Tanár úr! De örülök neki hogy ilyen jó egészségben látom! Titkon már aggódni kezdtem, nem láttam a kis piros Suzukit sokáig! Élvezet volt hallgatni, köszönöm!
Tanar Ur ! En a nagykörösi Arany Janos Gimnazium es Ovonökepzö Szakközepişkolaban tanultam beszzedmüvelest. Nagyon szerettem szerintem minden pedagogusnak tanulni kene.
Nagyon köszönöm ! Szomorú, hogy a mai oktatás-nevelés nem fektet hangsúlyt erre a területre. A mai fiatalok szörnyen beszélnek, mivé lesz a magyar nyelv. !
Nagyon jó előadás. És talán megvan a mentség, vagy magyarázat, hogy miért tanulunk rohadt nehezen idegen nyelveket. Persze, idegenek vagyunk itt: egy sziget a tengerben, ezt a történelemből tudtuk. De hogy ez a nyelvből ennyire nyilvánvaló - bár a nyelvcsaládunk eltérő strukrúrájáról persze tudtam -, arról fogalmam se volt. Azt tudjuk, hogy egy debreceninek Debrecen a világ közepe. Az maradt Vásárynak és Szabó Magdának is. A Piac utcához képest a Champs-Elysées nudli.
A magyar nyelv mellérendeltsége tükrözi a magyar jellemünket, becsületünket. A nyu gat soha nem fogja megérteni a magyar ag yat, és becsületességet. Ezért nem tudnak befogadók lenni, mint mi.!
Nagy Tisztelettel Üdvölelem Tanár úr ..., talán a "magyar" csend mutat rá , hallatja, amúgy a "hang"ot egyáltalán..., lehet, hogy nincs, és nem is kell ünnepe legyen..?.. A magyarnak nem... Hang minden, mindenhol, a betű a hang szimbóluma világunkban, a szó és a kommunikáció többi része ebből eredő szimbólum rendszerek lehetnek. És ezeknek már a hangja más. A kar nyújtásnak is. ...,ha nem tudjuk kihallani az eredő t. Már két világ van, kettős mérce..(?).. Úgy tűnik a szó szólgája a beszédnek. A lélekből jövő itt már fogságban lehet, De a csendben nem. És amikor ez játszk-látszik-hallszik, akkor bárhol legyen,.... na ez a "mag"yar lehet. Hála és köszönet Áldja
Szerintem minden nyelvnek megvan a maga szépsége, értéke, csakúgy, mint sajátos világa, lüktetése. Az egoizmusban mindig a saját magunkét érezzük feljebb valónak, Istenhez közelebb állónak. Sajnos pont ez vihet egy népet a legtávolabb önvalójától.
Bocsánat,de a nyelvek szépségéröl csak annyit,hogy az csupán külsöség. Létszat! Azért beszél az úr ebben a videóben egyfolytában a belsö tartalomról a lényegröl. Pl. ebböl kindulva mérhetetlenül hiba az angolból átvett "szép napot" kívánni......Persze akit nem szeretek.....Lehet nagyon szép a nap, de amikor ma halt meg valakim attól az még borzasztóan szörnyü. A magyar éppen ezért kíván "jó" napot" Söt eredetileg Adjon Isten jó napot! Újfent a belsö tartalom a lényeg. De mi szeretünk egyre rövidebben,butábban beszélni."Angolosan".... Az egoizmusban meg úgy gondolom éppen a lehetö legmeszebb vagyunk ISTENTÖL IS ÉS A MÁSIK EMBERTÖL IS. Mivel az ember lényege a lélek. A szellem,lélek test hármasságban.Ahol a lelket szeretik összemosni a szellemmel..... Ebböl kindulva viszont valóban távol vagyunk az önvalónktól is és nemcsak Istentöl, emebertöl. Bocs a sok szövegért.
Ha valakinek valamelyik hozzátartozója meghal, akkor nem hiszem, hogy az illetőnek az egy "jó" nap lenne. Szerintem nem egy jelző fogja eldönteni a "melyik nemzetnek értékesebb a nyelve?" kérdést és nem is az, hogy van-e rejtett alany a mondatban. Angolban is, kontextustól függően kihagyható az alany. Az Ön által említett köszöntésre pedig kiváló angol megfelelő a "May God bless you with a wonderful day!" mondat. Használhatjuk persze a "good" melléknevet is. Érdekes előadás, noha egyik nemzet nyelvét sem érzem jobbnak a Deákné vásznánál. Jó bornak pedig nem is kéne a cégér. Több helyen megfordultam már a világban és több helyütt kedves érdeklődéssel viseltettek a magyar nyelv iránt. Még az angolok is! 😉
Akkor nem is lèteznek szèp nyelvek... jiddisül gyönyörűen karattyol aki érti, akár a csicsergő francia sanzonok. A szerb lìra is belülről ugyan olyan èrzèki, csak esztètikailag felfoghatatlan annak aki köpködès nèlkül képzeli el egy hexameter elmondàsàt. Ès a smetterling hallattán borzongani lehet, csak Tóth Àrpádon kellene vègül felülemelkedni.... gondolom ronda nő sincs. Belülröl mind ugyan oly gyönyörü..:)
Hogy lehet egoizmussal jellemezni , azt, ahogy valaki a màsokkal közöst , vagyis a kultúràjàt szemlèli? Van önnek vèlemènye szerint bàrmilyen jó tulajdonsàga? Jó ön bàrmiben? Javaslom, ne ismerje fel, ha esetleg lenne, mèg eltàvolodik önmagàtól! Ön akkor ismeri igazàn önvalóját, ha úgy véli, tehetsègtelen ès semmiben nem jobb mint mások. ...
Vezetek. Nincs kéznél a tapogattató. Hát hosszan bele kell hallgatni. 5 perce már, kényszerből kapom. Miétt nem idegesìt? Mèg nem kezdte el a mások ismètelgetèsèt... tűrök. 15 perce màr, hogy a magáét mondja. Ki ez? Aki ennyi ideje tudja amit mond? Keresem matatva az üveglapot, a kocsi réseiben. Felkelt a figyelmem. Ha dudàlnak, ezért akkor is fèlre àllok..eldöntöttem! Figyelem tovàbb, hisz figyelmet érdemel, nem csak duma ès fecsegés. Tudja amit mond. Most oda kell figyelni... visszaugrani itt ott. Jobban megérteni. Elmúlt a forgalom, hisz be esteledett. Sötét van az országút szélèn.... basszus óràk óta hallgatom, talán kétszer is oda-vissza. Lesz minek utàna nézni még ìgy is később... fél napom is tàn fuccsba... màst terveztem. Elèdedettebb mègsem lehetnèk. Botlanom kell rég óta abba, amit keresve hosszasan, sosem talàltam.
Nagyon jó volt, tanítani kellene minden iskolában!
Köszönöm az előadását!
Ha magyar lenne a magyar kormány az oktatási minisztériumban dolgozna ez a nagyszerű ember az új oktatási rendszer kidolgozásán.
Tanár úr! De örülök neki hogy ilyen jó egészségben látom! Titkon már aggódni kezdtem, nem láttam a kis piros Suzukit sokáig! Élvezet volt hallgatni, köszönöm!
Irigyellek, hogy ilyen jól ismered a tanár urat.😊
Nagyon jó előadás, így kellene tanítani.❤
Tanar Ur !
En a nagykörösi Arany Janos Gimnazium es Ovonökepzö Szakközepişkolaban tanultam beszzedmüvelest. Nagyon szerettem szerintem minden pedagogusnak tanulni kene.
Nyiregyháza hosszú í , NYÍREGYHÁZA . ( sok a nyír és egy a háza, legyen neve Nyíregyháza )
Nagyon köszönöm ! Szomorú, hogy a mai oktatás-nevelés nem fektet hangsúlyt erre a területre. A mai fiatalok szörnyen beszélnek, mivé lesz a magyar nyelv. !
A Takaró Mihály szégyene hogy megvétózta eme törekvéseket.Pedig ráférne az oktatás.Hadar,kapkod,a televizió előtt.Szomorú.
Kurvára kivàncsi vagyok, kitől tanulhattunk ilyen szörnyen beszèlni. A règ óta fiatalok ugyanis jó napot kìvànnin túl sok leckèt nem adtak. :D
Kiss Dénes szelleme is ott lebegett !!!!!
Társalgás. Magyarul.
Nagyon jó előadás. És talán megvan a mentség, vagy magyarázat, hogy miért tanulunk rohadt nehezen idegen nyelveket. Persze, idegenek vagyunk itt: egy sziget a tengerben, ezt a történelemből tudtuk. De hogy ez a nyelvből ennyire nyilvánvaló - bár a nyelvcsaládunk eltérő strukrúrájáról persze tudtam -, arról fogalmam se volt. Azt tudjuk, hogy egy debreceninek Debrecen a világ közepe. Az maradt Vásárynak és Szabó Magdának is. A Piac utcához képest a Champs-Elysées nudli.
A magyar nyelv mellérendeltsége tükrözi a magyar jellemünket, becsületünket. A nyu gat soha nem fogja megérteni a magyar ag yat, és becsületességet. Ezért nem tudnak befogadók lenni, mint mi.!
Becsületesen felé rendelted a mellèrendelèsed :)
52:00 Péchy Blanka
Nagy Tisztelettel
Üdvölelem Tanár úr
..., talán a "magyar" csend mutat rá
, hallatja, amúgy a "hang"ot egyáltalán..., lehet, hogy nincs, és nem is kell ünnepe legyen..?..
A magyarnak nem...
Hang minden, mindenhol, a betű a hang szimbóluma világunkban, a szó és a kommunikáció többi része ebből eredő szimbólum rendszerek lehetnek.
És ezeknek már a hangja más. A kar nyújtásnak is.
...,ha nem tudjuk kihallani az eredő t.
Már két világ van, kettős mérce..(?)..
Úgy tűnik a szó szólgája a beszédnek.
A lélekből jövő itt már fogságban lehet,
De a csendben nem. És amikor ez játszk-látszik-hallszik, akkor bárhol legyen,.... na ez a "mag"yar lehet.
Hála és köszönet
Áldja
Takaró Mihályra is ráfé a képzés.Botrány a beszéde,hadarása,kapkodása.
Tudnak olyan zenéket (együtteseket, zeneszámot) javasolni? Ami kifejezetten a beszéd zeneiségére tanít. Ahol a művész egyszerre beszél és énekel.
Népzenei énekesek, de nem a feldolgozott, világzenébe hajló, hanem autentikus népzenészek előadásai. Pl. Navratil Andrea, Dr. Agócs Gergely
Szerintem minden nyelvnek megvan a maga szépsége, értéke, csakúgy, mint sajátos világa, lüktetése.
Az egoizmusban mindig a saját magunkét érezzük feljebb valónak, Istenhez közelebb állónak. Sajnos pont ez vihet egy népet a legtávolabb önvalójától.
Bocsánat,de a nyelvek szépségéröl csak annyit,hogy az csupán külsöség. Létszat! Azért beszél az úr ebben a videóben egyfolytában a belsö tartalomról a lényegröl.
Pl. ebböl kindulva mérhetetlenül hiba az angolból átvett "szép napot" kívánni......Persze akit nem szeretek.....Lehet nagyon szép a nap, de amikor ma halt meg valakim attól az még borzasztóan szörnyü.
A magyar éppen ezért kíván "jó" napot" Söt eredetileg Adjon Isten jó napot! Újfent a belsö tartalom a lényeg. De mi szeretünk egyre rövidebben,butábban beszélni."Angolosan"....
Az egoizmusban meg úgy gondolom éppen a lehetö legmeszebb vagyunk ISTENTÖL IS ÉS A MÁSIK EMBERTÖL IS. Mivel az ember lényege a lélek. A szellem,lélek test hármasságban.Ahol a lelket szeretik összemosni a szellemmel.....
Ebböl kindulva viszont valóban távol vagyunk az önvalónktól is és nemcsak Istentöl, emebertöl. Bocs a sok szövegért.
Ha valakinek valamelyik hozzátartozója meghal, akkor nem hiszem, hogy az illetőnek az egy "jó" nap lenne. Szerintem nem egy jelző fogja eldönteni a "melyik nemzetnek értékesebb a nyelve?" kérdést és nem is az, hogy van-e rejtett alany a mondatban. Angolban is, kontextustól függően kihagyható az alany.
Az Ön által említett köszöntésre pedig kiváló angol megfelelő a "May God bless you with a wonderful day!" mondat. Használhatjuk persze a "good" melléknevet is.
Érdekes előadás, noha egyik nemzet nyelvét sem érzem jobbnak a Deákné vásznánál.
Jó bornak pedig nem is kéne a cégér.
Több helyen megfordultam már a világban és több helyütt kedves érdeklődéssel viseltettek a magyar nyelv iránt. Még az angolok is! 😉
Akkor nem is lèteznek szèp nyelvek... jiddisül gyönyörűen karattyol aki érti, akár a csicsergő francia sanzonok. A szerb lìra is belülről ugyan olyan èrzèki, csak esztètikailag felfoghatatlan annak aki köpködès nèlkül képzeli el egy hexameter elmondàsàt. Ès a smetterling hallattán borzongani lehet, csak Tóth Àrpádon kellene vègül felülemelkedni.... gondolom ronda nő sincs. Belülröl mind ugyan oly gyönyörü..:)
Hogy lehet egoizmussal jellemezni , azt, ahogy valaki a màsokkal közöst , vagyis a kultúràjàt szemlèli? Van önnek vèlemènye szerint bàrmilyen jó tulajdonsàga? Jó ön bàrmiben? Javaslom, ne ismerje fel, ha esetleg lenne, mèg eltàvolodik önmagàtól! Ön akkor ismeri igazàn önvalóját, ha úgy véli, tehetsègtelen ès semmiben nem jobb mint mások. ...
Vezetek. Nincs kéznél a tapogattató. Hát hosszan bele kell hallgatni. 5 perce már, kényszerből kapom. Miétt nem idegesìt? Mèg nem kezdte el a mások ismètelgetèsèt... tűrök. 15 perce màr, hogy a magáét mondja. Ki ez? Aki ennyi ideje tudja amit mond? Keresem matatva az üveglapot, a kocsi réseiben. Felkelt a figyelmem. Ha dudàlnak, ezért akkor is fèlre àllok..eldöntöttem!
Figyelem tovàbb, hisz figyelmet érdemel, nem csak duma ès fecsegés. Tudja amit mond. Most oda kell figyelni... visszaugrani itt ott. Jobban megérteni. Elmúlt a forgalom, hisz be esteledett. Sötét van az országút szélèn.... basszus óràk óta hallgatom, talán kétszer is oda-vissza. Lesz minek utàna nézni még ìgy is később... fél napom is tàn fuccsba... màst terveztem. Elèdedettebb mègsem lehetnèk. Botlanom kell rég óta abba, amit keresve hosszasan, sosem talàltam.