javaslat a későbbiekre nézve: 3:00-nál felteszed a kérdést a közönségnek, tutira van véleményük, csak valószínűleg nem akarják felvállalni (elvégre Balázs is ott van a kulisszák mögött). szinte biztos vagyok benne, hogy mindenkinél van okostelefon, lehetne ilyesmiről egy oldalon A vagy B dologra szavazni + tartózkodni és anonim módon megjegyzést is írni. szerintem érdekes eredmények születnének, amiket ott rögtön meg lehetne beszélni.
Aztán egy másik javaslat, hogyha feltesz egy kérdést a meghívott vendégnek, akkor talán hagyni kellene végigmondani a választ, és nem minden szavába belevágni. Én csak azt tudtam számolgatni hogy Balázs nem sok mondatot tudott végigmondani, pedig kíváncsi lettem volna a mondanivalójára, de Márton folyamatosan félbeszakította...És Balázs minden második mondatának végén visszakérdez, hogy "Tessék?" Mert nem várja meg hogy befejezze, csak belepofázik. ez így élvezhetetlen...
Szerintem pont, hogy vágjon bele, mivel így a vendég nem tudja saját képére formálni a kérdést. S így nem lesz az, hogy megkérdezzük "A-ról" és elkezd "B-ről" beszélni. Marci pont ezért vágott bele. Unalmas interjúkat már sokat hallottunk, ez izgalmasabb! Gondolkodtató és kritikus!
@@superjust18 Szerintem meg ne, mert így olyan, mintha kérdezne valamit és nem érdekelné a válasz, csak az, hogy hallja saját hangját. Olyan mint anno Fábry volt. Csak mondjuk az egy humor műsor volt, ez meg elvileg intejú, ahol a riporter a másik álláspontjáta kíváncsi.
@@mrwebber Pont ez a lényege, hogy halljuk a vendég válaszát. Balázs egy profi szakember, pillanatok alatt vált/tereli/formálja saját maga képére a kérdést. Ebből adódóan észre sem veszik a legtöbben, hogy már egyáltalán nem arról beszél, amiről kérdezték. Ez tipikus... Marci meg okos és azonnal közbe vág, nem hagyja hogy ne a kérdésre válaszoljon, ezzel olyan válaszokat csikar ki a vendégből, amit egy hétköznapi interjúban soha sem hallanál, mivel nagyon megosztó dolgok, ahol igenis vállalnod kell, hogy melyik oldalon állsz. Ha olyan profikat hagysz beszélni szabadon, mint Balázs, akkor soha sem fogsz valódi választ kapni, mivel a stílusával, intelligenciájával és több évtizedes tapasztalatával felfal reggelire és úgy távozol, hogy mindenre választ kaptál... Közben meg semmire. 😁 Tessék kritikusabban nézni ezeket az adásokat.
@@superjust18 pontosan. Marci jo érzékkel visszatarel mindenkit a kérdéshez, igen profi lett az évek alatt. Egyszerűen a legfelkészültebb riporterek egyike, aki ma a médiában dolgozik. Jó látni, hogy egy ilyen független média képes kinőni magát, és ilyen nézett lesz.
@@superjust18 Szerintem hülyeséget beszélsz. Egy beszélgetés akkor élvezhető ha nem vágnak egymás szavába. Már alapból tahóság belevágni másnak a szavába, még egy szimpla beszélgetés során is, nem hogy egy ilyen műsorban. Plusz tiszteletlenség is. Ha már meghívok valakit, és hajlandó eljönni, és válaszolni a kérdéseimre, legalább annyivel tiszteljem meg, hogy nem pofázok közbe. Azt, hogy érdemi választ kapj a kérdésedre másként is meg lehet oldani, de hát Marci ennyire képes. Tessék ezt is kritikusan nézni. Szerintem alkalmatlan erre a szerepkörre. Láttam néhány interjúját amit ő készített, és abszolút nem képes uralni a beszélgetést, nem tud jól feltenni kérdéseket, és ezért is van az, hogy nem kap érdemi választ. Jó kérdései vannak, de a 12 éves keresztfiamnak is jó kérdései szoktak lenni, mégsem vezet ilyen műsort. Nem bántani akarom, csak annyira durván akar mindenbe politikát eröltetni, igazából minden interjúban, hogy attól már a falra mászok. Minden alanyáról olyan dolgokról beszélget ami annyira aktuálisak mint a MyVip, és ráadásul még tenyérbemászóan viselkedik, ha valaki azt mondja valamire, hogy az politikamentes. Reggel megeszek egy narancsot, akkor szerinte fideszes vagyok pedig csak éhes voltam. Kattasztrófa.
Ha el tudod fogadni, hogy ez a Balázs nem a 25 évvel ezelőtti Balázs... ha el tudod fogadni, hogy ez a Balázs nem a véleményed akarja formálni, hanem elmondja a sajátját, akkor tetszeni fog a műsor. Nekem tetszettt. Köszönöm, nagy élmény volt.
Balázs egy nagy senki, több százezer Ft-tal a zsebében, amit nem tisztességes munkával keresett meg. Viszont okos, de azért nem annyira mint a pénztáros mészáros.😂
Igaza volt Balázsnak. Csakis a vendégeken fog múlni, hogy mennyire lesz sikeres ez a műsor. Ha nem tudsz érdekes embereket meghívni, akkor a kutyát nem fogja érdekelni.
@@iBMW760Li Az enyémet? Dehogynem . De pont ez a lényege.... Marci a buborékokat akarja felszámolni. Sajnos Balázso egyelőre nem vesz tudomást vagy nem akar.
Egyetlen dolog zavar, de az nagyon. A másik szavába -pláne, ha a kérdésed megválaszolásának a közepén tart- ne vágj bele, kérlek! Tiszteletlen és zavaró a néző és a vendég számára is. A legtöbb hasonló jellegű beszélgetős műsorok házigazdái majd' mind elkövetik ezt a súlyos hibát. Szerintem te vagy olyan szinten minden téren, hogy ezt ne tedd meg. Építőleg szánnám ezt. Ezen kívül tetszik a műsor, jó beszélgetés volt. :) Köszönöm.
Ismét magasabbra emelte Márton és a Partizán csapata a nívót. Le a kalappal. Több mint 40 évesen még nem voltam szem és fültanúja egy produkció ilyen lineáris fejlődésének. Nálam a Slejm című műsortól kezdődik és most itt tart. Köszönöm az eddigieket. Sok-sok órányi érdemi tartalom amit Nálatok megéltem, részei lettetek a világlátásomnak. Marci, nagy dolgot építettetek fel. GRATULÁLOK!
Brutális erős kezdés volt, mert Bali nem az a mindenhova megyek típus.. Fel van adva a lecke :) Jómagam jobbos arc vagyok , de a minőséget elismerem és fogyasztom .. Hajrá Marci
@@commenthu Egyet értek, ez a jobb-bal egy baromság, meg van mindenről az egyedi véleményem anélkül hogy be kelljen magam sorolni szekrénykategoriákba :D
@@kyloren9609 Mindenki követ el hibákat Johnny...... Valószínű te is csináltál olyat amire nem vagy büszke.... Csak azt nem látjuk a TH-cam on.... De ha egyszer híres leszel.... 😁
@@kyloren9609 Nem vagy a "barátom" még és ki tudja.. és nem is leszel valószínű híres... Mint ahogy én sem vagyok. Kb ennyivel tudolom le. Sok sikert és nem akartalak megbantani.
Szerintem nem, akkor vágott közbe amikor éppen próbált kitérő választ tenni, érték nem veszett el. Ezért jó szerintem Marci stílusa, nem halgat végig egy hegyibeszédet, hanem akkor vág oda amikor kell, dialógus van sokszor és nem felkérdezés (hiába szeretnék sokan az utóbbit implikálni).
Nagyon tetszett, szerintem jó az irány ;) Pár megfigyelés: - Mint média technikai oldalán dolgozó ember - világosító, opretőr, kamera technikus stb - ha javasolhatok valamit, akkor a kamerák képét jobban össze kéne húznotok, mert nagyon eltérőek, és nyílván engem a szakmám miatt jobban zavar, de sztem az átlag nézőnek is egy kis kizökkentés. Látom, hogy több különböző kamerával dolgoztok, ha ez így marad, akkor meg kell találni, hogy hol húzhatóak össze az anyagok. A látvány amúgy sztem teljesen okés, a kábeleket kéne kicsit jobban elrendezni - műsorgyártás szempontból, tudom, hogy eddig Marcinak az ilyen intenzív, gyorsan letámadós stílusa van, de egy ilyen jellegű műsornál szerintem hagyni kellene válaszolni a vendéget, majd max kivágjátok. Nekem nagyon zavaróak voltak a közbevágások, és hogy bele van folytva a szó a Balázsba - a végére érezhető is, hogy folytatja, még ha közbevágsz is :D. Szerintem érdemes lenne közben ha más nincs, felírni az eszedbe jutó kérdéseket, és úgy visszatérni rá. A vendégnek is egy kellemesebb hangulat lesz, mert így nagyon támadó, és nekem mint nézőnek is kevésbé kényelmetlen. De ezek a saját meglátásaim, egyáltalán nem biztos, hogy így jó, vagy helyes, csak gondoltam, mint 1 néző, megírom a véleményem, ha már "szabad" világban élünk :D De hajrá, csak így tovább :)
A vágatlan felvételt hallgattam, ott pont az ellenkezőjét éreztem. Marci kérdez, Balázs csak mondja mondja és nem is mindig arra válaszol, amit kérdeznek tőle.
Hat nemtom engem inkb kinzokamrara emlekeztet a vilagitas/diszlet-bar a musor celja is ez lathatolag. Nemhiszem el h vki onszantabol ezt nezi-mar a kommenteket is elolvasni fajdalmas
Ha már a technikai kérdéseknél tartunk, mint hangtechnikus szeretném megjegyezni, hogy szerintem sokkal határozottabban szólna a zenekar, ha egy kicsivel többet kevernének vonalból, így nekem nagyon terem hangja volt. A közbe vágások engem is zavarnak, de szerintem ez stílus elem, szándékos fokozása a beszélgetésnek. Üdv!
Marci nem erős egyéniség, hanem olyan valaki akinek szilárd meggyőződése van a dolgokról és szent meggyőződése,h. mindenben neki van igaza, és egy abszolút buta ideológia rabja....
Marci megmondom neked őszintén, nem akartam megnézni ezt a videót, de elkövettem azt a hibát hogy megnéztem belőle 5 percet..... innentől kezdve minden héten ezt a műsort fogom várni !!! Szuper lett!!
Balázs miatt nem is akartam megnézni, de végül rávettem magam. Nagyon pozitívan csalódtam. Marci remekelt mint mindig, de Balázs annak ellenére szimpatikus és intelligens ember benyomását keltette, hogy néha éreztem a szerepjátékot, leheletnyi manírt és egy nagy adag profizmust. Mármint úgy értem, hogy tudja mikor mit kell mondani a közönség szimpátiájának az elnyeréséhez. Engem megvett. Marci, a piros zokni nem véletlen, ugye? Azt a lábtartást meg engedd el, mert komoly térd és csípő problémákkal fogsz szembesülni hosszú távon. Király a formátum, sok sikert!
Évek óta ezt csinálja. Láthatóan megvett téged is. Nézd meg a munkásságát, az alapján értékeld. Mondani mindent lehet. Én is előadhatom magam, hogy jogtudós vagyok.
@@kovacsbela4181 nem tömeggyilkos persze, de valamilyen szinten mindenképp pszichopátiás. persze hogy mennyire, hogy nem csak átlagtól kevesebb az empátiája és tényleg egy pszichopata lenne azt csak egy szakember tudná megállapítani, ha leülne vele mindenféle tesztet kitöltetni, spekulálni nem érdemes. ugyanakkor azt kívülről is tudhatjuk, láthatjuk, hogy amikor azt a kiscsajt megalázta a tv-ben az valami nagyon ember alatti volt. és erre nem az a válasz, hogy "fiatal volt, nem tudta mit csinál, mindannyian csináltunk hülyeségeket". ez akkor működik indokként, ha általános iskolás vagy, vagy esetleg gimi elején. a személyiséged 20 éves korodra már kifejlődött, nincs ilyen, amivel ő jön, hogy "nem volt még annyira érett mint most 40 évesen". persze 40 éves korodban több tapasztalatod van, máshogy csinálsz sok mindent, de az empátiakészséged az nem változik meg. ha 20 évesen egy kis rohadék voltál, akkor 40 évesen is az leszel, max megtanulod nem kimutatni mert rontaná a rólad kialakult képet.
Jó volt. Kedvelem a Partizánt, kedvelem Balázst, szóval minden adott volt egy jó kis beszélgetéshez. Arról, amiről a Balázs a végén beszél, azt én is megvalósítottam. Az utóbbi években sokat túrázom. Olyankor csak én vagyok és az erdő. Elmerülök a természetben és elmerülök a gondolataimban. Gyakran felszabadító, megnyugtató hatása van. És abban igaza van Balázsnak, hogy ez nem pénz függő. Ezt mindenki, (a szegény ember is) megteheti, hogy jár egyet a szabadban. Erdőn, mezőn, ligetben, parkban, folyóparton, horgásztó mellett, stb... Szerencsére Magyarország bővelkedik az ilyen lehetőségekben.
Úristen nagyon jó beszélgetés volt! Nagyon tetszett! Balázs remek interjú alany volt, vérprofi, mégis emberi! Magasra tette a lécet. Hajrá Marci, szuperek vagytok!❤❤❤
Balázs nagyon jó húzás volt első vendégnek ebbe az új műsorba. Vér profi, és végig azt érződtem rajta, hogy mindent megtesz (az évek meg a rutin révén pontosan tudta, mikor mit), hogy a legmagasabb színvonalon fusson a dolog végig.
Balázs a magyar Paul Rudd, nem öregszik :D Minden új formátumát üdvözlöm a Partizánnak, ez a műsor is nagyon tetszett, viszont a díszletet és az élő közönséget leszámítva ez egy Partizán Pop-nak is elment volna, nem éreztem, hogy bármilyen "latenightosat" hozzátett volna pluszban, de ennek ellenére is tetszett, és várom a következő részeket. Zseniálisak vagytok mindig! 😊
@@markjuraszik4201 Ebben az esetben mint fentebb taglalták már, az ember jobban produkálja magát közönség előtt. Balázs nagyon jól használta ezt a lehetőséget, ami által szerint egy merőben komoly, de mégis könnyen emészthető videó lett belőle. Remelem hogy ezt az érzést más vendégekkel is tudják hozni, nem csak Balázs attitűdjeivel.
Nagyon jó volt. Szerintem alapvetően nagy húzás volt Balázst meghívni, aki egy végtelenül profi média személyiség és egy másodpercre sem esik ki a ritmusból azon túl, hogy egy érdekes személy és személyiség.
Le a kalappal! Szuper jó témák és adás. 👏🏼👏🏼 Egy dolog ami egy kicsit zavaró volt, hogy Marci többször Balázs szavába vágott. Ezt az egyet leszámítva szórakoztató és elgondolkodtató volt. Csak így tovább! 👍🏼
Ismét nagyon tetszett a müsor, különösen azért is, mert Balázs is egy olyan színes egyéniség, mind te kedves Marci! Szívből gratulálok! Nagyon várom a következő elóadást!
Balázs egy tehetség, aki ösztönösen érzi a műsort és jó helyen, jó pillanatban van a nevetése vagy a komolysága. Most hallottam először a spirituális világáról, vagy szemléletéről, nekem új volt. Ez egy énerősítő elmélyülés, gondolkodás és tökmindegy, hogy havi 100ból élsz vagy ötszázból, próbáld meg magad megoldani, megérteni a helyzetedet, elfogadni azért, hogy boldog ember légy. Ha nem a piához nyúlsz ebben a helyzetben, hanem erősíted magad, azaz megtalálod azokat a pontokat az életedben, amire büszke lehetsz, akkor az megadja neked az erőt ahhoz, hogy el tudd fogadni azt a helyzetet, amiben most vagy és lehess boldog, mert tudod, hogy van miért boldognak lenned. Nem az esetleg kilátástalan jövőt vízionálod magadnak és azon rágódsz. Szerintem ez is valahol a szeretetről szól. Mert aki erősíti magát, az ki van békülve magával, elfogadja és így, tud szeretetet adni mások felé. A szeretet az élet elixírje.
Hú, nagyon rég élveztem így egy beszélgetést. Szinte katartikus élmény volt. Balázsról tudtam, hogy egy értelmes figura, de ezek után még nagyobbat nőtt a szememben. Nagyszerű, kiegyensúlyozott párbeszéd volt. Köszönöm az élményt!
Kiegyensúlyozott ? 😁 Legyalulták Gulyás urat de rettenetesen.... unintelligens belevágok a másik mondanivalójába dologgal próbált kompenzálni! Kössön nyakkendőt,politikusnak egyszer majd jó lesz! Balázs pedig mindig is nagy arc volt,remekül kerülte a politikai elköteleződést. Szembesíteni valakit a 20 éves önmagával,és azt számonkérni .... na ez a Gulyás úr attrakciója 🤨...de ez az ember már nem az az ember! Így az attrakció Marcika, elmaradt!😁
A végen szerintem Balázs arra gondolt, hogy itt van európa, vagy akár az egész világ. Minden lehetőségünk meglenne hogy jól éljünk, hiszen tényleg minden adott. Mégis az egyéni örömforrásokat hajszoljuk, hatalom, pénz, karrier. Jól akarunk élni, és minden legyen meg rögtön. Sőt, vesszen az akinek esetleg több van, irigykedünk, gyűlölködünk, és nem vesszük észre az apró, de mégis csak nagy boldogságot okozó dolgokat. Tényleg úgy van ahogy mondta, eszeveszettül teper mindenki azokért a dolgokért amikről azt gondolja hogy általuk több lesz. Aztán hamar rádöbbenünk hogy ez sem adja azt az érzést amit kerestünk...
persze, csak ha olyan élethelyzetben vagy, ahol nem érsz rá ezzel foglalkozni, ahol ez a fajta spirituális gondolkodás nem segít ... pl. éhezel, fázol, bántalmazó kapcsolatban élsz, ott a társadalomnak kell segítséget nyújtani. Ehhez pedig kell a politika.
Ő is teper ugyanúgy. Egyébként meg fogalma nincs mit keres,és miről beszél. Akkora egója van,mint ide lachàza. Mivel mindene megvan,így még szeretné odabiggyeszteni a megvilágosodott mester lelki békéjét is a luxus cuccai közé. Remek zsàkutca,mert nagy büdös pofon a vége,és majd akkor,a gödör legaljàról fog tudni elindulni. Ő még bőven lefelé tart.
Tudtuk, hogy ez el fog jönni!:) Puzsér is mondogatta, hogy ha valaki engedné egy Late Night Show-t milyen szivesen csinálna. Te megcsinálod, gratulálok, imádom ezt a puritán stúdiót, árad az irónia a díszletből. Nagyon nagy lett a Partizán. Óriási a respect a vendégek és a nézők oldaláról. Hajrá! Elő is fizetek gyorsan:)
Véleményem szerint Balázs jellemfejlődése óriásit ívelt az elmúlt 20 évben. Nekem meghatározó alak volt gyerekkorom alatt, imádtam a Balázs show-t nézni, a mai napig belekukkantok a régi epizódokba, annak ellenére mennyire primitív, kikapcsol a hétköznapi rohanásból és a teljesen racionális világból. Manapság viszont rengeteg olyan cselekedete van, ami miatt óriásit tudott nőni celeb szinten az emberek szemében. Számomra egy szimpatikus figura. Köszi az interjút, nagyon tetszett!
Gratulálok az új formátumhoz, jó látni, hogy egyre profibban hozzátok az eddig is kiváló színvonalat, viszont az elején a Hajdú Pétert egyszerűen nem tudom hova tenni, annyira nem illik bele a partizán szellemiségébe ez a hitvány takony testű pszichopata. Remélem ha meghívjátok kap egy jó pár keresztkérdést a médiában betöltött rendkívül megkérdőjelezhető szerepével kapcsolatban.
A legnagyobb tisztelettel: azért Balázst Hajdúval egy lapon említeni merész túlzás. Hajdú egy nagy nulla. Képtelen lenne kitölteni a saját gondolataival úgy egy adást, ahogy pl. Balázs. Neki vannak olyan gondolatai az életről, amit érdemes meghallgatni és meghallani. Intellektuális, érdekes, intelligens és nagyon szépen beszéli az anyanyelvét. Ugyanez Hajdúról nem mondható el.
Kedves Marci és szerkesztőség! Érdekes beszélgetés volt, sok olyan dologra rávilágított a Balázs, ahol ha jól láttam el gondolkoztál a mondanivalóján, amit még ha csak pár pillanatra is, de jó volt látni, hogy nem kimondottan csak arra koncentráltál, hogy minden áron fel tedd a kérdéseid, amivel készültél! Személy szerint nagyon kedvelem Balázst, az, hogy egy ideje a spirituális világgal is foglalkozik, még inkább szimpatikusabb lett és elég érthetően megfogalmazta, hogy ez a téma nem való mindenkinek. Szerintem egészébe nézve egy kellemes beszélgetés volt! További sok sikert kívánok Nektek! Üdv. Barbi
wow, micsoda formátum. A székesek nekem egyébként jobban tetszenek, intimebb beszélgetések sülnek ki belőlük. Mert közönség előtt jobban produkálja magát az ember.
Én nem éreztem, hogy ez egy late night show lenne, pont ugyanolyan a kis bejátszásokkal együtt, mint bármelyik másik interjú és annak viszont nagyon jó volt. Oké, van közönség, akik néha beleröhögnek, de nem sokat tesznek hozzá a dologhoz, főleg amikor az elején bambán ülnek egy kérdésfeltevés után. A stúdió szerintem nagyon kicsi egy ilyen műsorhoz, de nyilván limitáltak a lehetőségek egy tv-hez képest. Marci se egy kimondott showman, jobban állnak neki az interjúk, politikai megfejtő műsorok. A bevonulása kifejezetten kínos. Más interjúk során is zavaró, amikor minden áron próbálja elérni, hogy rosszul érezze magát az interjúalany a társadalmi szerepvállalás hiánya miatt, ennek egy ilyen műsorban pláne nem lett volna helye. Aztán lehet, hogy ilyen egy "közéleti late night show", de szerintem semmit nem tett hozzá az interjúhoz az új körítés, nekem furcsa volt. De hajrá a folytatáshoz, valahol nyilván el kell kezdeni. :)
Így van! El kell dönteni, akar-e a Partizán könnyed (popularisabb, bulvárosabb) late night show műsort készíteni, vagy marad a kaptafánál. Persze, lazább beszélgetés volt, de inkább köszönhető ez Balázsnak, aki állra a sarat és hozta a saját karakterét. Mindenesetre: első adásnak ez jó volt, minden bizonnyal formálódni fog még.
- ez a Balázs változat egy színjáték. Sokáig kedvenc volt, majd mikor ömlött belőle a harsány rossz indulatú kivagyiság, a mindenkibe belemászás kizártam az életemből. Nem igazán hiszek ebben az 'őszinteségi változatban' 😇...
Azt éreztem órákig tudnálak még benneteket hallgatni.. Nagyon nagy kár, hogy még ilyen platformokon is csak rébuszokban lehet beszélni dolgokról ebben az Országban...
Ez megint egy jó műsor lesz. Lassan egy egész tv csatornát be tudtok tölteni minőségi műsorral. A vendégek meg hozzák a tömeget is :). Balázs, köszi, hogy mutattál mást is a “kötelezőn” kívül magadból. Nem igaz h nincs párbeszéd. Ez a csatorna rá a bizonyíték. (Főleg a Kassa interjú óta)i Sok kiábrándult konzervatív nézi és látja hogy milyen értelmes emberek vannak a másik oldalon is.
@@viragberecz2348 vagy akár a Bagdi Bellával készült beszélgetés.Balázs hatalmas fejlődésen ment át,hozzáteszem soha sem orroltam meg rá a múltbéli hibáiért,pedig tényleg genyó volt.Ha minden ember negyed ennyi fejlődésen menne át jobb lenne a világ.A műsor színvonala lazán veri a nagyobb TV csatornák bármelyik műsorát,még visszamenőleg is.Szerintem.
Balázs az elmúlt 15-20 év alatt pozitívan változott.Nagyon bírom hogy ő valóban nem politizál.A természet és családja iránti szeretete látszik a stílusán.Már nem a rihi röhi gyerek egy valóban mindig tudja mikor kell viccesnek lenni mikor kell komolynak lennie.Bravó sok ilyen ember kéne ebbe az országba.Üdv
Komolyan büszke vagyok Balázsra annyira szimpatikus és intelligens az általános hozzáállása. Sok vagy több ilyen ember kellene.. Természetesen a műsorvezetőről ugyazezt tudom elmondani. Köszönjük
En imadtam minden delutan neztem. Szegyelltem magam akkor erte, de azok a nagyervenyu igazsagok amik elhangzanak a Balazs szajabol ma is megallnak a helyuket-annyira meghaladta a korát. Olyan a csavo amien, de sztem a szakmajaban verhetetlen.A spontaneitása meg hidegvére/nyugodtsága mindig is lenyugozott
Nem hittem volna, hogy egyszer Sebestyén Balázst normálisabbnak találom mint Marcit! Hihetetlen minőségi a partizán és Marci is szuper abban amit csinál de emberileg egy nagyon idegesítő személy lehet!
Én egy ideje sok példa alapján arra jutottam, hogy a politikában és az ilyen típusú köznevelésben csak az tud sikeres lenni a jó oldalon, akinek olyan személyiségjegyei vannak, ami a közvetlen közelében alig elviselhető.
Szerintem ez a bevágott video az elején Balázs igazi arca, minden más felvett szerep és álca. Sosem tudtam máshogy nézni, csak hogy false az egész ember.
Valóban szép stúdió! Egy apróság azonban szembetűnő: a közönség nem bír ennyi ideig aktív részese lenni a műsornak, ha ilyen fárasztó pózban kell ülniük, a testbeszéd árulkodó.... a minimalista stílus-dizájn nem rossz választás... ennek ellenére egy háttámasz logikus lépés volna, hogy a helyszínen résztvevő nézők ne váljanak dekoncentrálttá. (Ennek egy picit olyan hatása van, mintha a "Legyen Ön is milliomos"-ban volnánk és a közönség csak akkor "létezik" ha a játékos használja az adott segítséget) Az ilyen és ehhez hasonló Talk és/vagy Late Night show-k fontos mozgató és életben tartó ereje a közönség és annak aktív részvétele amely említett aktivitást egy kényelmesebb testhelyzet biztosításával el is érhetünk. Remélem nem értesz/értetek félre! Szurkolok a műsor sikeréért és bízom benne, hogy eléred a kitűzött célokat. További kellemes estét/napot Mindenkinek! Tisztelettel: Papírnadrág Kommandó
Tök jó az adás, csak nem tudom, hogy vágás miatt-e, de folyton olyan, hogy Marci kérdez valamit, Balázs elkezd válaszolni, mond két mondatot, majd a harmadik felénél beléfagyasztja a szót Marci egy újabb kérdéssel. :(
Nem ez a legnagyobb problema vele AZ A BAJ. A folenyeskedo kivagyi semmilyen tudasra vagy tehetsegre sem alapozo fereg stilusa engem jobban zavar. Undorito egy csuszomaszo ez az ember. Nemhogy izom, csont sincs a testeben
@@anettbarta292 Teljesen egyértelmű, hogy bértroll vagy, alig kezdtem olvasni a kommenteket, és már ötödjére látom a neved pontosan ugyanazokkal a diktált szavakkal. Engedd ezt el, GET A LIFE, mert iszonyat értéktelen és szánalmas, amit csinálsz. :)
Már régen támogatnom kellett volna titeket, évek óta rendszeres néző vagyok, de ez a színvonal most már olyan szinten van, hogy nem tudok elszámolni magamban azzal, hogy nem támogatom a munkátokat. Hajrá!
Szuper volt! 😍 Balázs csuda jó volt egy bevezetéshez, köszönet neki, nagyon jó volt hallgatni! Nagyon örülök, hogy megismerhettem, nem néztem, nem hallgattam soha. 😁 Nem miatta csak se tvt nem nézek se rádiót nem hallgatok. Így az időponthoz nem kötött youtuben jó volt megismerni. Köszönöm. Sok sikert Marci az új programhoz!! ❤️
Köszi az interjút, nagyon üdítő volt. Balázs, nagyon nagyon sokat fejlődött! Régen nem kedveltem, de napjainkra igazán felnőtt és jó beszélgető kortárs partnerré vált! És Márton, nagyon látszik, mennyire nem vagytok egy hullámhosszon a végén. Teljesen más a gondolati, mentális megközelítésed a dolgokhoz, mint a Balázsnak, ami egyáltalán nem rossz dolog, csak érdekesség a végére. Gratulálok, tetszett a műsor, végig tudtam nézni beletekerés nélkül. :)
Eddigi kedvenc riportom Marci a csatornan...... Csernusnal is bebizonyitotta, hogy normális is és komoly is tud lenni a Balázs. Csak így tovább. Balázs második nagyobbik interjú a neten. Mind a kettő jó volt.
Nagyon míves, hiteles beszélgetés volt. Beszippantott. Sebestyén Balázs egy egyéniség, aki tud nagyon mély es nagyon felszínes lenni, de, mindezt hitelesen, és mindig ugyanolyan meggyőző erővel.. Köszönöm szépen mindkét résztvevőnek az élményt.
Lenne egy őszinte, építő jellegű kritikám ha elfogadjátok: Marci, a lábtartásoddal szerintem kéne kezdeni valamit mert borzasztó fura. Teljesen lekötötte a figyelmem a lábfejeid egymashoz viszonyított helyzete. Egyébként meg köszönöm a munkátokat!
@@mihalykarandi4140 Balázs ugyanazt mondta újra és újra, nem haladt sokszor előre a beszélgetés, és képes percekig kifejteni a nyilvánvalót. Jól csinálja Marci, hogy nem hagyja elkalandozni a beszélgetést.
Sajnos ő is elbulvárosodott... pedig a régi Puzsér milyen frankó volt.... A Hard Talk-ok, az elvei mellett való kiállása... Nagyon sajnálom, hogy nem ezt az irányt viszi, hanem inkább a rádiózást... Kevesebb celeb, több mély gondolat jobb volt, jobb volna továbbra is...
Szeretem a műsoraid, de ezt a részt Balázs miatt nem akartam megnézni. Sebestyén Balázs nekem mindig az a kifejezetten antipatikus, öntelt nagyképű ex-televíziós személy volt. Nagyon kellemesen csalódtam! Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen a valóságtól nem elrugaszkodott, szerény, hiteles figura lett belőle.... wow!! Köszönöm az interjút! Még órákig hallgattam volna....
Balázst mindig is bírtam,nagyon hasonló a humorunk és az érdeklődési körünk,köszi Marci,H elhoztad nekünk!Mindig mondom,H neked kellene a közszolgálatit vezetned!!!Big Respekt 🤘😎🖖🇪🇺🇭🇺🤙
Nemtudom eldönteni, hogy Balázs egy komoly ember , aki eljátsza a poéngyárost , vagy egy poéngyáros aki tud nagyon komoly is lenni. Olyan , mintha két teljesen más ember lenne
53:47 Marci pls. Balázs amit gondol, de nem feltétlen mondja ki: az egyéneknek tenniük kell azért, hogy az átlag életminőséget elérjék. Valakinek ez nehezebb, valakinek könnyebb, de nagyon kevesen vannak, akiknek "lehetetlen", de az, hogy ki az aki eljut és ki az a nem eddig az Balázsnak full mindegy, mert számodra a saját megváltásod legyen a fontos, és ne a világé.
Amúgy jó lett, gratulálok. Már számtalanszor merült fel bennem, hogy mások még a tempó felét se bírnák, nektek pedig megujúlni is van időtök, hogy csináljátok? :O
volt egy velemenyem a Balazsrol ami nem volt tul pozitiv. itt atjott mennyire nem is ismertem. szeretem ha valaki ennyire onazonos, gondolkodo es ennyire jol meg tudja fogalmazni a mondandojat es igy at tudja adni. elvezet volt minden perce! nagyon jo ez.
Balázst valamiért a zenetévés múltja óta nagyon csípem, igazi egyéniség (ellentétben pl Rákayval). Sosem értettem azt az ajvékoló képmutatást, ami a Z+os kiszivárgott videók után ment. A legtöbb ember kamaszkorában pont ugyanezt művelte. Oké, nem kamerák előtt, de akkor is... Kimagaslóan jó beszélgetés volt, a végén egy kis konyhafilozófiával, ami különben jól állt az egésznek. Annyiban nem értek egyet, hogy szerintem minden élőlény tisztában van a múlandósággal, de kizárólag az ember csinál belőle túlgondolt tragédiát. Sőt, legtöbben az egész életüket a haláltól való rettegésben élik le (főleg mostanában). Sajnálom őket.
Úgy mond jobboldali ember vagyok. De szerintem Magyarorszàg esküszöm egyik legszínvonalasabb műsoràt rakjàk le a fiúk! Gratulàlok Marci! Így tovàbb!👍👍👍
Azt mondja őszintébb világ... Eközben gyártották a sztorikat. Nem változott a Balázsról alkotott képem. Ugyanazt a tényeket elsikáló, önfelmentéseket és élethazugságokat gyártó arc, mint eddig. Ennél már az is jobb lenne, ha azt mondaná: ,,igen, milliókat keresek abból, hogy tartalmatlan tartalommal hülyítem a népet. Nekem ez belefér, szevasztok." Edit: 23:30-nál Balázs elmondja az ő filozófiáját. Szart gyártani pénzért az rendben van. Tök mindegy, hogy mennyire néphülyítő, hogy mennyire apellál egy műsor az alantas ösztönökre, ha nézik, akkor jó mert pénzt csinál. Ennyike.
Nagyon profi lett a műsor, nagyon jó kérdéseket tettél fel!!! Itt kezdődik valami új a TH-cam felületén amit magyarok közül Puzsér Róbert kezdett el. Gratulálok és így tovább Partizán-ok!!!! Köszönöm hogy, megnézhettem!!!
A stúdió jó, a beszélgetés érdekes volt, a "late night show" megnevezést dobni kellene, mert ennek azért nem sok köze volt ahhoz. Egyetértek több előttem szólóval, érdemben ez most nem igazán különbözött a Partizán Pop adásoktól, ami nem feltétlenül baj, csak a beharangozó alapján másra számítottam.
Ez egy nagyon nehéz műfaj amit a teljes médiavilágon is relatív kevesen vállalnak be. Itt nyílván a közönségi észrevételeknek, ötleteknek hangsúlyosabb helye lesz a következő részeket készítve. Feltételezem.
Hát ezt a beszélgetést csak a Balázs miatt hallgattam végig. A műsorvezetőnek nagyon sok tanulnivalója akad még....Bele beszél a vendége mondandójába, okoskodik.... Viszont Balázs ismét bebizonyította, hogy intelligens, tudás van mögötte, és végtelenül toleráns ember. Imádom őt.💝
javaslat a későbbiekre nézve: 3:00-nál felteszed a kérdést a közönségnek, tutira van véleményük, csak valószínűleg nem akarják felvállalni (elvégre Balázs is ott van a kulisszák mögött). szinte biztos vagyok benne, hogy mindenkinél van okostelefon, lehetne ilyesmiről egy oldalon A vagy B dologra szavazni + tartózkodni és anonim módon megjegyzést is írni. szerintem érdekes eredmények születnének, amiket ott rögtön meg lehetne beszélni.
+1
Aztán egy másik javaslat, hogyha feltesz egy kérdést a meghívott vendégnek, akkor talán hagyni kellene végigmondani a választ, és nem minden szavába belevágni. Én csak azt tudtam számolgatni hogy Balázs nem sok mondatot tudott végigmondani, pedig kíváncsi lettem volna a mondanivalójára, de Márton folyamatosan félbeszakította...És Balázs minden második mondatának végén visszakérdez, hogy "Tessék?" Mert nem várja meg hogy befejezze, csak belepofázik. ez így élvezhetetlen...
Vagy egy fallal elválasztani a nézőket.
Applikáción keresztül?
Pl.: Mentimeter és társai tökéletesen alkalmasak ilyenre.
Egy apró észrevétel. Ne vágj bele mindig a vendég szavába Marci. Amúgy jó cucc lesz ez. 👍👍👍
Szerintem pont, hogy vágjon bele, mivel így a vendég nem tudja saját képére formálni a kérdést. S így nem lesz az, hogy megkérdezzük "A-ról" és elkezd "B-ről" beszélni. Marci pont ezért vágott bele. Unalmas interjúkat már sokat hallottunk, ez izgalmasabb! Gondolkodtató és kritikus!
@@superjust18 Szerintem meg ne, mert így olyan, mintha kérdezne valamit és nem érdekelné a válasz, csak az, hogy hallja saját hangját. Olyan mint anno Fábry volt. Csak mondjuk az egy humor műsor volt, ez meg elvileg intejú, ahol a riporter a másik álláspontjáta kíváncsi.
@@mrwebber Pont ez a lényege, hogy halljuk a vendég válaszát. Balázs egy profi szakember, pillanatok alatt vált/tereli/formálja saját maga képére a kérdést. Ebből adódóan észre sem veszik a legtöbben, hogy már egyáltalán nem arról beszél, amiről kérdezték. Ez tipikus... Marci meg okos és azonnal közbe vág, nem hagyja hogy ne a kérdésre válaszoljon, ezzel olyan válaszokat csikar ki a vendégből, amit egy hétköznapi interjúban soha sem hallanál, mivel nagyon megosztó dolgok, ahol igenis vállalnod kell, hogy melyik oldalon állsz.
Ha olyan profikat hagysz beszélni szabadon, mint Balázs, akkor soha sem fogsz valódi választ kapni, mivel a stílusával, intelligenciájával és több évtizedes tapasztalatával felfal reggelire és úgy távozol, hogy mindenre választ kaptál... Közben meg semmire. 😁 Tessék kritikusabban nézni ezeket az adásokat.
@@superjust18 pontosan. Marci jo érzékkel visszatarel mindenkit a kérdéshez, igen profi lett az évek alatt. Egyszerűen a legfelkészültebb riporterek egyike, aki ma a médiában dolgozik. Jó látni, hogy egy ilyen független média képes kinőni magát, és ilyen nézett lesz.
@@superjust18 Szerintem hülyeséget beszélsz. Egy beszélgetés akkor élvezhető ha nem vágnak egymás szavába. Már alapból tahóság belevágni másnak a szavába, még egy szimpla beszélgetés során is, nem hogy egy ilyen műsorban. Plusz tiszteletlenség is. Ha már meghívok valakit, és hajlandó eljönni, és válaszolni a kérdéseimre, legalább annyivel tiszteljem meg, hogy nem pofázok közbe. Azt, hogy érdemi választ kapj a kérdésedre másként is meg lehet oldani, de hát Marci ennyire képes. Tessék ezt is kritikusan nézni. Szerintem alkalmatlan erre a szerepkörre. Láttam néhány interjúját amit ő készített, és abszolút nem képes uralni a beszélgetést, nem tud jól feltenni kérdéseket, és ezért is van az, hogy nem kap érdemi választ. Jó kérdései vannak, de a 12 éves keresztfiamnak is jó kérdései szoktak lenni, mégsem vezet ilyen műsort. Nem bántani akarom, csak annyira durván akar mindenbe politikát eröltetni, igazából minden interjúban, hogy attól már a falra mászok. Minden alanyáról olyan dolgokról beszélget ami annyira aktuálisak mint a MyVip, és ráadásul még tenyérbemászóan viselkedik, ha valaki azt mondja valamire, hogy az politikamentes. Reggel megeszek egy narancsot, akkor szerinte fideszes vagyok pedig csak éhes voltam. Kattasztrófa.
Balázsnak respect! Rég láttam valakit aki ennyire magabiztos veled beszélgetve.
Balázs kamerák is mikrofonok előtt nőtt fel :) Jól beszél, de azért emellett "nagy dumás" is, ezt most megtudtam róla. :D
Ha el tudod fogadni, hogy ez a Balázs nem a 25 évvel ezelőtti Balázs... ha el tudod fogadni, hogy ez a Balázs nem a véleményed akarja formálni, hanem elmondja a sajátját, akkor tetszeni fog a műsor. Nekem tetszettt. Köszönöm, nagy élmény volt.
Balázs egy nagy senki, több százezer Ft-tal a zsebében, amit nem tisztességes munkával keresett meg. Viszont okos, de azért nem annyira mint a pénztáros mészáros.😂
Én nem tudom elfogadni és nem is fogom ja és agyon is verem a balázst
Képmutató, álszent tévés pszichopata.
Igaza volt Balázsnak. Csakis a vendégeken fog múlni, hogy mennyire lesz sikeres ez a műsor. Ha nem tudsz érdekes embereket meghívni, akkor a kutyát nem fogja érdekelni.
64vármegye nem volt érdekes ... mégis megnézték.
@@egyresztmasreszt4292 Nem érzed ellentmondásnak ezt a mondatot?
@@iBMW760Li Az enyémet? Dehogynem . De pont ez a lényege.... Marci a buborékokat akarja felszámolni. Sajnos Balázso egyelőre nem vesz tudomást vagy nem akar.
@@egyresztmasreszt4292 Ha túlságosan érdekes nem is, de önigazolásnak tökéletes anyag volt :D
@@matenagy9244 Az biztos 😏 Balázs egy csodás önelégült ember .
Egyetlen dolog zavar, de az nagyon. A másik szavába -pláne, ha a kérdésed megválaszolásának a közepén tart- ne vágj bele, kérlek! Tiszteletlen és zavaró a néző és a vendég számára is.
A legtöbb hasonló jellegű beszélgetős műsorok házigazdái majd' mind elkövetik ezt a súlyos hibát. Szerintem te vagy olyan szinten minden téren, hogy ezt ne tedd meg. Építőleg szánnám ezt.
Ezen kívül tetszik a műsor, jó beszélgetés volt. :)
Köszönöm.
Pontosan nekem is ez tűnt fel, és zavart legjobban amellett hogy nagyon érdekes interjú volt.
Marci nagyon hadar és belevág a másik szavába, nagyon zavaró.
Ismét magasabbra emelte Márton és a Partizán csapata a nívót. Le a kalappal. Több mint 40 évesen még nem voltam szem és fültanúja egy produkció ilyen lineáris fejlődésének. Nálam a Slejm című műsortól kezdődik és most itt tart. Köszönöm az eddigieket. Sok-sok órányi érdemi tartalom amit Nálatok megéltem, részei lettetek a világlátásomnak. Marci, nagy dolgot építettetek fel. GRATULÁLOK!
Eddig még nem láttál beszélgetős műsort ?
Brutális erős kezdés volt, mert Bali nem az a mindenhova megyek típus..
Fel van adva a lecke :)
Jómagam jobbos arc vagyok , de a minőséget elismerem és fogyasztom ..
Hajrá Marci
Ez "fair play" volt.
Én is jobbos vagyok, de ellenzéki. A kettő nem zárja ki egymást.
Jobbos - balos , brutális ez a döntéskényszer. Soha nem kategorizálnám magam csak tisztességes párt mellett, ha létezik ilyen egyáltalán.
@@commenthu hat jelenleg egyik rosszabb mint a masik
@@commenthu Egyet értek, ez a jobb-bal egy baromság, meg van mindenről az egyedi véleményem anélkül hogy be kelljen magam sorolni szekrénykategoriákba :D
Nagyon értékes beszélgetés volt, a vége adta a legtöbbet, komoly témák... köszi Balázs, köszi Marci. 🙏❤
Nagyon bírtam én is....
@@kyloren9609 Mindenki követ el hibákat Johnny...... Valószínű te is csináltál olyat amire nem vagy büszke.... Csak azt nem látjuk a TH-cam on.... De ha egyszer híres leszel.... 😁
@@kyloren9609 Nem vagy a "barátom" még és ki tudja.. és nem is leszel valószínű híres... Mint ahogy én sem vagyok. Kb ennyivel tudolom le. Sok sikert és nem akartalak megbantani.
@@kyloren9609"Ha meg is bántottam valakit azt nem látta egy ország" ez mentség, hogy meg bántottál valakit? Csak kérdezem
@@kyloren9609 Ha valaki 20 évesen gyökér azt jelenti, hogy 40 évesen is az? És van rá esély, hogy igen de arra is van, hogy nem.
Brutálisan zavaró, hogy belevágsz Balázs összes mondatába. Ha feltettél egy kérdést, adj időt a vendégnek, hogy megválaszolja.
de valami eszméletlen módon... már engem is idegesített :D
Én már mellkason tapostam volna!!!!
Egyetértek! Így nem viselkedhet egy músorvezető!! Nagyon zavaró!
Igy van! Nagyon zavaro!
Szerintem nem, akkor vágott közbe amikor éppen próbált kitérő választ tenni, érték nem veszett el. Ezért jó szerintem Marci stílusa, nem halgat végig egy hegyibeszédet, hanem akkor vág oda amikor kell, dialógus van sokszor és nem felkérdezés (hiába szeretnék sokan az utóbbit implikálni).
Két szimpatikus, intelligens, gondolkodó ember beszélgetése. Balázsból áradó nyugalom érződik a néző számára. Jó volt. Köszönöm.
Teljesen egyet értek szerintem is ahogy vége lett megneztem megint...
Nagyon tetszett, szerintem jó az irány ;) Pár megfigyelés:
- Mint média technikai oldalán dolgozó ember - világosító, opretőr, kamera technikus stb - ha javasolhatok valamit, akkor a kamerák képét jobban össze kéne húznotok, mert nagyon eltérőek, és nyílván engem a szakmám miatt jobban zavar, de sztem az átlag nézőnek is egy kis kizökkentés. Látom, hogy több különböző kamerával dolgoztok, ha ez így marad, akkor meg kell találni, hogy hol húzhatóak össze az anyagok. A látvány amúgy sztem teljesen okés, a kábeleket kéne kicsit jobban elrendezni
- műsorgyártás szempontból, tudom, hogy eddig Marcinak az ilyen intenzív, gyorsan letámadós stílusa van, de egy ilyen jellegű műsornál szerintem hagyni kellene válaszolni a vendéget, majd max kivágjátok. Nekem nagyon zavaróak voltak a közbevágások, és hogy bele van folytva a szó a Balázsba - a végére érezhető is, hogy folytatja, még ha közbevágsz is :D. Szerintem érdemes lenne közben ha más nincs, felírni az eszedbe jutó kérdéseket, és úgy visszatérni rá. A vendégnek is egy kellemesebb hangulat lesz, mert így nagyon támadó, és nekem mint nézőnek is kevésbé kényelmetlen.
De ezek a saját meglátásaim, egyáltalán nem biztos, hogy így jó, vagy helyes, csak gondoltam, mint 1 néző, megírom a véleményem, ha már "szabad" világban élünk :D
De hajrá, csak így tovább :)
A vágatlan felvételt hallgattam, ott pont az ellenkezőjét éreztem. Marci kérdez, Balázs csak mondja mondja és nem is mindig arra válaszol, amit kérdeznek tőle.
Hat nemtom engem inkb kinzokamrara emlekeztet a vilagitas/diszlet-bar a musor celja is ez lathatolag. Nemhiszem el h vki onszantabol ezt nezi-mar a kommenteket is elolvasni fajdalmas
@@anettbarta292 Miért, téged ki kényszerített?
@@anettbarta292 hát ne nézd...ha ilyen "kínzó kamrák jutnak eszedbe..😅😡😡😡
Ha már a technikai kérdéseknél tartunk, mint hangtechnikus szeretném megjegyezni, hogy szerintem sokkal határozottabban szólna a zenekar, ha egy kicsivel többet kevernének vonalból, így nekem nagyon terem hangja volt.
A közbe vágások engem is zavarnak, de szerintem ez stílus elem, szándékos fokozása a beszélgetésnek.
Üdv!
Tetszett, két erős egyéniség s lám, működik a párbeszéd. Jó volt nézni, hallgatni, köszönöm ! :)
Ez valami robot komment mindenhol? 😂
@@Gerald0613 itt csak azok vannak
@@anettbarta292 nem, olyan 100 kommentenként van egy ami tényleg az adáshoz szól
Marci nem erős egyéniség, hanem olyan valaki akinek szilárd meggyőződése van a dolgokról és szent meggyőződése,h. mindenben neki van igaza, és egy abszolút buta ideológia rabja....
Ismét üdítő volt látni, hogy egymástól -látszólag- távoli területeken dolgozó emberek milyen jól hangot találnak. Köszönöm Mártonnak is, Balázsnak is!
A végét nagyon bírtam, ahogy Balázs beszélt a spiritualitásról. Jók voltak a kérdések is. Jöhet a második rész!
Ezekre a sertegeto koltoi kerdesekre gondolsz..tenyleg csodalatos.Letudnam hanyni az embert, hitler 2.0🖕🖕🖕kileszel csinalva sggarc
@@anettbarta292 neked nagyon sok idod van ilyeneket kommentelgetni itt
Az a gyanúm a Partizán az egyetlen értelmes Tv itthon. Respect.
Ez igazán brilliáns indulás volt. Tanultatok kicsit egymástól úgy érzem.
Nekem úgy tűnik, hogy Balázs oktatta végig a Marcit.
@@peterhorvath1834 Ami, még ha így is lenne, sem volna probléma :)
@@karlmoody4891 senki nem mondta, hogy az lenne, miért te úgy éled meg?
@@peterhorvath1834 végig oktatta? egy-két példát mondj már 😀
@@Gerald0613 pl nézd meg a videót az sokat segít, hidd el
Marci megmondom neked őszintén, nem akartam megnézni ezt a videót, de elkövettem azt a hibát hogy megnéztem belőle 5 percet..... innentől kezdve minden héten ezt a műsort fogom várni !!! Szuper lett!!
Balázs miatt nem is akartam megnézni, de végül rávettem magam. Nagyon pozitívan csalódtam. Marci remekelt mint mindig, de Balázs annak ellenére szimpatikus és intelligens ember benyomását keltette, hogy néha éreztem a szerepjátékot, leheletnyi manírt és egy nagy adag profizmust. Mármint úgy értem, hogy tudja mikor mit kell mondani a közönség szimpátiájának az elnyeréséhez. Engem megvett. Marci, a piros zokni nem véletlen, ugye? Azt a lábtartást meg engedd el, mert komoly térd és csípő problémákkal fogsz szembesülni hosszú távon. Király a formátum, sok sikert!
Évek óta ezt csinálja. Láthatóan megvett téged is. Nézd meg a munkásságát, az alapján értékeld. Mondani mindent lehet.
Én is előadhatom magam, hogy jogtudós vagyok.
Ezek szerint jól manipulált
@@bodza889 okés, lehet, hogy igazad van, de azért egy esélyt kaphat, nem? Mégsem egy tömeggyilkos.
@@JohnPopcorn06 igen, de lehet ez csak ideiglenes :)
@@kovacsbela4181 nem tömeggyilkos persze, de valamilyen szinten mindenképp pszichopátiás. persze hogy mennyire, hogy nem csak átlagtól kevesebb az empátiája és tényleg egy pszichopata lenne azt csak egy szakember tudná megállapítani, ha leülne vele mindenféle tesztet kitöltetni, spekulálni nem érdemes. ugyanakkor azt kívülről is tudhatjuk, láthatjuk, hogy amikor azt a kiscsajt megalázta a tv-ben az valami nagyon ember alatti volt. és erre nem az a válasz, hogy "fiatal volt, nem tudta mit csinál, mindannyian csináltunk hülyeségeket". ez akkor működik indokként, ha általános iskolás vagy, vagy esetleg gimi elején. a személyiséged 20 éves korodra már kifejlődött, nincs ilyen, amivel ő jön, hogy "nem volt még annyira érett mint most 40 évesen". persze 40 éves korodban több tapasztalatod van, máshogy csinálsz sok mindent, de az empátiakészséged az nem változik meg. ha 20 évesen egy kis rohadék voltál, akkor 40 évesen is az leszel, max megtanulod nem kimutatni mert rontaná a rólad kialakult képet.
Jó volt. Kedvelem a Partizánt, kedvelem Balázst, szóval minden adott volt egy jó kis beszélgetéshez. Arról, amiről a Balázs a végén beszél, azt én is megvalósítottam. Az utóbbi években sokat túrázom. Olyankor csak én vagyok és az erdő. Elmerülök a természetben és elmerülök a gondolataimban. Gyakran felszabadító, megnyugtató hatása van. És abban igaza van Balázsnak, hogy ez nem pénz függő. Ezt mindenki, (a szegény ember is) megteheti, hogy jár egyet a szabadban. Erdőn, mezőn, ligetben, parkban, folyóparton, horgásztó mellett, stb... Szerencsére Magyarország bővelkedik az ilyen lehetőségekben.
Úristen nagyon jó beszélgetés volt! Nagyon tetszett! Balázs remek interjú alany volt, vérprofi, mégis emberi! Magasra tette a lécet. Hajrá Marci, szuperek vagytok!❤❤❤
Nagyon Intelligens volt Balázs, engem teljesen meglepett !
Ezt az intelligens, okos beszélgetést, komolyan..Nagyon élveztem. Szenzációsan kérdező egyik és brilliánsan válaszoló másik. Szuper.
Balázs nagyon jó húzás volt első vendégnek ebbe az új műsorba. Vér profi, és végig azt érződtem rajta, hogy mindent megtesz (az évek meg a rutin révén pontosan tudta, mikor mit), hogy a legmagasabb színvonalon fusson a dolog végig.
Nagyon tetszett a műsor, különösen a spirituális téma, elhallgattam volna még sokáig!
Aki ismeri a két kiválóságot annak nem jelenthetett meglepetést ez a fantasztikus beszélgetés, köszönöm Partizán, Marci és Balázs!! 👏👏👏
Balázs a magyar Paul Rudd, nem öregszik :D
Minden új formátumát üdvözlöm a Partizánnak, ez a műsor is nagyon tetszett, viszont a díszletet és az élő közönséget leszámítva ez egy Partizán Pop-nak is elment volna, nem éreztem, hogy bármilyen "latenightosat" hozzátett volna pluszban, de ennek ellenére is tetszett, és várom a következő részeket. Zseniálisak vagytok mindig! 😊
Én is ugyanezt éreztem, mikor néztem. Akkor kaptam észbe, hogy ez nem a partizán pop, mikor nevetett a közönség vagy megszólalt a zene.
@@markjuraszik4201
Ebben az esetben mint fentebb taglalták már, az ember jobban produkálja magát közönség előtt. Balázs nagyon jól használta ezt a lehetőséget, ami által szerint egy merőben komoly, de mégis könnyen emészthető videó lett belőle. Remelem hogy ezt az érzést más vendégekkel is tudják hozni, nem csak Balázs attitűdjeivel.
..szüzek vérét issza :D
@@Ysstike lehet 😄
@@markjuraszik4201 Gyászos volt a közönség, vakaróztak, nem reagáltak, kevesen is voltak, a zene meg nem reagált, vagy ha mégis, akkor késve.
Nagyon jó volt. Szerintem alapvetően nagy húzás volt Balázst meghívni, aki egy végtelenül profi média személyiség és egy másodpercre sem esik ki a ritmusból azon túl, hogy egy érdekes személy és személyiség.
Ez nagyon jó volt! Meglepően emberi és komoly, szórakoztató, elgondolkodtató. Holnaptól hallgatok rádiót is! :) Nagyon szépen köszönöm!
hétvégén nincsenek,hétfő reggel 6 óra 10
@@sandormirko6229 Köszi! :)
Nem fogod megbánni a rádió hallgatást sem,van mikor igazán bele mennek komoly témákba is de viszont tudsz kacagni is jól indul a nap Balázsékkal!:)
@@zotya2764 Rendben, köszönöm! :)
Le a kalappal! Szuper jó témák és adás. 👏🏼👏🏼 Egy dolog ami egy kicsit zavaró volt, hogy Marci többször Balázs szavába vágott. Ezt az egyet leszámítva szórakoztató és elgondolkodtató volt. Csak így tovább! 👍🏼
Ismét nagyon tetszett a müsor, különösen azért is, mert Balázs is egy olyan színes egyéniség, mind te kedves Marci! Szívből gratulálok! Nagyon várom a következő elóadást!
Van azért különbség
ez a Marci egy szines egyeniseg? 😂
Mindig bírtam Balázst most is hozta a szokásos formáját! Kiváló beszélgetés volt, köszönöm!
Beszarok milyen műsort dobtatok össze, keményre sikeredett a show külsőleg.😃 10/10
NEM "csak "külsőleg, emocionálisan is👌
Balázs egy tehetség, aki ösztönösen érzi a műsort és jó helyen, jó pillanatban van a nevetése vagy a komolysága. Most hallottam először a spirituális világáról, vagy szemléletéről, nekem új volt. Ez egy énerősítő elmélyülés, gondolkodás és tökmindegy, hogy havi 100ból élsz vagy ötszázból, próbáld meg magad megoldani, megérteni a helyzetedet, elfogadni azért, hogy boldog ember légy. Ha nem a piához nyúlsz ebben a helyzetben, hanem erősíted magad, azaz megtalálod azokat a pontokat az életedben, amire büszke lehetsz, akkor az megadja neked az erőt ahhoz, hogy el tudd fogadni azt a helyzetet, amiben most vagy és lehess boldog, mert tudod, hogy van miért boldognak lenned. Nem az esetleg kilátástalan jövőt vízionálod magadnak és azon rágódsz. Szerintem ez is valahol a szeretetről szól. Mert aki erősíti magát, az ki van békülve magával, elfogadja és így, tud szeretetet adni mások felé. A szeretet az élet elixírje.
Wao! Hatalmas pirospont mar a zeneert is 🤘 illetve tokjo, hogy mindig probalkoztok uj es izgalmas dolgokkal! 👌
Ez a Bujdosó trió volt?
@@akimot13 igen , de a vegen korrektul ki is irjak mindharmuk nevet 👌
@@kutseratimea4769 Igen, megvártam, de a formáció nevét ha van, nem írták ki. Aztán rákerestem az első névre és ezt adta ki.
Hú, nagyon rég élveztem így egy beszélgetést. Szinte katartikus élmény volt. Balázsról tudtam, hogy egy értelmes figura, de ezek után még nagyobbat nőtt a szememben. Nagyszerű, kiegyensúlyozott párbeszéd volt. Köszönöm az élményt!
Kiegyensúlyozott ? 😁 Legyalulták Gulyás urat de rettenetesen.... unintelligens belevágok a másik mondanivalójába dologgal próbált kompenzálni! Kössön nyakkendőt,politikusnak egyszer majd jó lesz! Balázs pedig mindig is nagy arc volt,remekül kerülte a politikai elköteleződést. Szembesíteni valakit a 20 éves önmagával,és azt számonkérni .... na ez a Gulyás úr attrakciója 🤨...de ez az ember már nem az az ember! Így az attrakció Marcika, elmaradt!😁
A végen szerintem Balázs arra gondolt, hogy itt van európa, vagy akár az egész világ. Minden lehetőségünk meglenne hogy jól éljünk, hiszen tényleg minden adott. Mégis az egyéni örömforrásokat hajszoljuk, hatalom, pénz, karrier. Jól akarunk élni, és minden legyen meg rögtön. Sőt, vesszen az akinek esetleg több van, irigykedünk, gyűlölködünk, és nem vesszük észre az apró, de mégis csak nagy boldogságot okozó dolgokat. Tényleg úgy van ahogy mondta, eszeveszettül teper mindenki azokért a dolgokért amikről azt gondolja hogy általuk több lesz. Aztán hamar rádöbbenünk hogy ez sem adja azt az érzést amit kerestünk...
jézus de jól megfogalmaztad!!!
persze, csak ha olyan élethelyzetben vagy, ahol nem érsz rá ezzel foglalkozni, ahol ez a fajta spirituális gondolkodás nem segít ... pl. éhezel, fázol, bántalmazó kapcsolatban élsz,
ott a társadalomnak kell segítséget nyújtani. Ehhez pedig kell a politika.
Ő is teper ugyanúgy. Egyébként meg fogalma nincs mit keres,és miről beszél. Akkora egója van,mint ide lachàza. Mivel mindene megvan,így még szeretné odabiggyeszteni a megvilágosodott mester lelki békéjét is a luxus cuccai közé. Remek zsàkutca,mert nagy büdös pofon a vége,és majd akkor,a gödör legaljàról fog tudni elindulni. Ő még bőven lefelé tart.
Tudtuk, hogy ez el fog jönni!:) Puzsér is mondogatta, hogy ha valaki engedné egy Late Night Show-t milyen szivesen csinálna. Te megcsinálod, gratulálok, imádom ezt a puritán stúdiót, árad az irónia a díszletből. Nagyon nagy lett a Partizán. Óriási a respect a vendégek és a nézők oldaláról. Hajrá! Elő is fizetek gyorsan:)
Ezt azért a Partizán is lájkolhatná.
Marci kérlek...
Jo volt az adas, gratulalok hozza! Balazs nagyon profi volt es nagyon tetszett amiket es ahogy megfogalmazott.
Véleményem szerint Balázs jellemfejlődése óriásit ívelt az elmúlt 20 évben. Nekem meghatározó alak volt gyerekkorom alatt, imádtam a Balázs show-t nézni, a mai napig belekukkantok a régi epizódokba, annak ellenére mennyire primitív, kikapcsol a hétköznapi rohanásból és a teljesen racionális világból. Manapság viszont rengeteg olyan cselekedete van, ami miatt óriásit tudott nőni celeb szinten az emberek szemében. Számomra egy szimpatikus figura. Köszi az interjút, nagyon tetszett!
Gratulálok az új formátumhoz, jó látni, hogy egyre profibban hozzátok az eddig is kiváló színvonalat, viszont az elején a Hajdú Pétert egyszerűen nem tudom hova tenni, annyira nem illik bele a partizán szellemiségébe ez a hitvány takony testű pszichopata. Remélem ha meghívjátok kap egy jó pár keresztkérdést a médiában betöltött rendkívül megkérdőjelezhető szerepével kapcsolatban.
Poénnak jó volt oda...a szereplése idézőjeles !
Miért, Balázs mit keresett ott? Marci valamiért szereti emberarcúvá festeni ezeket. És egész jól megy neki.
A legnagyobb tisztelettel: azért Balázst Hajdúval egy lapon említeni merész túlzás. Hajdú egy nagy nulla. Képtelen lenne kitölteni a saját gondolataival úgy egy adást, ahogy pl. Balázs. Neki vannak olyan gondolatai az életről, amit érdemes meghallgatni és meghallani. Intellektuális, érdekes, intelligens és nagyon szépen beszéli az anyanyelvét. Ugyanez Hajdúról nem mondható el.
Hát egy Hajdu műsor esetén Puzsér sem maradhat el... ha már annyi évet áldozott Hajdu kártékony munkájának kigyomlálására...
Istenem de butak vagytok krvara elvagytok tevedve. Sorrend:Balazs, Hajdu, Marton meg vhol kullog hatul loholva utanuk..egy selejt
Kedves Marci és szerkesztőség!
Érdekes beszélgetés volt, sok olyan dologra rávilágított a Balázs, ahol ha jól láttam el gondolkoztál a mondanivalóján, amit még ha csak pár pillanatra is, de jó volt látni, hogy nem kimondottan csak arra koncentráltál, hogy minden áron fel tedd a kérdéseid, amivel készültél!
Személy szerint nagyon kedvelem Balázst, az, hogy egy ideje a spirituális világgal is foglalkozik, még inkább szimpatikusabb lett és elég érthetően megfogalmazta, hogy ez a téma nem való mindenkinek.
Szerintem egészébe nézve egy kellemes beszélgetés volt!
További sok sikert kívánok Nektek!
Üdv. Barbi
wow, micsoda formátum.
A székesek nekem egyébként jobban tetszenek, intimebb beszélgetések sülnek ki belőlük. Mert közönség előtt jobban produkálja magát az ember.
Én is a hagyományosra szavazok ezzel a show szerüvel szemben!
Igen! Nagy taps, mindkettőtöknek. Sodró, érdekes élmény volt! Köszönöm. ❤️
Én nem éreztem, hogy ez egy late night show lenne, pont ugyanolyan a kis bejátszásokkal együtt, mint bármelyik másik interjú és annak viszont nagyon jó volt. Oké, van közönség, akik néha beleröhögnek, de nem sokat tesznek hozzá a dologhoz, főleg amikor az elején bambán ülnek egy kérdésfeltevés után. A stúdió szerintem nagyon kicsi egy ilyen műsorhoz, de nyilván limitáltak a lehetőségek egy tv-hez képest. Marci se egy kimondott showman, jobban állnak neki az interjúk, politikai megfejtő műsorok. A bevonulása kifejezetten kínos. Más interjúk során is zavaró, amikor minden áron próbálja elérni, hogy rosszul érezze magát az interjúalany a társadalmi szerepvállalás hiánya miatt, ennek egy ilyen műsorban pláne nem lett volna helye.
Aztán lehet, hogy ilyen egy "közéleti late night show", de szerintem semmit nem tett hozzá az interjúhoz az új körítés, nekem furcsa volt. De hajrá a folytatáshoz, valahol nyilván el kell kezdeni. :)
Így van! El kell dönteni, akar-e a Partizán könnyed (popularisabb, bulvárosabb) late night show műsort készíteni, vagy marad a kaptafánál. Persze, lazább beszélgetés volt, de inkább köszönhető ez Balázsnak, aki állra a sarat és hozta a saját karakterét. Mindenesetre: első adásnak ez jó volt, minden bizonnyal formálódni fog még.
A bambán ülneken felröhögtem, annyira találó 😂🤣
@@Juniperus_Godegara A fekete ruhában és egyen arctakarókkal nekem csupán elcseszett díszletek! Nagyon gáz...
- ez a Balázs változat egy színjáték. Sokáig kedvenc volt, majd mikor ömlött belőle a harsány rossz indulatú kivagyiság, a mindenkibe belemászás kizártam az életemből. Nem igazán hiszek ebben az 'őszinteségi változatban' 😇...
Azt éreztem órákig tudnálak még benneteket hallgatni.. Nagyon nagy kár, hogy még ilyen platformokon is csak rébuszokban lehet beszélni dolgokról ebben az Országban...
Ez megint egy jó műsor lesz. Lassan egy egész tv csatornát be tudtok tölteni minőségi műsorral. A vendégek meg hozzák a tömeget is :). Balázs, köszi, hogy mutattál mást is a “kötelezőn” kívül magadból. Nem igaz h nincs párbeszéd. Ez a csatorna rá a bizonyíték. (Főleg a Kassa interjú óta)i Sok kiábrándult konzervatív nézi és látja hogy milyen értelmes emberek vannak a másik oldalon is.
Eljött az idő hogy a támogatótok legyek. Elképesztő amit csináltok. Igy tovább!
Hasonló következtetésre jutottam!
Udv a klubban gyerekek! 👏👍
Most nézem vagy 5x újra. Balázstól sokat lehet tanulni szerintem. A világnézete, a jellemfejlődése. Mind szerintem példaértékű.
Köszi szépen a beszélgetést! Balázsnak egy számomra új arcát ismerhettem meg. Sokkal jobb arc, mint eddig gondoltam, pedig nagyon rég hallgatom őket.
Nézd meg Peller Mariann műsorát Balázzsal.
Jó a műsor, gratulálok
@@viragberecz2348 vagy akár a Bagdi Bellával készült beszélgetés.Balázs hatalmas fejlődésen ment át,hozzáteszem soha sem orroltam meg rá a múltbéli hibáiért,pedig tényleg genyó volt.Ha minden ember negyed ennyi fejlődésen menne át jobb lenne a világ.A műsor színvonala lazán veri a nagyobb TV csatornák bármelyik műsorát,még visszamenőleg is.Szerintem.
Balázs az elmúlt 15-20 év alatt pozitívan változott.Nagyon bírom hogy ő valóban nem politizál.A természet és családja iránti szeretete látszik a stílusán.Már nem a rihi röhi gyerek egy valóban mindig tudja mikor kell viccesnek lenni mikor kell komolynak lennie.Bravó sok ilyen ember kéne ebbe az országba.Üdv
Egyetértek. Balázs nagyon korrekt. Marci nagyon erőltetni a ballibsi politikát. Kár! Gratulálok Balázsnak.
Itt egy algoritmus támogató komment, mert nagyon tetszett amit láttam 😉
Komolyan büszke vagyok Balázsra annyira szimpatikus és intelligens az általános hozzáállása. Sok vagy több ilyen ember kellene.. Természetesen a műsorvezetőről ugyazezt tudom elmondani. Köszönjük
Én őszintén szólva meg néznék szívesen egy új Balázs Show-t régi díszletben.
En imadtam minden delutan neztem. Szegyelltem magam akkor erte, de azok a nagyervenyu igazsagok amik elhangzanak a Balazs szajabol ma is megallnak a helyuket-annyira meghaladta a korát. Olyan a csavo amien, de sztem a szakmajaban verhetetlen.A spontaneitása meg hidegvére/nyugodtsága mindig is lenyugozott
Èn is
10:25 a legjobb :D "Philip....... philip....." - a hangsúly mindent elárul és igaza is van Balázsnak.
Sikerült megragadnod a lényeget! 🐄
Hiába.
Birka van az akol jobb és bal felében is.. 😜
@@Axlgunner11 Megsértettem Philip barátnődet? Jaj ne haragudj.
@@gabrielmartin2197 Nem haragszom, halacska! 😂
Philip hazaáruló
@@a.c.6937 ki az a philip?
Nem hittem volna, hogy egyszer Sebestyén Balázst normálisabbnak találom mint Marcit!
Hihetetlen minőségi a partizán és Marci is szuper abban amit csinál de emberileg egy nagyon idegesítő személy lehet!
Én egy ideje sok példa alapján arra jutottam, hogy a politikában és az ilyen típusú köznevelésben csak az tud sikeres lenni a jó oldalon, akinek olyan személyiségjegyei vannak, ami a közvetlen közelében alig elviselhető.
@@trob83 Én egy ideje, sok példa alapján, arra jutottam, hogy a politikában nincs jó oldal csak magán és párt érdek...
Szerintem ez a bevágott video az elején Balázs igazi arca, minden más felvett szerep és álca. Sosem tudtam máshogy nézni, csak hogy false az egész ember.
Tök jó a stúdió, jók a székek, a közönség, a hangminőség, a fények. Balázs is jó arc volt. Hajdú Pétert viszont nem fogom megnézni, az egy csótány. :D
20 óra alatt 146000 megtekintés?!
Szerintem miattatok rúgták ki a Szabó Lászlóékat. :-D
Valóban szép stúdió! Egy apróság azonban szembetűnő: a közönség nem bír ennyi ideig aktív részese lenni a műsornak, ha ilyen fárasztó pózban kell ülniük, a testbeszéd árulkodó.... a minimalista stílus-dizájn nem rossz választás... ennek ellenére egy háttámasz logikus lépés volna, hogy a helyszínen résztvevő nézők ne váljanak dekoncentrálttá. (Ennek egy picit olyan hatása van, mintha a "Legyen Ön is milliomos"-ban volnánk és a közönség csak akkor "létezik" ha a játékos használja az adott segítséget)
Az ilyen és ehhez hasonló Talk és/vagy Late Night show-k fontos mozgató és életben tartó ereje a közönség és annak aktív részvétele amely említett aktivitást egy kényelmesebb testhelyzet biztosításával el is érhetünk. Remélem nem értesz/értetek félre! Szurkolok a műsor sikeréért és bízom benne, hogy eléred a kitűzött célokat. További kellemes estét/napot Mindenkinek! Tisztelettel: Papírnadrág Kommandó
Balázs is. A végére kiderült
A Hajdú Péter a csótány, a Balázs csak egy termesz.
@@ivanyiattila3547 Így-így, pontosan!
Szeretem a Balazst, mert semmit nem visz túlzasba, es tisztan latja a dolgokat🤩 Egy okos , emberkozpontu ember ami sajnos nagyon ritka!
Tök jó az adás, csak nem tudom, hogy vágás miatt-e, de folyton olyan, hogy Marci kérdez valamit, Balázs elkezd válaszolni, mond két mondatot, majd a harmadik felénél beléfagyasztja a szót Marci egy újabb kérdéssel. :(
Rohadt idegesítő :((((((
Nem ez a legnagyobb problema vele AZ A BAJ. A folenyeskedo kivagyi semmilyen tudasra vagy tehetsegre sem alapozo fereg stilusa engem jobban zavar. Undorito egy csuszomaszo ez az ember. Nemhogy izom, csont sincs a testeben
@@anettbarta292 Teljesen egyértelmű, hogy bértroll vagy, alig kezdtem olvasni a kommenteket, és már ötödjére látom a neved pontosan ugyanazokkal a diktált szavakkal. Engedd ezt el, GET A LIFE, mert iszonyat értéktelen és szánalmas, amit csinálsz. :)
Már régen támogatnom kellett volna titeket, évek óta rendszeres néző vagyok, de ez a színvonal most már olyan szinten van, hogy nem tudok elszámolni magamban azzal, hogy nem támogatom a munkátokat. Hajrá!
:D ez nálad szinvonal? Szomoru
Balázst nem igazán tudtam hová tenni pontosan, de most helyre került! Nagyon klassz lett a műsor, csak így tovább!
Pont így.
Ez fantasztikus élményt nyújtott... Két értékes ember, érték találkozása... Szakmailag jól irányított, emberileg megélhető vezetés... Köszönöm.. :)
Király volt Márton nagyon jó stíl,😉 Balázs meg jó arc volt respect èrte, hogy beválalt. 😄
Főleg Balázs miatt néztem meg a műsort. Politikától teljesen mentesen kívánok sok sikert a továbbiakhoz, mert ez jó volt!:)
En megkedveltem ezt a Marton gyereket az evek alatt!
Szuper volt! 😍 Balázs csuda jó volt egy bevezetéshez, köszönet neki, nagyon jó volt hallgatni! Nagyon örülök, hogy megismerhettem, nem néztem, nem hallgattam soha. 😁 Nem miatta csak se tvt nem nézek se rádiót nem hallgatok. Így az időponthoz nem kötött youtuben jó volt megismerni. Köszönöm. Sok sikert Marci az új programhoz!! ❤️
Én csak Balázs végett néztem meg a partizán műsorát 😀 köszönöm a lehetőséget !
a szó, amit keresel, az a 'miatt'. szívesen.
Köszi az interjút, nagyon üdítő volt. Balázs, nagyon nagyon sokat fejlődött! Régen nem kedveltem, de napjainkra igazán felnőtt és jó beszélgető kortárs partnerré vált! És Márton, nagyon látszik, mennyire nem vagytok egy hullámhosszon a végén. Teljesen más a gondolati, mentális megközelítésed a dolgokhoz, mint a Balázsnak, ami egyáltalán nem rossz dolog, csak érdekesség a végére. Gratulálok, tetszett a műsor, végig tudtam nézni beletekerés nélkül. :)
Eddigi kedvenc riportom Marci a csatornan...... Csernusnal is bebizonyitotta, hogy normális is és komoly is tud lenni a Balázs. Csak így tovább. Balázs második nagyobbik interjú a neten. Mind a kettő jó volt.
Nagyon míves, hiteles beszélgetés volt. Beszippantott. Sebestyén Balázs egy egyéniség, aki tud nagyon mély es nagyon felszínes lenni, de, mindezt hitelesen, és mindig ugyanolyan meggyőző erővel.. Köszönöm szépen mindkét résztvevőnek az élményt.
Lenne egy őszinte, építő jellegű kritikám ha elfogadjátok: Marci, a lábtartásoddal szerintem kéne kezdeni valamit mert borzasztó fura. Teljesen lekötötte a figyelmem a lábfejeid egymashoz viszonyított helyzete. Egyébként meg köszönöm a munkátokat!
Megnéztem a 3 órás videót, és csak a kommented után vettem észre. Köszi, azóta csak azt látom. :D
Ez trademark
😂😂😂
és mégegy...ne fojtsa bele a szót az alanyba...borzasztó zavaró, hogy Balázs is többször visszakérdezett, hogy TESSÉK? Márton ne pörögj annyira! ;)
@@mihalykarandi4140 Balázs ugyanazt mondta újra és újra, nem haladt sokszor előre a beszélgetés, és képes percekig kifejteni a nyilvánvalót. Jól csinálja Marci, hogy nem hagyja elkalandozni a beszélgetést.
Egyszerűen bedobta a TH-cam. Köszönöm szépen , Balázs nagyon szépen leírja nekem a mai médiát. Egyikőjüknek sem vagyok követője ,de ez jó ! Köszönöm !
Ugyanez.Véletlenül keveredtem ide de érdekes volt.A műsorvezető kicsit sok és idegesítő.
wooooow, gratulálok a műsorhoz, külön köszönet a zenekar választásért, Bujdosónak mondjuk jobban örültem mint a Sebestyénnek :D
nagyon menő
Remélem egyszer Puzsér Róbertet is meghívjátok egy ilyen baráti beszélgetésre.
Sajnos ő is elbulvárosodott... pedig a régi Puzsér milyen frankó volt.... A Hard Talk-ok, az elvei mellett való kiállása... Nagyon sajnálom, hogy nem ezt az irányt viszi, hanem inkább a rádiózást...
Kevesebb celeb, több mély gondolat jobb volt, jobb volna továbbra is...
Ez komolyan egy szellemi orgazmus volt. A ket kedvenc emberem! 🥰🥰🥰
Szeretem a műsoraid, de ezt a részt Balázs miatt nem akartam megnézni. Sebestyén Balázs nekem mindig az a kifejezetten antipatikus, öntelt nagyképű ex-televíziós személy volt. Nagyon kellemesen csalódtam! Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen a valóságtól nem elrugaszkodott, szerény, hiteles figura lett belőle.... wow!! Köszönöm az interjút! Még órákig hallgattam volna....
Balázst mindig is bírtam,nagyon hasonló a humorunk és az érdeklődési körünk,köszi Marci,H elhoztad nekünk!Mindig mondom,H neked kellene a közszolgálatit vezetned!!!Big Respekt 🤘😎🖖🇪🇺🇭🇺🤙
Jó riporter és erős riportalany. Nem hiába, Balázs a szakma csúcsa, nagyon érti a média és a magyar média működését.
Az utolsó kb 9 percben válik nagyon izgalmassá, de aztán pont vége lett! :-)))
Akkor nézd a vágatlant patreonon :)))
@@sushiloverr1783 😄😄 Vagy a JuTYúùb prémium-on! 😄🤟😄
Nemtudom eldönteni, hogy Balázs egy komoly ember , aki eljátsza a poéngyárost , vagy egy poéngyáros aki tud nagyon komoly is lenni. Olyan , mintha két teljesen más ember lenne
Le a kalappal MEGINT! Marci szerintem te már beírtad magad a Legendák közé, király beszélgetős műsoraitok van 🤟
53:47 Marci pls. Balázs amit gondol, de nem feltétlen mondja ki: az egyéneknek tenniük kell azért, hogy az átlag életminőséget elérjék. Valakinek ez nehezebb, valakinek könnyebb, de nagyon kevesen vannak, akiknek "lehetetlen", de az, hogy ki az aki eljut és ki az a nem eddig az Balázsnak full mindegy, mert számodra a saját megváltásod legyen a fontos, és ne a világé.
Puzsér Róbertet kérjük legközelebb 🙏
Nem igazán szeretik egymást, hogy finoman fogalmazzak
Szerintem nem jönne el
Imádom Balázst. Minden nap hallgatom a rádió1-et. Olyan jó volt most látni. Jó egészséget kívánok!
Marci a beszélgetések királya :) Nekem eddig nem jött be Balázs, de a beszélegetés végére egészen emberinek találtam :D
poppppp
Ez bizony egy nagyon jó, szórakoztató, elgondolkodtató, minőségi műsor volt. Hajrá, így tovább!
Amúgy jó lett, gratulálok. Már számtalanszor merült fel bennem, hogy mások még a tempó felét se bírnák, nektek pedig megujúlni is van időtök, hogy csináljátok? :O
volt egy velemenyem a Balazsrol ami nem volt tul pozitiv. itt atjott mennyire nem is ismertem. szeretem ha valaki ennyire onazonos, gondolkodo es ennyire jol meg tudja fogalmazni a mondandojat es igy at tudja adni. elvezet volt minden perce! nagyon jo ez.
Eddig nem tartottam Sebestyén Balázst túl sokra....de megfejlődte amit meg kellett és ez jó.Az külön öröm hogy Marci műsora mutatta ezt be...
Balázst valamiért a zenetévés múltja óta nagyon csípem, igazi egyéniség (ellentétben pl Rákayval). Sosem értettem azt az ajvékoló képmutatást, ami a Z+os kiszivárgott videók után ment. A legtöbb ember kamaszkorában pont ugyanezt művelte. Oké, nem kamerák előtt, de akkor is...
Kimagaslóan jó beszélgetés volt, a végén egy kis konyhafilozófiával, ami különben jól állt az egésznek. Annyiban nem értek egyet, hogy szerintem minden élőlény tisztában van a múlandósággal, de kizárólag az ember csinál belőle túlgondolt tragédiát. Sőt, legtöbben az egész életüket a haláltól való rettegésben élik le (főleg mostanában). Sajnálom őket.
Mennyire okosnak hiszi magát Marci,Balázs sokkal inteligensebb,már csak azért is mert sosem vág bele a szavába
Tökéletes választás volt Balázs 1. vendégnek ehhez az új formátumhoz. Nagyon jól sikerült műsor volt.
Wow. Még csak pár perce nézem. Imááádom! 😍❤❤❤
Úgy mond jobboldali ember vagyok. De szerintem Magyarorszàg esküszöm egyik legszínvonalasabb műsoràt rakjàk le a fiúk! Gratulàlok Marci! Így tovàbb!👍👍👍
Azt mondja őszintébb világ... Eközben gyártották a sztorikat. Nem változott a Balázsról alkotott képem. Ugyanazt a tényeket elsikáló, önfelmentéseket és élethazugságokat gyártó arc, mint eddig. Ennél már az is jobb lenne, ha azt mondaná: ,,igen, milliókat keresek abból, hogy tartalmatlan tartalommal hülyítem a népet. Nekem ez belefér, szevasztok."
Edit: 23:30-nál Balázs elmondja az ő filozófiáját. Szart gyártani pénzért az rendben van. Tök mindegy, hogy mennyire néphülyítő, hogy mennyire apellál egy műsor az alantas ösztönökre, ha nézik, akkor jó mert pénzt csinál. Ennyike.
Nagyon profi lett a műsor, nagyon jó kérdéseket tettél fel!!! Itt kezdődik valami új a TH-cam felületén amit magyarok közül Puzsér Róbert kezdett el. Gratulálok és így tovább Partizán-ok!!!! Köszönöm hogy, megnézhettem!!!
A stúdió jó, a beszélgetés érdekes volt, a "late night show" megnevezést dobni kellene, mert ennek azért nem sok köze volt ahhoz. Egyetértek több előttem szólóval, érdemben ez most nem igazán különbözött a Partizán Pop adásoktól, ami nem feltétlenül baj, csak a beharangozó alapján másra számítottam.
Ez egy nagyon nehéz műfaj amit a teljes médiavilágon is relatív kevesen vállalnak be. Itt nyílván a közönségi észrevételeknek, ötleteknek hangsúlyosabb helye lesz a következő részeket készítve. Feltételezem.
Balázs nagyon a helyén van. Jó volt meghalgatni a beszélgetést. Koszonom. A musornak sok sikert kívánok.
Balázzsal indítani elég erős kezdés. Külön köszönet és tisztelet amiért eljött.
Hát ezt a beszélgetést csak a Balázs miatt hallgattam végig.
A műsorvezetőnek nagyon sok tanulnivalója akad még....Bele beszél a vendége mondandójába, okoskodik....
Viszont Balázs ismét bebizonyította, hogy intelligens, tudás van mögötte, és végtelenül toleráns ember. Imádom őt.💝