Szeretném ismételten és nyomatékosan megköszönni, azoknak, akik aktív formában is támogatják a túráinkat. Ráadásul, aki nem szeret várni, ahogy igértem, az exklusív kör számára a videók premier előtt is láthatóak lesznek, sőt láthatóak is már. th-cam.com/channels/LWIjsOP2yWI7YX2szpbqsA.htmljoin
Nagyon tetszett a várbemutató, igazi élő előadás a valóságról, semmi mesterkélten megrendezve, mintha magunk is ott lennénk. Élmény volt megnézni, több ilyet! Köszönet!
Engem a sok ember zavart, nem hallottuk az idegen vezető történetét amit a várról mesélt. Szó szerint nyomorogtunk a sok embertől, és mindenki csak ki akart menni ebből a várból. Nagyon nincs megszervezve ott, hogy legalább negyed óránként indítsanak csoport. Nézzétek meg ezt a filmet igen stílusos, érdekes, tanulságos és szórakoztató. Busszal pedig jól gondoljátok meg és ne menjetek. Nagyon fárasztó 12 órát csak oda utazni. A kaja nagyon jó és sok volt.
Hello. Tavaly voltunk itt. nagyon nagy csalódás. 3 órát álltunk sorban mire beértünk. Majd bent liba sorban kellett vonulni. Élvezhetetlen volt. Azért köszi.
Elszomorító, hogy Magyarország számára fontos történelmi helyeket más országok használnak üzleti célokra, és a turisták számára is az ő történelmi verziójukat adják elő, még akkor is ha nincs sok közük hozzá
tetszik a stilusod erdekes tanulsagos szorakoztato egyben varom az ujjab filmeket foleg a kerekparos turakat .rendkivuli sportteljesitmeny gratulalok nektek egy koca kerekparos
Csak annyit hogy nem ez az egyetlen epen maradr var Erdelyben. Nezd meg a Vajdahunyadi varat is, az is ep . A Vlad Tepes nevet mindig Tepesnek ejted. A helyes kiejtes Cepes A T- betu romanban is T, de ha van alatta egy kis macskafarok, akkor mar C. Jo utazast tovabbra is ! Czirjak Gabor USA
Cobranco minden szavával egyetértek, 2018-ban talán csak egy picivel voltak többen... :-) Egyébként nem tudom hányan tudják, az eredeti bútorok nagy része állami tulajdonba került és a vártól nem messze egy raktárszerű helységben őrzik.
Nem mindegy: itt élt, vagy itt vagy itt volt fogságban! ,,Mi köze Törcsvár kastélyának Drakulához? Szinte egészen biztos, hogy SEMMI, bár egyes legendák szerint Drakula néhány hónapot fogságban töltött itt.''
Reméljük hogy ennyit nem fog romlani. Mi kívülről megnéztük a várat, úgy látom nem vesztettünk sokat hogy nem mentünk be. Inkább továbbálltunk, s Prázsmáron az erődtemplomban néztünk szét. Ott 8 lej (560 Ft) a belépő, és nagyobb élmény, tömeg és giccsparádé sincs. :)
Én ugy tudom egy ismerosomtol aki most jart itt ebben a várban hogy vagy egy szoba amit egy nő szelleme lakja és készitett fotokat is de majdnem mind homájos lett.
Ajaj,ez rémisztően hangzik :) Az én filmemben is vannak homályos részek.Eddig azt hittem én vagyok a béna,közben lehet,hogy ott sunnyogott az a nő a közelben.
Mindenki igenyt tart ara ami nem az övé.Erdely soha nem volt a románoké es soha nem volt a magyaroké.Erdely mindig is a miljenk volt es lesz AZ ERDELYIEKÉ.(no offence)
I don't know what is your problem? I think,you don't understand my language exactly. I speak from everything,my pozitiv-negativ impressions. Maybe,you don't like it,but not direct tend your country or other countries.If I'm offended, sorry
Szerintem is Nagyon szomoru a Tortenelmet Nem szabadna megvaltoztatni ! A disznosag hogy Erdelyt elvettek Magyarorszagtol de azt senki Nem tanulta Meg ! Sajnalm a Szekelyeket Szabadon kene elniuk Es a vilagnak kikialtani mi Nem Romanok vagyunk Es Erdely Az soha Nem volt Romania ! Szemet csurhe aki feldarabolta orszagomat ,Az isten ugyis meg fogja buntetni oket Es Az igazsag ki derul ,❤️🙏🏻🇭🇺
Szeretném ismételten és nyomatékosan megköszönni, azoknak, akik aktív formában is támogatják a túráinkat. Ráadásul, aki nem szeret várni, ahogy igértem, az exklusív kör számára a videók premier előtt is láthatóak lesznek, sőt láthatóak is már.
th-cam.com/channels/LWIjsOP2yWI7YX2szpbqsA.htmljoin
Nagyon tetszett a várbemutató, igazi élő előadás a valóságról, semmi mesterkélten megrendezve, mintha magunk is ott lennénk. Élmény volt megnézni, több ilyet! Köszönet!
Engem a sok ember zavart, nem hallottuk az idegen vezető történetét amit a várról mesélt.
Szó szerint nyomorogtunk a sok embertől, és mindenki csak ki akart menni ebből a várból.
Nagyon nincs megszervezve ott, hogy legalább negyed óránként indítsanak csoport. Nézzétek meg ezt a filmet igen stílusos, érdekes, tanulságos és szórakoztató. Busszal pedig jól gondoljátok meg és ne menjetek. Nagyon fárasztó 12 órát csak oda utazni. A kaja nagyon jó és sok volt.
Köszönöm hogy láthattam nagyon készültem hogy egyszer megnézem élőben , de már nem vagyok benne biztos hogy elmegyek
88 ban jártam itt és alíg volt látogató...de szép volt már akkor is
Koszonjuk szepen, gratulalunk, es minden jot kivanunk.
Hello. Tavaly voltunk itt. nagyon nagy csalódás. 3 órát álltunk sorban mire beértünk. Majd bent liba sorban kellett vonulni. Élvezhetetlen volt. Azért köszi.
Egyetértek, én ugyanígy jártam, de gondolom ez a filmben is átjött.
@@cobranco Bírom, hogy mindig őszinte vagy. Elmondod ha valami nem smakkol. Ezért bírom a filmjeidet. köszi Joci
Elszomorító, hogy Magyarország számára fontos történelmi helyeket más országok használnak üzleti célokra, és a turisták számára is az ő történelmi verziójukat adják elő, még akkor is ha nincs sok közük hozzá
így járnak a vesztesek
Mindenbe igazat adok onnek!
14:16-kor ki fúj ott még? :D
Ezt a várat ha Erdélyben jár,semmi féle kép ne kerülje el,mert,leirtatatlanul élményt hagy bennünk,csodalatos
Jó videó, köszönöm!
Én voltam bent a kisértett kastélyba nagyon ilyesztő volt
Mikor jött a kvíz a végén, pont ezt a 3 lehetséges választ soroltam fel gyorsan előtted! :D Miért érzem azt, hogy nem vágysz oda vissza?
+Áfonya A környéken már többször jártam,a várban most először,de valószinüleg utoljára.:)
tetszik a stilusod erdekes tanulsagos szorakoztato egyben varom az ujjab filmeket foleg a kerekparos turakat .rendkivuli sportteljesitmeny gratulalok nektek egy koca kerekparos
Csak annyit hogy nem ez az egyetlen epen maradr var Erdelyben. Nezd meg a Vajdahunyadi varat is, az is ep . A Vlad Tepes nevet mindig Tepesnek ejted. A helyes kiejtes Cepes A T- betu romanban is T, de ha van alatta egy kis macskafarok, akkor mar C. Jo utazast tovabbra is ! Czirjak Gabor USA
Cobranco minden szavával egyetértek, 2018-ban talán csak egy picivel voltak többen... :-) Egyébként nem tudom hányan tudják, az eredeti bútorok nagy része állami tulajdonba került és a vártól nem messze egy raktárszerű helységben őrzik.
Aki meg szeretné látogatni télen tegye, és hétköznap, akkor nem olyan nagy a nyüzsgés!
Tetszik a szókimondó stílus 😂
a várhoz semmi közük a románoknak, de hát annyiban mégis, hogy Vlad Tepes román volt és itt élt. A pasas kissé mellé beszél és a turistákat sértegeti.
Nem mindegy: itt élt, vagy itt vagy itt volt fogságban! ,,Mi köze Törcsvár kastélyának Drakulához? Szinte egészen biztos, hogy SEMMI, bár egyes legendák szerint Drakula néhány hónapot fogságban töltött itt.''
És mi a bizonyíték arra hogy ez nem igaz hogy itt volt fogságban ?
Többek között az is kiderül a videobol hogy nem itt élt😁😁
A nagyaroknak sincs sok köze a várhoz!!!
30 lej=2800 Ft? Jó drágán sikerült váltani.
+Harcos Tibi Egy kicsit el lett nagyolva:)
Bár, ahogy romlik a forint lesz ez még ennyi se.
Reméljük hogy ennyit nem fog romlani. Mi kívülről megnéztük a várat, úgy látom nem vesztettünk sokat hogy nem mentünk be. Inkább továbbálltunk, s Prázsmáron az erődtemplomban néztünk szét. Ott 8 lej (560 Ft) a belépő, és nagyobb élmény, tömeg és giccsparádé sincs. :)
Harcos Tibi 2000
30 csak az en is draga !!!
Milyen ravasz, hogy a végén mondod, hogy el lehet tekerni :)
Én ugy tudom egy ismerosomtol aki most jart itt ebben a várban hogy vagy egy szoba amit egy nő szelleme lakja és készitett fotokat is de majdnem mind homájos lett.
Ajaj,ez rémisztően hangzik :)
Az én filmemben is vannak homályos részek.Eddig azt hittem én vagyok a béna,közben lehet,hogy ott sunnyogott az a nő a közelben.
@@cobranco amikor söröztök, utána sokszor homályos a kép....
imadom a videokat...a humor is elso osztalyu!!
Szász várkastélyként épült! Drakula tulajdonába került,trónra lépése idején! Soha nem volt magyar tulajdonba!
Mindenki igenyt tart ara ami nem az övé.Erdely soha nem volt a románoké es soha nem volt a magyaroké.Erdely mindig is a miljenk volt es lesz AZ ERDELYIEKÉ.(no offence)
Igenyes video volt :D
Egyébként Vlad Te soha nem járt ott csak hát pénz van belőle
Isn't it nice to visit a country and spew your venom on the tube?
I don't know what is your problem?
I think,you don't understand my language exactly.
I speak from everything,my pozitiv-negativ impressions.
Maybe,you don't like it,but not direct tend your country or other countries.If I'm offended, sorry
@@cobranco Probably...
@@cobranco Cobranco did Dracula kill Roma? I know from some story's here in America they say he killed all the Roma he could get.
Magyar vár.Magyar föld. román történelem hamisitás.
@@669zuzu :D Turks can also come and say that south of Hungary is Turkish. After all they dominated it for hundreds of years.
Nagyon megy a matek 😀
Szerintem is Nagyon szomoru a Tortenelmet Nem szabadna megvaltoztatni ! A disznosag hogy Erdelyt elvettek Magyarorszagtol de azt senki Nem tanulta Meg ! Sajnalm a Szekelyeket Szabadon kene elniuk Es a vilagnak kikialtani mi Nem Romanok vagyunk Es Erdely Az soha Nem volt Romania ! Szemet csurhe aki feldarabolta orszagomat ,Az isten ugyis meg fogja buntetni oket Es Az igazsag ki derul ,❤️🙏🏻🇭🇺
Bocsanat hogy beleszolok de ezeloti heten tanultam rola es Drakulanak sok köze van hozzá
Cobra! & Co a legnagyobb bicajos pittbull
Nagyon izgalmas látni Dracula kastély.
Egy fillért nem ér a váruk! A mi váraink lélegzetállítóak ehez képest!!!!