A Magyar-ügy bizonyítja, a hatalom csak attól fél, a bűncselekményeik kiderülnek - Kultúrtáj

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 26 มี.ค. 2024
  • Iratkozzon fel TH-cam-csatornánkra👉 bit.ly/2NbBeeV
    Legyen a Magyar Hang előfizetője👉 hang.hu/elofizetes
    ❗️A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hanganyag is arról árulkodik, hogy a rendszer működtetői igyekeznek elkerülni a tetteik következményeit - mondta a Kultúrtáj című műsorunkban Bánki György pszichiáter, akivel a bántalmazó államról, a kegyelmi-ügy tanulságairól, a társadalom mentális állapotát folyamatosan romboló propagandáról, illetve a „pici és gömbölyű” vezetőről beszélgettünk. - A nyilvánosságra hozott felvételen az ország igazságügyi minisztere azon bánkódik, hogy az általuk irányított legfőbb ügyésznek nem teljesen sikerült uralnia az ügyészséget. Vajon helyes-e, ha egy miniszter abban bízik, hogy a bűncselekmények nem kerülnek napvilágra? Úgy tűnik, hogy a hatalom nem a bűncselekménytől rendül meg, csak attól, ha az kiderül - fogalmazott a pszichiáter.
    • Miért nem jó, ha a hatalom bűnei miatt a Fidesz-szavazókat hibáztatjuk?
    • Mi az a Narcisztikus Együttműködés Rendszere, és miért roppant veszélyes?
    • Hogyan őrizhetjük meg a józan eszünket a politikai őrület közepette?
    • Milyen mentális állapotban lehetnek a kormány tagjai?
    A műsorvezető: Ficsor Benedek.
    ❗️A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!
    Donably:👉 www.donably.com/magyar-hang
    Paypal: 👉 bit.ly/2RjYnBE
    Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120

ความคิดเห็น • 296

  • @magyarhang
    @magyarhang  2 หลายเดือนก่อน +4

    Iratkozzon fel TH-cam-csatornánkra👉 bit.ly/2NbBeeV
    Legyen a Magyar Hang előfizetője👉 hang.hu/elofizetes

  • @zsanettzoli
    @zsanettzoli 2 หลายเดือนก่อน +231

    Ez a riporter nagyon szimpatikus. Wow. Végre valaki, aki nem dumál bele, nem akar az interjúalanytól okosabbnak, tájékozottabbnak látszani. Az egész beszélgetés annyira nyugalmas volt. Bánki doki hozta a megszokott formát. Finom, fanyar humor. És hát a tudás. Tök jó! 🎉

  • @IzabellaBVajda
    @IzabellaBVajda หลายเดือนก่อน +8

    Örülök, hogy egy elismert pszichiátert invitáltak meg, aki a dolgok lélektani hátterét is ismeri. Végre egy valódi szakértő az álszakértők világában. Remélem, olyan világ jön Magyarországon, ahol a szaktudás kerül előtérbe a közéletben is.

  • @timealewis7289
    @timealewis7289 2 หลายเดือนก่อน +108

    Vegre! Erre vartam! Elo a profi analizisekkel, profi szakemberek, pszichiaterek gyertek meg tobben. Hajra Magyar Peter

    • @szilviamagyel3972
      @szilviamagyel3972 2 หลายเดือนก่อน +14

      Kíváncsi lennék, hogy ha megnézni a Hajdú riportját V Judittal ,ahol csakis MP nárcizmusáról beszélnek, mit mondana rá Bánki??
      Elég meggyőző volt.
      Amúgy ,Hajrá MP!

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 2 หลายเดือนก่อน

      ​​@@szilviamagyel3972 számít a tartalom megitélésében, történt-e az emberrel bántalmazás. Hiszem, hogy az ilyen emberek teljességgel látják, mi a valóság. Ma meghallgatta az ügyészség VJ-t.
      Azt nem tudom van-e cikk róla, de MP FB bejegyzésében olvastam a hírről.

  • @ferco1971
    @ferco1971 2 หลายเดือนก่อน +133

    Egyszer csak elegen leszunk akik változást akarunk.

    • @evaolah7621
      @evaolah7621 2 หลายเดือนก่อน +9

      2 millió miatt ment tönkre a nemzet!!!!!
      Ez szörnyű !

    • @anikocskovacs5505
      @anikocskovacs5505 2 หลายเดือนก่อน +1

      @@evaolah7621. Mi ment tönkre? SEMMI, csak megy a műhiszti!

    • @filemona9398
      @filemona9398 2 หลายเดือนก่อน +9

      @@anikocskovacs5505 A 8% milliárdos réteghez tartozik vagy csak elaludt?

    • @ferco1971
      @ferco1971 2 หลายเดือนก่อน +1

      @@filemona9398 😆 tényleg

    • @filemona9398
      @filemona9398 2 หลายเดือนก่อน

      th-cam.com/video/baCv7r5mPf4/w-d-xo.html

  • @gusztavwatterich2454
    @gusztavwatterich2454 2 หลายเดือนก่อน +163

    Huhuhuhúúú de jó megállapítás NER==Nárcisztikus Együttműködés Rendszere ...

    • @patakocska64
      @patakocska64 2 หลายเดือนก่อน +3

      Na ebbe pont beleillett Varga Judit szerint Magyar Péter.

    • @mandulazold6237
      @mandulazold6237 2 หลายเดือนก่อน +10

      ​@@patakocska64Mégis a Varga Judit használ olyan szavakat, amiket egy nárcisztikus szokott használni. :)

    • @floresflores401
      @floresflores401 2 หลายเดือนก่อน +1

      Patkány NER❤

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 หลายเดือนก่อน

      A legtöbb ilyen pszicho celeb maga is nárcisztikus! 🫢

    • @laszlosziklay5358
      @laszlosziklay5358 หลายเดือนก่อน +2

      Ebbe s rendszerbe Varga Judit illik bele.

  • @user-tj2hg5mz9m
    @user-tj2hg5mz9m หลายเดือนก่อน +2

    Bánki doktor irigylésre méltóan tisztán fogalmaz.
    ÉS bátor, mert nem csak most lépett a nyilvánosság elé azzal, hogy kritizálja/megvilágítja a "Nárcisztikus Együttműködés Rendszere" természetét.

  • @saroltatatai779
    @saroltatatai779 2 หลายเดือนก่อน +128

    Tökéletes vendéget hívtak meg. Köszönöm.

  • @ildikosimon4477
    @ildikosimon4477 2 หลายเดือนก่อน +38

    Köszönöm.Bánki Úr mindig megnyugtat..nem velünk van a baj,a riportnek külön gratulálok az értő figyelemért,hallgatásért..a jó ütemben feltett kérdésekért..illetve a válaszok kivárásáért!❤

  • @edinaszonyi722
    @edinaszonyi722 2 หลายเดือนก่อน +56

    Bánki György fantasztikus, mint mindig. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a beszélgetés nem egy kicsit később lett felvéve, a Varga Judit interjú után, meghallgattam volna a gondolatait arról is.

    • @fiokkozos823
      @fiokkozos823 2 หลายเดือนก่อน +17

      Hát igen!!! Most kéne lenyomni a 2. részt!

    • @abigelrovid7736
      @abigelrovid7736 2 หลายเดือนก่อน

      Úgy gondolom,hogy Bánki úr az utóbbi időben inkább az ellenzék szakmai bizonyítékaként tündököl, mintsem orvosi hivatásához méltó alapossággal,valamennyi körülmény ismeretében mondana diagnózist.Sajnálom,hogy megszédült saját népszerűségétől és a kimondott szavakért való felelősség már nem számít.Egy előre kitervelt,"ki tudja igaz-e embert",annak szavaiból,akit nem is ismer,hogy tud felemelni?Varga Judit vallomása után elvárom,hogy a népszerű doktor úr ismét lépjen elő és vegye komolyan a szakmáját!Szeretném,ha az Orvosi Kamara a celebkedéstől távol tartaná a tagjait.

    • @budator7
      @budator7 2 หลายเดือนก่อน +2

      Nem valószínű, hogy beleállna.. Annál Ő okosabb és nem akarna további megosztast generálni. Joggal. Hiába kézenfekvő a válasz...

  • @adriennapartmentsstarigrad1045
    @adriennapartmentsstarigrad1045 2 หลายเดือนก่อน +47

    Egy élmény volt hallgatni, köszönöm. Bár amit mond a doki azon inkább sírnunk kell. Ez van amikor tanult, okos szaktudással rendelkező embert kérdeznek meg.

  • @elzacsillakorponai5145
    @elzacsillakorponai5145 หลายเดือนก่อน +5

    52:04-nél valami - számomra legalábbis - rendkívül fontos hangzik el. Ezzel a "divide et impera"-val foglalkoznunk kell, mert, bár ezredéves, mégis működött, és be is ugrottunk ismét neki. Hagytuk, hogy megosszon és aztán uralkodjon. Hálásan köszönöm a beszélgetést!

  • @nanvas7374
    @nanvas7374 2 หลายเดือนก่อน +31

    36:02 "jobban élünk" Köszönöm hogy elfogadja az állam a munkámmal megteremtett jövedelmem után az adókat. Hogy az állami feladatokat folyamatosan leépítő kormány mivel járult hozzá ahhoz hogy jobban éljek, arra még nem jöttem rá.

    • @f.p.1931
      @f.p.1931 2 หลายเดือนก่อน

      sokkal jobban él a magyar társadalom nagyobb része, mint mondjuk 1994-ben, ezt nem lehet vitatni. Vannak sajnos nagyon sokan, akiket haszonállatnak sem tekintenek Orbánék, ez is TÉNY. Adókból lehet minden társadalmat viszonylag igazságosan működtetni, AZ más kérdés, hogy Orbánék az adókat IS saját lenyúlják végeredményben, tehát valóban azt látja az ember, hogy SEMMIT nem kap pl. a TB adója után, miközben ezer milliárdokat szórnak szét sportra, focira, stadionokra és ezernyi túlárazott "befektetésre", aminek soha nem lesz megtérülése, lsd. Kelebia vasútvonal vagy multik támogatása.

    • @kriszg7235
      @kriszg7235 หลายเดือนก่อน +1

      ha OV azt mondja hogy jobban élünk, akkor az a színtiszta igazság. Ő meg a ner biztosan

  • @BodyParkour
    @BodyParkour 2 หลายเดือนก่อน +57

    kiváló beszélgetés volt, nem csak azért mert mentes volt az emócióktól de intelligensen volt megvilágítva mindaz amit nap nap hallunk tv-ben rádióban podcastban....s beszélünk róluk otthon.

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 2 หลายเดือนก่อน +6

    Nagyon tetszett a mondat!!! Nem akarunk galambokkal parbeszedet folytatni!!!! Mindent felboritanak es leszarnak!!!!😢

  • @lixfrancescaildiko5855
    @lixfrancescaildiko5855 2 หลายเดือนก่อน +41

    Üdvözletem! Szenzációsan jó riport volt! Érthető és számomra igaz! Köszönöm.

  • @evasipos8358
    @evasipos8358 2 หลายเดือนก่อน +19

    Nagyon szépen köszönöm Bánki Györgynek és a Magyar Hang riporterének ezt a mindent felülmúló, bárki számára könnyen érthető, minden szegmensre kiterjedő, nyugodt hangulatú interjút !
    A tisztességem, a szívem szerint szívesen megosztanám, de célponttá válnék...😌

    • @user-nd5ho1pi8w
      @user-nd5ho1pi8w 2 หลายเดือนก่อน +4

      Üdvözletem! Nem szabad ebben a tudatban élni, mert akkor sosem fogják azok észrevenni az ön véleményét, akik valóban az ön pártjára állnának. Mi önnel vagyunk, hozza nyilvánosságra. Bátraké a szerencse.
      Katona Gyuláné, Anya
      Emberség, gerincesség, tartás

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 2 หลายเดือนก่อน

      @@user-nd5ho1pi8w ha ezt nekem írtad, az a válaszom, hogy nem kell senkinek a pártomat fogni, de támadni sem. A nép egyszerű gyermekeként nekem elég, hogy leírhatom a véleményem, zártabb közösségben.
      A FB nem írok szinte semmit.

    • @kriszg7235
      @kriszg7235 หลายเดือนก่อน +1

      MP "nem félünk"!

  • @trapphenci
    @trapphenci 2 หลายเดือนก่อน +48

    Nagyon sokat segített a Bánki-könyv a nárcisztikus abúzusból való felépülésemben. Nagyon jó volt olvasni, receptre írnám fel. Viszont hallgatni csak elalvás előtt tudom, van is egy Bánki-interjú playlistem alváshoz... annyira chilles a hangja.

    • @HannibalBC52
      @HannibalBC52 2 หลายเดือนก่อน +6

      ..Varga Judit is olvasta..

    • @gabornebenko8608
      @gabornebenko8608 2 หลายเดือนก่อน +1

      Hol lehet venni ezt a könyvet, s mi a pontos címe?

    • @judithargitay9860
      @judithargitay9860 2 หลายเดือนก่อน +14

      @@gabornebenko8608 A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról. A cím nyilván ironikus. Én is olvastam, nagyon jó, de akinek volt dolga kórosan nárcisztikus emberrel vagy dinamikával, azt nagyon meg is viseli. Úgy van megírva. Plusz magadról is nagyon sokat tanulsz belőle. Nem túl hízelgő dolgokat is. :)

    • @user-li4oz6pp1w
      @user-li4oz6pp1w 2 หลายเดือนก่อน +5

      HÚSVÉT ELŐTT JELENT MEG 2018-BAN.
      OLVASTAM.
      A J Á N L O M.....!!!!!

  • @evapinter7677
    @evapinter7677 2 หลายเดือนก่อน +9

    Valóban nagyon jó,hasznos riport és külön öröm enbyi acsarkodástól mentes,pozitív megnyilvánulást olvasni egy videó alatt❤

  • @DaGreat1000
    @DaGreat1000 2 หลายเดือนก่อน +18

    Na, ez igen! Köszönöm szépen! 👏👏👏
    Végre egy igazán színvonalas beszélgetés a sok között

  • @budator7
    @budator7 2 หลายเดือนก่อน +35

    Ez az elmúlt hónap csúcs riportja volt! Láttam vagy 100-at. 😊

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 หลายเดือนก่อน +2

      Az arc (a szem) a lélek tükre.
      Ennek alapján... 😉
      Továbbá abszolút nem természetes az attitűdje.
      Nincs az a természetes flow - csak egy szokásos szereplő, inFLUencer stílus, amely, mint látszik sokakat magával ragad.
      Remélhetőleg eljön majd az idő, hogy felszabadultak, valóban belsőleg megVALÓSítottak is népszerűsítettek lesznek az ezo-pszicho iparban! 💗

    • @budator7
      @budator7 หลายเดือนก่อน

      @@PureAwareness76 Próbállak nem félreérteni, úgy érzed, hogy Bánki úr tekintete nem őszinte Neked? Attitűdje? Nem tudom, hogy hogy látod, de én, mivel személyesen ismerem őt, ismerem a véleményét általában, nehéz dolga van, mert tudósként egy olyan nagyon sebzett társadalomnak próbálja leredukálni egy érthető szintre, ennél pozitívabb attitüd szerintem túlzott elvárás lenne. Utolsó feltevésedre, én úgy érzem, spiritualitásban és pszicholóilag is elég jártasan, hogy bár a többi "iparág" müködne ilyen jól:) Szerintem óriási fejlődés van és ezt politikailag nem lehet megtorpedózni egykönnyen.

  • @apprepinquantibus
    @apprepinquantibus 2 หลายเดือนก่อน +110

    Hova érdemes innen menekülni? Skandináv országokba érdemes 2024-ben? Nem akarok autoriter társadalomban élni...

    • @victorsethy
      @victorsethy 2 หลายเดือนก่อน +28

      Kis közösségek vannak szigeteken, eldugott völgyekben, oázisokban. De ezek jellemzően nem hirdetik magukat, mert hát nem vággyák sem a tömegeket, sem a bitorlók paranoiáját. Elindulsz, vagy rátalálsz egy helyre, ami szimpi, vagy mész tovább...

    • @margitkiss932
      @margitkiss932 2 หลายเดือนก่อน +33

      Rajtad kívűl még 7 millió ember

    • @attilamolnar5858
      @attilamolnar5858 2 หลายเดือนก่อน +31

      Innen? Bármivel jól jársz a Lajtán túl, ecsém

    • @noemiszoke
      @noemiszoke 2 หลายเดือนก่อน +28

      Ausztriaba vandoroltunk ki, Burgenlandba erkeztünk HAZA. Szoval pl Eisenstadt. "Die grösste Kleinstadt der Welt" .. es tenyleg. 😉🤞

    • @apprepinquantibus
      @apprepinquantibus 2 หลายเดือนก่อน +22

      @@noemiszoke Szóval nem kell a világvégére menni? Ausztriában is sokkal jobb már a közhangulat? 🙂

  • @mariamigneprazsmari7154
    @mariamigneprazsmari7154 2 หลายเดือนก่อน +6

    Végre! Nagyon vártam és bíztam a beszélgetésben! Szívből köszönöm a zseniális beszélgetést!

  •  2 หลายเดือนก่อน +12

    Nagyon szeretem a műsort és Bánky doktorurat és munkásságát nagy tisztelettel üdvözlöm és a többi műsorban is ilyen szakemberek véleménye a minimum és az alap orvosi és egészségügyi szakmára vonatkozó kérdesekben nagyon jó hogy az ő hiteles és elismert szakemberek véleményét kellene mindig kikérni Ez nagyon jó döntés volt gratulálok a műsorhoz nagyon érdekes és színvonalasra sikerült!!😀😀👍👍

  • @katalinmandli2214
    @katalinmandli2214 26 วันที่ผ่านมา +1

    ❤Köszönet! ❤

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 2 หลายเดือนก่อน +4

    Vilag színvonalú az egészségügyi helyzet Magyarországon??? Az itt élő magyarok más képet látnak!!! Ne kelljen belepni a kórház ajtaján! Mert sajatlabadon nem josz ki!

  • @juditradi1866
    @juditradi1866 2 หลายเดือนก่อน +4

    Hű. Nagyon köszönöm.
    Már haragudni sem tudok hanem végtelenül szomorú vagyok. Hogy juthattunk el idáig...

    • @filemona9398
      @filemona9398 2 หลายเดือนก่อน +2

      Olyan pozícióban voltak, hogy tisztán látták, hogy működik a rendszer. Kézenfogva elindíthatták volna a kormánybuktatást, de ellentétes irányba indultak. V.J a tónika showt, a luxust és Ász ventúrát választotta. 🤮 Péter a forradalmat. Hajrá Péter, veled vagyunk.❤

  • @user-kg6gc2zn6r
    @user-kg6gc2zn6r 2 หลายเดือนก่อน +8

    Nagyon köszönöm a riportot! ❤

  • @zoltanbarna1970
    @zoltanbarna1970 2 หลายเดือนก่อน +17

    Jó lenne, ha mindkét oldal meghallgatná minden hónapban egyszer ezt a beszélgetést, aztán lassan lassan eljutna az agyakba….

  • @user-li4oz6pp1w
    @user-li4oz6pp1w 2 หลายเดือนก่อน +26

    BÁNKI GYÖRGY FELLÖKTE A LÉCET: NINCS, AKI LEVERJE.....!!!!!
    HAT ÉVE EZ A VÉLEMÉNYEM.
    SZEGEDEN A VÁROSHÁZÁN SZEMÉLYESEN TAPASZTALTAM: ÉLŐBEN IS VÉRPROFI.....!!!!!

  • @irmak4514
    @irmak4514 2 หลายเดือนก่อน +13

    Jaj de sok mindent kimondott, amit en is gondolok... 😑

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 2 หลายเดือนก่อน +2

    Ezt a beszélgetést minden igaz jo érzésű magyarnep figyelmébe ajánlom!!! 😮

  • @AA-jc2gs
    @AA-jc2gs 2 หลายเดือนก่อน +6

    Ezt kellene leadni a hír tv-ben és a Szuper tv2-n, nem a médiaprostik propaganda interjúját!

  • @dankir.5945
    @dankir.5945 2 หลายเดือนก่อน +17

    Dr B. Peldamutato mint jellem, mint humanista, mint szakember, egyarant. Minden percet elvezettel hallgattam, koszonettel es udvozlettel Dan
    Izraelbol

  • @KatalinBodnar-fo6wx
    @KatalinBodnar-fo6wx 2 หลายเดือนก่อน +12

    A hatalom lényege a 7:15 perctől ...
    GONDOLKODJUNK!

  • @gaborkollek1099
    @gaborkollek1099 2 หลายเดือนก่อน +7

    Kedves Benedek. Meglátás: egy beszéd és artikulációt javító tanárt keressen fel ha tud. Mert nagyon halkan és zártan beszél. A legjobb szándékkal

    • @magdolnajonas8148
      @magdolnajonas8148 2 หลายเดือนก่อน +1

      És hadar és reszel a hangja. Bár kedves embernek tűnik, de ezen még javíthatna, hogy kellemes legyen őt is hallgatni ( riporter úr) ❤

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 หลายเดือนก่อน

      A vendég úr meg abszolút nem természetes - egy szokásos szereplő pszicho celeb.

  • @user-lg1xo4lu4c
    @user-lg1xo4lu4c 2 หลายเดือนก่อน +1

    Remek beszélgetés volt! Végre ! Köszönöm szépen! Profi vendég, profi riporter munkájának eredménye! 🥰🤗

  • @enikofritz8347
    @enikofritz8347 2 หลายเดือนก่อน +15

    Köszönet az értékes riportért!
    Nincs két hete, hogy élőben néztem a férfi kézilabda-válogatott izgalmas mérkőzését, ahol legyőzte Portugáliát, s ezzel biztosította helyét a párizsi olimpiára.
    Ezt - akár közvetve is átélni - óriási öröm és büszkeség volt! Itt bizony lehetett érezni, hogy egy(egység) a nemzet, s igazán felemelő magyarnak lenni!

  • @Jozsef-uj6yh
    @Jozsef-uj6yh 2 หลายเดือนก่อน +4

    Hú de igazad van!!!

  • @editkiss1396
    @editkiss1396 2 หลายเดือนก่อน +4

    Köszönöm! Örülök, hogy értékes, minőségi tartalmat és interjút nézhettem. Csak egy megjegyzés, olyan jó lenne, ha kevésbé a népszerűségre, vagy trendiségre törekedő címet kapna! Értem én, hogy talán nagyobb tömeget vonzó lehet ez a cím, de egyrészt nem erről szól ez az interjű, hanem egy sokkal de sokkal tágabb és mélyebb környezetről, tehát nem is illik a cím a tartalomhoz, másrészt , ami ennél még rosszabb, hogy egészen más minőséget sugall, mint ami valójában történik benne /általa!

    • @monikabudzsaklia
      @monikabudzsaklia 2 หลายเดือนก่อน

      Maximálisan egyetértek! És ezzel a címmel nehéz is elküldeni olyan kormánypárti ismerősöknek, akiknek jó lenne ezt meghallgatni, de meglátván a címet, már ki sem fogják nyitni...

  • @livialutor
    @livialutor 2 หลายเดือนก่อน +2

    Köszönjük!

  • @kovacsfanni880
    @kovacsfanni880 2 หลายเดือนก่อน +13

    ❤🙏🏻

  • @attila4959
    @attila4959 2 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm szépen 🎉😊

  • @laszloszalay8496
    @laszloszalay8496 2 หลายเดือนก่อน +9

    Egyetértek! Megvettem a könyvét, bár nem olvastam végig. SZ.L.

    • @micike798
      @micike798 2 หลายเดือนก่อน +7

      Javaslom a mielőbbi végigolvasását, ugyanis bőven szó van benne a nárcisztikus dinamika össztársadalmi kontextusáról is!

    • @gabornebenko8608
      @gabornebenko8608 2 หลายเดือนก่อน +1

      Mi a konyv pontos címe? Megtudhatom?

    • @micike798
      @micike798 2 หลายเดือนก่อน +5

      @@gabornebenko8608 "A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról".

    • @laszloszalay8496
      @laszloszalay8496 2 หลายเดือนก่อน +3

      BÁNKI GYÖRGY a legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról

    • @laszloszalay8496
      @laszloszalay8496 2 หลายเดือนก่อน

      Igen, igen. Én is ezt gondolom.SZ..

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 2 หลายเดือนก่อน +1

    Ez a beszelgetes! Lehetne húsvéti megvilagosodas sok embernek kinezo lény számára aki tud gondolkodni.

  • @mystyc9
    @mystyc9 2 หลายเดือนก่อน +5

    Kiváló beszélgetés, köszönjük!

  • @gubacsatka7685
    @gubacsatka7685 2 หลายเดือนก่อน +10

    Ez pöpec volt, Gyuri.

  • @balint_szoke
    @balint_szoke 2 หลายเดือนก่อน +23

    7:17, 20:39, 26:35(!), 33:11 (NER) -nél mondja ki a legérdekesebb, legfontosabb dolgokat!
    Imádom az ilyen intelligens embereket, mint amilyen Bánki György is!

    • @balint_szoke
      @balint_szoke 2 หลายเดือนก่อน +3

      … és 40:30-nál, 49:25-nél és 57:50-nél is!

    • @timeabudailajber766
      @timeabudailajber766 2 หลายเดือนก่อน +2

      Köszi! Így is megnéztem. Érdemes így is

    • @balint_szoke
      @balint_szoke 2 หลายเดือนก่อน

      @@timeabudailajber766 Én is köszi a visszajelzést, kedves tőled!

  • @KatalinBodnar-fo6wx
    @KatalinBodnar-fo6wx 2 หลายเดือนก่อน +4

    Ajánlom meghallgatásra.
    ÖNGERJESZTÉS: 44:00 perctől!

  • @JanosTanacs
    @JanosTanacs 2 หลายเดือนก่อน +1

    Megéri követni, színvonalas!

  • @TamasB.-lh7ii
    @TamasB.-lh7ii 2 หลายเดือนก่อน +12

    De jó lenne, ha ezt többen értenék!
    Ez a riport igazi atombomba.
    Csak ÉRTŐKNEK.
    Le Bon törvény sajnos felülírja.
    Az EGYSÉG TUDAT megnyitása komoly feladat.
    Annyira bölcsen emberi, hogy beraktam az etalon ok közé.
    Köszönöm

  • @anikocskovacs5505
    @anikocskovacs5505 2 หลายเดือนก่อน +8

    Nem várakozni kell, csupán gondoskodnia kell mindenkinek önmagáról!!! Ez már nem a komcsi rendszer, amikor elmagyarázták, mitől jó vagy nem jó neked! Egyetlen ÖNVÉDELEM LÉTEZIK, felnőtt emberként kell élni!

    • @jeannedarc5066
      @jeannedarc5066 2 หลายเดือนก่อน +1

      Nem magyarázzák el???! Dehogy nem! A plakátok az út mentén, a rádióból ömlő negatív minósitése a más veleményen lévőknek akkor mi??

    • @anikocskovacs5505
      @anikocskovacs5505 2 หลายเดือนก่อน

      @@jeannedarc5066 Mit szeretne?

    • @anikocskovacs5505
      @anikocskovacs5505 2 หลายเดือนก่อน

      @@jeannedarc5066 Én inkább azt gondolom, hogy értékrend, megfelelő hozzáállás, kötelességtudat, türelem, stb nulla. Helyette maximális elvárás, igények, hiszti a lehetőségek teljes figyelembevételének mellőzésével. Pont erről ír JEAN SÉVILLIA TÚL JÓN ÉS ROSSZON Hová vezet az anarchista liberalizmus?
      Jean Sévillia szerint „az 1950-es és 60-as éveket követően Franciaországban egy fél évszázad alatt minden tekintetben új társadalom jött létre. A mentalitás megváltozott. A baloldal, miután forradalmi reményeivel leszámolt, átállt a piacgazdaság oldalára. …a jobboldal, hogy ne tűnjön maradinak, elfogadta a ’68-ban KIFORGATOTT értékeket. Ebből a közeledésből született meg az 1990-es évek során az, amit „anarchista liberalizmusnak” neveztek el. Értelmiségi, politikai és kulturális körökben ez az irányzat adja meg az alaphangot. Ez az eszmeáramlat tíz-tizenöt év alatt a jobb- és baloldal számára egyaránt az EMBERI JOGOKAT jelölte ki közös feltételrendszerként. Nem a valódi állampolgár KÖTELESSÉGEKKEL ellensúlyozott jogait, hanem olyan elvont jogokat, amelyek megfellebbezhetetlennek tekintenek, s amelyek mellett minden más elhomályosult. … Ettől kezdve autonóm, szabadon meghatározhatja saját társadalmi törvényeit, elutasíthat bármely hagyományt és bármely tekintélyt, elkerülhet minden olyan kényszert, amelyet a közösség nevében rónak ki rá. Az emberi jogoknak, mint ideológiai alapvetésnek célja nem az egyén társadalmi életének megkönnyítése, hanem az, hogy a TÁRSADALMAT AZ EGYÉN SZOLGÁLATÁBA ÁLLÍTSA. AZ EGYÉN MA A VÉGSŐ HORIZONT. … A JÓ ÉS A ROSSZ ÖNMAGÁBAN NEM LÉTEZIK: MINDEN ÉRTÉK AZ EGYÉN KÉNYE-KEDVE SZERINT INGADOZIK.” Ez nem más mint mértéktelenül eltúlzott szubjektivizmus! Hova vezet??????? A kiemelések tőlem.

    • @jeannedarc5066
      @jeannedarc5066 หลายเดือนก่อน

      @@anikocskovacs5505 Azt kedvesem, hogy most pl.ne tolják a képembe úton-útfélen VJ picsogását, az oriásplakátokon ne kelljen leányzó szövegeket látnom--és mindezt az én pézemből, úgy hogy alapvető dolgokra " nincs penz". Híreket akarok hallani, nem minősítést, pont azért, hogy magam döntéssel el hogy mit gondoljak vmiről. Mert ettől vagyok felnőtt ember, saját döntésekkel és ekkor vállalok felelősséget a döntéseimért.
      Most csak annyit tehetek, hogy minimalizálom a média harsogását és más forrásokból is tájékozódott. Ezt az idősebbek nem teszik meg; a saját anyámat sem tudom rávenni hogy kapcsolja már ki a tv-t, mert csak a rémségek, az isten, meg a mocsokolódás ömlik belőle..de ők már ilyenek. Sajnos ők döntenek a mi sorsunkról- úgy hogy nem fogják már fel a tét nagyságát de amit ránk szabadították, azt a felelősséget már nem vállalják. Olyankor már " szegény, megtévesztett idős emberek" -- addig meg acsarkodva, a járóbottal egymást ütve (megtörtént egy piacon!) politizálnak.
      Egyszóval egy normális országban szeretnék élni, ahol egy faluban köszönnek egymásnak az emberek-- mert most gyűlölködve lesik egymást...

    • @jeannedarc5066
      @jeannedarc5066 หลายเดือนก่อน

      @@anikocskovacs5505 az első válaszomat törölték, úgyhogy kicsit átirva, de a lényeg: olyan nyugodt életet szeretnék, ahol nem tolják a kezembe óriasplakátokról, h mit kellene gondolnom, nem minősít hazaárulónak egy " köztársasági elnokasszony" csak mert a gyermekem a szabolcsi nyomor elől külföldre menekülve teremt önálló egzisztenciát [ és nem nekik gürizik kiszolgáltatva a hatalomnak.] Azt szeretném, ha az utcán nem ordítozó ember és kutyacsordákat kellene kerülgetni szemlesütve hanem normálisan viselkedő értelmes emberekkel találkozhatnék, akik köszönnek. Úgy mint Ausztriában..
      Egyáltalán nem igénylem az állami " gondoskodást"!

  • @ritaserman6649
    @ritaserman6649 2 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm.

  • @esztre1
    @esztre1 2 หลายเดือนก่อน +3

    Az értelmes kérdések nem teszik alkalmassá élő beszédben kérdezésre azt a riportert, aki rekedten hadarva nem tud érthetően artikulálni.

  • @lupus4977
    @lupus4977 2 หลายเดือนก่อน +4

    Minden attól függ, ki minősít.

    • @f.p.1931
      @f.p.1931 2 หลายเดือนก่อน +3

      meg hol tart a hallgató agyilag

    • @hugi27
      @hugi27 2 หลายเดือนก่อน +2

      @@f.p.1931Ez itt a legfontosabb tenyezo!!! A legtobb a Valovilag szintjen van…

  • @csillaantal5064
    @csillaantal5064 2 หลายเดือนก่อน +2

    Igen, a béka lassan , de végül megfő a fazékba mire észbekapna.

  • @emmaherczeg5734
    @emmaherczeg5734 2 หลายเดือนก่อน +2

    Meg kellene tanulni, hogy kár olyan címet adni, ami zsigerből elriasztja azokat, akiknem pont hogy meg kellene hallgatni ezt a beszélgetést. Tudom , hogy már a Magyar Hang is vörös posztó, de miért kell kiragadni egy mondatot? Nagyon nem jó.

  • @LR-2323
    @LR-2323 2 หลายเดือนก่อน +1

    58:00 🥺

  • @edinat.kovacs2661
    @edinat.kovacs2661 2 หลายเดือนก่อน

    😊

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 2 หลายเดือนก่อน

    Egy a fontos!! A magyar ember mosolyogjon es ne utalja magyar a Magyart!!!!😊

  • @MrBarandi
    @MrBarandi 2 หลายเดือนก่อน +9

    Április 6 Kossuth tér delutan 3 ora, tüntetés egy normális magyarországert

    • @MagyarRudolf
      @MagyarRudolf 2 หลายเดือนก่อน

      tüntetés szó jelentése: ...??

    • @MagyarRudolf
      @MagyarRudolf 2 หลายเดือนก่อน

      @@anikogyurcs8636 Bizonyítsd vagy megérdemelj!

  • @zsoltmaros1475
    @zsoltmaros1475 2 หลายเดือนก่อน +1

    3,1 millió szavazat egész pontosan.

  • @anikocskovacs5505
    @anikocskovacs5505 2 หลายเดือนก่อน +1

    🤣😂🤣😂🤣😂 Na, most aztán megjött a tuti! 🤣😂🤣😂🤣😂

  • @karacsony3797
    @karacsony3797 หลายเดือนก่อน

    Azért lehet, hogy jobb lett volna mégis, ha vár pár napot a szakértő, hogy adekvátabban tudjon a fő témájáról beszélni (nárcizmus)

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 2 หลายเดือนก่อน

    Nem hiszem hogy sok okosabb ember lenne mint,Ön!!! Az a baj hogy nincs is! Zsebre dugodt kézzel valaszolgatni?

  • @anitanagy528
    @anitanagy528 2 หลายเดือนก่อน +1

    Évek óta csak a reménykedtem és vártam csupán 89 -óta, jé még vannak emberek ..ja csak a baloldal soha.. !
    És elmentem végre nyugdíjba és meg is írható anélkül ,hogy elveszítsem a munkám..3 éve láttam ,mint patikában dolgozó. ,hogy itt folyik az országban !.Úgy szar a covid óta ,ami történik velünk !!
    Láttuk előre az egészségügyben, de semmi szavunk nem volt ,de legalább nyílik a csípája mindenkinek !
    Kinyírták a fiam azóta,a családban a Ner - ben dolgozó magánóvodát vezető kicsinálhatja !
    IGEN ,MINDENKIT KICSINÁLHAT !
    ENNYI !
    EZ A VILÁG AZ EGÉSZ VILÁGBAN,
    PÉNZ A DEMOKRÁCIA....!!
    CSAK A PÉNZ ,ERRE FIGYELJÜK, BÁRKI VAN A HATALMON !

    • @anitanagy528
      @anitanagy528 2 หลายเดือนก่อน +1

      A félelem mindent felülír !

  • @istvanszakacs7228
    @istvanszakacs7228 2 หลายเดือนก่อน +3

    Nincs visszaút!?

    • @szilviabalazs5233
      @szilviabalazs5233 2 หลายเดือนก่อน +11

      Az igazi hívőt a valóság nem befolyásolja.

    • @user-li4oz6pp1w
      @user-li4oz6pp1w 2 หลายเดือนก่อน +2

      ÚJSZÜLÖTT AKARSZ LENNI MEGINT?
      BÁRMIKOR ÚJJÁ SZÜLHETED MAGAD: A LEGKREATÍVABB, LEGINPULZÍVABB HOBBY.....!!!!!
      JÁTSSZÁL.....!!!!!

  • @sukonrad
    @sukonrad 2 หลายเดือนก่อน

    20:39 ..stb..stb..

  • @jollyjoker8163
    @jollyjoker8163 2 หลายเดือนก่อน +6

    41:04 amihez állítólag értelmiségi, "sikeresnek" tűnő, pozícióban lévő emberek lelkesen asszisztálnak.
    A közönség meg tapsikol hozzá és bele sem gondol, hogy legközelebb az ő gyereke is kerülhet ilyen helyzetbe.
    Kormányzati bullying.
    Ráadásul a mi pénzünkből finanszírozva.

  • @judit01ify
    @judit01ify 2 หลายเดือนก่อน +1

    De a tehetetlenség,szorongás,düh,árkok már az első napoktól jelen voltak,tehát 1990 óta. Párbeszéd? Talán volt ilyen? Nem.

  • @zsuzsannapataki4717
    @zsuzsannapataki4717 2 หลายเดือนก่อน

    Eddig minden forradalom " csinált", előre elkészített forradalom volt az elmúlt évszázadokban. 1848, még a papírt is előző nap beáztatták a nyomdában jó előre, hogy legyen elég. Még 1956 is titkosszolgálatok által kirobbantott esemény volt a legújabb kutatások szerint. Akkor mit gondolunk ez spontán esemény lesz? Ha nem is tervezték, akkor is az élére állnak.

  • @TamasB.-lh7ii
    @TamasB.-lh7ii 2 หลายเดือนก่อน +5

    Ha ennek 5.%.-át értenék az emberek, már jobb világ jönne.
    Próbálom értőkhöz eljuttatni.
    5-7-5
    Nem elég a NEM
    A SÖTÉTRE, IGEN is
    Kell még a FÉNYRE!

  • @PureAwareness76
    @PureAwareness76 2 หลายเดือนก่อน +2

    Az arc (a szem) a lélek tükre.
    Ennek alapján... 😉
    Továbbá abszolút nem természetes az attitűdje.
    Nincs az a természetes flow - csak egy szokásos szereplő, inFLUencer stílus, amely, mint látszik sokakat magával ragad.
    Remélhetőleg eljön majd az idő, hogy felszabadultak, valóban belsőleg megVALÓSítottak is népszerűsítettek lesznek az ezo-pszicho iparban! 💗

  • @thomasu5280
    @thomasu5280 2 หลายเดือนก่อน +2

    Na jó, de akkor ezek szerint mondjuk Gyurcsány, Dobrev, Donáth, Jakab, MZP, vagy a legújabb megváltó, Magyar P. nem nárcisztikusak? Eleve, lehet valakinek fölállni a színpadra anélkül, hogy ne lenne egy magamutogató, önjáró önbi király?

    • @jeannedarc5066
      @jeannedarc5066 2 หลายเดือนก่อน

      Sárkány ellen csak egy másik sárkány tud harcolni. A galambot bekapja.

  • @fiokkozos823
    @fiokkozos823 2 หลายเดือนก่อน

    Kellemetlen hogy az ember arcába ugrik fel a műsor logoja vagy négyszer. Esetleg ezen lehet változtatni?

  • @LajosRapcsak
    @LajosRapcsak 2 หลายเดือนก่อน +4

    Nem értem, hogy a demokrácia -hiszen sokaknak olyan fontos - miért nem tudja megvédeni önmagát? Vagy nem védik eléggé!? Hiszen a gyenge védelem miatt erősödhetnek meg az ilyen kormányok, mint a miénk!

    • @noname-sk5po
      @noname-sk5po 2 หลายเดือนก่อน +3

      Nincs demokrácia. Ez nem az, amiben most élünk, csak annak mondják!

    • @jkodmon
      @jkodmon 2 หลายเดือนก่อน +12

      A demokráciához nem elegendő a demokratikus intézményrendszer megléte, hiszen ez megvan. Kellenek demokratikusan, kritikusan GONDOLKODÓ emberek (állampolgárok és politikusok) is, no ebből elég jelentős a hiány.

    • @f.p.1931
      @f.p.1931 2 หลายเดือนก่อน

      a demokrácia egy varázsszó a többségnek, önmagában zsákutca, lsd. hülyék demokráciája, ami a világban van. Kb annyi, hogy van egy osztályban 5 jó tanuló, meg 25 semmi nem érdekli mentalitású. Éljen a többség demokratikus hatalma. Akkor inkább egy Mátyás király szakrális uralommal. 😱 De teljesen mindegy, semmi jó nem várható a világban. ☹️

    • @MagyarRudolf
      @MagyarRudolf 2 หลายเดือนก่อน +1

      @@jkodmon Platón - A demokrácia, a csőcselék uralma. / Az Állam, egy külső, idegen politikai Hatalom által megszállt és önkényuralmi rendszerrel vezérelt ország megnevezése.

    • @MagyarRudolf
      @MagyarRudolf 2 หลายเดือนก่อน +1

      @@noname-sk5po Ajánlom elolvasásra Platón és Arisztotelész államelméleteit!

  • @MagyarRudolf
    @MagyarRudolf 2 หลายเดือนก่อน +1

    A demokrácia, a csőcselék uralma. - Platón

  • @toth1982
    @toth1982 2 หลายเดือนก่อน +4

    Ez a firkászás az elején annyira idegesítő. Ki lehetne venni a következő videókból? Totál értelmetlen.

  • @anikocskovacs5505
    @anikocskovacs5505 2 หลายเดือนก่อน

    😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂

  • @laszloszalay8496
    @laszloszalay8496 2 หลายเดือนก่อน

    pontosítás: MÉG SZ.L.

  • @erzsebetkorponai7494
    @erzsebetkorponai7494 15 วันที่ผ่านมา

    A meggyógyított múlt a jövő. Ha van jó diagnózis, elfogadjuk és akarjuk a gyógyulást.

  • @mariakalman9486
    @mariakalman9486 2 หลายเดือนก่อน

    Bánki bűnbe szegény.

  • @robertevi3896
    @robertevi3896 2 หลายเดือนก่อน

    .

  • @BELAKONCZ-ql7mb
    @BELAKONCZ-ql7mb 2 หลายเดือนก่อน

    Még a végén bevezetik a felségsértést is!

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 หลายเดือนก่อน

      Ha az ilyen tömeghipnotikus pszicho celebeken múlik, meg lesz! 🎉 😂

    • @jeannedarc5066
      @jeannedarc5066 2 หลายเดือนก่อน

      Simán! Még 10 év, és I.Orbán király sérthetetlen lesz.

  • @belavanyek6796
    @belavanyek6796 2 หลายเดือนก่อน +1

    ez a qrwa hosszú előjáték minek?

  • @Jozsef-uj6yh
    @Jozsef-uj6yh 2 หลายเดือนก่อน +3

    Észak Korea

  • @imrekolencsik8229
    @imrekolencsik8229 2 หลายเดือนก่อน +5

    Miért félne? Mi bajuk lehet ha Gyurcsány még szabadlábon van?

    • @SandraZold
      @SandraZold 2 หลายเดือนก่อน +2

      Milyen vádak alapján szeretnéd leültetni?😜

    • @imrekolencsik8229
      @imrekolencsik8229 2 หลายเดือนก่อน +2

      A 2006 okt 23-ikai terror felelőse kapcsán! A többi már elévült.@@SandraZold

    • @gabornebenko8608
      @gabornebenko8608 2 หลายเดือนก่อน +1

      @@imrekolencsik8229az öreget nem akarod leültetni aki a Kossuth téren a tankot elkötötte, elvitte, életveszély okozva? Az pedig fideszes öreg volt? S akik részegen betörtek a Tévé székházába? Fizetett alkoholistak, bűnbanda volt ott. Azzal oke minden szerinted?? Csak gyurcsányozni tudsz,, semmi konkretum, így vicces vagy nagyon.

    • @RyanMoondj
      @RyanMoondj 2 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@imrekolencsik8229 Ott szerencsére nem halt meg senki. Mi van azokkal, akik öngyilkosok lettek, mert utcára kerültek öngibájukon kívül, mindenük oda lett, mert tönkre ment a vállalkozásuk, mi van azokkal akik az egészségügy leépülése miatt halnak meg, akiket a covid előtt kitettek a kórházakból, és meghaltak. Gyurcsányt sem kedveltem, de az ő idejében nem volt szégyen, magyarnak lenni. Most csak botrány, botrány hátán, mindenkit leszolnak, ocsmány módon, legyen az bárki a világon, aki ellent mond. Lásd Spar, talán ez a legújabb. Amúgy meg 14 éve, nem a Gyurcsány van hatalmon. Az agymosás, tudatlanság legjobb jele, hogy minden jelenlegi hiba is, a 14 évvel ezelőtti kormánynak a hibája .És persze azoké, akiket a Csuti megjelől. Szóval hogy Gyurcsány, vagy más, büntetlenül van, tulajdonképpen az is a jelenlegi kormány hibája. Viszont ebből is csak az látszik, hogy a saját gazdagodásukon kívül, semmi, és senki sem érdekli őket. Nem véletlenül alakították át az alkotmányt 1000x. A lényeg, hogy minél több mindent, büntetlenül tudjanak csinálni. Talán pont pénteken mondta a csüngőhasu, hogy Magyarország nem áll háborúban. Nos, akkor miért is van háborús vészhelyzet?

    • @user-li4oz6pp1w
      @user-li4oz6pp1w 2 หลายเดือนก่อน +1

      NINCS ELÉVÜLÉS.....!!!!!@@imrekolencsik8229

  • @gertrudkluibert1360
    @gertrudkluibert1360 หลายเดือนก่อน +3

    Ez a Magyar Péter eset egy figyelem elterelés!!! Már nem tudnak mit kitalálni??? Semmiképpen nem bizalomgerjesztö az élete számomra!!! Fizetett személy aki ezt felvállalta. Kiváncsi arra lennék ki bérelte fel? No de ez is kibukik egy napon?!

  • @edomerkovacs6955
    @edomerkovacs6955 2 หลายเดือนก่อน +3

    Így juttatta magát a csúcsra Novák Katalin! Guglizd >> The Hungarian Monica Lewinsky (A magyar Monica Lewinsky). - Jhnnsclvn's blog

    • @MagyarRudolf
      @MagyarRudolf 2 หลายเดือนก่อน

      A 39.957 megtekintő közül, a 0,01%-a sem látta a beírásodat!=Társadalomhalál!

  • @ferencskaliczki1933
    @ferencskaliczki1933 2 หลายเดือนก่อน +6

    Ha Ficsor Benedek megtanulna kérdezni a hebegés-habogás helyett, a podcast is nézhető lenne!

  • @koszegiistvan762
    @koszegiistvan762 2 หลายเดือนก่อน

    2perc 15sec. ezekben a forradalmi időkben......stb. ki a hülye?.. na jó elég a hülyékből.....😀😀😀😀

    • @faragoannamaria7764
      @faragoannamaria7764 2 หลายเดือนก่อน

      A "forradalmi"időket nem szó szerint kell érteni, hanem azt akarta kifejezni, hogy mostanában rövid idő alatt sok minden történt.

    • @koszegiistvan762
      @koszegiistvan762 2 หลายเดือนก่อน

      @@faragoannamaria7764 .... tényleg?😀😀😀😀

    • @faragoannamaria7764
      @faragoannamaria7764 2 หลายเดือนก่อน

      ​@@koszegiistvan762
      Igen, komolyan!

  • @oromdulo
    @oromdulo 2 หลายเดือนก่อน +1

    Hát ez az, sokkal rosszabbak is vannak. A Magyar Péter például még arra is képes, hogy éppen a gyerekei anyjával omlassza össze a rendszert. Miért nem szerzett olyan bizonyítékokat amelyekkel legalább a családját megtudja védeni, azért mert még ez sem szent neki. Én nem tudnék egy olyan emberben bízni, aki bármikor hátba döf ha éppen valami problémát lát a kapcsolatunkban. De úgy látom nagyon sok embernek még ennyi belefér a morális hátizsákjába, és simán oda áll mellé. Azt gondolom ezek is Machiavellisták, hiszen a cél érdekében szentesítenek bárkit.

    • @user-zy2co8ox8q
      @user-zy2co8ox8q 2 หลายเดือนก่อน +16

      A kormány is bántalmazó.Miből gondolja,hogy VJ igazat mond.

    • @oromdulo
      @oromdulo 2 หลายเดือนก่อน

      @@user-zy2co8ox8qMivel a V.J. arról számolt be, hogy sokan fül és szemtanúi voltak a történéseknek és nem egyszeri eset volt, ezért meggyőződésem, hogy nem betanulta az események ilyetén tálalását - mert ha igen, akkor frenetikus színésznő és minimum a hazai színházak szerződtethetnék. Nézze, én nem védem egyik oldalt sem. M. P. sem különb V. J.-nál és a Fidesz is egy méhkas, azonban azt is látni kell, hogy akinek most szavaznak bizalmat szintén egy romlott, bántalmazó, diktátor, akitől nem sok jó várható.

    • @laszloneadorjan9247
      @laszloneadorjan9247 2 หลายเดือนก่อน +15

      Varga Judit igazságügyi miniszter volt. Sok mindent aláírt. Nem szegény asszony. Mások is látták hogy él? S nézték?

    • @edomerkovacs6955
      @edomerkovacs6955 2 หลายเดือนก่อน

      Mindenki számára jobb lett volna, ha a te adagodat is lenyeli vagy a WC-be veri bele!
      Így juttatta magát a csúcsra Novák Katalin! Guglizd >> The Hungarian Monica Lewinsky (A magyar Monica Lewinsky). - Jhnnsclvn's blog

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 2 หลายเดือนก่อน +3

      Olvasd el MP FB oldalán írtakat a Hajdus interjú után, ha tényleg érdekelnek a történések.

  • @koszegiistvan762
    @koszegiistvan762 2 หลายเดือนก่อน +6

    ........ok okozat......ennyi hülyeség amit itt nyögdécseltek ......nagyon gáz......😀😀😀😀😀😀.......forradalmi helyzet?.....ne röhögtesssss......

    • @agus504
      @agus504 2 หลายเดือนก่อน +3

      Banki György ballibsi . Nem kell többet várni tőle

    • @janospapp845
      @janospapp845 2 หลายเดือนก่อน +19

      @@agus504 ja és akkor ez el is van intézve ennyivel. Bal lipsi. Micsoda szellemi magasság. Ha csak pár percre odafigyeltél volna lehet, hogy okosabb lennél és tájékozottab. De te a sötét oldalról erre képtelen vagy. Sajnállak.

    • @littleprincess1sth
      @littleprincess1sth 2 หลายเดือนก่อน +17

      @@agus504 Ti mást sem tudtok, mint folyamatosan ezt mondani: libsi. Van egyéb szó is a szótáradban? 😀

    • @Dominohazak
      @Dominohazak 2 หลายเดือนก่อน

      - ha egyáltalán tudja, hogy mi az alibsi, nem tudja azt sem, hogy legalább megnézné a Wikipédián...kedves @@littleprincess1sth

    • @faragoannamaria7764
      @faragoannamaria7764 2 หลายเดือนก่อน +4

      Ki se ejtették a forradalom szót!

  • @istvanbenko9848
    @istvanbenko9848 2 หลายเดือนก่อน

    Köszönjük!