Élni jó - Dr. Máté Gábor és Mihalik Sarolta (Klubrádió)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 21 ต.ค. 2022
  • Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiTH-cam​​​
    kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB​​​
    Instán: bit.ly/KadarkaiInsta​​​
    Az Élni jóban megpróbálunk utánajárni annak, hogy miért jó élni. Merthogy minden időszakos nehézsége, problémái ellenére érdemes és jó dolog. A műsor első felében mindig közismert gondolkodókkal, eleven és eredeti észjárású értelmiségiekkel keresem majd a válasz az élet pozitív értelmére. Elsősorban a filozófiájuk, az életszemléletük, az ő saját látószögük érdekel majd.
    Ezt követően hétköznapi, boldog embereket kérdezek majd. Megható, szívderítő és bizakodó történetekben nem lesz hiány.
    Nem valamiféle hamis életigenlést, vagy folytonos műderűt és optimizmust várok vendégeimtől. Vendégeimet korábban sokszor meg is gyötörte az élet. De pontosan ez adja majd az o hitelüket. Aligha hiszem ugyanis, hogy az élet szépségét meggyőzően tudja példázni egy olyan ember, akit meg nem igazán tett próbára a sors

ความคิดเห็น • 355

  • @gabriellamester3315
    @gabriellamester3315 ปีที่แล้ว +346

    Sarolta a legvadabb Covid idején, hajnalban, kis botra támaszkodva belépett a győri kórház kapuján. Első munkanapja volt, útbaigazítást kért a checkpointon. Ezzel a mosollyal, kedvességgel, bájjal...., mintha egy angyal szállt volna be. A történetét most tudtam csak meg, döbbenetes. Csodaszép életet kívánok, Kisdoktornő! ❤️

    • @gezanesztankovics2783
      @gezanesztankovics2783 ปีที่แล้ว +5

      Örömmel. Hallgatom. Az előadást. Én lelkiekben. Rengeteget. Erősödtem. Hallgatom. Az ön életútját.az én lányom. Kiskorában. Az apja. Is szerette. Fotok. Is vannak. Az apjával. És közösen. És mosolygós. Gyerek. Volt. Később. Mikor. Jött. A felelossegerzet akkor. Alakultak. Ki. A problémák. Lassan. Kezdődtek. Nézeteltérések. Mert. Nő létemre. Minden. Teher. Rajtam. Volt. Nem véletlen. Nem mertem. Több gyereket. Vállalni. Ezeket. Már. Feldolgoztam. De. Azt. Soha. Nem tudom. Feldolgozni. Hogy. A lányom. Haraguszik. Rám keresem. A békességet. Vele. Én vagyok. Most. Jelen pillanatban. A legrosszabb. Mert. Nyíltan. Kimertem. Mondani. A homoszekszualis. Kapcsolatot. Nem tudom. Elfogadni. Támadások. Értek. Ezért. Nagyon bánt. Hogy. Ismeretlen. Helyen. Tartózkodnak. Igen még egy. Mondat. Engem. Támadnak. Az igaz. Szigorú. Anya. Voltam. Mit. Tudtam. Tenni. Mikor. Az apja. Nem törődött. Egy. Idő. Után. Semmivel. Kenyerkereso. Voltam a szeretetet nem tudtam. Kimutatni. Erre lenne. Szüksége. A lányomnak. Terápiás. Kezelésre. De mit. Tegyek. Hogy. Vegyem. Fel a kapcsolatot. Vele. Ma itt. Volt a szamlalobiztos. Hölgy. Nyilatkozni. Kellett. Megjegyezte. Koromhoz. Képest. Nagyon. Fitt. Nő vagyok. Szellemileg. Toppon vagyok. Jól esett. Hallani. Megkoszontem az én lányom. A rossz. Házasság. Áldozata. A legboldogabb. Lennék. Ha. Atolelhetnem és ezerszer. Bocsánatot. Kérnék. Tőle. Nem tudom kihez. Forduljak. Segítségért. Istenem. Öröm volt. Hallgatni. Az életutat. Milyen. Küzdelmes. Volt. És mindezt nyíltan. Őszintén. Elmondta Máté. Gábor. Úr

    • @AndreaKocziszky
      @AndreaKocziszky ปีที่แล้ว +11

      @@gezanesztankovics2783 Elnézést, de ennyire tagolt írás, hogy szinte minden szavát egy mondatnak tekinti és ponttal zárja, nagyon zavarossá teszi a szövegét. Ha gépi felolvasást használ, ezt azért javasolt jelezni.

    • @katalingluck822
      @katalingluck822 ปีที่แล้ว +3

      A hölggyel nem az írás, csak esetleg nem ért a géphez! Én másban is látom a komoly problémát! Nem értem, hogy mi volt a lányával a gond! Ki, kit nem fogadott el! Bár akármelyikük számomra érthetetlen! Valóban segítségre van szüksége!

    • @ALiv-963
      @ALiv-963 ปีที่แล้ว +1

      @@gezanesztankovics2783 Esetleg egy közös ismerősük segítsègèvel pròbàlhatna közeledni a lànyàhoz. Ha az tudja a tartòzkodàsi helyèt.
      Az ismerősüknek elmondhatja, amit ide leìrt, s tovàbbìtanà az Ön szàndèkait. Hàtha az meghatja a lànyàt!

    • @katalingluck822
      @katalingluck822 ปีที่แล้ว +2

      @@babikajtar1669 elnézést, de mi ez a goromba hozzászólás?

  • @zsuzsagyori3041
    @zsuzsagyori3041 ปีที่แล้ว +52

    Ezt a csajt felírnám receptre mindenkinek! Az egész emberiségnek!❤

  • @katiknezy3990
    @katiknezy3990 ปีที่แล้ว +103

    Ez a fiatal kislány annyi plusszal rendelkezik ,az egy csoda! Mindenhol szerepeltetni kellene,mert hitelesen át is tudja adni az életszeretetét! Az emberek hitét képes lenne erősíteni a depresszióra hajlamos társadalmunkban. Önnek további sok pozitív beszélgető partnert kívánok,munkájához érdeklődő hallgatóságot!

    • @MGSCs
      @MGSCs 5 หลายเดือนก่อน

      Tóth Nikolettnek ajánlom, a megsérült balettművésznőnek.

  • @violetta0322
    @violetta0322 ปีที่แล้ว +36

    Csodás emberek, legjobbkor jött..most adtam fel az állásom, mert ember akarok maradni...a két vendég megerősített, hogy jól tettem...hiszem hogy jobb lesz minden...nagyon köszönöm Endre❤

    • @evavoros3136
      @evavoros3136 ปีที่แล้ว +4

      Ugyanígy vagyok. Merész, de szükséges lépés olykor.

  • @stellastella4597
    @stellastella4597 10 หลายเดือนก่อน +7

    Annyira bölcs, alázatos és őszínte. Nagyon jó interjú volt!Köszönet érte!

  • @zsekovevamonika
    @zsekovevamonika ปีที่แล้ว +25

    Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést.Elképesztően tanulságos már maga a "párosítás" is.Máté Gábor őszintesége,küzdelmei, útkeresése és egyben útmutatása.Sarolta kapcsán pedig meg vagyok döbbenve.Azt hittem ilyen csak a mesében létezik,de nem🙂Szerencsére élő valóság és magyar is.Itt él köztünk.Felülír sok tévhitet.Számomra azt bizonyítja az ő életszemlélete,hogy magunk írjuk a saját valóságunkat.A határok,korlátok csupán a fejünkben léteznek.Olyan,mintha meg tudott volna maradni gyermeki hittel nyitottnak a világra.

    • @mariaannahorovicz7713
      @mariaannahorovicz7713 ปีที่แล้ว +3

      Én is így gondolom, korlátok a fejünkben léteznek. Ámulatba ejt Sarolta gyógyulása!

  • @DarshanSymbolika
    @DarshanSymbolika ปีที่แล้ว +70

    Igazából Máté Gábort akármeddig tudnám nézni, bár szerintem már mindent láttam ami vele kapcsolatos. Nagyon ajánlom a vele/róla készült On the spot videót, talán az foglalja össze legjobban az életét és munkásságát és a Trauma bölcsessége című filmet úgyszintén.

    • @Proverbs3198
      @Proverbs3198 ปีที่แล้ว +2

      Ezt a filmet amit ajánlasz, hol lehet megtalálni? Magyar nyelvű?

    • @DarshanSymbolika
      @DarshanSymbolika ปีที่แล้ว +2

      @@Proverbs3198 Google-be beírod a címet.

    • @Proverbs3198
      @Proverbs3198 ปีที่แล้ว +3

      @@DarshanSymbolika Ok, köszi. Videa-n lehet megnézni.

  • @nagynenagyandrea70
    @nagynenagyandrea70 ปีที่แล้ว +66

    Ezt a videót elmentettem a "belső munka" gyűjteményembe! Ha az hiszem valami gondom van, meghallgatom a beszélgetést Saroltával... és megyek is tovább! ♥

    • @annalaurenciamayer95
      @annalaurenciamayer95 5 หลายเดือนก่อน

      A gond attól ugyanaz, a hozzaallas valtozasan sokat segit :) ezzel nem lesz kevesebb senki gondja, hogy o hogy allt fel, validalni kell a sajatunkat es utana inspiralodnunk a masikbol

  • @ilonasagi4679
    @ilonasagi4679 8 หลายเดือนก่อน +4

    Elképesztően csodàlatos mindkèt ember! Köszönöm Kadarkai Endre ezt a hatalmas èlmènyt!❤❤❤

  • @saroltatatai779
    @saroltatatai779 ปีที่แล้ว +150

    Nem tudom megfelelő szavakkal kifejezni a hálámat a mai beszélgetésekért. Máté Gáborból nekem soha nem elég, és ráadásként még ez a csodálatos fiatal lány bearanyozta a napomat. Köszönöm.

  • @Ritarou
    @Ritarou ปีที่แล้ว +3

    Imádom dr. Máté Gábort, korábbi interjúkból ismertem már, Mihalik Saroltáról most hallottam először, tátott szájjal hallgattam, ez egyszerűen hihetetlen.... 😮 ❤

  • @sweetgeorgia70
    @sweetgeorgia70 ปีที่แล้ว +6

    Köszönöm a beszélgetést! Máté Gábor szavai mindig vigasztalást, biztatást nyújtanak.

  • @LauradrBoza
    @LauradrBoza ปีที่แล้ว +4

    dr. Máté Gábort nem először hallom és mindig tud újat mondani, ami bíztató lehet a sors/családi/anyai/apai/... sebeket hordozóknak, hiszen élő példa!
    Sarolta miért is nem lehet orvos?! Bízom benne, hogy számára lesz még lehetőség Covid oltások nélkül is orvossá válni! Az ő szemléletmódjára igen nagy szükség van a gyógyításban! Ismeretlenül is köszönöm a gyógymasszőr bölcsességét és tudását, aki hitet adott neki a gyógyulásra. Így saját tapasztalatai kiállják próbát.
    Hálás köszönetem Kadarkai Endrének, hogy ennyire kíváncsi és mi ennek a kíváncsiságnak lehetünk haszonélvezői.
    Mindannyiuknak jó egészséget, boldog életet kívánok!

  • @babsy1012
    @babsy1012 ปีที่แล้ว +45

    Ez a kis hölgy egy Angyal.😇 Ajándék a világnak.💖
    Máté Gábort pedig végtelenül tisztelem az őszinteségéért, és hogy "ember" tudott maradni.❤️
    Hàlás köszönet Endrének ezekért a csodás beszélgetésekért!🙏

  • @Linival
    @Linival ปีที่แล้ว +46

    Mihalik Saroltát minden napra! Micsoda teremtés, csodás tünemény! Máté Gábor hihetetlen őszintén beszél életről, szülőségről. Köszönöm!

  • @kissbea87
    @kissbea87 ปีที่แล้ว +21

    Megdöbbentő volt Sarolta! Nagyon örülök, hogy megismerhettem a felfogását :)

  • @ritafazekas5829
    @ritafazekas5829 ปีที่แล้ว +13

    Remek rész volt ez is. Minden alkalommal erőt meríthet az ember ezekből a beszélgetésekből. Sarolta 😇 példát ad akaratból, hitből, tudatosságból és hogy mindenre képesek vagyunk: test-lélek egy! Minden jót Neki a továbbiakban! 🙌

  • @milekatalin7291
    @milekatalin7291 ปีที่แล้ว +30

    Sarolta maga a Csoda! Szuper beszélgetés volt! Köszönöm! 🌷❤

  • @erzsebetbencsik59
    @erzsebetbencsik59 ปีที่แล้ว +6

    Csodálatos,lélek erősitő,emelő 2 beszélgetés volt.Nagyon köszónöm.❤️😪

  • @akoama5751
    @akoama5751 ปีที่แล้ว +14

    Gratulálok, ez volt eddig a legjobb❤️
    Máté Gábort így még nem hallottam!
    Köszönöm

  • @rekaszekeres6304
    @rekaszekeres6304 ปีที่แล้ว +5

    Fantasztikus vagy, erőt meritek a pozitív, hittel teli hozzáállásodból! Jó egészséget és sok minden jót kívánok életed során, Kedves Sarolta! ♥️🙏

  • @evayvettehruskarne2204
    @evayvettehruskarne2204 ปีที่แล้ว +15

    Fantasztikus volt,,köszönjük kedves Endre,,, A kislány pedig egy igazi Angyal !

  • @adriennvincze4086
    @adriennvincze4086 ปีที่แล้ว +3

    Hálásan köszönöm a munkáját Kadarkai úr! Ön a kedvenc riporterem évek óta. Máté Gábort rendkívül tisztelem, és nagyon jó volt megismerni Saroltát is. Aranyat ér ez a műsor (is).

  • @annakorbely4519
    @annakorbely4519 ปีที่แล้ว +4

    Végtelenül tanulságos, felemelő beszélgetés volt! Nagy gratuláció a műsor vezetőjének Is!

  • @noemikiss2783
    @noemikiss2783 ปีที่แล้ว +18

    Kedves Endre! Nagyon inspirálóak voltak a beszélgetések! Vannak csodák! Köszönöm a riportot! Szívből kívánom, hogy sokan meghallgassák!

  • @miklosszabo259
    @miklosszabo259 ปีที่แล้ว +78

    Csodás volt mindkét vendég, és Endre is. Hálás köszönet, Isten áldja.

  • @czandrea8
    @czandrea8 ปีที่แล้ว +35

    Csodálatos lénye van a hölgynek. Szerencsés abban hogy ilyen adottsága ilyen pozitív a felfogása. Hal Istennek hogy ilyen jól alakult az élete es meggyógyult. Hálás. Ezért van béke benne. 🤗❤️

    • @judy57judy
      @judy57judy ปีที่แล้ว +3

      vagy azért gyógyult meg mert béke is volt benne..

  • @zsofiacsombok7037
    @zsofiacsombok7037 ปีที่แล้ว +3

    Fantasztikus, inspiráló lány..

  • @uluszuki64
    @uluszuki64 ปีที่แล้ว +10

    Eszméletlen ez a kislány, nagyon ritka ember és főleg mindehhez az élettapasztalathoz , életmeglatásához nagyon fiatal!! Sztem ez nem a balesetek miatt van, már benne is volt..3 év alatt nem lehet ennyi bölcsességet, jóindulatot, emberséget összeszedni. A negatív emberek úgy tűnik "leperegnek" róla. Gratulálok az eredményéhez, a hitéhez, remélem ilyen marad egész életében. Minden jót, főleg jó egészséget kívánok!! Tiszteletem ..

  • @katalincsiszar5770
    @katalincsiszar5770 ปีที่แล้ว +3

    Ráismertem apukám és párom mintáira. Köszönöm az őszinte megnyílást Máté Gábor!

  • @borbalaszennai5397
    @borbalaszennai5397 ปีที่แล้ว +20

    Elképesztő volt hallgatni Sarolta. Lehet tanulni tőle. Ebben a nyavalygástól hangos világban, sok ilyen emberre lenne szükség. Meglátni mindenben, amit dr. ÚR is mondott, hogy mi az ÉN részem benne, hogy így alakult. Köszönöm.

  • @attilanemeth8914
    @attilanemeth8914 ปีที่แล้ว +33

    Kedves Endre! Kedvelem a műsorait, köszönöm, hogy most is hozzásegített a tehetségével egy új élményhez. Vigyázzon magára!

  • @szilviap1361
    @szilviap1361 ปีที่แล้ว +4

    Én nem tudok betelni Máté Gáborral, iszom/olvasom szavait s kívánom, hogy minél BOLDOGabb legyen:).
    Endre fantasztikus kérdései pedig...nem kérdez/beszélget így senki más...💚

  • @YlangYlang137
    @YlangYlang137 ปีที่แล้ว +23

    elképesztő két EMBER!!!! Köszönöm Endre!

  • @andreagyori3191
    @andreagyori3191 ปีที่แล้ว +8

    Csodás emberek, de M.G.őszinteség felulmul mindent.
    ⚘🙏💑

  • @gyorgyikovacs9057
    @gyorgyikovacs9057 ปีที่แล้ว +46

    Ezt mindenkinek hallani kellene!

  • @borbalabalogh5687
    @borbalabalogh5687 ปีที่แล้ว +7

    Kedves Endre! Nagyon jól vezetted a beszélgetéseket ismét. A Hölgy vendégnél kifejezetten éreztem, hogy profi az egy-egy jól irányított kérdés, így nem csak a "fantasztikum" és felszín jött át, hanem próbáltál a mélyére látni a hozzáállásának. Engem kifejezetten meglepett, hogy nem a családjából hozza ezt az attitűdöt és az is, hogy valaki ennyire hisz magában. Ez nagyon ritka szerintem, de jó volt ilyet látni.

  • @Gikngzkng16
    @Gikngzkng16 ปีที่แล้ว +5

    Mindket ember csodalatos ! Csodas szemelyi fejlodesen mentek keresztul. Koszonjuk a beszelgetest !

  • @iloveangol
    @iloveangol ปีที่แล้ว +36

    Sarolta fantasztikus ember. Ő tényleg szeret élni. Ő maga az élet. 🥰😍🥰

  • @dna9640
    @dna9640 ปีที่แล้ว +25

    Ez a lany, hölgy valami hihetetlen, a legmelyebb tiszteletem es csodalatom!

  • @sweetgeorgia70
    @sweetgeorgia70 ปีที่แล้ว +4

    Köszönöm a beszélgetést! Máté Gábor szavai mindig enyhítik a lelki szenvedésemet.

  • @llkviki
    @llkviki ปีที่แล้ว +21

    Két fantasztikus ember, kiváló szakember Máté G. munkásságát régóta követem, Sarolta lágy- keménysége lenyűgöző.
    Földre szállt angyal, aki öntudatra ébredt, teszi a dolgát segít, szolgál és példát mutat 🙏😇
    Kívánom neki h sose érezze magát egyedül. Ha becsukja a szemét, tudja, egyek vagyunk mind. ❤️

  • @evakatona8671
    @evakatona8671 ปีที่แล้ว +5

    Dr Màtè Gàbor🙏🏻💕 egèsz nap tudnàm hallgatni😊

  • @agnespogany7886
    @agnespogany7886 ปีที่แล้ว +4

    Kedves Endre! Hálásan köszönöm ezt a részt.
    Dr Máté Gábort már régebb óta követem és példamutató amilyen sebezhetően beszél magával kapcsolatban is.... de Sarolta története olyan üdítő, példamutató és hitet visszaadó volt... amiért nagyon hálas vagyok!
    Önnek pedig köszönöm azt a fajta " konyhai hámozó" szerepet, ahogy a beszélgetőpartnerről szép lassan lehántja a rétegeket és finoman, szeretettel egyre beljebb halad....így láthatjuk mi meg ezt a rengeteg drágakövet és így segit sok embernek megértésben, rálátásban, elfogadásban és talan változtatásban. Igazán nagyszerű, támogató és gyógyító, amit Ön nekünk, értünk csinál. Köszönöm 🙏

  • @boglarkabaykov
    @boglarkabaykov ปีที่แล้ว +5

    Ez is egy fantasztikus rész volt! Köszönöm ezt a sorozatot. 🙏🙂

  • @norahamza5606
    @norahamza5606 ปีที่แล้ว +6

    Csodálatos volt, köszönöm! 🙏 Sarolta egy nagyon nagy példakép. Vissza fogom nézni többször a videót életem során, ez biztos.

  • @Metty131
    @Metty131 ปีที่แล้ว +16

    Nézzétek, mert csodálatos és nagyon hasznos, fantasztikus.
    Köszönöm Dr Máté Gábornak, Mihalik Saroltának
    Kadarkai Endrének.🌞🌞🌞👏👏👏👏👏👏👏👏👏❗️
    🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰

  • @melindaerdelyi4659
    @melindaerdelyi4659 ปีที่แล้ว +5

    Csodálatos, példaértékű, segítséget, hitet nyújtó beszélgetés volt. Köszönöm

  • @kofalvibartikbalazs8687
    @kofalvibartikbalazs8687 ปีที่แล้ว +15

    Csodás emberek🙏köszönöm

  • @SuperMano74
    @SuperMano74 ปีที่แล้ว +2

    Nagy tisztelője vagyok dr Máté Gábornak, és innentől kezdve Saroltának is.Fantasztikus egy óra volt. Köszönöm Kadarkai úr!

  • @arister2082
    @arister2082 ปีที่แล้ว +20

    Csodálatos műsor volt megint! Köszönöm!

  • @zsuzsagyori3041
    @zsuzsagyori3041 ปีที่แล้ว +31

    Máté Gábor!❤

  • @pupsiszilvia1427
    @pupsiszilvia1427 ปีที่แล้ว +49

    Kedves Endre! Ugye még 100 évig riportokat és életmeséket fog átadni nekünk 💞

    • @savesoil3133
      @savesoil3133 ปีที่แล้ว +1

      Hallottál már a Mentsük a talajt nevű mozgalomról?😊🌿 Lehet érdekelne 🌏🌎🌍

  • @evamartus6368
    @evamartus6368 ปีที่แล้ว +2

    ...sajnos nem elegen fogják hallani ezt a beszélgetést. ...mert mindenkinek kéne. Lényegi dolgok. Létszükségletekről beszélnek. Önismeretről, elfogadásról, józan gondolkodásról, önzetlenségről. Örömmel látom, a sok pozitív hozzászólást. Inspiráló, erősítő, tanító, mindkét Ember szerethetően őszinte. köszönöm.

  • @ritavarga9526
    @ritavarga9526 ปีที่แล้ว +5

    Nagyon jó volt nézni , hallani !! Csodálatos emberek !❤️

  • @martarona8053
    @martarona8053 ปีที่แล้ว +7

    Döbbenet! Köszönöm, hogy ezt is hallhattam.
    Endre, nagyon jó, ahogy kérdez, csak ajánlani tudom a műsorait mindenkinek!
    Mindig nagyon tanulságos, elgondolkodtató!

  • @attiwise
    @attiwise ปีที่แล้ว +16

    Sarolta gyógyulásának és személyes sikerének teljes szívemből, őszintén örülök!!!
    Azt viszont kétlem, hogy példaképként segíteni tudna krízisben lévő embereken - hiszen csak azt erősítené, hogy ők mennyire tökéletlenek és milyen messze vannak attól a szinttől, amit ő személyesít meg. Azt érezteti, hogy amíg ők hullámvölgyben vannak, létezik olyan, aki az egyik hullám csúcsáról mindjárt a következő hullám emelkedő szakaszába tud lépni.
    Picit olyan, mint az osztályban az eminens diák - leginkább irígyek rá a többiek és minnél inkább példaképpé emelik, annál inkább elutasítják...
    Ez persze nem csökkenti Sarolta értékét!
    Hatalmas ölelés, éljen boldogan és még annál is boldogabban! 😉

    • @ACAndie-ke5rp
      @ACAndie-ke5rp ปีที่แล้ว +4

      Hm. Erdekes meglatas. 👍🏻
      Azt gondolom, hogy ha melyen belegondolunk, minden determinalt. Ha valakiben van igeny pl.harcolni valamiert, az mindenkepp megtalalja az ahhoz kello akarmit (v akarkit), de ha ez nincs, kivulrol nem lehet benne motivaciot ebreszteni.
      Az egyik legrosszabb dolog az eletben: latni, hogy valamelyik szerettunk megy le a lejton a szakadek fele, es semmit sem lehet tenni erte.
      Bar valaki ervekkel meg tudna cafolni, hogy minden determinalt.

  • @istvannebalint8748
    @istvannebalint8748 ปีที่แล้ว +8

    Vele azonosulva értelme van élni.Köszönöm Sarolta!!Soha neadfel!

  • @mariawesly536
    @mariawesly536 ปีที่แล้ว +8

    Fantasztikus két beszélgetés volt! Inspiráló, példamutató! Köszönöm!

  • @delibatya
    @delibatya ปีที่แล้ว +2

    Köszönöm! Most "elgyengültem",elbizonytalanodtam... és megerősődtem, meggyőződtem...és még biztosabb a hitem! Köszönöm!

  • @lukacspiroska4882
    @lukacspiroska4882 ปีที่แล้ว +5

    Még akkor is talpon maradni ha nagyon fáj!!!!Ez az élet szeretet!!!!Köszönöm a riportot !!!!!

  • @educhesseszter
    @educhesseszter ปีที่แล้ว +9

    Fantasztikus, gondolatébresztő beszélgetéseket hallhattunk! Nagyon köszönöm!

  • @evahuber9810
    @evahuber9810 ปีที่แล้ว +2

    Hálásan köszönöm ezt a videót 🙏🏻💚💖💝🙏🏻

  • @hit8001
    @hit8001 ปีที่แล้ว +2

    Kedves dr. Mâté Gàbor!
    Nagy szeretettel hallgattam, vettem könyvét, (orvosi könyvtâros vagyok)!
    A Bibliàt ajânlom, hogy megismerje az Örökkévalót, 26.Zsoltàr 139. Zsoltàr, Jer. 31:31! Kezdje ezekkel! JÖN a
    VIGASZTALÀS!

  • @orsolyakomari8578
    @orsolyakomari8578 ปีที่แล้ว +7

    Kedves Endre!Köszönöm szépen ezt a beszélgetést! Felemelő volt!Csodálatosan érzem tőle magam!

  • @zsfinna4631
    @zsfinna4631 ปีที่แล้ว +3

    A hősök igenis közöttünk élnek!
    Köszönöm, hogy láthattam ezt a videót!🙂

  • @ilonavecsei4074
    @ilonavecsei4074 ปีที่แล้ว +3

    Köszönöm szépen,hogy láthattam ezt a két csodálatos embert !A kérdező szuper volt ismét !

  • @gensaserenity4200
    @gensaserenity4200 ปีที่แล้ว +7

    Ez a kislány, fantasztikus! Ezen a borús napon, ma Ő volt a napsütés! Vele egykorú lányommal ittuk a szavait!
    Meg tudta fogalmazni az életfelfogásomat, amit sokan naivitásnak, ostobaságnak, butaságnak tartanak! Mindig is ilyen voltam, mindig előre a nap felé! Köszönöm Neki ezt a délutánt, elraktam a videót, ha jönne a felhő jó lesz megint a napot látni!
    Kívánom, h a gondolkodását soha se törje meg semmi és senki! Nagyon boldog, sikerekben gazdag életet kívánok! ❤❤❤

    • @Work-From-Home-Worldwide
      @Work-From-Home-Worldwide 2 หลายเดือนก่อน

      Egy kicsit én is magamra ismertem benne. Pedig én is rég voltam annyi idős, mint ő, de valamennyire sikerült megőrizni ezt a fajta szemléletet ☺❤‍🔥

  • @Metty131
    @Metty131 ปีที่แล้ว +7

    “Minden dalom, versem csak törmelék, pillanat-életem szilánkja, mit a halál tesz majd lapátra.
    Mégis szeretném elmondani még a boldogság káprázatát,
    amely vasmarkú fájdalmak között is annyiszor rám talált.
    A tüskéket hitemnek rózsafáján, s konok kapaszkodásomat
    a gondviselés szalmaszálain,
    mikor cserbenhagytak az álmaim.
    Az események könyörtelenségét s azt a csodát, ahogyan mégis mind hasznomra vált.
    Beomlott reménységek romjain, tücsökmuzsikás szavak vigaszában,
    az örök érvényű mesék
    mindent megoldó képletét.
    S ahogy felrázták alvó szívemet a szeretet áramütései,
    amikor emberszemek sugarával emberen túlról üzent valaki.
    A harcokat hitvány magammal, amikor elfordult az angyal.
    Kétségeket és bizonyságokat,
    egész esendő voltomat,
    s közben a kegyelem
    keresztvízből megmaradt harmatcseppjeit
    lehajtott fejemen.
    Lassan elengedő gyökereimben érzem a remegést,
    s egy mámorító titkot,
    hogy élni nagyon szép volt.
    Csak ezt akartam elmondani még.”
    Fésűs Éva:
    Szeretném elmondani még"
    😔😔😔😔😔😔

  • @tinavojka4022
    @tinavojka4022 ปีที่แล้ว +2

    Nem sokszor írok kommentet de most azt érzem, hogy muszáj. Csodálatos 2 beszélgetés volt, köszönöm szépen Endre! 🙏

  • @ildikogarbai
    @ildikogarbai ปีที่แล้ว +6

    Hűű de jól esett ez a fiatal nő életszemlélete és kisugárzása!

  • @anitapongor1026
    @anitapongor1026 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm mindkét beszélgetést! Biztos, hogy meg fogom nèzni többször👍🙏

  • @Proverbs3198
    @Proverbs3198 ปีที่แล้ว +14

    "Én soh'sem ébredtem egy reggel (kicsit nehezen érthetőek a szavai Gábornak) arra, hogy bántani fogom a gyerekeimet." Super! Az önmarcangolásnak semmi értelme olyankor, amikor az ember nem szándékosan akar kárt okozni, vagy bántani valakit, hanem emberi hiba, tapasztalatlanság stb., okozza a sértést vagy fájdalmat.

  • @MyriamTaub
    @MyriamTaub ปีที่แล้ว +6

    Nagyon jó beszélgetés volt csodás volt mindkét vendég . Köszönöm Endre

  • @kovacsfanni880
    @kovacsfanni880 ปีที่แล้ว +3

    Hálásan köszönöm. 🙏🏻❤️

  • @evaionescu9976
    @evaionescu9976 ปีที่แล้ว +3

    Minden szavát értem Saroltának , nagyon de nagyon ... köszönöm mind a két vendéget .

  • @mrgbr3926
    @mrgbr3926 ปีที่แล้ว +4

    Nagyon érdemleges volt mind kettő riport. Köszönöm Endre!

  • @andras.dovalovszki
    @andras.dovalovszki ปีที่แล้ว +2

    Felemelő volt. Köszönöm Endre!

  • @arankaeskudt3140
    @arankaeskudt3140 ปีที่แล้ว +2

    Lélekemelő és nagyon-nagyon elgondolkodtató mindkét beszélgetés! Hálásan köszönöm!

  • @monikamagasi6898
    @monikamagasi6898 ปีที่แล้ว +3

    Szuper 2 beszèlgetö Partnert hallhattam egy kivàlo kerdezövel. Köszönöm.

  • @tiborsomogyi1933
    @tiborsomogyi1933 22 วันที่ผ่านมา

    Ez a làny maga a csoda❤

  • @agneskemeny9930
    @agneskemeny9930 ปีที่แล้ว +2

    Fantasztikus! Köszönöm!

  • @erdei6
    @erdei6 11 หลายเดือนก่อน +2

    Nem találok szavakat... Csoda ez a lány, fiatal hölgy, jóval nagyobb nyilvánosságot kellene kapnia a történetének, mert tőle csak tanulni lehet az életszemléletet és akaraterőt. Kadarkai Endre pedig remek riporter, köszönet a műsoraiért.

  • @mariavadon3592
    @mariavadon3592 ปีที่แล้ว +5

    Hiszek a csodákban! Ez a beszélgetés pedig maga volt a CSODA!

  • @ineznagnem1256
    @ineznagnem1256 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm a videót!

  • @purumbagat
    @purumbagat ปีที่แล้ว +8

    Dr Máté Gábor korunk egyik lángelméje.minden hallgatott beszélgetés tőle pozitív tapasztalás.

  • @juditkiss3580
    @juditkiss3580 ปีที่แล้ว +1

    Hálás vagyok..Köszönöm ❤️

  • @idgamn
    @idgamn ปีที่แล้ว +1

    Nagyon tetszett! Köszönöm!

  • @agotabandi4418
    @agotabandi4418 ปีที่แล้ว +2

    Köszönjük Endre 🤗

  • @Vid.186
    @Vid.186 ปีที่แล้ว +1

    Fantasztikus és inspiráló beszélgetések voltak, rengeteget tanulhatunk ettől a két csodálatos embertől! Köszönöm! 🙏

  •  ปีที่แล้ว +3

    Fantasztikus videó! ❤️

  • @krisztina3218
    @krisztina3218 ปีที่แล้ว

    Imádtam minden percét! Nagyon inspiráló beszélgetések, különösen a kis hölgy! Pedig Máté Gábor miatt kattintottam a műsorra. Köszönöm szépen! 👏👏🙂

  • @Seno.Rita.78
    @Seno.Rita.78 ปีที่แล้ว +2

    Ez a lány bámulatos volt 🥰!
    Szeretnék a barátja lenni.

  • @hegyibaby
    @hegyibaby 11 หลายเดือนก่อน +1

    Vajon honnan hozzuk ezt a csomagot, a hitet, amink van? Csodálatos hallani ilyet. Építő, szépítő, tartást adó, elgondolkodtató. Kedves Endre, hatalmas köszönet a munkájáért, amivel sokat ad, többet, mint valaha gondolta volna 😊

  • @zoltanneszente7427
    @zoltanneszente7427 ปีที่แล้ว +1

    Csodálatosan őszinte ember! Köszönøm!😍

  • @klaraantal6738
    @klaraantal6738 ปีที่แล้ว +7

    Hat meghatottak Mate Gabor szavai! Mint egy kanadai-magyar buszke vagyok ra, es hogy o is megtartotta magyarsagat. Endre tokeletesen ra tud hangolodni a riport alanyaira! Gratulalok ehhez! /elnezest, nincsenek magyar ekezetek a szamitogepemen/

  • @erikafarkas8194
    @erikafarkas8194 ปีที่แล้ว +4

    Ez a lány egy csoda !!! Mindenkinek hallania kellene őt !!!

  • @ErzsiB
    @ErzsiB ปีที่แล้ว +25

    Dr Máté Gábor 😍😍😍

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi8230 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm mindkét beszélgetés kiváló volt! Sarolta egy karakán, pozitív , bájos erős Hölgy! Sok sikert az életben is és boldogságot kívánok neki!

  • @martabenczik2426
    @martabenczik2426 ปีที่แล้ว +2

    Ez is nagyon-nagyon jó beszélgetés volt. Attól félek kicsit, hogy Endre elbízza magát, hátrányára. De csak nem! A legjobb! Köszönöm a beszélgetést ezzel a csoda kislánnyal!