Lasagne recept: A lasagne elkészítéséhez kevés olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát a fokhagymával együtt, majd rátesszük a darált húst, és nagyobb lángon egészen addig pároljuk, amíg a hús kifehéredik. Sóval, borssal ízesítjük. Ezután pici vizet öntünk alá, és fedő alatt puhára pároljuk. Amikor már majdnem elkészült, felengedjük a paradicsomszósszal, bazsalikommal ízesítjük, és jól összefőzzük. Közben a vajat serpenyőben felmelegítjük, beleszórjuk a lisztet, és addig hevítjük, míg el nem kezd kifehéredni. Felengedjük a tejjel, sózzuk és nem túl sűrű besamel szószt főzünk belőle. Ha nagyon sűrű lenne, kevés tejjel higíthatjuk. Egy közepes méretű tepsit vékonyan kiolajazunk. Az aljába teszünk kevés ragut, több besamelt, majd jön rá a lasagne tésztalap. Ismét a ragu, a besamel, a tészta váltakozva. A lényeg, hogy a lasagne tetejére kerüljön az utolsó adag ragu. Megszórjuk reszelt sajttal, alufóliával letakarva, 170 fokra előmelegített sütőben, kb. 35-40 perc alatt készre sütjük (amíg a tészta megpuhul, a sajt szépen megbarnul).
Mi is albérletben élünk, a klímára visszatérve. Mi, úgy oldottuk meg, hogy fele-fele árba, vagy azt a költséget leélnéd, amit a klímába fektetnél. Elvégre, ha kiköltözöl onnan, akkor a következő albérlőnek is felfog ötleni hogy kéne egy klíma a házba. Egy próbát megér! :)
A klímával kapcsolatban egy szerződést íratni hogy vagy a kaucióval vissza adja vagy lelakhatod (A havi albérlet árával) és ha bele megy akkor mehet. Mi is így oldottuk meg annó! :D
A gyerekvállalás egy hosszú és felelősségteljes út, amelynek fontos része a megfelelő előkészületek és körülmények biztosítása. Első lépésként fontos beszélni a partnerrel a közös tervekről és érzésekről, majd keresni egy jó orvost, hogy tájékoztasson a fogamzásgátlásról vagy a terhességi lehetőségekről. Aztán, ha úgy döntöttetek, hogy most az ideális időpont, fontos lehet az egészséges életmód fenntartása, beleértve az egészséges táplálkozást, a rendszeres testmozgást és a dohányzás, az alkohol és más káros szerek elkerülését. A fogamzás lehet természetes úton történő, vagy a meddőségi problémákkal küzdő párok esetében lehet szükség reproduktív segítségre, mint például a mesterséges megtermékenyítésre vagy más reproduktív technológiákra. Fontos azonban megfontolni, hogy mindkét félnek készen kell állnia erre a lépésre, és készeknek kell lenniük a szülői felelősségvállalásra. Ha bármilyen kérdésed van a terhességgel vagy a szülővé válással kapcsolatban, mindig jó ötlet egy szakemberrel beszélni.
Algoritmust támogató komment.
Lasagne recept:
A lasagne elkészítéséhez kevés olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát a fokhagymával együtt, majd rátesszük a darált húst, és nagyobb lángon egészen addig pároljuk, amíg a hús kifehéredik.
Sóval, borssal ízesítjük. Ezután pici vizet öntünk alá, és fedő alatt puhára pároljuk. Amikor már majdnem elkészült, felengedjük a paradicsomszósszal, bazsalikommal ízesítjük, és jól összefőzzük.
Közben a vajat serpenyőben felmelegítjük, beleszórjuk a lisztet, és addig hevítjük, míg el nem kezd kifehéredni. Felengedjük a tejjel, sózzuk és nem túl sűrű besamel szószt főzünk belőle. Ha nagyon sűrű lenne, kevés tejjel higíthatjuk.
Egy közepes méretű tepsit vékonyan kiolajazunk. Az aljába teszünk kevés ragut, több besamelt, majd jön rá a lasagne tésztalap. Ismét a ragu, a besamel, a tészta váltakozva. A lényeg, hogy a lasagne tetejére kerüljön az utolsó adag ragu.
Megszórjuk reszelt sajttal, alufóliával letakarva, 170 fokra előmelegített sütőben, kb. 35-40 perc alatt készre sütjük (amíg a tészta megpuhul, a sajt szépen megbarnul).
chillisbab better
@@KarthasLive azóta is várom
karthas edits before gta 6 is wild💀
Vége a kedvenc részem XDD
Már nagyon vártam hogy legyen még ilyen, király vagy Norbi!
vicces (algoritmus)
Algoritmus😮 amúgy a végei monológ a legjobb😂😂😂
herman miller szék-re 😄
Legjobb video ever
Karthas a legjobb !
Algoritmus helyre tevő komment
Figyu apám klímaszerelő kell egy szám xD ?
Ez a Khartas milyen humoros😅😅(algorithm)
benne vagyok a norbiban
Mi is albérletben élünk, a klímára visszatérve. Mi, úgy oldottuk meg, hogy fele-fele árba, vagy azt a költséget leélnéd, amit a klímába fektetnél. Elvégre, ha kiköltözöl onnan, akkor a következő albérlőnek is felfog ötleni hogy kéne egy klíma a házba. Egy próbát megér! :)
Igy van tervbe, mar intezes alatt van 😎
Szerintem neked kell kifizetni a klímát
Végülis én is kifizetném, ha elköltözés után csak úgy kihuppantanám a helyéről.
7:15 valami probléma van beszélgetünk írj rám instan XD
8 perces videó vs youtube premium tagok
@Levys jó a hangod a videó ban
az utolsó 2-3 perc a legjobb
algoritmusnak :)
o.O
de legalább a youtubos embereknek is adtál életjelet :DDD
6:43 NEM
Algoritmust támogató komment.😊
Én meg 12 évesen vagyon 168cm ja és 45 lábbal (fiú vagyok)
a klÍma az Jó de csak ha ingyé van.
belikeoltam a saját kommentem.
Ezzel a sapival meg szakállal 1/1 Eminem magyar (ázsiai) verziója vagy XDDD
ezt tegnap este is megkaptam 🥲😂
vegyél egy mobil Klímát
Nyugi en meg halgatom azt amit montal de amugy ku... nem erdekel az hogz mi bajod van na cs
kell a 8 perc🤣
Esetleg meg próbálhatod a főbérlővel felesbe el intézni a klímát, és mindkettőtöknek win-win. 🎉
Vagy akár van ilyen hordozható is , vagy rosszul tudom?😅
Azért akarod a 8 percet mert kell a pénz 😮😮😮😂
ember ha nem esik le a poén menj innen, pápá
Algoritmus tamogato komment es vicci volt
Jó reggelt!
bal fülem nagyon élvezte
Akkor a fulesed fos, bocsi hogy tolem kellett megtudnod
@KarthasLive kamu
A vége olyan mint egy depressziós tiktok monológ (kevesebb depresszióval)
G2An már nem vásárolnék 😢
6:35 nyugi itt voltam vegig
Mond sokszor egymás után hogy napi egy stream ben
8 p hogy norbinak legyen pénze klimára amugy ha koltozol viheted magadl szoval megéri
Nem tom, túl sok érdekesség nem volt. Meg 8 percig látom muszály volt kihúzni
fizesd ki a klímát és ha elköltözöl vidd magaddal a fallal együtt
Az alvos resz the best
Sztem hívd meg egy sörre a fővérlőt
0:41 engem mongolozni szoktam
Vegyél állo klimát azjo
Irl strech res💀
Herman miller szék
Algoritmus top
3:30 zene cím PLS
kell a klima
Lett
hütöt fütöt klima
A klímával kapcsolatban egy szerződést íratni hogy vagy a kaucióval vissza adja vagy lelakhatod (A havi albérlet árával) és ha bele megy akkor mehet. Mi is így oldottuk meg annó! :D
Pont ugyanez volt a tervem 😎
-nice👍-
A gyerekvállalás egy hosszú és felelősségteljes út, amelynek fontos része a megfelelő előkészületek és körülmények biztosítása. Első lépésként fontos beszélni a partnerrel a közös tervekről és érzésekről, majd keresni egy jó orvost, hogy tájékoztasson a fogamzásgátlásról vagy a terhességi lehetőségekről. Aztán, ha úgy döntöttetek, hogy most az ideális időpont, fontos lehet az egészséges életmód fenntartása, beleértve az egészséges táplálkozást, a rendszeres testmozgást és a dohányzás, az alkohol és más káros szerek elkerülését. A fogamzás lehet természetes úton történő, vagy a meddőségi problémákkal küzdő párok esetében lehet szükség reproduktív segítségre, mint például a mesterséges megtermékenyítésre vagy más reproduktív technológiákra. Fontos azonban megfontolni, hogy mindkét félnek készen kell állnia erre a lépésre, és készeknek kell lenniük a szülői felelősségvállalásra. Ha bármilyen kérdésed van a terhességgel vagy a szülővé válással kapcsolatban, mindig jó ötlet egy szakemberrel beszélni.
igen
Karthas meme-ek👍Norbi szerintem nem is zsidó
Nagyon szeretem a videóid
enis akarok klimat
Sorry az első meme-ért
engem érdekelt
mobil klíma is létezik ember
és a kényelemre egy babzsákot tudok ajánlani
Kivezetni meg majd Anyám fogja rendesen, ha erre nincs lehetőség