, hogy mi történt az exegoli csata után?
16:45 nem akarok vitát indítani de Ashoka ha él ha halott akkor is rég múlt jedieinek egyike. Mert kilépett a rendből
Remek értekezés, gratulálok!
Nagyon jó lett
Rixonnak új videója.
Erre Györfi: önnek is érdemes tudni.....
Így sokkal több éretelmet nyer egy csomó minden az új triológiából.
Lehetne videó a the old republic története ( háborújáról) is ilyen videó nekem mind a három nagyon tetszett még úgy is hogy az új trilógiát nem anyira élveztem de ezt a videót ettől függetlenül meg néztem és nem bántam meg
Azzal, hogy Palpatine életben maradt, Anakin áldozata hiába való. Az egész uj trilógia eleve bullshit alapokra épült
Lesz majd a jedi polgág háború?
Alapból a filmek nem a kedvenceim de a háttér sztori és konfliktus az nagyon jól sikerült.
valahogy kimaradt eddig ez a video, most megneztem nagyon jo. Mit gondolsz Palpatine miert döbbent meg a diad láttán? Snoke maga mondta, hogy ő volt aki összekapcsolta őket, aki pedig meg Palpatine álarca volt.
Szerintem a diádot nem Snoke teremtette meg, ő csak a kommunikációs kapcsolatot idézte elő kettejük között. A diád meglehetett előtte is, csak senki nem tudott róla. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy azután is fel tudták venni a kapcsolatot a Last Jedi végén, miután Snoke meghalt.
@@RixonStarWars igen akkor merült fel bennem is ez a kérdés; mindenestre érdekes ez a megközelités
milyen érdekes (és milyen kreatívak a Lucas filmnél) hogy az egyik chiss hajónak is és az egyik végső rend hajónak is ugyan az a neve, Steadfast :D
Hát egyszer kifogy az ember ilyen epic dicsőséges szavakból amiket zászlóshajóknak lehet névként adni 😆😆
Légyszi csinálj ilyet az Old Republic konfliktusárol.
Melyik konfliktusáról? :)
Mandalóri háborúk ideális lenne következő kitárgyalására :)
Arról már van videóm, csak nem ilyen kontextusban. Abból a tudományos része kimaradt, csak a sztorit mesélem el. Egy egész sorozatot indítottam ennek régen, lejátszási lista is van hozzá, Konfliktusok röviden, megtalálod a csatornán. Félbehagytam mert nem nézte nagyon senki.
@@RixonStarWars Oh, erről lemaradtam. :) Köszi. De azért ebben a formában is érdekes lenne a téma.
Van valami hír arról, hogy készülnek a Skywalker kora utáni időkről szóló tartalmak és már most utaltak rá, hogy maradtak még Első Rendi erők. Ami nem is csoda hiszen valahol az ismeretlen régióban van az igazi bázisuk. A Végső Rend pedig továbbra sem tekinthető legyőzöttnek! A sith flotta egy időre ott ragadt az Exegolon, igaz vezetők nélkül. Az ismeretlen régió gyakorlatilag egy vezető(k) nélkül maradt darázsfészek.
A Skywalker kora regényváltozata nagyon erősen afelé utalt, hogy teljesen legyőzték az Első Rendet, és konkrétan le van benne írva, hogy ez a győzelem most azért más, mert az egész galaxis összefogott. Nem én találtam ezt ki. Semmilyen igazi bázisuk nincs az ismeretlen régióban. Először a Starkiller volt az, ami megsemmisült. Snoke zászlóshajója is az volt, az is megsemmisült. Utána ahogy mondtam a Steadfast lett az új mozgó parancsnoki központ, az is megsemmisült. A Sith flotta megsemmisült. Ahol voltak első rendi helyőrségek azt a helyiek megsemmisítették. Egy-két kósza hajó lehet még, de semmilyen szervezett nagyobb haderő nem létezik már. És arról sincsen semmilyen hivatalos információ jelenleg, hogy készülne bármilyen skywalker kora után játszódó történet jelen pillanatban.
@@RixonStarWars Igen most láttam csak, hogy azóta frissítették a hírt és nem az Exegoli csata utáni időkről szól majd a történet mint ahogy eredetileg tervezték, hanem a VIII. és a IX rész között. Persze nem kizárt, hogy később lesz valami ami feldolgozza majd az Exegol utáni időszakot. Oké hiszek a regényváltozatnak, viszont elég nagy logikátlanságnak tűnik, hogy az Ismeretlen régióban ne lenne semmilyen bázisa az Első Rendnek, miközben kb. 30 évig ott lapultak és felkészültek a visszatérésre. A resurgent osztályú és egyéb hajók nagy részét is ott építették, nem? Oké a gyalogságot és a flotta legénységét kilehet képezni és elszállásolni a hajókon is, már ha, ugye van Krumpli xD De az építéshez szükséges nyersanyagokat azt valahogy ki kell termelni. Tehát muszáj, hogy bizonyos bolygókat kolonizáljanak, amúgy is az "emberi erőforrásokat" nem lehet mindig az elrabolt gyerekekkel kiegészíteni. A Starkiller bázis amúgy is inkább csak egy fegyver volt, nem egy igazi főhadiszállás. Ha az lett volna akkor, nem értem miért volt olyan gyenge a védelme, még a Scarifi pálmafákat is jobban védték. Az meg pláne fura, hogy ha a Starkiller bázis ill. Snoke hajója a főbázisok és mind2 megsemmisül pár óra alatt(utóbbinál még a Supremacy kíséreteként a flotta egy része is meg semmisült)akkor az Első Rendnek, hogy van ereje ilyen veszteség után megszállni szinte az egész galaxist?
De összességében elég gáz, hogy a regényváltozat megmagyaráz szinte mindent amit egy 142 perces film képtelen!
@@imperatorscipioafricanus Jó de ha csak a filmet nézzük akkor nem igazán egyértelmű. Az egész finalé úgy lett összecsapva ahogy a 6. rész vége is lett. Az Exegolon a sith flottából néhány hajót láttunk megsemmisülni. Palpatine halála után meg csak roncsok és füst mindenhol, miközben előtte még Lando erősítése is csak kínlódott a flottával szemben. Aztán Poe és az Ellenállók haza mentek afterozni. Persze a galaxis népe akik fellázadtak valszeg harcoltak tovább. Az, hogy néhány bolygó felett elpicsáztak 1-1 Első Rendi hajót az meg, szimbolikusan jelenthetné, hogy akkor őket végleg kinyírták, de pont ezért írtam, hogy a FO igazi bázisa az ismeretlen régióban kell, hogy legyen. De ezt Rixonra reagálva kifejtettem bővebben is.
@@Chargerrito Ez az "elég gáz hogy a regény megmagyaráz mindent amit a film nem tudott" mindig egy ilyen végső aduász lesz mostmár, amivel bármilyen vitában elő lehet hozakodni, ha vesztésre áll az ember :D A regény cselekménye teljes egyészében ugyanaz, mint a filmé. Van egy-két kivágott jelenet, de nem ezek adnak bármire konkrét magyarázatot. A legtöbb dolog, amire te magyarázatként gondolsz, az belső monológokból derül ki, ahogyan ez akármilyen adaptációnál lenni szokott. Igazából Palpatine visszahozatalán kívül semmi olyan infót nem ad hozzá a könyv, amit józan paraszti ésszel ne lehetne feldolgozni ha az ember gondolkodik egy kicsit, és tisztában van nagyjából a kánonnal. És a legtöbb dolog inkább csak egyes buzgómócsing style rajongók szőrszálhasogatását elkerülendően lett kihangsúlyozva, mint például az is, hogy miért csak a Steadfast volt képes továbbítani a jelet és stb. Az egyetlen egy dolog, amit a film hibájának rónék fel és a regényváltozat orvosolta, az Palpatine visszatérésének a magyarázata. Ezen kívül semmi olyan kulcsfontosságú infó nem derül ki a könyvből, ami mindenképpen szükséges lenne a film cselekményének megértéséhez, inkább csak érdekességek.
@@RixonStarWars Tekintve, hogy anno maga Lucas is inkább már csak szépítgette, meg ellentmondásos magyarázatokra hagyatkozott, csak, hogy igazolja magát, meg se lepődők, hogy most már a kánon is utólagos magyarázkodásra kényszerül. Mert igen részben ezt teszi. Pedig ez némileg elkerülhető lenne ha vennék a fáradtságot és 1-1 jelenetben megmagyaráznának valamit, amolyan félreértések elkerülése végett. Mintha nem lett volna idejük kidolgozni, hogy mi miért történik a filmben, pedig nyilván nem erről van szó. Tény, hogy Palpatine "visszatérését" megmagyarázhatták volna a filmben. De sztem a többi kihagyott "érdekesség" legalább egy töredékét nyugodtan be rakhatták volna a film bizonyos jeleneteibe így legalább nem lett volna annyira, vacak. Pl. Lando gyerekének storyja, úgy gondolom elég jó motiváció és meg is magyarázná, ő miért is harcol. Ehelyett inkább csak ott pózolt nosztalgiából, abban a pár percben és igazából a finálét leszámítva nem is volt jelentősége a karakternek. Bezzeg Rey-re szántak több mint 2 percet csak azért, hogy kimondhassa, hogy ő Skywalker...
Ez mi?
Konfliktuselmélet. Mi a baj?
Neki ez már túl magas szint
Semmi
Így már tetszik az új trilógia. (De még messze nem a kedvencem)