Német Sándor egy pásztor, szolgálati ajándék. Amit Isten Igéjéről prédikál, abban vállalom, hogy szellemi tekintély. De a mindennapi életemmel kapcsolatban a véleményét pl. politikai választásra vonatkozó dolgokkal kapcsolatban csak egy véleményként kezelem és a környezetemben levők is. Nyilván mindenhol vannak fanatikusok, nem teljesen önálló véleményű emberek. 37 éve Hit Gyülis vagyok, az egyetemes Egyház (Krisztus Testének) részeként viszonyulok, hozzá. Én Jézus Krisztushoz vagyok hűséges. A Bibliában az apostoli levelekből kiderül minden gyülekezetben volt probléma, "gyerekbetegségek". Mire Jézus Krisztus visszajön, addigra szent lesz az Egyház. Ezt ígérte Jézus, ez a lényeg, nem a politika, erre kell nézni. Tamással egyet értek......
"Német Sándor egy pásztor, szolgálati ajándék. " Ezek konkrét teológiai tévedések. Szerintem. És szerintem a biblia szerint. A pásztor alkat Németh Sándorral ellentétes szinte minden pontban: - a gyengéket erősíti, - a beteget gyógyítja, - megtörtet bekötözi, - az elűzöttet visszahozza, - az elveszettet megkeresi Szolgálati ajándék pedig nincsen, ez egy téves teológia szintén. A bibliában elő sem forduló kifejezés. De érdemes megnézni, hogy mit mond a biblia a testvérekből meggazdagodó emberekről. Elárulom: cseppet sem hízelgő dolgokat ír le. "Amit Isten Igéjéről prédikál, abban vállalom, hogy szellemi tekintély." Ez pedig a pápai tévedhetetlenség karizmatikus változata.
Kedves Marci, ha interjúalanyokat kérdezel akkor ne beszélj már helyettük, hanem hagyd, hogy végigmondják a válaszukat, mert a saját narratívád erőltetése miatt nem hangozhat el normálisan, hogy mit akar mondani a vendéged. Saját magad, a műsoraid, és a nézőid is gazdagabbak lennének azzal ha többet hallgatnál, és hagynád beszélni a vendégeidet. Nyilván tudom, hogy hallgatni nehezebb mint beszélni.
Néha tényleg túltolja, és nekem is az az érzésem, hogy több mindent megosztanának az alanyok, ha kicsit hátrébb lépne. Egyébként kedvelem, nagyra értekelem a Partizánt.
@@And-hk8cyattól, hogy te egybitesként így látod a világot, mások még lehetnek bonyolultabbak és intelligensebbek nálad. Ennyit elég lenne megértened, és máris nyitottabb ember lennél.
@@Zizistyles Ha jól megnézed, azokkal az alanyokkal, akik politikailag és ideológiailag közel állnak hozzá, ez nem fordul elő. Magyarán, amiben nem ért egyet az alany egy adott álláspontjával, azt megpróbálja kiforgatni, darababokra szedni, és provokatív kérdésekkel jelentékteleníteni.
Pajor Tamás szétválasztotta - végre - a hitet és a vallást, az Istennel való személyes kapcsolatot és az egyházat. Sok sikert ezen az úton, boldog leszel, garantálom!
@@Shaara1 Látszik, hogy semmi közöd nincs a Bibliához, amely Isten teljes tekintélyű Igéje, ezért maga Jézus vállalt felelősséget, aki a megtestesült Ige.. mint tudjuk. KÉRDÉS: akkor minek szólsz hozzá olyan dolgokhoz, amihez nem értesz??
@@istvanurbanyi4270 Ezt tanìtom. A Hit gyulekezet sosem volt elfogadott keresztenysegi kezdemenyezes. Egy profitorientalt showmusor hiszekenyeknek, akiknek unalmas a templom. De ez tortenik amikor fals igehirdetok teret kapnak: megteszik a Bibliat balvannya, es azt imadjak Isten helyett, mert a Bibliat ugy lehet magyarazni ahogy es akinek epp tetszik, nem szol vissza. A hozzaertes nem azt jelenti, hogy bemagolod a bibliai idezeteket hogy letorkold vele a tobbi embert, hanem elso lepeskent elfogadni Istent, utana hozzaertoktol megtanulni a Bibliat.
20 évig voltam Hit gyülekezete tag. Gyerekként, 9 évesen kerültem be, majd 20 évvel később, felnőttként hagytam ott végleg. Több vidéki és a budapesti gyülekezetben is megfordultam az évek során, ezért azt kell mondjam, hogy eléggé ismerem a rendszert belülről. A saját tapasztalataim szerint Tamásnak minden megfogalmazott kritikája helytálló, csak éppen sokkal sarkosabban is meg lehetne fogalmazni ezeket. Ő is, ahogyan én is és mindenki más is, aki éveket, évtizedeket tölt el ott, beépül a közösségbe, elfogadja a Hit gyülekezete teológiáját, Németh Sándor és a többi lelkész, pásztor nézeteit, tanításait, agymosásban részesül és szükségszerűen torzul a személyisége. Hogy mennyire, az függ attól, hogy mennyi időt töltött ott, milyen mélyen épült be a közösségbe, mennyire vette át a tanításokat életmódban, gondolkodásban és hogy mennyire volt közel a vezetéshez. Persze a Hit gyülekezetébe járók többsége nem rossz ember, hanem Istent kereső, becsületességre igyekvő, egyszerű ember, de a gyülekezet rendszere, teológiája egyszerűen torz és hosszútávon deformálja az emberek személyiségét. Ez számos esetben negatívan hat a gyereknevelésre, a házasságok működésére, a családhoz való hozzáállásra, a munkához való hozzáállásra, a pénzügyi-gazdasági életfelfogásra, a fizikai- vagy mentális egészséggel kapcsolatos dolgokra, satöbbi. Tulajdonképpen az élet minden területére több-kevesebb mértékben, kinek hogy. Az emberek hitesként szeretetlenek lesznek, leuralnak másokat, lenéznek másokat, miközben nagyon sokan maguk is szenvednek a démonokról vagy átkokról szóló tanítások miatt, mert a problémáikra megfoghatatlan és többségében nem valós okokra mutatnak és ugyanígy nem helytálló “megoldásokkal” szolgálnak. Ezeket hosszan lehetne még sorolni. EZ NÉMETH SÁNDOR GYÜMÖLCSE. Hozzá kell tenni, hogy nem a Biblia vagy Jézus tanításai a probléma forrása, hanem annak torz értelmezése. Az a torz, nyakatekert értelmezés, ahogyan a Hit gyülekezete értelmezi, ahogyan Németh Sándor értelmezi és ahogyan általában a karizmatikus mozgalom értelmezi. A baj az, hogy a Biblia torz értelmezésén alapuló tanításokat úgy közlik, mintha az övek lenne az egyetlen helytálló értelmezés, olyan szellemi tekintéllyel, hogy a hitesek mind el is fogadják. Így lehet uralkodni az emberek gondolkodásán, pénzén, házasságán, munkáján, mindenén. Úgy, hogy az odajárók még csak nem is tudják, hogy leuralják és kifosztják őket.
Biztosan így van, amit írsz. Csak egy valami elkerüli a figyelmedet. Vannak emberek, akik érett kritikai érzékkel és értékrenddel rendelkeznek, akiket nem lehet így befolyásolni. Magyarul, nem h*lyék. Nem fogja őket torzítani egy személyiségzavaros félh*lye "prédikációja", mert kiröhögik. Hol van a belső hang, akinek jeleznie kellene, hogy valami nem oké? Így eljutunk a gyermeteglelkű, felnőttneklátszó kisember fogalmához. Az ilyen emberke ne akarjon véleményt formálni a világról, mert a FELNŐTT emberek csak kiröhögik. Sőt, innen már csak egy lépés a rossz ember fogalma. Na, a rendszer pont az ilyen törtegzisztenciákra épít, ami mögött komoly célracionalitás van. Sajnos ezzel is eljutunk a jó és a rossz fogalmához.
@And-hk8cy Felnőtt ember az, aki képes felelősséget vállalni a saját érzelmi világáért, belülről integráns személyiség és érett kritikai érzékkel rendelkezik. Nincs szüksége arra, hogy kivülről mondják meg mi az iránytű. Az ilyen embert nem verik át a szélhámosok sem.
Kicsit vicces, amikor Gulyás Marci lesajnáló mosoly kíséretében lekeveri a Pajort, amikor az hitbéli, spirituális vagy vallásos élmények mentén fejtené ki a mondandóját, kb. olyan üzenete van, hogy "jó, hagyjuk ezt a hülyeséget", mikor 1. ő kérdezte a katartikus élményeiről, 2. szerintem totál nem érti Pajort, és így látva a két embert, egyértelműen Pajor a nyitottabb, de mindenesetre érettebb gondondolkodású ember... (disclaimer: nem vagyok se hitgyülis, se vallásos). Gulyás Marci azzal együtt, hogy jó, hogy csinálja, amit csinál, értékes "kontetet" gyárt, de sajnos baromira tendenciózus és világnézeti alapon vezeti/vezetné az interjúalanyait, nem annyira a megértés vágya jön át.
Igen, ez mondjuk párszor elég feltűnő volt, ugyanazt a tiszteletet kellene megadni a nonverbális kommunikációban is kölcsönösen, pontosabban nyilvánvalóan többet is az interjúalanyok iranyaba.
Szerintem meg pont hogy nyitott volt. Sőt, talán a legnyitottabb interjúztató. Nem gondolom hogy lesajnálta volna Pajort, inkább csak nem értette meg. És hogy teljesen őszinte leszek, Tamásnak a válaszai nem voltak határozottak. Lehetett volna az Ige alapján válaszolni vagy világi alapon, de sok egyértelműen megválaszolható kérdésben teljesen fölöslegesen ködösített. (pl amikor Marci a betöltekezésről kérdezte, nem relativizálni kellett volna)
@@aflac82 nyitott volt nagyon, és többé-kevésbé partnerként igazán őszintén beszéltek, mint két gyerek, többnyire így ment, de jó párszor mégis látható volt Marci fején, - főleg a hitbéli részeknél - hogy azokat furcsán, kicsit lesajnálóan fogadta. Jó igaz, az emberek talán kb. húsz százaléka pont így kezdi az erről való beszélgetést vagy akár még megjegyzést is tesz, így ha valaki, akkor Tamás mondjuk pont szokva van ezekhez. A jövő nézve lehetne ezt moderálni, mert nem biztos h ezt mindenki ilyen full szeretettel és lazán veszi.
Teljesen egyetértek veled, + idegesítő módon a saját világnézetét, és prekoncepcióit akarja ráerőltetni riportalanyára. Mindezt erőszakos módon, teljesen belefojtva a szót riportalanyába.
Rendkivul zavaro hogy nem hagyja kifejteni a válaszokat a riporter, hanem folyamatosan belebeszel es a sajat zavaros velemenyet mondja. En a Pajor valaszaira jobban kivancsi lettem volna, es azok kifejtesere is.
@@teribokor3577 nem gulyás Marci volt a zavaros, hanem Pajor. Rengetegett beszélt félre, terelgetett, nem mert kimondani dolgokat, Marci csak próbálta egy mederben tartani. Pajor nagyon is zavartnak tűnt es két kapura játszott.
Kedves Tamás! Legutóbb 2020ban volt alkalmunk kettesben leülni beszélgetni privátban de akkor valamiért nem érintettük ilyen kényes irányból a családon belüli erőszak topicot és így nekem - mint a probléma egy elszenvedőjének - bőven lenne kérdésem. Biztosan van fogalmad arról, hogy mit okoztatok ezzel mert különben nem éreznéd fontosnak, hogy beszélj erről. De arról van, hogy én és a testvéreim miket éltünk át? Vagy a sok sok keresztény kisgyerek rajtunk kívül? Elvettétek a gyermek éveinket tőlünk és képesek voltatok a gyülekezeten belüli magas poziciótokban validálni a bántalmazásunkat. Megértem, hogy volt aki eleinte jó szándékkal tette! - Nekik innen is nagyon köszönöm a többiek nevében akiknek végül soha nem sikerült ezeket a traumákat átkonvertálni. - De ne haragudj rám ha én valószinűnek tartom azt is, hogy volt közületek olyan akinek szimplán kényelmesebb volt a Bibliával mosni a bűntudatát. És nem akarom elhinni azt, hogy felnőtt emberként nem jutottatok el arra a következtetésre, vagy legalább később a felismerésre, hogy ez a lehető legkárosabb hatással lesz a gyerekeitekre nézve. Nem gondoltátok, hogy nagyon sok eleve sérült embernek nem kéne ilyeneket halljon vallási vezetők szájából? Mert az én apám ezek hatására (is) húzta végig a földön anyámat a szemem láttára miközben testvéreimmel volt terhes, és bántalmazott éveken át kegyetlen módszerekkel. Szörnyetegeket teremtettetek, és helyettünk döntöttetek a hibáinkról. Végül sajnos a visszájára is sült el a programozás, amit ti gyermeknevelésnek adtatok el, és szükséges rossznak állítottatok be. Hála Istennek én el tudom mondani, hogy így kellett történnie. Talán még meg sem történt az amiért tényleg van értelme. De mi lett, vagy lesz azokkal az értékes megtört kisgyerekekkel akiknek el lett véve a jövője és lehet, hogy most sincsenek jól? Akiknek félelemmel telt meg a gyerekkora szeretet helyett? Remélem eljut ez az üzenet oda ahová kell, de akár kettesben is örömmel beszélgetnék ezekről újra.
Mond meg apádnak hogy egy beteg állat. Ennyi. Az akkor is egy felnőtt ember volt aki úgy döntött szabadon hogy ezt teszi. Ez a logikai felépítés úgy ahogy van beteg.
Igen, erről nagyok kell beszélni! Végeredményben a NS bűncselekményre buzdítja a követőit. Testi és lelki bántalmazásra. Pont. Évtizedek óta gyerekek ezrei szenvednek ettől az intézményes megnyomorítástól a szeretet nevében. Barbár. Szerencsére nekem nem sok évig volt ehhez “szerencsém”, de meghatározó életévekben. Köszi a megosztásod!
Pajor Tamás nagy dolgot tett ezzel a kiállással, minden tiszteletem az övé, tudom, milyen nehéz, szinte lehetetlen ebben a közösségben a saját elveihez hűségesnek maradni. Az Úr hűséges azokhoz, akik hűségesek hozzá, és nem egy emberi tekintélyhez, egy bálványhoz ragaszkodnak. Legyen áldás Tamáson.
@@sophiebohnicseknem utasítja vissza, nem teszi helyre a közösséget, ennyi éppen elég. A szolgálati ajándék hamis teológiája, amit hirdet, alapozza meg a bálvanyozását.
Kedves Marci, hagyd , hogy befejezze a vendéged a mondandóját! Zavaró az állandó közbeszólásod, ami természetesen a Te véleményedet tükrözi és ennek a megerősítését várod a meghívottadtól is.
@libafos1 Üdvözlöm! A beszélgetésnek is vannak íratlan szabályai, ami kívánt esetben két, egyenlő fél között zajlik. Itt az egyensúly, amire Ön is utalt, gyakorta felborult. Nem ragozom tovább.
A gázai háborús résznél baromi erőszakos a riporter, nem engedi beszélni Pajor Tamást csak a saját véleményét akarja visszahallani. Ez szerintem egy riportertől óriási hiba. A végén meg is köszöni az erről való beszélgetést.........na szerintem ez pont nem beszélgetés volt, hanem a másik fél meg nem hallgatása, állandó közbevágás stb. .....
Rémes volt, teljesen elengedett mindenféle fegyelmet a riporter, megszűnt Pajor Tamás, a szót és a véleményét beléfojtotta, megszűnt a riporter kíváncsisága, és hosszan és vehemensen beszélt a saját véleményéről.
@@Pekka.Pekka.1296 , de mire fel? Semmi olyat nem mondott, ami ezt indokolná. Az általa is említett kormányt bíráló szösszenetei már régebb óta fent vannak; akkor miért most?
Egyszerű , de igaz megállapitás .. . a vallásban is de a politikábam is meg a szerelemben is elöfordul.........Ezert kell a szabadság , önnállóság .. ,, -- Hinni kényelmes........... Tudni hasznos Kételkedni fontos ,,
Tamás megprobalta felhívni a figyelmet az utolsó 10 percben arra, hogy a gyülekezetben felnött egy generáció akik gyerekkent fizikai bántalmazást èltek àt rendszeresen, Nèmeth Sándor szülökre gyakorolt hatása nyomán. Nagyon kár, hogy nem kapott elèg figyelmet ez a tèma ès az interjúnak vège szakadt.
Én emlékszem, amikor egy kamasz srácból a paráznaság démonát űzték a színpadon, ezrek előtt, mert megcsókolt egy lányt. Valamelyik énekes gyereke volt. Na, az trauma. Lenne még ebben a témában pár óra…
@@MrDxx7 Igen, bár nem elsősorban emiatt hozta szóba. Amire ő próbált kilyukadni, az az, hogy olyan zárt burokban élnek ezek a fiatalok, hogy gyakorlatilag nincs érdemi kapcsolatuk a világgal, a HGy tagjain és intézményein kívül, mert arra vannak nevelve szigorúan, hogy az mind rossz, és legjobb nem érintkezni vele. Aztán ha felnőtt korukban (sokszor elkerülhetetlenül) szembesülnek a világ valóságával, gyakran nem képesek megfelelően feldolgozni, nincs lélektani ellenállóképességük a burkon kívül, mert a burok védte meg őket ezektől a hatásoktól, ők nem tanulták meg megvédeni saját magukat. Ebből következik a 30-as fiatalok megkésett tinédzserlázadása, amire rendkívül diplomatikusan utalt csak, hiszen mégiscsak a saját gyerekei kapcsán hozta fel. Arról nem beszélve, hogy egyikükkel történt ezen kívül más is, de arról sosem fog nyilvánosan beszélni.
Nem csak a burok. Mit okoz egy gyerekben, ha heti kétszer négy órában kapja az ekzaltált szellemi kitöréseket, és kivülállóként figyel egy csarnoknyi felnőttet? Lekapcsol az érzelmi biztosíték, vagy kiég. Nincs visszaút a normalitàsba, szinte esélytelen. Kívülàlló marad egy életen àt.
Pajor Tamás megtérésének története, a Rocktérítő film és Tamás hiteles istenkereső élete vonzott be Jézus Krisztushoz és változott meg az életem 31 éve. Nagyon sokat köszönhetek neki és ezt szeretném itt is elmondani. Egy őszinte, hiteles ember, barátjával, zenésztársával, Ruff Tiborral együtt.
Ez, hogy a végén kérdés nélkül beszélt a gyerekeiről, a legkeményebb és legfontosabb része az interjúnak. Valószínűleg Marci is érezte, ezért adta ezt a címet a feltöltésnek. Bár a lényeget Pajor nem mondta el ezzel kapcsolatban, mivel nem is szabad elmondani (iykyk), de mindig is sejtettem, hogy ezzel függ össze a sajátos elfordulása/kiábrándulása, háttérbe vonulása a HGy-től, ami az utóbbi pár évben tapasztalható. Respect, hogy ezt az interjút így bevállalta, bár szerintem nem mérte fel reálisan a következményeket.
Szerintem nagyon is felmérte a szitut, ezért is hangoztatta a végén, hogy ő soha, semmilyen módon nem fog ártani NS-nak és a gyülekezetnek. Ez felfogható egy kódolt üzenetnek is NS felé, hogy engedje szabadon távozni, ha arra kerülne sor. A többi mondatoddal egyet értek.
Húú!most ment fel a cukrom!!!ki a f@sz a Német Sándor,hogy engedélyt kell kérni a távozásra a hülye pénzlehúzó szektájából?Talán börtönőr?Azonkivül meg aki távozik(nagy nehezen,kockázatok árán)arra az egész szekta átkot szór!Milyen emberek ezek?Krisztust emlegetik de Ő ilyet soha nem tett volna,mint ez a büdös pénzlehúzó paraszt,aki még beszélni sem tud rendesen 😡Az ő szájában Isten az Isden,ő Isten szócsöve a földön,hogy nem szakad rá ilyenkor a plafon,és a gyülekezete ezt nyálcsorgatva hallgatja és fetreng a földön.Nem is értem hogy bírja nevetés nélkül,de hát a pénz az nagy úr.Bezzeg őt soha nem szállja meg a szent szellem,mert soha nem fetreng a földön😅.Ettől még a fideszes szekta is okosabb,igazi Einsteinok😢
@ziggy_zagged Igen, ezért mondta. Mivel tudja jól, hogy mi következik. Én meg azt mondtam, nem reálisan mérte fel a helyzetet, ha azt gondolta, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy ne ugyanaz történjen az ő esetében is, mint az összes eddigi olyan ügyben, amikor egy-egy jelentékenyebb figura kritikát fogalmazott meg NS-ral és a HGy-vel szemben. A jelei már itt, a kommentszekcióban is láthatóak.
Szerintem Tamás tisztában van a következményekkel. Neki már nem számít a pozíció e földön, csak az Istenbe vetett hite számít. Mindennek a következménye ránézve pedig nyereség.
Pajor Tamás munkásságát követem a megtérése óta. Én is megtértem a Hit Gyülekezetben. Minden szavával egyet értek, amivel, ha burkoltan is, de kritikával él az egyházzal szemben. Végtelenül intelligens ember. Nagyon jó és hiánypótló interjú volt! Köszönöm Partizán!
Pajor Tamás mai napig hiteles. Azt hiszem ez a legnagyobb és legdöbbenetesebb dolog, ha belegondol az ember, mennyi veszélyes és ingoványos területen haladt át élete soràn.
"Mint kiderült, ez a minőség méltatlan a Hit Gyülekezetéhez: a nyilvános válaszközleményük stílusából világos, hogy a gyülekezet képtelen elviselni még a vattába csomagolt, finom és elegáns kritikát is, az egyéni vélemény pedig különösen nyűgös a számukra. Vagyis másként fogalmazva, a Hit Gyülekezete láthatóan nem olyan, mint Pajor Tamás, aki a Hit Gyülekezete tagja. Az a minőség és elegancia, ami Tamásban megvan, az a finom de őszinte kommunikációs képesség, ami a beszédét áthatja, láthatóan nincs meg a saját közegében. Nem mindennapi pillanat ez: egy gyülekezet és annak egyik emblematikus karaktere inkompatibilisek egymással! Édes Istenem, pedig mennyire korrekt lett volna, ha Némethország lakói egyszerűen nem mondanak semmit! A nem-nyilatkozás üzenetté válik ilyenkor, ami valami ehhez hasonlót kommunikál: "lássátok emberek, tőlünk aztán el lehet menni büntetlenül a Partizánba és ott lehet őszintén beszélni a gyülekezetünkről, mert minket ez nem zavar. A mi gyülekezeti kultúránkba ez is belefér". Ezt a lehetőséget puskázta el a Hit Gyülekezete azzal, hogy csaknem rögvest kiadott egy barátságtalan nyilatkozatot, ami ráadásul egy sajnálkozásba csomagolt abszurditásra épít, azt állítva, Pajor Tamás felmondott Gulyás Marcinál, de egyébként "szívesen látják" az istentiszteleteken. (Tényleg logikusnak tűnik szíveslátásról beszélni egy olyan közösség esetében, ahol átkozódva imádkoznak emberek ellen és a központi logika mentén rúgnak ki valakit az állásából, mert elment valahova nyilatkozni...)"
A punkság lényege a hatalommentesség, a tekintélymentesség, amelyet nem muszáj feladni a megtéréssel, csak épp keresztény anarchistaként az ember felismeri, hogy egyedül Istennek való minden hatalom és dicsőség. Pajor Tamás pedig döntse el, hogy Jézus Krisztus fontosabb számára, aki valóban megszabadította őt, vagy az egyháza. Ugyanis a kettő nem kompatibilis. Németh Sándornak 13milliárdja van. Ez távol van Krisztustól. Nagyon távol. MInt a tizedszedés is. Jézus nem szedett tizedet, pedig Ő a Főpap. Nem Németh Sándor térített meg, ő csak egy eszköz volt, Jézus vonzott magához. Az átokszórás pedig sátáni. Gyűlölet és nem szeretet. A legfőbb parancsolat elleni súlyos bűn. Az átokszórás sötét és sátáni, mint a woodoo szertartások, amelyek a sötétség szellemeivel operálnak. Az ártás eszköze. Hívő ember Jézus tanítása szerint még az ellenségeiért is imádkozik. Nem átokkal, hanem szeretettel, kegyelemmel, irgalommal. Mindezt nem egyházakban tanultam, hanem a Bibliából. Egyházakon kívül is van Jézus és hitélet, sokkal őszintébben, mint az egyházakban.
@@bottyantv @csordaszellemuzo és azt is mondja, h. az ember test+lélek+szellem, és akkor van testi atya-anya és lelki atya-anya. Bornyolult a téma szerintem és ítélkező fennhangot érzékelek - szubjektíven nyilván.
@@BondJames-d2j Pál semmiben sem tévedett. Németh Sándor Pajor szerint is sok mindenben tévedett. Ezzel félrevezetve rengeteg embert és gyerekek életét tette tönkre, akiknek a szülei rá hallgattak gyereknevelés ügyben. Igazi farizeusok.
Kedves Márton! Miért hív be valakit beszélgetni ha nem hagyja szóhoz jutni ? Most nagyon szépen látjuk az ön álláspontját míg az interjú alany álláspontjáról néhány érintett témában nem sokat tudtunk meg …
Ne kerülgesd a forró kását Marci. Hívd meg Németh Sándort egy beszélgetésre. Teljesen objektíven látva ezt a beszélgetést vannak olyan gondolatmeneteid és narratvák amelyeket minden interjú alanyra igyekszel ráeröltetni és kimondatni még ha nem is gondolja úgy. Hívd meg Németh Sándort és beszélgessetek. Legyen végre meg ez az interjú is. Igazi "ősélmény" lenne. :)
@@patrikbaross881 Csak előtte készüljön fel, hogy ne mondjon badarságokat! Nem ártana elolvasnia a Bibliát, meghallgatni egy-két imát, és képben lenni, hogy mi zajlik egy istentiszteleten! És ne akarjon a természetfelettire egy természetes választ kapni!
@@agnesmedve8578 nem hit kérdésében kell felkérdeznie, hanem meggazdagodása, politikai állásfoglalása, átokkommandók terén- Atv megvásárlása- elvesztett perek,
A riportalany zavarosan összevissza beszél, messziről kezdi a mondandóját, nem a kérdése válaszol. Nagyon nehéz kihámozni bármi értelmeset ennek az embernek a mondandójából = kiváló szónok megtört emberek összezavarására.
Teljesen mindegy hányszor beszélget még Tamással, amennyiben más véleménye lesz mint neki, úgyis belefojtja a szót. Egyszerűen nem tud tolerálni más véleményt, pontosan úgy, mint a mai libsik.
Amit az utolsó részben mondott, a gyerekekről, az szívbemarkoló volt, és sajnos saját magam is alá tudom támasztani. Én is a gyülekezet iskolájában végeztem, iskolatársam volt az összes Pajor-gyerek is, ez még az iskola alapításának első néhány éve volt, és bár az oktatás minősége kiváló volt, de a nevelési elveket igenis lehet toxikusnak nevezni. Szerencsére az én drága szüleim nagyon normális nevelési elveket vallottak, így én otthon nem kaptam azt az ívet, amit sokan a többi gyerek közül, de az iskola már teljesen más történet volt. Őszintén mondhatom, hogy abban az iskolában, azokban az években minden gyerek igazán nagyon jó gyerek volt, bármilyen kor fogalmai szerint jó gyerekek voltunk, főleg mert gyakorlatilag mindannyiunk a gyülekezetben nőtt fel, és volt egy erkölcsi tartásunk, egy kezemen meg tudom számolni hányan voltak köztünk, akiket tényleg problémásnak lehetett nevezni, ilyen dolgok, mint drog, szex, iskolai zaklatás, ismeretlenek voltak (később nem tudom hogy változott-e ebben valami), de a tanárok és a nevelők is konstans úgy kezeltek minket, főleg akkoriban a gimnáziumi korcsoportot, mintha erkölcsi nullák lennénk, testileg is lelkileg is romlottak, lázadók és engedetlenek, és ezt akarták folyamatosan kinevelni belőlünk, és egyszerűen nem látták, hogy nyitott kapukat döngetnek. Most később felnőttként az a benyomásom, hogy inkább a saját fiatalkoruk hibáit akarták kiverni belőlünk, folyamatosan, szünet nélküli lelkiismeretfurdalás-keltéssel és megszégyenítéssel. (A verést itt csak átvitt értelemben használom, testi fenyítés nem volt a gyülekezet iskolájában, legalábbis én nem tapasztaltam, és tudomásom sincs róla) Én úgy érzem, hogy viszonylag maradandó károk nélkül úsztam meg azokat az éveket, de akik fiatalabban kerültek be, és hosszabb ideig jártak oda, plusz még a szüleiktől is ugyanezt kapták otthon, azok tényleg komolyan sérülhettek felnőtt korukra. Elég sok ilyet ismerek sajnos.
Nálunk valami szuperhősös kép letöltése miatt kirúgással fenyegették a haveromat. Ma berúgva mennek be, rendörségi ügyek vannak, drog, és a többi finom dolog. Felhígult a diákok összetétele, valszeg aki rájött 1-2 dologra az életben, már nem oda viszi. Nem volt annyira gáz azért, mint azt itt sokan elképzelik. Vagyis sokszor nem az iskola volt a gáz. Gondolom Tamáséknál az iskola utáni dolgok...
Bocs de ismerem az összes Pajort. Átlag feletti életük volt és van most is. Ne kattanjunk màr meg teljesen. Nem kell borsodba menni hogy láss 50 szer durvább sorsokat.
@@HagyjalBekenpls Ha végletekbe gondolkodunk, akkor az indiai nyomortelepeken élők is durva sorsot örököltek... Itt nem ez a kérdés. Hanem, hogy egy huszonX éve szolgáló gyülekezeti vezető gyerekeiről van szó, akiknek a "sorsa" milyen lett ahhoz képest mint amit az emberek elvárnak. A gyülekezetben nem normális, nem mindennapos a válás. Sem az, hogy az ember kezelésre idegei szorulnak. Viszonyítás kérdése, de ezek nem borsodi emberek, azért azt hagyjuk meg. Valamit a Tamás megbánt. Gondolom nem véletlenül, mert egy elég tapasztalt, sokat látott és bölcs emberről beszélünk. Ha az ö szemszögéből nézve nincs igaza, prove it.
Pajor Tamás, nagyon őszinte, bátor beszélgezés! Köszönet érte! Egy ideje követem TikTokon. Szeretem ott is bátor, szellemes megnyilvánulásat. Gratulálok neki, hogy megy ezen a nem könnyű úton! Ez most is hamar kiderült. ❤
Ez egy jó pár éves történet amit leírok. Anyu egyik nyáron még mikor a gyerekeim kicsik voltak levitte őket magához, hogy nyaraljanak pár napot, bevallom nem adtam oda őket jószívvel mert én igen szerettem ha körülöttem sertepertéltek és csevegtek, játszottunk együtt, de nem lehetek önző és hát mondták a gyerekek, vigyáznak magukra lemennek a mamához pár napra. /Mama HIT gyülis a tesómékkal, ők is vele laknak/ Eltelt pár nap, én bizony lementem hozzájuk, hogy minden rendben van-e? Bemegyek a lakásba kisfiam fut elém, hogy anya haza akarok menni. Na kérdem mi a baj? Félek a mamától kötőtűvel kibökte az alvómacim szemeit mert azt mondta, hogy az ördög néz ki belőle, és fakanállal rávert a fenekemre mert ugráltam /játszottunk a nővéremmel/, azt mondta a démon megszállt és ki kell űzni belőlem. FAKANÁLLAL DÉMONŰZÉS. No és fél napokat kellett egyhelyben ülni mert Bibliaolvasás volt, kazettáról szóltak a Hitgyülis dícséretek, zenék, tv-ben a 700-asok klubját lehetett csak nézni. Erőszakosan kívánta az én gyerekeimet megtéríteni. Mondanom sem kell, hogy soha többé nem mentek a mamáékhoz "nyaralni" és én meg kikértem magamnak, hogy bárki üsse a gyerekemet, vagy megfélemlítse ördöggel, démonnal. Nekem pár alkalom az én lakóhelyem szerinti gyülekezetből elég volt. Ez nem tegnapi történet, már vagy 27 éves, de az agymosásnak sosem lesz elavultsági ideje a szavatossága sem múlik el. Amikor a csengő forint nem érték csak a zörgő, ott minden sokat elmond. Meg a szeretettel üdvözöljük egymást öleljük meg egymást és másnap az utcán a köszöntést sem fogadják. Nem szabadna bármely vallást keverni politikával, de leginkább keverni mint szezont-a fazonnal. Az itt látott Szent Szellemmel való betöltekezés vajon hány gyermeket ilyesztett meg akik erre az úgymond "karizmatikus erő" kinyílváníttatott látványt átélték? Gondolkodni nem kár! Részemről ennyi!
Ez a történet egy elmebetegről szólt, nem keresztényről. Ilyen beteg embernek semmi helye a gyülekezetben! NEm hinném, hogy valaha is - ha járt egyáltalán -, megértette a megváltás, a szeretet üzenetét!!!!
@@timisz3772 A kellemetlen igazság az, hogy Pajor is beadja a derekát, és 57:00-nél "hozza a kötelezőt", menteni a menthetetlent, és a kollektív hisztéria látványa után okoskodni kezd az Apostolok Cselekedetiről, pedig nehéz elhinni, hogy ne tudná: ez a fajta publikus, hipnózis-szerű hisztéria, és az önkívületi halandzsa, amiről (az USA hülyeségexportjából merítve) állítják, hogy "nyelveken szólás", és neurológusok által meglepően pontosan leírt átmeneti pszichózis. Konkrétan tudják, hogy melyik agyi terület mesterséges túlstimulálásából adódó, rohamszerű epizód. Ezt a nagyon kifejező mintát figyelmem kívül hagyod, és a személyes történetet megosztó hölgyet azonnal próbálod megbélyegezni. PONT igazolod az igazságát annak, amit cáfolni próbálsz.
Szerintem tisztában van vele, nem tudom melyik videót nézted de egyértelműen megnyerte a vitát ezzel kapcsolatban és sikeresen reflektált Pajor ellenérveire
@@imiszabo7810 Nincs tisztában a valósággal. A Hamasz által kitervelt propagandát mondja vissza, amit bevett sajnos a liberálisok, a baloldaliak nagy része. Én is majdnem bevettem, de aztán meghallgattam egy kint elő magyart, és rájöttem, mi történik. Azóta kb. le vagyok sokkolva. Izrael maximum 10-15%-ban hibáztatható a helyzetért. Maximum. Borzasztó nekem azt átélni, hogy az az oldal, ahova én is tartoztam, öntudatlanul próbálja a radikális muszlimokkal karöltve tönkretenni Izraelt.
Nem elég, hogy hadar, de még legtöbb esetben vád alá helyező stílust alkalmazva állítja be a kérdéseit. Engem felháborít! Minden tiszteletem Tamás, ahogy türelmmel és bölcsességgel válaszolsz, nem kiadva elárulva a gyülekezet belső dolgait.
Örülök, hogy kijöttem a HGY-ből. Megmaradtam a hitemben. Tamás sok mindent tud amit el kellene mondani. Igen pont a végén jött a lényeg...Sok "kis" ember már rég rájött a szépszavakkal való kifosztásra. Végre valaki "nagy ember" is elkezdte kapizsgálni a dolgokat.
Ezek szerint akkor még nem voltál hitgyülis, amikor még SZDSZ frakció üléseik voltak.Amikor Németh Sándor még az MSZP-SZDSZ koalícióra való szavazásra aggitált.Vagy az téged akkoriban nem zavart.
Nem igaz, Marci, hogy Tamásnak egyetlen mondatát, gondolatát sem engeded, hogy befejezze, végigmondja, hanem folyton közbevágsz, amikor az izraeli helyzetről kérdezed .. Milyen riporter vagy te?...
Ráadásul nem hagyta normálisan kifejteni, hogy igen rossz az, amit az izraeli vezetés csinál, de ha mást csinál vagy akár nem csinál semmit az megint rossz. Nincs jó válasz. Marci se tud jobbat. Ami palesztinbárátnak feltüntetett szimpátia tüntetések voltak azok valójában Hamasz párti tüntetések voltak, amit egy terror cselekmény után egy héttel hirdettek meg.
@@charles_kingIgazad van, GM. valóban nem riporter, hanem balliberális propagandista, a Partizán pedig valóban nem sajtó, hanem amerikaiak által finanszírozott propaganda médium.
Ezt nem látta Tamás jönni: az interjú után eltessékeltek az egyházból. Nekem egyébként nagyon szimpatikus volt Tamás az irányultsága az összes kérdésben. Bárcsak mindenki így szembe tudna nézni a múltjával.
A " zembegyártmány vallások " MIND irányított és vezérelt , extrém redukált tudatszinten legyártott elmeprogramok , hogy kevesek , a VALLÁSOK-EGYHÁZAK legyártói, működtetői , üzemeltetői , kitalálói, HASZONLESŐI, HASZONÉLVEZŐI , létrehozói a tudatlanok , a tömeg , a " nyáj " szolgává tételével , KIHASZNÁLÁSÁVAL ,MEGVEZETÉSÉVEL , EL ÉS LEBUTÍTÁSÁVAL , ERŐSZAKOS LEURALÁSÁVAL meggazdagodjanak , a hazug,bugyuta , extrém redukált tudatszintű dogmák és szánalmas , aberrált , szánni és sajnálni való istenképeik legyártása és elfogadtatása révén . ÉÉÉS PERSZE EZEN SZÁNNI ÉS SAJNÁLNI VALÓ ZEMBERGYÁRTMÁNY ISTENKÉPEK ÉS A BŰNÖS SENKIK , A NYÁJUK KÖZÖTT , CSAK ŐK KÖZVETÍTHETNEK . BUSINESS , ÜZLET A JAVÁBÓL , SEMMI MÁS !!! TERMÉSZETESEN : Csak egy vélemény az enyém is a sokból .
Nem tessékelték el,nyilvános közleményben arról írnak hogy tuvábbra is szeretettel várják,és elmondja az interjúban hogy ő sem hagyta el a gyülekezetet
Tiszteletem. A "felmondás" nem jelent egyet azzal, hogy kirúgják a gyülekezetből. Félre értésre adhat okot az, hogy másképpen van ez egy MUNKAHELYEN, és másképpen az egyházban. Egy munkahelyi felmondás - az egyet jelent azzal, hogy az ember azt a MUNKA HELYET és általa betöltött posztot elhagyja. Mivel az a MUNKA HELYE. De egy gyülekezetben más a munka és más a tagság. Ne vegye sértésnek, de had oszlassam el ezt a tévedést. Aki a gyülekezetben "szolgáló" az lényegében egyfajta munkát végez. Hadd mondjak egy sima példát. Annak idején apámat elvittem a gyülekezetbe, és éppen Pajor Tamás prédikált Istenről és a megtérést szorgalmazta a rövid "felhívásában". A prédikáció után apám megkérdezte, hogy beszéltem -e én a Pajor Tamással róla, mert olyan mély dolgokat mondott el a színpadon az életéről, ami szó szerint apám gyerekkori gondolata volt Istenről. (Ez nem vicc, nem volt kamera, vagy agymosás, ott konkrétan egy olyan általánosnak mondható jelenség történt, hogy Isten csendesen szólt az apámhoz, a Tamás prédikálásán keresztül, úgy, hogy se én, se a Tamás nem tudta, hogy pont apámnak prédikál. Ezt a Biblia alapján úgy is lehet mondani, hogy "szólt az Úr az illető szívéhez". Apám pár évvel később megtért Jézushoz. De ez egy munka végzés, és egyben tisztség és feladat is, amely - ugyanúgy megkíván egy kondiciót, ahogy egy vékony és edzetlen embertől se várhatom el, hogy felemeljen 100 kg-ot, úgy egy olyan hűséges Krisztus követőjétől se várhatom el, aki még "spiriruálisan edzetlen" hogy egy olyan munkában vegyen részt, amire nincs meg a szívében az ereje - hogy úgy tudjon beszélni, hogy inkább hagyja, hogy Isten adjon neki gondolatokat, stb. elsőre könnyűnek tűnik a dolog, de egy mocsok világban, amiben élünk, elég nagy erőkifejtésre van szükség, hogy egyáltalán az ember a bűntől - 10 parancsolat alapján - távol tartsa az életét, és a gondolkodásmódját is. Tehát ezen felül, ha még valaki Isten munkájában akar részt venni, akkor még inkább több "izom munkára" van szükség a "kondi teremben" hogy erős legyen a szíve - ez alatt most az ember legbenső centrumát értem. Tehát itt ebben az esetben Pajor Tamás valószínüleg elfáradt ebben a munkában, amikor napi szinten azon volt, hogy emberek bűneivel szemben harcoljon, és egyúttal segítő kezet nyújtson abban, hogy el tudják ezeket hagyni - ha akarják, mivel itt nemcsak az a kérdés, hogy ki harcol és imádkozik valakiért, hanem hogy az illető valóban elfogadja -e azt, hogy Jézus a megoldás az élete problémáira, nem utolsóként a haláltól való megszabadulásra - kávzi együttműködő -e, vagy sem ebben a kérdésben. De ezt általánosan bármiről el tudjuk mondani - mikor van pl. egy általános iskolai tanítónak könnyebb dolga, ha írni és olvasni tanítja a nebulókat? Azaz, ha valaki a hitgyüliben "felmond" az azt jelenti, hogy leteszi a szolgálatát, és szeretné kicsit rendbehozni az életét, és esetleg a családjával foglalkozni többet. A szolgálat egy olyan ön átadást jelent, amikor az embernek néha a magán élete "beszűkül". Pl. egy amerikai pásztor, bizonyos Jhon Haggae egyik könyvében beszámol arról, hogy mint pásztort elég sokszor hívták fel napi szinten többször azzal, hogy "pásztor, van öt perced?" ezt lényegében egy imakérést jelentett általában, hogy imádkozzon egy problémáért. Jhon Hagge a saját bevallása szerint néha úgy érezte, hogy legszívesebben kitépné a telefonja zsinórját a falból.... akkor még az a gyülekezet fiatal volt, azóta már ott is felnövekedett egy "presbitérium". Egyébként az a""Corner Stone church". Másrészt - igen, volt időszak a gyülekezetben, ezt aláírom, amikor a túlzott fegyelmezés sajnos kontra produktív lett, és sokan szenvedtek emiatt. Én is találkoztam több furcsa jelenséggel 17 év során, de elmondhatom, hogy utólag amikor valami ostobaságot tapasztaltam egy testvérem részéről a gyüliben, akkor Isten valahogy igazolta, hogy ott akkor helyesen láttam, mekkora marhaságot mondott az illető. De ehhez meg kellett tanulnom megbocsátani, és imádkozni az illetőért, miközben megkérdezve Istent, hogy neki erről mi a véleménye. Prédikációban, vagy baráti beszélgetésekben - hívő barátokkal, vagy biblia iskolai tanítás nyomán Isten igazolta, hogy jól, vagy rosszul látok valamit. Ahogy egyszer a Hegedűs a háztetőnben mondta a jó öreg tejes ember: "Megvannak a magunk problémái, de magunk közt remekül megvagyunk.". Ne tekintse a beszámolómat prédikációnak vagy erőltetésnek vagy megtérésre intésnek, én csak a saját "vérbeli tapasztalatomat" mondom el, amit megéltem a saját bőrömön, és minden rossz tapasztalatom ellenére még mindig hű vagyok Istenhez, és Isten népéhez is, azon belül a Hit gyülekezetéhez, mivel rengeteg segítséget kaptam, és sok ima és közbenjárás eredményeként egy gyógyíthatatlan betegségből szabadultam meg, amit most nem fejtenék ki bővebben, de belehaltam volna. Amellett szívesen beszélgetek evangélikusokkal, katolikusokkal, reformátusokkal, tehát nem vagyok egy "szektás" mentalitású ember. Türelmesnek kell lenni - ha Isten hozzám türelmes, akkor nekem, aki nem vagyok tökéletes, mennyivel inkább türelmesnek kell lennem magamhoz és másokhoz. 😉 Tisztelettel: Józsa Marcell
Drága Tamás! Most határmezsgyére kerültél. A gyüliseknek már nem vagy elég elkötelezett, akilépéshez még nem elég bátor. Kívánom hogy vegyél józanságot, és bátorságot Istentől!
Köszönöm az őszinte kommunikációt. Jó volt hallgatni, hogy a keresztények is emberek, hibázhatnak, felülbírálhatják korábbi 'jónak vagy igaznak' gondolt Isten képüket, hitüket, gyakorlataikat. Kell, hogy fejlődjünk hitükben! A teljes valóságot úgyis csak odaát fogjuk látni...😊
Azért tudomásul kell venni, hogy az Ige nem egy lányregény! Isten beszédét nem szabad egy halandó embernek félvállról venni! Az Ige Szent! Ne akarja senki halandó felülbírálni! Hova lesz akkor az Istenfélelem?
@@annamambrus940 Jó volna , ha volna ISTEN , de sajnos nincs.. Az IGE-t is a SZenteket is emberek talaták ki .. Az fél Istentöl aki hisz benne..,,... Ha lenne hogy tudna törödeni a Földi 8 miliárd emberrel.. CSak Magyarorszégon meghal évente 100 ezer ember ..kb 5 percenként --meghal -- 1 magyar....
Mint tudjuk, a részletek. A fránya részletek. Igaz, a belinkelt részben a hosszú hallgatást megelőző, Pajor szájából elhangzó jelen idejű tagadó mondat csak azoknak cseng(het) fals módon, akiknek - egyrészt értik, amit hallanak (mondanám ébren nézik az adást), másrészt van rálátásuk a múltra is - bővebb információik vannak a fent említett dologról, amelyről rendkívül finom és ügyes fogalmazással Pajor sikerrel tereli el a szót és ad kibúvó választ. Ez a válasz is beismerés (hogy igen, vannak ilyen imák, vannak kommandók), de nem teljes beismerés (hogy korábban ezekben ő hogyan vett részt, ezt a 'technikát' hogyan alkalmazta). Részigazságot hallottunk.
@@vilagistene2939 én is végignéztem, de úgy látszik, hogy nem értetted, hogy miről beszél Pajor. Igen, azért is tisztelet, hogy kimondta, hogy nagyokat hibázott.
Gyulis voltam addig, amig Sandor Istenrol tanitott. Amikor Orban szavai tulsulyba kerultek az istentiszteleten, meghasonlottam. Mar nem jarok, de Isten itt van az eletemben. Sandor elarulta Istent, es nem a Szent Szellem uzenetet kozvetiti, hanem vmi gonosz szellemet. Ahogy Derek Prince mondta: "Az egyhaz a vilagban van, de a vilagnak semmi keresnivaloja nincs az egyhazban." Sandor beengedte a vilagot a gyulibe.
Az nem lehet hogy a Sándor számára a gyülekezet sohasem istenről vagy a vallásról szólt? Nem lehet hogy mindig is egy vállalkozó volt, aki a hittel üzletel? Már a fidesz előtt is erősen kötődött a politikához. A vallás, a hit és az emberi hiszékenység nagyon jó üzlet (tud lenni) az egész világon. Számomra mindig is hiteltelen volt az olyan, aki félmillás öltönyben áll ki prédikálni.
Ne haragudj, de nagyon nem vagy képben. Én több mint 20 éve odajárok a Hit Gyülekezetében és soha nem hallottam hogy Sándor Orbán szavait idézte volna a közösségben. Németh Sándor a Bibliát hirdeti hitelesen, aminek az egyik eredménye Pajor Tamás megtérése. Egy hívőnek a feladata hogy különbséget tudjon tenni az emberi vélemény és Isten szava között, ráadásul a Biblia is erre tanít.
@@Teodór.Teo87 te is a fanatikus körbe tartozhatsz. Vicces hogy más gyulisekre azt mondod hogy nincs képben mert te 20 éve oda jársz. akkor ott az idő ami számit hogy mióta vagy hűséges sándorhoz illetve ahhoz amit képvisel. Csak odáig ne jussunk el kérlek titeket hogy Orbán szava fog istentől származni.:dd
Mint Hit gyülekezeti tag teljes mértékben megszeretném vetozni azt a tényt hogy vannak-e ,, imakommandók,, .Mivel mint minden egyházban vannak különféle,, esetek ,, biztos előfordult hogy emberek imádjoztak valakik ellen , de mi ezt teljesen elítéljük mint minden normális keresztény.
@@ChrisHd00-n7q Kurvabeteg ez az egész. Úgy, ahogy van. Ez konkrétan szekta. NS kilopta a HGy pénzét, lefeküdt orbánnak, a hívek meg zabálják a hülyeségeit.
@dr.tre90 Nem áll egyik oldalon se, csupán cáfolta és semlegesítette Pajor pro Izrael érveit hogy ne legyen a végső konkluzió hogy a Hamas a hibás. Nyitott volt az érvekre, nem az történt hogy ignorálta őket és a saját narratíváját hajszolta hanem konkrétan azokra reagált
@@tamastoth4153 A nem Izraelt hibáztató. A felelősnek a helyzetért a Hamaszt tartó. Az Izraelt nem népirtóknak tartó. Az egész konfliktussal és a történelmi tényekkel tisztában lévő, a nem jóemberkedő, a nem a radikális iszlám vallásosokat támogató.
Németh Sándor vagyonával kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy L. Ron Hubbard ( a szcientológia egyház alapítója ) állítólag azt mondta: Ha gazdag akarsz lenni, írj könyvet! Ha milliomos akarsz lenni, alapíts vallást!
Gyülekezetet alapított (alapítottak),vallást nem! Sok pènze van,milliomos! De súlyosabb az,hogy államegyházzal lepaktált,ès az úgynevezett "szent korona" bállványimádásban van,a kormánnyal együtt!
Mivel a kommentek alá írt válaszok nincsenek biztonságban (konkrétan a Hit Gyülekezetét védelmező emberek egy része törli ezeket), így véleményemet - a véleményszabadság és pluralizmus jegyében - külön szálon írom le. Nem szeretnék szociológiai, filozófiai, pszichológiai vitákat, mert ezekhez nem értek. Azt gondolom viszont, hogy egy keresztény közösség - így a Hit Gyülekezete is - a bibliára építi fel a világnézetét, ezért a bibliával szembesítem őket. Jézus eredeti tanításával. Az igazi evangéliummal. 1. Az újszövetségben nincsenek egy személy által kontrollált közösségek. Mind Jézus, mind Pál apostol néhány év felkészítési idő után elengedték, és ott is hagyták az általuk felkészített tanítványokat. Minden bibliai tanítás, amely a gyengék felemeléséről, megerősítéséről, meggyógyításáról szól: helyes. Minden olyan tanítás viszont, amely hatalmi pozíciókat, vezetőket, pásztorokat, lelkészeket, kereszténynemzeti vezetőket védelmez, az hamis. Jézus testvériséget hozott, nem piramisszervezetet. Egymással való szeretetkapcsolatot, nem pedig sok szintű hierarchiát. 2. Az előző pontból következik az, hogy anyagi szempontból az újszövetség csak a szegények segítését ismeri, a gazdagok támogatását, szegényektől való pénzek elszedését "tized", vagy "adakozás" jogcímen nem ismeri. Ahol milliárdos vezetők vannak, akik a hívőkből gazdagodtak meg, ott elejétől kezdve téves alapokra épültek fel a szervezetek. 3. Az újszövetségben házi gyülekezeteket, családias közösségeket látunk. Mint az együtt kajáló, és egymással beszélgető sitcom-okban. Ez az ember alapvető vágya, és ezt nem elégíti ki sokezres arctalan tömegben való együtt lézengés. Ezek jók koncertek, meccsek esetében, de a komoly témákat megbeszélni csak kislétszámú közösségekben lehet. Ezek alapján szerintem, és szerintem a biblia szerint mai is: - példaadásra épülő, több, idősebb hívő által vezetett közösségek a legitimek, - ahol egymást segítik anyagilag a közösség tagjai, és nem egy kiemelt vezetőt pénzelnek, - és kis létszámban, családias módon történik a hitgyakorlás, és nem egy népvezér stadionszónoklatának folyamatos hallgatása segítségével. De mindenki szabadon dönthet, hogy neki melyik minta a szimpatikus. Ui: ja, és az újszövetségben nincs részegen dülöngélés egy személy parancsára, vagy karizmája következtében.
Teljesen egyetértek veled. Szentírási alapon a keresztény gyülekezetek így működnek. Ahol a hatalmi reflexek kiterjednek a gyülekezeti életre, ott a gyülekezet lényege sérül: napnál világosabb, hogy a Hit Gyülekezetében ez történik. Krisztus által alapított egyházban testvériesség van, nem pedig hierarchia. Irgalom és empátia, nem pedig lelki kiszolgáltatottság és zsarolás.
@@petermoricz Tessék, a pálya nyitott. A kategorikus véleménynyilvánításon túlmenően lehet a fentieket tételesen cáfolni, érvelni. Mert ennek híján igen csekély értékkel bír egy 'nagyon nem így van', bármennyi like-ot kapjon is.
Max. respect Pajor Tamás bátorságáért! Tanúja lehettem a 2006-os választások idején 0rb@n átkozásának [imakommandó] a HGy-ban. Személyesen hallottam NS szájából az LMP elleni burkolt agitációt 2014-ben. Ennyit a politikáról. Pajor ezzel a riporttal rendszeren kívüli lett, és bármennyire próbálta szépíteni NS-hez való viszonyát a végén, keményen meg fogja kapni a neki ott járó pusztító imákat [bekerül a szaknévsorba], de még így is sokkal jobban jár a szabadsággal, mintha birkaként szolgálná a FSZA-ot. 😎
A valódi keresztények politikailag semlegesek. Ezért nemzet védő harcokban sem vesznek részt, ahol ellenségeiket meg kell ölni. A politikai semlegesség azt is jelenti hogy nem foglalnak pártosan állást és ezért nem is választanak, nem szavaznak. Ha ugyan Jézust választották királyuknak. 1.János 5:19. Nem vállalnak felelősséget sátán uralkodási vitáikban, hanem csak a jó hírt predikálják. Kardjaikat ekevassá kovácsolták és hadakozást sem tanulnak. Sajnos ezen a területen is az egész kereszténység félre van vezetve.
Tamás, én is köszönöm az őszinteséget! Megfogalmaztad, hogy más az Istenképed, mostmár máshogy nevelnéd a gyerekeidet. Ahogy elkezdett Isten kivezetni minket a Hit Gyülekezetéből nekünk is Isten egészen másképp mutatkozott be. Nem egy kiszámíthatatlan, félelmetes, a legdrágábbadat elváró, ha adsz akkor kapsz istenként, hanem úgy mintegy könyörülő, szerető, aki képzeletünket messze felülmúló módon gondunkat viselő Isten .Az ottani teológiaával van a gond!. Egy sor Ige értelmezése megváltozott a számunkra . Például Isten kéri Izsákodat, a legdrágább kincsedet. Engem, amikor még kisgyermekekekeket neveltünk, szabályosan sokkolt ez az Ige. De Isten megmagyarázta. Abrahám hallotta a " proevagéliumot" Gal3:8 ...eleve hirdette Ábrahámnak, hogy Te benned fognak megáldatni minden nępek. A hirdette szó a proevangélium hirdetése. És mi az evangélium? A Krisztusban való hit által igazulhatunk meg, aki meghalt a világ bűneiért (bűneinkért), eltemették es feltámadt a megigazulásunkra. ,És Ábrahám hitt Istenben, (Krisztusban) és tulajdoníttatott neki igazságul.(Róm4:3 Gal3:6 Jak2:23). És az ígéretek Ábrahámnak adattak és az ő magjának, aki a Krisztus. Tehát Ábrahám Krisztusban hitt és így igazult meg. Elmondta neki az Isten, hogy az ő magja, leszármazotta lesz a Krisztus. Amikor évekkel később Isten elkérte tőle Izsákot, Ábrahám azt gondolta most lesz a megváltás, és miattunk akarta odaadni a fiát tudván, hogy feltámad, azaz visszanyeri őt.
Én is így látom. Amióta fölszabadultam N S befolyása alól mintha egy új bibliám lenne. Kinyílt az ige. Remélem Tamásnak is megnyílik. Visszatér az első szeretet!
Anno '88-ban, a Puskinban megnéztem a Neuroticról készült filmet. Ütött. De akkoriban mondjuk úgy finoman, kevéssé tudtam pozitívan értékelni a főszereplő megtérését. Most nagyot emelkedett bennem Pajor Tamás személyisége. Hiteles lett egy életmű. Minden fekete és fehér kockájával. És hiteles lett a kiállása maga mellett. Köszönöm ezt a riportot srácok!
Pajor Tamás rengeteg szöveget írt együtteseknek, előadóknak, saját formációit nem számolva, verseket stb. és majdnem mindig felismerhető ami nagyon ritka. Rendkívüli ember..
A Hit Gyülekezet saccperkábé 15 ve nem egyház, hanem pénzügyi-gazdasági tömörülés/pénzmosoda- as you like it. Ezt kár tagadni, mert aki ismeri a működésüket, azt nem lehet átverni.
29 วันที่ผ่านมา +10
30, nem 15. Akik közel voltak már akkor, mind tudják, tudjuk.
pajor jobban járna ha elhagyná a hitgyülit és akkor talán nem kerülne olyen helyzetbe hogy kognitív disszonanciát okoz ha egyes kínos dolgokra kell felelnie, vagy kitérő választ adnia, mert egyébként nagyra tartom. ugyan ez vontkozik ruf tiborra
Nehéz kérdés! Sajnos némileg anyagilag kötve van, és mit is kezdhetne a világban ma már. Sajnos azt hiszem kicsit meg kell használnia. Azt én sem értem teljesen , hogy miért nem lehet hátat fordítani, és egyszerűen lelépni. Bizonyára azért mert az egész felnőtt életét ott élte le.Hidd el nem egyszerű.
elég korrekt dolgokat mondott, jó lelkülettel /szerintem/. A 'kilépés', mit kellene csináljon _András_ szerintem is nehéz kérdés, ahogy _EszterJ_ írja. Habár volna ötletem, hogyan lehetne az alábbi 2 bibit orvosolni, ettől függetlenül pálya széléről inkább tartózkodom. Passz hogy mit csinálnék helyében. Mindenesetre szerintem hiánypótló dolgok hangozttak el. Respekt !
@@EszterJereb sokan későn jöttünk el, vagy ki sem léptünk teljesen, mivel látjuk, hogy őszintén Istent követni akaró emberek ezrei valamiért még mindig képesek egyeztetni az ellentmondásokat. Ezekhez az emberekhez nem lehet nem ragaszkodni, szerintem őszintén mindenki egy komoly ,,megtérést" vár azoktól akik maradtak mint ,, véleményformálók" pl. Ruff Tibor-tól is többek közt, Szobota,....és sorolhatnánk. Ez lenne a legkedvesebb megoldás.
@zitagal6840 irigykedem most azért! Nekem nem adatott meg,hogy találkozzak vele pedig nálam nagyon nagy Slamó kultusz van! Én azok közé tartozom akik azt vallják,hogy Slamó volt az Edda Művek és minden tőle származót,róla szólót kutatok! Nagyon szerencsés vagy,hogy egy ekkora legendával találkoztál! Egyébként mindenki aki találkozott vele ugyan azt mondja amit te leírtál! Kivételes ember az biztos! És úgy érzem sokkal nagyobb figyelmet érdemelne a munkássága,érdemei,élete...nagyon ráférne egy alapos életút interjú!
Marci, tőled igen szokatlan (sőt meglepő) módon, a gázai konfliktusról szóló részben kiestél a szerepedből és túltoltad az arabbarát narratívát. kár érte.
@@Bandibo87 a "finoman" biztosan idéző jelbe teendő, mert durván tette. A népirtás (?) után viszont zárójelben jelezni kell, hogy a megállapítás kérdéses. A népirtásnak ugyanis több kritériuma van. Tény, sajnálatos, szörnyű és tragikus , hogy sok-sok civil áldozat van (ahogy minden háborúban, ami ugyancsak szörnyű és elitélendő) .... csakhogy sok-sok DE is van. A harcok célja NEM az ott lakó civilek elpusztítása, Nem is a terület megszerzése , annektálása.A probléma legalább is árnyalt, ha figyelembe vesszük azt az asszimetriát, hogy hogy az egyik nép azért harcol a másik nép ellen, mert az nem ismeri el az ő önrendelkezési (saját államhoz való) jogát. Marci - sajnos - elég határozottan, ellentmondást nem tűrően, a palesztinában élő arabok oldalán áll, követelve az ő önrendelkezési joguk érvényesülését (is). Olyan alapvető emberi jogra hivatkozva - ezért minden kétkedést félretéve - ami valóban minden népet megillet ... DE(!) ... én azt gondolom, hogy addig, ameddig az arabok (minden arab állam, nem csupán a palesztinában élő arabok) nem ismerik el Izraelnek ugyanezt a jogát, sőt ők maguk (deklaráltan) addig nem is kívánják a saját jogukat érvényesíteni, ameddig Izrael egyáltalán létezik, nem szabad ilyen egyértelműen (feltétel nélkül) megitélni a helyzetet.
Nagyon szeretem a Partizánt és ez is egy szuper interjú lett összességében, de jó lenne ha az interjúalanyt nem oktatná ki folyamatosan monologizálva, amint nem ért vele egyet. Most az Izrael-Palesztina témára gondolok, ahol egyébként Marci véleménye valószínűleg közelebb áll hozzám, mint Tamásé. De ez egy interjú, Tamás gondolatai érdekelnek és Marcitól szuper, ha vannak jó, elgondolkodtató kérdések. De a hosszas monológokat, folyamatos félbeszakításokat ebben a műfajban hibának érzem. Ha ezt nem lehet elengedni, akkor vállaljuk fel, hogy Marci nem interjúkat készít, hanem jobbesetben vitaműsort, rosszabb esetben órát ad a vendégének.
Gratula az árnyalt látásmódodért: tudsz kritikát megfogalmazni azzal szemben is akivel egyetértesz. Ezt kevesen tudják. Amúgy Izrael-Palesztin ügyben én a Tamással értek egyet. Azt tudtad hogy a Palesztina elnevezés a Phylistea szóból származik és azt jelenti hogy “betolakodó”? Vicces hogy a palesztinok magukat betolakodóknak nevezik miközben a teljes földre igényt tartanak.
Hogy lehet olyat kijelenteni, hogy Németh Sándor nélkül nem találta volna meg Istent?? A Mindenható Isten annak és akkor jelenti ki magát ahogy akarja! Nincs szüksége Németh Sándorra! Emberek millióit szólítja és hívja el Isten világszerte Németh nélkül is!😅
Vajon dicsekszik -e a balta azzal, aki suhint vele? Mondhatjuk úgy is, hogy abban az életpillanatban, amikor Pajor Tamás lefelé ment a lejtőn, akkor az egyetlen ember, aki "merészelt" Istenről keményen és határozottan beszélni, az konkrétan Németh Sándor volt. Akkor a PAjor Tamás nem volt olyan helyzetben, hogy bárhova is el tudjon utazni, és nagyon angolul vagy más nyelven se tudott beszélni, és nem is nagyon érdekelte Isten. Sokan hálásak azokért, akik merték vállalni azt, hogy Jézusról beszéljenek neki. Pajor Tamás tehát hálás Németh Sándorért.... kezit csókolom, kedves Anikó!
Amit az Ábrahám letett az asztalra az Ararat Worship-en keresztül, az kimondhatatlanul óriási áldás az egész magyar egyháznak, mindenkinek aki csak egy dalt is hallott tőlük! A legmagasabb színvonal amit ebben a műfajban alkotni lehet! Hanna és Kristóf is óriási tehetségek a maguk nemében.
@@agnesmedve8578 jaj, dehogy nem. Őket kell erről megkérdezni. Látnál és hallanál csudákat. Súlyosan traumatizáltak, mint mindenki, akit ütöttek, mint a répát.
29 วันที่ผ่านมา +8
@@agnesmedve8578 gondolod, hogy, ha a saját apjuk azt mondja, hogy a gyerekeu kárvallottai annak, amit és ahogy a hágyés elvek miatt a szüleik tettek velük, akkor majd a te "pozitív megvallásod" ezt semmissé teszi? Tessék már felébredni!
Úgy úszhatott, hogy túl közel volt ahhoz a bizonyos fához. Mindenkinek célszerű lenne néhány lépést hátrébb lépnie a fától, hogy észrevehesse az erdőt.
nem végtelenül intelligens- halálközeli élete volt és szó szerint megmenekült, és az hatalmas dolog- az mindent megér- okos, gondolkodó ember- de távol van attól amit írsz
Marci! Gyakorlatilag Tamás egyetlen gondolatát nem hagytad befejezni a gázai háborúval kapcsolatban. Minden mondatába belekiabáltad a saját véleményedet, pedig nagyon örültem volna, ha hagyod hogy kifejtse a véleményét a tiéddel szemben.
Sajnos az utolsó mondat nem így van ! Nagyon is megfontolt volt a ki zsákmányolás ! Nagyon is megfontolt volt a csecsemő szinten tartás is ! Meg a gyerekek megfélemlítése !
A gázai reszről beszél(get)ni😲⁉️tök gáz, volt,felesleges es csak arra volt jo h Marci mondja,mit gondol. Mértékadó elemzök alatt mégis kire gondol? Kíváncsi lennék h érezné magá palesztinok között...hmmm...a műsorbak Tamasrol kellett volna szolnia ! Ami őt illeti, az jo is volt! Köszönjük Tamás,h felvállaltad!
Egy kicsit nekem egyfajta életértékelö beszélgetés volt kissé keserédes.Egy nem optimális világban egy nem optimális élet( senkié sem az).A legjobb szándéku élevezetés ami tőle telt negatív hozadékokkal is de összeségben sikeresen.Szembe lehet állítani a neurotikus időszakkal, mi lett volna ha nem tér meg.Bele sem merek gondolni Nincs tökéletes élet mindig hibázunk,de ki lehet javítani.
Nem emlékszem pontosan, segítsetek. Jèzus is budai villàval rendelkező, multimilliomos volt? Vagy azt mondta hogy: ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön. Nem àll össze a kèp, ja de igen. Vallàs= Maffia
Igen Jézusnál gazdagabb nem volt, és nem is lesz. Csak a feladatához vette igénybe, csodák által a javakat. Lásd a hal szájából, kenyérszaporítások, közel 10 ezer főt vendégelt meg. (férfi 5000+ nők és gyerekek). Ha az lett volna a dolga, hogy kórházat, vagy császári palotát hozzon létre, azt is a szavával meg tudta volna tenni. De nem berendezkedni jött, hanem vándorolni, gyógyítani, az üdvösséget hírdetni. De Németh Sándornak a letelepedés az üzenet. Bp-ről is világszerte tanít, misszionariusokat (akik idejönnek tanulni), épít az egyház rábízott részét, gyülekezetet. Ja meg aki sokat vet , sokat arat. Lehet vetésben utánozni. Ja, hogy nem dicsekszik a sok-sok vetéssel, csak teszi évtizedek óta.
@GiziSzpaszojevics Sok sikert az utadon, kívànom hogy megtalàld az àtjàrót az időtlen dimenziókhoz. Èn sajnos nem voltam jelen kètezer ève, de gondolom amikor Jèzus a domboldalon tanított munka utàn, nem került szóba a pènz.
@jjns-l4c Nem az irigysèg beszèl belőlem, Csak van baràtom aki a hit gyülekezete miatt bukta a hàzàt. Inkàbb a termèszetes intuíció vagy az aggodalom szólalt meg bennem.
Tamás nagyon logikus és diplomatikus válaszokat adott. Az egyet nem értés NEM egyenlő a másik fél gyűlöletével. Jézus is azt tanította, hogy mindent vizsgáljatok, meg, csak azután fogadjátok el, mindazt, ami építő és amit a szeretet motivál. A sárdobálást nem a szeretet motiválja. S Jézusnak a tanításai nem csak a gyülekezet falain belül érvényesek. S Istennek temploma, nem épületek, hanem azon emberek, kik minden napjaikon gyakorolják a krisztusi szeretetet. Isten áldásai nem csak gyülekezeti tagok, egyházi személyek sajátja.
Van olyan korombéli (52 éves), aki nem kapott gyerekként egyetlen egy pofont sem? Én imádom a szüleimet, akik bár diplomás emberek, néha - ha nagy csibészséget követtem el - lekevertek egy-egy maflást. Ez tényleg csak néhányszor fordult elő, és már akkor is teljesen jogosnak éreztem. (nagy lókötő voltam ..) Sőt, tanultam belőle. Természetesen a szülői brutalitás egészen más kategória, és azt semmiképp nem tartom elfogadhatónak..
Németh Sándor azt prédikálta hogy Pajor ezen beszédét felmondásnak tekinti az összes egyházi szolgálatától,és nem fogja visszatartani. Gyakorlatilag kirúgta.
Mi lenne ha odafigyeltel volna, es nem hazugsagot allitassz ! Nezd meg megegyszer! Nem ezt mondta, de lehet hogy te ezt akartad hallani ! Sajnalatra melto !
Úgy gondolom, hogy 1-2 év önismereti terápia segítene a vendégnek a - nyilvánvalóan destruktív - Hit Gyülekezete védelméért fenntartott élethazugsága ügyében. A gyermekeivel kapcsolatban már rendelkezik belátással, így lenne remény erre.
Nem egyszerű Sanyi bácsival szembe menni. Persze Pajort sem ostorral hajtották a gyülibe s nem láncon tartották ott. Vígan zenélt az ima kommandósoknak.
1:07 körül sajnos Tamás kikerüli az egyenes választ, bár valahol ez az ő helyzetében érthető. Arra a kérdésre hogy voltak vagy vannak-e ún. imakommandók, amik ÁTKOZNAK másokat, (pl. más felekezeteket, vagy más spirituális irányultságot, stb.) az egyértelmű válasz az, hogy IGEN. Sajnos. Szem és fültanúja voltam, és ott lett elegem az egészből, mert ez nem normális dolog szerintem. Az én ébredésem ott kezdődött, amikor felismertem, hogy emberi és egyben szellemi LÉNYként ALAPVETŐ JOGOM megkérdőjelezni és eldönteni hogy mit követek és mit fogadok el igaznak vagy mit (kit) nem.
Nagyon pontos. Érdemes megnézni. Egy puzzle darabka hiányzik: Németh Sándor politikai helyzetváltoztatásai tökéletes értelmet nyernek, ha feltesszük az “Izrael megítélése az adott párt részéről” szemüveget. Ezért volt Szdsz-es, és most ezért Trumpot és Orbánt támogatja. A többi részlet nem számít neki, ennyi a fókusz.
A Biblia Isten beszéde. Az ehhez való következetes ragaszkodás semilyen helyzetváltoztatás. A politikai pártok - no, azok változnak Hol közelebb hajolnak Isten igazságához, hol elhajlanak, hol teljesen szemben állnak azzal...
Nem közöltem a sajàt àllàspontomat. Csak azt, hogy pontosan meghatàrozható NS politizàlàsànak sarokköve. Izrael. Zsidósàg. Érdemes továbbgondolni, hogy belefér-e beállni olyan politikusok mögé, akik gyakorlatilag bűnözők, csak mert történetesen az Izraellel kapcsolatos diplomàciai húzàsaik megfelelnek Németh Sándor zsidósàggal kapcsolatos spirituàlis elképzeléseinek. Ez moràlis kérdés. Szerintem nem, ha engem kérdezel. Se politikust, se lelkészt nem ment fel semmilyen hosszútávú vízió gyerekek megrontásának (Trump, M.o-n kegyelmi botrány) ellehetetlenítésének (hány gyerek éhezik Magyarországon?) megölésének (Gáza?) bűnében való cinkosság esetében. Egyszerűbben szólva: kapják be. Persze lehet itt jönni a kisdedekről szóló idézetekkel is…csak hàt nem érdemlik meg màr az okítàst se. Az a helyzet, hogy nem egysíkú az àllàspontom, mert pontosan látom, hogy a lelkész közelít a spiri és teológiai oldalról, a politikus a hatalomtechnikai oldalról, és valahogy be tudnak tömörülni egy esernyő alà, míg milliók az àldozatok. Èn nem tudom megbocsátani.
@@peterkiss3443 A te álláspontod is sajnos ugyanazon a síkon mozogsz, mert olyan őskövület szavakat idézel egy 21.századi beszélgetésbe, amit egy 2000+ éves könyvből szerzel. Okkultizmus.... lol te is ugyanolyan agyalágyult vagy,pusztán nem egyeztek az agyalágyultságotok részleteiben...
Mindig is kérdés volt bennem, hogy egy olyan nagy formátumú, szabad szellemű az élet dolgait tűélesen narráló pali, mint a Pajor Tamás, (aki tényleg született punk) hogyan volt képes évtizedekre "beragadni" a Hit gyülekezetébe??! És beépülni a gyülekezet magasabb köreibe, arisztokráciájába, és kiszolgálni / tolni a gépezet szekerét. Mert sok ismert ember megfordult ott, és ki is menekültek egy idő után pl Soma. Respect, amiért megkövette, a gyerekeit és vállalja a felelősséget.
Nagyon èrdekes interjú volt, tènyleg le tudta kötni a figyelmem. Nem könnyű embernek lenni, hosszú az az èletszakasz, amíg az ember vègèrvènyesen megèrti, hogy a szeretet, az önszeretet ès az odaadás az egyetlen járható utak. Bátorság ès szorgalom, hála. Minden tevèkenysègünkben. Elegendő alvás ès ha fáradtak vagyunk, akkor pihenés. Bátorság az egyedüllèthez, a mègrező kapcsolatok minimumra redukàlása. Ennyi a cèl. Ilyen egyszerű ès mègis nagyon megnehezítjük saját magunknak ès másoknak.
Marci jobban kéne tájékozódni, Izraellel kapcsolatban, és főleg hagyni az interjú alanyt szóhoz jutni, aki sokkal többet tud Izraelről, és nem a Hamasz propagandából tájékozódik. A napi min.200 rakéta Izraelre, az tényleg semmiség.Oda kell menni egy kicsit élni és körbenézni Jó utat.Nem itt a fotelből baromságokat mondani.,de ami a legfontosabb minden riport alanynak megadni a lehetőséget a válaszra.Hátha majd egyszer sikerül.! Egy választás már elment Te miattad.Tanulni kéne belőle, már végre.Ez minden riportra vonatkozik.
Az ima az imádat, pozitív! Az átok az negatív és nem azonos az imával! Tehát nem bújhatott ki ezen alapon PT a válaszadás alól! Én akkor jártam a Hit gyülekezetbe, amikor az SzDSz- re illett szavazni és a Fideszt átkozták!
Na szegényt még a gyülekezetéből is kirugták mert a gyüli még ennyi kritikát is képtelen elviselni.. jellemzően.... Jobb is lesz ezen kívül Tamásnak. Sok sikert hozzá!!!...
Senki sem rúgta ki.Ő vonult hátrébb,mert erre van szüksége.Ő szeretne kicsit saját spirituális életét megerősiteni.Mért nem az interjút figyelte,Ajánlom figyelmébe,és a Hit gyülekezete közleményét is ,válaszul elfogadta Tamás felmondását.A gyülekezeti tagságát fent kívánja tartani (lásd interjú),a gyülekezete pedig nem szüntette meg a tagságát.Egy oldalon állnak.A hit viták normálisak előre vivő szándék esetén segíthetik kiküszöbölni az esetleges hibákat
@@Tudashatalom Hát én nem így olvastam...azt olvastam hogy felmondásnak tekinti a gyüli au interjút... persze pontosan nem tudom és nem is igazán érdekel... szekta belügy... :-)
Ha egy pap a nagy nyilvánosság elött azt mondja a híveinek és nem híveinek hogy ő mostantól a vezetőségtől elhúzódik ,az akotó munkáira összpontosít és saját spirituális útján akar járni az Istentiszteleteket pedig nem fogja olyan rendszerességgel látogatni,ezt a magatartásával pedig igazolja is ,vagyis sima hívő keresztényként és nem mint papként akár ezután részt venni a gyülekezet életében, az minek értékelhető.
De jó mondat volt ez a végén Tamástól: ,,Szerintem ez az interjú nem elnehezíti az én pozíciómat,hanem megszilàrdítja azt a pozíciómat, amit én megszilàrdítani szetetnék.És ez pedig egy szerető testvér,aki egy önálló szabad gondolkodó..." Remélem Ruff Tibi és mások követni fogják a példáját! Az Úr Jézus veled Tamás😇 És velünk van az Úr mindenkor!
A gázai háborúról szóló résznél már olyan szinten elviselhetetlenül belefojtja Tamásba a szót a palesztin propagandával a riporter h vérlázitó.. Egyetlen mondatot se mondhatott végig.. Folyamat közbevágott s csodálom Tamás higgadtságát h nem vesztette el a türelmét, hanem higgadt maradt végig..nekem nem sikerült 🫢🫣
Vajon szükséges volt-e, hogy a szerző ezzel a címmel egy egyszerű propaganda videóvá alacsonyítsa le ezt a sokkal többet érdemlő, a nyolcvanas évek budapesti popkultúrális történelméről és ellentmondásairól magaskultúrális szinten zajló beszélgetést? Nagyon sajnálom ezt a címválasztást, nyilván a kommentelők és egyéb erre járók 20-30%-a hallgatja meg magát a beszélgetést, és a cím alapján ír, vagy gondolkodik erről, ami nyilván téves lesz. A szerző ezzel a saját munkáját is a propaganda szintjére helyezi, ami most lehet, hogy jövedelmező, de később szerintem nagyon bánni fogja.
Hát igen. Röviddel az élesítés után cserélték le az eredeti címet, ami Pajor általános világkritikáját idézte, az sokkal jobb volt. De lehet, hogy azzal rossz volt az engagement.
@@ketefecsabaNem bántják. Amikor elhoztam a családom a szektából, egyszer hívta a helyi szektapap a nejemet azzal,hogy ha Ő akar járni,én ezt nem tilthatom meg, jogállamban élünk. Azt nem tette hozzá a pap, hogy hiányzik a fizetésének minden hónapban lenyúlt 10%-a meg a mindenféle címen követelt bőkezű adomány 😊.
Német Sándor egy pásztor, szolgálati ajándék. Amit Isten Igéjéről prédikál, abban vállalom, hogy szellemi tekintély. De a mindennapi életemmel kapcsolatban a véleményét pl. politikai választásra vonatkozó dolgokkal kapcsolatban csak egy véleményként kezelem és a környezetemben levők is. Nyilván mindenhol vannak fanatikusok, nem teljesen önálló véleményű emberek. 37 éve Hit Gyülis vagyok, az egyetemes Egyház (Krisztus Testének) részeként viszonyulok, hozzá. Én Jézus Krisztushoz vagyok hűséges. A Bibliában az apostoli levelekből kiderül minden gyülekezetben volt probléma, "gyerekbetegségek". Mire Jézus Krisztus visszajön, addigra szent lesz az Egyház. Ezt ígérte Jézus, ez a lényeg, nem a politika, erre kell nézni. Tamással egyet értek......
@@VeronikaCsendes-z7c egészségedre!
"Német Sándor egy pásztor, szolgálati ajándék. "
Ezek konkrét teológiai tévedések. Szerintem. És szerintem a biblia szerint. A pásztor alkat Németh Sándorral ellentétes szinte minden pontban:
- a gyengéket erősíti,
- a beteget gyógyítja,
- megtörtet bekötözi,
- az elűzöttet visszahozza,
- az elveszettet megkeresi
Szolgálati ajándék pedig nincsen, ez egy téves teológia szintén. A bibliában elő sem forduló kifejezés.
De érdemes megnézni, hogy mit mond a biblia a testvérekből meggazdagodó emberekről. Elárulom: cseppet sem hízelgő dolgokat ír le.
"Amit Isten Igéjéről prédikál, abban vállalom, hogy szellemi tekintély."
Ez pedig a pápai tévedhetetlenség karizmatikus változata.
Egy bibsi szekta! A pénzisten hívők paradicsoma! 🤮
@@mellindazrinyi6503Melyik gyuli nem az
Pásztor?!!! Elvtelen szélhámos. Sajnos olyan sok a gyenge,sérült ember ,hogy ezt meg tudta,tudja tenni. Szánalmas.😮
Kedves Marci, ha interjúalanyokat kérdezel akkor ne beszélj már helyettük, hanem hagyd, hogy végigmondják a válaszukat, mert a saját narratívád erőltetése miatt nem hangozhat el normálisan, hogy mit akar mondani a vendéged. Saját magad, a műsoraid, és a nézőid is gazdagabbak lennének azzal ha többet hallgatnál, és hagynád beszélni a vendégeidet. Nyilván tudom, hogy hallgatni nehezebb mint beszélni.
Nekem jó volt így,nem éreztem amit mondasz.
Néha tényleg túltolja, és nekem is az az érzésem, hogy több mindent megosztanának az alanyok, ha kicsit hátrébb lépne. Egyébként kedvelem, nagyra értekelem a Partizánt.
@@Zizistyles Ja, mert a szátokba rágja, szerinte mit kell gondolnotok.
@@And-hk8cyattól, hogy te egybitesként így látod a világot, mások még lehetnek bonyolultabbak és intelligensebbek nálad. Ennyit elég lenne megértened, és máris nyitottabb ember lennél.
@@Zizistyles Ha jól megnézed, azokkal az alanyokkal, akik politikailag és ideológiailag közel állnak hozzá, ez nem fordul elő. Magyarán, amiben nem ért egyet az alany egy adott álláspontjával, azt megpróbálja kiforgatni, darababokra szedni, és provokatív kérdésekkel jelentékteleníteni.
Pajor Tamás szétválasztotta - végre - a hitet és a vallást, az Istennel való személyes kapcsolatot és az egyházat. Sok sikert ezen az úton, boldog leszel, garantálom!
Ezt a lépést Németh Sándor is megtehetné, ismét növekedne a gyülekezet.
A Hit gyulekezet nem az Egyhaz. Meg csak keresztenynek sem mondhato.
Nem kellett neki kilepnie az Egyhazbol.
@@Shaara1 Látszik, hogy semmi közöd nincs a Bibliához, amely Isten teljes tekintélyű Igéje, ezért maga Jézus vállalt felelősséget, aki a megtestesült Ige.. mint tudjuk.
KÉRDÉS: akkor minek szólsz hozzá olyan dolgokhoz, amihez nem értesz??
@@istvanurbanyi4270 Ne gyűlölködj már!!
@@istvanurbanyi4270
Ezt tanìtom.
A Hit gyulekezet sosem volt elfogadott keresztenysegi kezdemenyezes. Egy profitorientalt showmusor hiszekenyeknek, akiknek unalmas a templom.
De ez tortenik amikor fals igehirdetok teret kapnak: megteszik a Bibliat balvannya, es azt imadjak Isten helyett, mert a Bibliat ugy lehet magyarazni ahogy es akinek epp tetszik, nem szol vissza.
A hozzaertes nem azt jelenti, hogy bemagolod a bibliai idezeteket hogy letorkold vele a tobbi embert, hanem elso lepeskent elfogadni Istent, utana hozzaertoktol megtanulni a Bibliat.
20 évig voltam Hit gyülekezete tag. Gyerekként, 9 évesen kerültem be, majd 20 évvel később, felnőttként hagytam ott végleg. Több vidéki és a budapesti gyülekezetben is megfordultam az évek során, ezért azt kell mondjam, hogy eléggé ismerem a rendszert belülről.
A saját tapasztalataim szerint Tamásnak minden megfogalmazott kritikája helytálló, csak éppen sokkal sarkosabban is meg lehetne fogalmazni ezeket. Ő is, ahogyan én is és mindenki más is, aki éveket, évtizedeket tölt el ott, beépül a közösségbe, elfogadja a Hit gyülekezete teológiáját, Németh Sándor és a többi lelkész, pásztor nézeteit, tanításait, agymosásban részesül és szükségszerűen torzul a személyisége. Hogy mennyire, az függ attól, hogy mennyi időt töltött ott, milyen mélyen épült be a közösségbe, mennyire vette át a tanításokat életmódban, gondolkodásban és hogy mennyire volt közel a vezetéshez.
Persze a Hit gyülekezetébe járók többsége nem rossz ember, hanem Istent kereső, becsületességre igyekvő, egyszerű ember, de a gyülekezet rendszere, teológiája egyszerűen torz és hosszútávon deformálja az emberek személyiségét. Ez számos esetben negatívan hat a gyereknevelésre, a házasságok működésére, a családhoz való hozzáállásra, a munkához való hozzáállásra, a pénzügyi-gazdasági életfelfogásra, a fizikai- vagy mentális egészséggel kapcsolatos dolgokra, satöbbi. Tulajdonképpen az élet minden területére több-kevesebb mértékben, kinek hogy. Az emberek hitesként szeretetlenek lesznek, leuralnak másokat, lenéznek másokat, miközben nagyon sokan maguk is szenvednek a démonokról vagy átkokról szóló tanítások miatt, mert a problémáikra megfoghatatlan és többségében nem valós okokra mutatnak és ugyanígy nem helytálló “megoldásokkal” szolgálnak. Ezeket hosszan lehetne még sorolni.
EZ NÉMETH SÁNDOR GYÜMÖLCSE.
Hozzá kell tenni, hogy nem a Biblia vagy Jézus tanításai a probléma forrása, hanem annak torz értelmezése. Az a torz, nyakatekert értelmezés, ahogyan a Hit gyülekezete értelmezi, ahogyan Németh Sándor értelmezi és ahogyan általában a karizmatikus mozgalom értelmezi. A baj az, hogy a Biblia torz értelmezésén alapuló tanításokat úgy közlik, mintha az övek lenne az egyetlen helytálló értelmezés, olyan szellemi tekintéllyel, hogy a hitesek mind el is fogadják. Így lehet uralkodni az emberek gondolkodásán, pénzén, házasságán, munkáján, mindenén. Úgy, hogy az odajárók még csak nem is tudják, hogy leuralják és kifosztják őket.
Biztosan így van, amit írsz. Csak egy valami elkerüli a figyelmedet. Vannak emberek, akik érett kritikai érzékkel és értékrenddel rendelkeznek, akiket nem lehet így befolyásolni. Magyarul, nem h*lyék. Nem fogja őket torzítani egy személyiségzavaros félh*lye "prédikációja", mert kiröhögik. Hol van a belső hang, akinek jeleznie kellene, hogy valami nem oké? Így eljutunk a gyermeteglelkű, felnőttneklátszó kisember fogalmához. Az ilyen emberke ne akarjon véleményt formálni a világról, mert a FELNŐTT emberek csak kiröhögik. Sőt, innen már csak egy lépés a rossz ember fogalma. Na, a rendszer pont az ilyen törtegzisztenciákra épít, ami mögött komoly célracionalitás van. Sajnos ezzel is eljutunk a jó és a rossz fogalmához.
@@krisztianszucs8740 Sokan vannak egyébként, akik szélhámosoknak beugranak. Felnőttek is, nemcsak hülyék.
@And-hk8cy Felnőtt ember az, aki képes felelősséget vállalni a saját érzelmi világáért, belülről integráns személyiség és érett kritikai érzékkel rendelkezik. Nincs szüksége arra, hogy kivülről mondják meg mi az iránytű. Az ilyen embert nem verik át a szélhámosok sem.
@@krisztianszucs8740 Nyilván, de hát az tény, hogy a lakosság jelentős része nem felnőtt. Ha ezt elismételgetjük, attól nem változik semmi.
@And-hk8cy Ezzel teljesen egyetértek. Ezért tart ma itt az ország.
Kicsit vicces, amikor Gulyás Marci lesajnáló mosoly kíséretében lekeveri a Pajort, amikor az hitbéli, spirituális vagy vallásos élmények mentén fejtené ki a mondandóját, kb. olyan üzenete van, hogy "jó, hagyjuk ezt a hülyeséget", mikor 1. ő kérdezte a katartikus élményeiről, 2. szerintem totál nem érti Pajort, és így látva a két embert, egyértelműen Pajor a nyitottabb, de mindenesetre érettebb gondondolkodású ember... (disclaimer: nem vagyok se hitgyülis, se vallásos). Gulyás Marci azzal együtt, hogy jó, hogy csinálja, amit csinál, értékes "kontetet" gyárt, de sajnos baromira tendenciózus és világnézeti alapon vezeti/vezetné az interjúalanyait, nem annyira a megértés vágya jön át.
Igy igaz ...egy jo riporternek megértönek kell lennie , nem lesajnálni ariport alanyát.....Meg ha nem ért velle eggyet akkor is..............
Igen, ez mondjuk párszor elég feltűnő volt, ugyanazt a tiszteletet kellene megadni a nonverbális kommunikációban is kölcsönösen, pontosabban nyilvánvalóan többet is az interjúalanyok iranyaba.
Szerintem meg pont hogy nyitott volt. Sőt, talán a legnyitottabb interjúztató.
Nem gondolom hogy lesajnálta volna Pajort, inkább csak nem értette meg.
És hogy teljesen őszinte leszek, Tamásnak a válaszai nem voltak határozottak.
Lehetett volna az Ige alapján válaszolni vagy világi alapon, de sok egyértelműen megválaszolható kérdésben teljesen fölöslegesen ködösített.
(pl amikor Marci a betöltekezésről kérdezte, nem relativizálni kellett volna)
@@aflac82 nyitott volt nagyon, és többé-kevésbé partnerként igazán őszintén beszéltek, mint két gyerek, többnyire így ment, de jó párszor mégis látható volt Marci fején, - főleg a hitbéli részeknél - hogy azokat furcsán, kicsit lesajnálóan fogadta. Jó igaz, az emberek talán kb. húsz százaléka pont így kezdi az erről való beszélgetést vagy akár még megjegyzést is tesz, így ha valaki, akkor Tamás mondjuk pont szokva van ezekhez. A jövő nézve lehetne ezt moderálni, mert nem biztos h ezt mindenki ilyen full szeretettel és lazán veszi.
Teljesen egyetértek veled, + idegesítő módon a saját világnézetét, és prekoncepcióit akarja ráerőltetni riportalanyára. Mindezt erőszakos módon, teljesen belefojtva a szót riportalanyába.
Rendkivul zavaro hogy nem hagyja kifejteni a válaszokat a riporter, hanem folyamatosan belebeszel es a sajat zavaros velemenyet mondja.
En a Pajor valaszaira jobban kivancsi lettem volna, es azok kifejtesere is.
Ugye mit lehet tenni egy állandóan terelő riportalannyal?
Pajor mondandója tiszta volt: a népírtás a végső megoldás
mellébeszélés és terelés nagyjából, nem érte nagy veszteség a riportot
@@teribokor3577 nem gulyás Marci volt a zavaros, hanem Pajor. Rengetegett beszélt félre, terelgetett, nem mert kimondani dolgokat, Marci csak próbálta egy mederben tartani. Pajor nagyon is zavartnak tűnt es két kapura játszott.
Talán azért mert a riootalany sokkal szofisztikáltabb és nem lehet egyértelműen válaszolni és várt válaszokat adni @@kildimam
Kedves Tamás! Legutóbb 2020ban volt alkalmunk kettesben leülni beszélgetni privátban de akkor valamiért nem érintettük ilyen kényes irányból a családon belüli erőszak topicot és így nekem - mint a probléma egy elszenvedőjének - bőven lenne kérdésem.
Biztosan van fogalmad arról, hogy mit okoztatok ezzel mert különben nem éreznéd fontosnak, hogy beszélj erről.
De arról van, hogy én és a testvéreim miket éltünk át? Vagy a sok sok keresztény kisgyerek rajtunk kívül?
Elvettétek a gyermek éveinket tőlünk és képesek voltatok a gyülekezeten belüli magas poziciótokban validálni a bántalmazásunkat.
Megértem, hogy volt aki eleinte jó szándékkal tette! - Nekik innen is nagyon köszönöm a többiek nevében akiknek végül soha nem sikerült ezeket a traumákat átkonvertálni. -
De ne haragudj rám ha én valószinűnek tartom azt is, hogy volt közületek olyan akinek szimplán kényelmesebb volt a Bibliával mosni a bűntudatát.
És nem akarom elhinni azt, hogy felnőtt emberként nem jutottatok el arra a következtetésre, vagy legalább később a felismerésre, hogy ez a lehető legkárosabb hatással lesz a gyerekeitekre nézve.
Nem gondoltátok, hogy nagyon sok eleve sérült embernek nem kéne ilyeneket halljon vallási vezetők szájából?
Mert az én apám ezek hatására (is) húzta végig a földön anyámat a szemem láttára miközben testvéreimmel volt terhes, és bántalmazott éveken át kegyetlen módszerekkel.
Szörnyetegeket teremtettetek, és helyettünk döntöttetek a hibáinkról.
Végül sajnos a visszájára is sült el a programozás, amit ti gyermeknevelésnek adtatok el, és szükséges rossznak állítottatok be.
Hála Istennek én el tudom mondani, hogy így kellett történnie.
Talán még meg sem történt az amiért tényleg van értelme.
De mi lett, vagy lesz azokkal az értékes megtört kisgyerekekkel akiknek el lett véve a jövője és lehet, hogy most sincsenek jól?
Akiknek félelemmel telt meg a gyerekkora szeretet helyett?
Remélem eljut ez az üzenet oda ahová kell, de akár kettesben is örömmel beszélgetnék ezekről újra.
hu, ez bator volt.
Mond meg apádnak hogy egy beteg állat. Ennyi. Az akkor is egy felnőtt ember volt aki úgy döntött szabadon hogy ezt teszi. Ez a logikai felépítés úgy ahogy van beteg.
Igen, erről nagyok kell beszélni! Végeredményben a NS bűncselekményre buzdítja a követőit. Testi és lelki bántalmazásra. Pont. Évtizedek óta gyerekek ezrei szenvednek ettől az intézményes megnyomorítástól a szeretet nevében. Barbár. Szerencsére nekem nem sok évig volt ehhez “szerencsém”, de meghatározó életévekben. Köszi a megosztásod!
@@lindrof8632 2024-ben a súlyos gyermekbántalmazásokról beszélni bátor dolog?! Ti hol éltek? Ugandában?
@@And-hk8cy Amikor valaki a perszonalis traumairol beszel ebben a kontextusban, igen, sztem bator dolog.
Pajor Tamás nagy dolgot tett ezzel a kiállással, minden tiszteletem az övé, tudom, milyen nehéz, szinte lehetetlen ebben a közösségben a saját elveihez hűségesnek maradni. Az Úr hűséges azokhoz, akik hűségesek hozzá, és nem egy emberi tekintélyhez, egy bálványhoz ragaszkodnak. Legyen áldás Tamáson.
Nem őszinte !!! El kell határolódni a Szörnyetegtől !!
Nincs balvanyuk a normalis hívőknek
@@Péter-j3f9i, és ki mondja meg, hogy ki a szörnyeteg?
Abban ugye egyet értünk, hogy a Sándor nem bálvány tárgya? Ha igen az emberek maguk teszik azzá, mert o biztosan nem akarja^^
@@sophiebohnicseknem utasítja vissza, nem teszi helyre a közösséget, ennyi éppen elég. A szolgálati ajándék hamis teológiája, amit hirdet, alapozza meg a bálvanyozását.
Kedves Marci, hagyd , hogy befejezze a vendéged a mondandóját! Zavaró az állandó közbeszólásod, ami természetesen a Te véleményedet tükrözi és ennek a megerősítését várod a meghívottadtól is.
Ez egy beszélgető műsor, nem interjú. De ebben a formában valóban túl töredezett egyes témák kifejtése.
@libafos1 Üdvözlöm! A beszélgetésnek is vannak íratlan szabályai, ami kívánt esetben két, egyenlő fél között zajlik. Itt az egyensúly, amire Ön is utalt, gyakorta felborult. Nem ragozom tovább.
A gázai háborús résznél baromi erőszakos a riporter, nem engedi beszélni Pajor Tamást csak a saját véleményét akarja visszahallani. Ez szerintem egy riportertől óriási hiba. A végén meg is köszöni az erről való beszélgetést.........na szerintem ez pont nem beszélgetés volt, hanem a másik fél meg nem hallgatása, állandó közbevágás stb. .....
Rémes volt, teljesen elengedett mindenféle fegyelmet a riporter, megszűnt Pajor Tamás, a szót és a véleményét beléfojtotta, megszűnt a riporter kíváncsisága, és hosszan és vehemensen beszélt a saját véleményéről.
Marci bántóan erőszakos tud lenni. Ha éppen nem teszi, azt gondolhatom, hogy beteg.
Marci miért fojtja a szót Pajor Tamásba??? 😢😢😢
@@peredijudit4168 Amire, mellesleg, senki sem kiváncsi.
@@borbalakiss8555 Mert etikátlan, nincs tisztában azzal, mi az ő szerepe itt.
Pajor Tamás halad a szembenézés rögös útján, szerintem ez jó.
Buszke vagyok ra, hogy vegre felszabadult az ottani elnyomas alol, nagyon jo ember.
Jól áll Pajornak, hogy könnyed, laza, nem akar meggyőzni. Okos. Nem erőszakos, didaktikus, mint fiatalon. Hisz abban, amiben hisz. Emberi.
Ezekszerint satanistabol lett hivo. Komolyan kerti ezt
Ez nagyon jol megfogta a lenyeget. Koszi peter bajzath h igy osszefoglaltad. Nekem ugyanezek a ebnyomasaim
Csak bizonyos kérdésekre nem válaszolt egyenesen.
Ki is átkozták ma a Hgy-ből.
@@Pekka.Pekka.1296 , de mire fel? Semmi olyat nem mondott, ami ezt indokolná. Az általa is említett kormányt bíráló szösszenetei már régebb óta fent vannak; akkor miért most?
Aki magához akar láncolni, az nem megment, hanem kihasznál.
Egyszerű , de igaz megállapitás .. . a vallásban is de a politikábam is meg a szerelemben is elöfordul.........Ezert kell a szabadság , önnállóság .. ,, -- Hinni kényelmes...........
Tudni hasznos
Kételkedni fontos ,,
Sanyi bácsi mindenkit megment.... Ahammm.... 😢
Tamás megprobalta felhívni a figyelmet az utolsó 10 percben arra, hogy a gyülekezetben felnött egy generáció akik gyerekkent fizikai bántalmazást èltek àt rendszeresen, Nèmeth Sándor szülökre gyakorolt hatása nyomán. Nagyon kár, hogy nem kapott elèg figyelmet ez a tèma ès az interjúnak vège szakadt.
és látszólag Pajor hozta szóba, nem is Gulyás
Én emlékszem, amikor egy kamasz srácból a paráznaság démonát űzték a színpadon, ezrek előtt, mert megcsókolt egy lányt. Valamelyik énekes gyereke volt. Na, az trauma. Lenne még ebben a témában pár óra…
@@MrDxx7 Igen, bár nem elsősorban emiatt hozta szóba. Amire ő próbált kilyukadni, az az, hogy olyan zárt burokban élnek ezek a fiatalok, hogy gyakorlatilag nincs érdemi kapcsolatuk a világgal, a HGy tagjain és intézményein kívül, mert arra vannak nevelve szigorúan, hogy az mind rossz, és legjobb nem érintkezni vele. Aztán ha felnőtt korukban (sokszor elkerülhetetlenül) szembesülnek a világ valóságával, gyakran nem képesek megfelelően feldolgozni, nincs lélektani ellenállóképességük a burkon kívül, mert a burok védte meg őket ezektől a hatásoktól, ők nem tanulták meg megvédeni saját magukat. Ebből következik a 30-as fiatalok megkésett tinédzserlázadása, amire rendkívül diplomatikusan utalt csak, hiszen mégiscsak a saját gyerekei kapcsán hozta fel. Arról nem beszélve, hogy egyikükkel történt ezen kívül más is, de arról sosem fog nyilvánosan beszélni.
Nem csak a burok. Mit okoz egy gyerekben, ha heti kétszer négy órában kapja az ekzaltált szellemi kitöréseket, és kivülállóként figyel egy csarnoknyi felnőttet? Lekapcsol az érzelmi biztosíték, vagy kiég. Nincs visszaút a normalitàsba, szinte esélytelen. Kívülàlló marad egy életen àt.
@@magdolnabedey7367sötét középkor
Pajor Tamás megtérésének története, a Rocktérítő film és Tamás hiteles istenkereső élete vonzott be Jézus Krisztushoz és változott meg az életem 31 éve. Nagyon sokat köszönhetek neki és ezt szeretném itt is elmondani. Egy őszinte, hiteles ember, barátjával, zenésztársával, Ruff Tiborral együtt.
Jó lenne, ha Ruff is eljutna Pajor szintjére, de mivel ő anyagilag is be van kötve a HGy-be, sokkal nehezebben szabadulhat. Azért szurkolunk neki. 😎
@@szorbdezso9928 Én is, nagyon!
azt azért megemlíteném, hogy a "Szolgálati Ajándék" dogmáját Ruff alapozta meg. Ez hasonló a pápai tévedhetetlenséghez és legalább annyira undorító.
@@sba200803 Mi az a szolgálati ajándék?
Ruff tibor teologus?
Ez, hogy a végén kérdés nélkül beszélt a gyerekeiről, a legkeményebb és legfontosabb része az interjúnak. Valószínűleg Marci is érezte, ezért adta ezt a címet a feltöltésnek. Bár a lényeget Pajor nem mondta el ezzel kapcsolatban, mivel nem is szabad elmondani (iykyk), de mindig is sejtettem, hogy ezzel függ össze a sajátos elfordulása/kiábrándulása, háttérbe vonulása a HGy-től, ami az utóbbi pár évben tapasztalható. Respect, hogy ezt az interjút így bevállalta, bár szerintem nem mérte fel reálisan a következményeket.
Szerintem nagyon is felmérte a szitut, ezért is hangoztatta a végén, hogy ő soha, semmilyen módon nem fog ártani NS-nak és a gyülekezetnek. Ez felfogható egy kódolt üzenetnek is NS felé, hogy engedje szabadon távozni, ha arra kerülne sor. A többi mondatoddal egyet értek.
Húú!most ment fel a cukrom!!!ki a f@sz a Német Sándor,hogy engedélyt kell kérni a távozásra a hülye pénzlehúzó szektájából?Talán börtönőr?Azonkivül meg aki távozik(nagy nehezen,kockázatok árán)arra az egész szekta átkot szór!Milyen emberek ezek?Krisztust emlegetik de Ő ilyet soha nem tett volna,mint ez a büdös pénzlehúzó paraszt,aki még beszélni sem tud rendesen 😡Az ő szájában Isten az Isden,ő Isten szócsöve a földön,hogy nem szakad rá ilyenkor a plafon,és a gyülekezete ezt nyálcsorgatva hallgatja és fetreng a földön.Nem is értem hogy bírja nevetés nélkül,de hát a pénz az nagy úr.Bezzeg őt soha nem szállja meg a szent szellem,mert soha nem fetreng a földön😅.Ettől még a fideszes szekta is okosabb,igazi Einsteinok😢
@ziggy_zagged Igen, ezért mondta. Mivel tudja jól, hogy mi következik. Én meg azt mondtam, nem reálisan mérte fel a helyzetet, ha azt gondolta, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy ne ugyanaz történjen az ő esetében is, mint az összes eddigi olyan ügyben, amikor egy-egy jelentékenyebb figura kritikát fogalmazott meg NS-ral és a HGy-vel szemben. A jelei már itt, a kommentszekcióban is láthatóak.
Szerintem Tamás tisztában van a következményekkel. Neki már nem számít a pozíció e földön, csak az Istenbe vetett hite számít. Mindennek a következménye ránézve pedig nyereség.
@@istvanfeher6568 ...... ránézve pedig nyereség. Így is felfoghatjuk és meg is borzongtam, ahogy ezt írod, mert éreztem rajta az áldást.
Pajor Tamás munkásságát követem a megtérése óta. Én is megtértem a Hit Gyülekezetben.
Minden szavával egyet értek, amivel, ha burkoltan is, de kritikával él az egyházzal szemben.
Végtelenül intelligens ember.
Nagyon jó és hiánypótló interjú volt!
Köszönöm Partizán!
Pajor Tamás mai napig hiteles. Azt hiszem ez a legnagyobb és legdöbbenetesebb dolog, ha belegondol az ember, mennyi veszélyes és ingoványos területen haladt át élete soràn.
Most pedig meg ingovanyosabb az a talaj......
Cseberből vederbe, vederből...? 🙄
Végtelenül szimpatikus Farkas Attila Mártonnal (FAM) közös beszélgetései a szélsőközép csatornán.
"Mint kiderült, ez a minőség méltatlan a Hit Gyülekezetéhez: a nyilvános válaszközleményük stílusából világos, hogy a gyülekezet képtelen elviselni még a vattába csomagolt, finom és elegáns kritikát is, az egyéni vélemény pedig különösen nyűgös a számukra. Vagyis másként fogalmazva, a Hit Gyülekezete láthatóan nem olyan, mint Pajor Tamás, aki a Hit Gyülekezete tagja. Az a minőség és elegancia, ami Tamásban megvan, az a finom de őszinte kommunikációs képesség, ami a beszédét áthatja, láthatóan nincs meg a saját közegében. Nem mindennapi pillanat ez: egy gyülekezet és annak egyik emblematikus karaktere inkompatibilisek egymással!
Édes Istenem, pedig mennyire korrekt lett volna, ha Némethország lakói egyszerűen nem mondanak semmit! A nem-nyilatkozás üzenetté válik ilyenkor, ami valami ehhez hasonlót kommunikál: "lássátok emberek, tőlünk aztán el lehet menni büntetlenül a Partizánba és ott lehet őszintén beszélni a gyülekezetünkről, mert minket ez nem zavar. A mi gyülekezeti kultúránkba ez is belefér". Ezt a lehetőséget puskázta el a Hit Gyülekezete azzal, hogy csaknem rögvest kiadott egy barátságtalan nyilatkozatot, ami ráadásul egy sajnálkozásba csomagolt abszurditásra épít, azt állítva, Pajor Tamás felmondott Gulyás Marcinál, de egyébként "szívesen látják" az istentiszteleteken. (Tényleg logikusnak tűnik szíveslátásról beszélni egy olyan közösség esetében, ahol átkozódva imádkoznak emberek ellen és a központi logika mentén rúgnak ki valakit az állásából, mert elment valahova nyilatkozni...)"
A punkság lényege a hatalommentesség, a tekintélymentesség, amelyet nem muszáj feladni a megtéréssel, csak épp keresztény anarchistaként az ember felismeri, hogy egyedül Istennek való minden hatalom és dicsőség. Pajor Tamás pedig döntse el, hogy Jézus Krisztus fontosabb számára, aki valóban megszabadította őt, vagy az egyháza. Ugyanis a kettő nem kompatibilis. Németh Sándornak 13milliárdja van. Ez távol van Krisztustól. Nagyon távol. MInt a tizedszedés is. Jézus nem szedett tizedet, pedig Ő a Főpap. Nem Németh Sándor térített meg, ő csak egy eszköz volt, Jézus vonzott magához. Az átokszórás pedig sátáni. Gyűlölet és nem szeretet. A legfőbb parancsolat elleni súlyos bűn. Az átokszórás sötét és sátáni, mint a woodoo szertartások, amelyek a sötétség szellemeivel operálnak. Az ártás eszköze. Hívő ember Jézus tanítása szerint még az ellenségeiért is imádkozik. Nem átokkal, hanem szeretettel, kegyelemmel, irgalommal. Mindezt nem egyházakban tanultam, hanem a Bibliából. Egyházakon kívül is van Jézus és hitélet, sokkal őszintébben, mint az egyházakban.
Pajor szó szerint kimondja az interjúban hogy Németh Sándor SZELLEMI ATYA. tehát nem Isten az atyja Pajornak, hanem Németh...
@@csordaszellemuzo Pontosan.
@@bottyantv @csordaszellemuzo és azt is mondja, h. az ember test+lélek+szellem, és akkor van testi atya-anya és lelki atya-anya. Bornyolult a téma szerintem és ítélkező fennhangot érzékelek - szubjektíven nyilván.
@@csordaszellemuzo olvasd el Pal mit mond Timoteusrol
@@BondJames-d2j Pál semmiben sem tévedett. Németh Sándor Pajor szerint is sok mindenben tévedett. Ezzel félrevezetve rengeteg embert és gyerekek életét tette tönkre, akiknek a szülei rá hallgattak gyereknevelés ügyben. Igazi farizeusok.
Kedves Márton! Miért hív be valakit beszélgetni ha nem hagyja szóhoz jutni ? Most nagyon szépen látjuk az ön álláspontját míg az interjú alany álláspontjáról néhány érintett témában nem sokat tudtunk meg …
Köszönjük Tamás, hogy kimondtad azt, ami már sokunkban érik!
Ne kerülgesd a forró kását Marci. Hívd meg Németh Sándort egy beszélgetésre. Teljesen objektíven látva ezt a beszélgetést vannak olyan gondolatmeneteid és narratvák amelyeket minden interjú alanyra igyekszel ráeröltetni és kimondatni még ha nem is gondolja úgy. Hívd meg Németh Sándort és beszélgessetek. Legyen végre meg ez az interjú is. Igazi "ősélmény" lenne. :)
@@patrikbaross881 Csak előtte készüljön fel, hogy ne mondjon badarságokat! Nem ártana elolvasnia a Bibliát, meghallgatni egy-két imát, és képben lenni, hogy mi zajlik egy istentiszteleten! És ne akarjon a természetfelettire egy természetes választ kapni!
Németh soha nem mer vállalni egy beszélgetést az ATV-n kívül!!!
Gondolkodó emberek kérdéseivel képtelen szembenézni!!!
Ez már alighanem megtörtént
@@agnesmedve8578 nem hit kérdésében kell felkérdeznie, hanem meggazdagodása, politikai állásfoglalása, átokkommandók terén- Atv megvásárlása- elvesztett perek,
Marci! Kell még beszélgetned Tamással! Sok minden benne maradt,és mi kíváncsiak vagyunk a véleményére! Köszi
A riportalany zavarosan összevissza beszél, messziről kezdi a mondandóját, nem a kérdése válaszol. Nagyon nehéz kihámozni bármi értelmeset ennek az embernek a mondandójából = kiváló szónok megtört emberek összezavarására.
@@lauralamti Nem egy okos ember... De dolgoznia soha nem kellett, magas szinten eltartotta a szélhámos, embereket kifosztó egyház.
Teljesen mindegy hányszor beszélget még Tamással, amennyiben más véleménye lesz mint neki, úgyis belefojtja a szót. Egyszerűen nem tud tolerálni más véleményt, pontosan úgy, mint a mai libsik.
Persze hogy benne maradt mert ez a pojáca nem engedte egy gondolatát se befejezni. Undorító viselkedés egy riportertől.
Hat óra nem volt elég? Azt a nárcisztikus szivarvégit!
Amit az utolsó részben mondott, a gyerekekről, az szívbemarkoló volt, és sajnos saját magam is alá tudom támasztani. Én is a gyülekezet iskolájában végeztem, iskolatársam volt az összes Pajor-gyerek is, ez még az iskola alapításának első néhány éve volt, és bár az oktatás minősége kiváló volt, de a nevelési elveket igenis lehet toxikusnak nevezni. Szerencsére az én drága szüleim nagyon normális nevelési elveket vallottak, így én otthon nem kaptam azt az ívet, amit sokan a többi gyerek közül, de az iskola már teljesen más történet volt. Őszintén mondhatom, hogy abban az iskolában, azokban az években minden gyerek igazán nagyon jó gyerek volt, bármilyen kor fogalmai szerint jó gyerekek voltunk, főleg mert gyakorlatilag mindannyiunk a gyülekezetben nőtt fel, és volt egy erkölcsi tartásunk, egy kezemen meg tudom számolni hányan voltak köztünk, akiket tényleg problémásnak lehetett nevezni, ilyen dolgok, mint drog, szex, iskolai zaklatás, ismeretlenek voltak (később nem tudom hogy változott-e ebben valami), de a tanárok és a nevelők is konstans úgy kezeltek minket, főleg akkoriban a gimnáziumi korcsoportot, mintha erkölcsi nullák lennénk, testileg is lelkileg is romlottak, lázadók és engedetlenek, és ezt akarták folyamatosan kinevelni belőlünk, és egyszerűen nem látták, hogy nyitott kapukat döngetnek. Most később felnőttként az a benyomásom, hogy inkább a saját fiatalkoruk hibáit akarták kiverni belőlünk, folyamatosan, szünet nélküli lelkiismeretfurdalás-keltéssel és megszégyenítéssel. (A verést itt csak átvitt értelemben használom, testi fenyítés nem volt a gyülekezet iskolájában, legalábbis én nem tapasztaltam, és tudomásom sincs róla)
Én úgy érzem, hogy viszonylag maradandó károk nélkül úsztam meg azokat az éveket, de akik fiatalabban kerültek be, és hosszabb ideig jártak oda, plusz még a szüleiktől is ugyanezt kapták otthon, azok tényleg komolyan sérülhettek felnőtt korukra. Elég sok ilyet ismerek sajnos.
Nálunk valami szuperhősös kép letöltése miatt kirúgással fenyegették a haveromat. Ma berúgva mennek be, rendörségi ügyek vannak, drog, és a többi finom dolog. Felhígult a diákok összetétele, valszeg aki rájött 1-2 dologra az életben, már nem oda viszi. Nem volt annyira gáz azért, mint azt itt sokan elképzelik. Vagyis sokszor nem az iskola volt a gáz. Gondolom Tamáséknál az iskola utáni dolgok...
❤❤❤
🙏🏽
Bocs de ismerem az összes Pajort. Átlag feletti életük volt és van most is. Ne kattanjunk màr meg teljesen. Nem kell borsodba menni hogy láss 50 szer durvább sorsokat.
@@HagyjalBekenpls Ha végletekbe gondolkodunk, akkor az indiai nyomortelepeken élők is durva sorsot örököltek... Itt nem ez a kérdés. Hanem, hogy egy huszonX éve szolgáló gyülekezeti vezető gyerekeiről van szó, akiknek a "sorsa" milyen lett ahhoz képest mint amit az emberek elvárnak. A gyülekezetben nem normális, nem mindennapos a válás. Sem az, hogy az ember kezelésre idegei szorulnak. Viszonyítás kérdése, de ezek nem borsodi emberek, azért azt hagyjuk meg. Valamit a Tamás megbánt. Gondolom nem véletlenül, mert egy elég tapasztalt, sokat látott és bölcs emberről beszélünk. Ha az ö szemszögéből nézve nincs igaza, prove it.
Ez a cimvalasztas nem volt korrekt! - szemelyes velemeny
Arra esetleg nem gondoltál, hogy pontosan a Hit gyülekezet lejáratása volt a fő célja a Partizán riportnak?
Pajor Tamás,
nagyon őszinte, bátor beszélgezés! Köszönet érte! Egy ideje követem TikTokon. Szeretem ott is bátor, szellemes megnyilvánulásat. Gratulálok neki, hogy megy ezen a nem könnyű úton! Ez most is hamar kiderült. ❤
Ez egy jó pár éves történet amit leírok.
Anyu egyik nyáron még mikor a gyerekeim kicsik voltak levitte őket magához, hogy nyaraljanak pár napot, bevallom nem adtam oda őket jószívvel mert én igen szerettem ha körülöttem sertepertéltek és csevegtek, játszottunk együtt, de nem lehetek önző és hát mondták a gyerekek, vigyáznak magukra lemennek a mamához pár napra. /Mama HIT gyülis a tesómékkal, ők is vele laknak/
Eltelt pár nap, én bizony lementem hozzájuk, hogy minden rendben van-e? Bemegyek a lakásba kisfiam fut elém, hogy anya haza akarok menni. Na kérdem mi a baj? Félek a mamától kötőtűvel kibökte az alvómacim szemeit mert azt mondta, hogy az ördög néz ki belőle, és fakanállal rávert a fenekemre mert ugráltam /játszottunk a nővéremmel/, azt mondta a démon megszállt és ki kell űzni belőlem. FAKANÁLLAL DÉMONŰZÉS. No és fél napokat kellett egyhelyben ülni mert Bibliaolvasás volt, kazettáról szóltak a Hitgyülis dícséretek, zenék, tv-ben a 700-asok klubját lehetett csak nézni. Erőszakosan kívánta az én gyerekeimet megtéríteni.
Mondanom sem kell, hogy soha többé nem mentek a mamáékhoz "nyaralni" és én meg kikértem magamnak, hogy bárki üsse a gyerekemet, vagy megfélemlítse ördöggel, démonnal. Nekem pár alkalom az én lakóhelyem szerinti gyülekezetből elég volt.
Ez nem tegnapi történet, már vagy 27 éves, de az agymosásnak sosem lesz elavultsági ideje a szavatossága sem múlik el. Amikor a csengő forint nem érték csak a zörgő, ott minden sokat elmond. Meg a szeretettel üdvözöljük egymást öleljük meg egymást és másnap az utcán a köszöntést sem fogadják.
Nem szabadna bármely vallást keverni politikával, de leginkább keverni mint szezont-a fazonnal.
Az itt látott Szent Szellemmel való betöltekezés vajon hány gyermeket ilyesztett meg akik erre az úgymond "karizmatikus erő" kinyílváníttatott látványt átélték?
Gondolkodni nem kár!
Részemről ennyi!
Ez a történet egy elmebetegről szólt, nem keresztényről. Ilyen beteg embernek semmi helye a gyülekezetben! NEm hinném, hogy valaha is - ha járt egyáltalán -, megértette a megváltás, a szeretet üzenetét!!!!
@@juliabalassa jó, hogy leírtad👍👍
Sajnálom, hogy ez történt. Viszont merő általánosítás minden hit gyülis embert így látni, mert ez a történet a szellemi őrűltség határait súrolja.
De amúgy egy ember miatt miért kell egy egész közösséget megbélyegezni? Bocsi, de a hölgy nem százas.
@@timisz3772 A kellemetlen igazság az, hogy Pajor is beadja a derekát, és 57:00-nél "hozza a kötelezőt", menteni a menthetetlent, és a kollektív hisztéria látványa után okoskodni kezd az Apostolok Cselekedetiről, pedig nehéz elhinni, hogy ne tudná: ez a fajta publikus, hipnózis-szerű hisztéria, és az önkívületi halandzsa, amiről (az USA hülyeségexportjából merítve) állítják, hogy "nyelveken szólás", és neurológusok által meglepően pontosan leírt átmeneti pszichózis. Konkrétan tudják, hogy melyik agyi terület mesterséges túlstimulálásából adódó, rohamszerű epizód. Ezt a nagyon kifejező mintát figyelmem kívül hagyod, és a személyes történetet megosztó hölgyet azonnal próbálod megbélyegezni. PONT igazolod az igazságát annak, amit cáfolni próbálsz.
Marci, ha nem vagy tisztában a Gázai övezetben történtekkel, akkor nem kell ebbe belemenned.
Kínos volt ezt a részt nézni.
Szerintem tisztában van vele, nem tudom melyik videót nézted de egyértelműen megnyerte a vitát ezzel kapcsolatban és sikeresen reflektált Pajor ellenérveire
@@imiszabo7810 Nincs tisztában a valósággal. A Hamasz által kitervelt propagandát mondja vissza, amit bevett sajnos a liberálisok, a baloldaliak nagy része. Én is majdnem bevettem, de aztán meghallgattam egy kint elő magyart, és rájöttem, mi történik. Azóta kb. le vagyok sokkolva. Izrael maximum 10-15%-ban hibáztatható a helyzetért. Maximum. Borzasztó nekem azt átélni, hogy az az oldal, ahova én is tartoztam, öntudatlanul próbálja a radikális muszlimokkal karöltve tönkretenni Izraelt.
@@imiszabo7810 hogyne, inkább nagyon gáz volt hallgatni
@@imiszabo7810 😂😂😂😂
@@turaievi9174 Azért mert nem hagyja az igazságot?
Nem elég, hogy hadar, de még legtöbb esetben vád alá helyező stílust alkalmazva állítja be a kérdéseit.
Engem felháborít!
Minden tiszteletem Tamás, ahogy türelmmel és bölcsességgel válaszolsz, nem kiadva elárulva a gyülekezet belső dolgait.
Nagyon idegesito, civilizalatlan a Marton
48 órán belül kirúgták a HitGyüliből... Ilyen egy igazi punk :-)
Legalább ezzel megszabadult az utolsó drog legkárosabb mellékhatásától is
A szekta lecsapott.
Erről lehet valahol olvasni, hallani?
Legalább megszabadult
@@rivoendre 444
Kedves Tamás! Köszönöm az őszinteséged, az Úr vezesse lépteidet!
Örülök, hogy kijöttem a HGY-ből.
Megmaradtam a hitemben.
Tamás sok mindent tud amit el kellene mondani. Igen pont a végén jött a lényeg...Sok "kis" ember már rég rájött a szépszavakkal való kifosztásra. Végre valaki "nagy ember" is elkezdte kapizsgálni a dolgokat.
Egészen addig jártam a Hit Gyülekezetbe,ameddig nem úgy éreztem magam az isten tiszteleten,mint egy Fidesz frakció ülésen.
Ezek szerint akkor még nem voltál hitgyülis, amikor még SZDSZ frakció üléseik voltak.Amikor Németh Sándor még az MSZP-SZDSZ koalícióra való szavazásra aggitált.Vagy az téged akkoriban nem zavart.
Mert az már règen az. Fidesz fogó politika.!🙁😡
@@oszkarmayer2660Én akkor is tag voltam, ezért rendkívül visszás, hogy most a Németh S. a Fideszt támogatja.
@@oszkarmayer2660 vörös szegfűk voltak a színpadon...röhelyes...
az is
Nem igaz, Marci, hogy Tamásnak egyetlen mondatát, gondolatát sem engeded, hogy befejezze, végigmondja, hanem folyton közbevágsz, amikor az izraeli helyzetről kérdezed .. Milyen riporter vagy te?...
Lehet pont azért jutott el oda ahol most van, amilyen riporter. :)
Milyen riporter? Sorosék fizetett embere Neki teljesíteni kell ahhoz, hogy továbbra is megkapja a havi apanázsát.
Ráadásul nem hagyta normálisan kifejteni, hogy igen rossz az, amit az izraeli vezetés csinál, de ha mást csinál vagy akár nem csinál semmit az megint rossz. Nincs jó válasz. Marci se tud jobbat. Ami palesztinbárátnak feltüntetett szimpátia tüntetések voltak azok valójában Hamasz párti tüntetések voltak, amit egy terror cselekmény után egy héttel hirdettek meg.
Nem riporter. A partizán meg nem sajtó.
Szerintem nem a helyén kezeled a dolgot.
@@charles_kingIgazad van, GM. valóban nem riporter, hanem balliberális propagandista, a Partizán pedig valóban nem sajtó, hanem amerikaiak által finanszírozott propaganda médium.
Ezt nem látta Tamás jönni: az interjú után eltessékeltek az egyházból. Nekem egyébként nagyon szimpatikus volt Tamás az irányultsága az összes kérdésben. Bárcsak mindenki így szembe tudna nézni a múltjával.
A " zembegyártmány vallások " MIND irányított és vezérelt , extrém redukált tudatszinten legyártott elmeprogramok , hogy kevesek , a VALLÁSOK-EGYHÁZAK legyártói, működtetői , üzemeltetői , kitalálói, HASZONLESŐI, HASZONÉLVEZŐI , létrehozói a tudatlanok , a tömeg , a " nyáj " szolgává tételével , KIHASZNÁLÁSÁVAL ,MEGVEZETÉSÉVEL , EL ÉS LEBUTÍTÁSÁVAL , ERŐSZAKOS LEURALÁSÁVAL meggazdagodjanak , a hazug,bugyuta , extrém redukált tudatszintű dogmák és szánalmas , aberrált , szánni és sajnálni való istenképeik legyártása és elfogadtatása révén . ÉÉÉS PERSZE EZEN SZÁNNI ÉS SAJNÁLNI VALÓ ZEMBERGYÁRTMÁNY ISTENKÉPEK ÉS A BŰNÖS SENKIK , A NYÁJUK KÖZÖTT , CSAK ŐK KÖZVETÍTHETNEK . BUSINESS , ÜZLET A JAVÁBÓL , SEMMI MÁS !!! TERMÉSZETESEN : Csak egy vélemény az enyém is a sokból .
Nem tessékelték el,nyilvános közleményben arról írnak hogy tuvábbra is szeretettel várják,és elmondja az interjúban hogy ő sem hagyta el a gyülekezetet
Tiszteletem. A "felmondás" nem jelent egyet azzal, hogy kirúgják a gyülekezetből. Félre értésre adhat okot az, hogy másképpen van ez egy MUNKAHELYEN, és másképpen az egyházban. Egy munkahelyi felmondás - az egyet jelent azzal, hogy az ember azt a MUNKA HELYET és általa betöltött posztot elhagyja. Mivel az a MUNKA HELYE. De egy gyülekezetben más a munka és más a tagság.
Ne vegye sértésnek, de had oszlassam el ezt a tévedést. Aki a gyülekezetben "szolgáló" az lényegében egyfajta munkát végez. Hadd mondjak egy sima példát. Annak idején apámat elvittem a gyülekezetbe, és éppen Pajor Tamás prédikált Istenről és a megtérést szorgalmazta a rövid "felhívásában". A prédikáció után apám megkérdezte, hogy beszéltem -e én a Pajor Tamással róla, mert olyan mély dolgokat mondott el a színpadon az életéről, ami szó szerint apám gyerekkori gondolata volt Istenről. (Ez nem vicc, nem volt kamera, vagy agymosás, ott konkrétan egy olyan általánosnak mondható jelenség történt, hogy Isten csendesen szólt az apámhoz, a Tamás prédikálásán keresztül, úgy, hogy se én, se a Tamás nem tudta, hogy pont apámnak prédikál. Ezt a Biblia alapján úgy is lehet mondani, hogy "szólt az Úr az illető szívéhez". Apám pár évvel később megtért Jézushoz.
De ez egy munka végzés, és egyben tisztség és feladat is, amely - ugyanúgy megkíván egy kondiciót, ahogy egy vékony és edzetlen embertől se várhatom el, hogy felemeljen 100 kg-ot, úgy egy olyan hűséges Krisztus követőjétől se várhatom el, aki még "spiriruálisan edzetlen" hogy egy olyan munkában vegyen részt, amire nincs meg a szívében az ereje - hogy úgy tudjon beszélni, hogy inkább hagyja, hogy Isten adjon neki gondolatokat, stb. elsőre könnyűnek tűnik a dolog, de egy mocsok világban, amiben élünk, elég nagy erőkifejtésre van szükség, hogy egyáltalán az ember a bűntől - 10 parancsolat alapján - távol tartsa az életét, és a gondolkodásmódját is. Tehát ezen felül, ha még valaki Isten munkájában akar részt venni, akkor még inkább több "izom munkára" van szükség a "kondi teremben" hogy erős legyen a szíve - ez alatt most az ember legbenső centrumát értem.
Tehát itt ebben az esetben Pajor Tamás valószínüleg elfáradt ebben a munkában, amikor napi szinten azon volt, hogy emberek bűneivel szemben harcoljon, és egyúttal segítő kezet nyújtson abban, hogy el tudják ezeket hagyni - ha akarják, mivel itt nemcsak az a kérdés, hogy ki harcol és imádkozik valakiért, hanem hogy az illető valóban elfogadja -e azt, hogy Jézus a megoldás az élete problémáira, nem utolsóként a haláltól való megszabadulásra - kávzi együttműködő -e, vagy sem ebben a kérdésben. De ezt általánosan bármiről el tudjuk mondani - mikor van pl. egy általános iskolai tanítónak könnyebb dolga, ha írni és olvasni tanítja a nebulókat?
Azaz, ha valaki a hitgyüliben "felmond" az azt jelenti, hogy leteszi a szolgálatát, és szeretné kicsit rendbehozni az életét, és esetleg a családjával foglalkozni többet. A szolgálat egy olyan ön átadást jelent, amikor az embernek néha a magán élete "beszűkül". Pl. egy amerikai pásztor, bizonyos Jhon Haggae egyik könyvében beszámol arról, hogy mint pásztort elég sokszor hívták fel napi szinten többször azzal, hogy "pásztor, van öt perced?" ezt lényegében egy imakérést jelentett általában, hogy imádkozzon egy problémáért. Jhon Hagge a saját bevallása szerint néha úgy érezte, hogy legszívesebben kitépné a telefonja zsinórját a falból.... akkor még az a gyülekezet fiatal volt, azóta már ott is felnövekedett egy "presbitérium". Egyébként az a""Corner Stone church".
Másrészt - igen, volt időszak a gyülekezetben, ezt aláírom, amikor a túlzott fegyelmezés sajnos kontra produktív lett, és sokan szenvedtek emiatt. Én is találkoztam több furcsa jelenséggel 17 év során, de elmondhatom, hogy utólag amikor valami ostobaságot tapasztaltam egy testvérem részéről a gyüliben, akkor Isten valahogy igazolta, hogy ott akkor helyesen láttam, mekkora marhaságot mondott az illető. De ehhez meg kellett tanulnom megbocsátani, és imádkozni az illetőért, miközben megkérdezve Istent, hogy neki erről mi a véleménye. Prédikációban, vagy baráti beszélgetésekben - hívő barátokkal, vagy biblia iskolai tanítás nyomán Isten igazolta, hogy jól, vagy rosszul látok valamit.
Ahogy egyszer a Hegedűs a háztetőnben mondta a jó öreg tejes ember: "Megvannak a magunk problémái, de magunk közt remekül megvagyunk.".
Ne tekintse a beszámolómat prédikációnak vagy erőltetésnek vagy megtérésre intésnek, én csak a saját "vérbeli tapasztalatomat" mondom el, amit megéltem a saját bőrömön, és minden rossz tapasztalatom ellenére még mindig hű vagyok Istenhez, és Isten népéhez is, azon belül a Hit gyülekezetéhez, mivel rengeteg segítséget kaptam, és sok ima és közbenjárás eredményeként egy gyógyíthatatlan betegségből szabadultam meg, amit most nem fejtenék ki bővebben, de belehaltam volna. Amellett szívesen beszélgetek evangélikusokkal, katolikusokkal, reformátusokkal, tehát nem vagyok egy "szektás" mentalitású ember. Türelmesnek kell lenni - ha Isten hozzám türelmes, akkor nekem, aki nem vagyok tökéletes, mennyivel inkább türelmesnek kell lennem magamhoz és másokhoz. 😉
Tisztelettel: Józsa Marcell
@@user-wo4ej6yf5dKedves Marcell,
Te hol hallottad, h Tamás felmondott, kérlek linkeld be az interjúban azt a részt?!
A Hitgyulekezet nem az Egyhaz! Meg csak nem is kereszteny. Kezeljuk helyen a dolgokat.
Az Egyhazbol igy nem tudott kilepni.
Köszönöm Pajor Tamásnak ezt az őszinte beszélgetést. Nagyon érdekes és néha megdöbbentő volt.
Nem volt őszinte. Be van szarva a Németh bosszújától.
Drága Tamás! Most határmezsgyére kerültél. A gyüliseknek már nem vagy elég elkötelezett, akilépéshez még nem elég bátor. Kívánom hogy vegyél józanságot, és bátorságot Istentől!
ezt nevezik langyosságnak
Folyamatban van, egy kis türelem. Az, hogy eljutott erre a meggyőződésre, ez nem semmi.
@@EndreBarathArt Folyamatban van, egy kis türelem. Az, hogy eljutott erre a meggyőződésre, ez nem semmi.
@@trebuie_sp vagy direkt ezért csinálta. Önként nem lépett de így kirúgták.
Drága Idli! Jelentem, hogy Tamást kirúgták. Ki a gyáva?
Köszönöm az őszinte kommunikációt. Jó volt hallgatni, hogy a keresztények is emberek, hibázhatnak, felülbírálhatják korábbi 'jónak vagy igaznak' gondolt Isten képüket, hitüket, gyakorlataikat. Kell, hogy fejlődjünk hitükben! A teljes valóságot úgyis csak odaát fogjuk látni...😊
Blabla. Közötök sincs a valósághoz, menekültök előle.
@@And-hk8cy a HIT szó jelentése - nem érdekel a valoság.. Mert :: Hinni kényelmes ....de tudni hasznos..
Azért tudomásul kell venni, hogy az Ige nem egy lányregény! Isten beszédét nem szabad egy halandó embernek félvállról venni! Az Ige Szent! Ne akarja senki halandó felülbírálni! Hova lesz akkor az Istenfélelem?
@@annamambrus940 Jó volna , ha volna ISTEN , de sajnos nincs.. Az IGE-t is a SZenteket is emberek talaták ki .. Az fél Istentöl aki hisz benne..,,... Ha lenne hogy tudna törödeni a Földi 8 miliárd emberrel.. CSak Magyarorszégon meghal évente 100 ezer ember ..kb 5 percenként --meghal -- 1 magyar....
@@annamambrus940 De hát amit ti "Igének" neveztek, azt is halandó ember találta ki. Miért kellene egy elképzelt istentől félni?
1:08:23 Ez durva volt. Tehát vannak imakommandók, átokmondók. Mély tisztelet Pajornak, hogy inkább nem mondott semmit, minthogy hazudjon.
Persze mély tisztelet egy nyíltan gyerekbántalmazónak…
Gyerekbántalmazó?!
@@sdkfeldfwerer6751 Nem nézted végig ezt az adást?
Mint tudjuk, a részletek. A fránya részletek. Igaz, a belinkelt részben a hosszú hallgatást megelőző, Pajor szájából elhangzó jelen idejű tagadó mondat csak azoknak cseng(het) fals módon, akiknek - egyrészt értik, amit hallanak (mondanám ébren nézik az adást), másrészt van rálátásuk a múltra is - bővebb információik vannak a fent említett dologról, amelyről rendkívül finom és ügyes fogalmazással Pajor sikerrel tereli el a szót és ad kibúvó választ. Ez a válasz is beismerés (hogy igen, vannak ilyen imák, vannak kommandók), de nem teljes beismerés (hogy korábban ezekben ő hogyan vett részt, ezt a 'technikát' hogyan alkalmazta). Részigazságot hallottunk.
@@vilagistene2939 én is végignéztem, de úgy látszik, hogy nem értetted, hogy miről beszél Pajor. Igen, azért is tisztelet, hogy kimondta, hogy nagyokat hibázott.
Rendkívül tiszteletlen riporterként a riportalany szavába vágni folyamatosan. Végig kéne hallgatni előbb.
Gyulis voltam addig, amig Sandor Istenrol tanitott. Amikor Orban szavai tulsulyba kerultek az istentiszteleten, meghasonlottam. Mar nem jarok, de Isten itt van az eletemben. Sandor elarulta Istent, es nem a Szent Szellem uzenetet kozvetiti, hanem vmi gonosz szellemet. Ahogy Derek Prince mondta: "Az egyhaz a vilagban van, de a vilagnak semmi keresnivaloja nincs az egyhazban." Sandor beengedte a vilagot a gyulibe.
Az nem lehet hogy a Sándor számára a gyülekezet sohasem istenről vagy a vallásról szólt? Nem lehet hogy mindig is egy vállalkozó volt, aki a hittel üzletel? Már a fidesz előtt is erősen kötődött a politikához. A vallás, a hit és az emberi hiszékenység nagyon jó üzlet (tud lenni) az egész világon. Számomra mindig is hiteltelen volt az olyan, aki félmillás öltönyben áll ki prédikálni.
Ne haragudj, de nagyon nem vagy képben. Én több mint 20 éve odajárok a Hit Gyülekezetében és soha nem hallottam hogy Sándor Orbán szavait idézte volna a közösségben.
Németh Sándor a Bibliát hirdeti hitelesen, aminek az egyik eredménye Pajor Tamás megtérése. Egy hívőnek a feladata hogy különbséget tudjon tenni az emberi vélemény és Isten szava között, ráadásul a Biblia is erre tanít.
Sok embert tonkretett a hit gyulekezete.
@@Teodór.Teo87 te is a fanatikus körbe tartozhatsz. Vicces hogy más gyulisekre azt mondod hogy nincs képben mert te 20 éve oda jársz. akkor ott az idő ami számit hogy mióta vagy hűséges sándorhoz illetve ahhoz amit képvisel. Csak odáig ne jussunk el kérlek titeket hogy Orbán szava fog istentől származni.:dd
@@Teodór.Teo87 Istenem bocsàs meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!!! Sanyi egy pénzéhes
Az imakommandóról nem mert őszintén igennel vagy nemmel nyilatkozni, mert sajnos létezik és rengeteg kárt okozott az egyházon belül és kívül is...
Jo hat ezt mar Bartus is megirta mielott megorult es Amerikai Nepszavaban tombol
Mint Hit gyülekezeti tag teljes mértékben megszeretném vetozni azt a tényt hogy vannak-e ,, imakommandók,, .Mivel mint minden egyházban vannak különféle,, esetek ,, biztos előfordult hogy emberek imádjoztak valakik ellen , de mi ezt teljesen elítéljük mint minden normális keresztény.
@@sdkfeldfwerer6751 Bartus Lacinak sok mindenben igaza van (sajnos)
@@ChrisHd00-n7q akkor mégiscsak vannak...
@@ChrisHd00-n7q Kurvabeteg ez az egész. Úgy, ahogy van. Ez konkrétan szekta.
NS kilopta a HGy pénzét, lefeküdt orbánnak, a hívek meg zabálják a hülyeségeit.
Jézus, hova keveredtem! Vajon milyen kommenteket kapok, ha leírom, hogy ateista vagyok és nagyon jól érzem így magam?
Ez itt a dilihaz... egyik kommentelo kattantabb, mint a masik...
Oke ateista vagy es az elso szavad, na ki? => Jézus
Tőlem ilyet: Jézus ❤ téged, így, ateistán is...🙂
@@ErnoOttlikAttol hogy valami a kultura resze nem lesz igaz. Ezt a logikat a vilag tobbi teruleten levo vallasra alkalmazva rajossz hogy hulyeseg.
Azt hogy nem vagy egyedül, én is pont így vagyok ezzel!
Ez az izraeli-hamasz beszélgetés kár volt. Ha egy riporter nem kíváncsi a válaszokra, akkor mondjon monológot külön.
Nem monologizált hanem vitatkozott
@dr.tre90 Nem áll egyik oldalon se, csupán cáfolta és semlegesítette Pajor pro Izrael érveit hogy ne legyen a végső konkluzió hogy a Hamas a hibás. Nyitott volt az érvekre, nem az történt hogy ignorálta őket és a saját narratíváját hajszolta hanem konkrétan azokra reagált
@ , nem is mondtam, hogy monologizált.
@@dr.tre90 Mert melyik a jó oldal?
@@tamastoth4153 A nem Izraelt hibáztató. A felelősnek a helyzetért a Hamaszt tartó. Az Izraelt nem népirtóknak tartó. Az egész konfliktussal és a történelmi tényekkel tisztában lévő, a nem jóemberkedő, a nem a radikális iszlám vallásosokat támogató.
Németh Sándor vagyonával kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy L. Ron Hubbard ( a szcientológia egyház alapítója ) állítólag azt mondta: Ha gazdag akarsz lenni, írj könyvet! Ha milliomos akarsz lenni, alapíts vallást!
mi kozunk valakinek a vagyonahoz, vannak allami szervek akik foglalkoznak ezzel...
@ No és melyik állami szerv lenne az?
@katalintrosztmer2221 Inkább egy állaTi szerv (sem) foglalkozik vele. 😎
@@katalintrosztmer2221 oszinten nem erdekel. Mi kozom hozza? Szeretek egyszeruen elni es nem turkalni olyanban ami nem az en dolgom
Gyülekezetet alapított (alapítottak),vallást nem! Sok pènze van,milliomos! De súlyosabb az,hogy államegyházzal lepaktált,ès az úgynevezett "szent korona" bállványimádásban van,a kormánnyal együtt!
Mivel a kommentek alá írt válaszok nincsenek biztonságban (konkrétan a Hit Gyülekezetét védelmező emberek egy része törli ezeket), így véleményemet - a véleményszabadság és pluralizmus jegyében - külön szálon írom le. Nem szeretnék szociológiai, filozófiai, pszichológiai vitákat, mert ezekhez nem értek. Azt gondolom viszont, hogy egy keresztény közösség - így a Hit Gyülekezete is - a bibliára építi fel a világnézetét, ezért a bibliával szembesítem őket. Jézus eredeti tanításával. Az igazi evangéliummal.
1. Az újszövetségben nincsenek egy személy által kontrollált közösségek. Mind Jézus, mind Pál apostol néhány év felkészítési idő után elengedték, és ott is hagyták az általuk felkészített tanítványokat. Minden bibliai tanítás, amely a gyengék felemeléséről, megerősítéséről, meggyógyításáról szól: helyes. Minden olyan tanítás viszont, amely hatalmi pozíciókat, vezetőket, pásztorokat, lelkészeket, kereszténynemzeti vezetőket védelmez, az hamis. Jézus testvériséget hozott, nem piramisszervezetet. Egymással való szeretetkapcsolatot, nem pedig sok szintű hierarchiát.
2. Az előző pontból következik az, hogy anyagi szempontból az újszövetség csak a szegények segítését ismeri, a gazdagok támogatását, szegényektől való pénzek elszedését "tized", vagy "adakozás" jogcímen nem ismeri. Ahol milliárdos vezetők vannak, akik a hívőkből gazdagodtak meg, ott elejétől kezdve téves alapokra épültek fel a szervezetek.
3. Az újszövetségben házi gyülekezeteket, családias közösségeket látunk. Mint az együtt kajáló, és egymással beszélgető sitcom-okban. Ez az ember alapvető vágya, és ezt nem elégíti ki sokezres arctalan tömegben való együtt lézengés. Ezek jók koncertek, meccsek esetében, de a komoly témákat megbeszélni csak kislétszámú közösségekben lehet.
Ezek alapján szerintem, és szerintem a biblia szerint mai is:
- példaadásra épülő, több, idősebb hívő által vezetett közösségek a legitimek,
- ahol egymást segítik anyagilag a közösség tagjai, és nem egy kiemelt vezetőt pénzelnek,
- és kis létszámban, családias módon történik a hitgyakorlás, és nem egy népvezér stadionszónoklatának folyamatos hallgatása segítségével.
De mindenki szabadon dönthet, hogy neki melyik minta a szimpatikus.
Ui: ja, és az újszövetségben nincs részegen dülöngélés egy személy parancsára, vagy karizmája következtében.
+ 1 a kritikus kommentemet törölték. De sebaj kiírom újra ;)
Teljesen egyetértek veled. Szentírási alapon a keresztény gyülekezetek így működnek. Ahol a hatalmi reflexek kiterjednek a gyülekezeti életre, ott a gyülekezet lényege sérül: napnál világosabb, hogy a Hit Gyülekezetében ez történik. Krisztus által alapított egyházban testvériesség van, nem pedig hierarchia. Irgalom és empátia, nem pedig lelki kiszolgáltatottság és zsarolás.
@@domonicsrobert Senki nem törli a kommenteket, max nem találod a youtube csodálatos működése miatt.
Nagyon nem igy van, hemzseg a teologiai tevedesektol. Viszont nagyon jol hangzik. Ettol meg teves. Sajnalom.
@@petermoricz Tessék, a pálya nyitott. A kategorikus véleménynyilvánításon túlmenően lehet a fentieket tételesen cáfolni, érvelni. Mert ennek híján igen csekély értékkel bír egy 'nagyon nem így van', bármennyi like-ot kapjon is.
Max. respect Pajor Tamás bátorságáért!
Tanúja lehettem a 2006-os választások idején 0rb@n átkozásának [imakommandó] a HGy-ban.
Személyesen hallottam NS szájából az LMP elleni burkolt agitációt 2014-ben.
Ennyit a politikáról.
Pajor ezzel a riporttal rendszeren kívüli lett, és bármennyire próbálta szépíteni NS-hez való viszonyát a végén, keményen meg fogja kapni a neki ott járó pusztító imákat [bekerül a szaknévsorba], de még így is sokkal jobban jár a szabadsággal, mintha birkaként szolgálná a FSZA-ot. 😎
😂😂😂😂😂
Meg az FSZB-t.
Megtettem a magamét! De aki tanult agykontrollt az segítsen!
A rossz emberek gonosz tettei jó emberek esetén jóra változnak! Tapasztalat!
A valódi keresztények politikailag semlegesek. Ezért nemzet védő harcokban sem vesznek részt, ahol ellenségeiket meg kell ölni. A politikai semlegesség azt is jelenti hogy nem foglalnak pártosan állást és ezért nem is választanak, nem szavaznak. Ha ugyan Jézust választották királyuknak. 1.János 5:19. Nem vállalnak felelősséget sátán uralkodási vitáikban, hanem csak a jó hírt predikálják. Kardjaikat ekevassá kovácsolták és hadakozást sem tanulnak. Sajnos ezen a területen is az egész kereszténység félre van vezetve.
Hú, akkor fogott az átok OVn! Szóval azóta ilyen átkozott!
Marci, engedd mar meg hogy végigmondja amibe belekezdett!!!!!!!! végtelenül idegesítő hogy te mondod el azt amit Ǒ szeretne.
Tamás, én is köszönöm az őszinteséget! Megfogalmaztad, hogy más az Istenképed, mostmár máshogy nevelnéd a gyerekeidet. Ahogy elkezdett Isten kivezetni minket a Hit Gyülekezetéből nekünk is Isten egészen másképp mutatkozott be. Nem egy kiszámíthatatlan, félelmetes, a legdrágábbadat elváró, ha adsz akkor kapsz istenként, hanem úgy mintegy könyörülő, szerető, aki képzeletünket messze felülmúló módon gondunkat viselő Isten .Az ottani teológiaával van a gond!. Egy sor Ige értelmezése megváltozott a számunkra . Például Isten kéri Izsákodat, a legdrágább kincsedet. Engem, amikor még kisgyermekekekeket neveltünk, szabályosan sokkolt ez az Ige. De Isten megmagyarázta. Abrahám hallotta a " proevagéliumot" Gal3:8 ...eleve hirdette Ábrahámnak, hogy Te benned fognak megáldatni minden nępek. A hirdette szó a proevangélium hirdetése. És mi az evangélium? A Krisztusban való hit által igazulhatunk meg, aki meghalt a világ bűneiért (bűneinkért), eltemették es feltámadt a megigazulásunkra. ,És Ábrahám hitt Istenben, (Krisztusban) és tulajdoníttatott neki igazságul.(Róm4:3 Gal3:6 Jak2:23). És az ígéretek Ábrahámnak adattak és az ő magjának, aki a Krisztus. Tehát Ábrahám Krisztusban hitt és így igazult meg. Elmondta neki az Isten, hogy az ő magja, leszármazotta lesz a Krisztus. Amikor évekkel később Isten elkérte tőle Izsákot, Ábrahám azt gondolta most lesz a megváltás, és miattunk akarta odaadni a fiát tudván, hogy feltámad, azaz visszanyeri őt.
I absolutely agree! Greetings from Slovakia
Én is így látom. Amióta fölszabadultam N S befolyása alól mintha egy új bibliám lenne. Kinyílt az ige. Remélem Tamásnak is megnyílik. Visszatér az első szeretet!
Anno '88-ban, a Puskinban megnéztem a Neuroticról készült filmet. Ütött. De akkoriban mondjuk úgy finoman, kevéssé tudtam pozitívan értékelni a főszereplő megtérését. Most nagyot emelkedett bennem Pajor Tamás személyisége. Hiteles lett egy életmű. Minden fekete és fehér kockájával. És hiteles lett a kiállása maga mellett. Köszönöm ezt a riportot srácok!
Pajor Tamás rengeteg szöveget írt együtteseknek, előadóknak, saját formációit nem számolva, verseket stb. és majdnem mindig felismerhető ami nagyon ritka. Rendkívüli ember..
A Hit Gyülekezet saccperkábé 15 ve nem egyház, hanem pénzügyi-gazdasági tömörülés/pénzmosoda- as you like it. Ezt kár tagadni, mert aki ismeri a működésüket, azt nem lehet átverni.
30, nem 15. Akik közel voltak már akkor, mind tudják, tudjuk.
@@katalinpap6690És ha szabad megkérdeznem milyen pénzt mosnak és mi lesz a végeredménye a pénzmosásnak? Ön szerint? 💦💰🙂
@@domokosandras4331 Egy milliárdos értékű budai palota.
@@domokosandras4331 régi autógyűjtemény.
MLM szekta
pajor jobban járna ha elhagyná a hitgyülit és akkor talán nem kerülne olyen helyzetbe hogy kognitív disszonanciát okoz ha egyes kínos dolgokra kell felelnie, vagy kitérő választ adnia, mert egyébként nagyra tartom. ugyan ez vontkozik ruf tiborra
Nehéz kérdés!
Sajnos némileg anyagilag kötve van, és mit is kezdhetne a világban ma már. Sajnos azt hiszem kicsit meg kell használnia. Azt én sem értem teljesen , hogy miért nem lehet hátat fordítani, és egyszerűen lelépni. Bizonyára azért mert az egész felnőtt életét ott élte le.Hidd el nem egyszerű.
@@EszterJereb mert fél a" nem létező imakommandótól"!!!!! És anyagilag is függ a H.Gy-től.
elég korrekt dolgokat mondott, jó lelkülettel /szerintem/. A 'kilépés', mit kellene csináljon _András_ szerintem is nehéz kérdés, ahogy _EszterJ_ írja. Habár volna ötletem, hogyan lehetne az alábbi 2 bibit orvosolni, ettől függetlenül pálya széléről inkább tartózkodom. Passz hogy mit csinálnék helyében. Mindenesetre szerintem hiánypótló dolgok hangozttak el. Respekt !
Pajor Tamás még nem tart ott hogy tagad meg atyad S hited ...
@@EszterJereb sokan későn jöttünk el, vagy ki sem léptünk teljesen, mivel látjuk, hogy őszintén Istent követni akaró emberek ezrei valamiért még mindig képesek egyeztetni az ellentmondásokat. Ezekhez az emberekhez nem lehet nem ragaszkodni, szerintem őszintén mindenki egy komoly ,,megtérést" vár azoktól akik maradtak mint ,, véleményformálók" pl. Ruff Tibor-tól is többek közt, Szobota,....és sorolhatnánk. Ez lenne a legkedvesebb megoldás.
Marci könyörgöm hívjátok el a Slamovits Istvánt!!!!!🙏🏼♥️
Slamóval találkoztam egyszer régen Németországba, egy gyerek judo versenyen. Nagyon érdekes és szürreális találkozás és beszélgetés volt.
@zitagal6840 irigykedem most azért! Nekem nem adatott meg,hogy találkozzak vele pedig nálam nagyon nagy Slamó kultusz van! Én azok közé tartozom akik azt vallják,hogy Slamó volt az Edda Művek és minden tőle származót,róla szólót kutatok! Nagyon szerencsés vagy,hogy egy ekkora legendával találkoztál! Egyébként mindenki aki találkozott vele ugyan azt mondja amit te leírtál! Kivételes ember az biztos! És úgy érzem sokkal nagyobb figyelmet érdemelne a munkássága,érdemei,élete...nagyon ráférne egy alapos életút interjú!
Az de jó lenne. 😊
@@Borvendeg-bk1fshát szimpatikusabb a rc volt bv. Norbi fele seggarcuaknal az tuti😂
Hát én meg Marci önkéntes munkatársát D. Krisztinát szeretném hallani egyrészt a 70 ezer gyerekpornó felvételről....
Marci, tőled igen szokatlan (sőt meglepő) módon, a gázai konfliktusról szóló részben kiestél a szerepedből és túltoltad az arabbarát narratívát. kár érte.
Örülök, hogy valaki a palesztinok oldalán áll ❤️🇵🇸❤️
@@vdan8757 Kissé értelmezhetetlen az, hogy egy magyar ebben az igen bonyolult konfliktusban valamelyik oldalon áll.
@@vdan8757 A Hamasz is.
Finoman célzott rá, hogy népirtás zajlik.
@@Bandibo87 a "finoman" biztosan idéző jelbe teendő, mert durván tette. A népirtás (?) után viszont zárójelben jelezni kell, hogy a megállapítás kérdéses. A népirtásnak ugyanis több kritériuma van. Tény, sajnálatos, szörnyű és tragikus , hogy sok-sok civil áldozat van (ahogy minden háborúban, ami ugyancsak szörnyű és elitélendő) .... csakhogy sok-sok DE is van. A harcok célja NEM az ott lakó civilek elpusztítása, Nem is a terület megszerzése , annektálása.A probléma legalább is árnyalt, ha figyelembe vesszük azt az asszimetriát, hogy hogy az egyik nép azért harcol a másik nép ellen, mert az nem ismeri el az ő önrendelkezési (saját államhoz való) jogát.
Marci - sajnos - elég határozottan, ellentmondást nem tűrően, a palesztinában élő arabok oldalán áll, követelve az ő önrendelkezési joguk érvényesülését (is). Olyan alapvető emberi jogra hivatkozva - ezért minden kétkedést félretéve - ami valóban minden népet megillet ... DE(!) ... én azt gondolom, hogy addig, ameddig az arabok (minden arab állam, nem csupán a palesztinában élő arabok) nem ismerik el Izraelnek ugyanezt a jogát, sőt ők maguk (deklaráltan) addig nem is kívánják a saját jogukat érvényesíteni, ameddig Izrael egyáltalán létezik, nem szabad ilyen egyértelműen (feltétel nélkül) megitélni a helyzetet.
Nagyon szeretem a Partizánt és ez is egy szuper interjú lett összességében, de jó lenne ha az interjúalanyt nem oktatná ki folyamatosan monologizálva, amint nem ért vele egyet.
Most az Izrael-Palesztina témára gondolok, ahol egyébként Marci véleménye valószínűleg közelebb áll hozzám, mint Tamásé. De ez egy interjú, Tamás gondolatai érdekelnek és Marcitól szuper, ha vannak jó, elgondolkodtató kérdések. De a hosszas monológokat, folyamatos félbeszakításokat ebben a műfajban hibának érzem. Ha ezt nem lehet elengedni, akkor vállaljuk fel, hogy Marci nem interjúkat készít, hanem jobbesetben vitaműsort, rosszabb esetben órát ad a vendégének.
Gratula az árnyalt látásmódodért: tudsz kritikát megfogalmazni azzal szemben is akivel egyetértesz. Ezt kevesen tudják.
Amúgy Izrael-Palesztin ügyben én a Tamással értek egyet.
Azt tudtad hogy a Palesztina elnevezés a Phylistea szóból származik és azt jelenti hogy “betolakodó”? Vicces hogy a palesztinok magukat betolakodóknak nevezik miközben a teljes földre igényt tartanak.
Hogy lehet olyat kijelenteni, hogy Németh Sándor nélkül nem találta volna meg Istent?? A Mindenható Isten annak és akkor jelenti ki magát ahogy akarja! Nincs szüksége Németh Sándorra! Emberek millióit szólítja és hívja el Isten világszerte Németh nélkül is!😅
Sanyibácsi egy korrupt pénzszivattyú.Gondolom ezt nem mondhatta.Még a végén jön az átokkommandó,vagy az ávh.
Vajon dicsekszik -e a balta azzal, aki suhint vele? Mondhatjuk úgy is, hogy abban az életpillanatban, amikor Pajor Tamás lefelé ment a lejtőn, akkor az egyetlen ember, aki "merészelt" Istenről keményen és határozottan beszélni, az konkrétan Németh Sándor volt. Akkor a PAjor Tamás nem volt olyan helyzetben, hogy bárhova is el tudjon utazni, és nagyon angolul vagy más nyelven se tudott beszélni, és nem is nagyon érdekelte Isten. Sokan hálásak azokért, akik merték vállalni azt, hogy Jézusról beszéljenek neki. Pajor Tamás tehát hálás Németh Sándorért.... kezit csókolom, kedves Anikó!
Amit az Ábrahám letett az asztalra az Ararat Worship-en keresztül, az kimondhatatlanul óriási áldás az egész magyar egyháznak, mindenkinek aki csak egy dalt is hallott tőlük!
A legmagasabb színvonal amit ebben a műfajban alkotni lehet!
Hanna és Kristóf is óriási tehetségek a maguk nemében.
Egyetértek, büszke lehet a gyerekeire!
És nem károsultak!
@@agnesmedve8578 jaj, dehogy nem. Őket kell erről megkérdezni. Látnál és hallanál csudákat. Súlyosan traumatizáltak, mint mindenki, akit ütöttek, mint a répát.
@@agnesmedve8578 gondolod, hogy, ha a saját apjuk azt mondja, hogy a gyerekeu kárvallottai annak, amit és ahogy a hágyés elvek miatt a szüleik tettek velük, akkor majd a te "pozitív megvallásod" ezt semmissé teszi? Tessék már felébredni!
@@agnesmedve8578te már csak tudod...te károsult
Egy ilyen végtelenül intelligens ember, hogy úszhatott évekig Németh Sándor farvizén? Kedves Tamás kívánom Krisztusban légy szabad.
Na, hát a hit vakít.
Úgy úszhatott, hogy túl közel volt ahhoz a bizonyos fához. Mindenkinek célszerű lenne néhány lépést hátrébb lépnie a fától, hogy észrevehesse az erdőt.
👍
Őrá is erősen ha a szemèlyi kultusz N.Sándor szemèlyèben,aki a "szellemi atyja",ahogy kifejezte magát a Pajor!.
nem végtelenül intelligens- halálközeli élete volt és szó szerint megmenekült, és az hatalmas dolog- az mindent megér- okos, gondolkodó ember- de távol van attól amit írsz
Marci! Gyakorlatilag Tamás egyetlen gondolatát nem hagytad befejezni a gázai háborúval kapcsolatban. Minden mondatába belekiabáltad a saját véleményedet, pedig nagyon örültem volna, ha hagyod hogy kifejtse a véleményét a tiéddel szemben.
Sajnos az utolsó mondat nem így van ! Nagyon is megfontolt volt a ki zsákmányolás ! Nagyon is megfontolt volt a csecsemő szinten tartás is ! Meg a gyerekek megfélemlítése !
Őszinte interjúnak érzem. Respekt.
Talán semmi baj nem lenne a HitGyülivel, ha olyan lenne, mint amilyen Pajor Tamás.
Te normális vagy?? Egy nyíltan gyerekbántalmazóról beszélsz…💀💀💀
Ne légy naív, Pajor lelkesen tolja a Németh féle Hit Gyüli szekerét!
Hú, bocsi, ez amit írtál, nagyon mellé ment. Ez az ember... hagyjuk is
@@minimalsoundbox5375 Mellé ment, de hogy miért, azt inkább megtartod magadnak. Ok. 😀
@@countdown-26 Ha végignézted az interjút, akkor hallhattad, hogy több hitgyülis dologgal sem ért egyet.
Ez nem normális amit gáza kérdésnél művel ez a csávó, minek hív az ilyen vendégeket ha egy mondatot nem enged elmondani 😂
Az a gáz akinek fenntartásai vannak a népirtó propagandával szemben?
Szerintem teljesen rendben van, nyugodtan tanulhat egy picit az igazi valóságról.
Nem műsorvezető ez az ember hanem habratyoló. Meg kellene tanulni beszélni és nem bele dumálni a másik ember beszédébe. Zavaró a beszéde.
és a saját véleményét akarja rákényszeríteni Pajorra
A gázai reszről beszél(get)ni😲⁉️tök gáz, volt,felesleges es csak arra volt jo h Marci mondja,mit gondol. Mértékadó elemzök alatt mégis kire gondol? Kíváncsi lennék h érezné magá palesztinok között...hmmm...a műsorbak Tamasrol kellett volna szolnia ! Ami őt illeti, az jo is volt! Köszönjük Tamás,h felvállaltad!
Végig hallgattam de Marci amit itt le műveltél az borzasztó volt.
Egy kicsit nekem egyfajta életértékelö beszélgetés volt kissé keserédes.Egy nem optimális világban egy nem optimális élet( senkié sem az).A legjobb szándéku élevezetés ami tőle telt negatív hozadékokkal is de összeségben sikeresen.Szembe lehet állítani a neurotikus időszakkal, mi lett volna ha nem tér meg.Bele sem merek gondolni Nincs tökéletes élet mindig hibázunk,de ki lehet javítani.
Nem emlékszem pontosan, segítsetek.
Jèzus is budai villàval rendelkező, multimilliomos volt? Vagy azt mondta hogy: ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön.
Nem àll össze a kèp, ja de igen.
Vallàs= Maffia
Igen Jézusnál gazdagabb nem volt, és nem is lesz. Csak a feladatához vette igénybe, csodák által a javakat. Lásd a hal szájából, kenyérszaporítások, közel 10 ezer főt vendégelt meg. (férfi 5000+ nők és gyerekek). Ha az lett volna a dolga, hogy kórházat, vagy császári palotát hozzon létre, azt is a szavával meg tudta volna tenni. De nem berendezkedni jött, hanem vándorolni, gyógyítani, az üdvösséget hírdetni. De Németh Sándornak a letelepedés az üzenet. Bp-ről is világszerte tanít, misszionariusokat (akik idejönnek tanulni), épít az egyház rábízott részét, gyülekezetet. Ja meg aki sokat vet , sokat arat. Lehet vetésben utánozni. Ja, hogy nem dicsekszik a sok-sok vetéssel, csak teszi évtizedek óta.
@GiziSzpaszojevics Sok sikert az utadon, kívànom hogy megtalàld az àtjàrót az időtlen dimenziókhoz. Èn sajnos nem voltam jelen kètezer ève, de gondolom amikor Jèzus a domboldalon tanított munka utàn, nem került szóba a pènz.
az úr áldotta meg Németh Sándort és meg is érdemli, az eléggé gáz ha valaki irigy arra aki emberek életét menti meg
@@jjns-l4c Isten menti meg az ember életét te tudatlan...
@jjns-l4c Nem az irigysèg beszèl belőlem, Csak van baràtom aki a hit gyülekezete miatt bukta a hàzàt. Inkàbb a termèszetes intuíció vagy az aggodalom szólalt meg bennem.
Tamás nagyon logikus és diplomatikus válaszokat adott. Az egyet nem értés NEM egyenlő a másik fél gyűlöletével. Jézus is azt tanította, hogy mindent vizsgáljatok, meg, csak azután fogadjátok el, mindazt, ami építő és amit a szeretet motivál. A sárdobálást nem a szeretet motiválja. S Jézusnak a tanításai nem csak a gyülekezet falain belül érvényesek. S Istennek temploma, nem épületek, hanem azon emberek, kik minden napjaikon gyakorolják a krisztusi szeretetet. Isten áldásai nem csak gyülekezeti tagok, egyházi személyek sajátja.
A kisípolt szó: "moszkvai". 😀
1:31:11 😎
Pajor Tamás zseniális művész és őszintén beszél, kétségtelen, hogy benne Jézus szelleme munkálkodik.
jézus szelleme egy gondolat, a gondolat sohasem szent.
Van olyan korombéli (52 éves), aki nem kapott gyerekként egyetlen egy pofont sem? Én imádom a szüleimet, akik bár diplomás emberek, néha - ha nagy csibészséget követtem el - lekevertek egy-egy maflást. Ez tényleg csak néhányszor fordult elő, és már akkor is teljesen jogosnak éreztem. (nagy lókötő voltam ..) Sőt, tanultam belőle. Természetesen a szülői brutalitás egészen más kategória, és azt semmiképp nem tartom elfogadhatónak..
Nyomasztó, de nagyon jó riport volt ! Köszönöm !
Őszinte, nyílt beszélgetés.
Élmény volt!
A gyereknevelésről szóló rész szíven ütött.... Sajnos több károsultja van ennek a "gyülekezet"nek,mint hinnétek😢
Az utolso temahoz kotve a Hit gyulekezete iskolajba nottem fel, a Bornemiszaba. Netflix dokumentum filmet ra mert van mit meselnunk lol
azért a családon több múlik Bence. Üdv.
Németh Sándor azt prédikálta hogy Pajor ezen beszédét felmondásnak tekinti az összes egyházi szolgálatától,és nem fogja visszatartani.
Gyakorlatilag kirúgta.
Ilyen hulyesegekkel vagytok elfoglalva? Hogy mit mond egy nyomorult, szarra gazdagodott, fideszseggnyalo bunozo?
Ezt mikor mondta Sándor?
Mi lenne ha odafigyeltel volna, es nem hazugsagot allitassz !
Nezd meg megegyszer! Nem ezt mondta, de lehet hogy te ezt akartad hallani ! Sajnalatra melto !
@@peterkiss3443 ma este.
@@zsuzsaszekely3118 szerinted mit mondott?
Úgy gondolom, hogy 1-2 év önismereti terápia segítene a vendégnek a - nyilvánvalóan destruktív - Hit Gyülekezete védelméért fenntartott élethazugsága ügyében. A gyermekeivel kapcsolatban már rendelkezik belátással, így lenne remény erre.
Nem egyszerű Sanyi bácsival szembe menni. Persze Pajort sem ostorral hajtották a gyülibe s nem láncon tartották ott. Vígan zenélt az ima kommandósoknak.
Eléggé félrevezető a cím. Egy homokostól végképp.
1:07 körül sajnos Tamás kikerüli az egyenes választ, bár valahol ez az ő helyzetében érthető.
Arra a kérdésre hogy voltak vagy vannak-e ún. imakommandók, amik ÁTKOZNAK másokat, (pl. más felekezeteket, vagy más spirituális irányultságot, stb.) az egyértelmű válasz az, hogy IGEN. Sajnos.
Szem és fültanúja voltam, és ott lett elegem az egészből, mert ez nem normális dolog szerintem.
Az én ébredésem ott kezdődött, amikor felismertem, hogy emberi és egyben szellemi LÉNYként ALAPVETŐ JOGOM megkérdőjelezni és eldönteni hogy mit követek és mit fogadok el igaznak vagy mit (kit) nem.
Nagyon pontos. Érdemes megnézni. Egy puzzle darabka hiányzik: Németh Sándor politikai helyzetváltoztatásai tökéletes értelmet nyernek, ha feltesszük az “Izrael megítélése az adott párt részéről” szemüveget. Ezért volt Szdsz-es, és most ezért Trumpot és Orbánt támogatja. A többi részlet nem számít neki, ennyi a fókusz.
A lényeget ragadtad meg...Örülök, hogy vannak még nyitott szeműek.
Mennyivel kisebb bűn a vallásos okkultizmus /Fidesz/ elfogadása, mint az antiszemitizmus?
Elég egysíkú az álláspontod.....
A Biblia Isten beszéde. Az ehhez való következetes ragaszkodás semilyen helyzetváltoztatás. A politikai pártok - no, azok változnak Hol közelebb hajolnak Isten igazságához, hol elhajlanak, hol teljesen szemben állnak azzal...
Nem közöltem a sajàt àllàspontomat. Csak azt, hogy pontosan meghatàrozható NS politizàlàsànak sarokköve. Izrael. Zsidósàg. Érdemes továbbgondolni, hogy belefér-e beállni olyan politikusok mögé, akik gyakorlatilag bűnözők, csak mert történetesen az Izraellel kapcsolatos diplomàciai húzàsaik megfelelnek Németh Sándor zsidósàggal kapcsolatos spirituàlis elképzeléseinek. Ez moràlis kérdés. Szerintem nem, ha engem kérdezel. Se politikust, se lelkészt nem ment fel semmilyen hosszútávú vízió gyerekek megrontásának (Trump, M.o-n kegyelmi botrány) ellehetetlenítésének (hány gyerek éhezik Magyarországon?) megölésének (Gáza?) bűnében való cinkosság esetében. Egyszerűbben szólva: kapják be. Persze lehet itt jönni a kisdedekről szóló idézetekkel is…csak hàt nem érdemlik meg màr az okítàst se. Az a helyzet, hogy nem egysíkú az àllàspontom, mert pontosan látom, hogy a lelkész közelít a spiri és teológiai oldalról, a politikus a hatalomtechnikai oldalról, és valahogy be tudnak tömörülni egy esernyő alà, míg milliók az àldozatok. Èn nem tudom megbocsátani.
@@peterkiss3443 A te álláspontod is sajnos ugyanazon a síkon mozogsz, mert olyan őskövület szavakat idézel egy 21.századi beszélgetésbe, amit egy 2000+ éves könyvből szerzel. Okkultizmus.... lol te is ugyanolyan agyalágyult vagy,pusztán nem egyeztek az agyalágyultságotok részleteiben...
Mindig is kérdés volt bennem, hogy egy olyan nagy formátumú, szabad szellemű az élet dolgait tűélesen narráló pali, mint a Pajor Tamás,
(aki tényleg született punk) hogyan volt képes évtizedekre "beragadni" a Hit gyülekezetébe??! És beépülni a gyülekezet magasabb köreibe, arisztokráciájába, és kiszolgálni / tolni a gépezet szekerét. Mert sok ismert ember megfordult ott, és ki is menekültek egy idő után pl Soma. Respect, amiért megkövette, a gyerekeit és vállalja a felelősséget.
Nagyon èrdekes interjú volt, tènyleg le tudta kötni a figyelmem.
Nem könnyű embernek lenni, hosszú az az èletszakasz, amíg az ember vègèrvènyesen megèrti, hogy a szeretet, az önszeretet ès az odaadás az egyetlen járható utak. Bátorság ès szorgalom, hála. Minden tevèkenysègünkben. Elegendő alvás ès ha fáradtak vagyunk, akkor pihenés. Bátorság az egyedüllèthez, a mègrező kapcsolatok minimumra redukàlása.
Ennyi a cèl. Ilyen egyszerű ès mègis nagyon megnehezítjük saját magunknak ès másoknak.
Marci jobban kéne tájékozódni, Izraellel kapcsolatban, és főleg hagyni az interjú alanyt szóhoz jutni, aki sokkal többet tud Izraelről, és nem a Hamasz propagandából tájékozódik. A napi min.200 rakéta Izraelre, az tényleg semmiség.Oda kell menni egy kicsit élni és körbenézni Jó utat.Nem itt a fotelből baromságokat mondani.,de ami a legfontosabb minden riport alanynak megadni a lehetőséget a válaszra.Hátha majd egyszer sikerül.! Egy választás már elment Te miattad.Tanulni kéne belőle, már végre.Ez minden riportra vonatkozik.
Köszönjük!
Az egyik legjobb interjú a Partizàntól!
Gratulálok nektek is és Pajor Tamásnak is!
👍
Az ima az imádat, pozitív! Az átok az negatív és nem azonos az imával! Tehát nem bújhatott ki ezen alapon PT a válaszadás alól!
Én akkor jártam a Hit gyülekezetbe, amikor az SzDSz- re illett szavazni és a Fideszt átkozták!
Azért nem lehetett annyira rossz hatású apa a gyermekei jellemfejlődésében, már csak a Kristóf műsorára alapozva sem. Nagyon szeretem a Mivanveled-et.
Na szegényt még a gyülekezetéből is kirugták mert a gyüli még ennyi kritikát is képtelen elviselni.. jellemzően.... Jobb is lesz ezen kívül Tamásnak. Sok sikert hozzá!!!...
A szekta bosszúja.
Senki sem rúgta ki.Ő vonult hátrébb,mert erre van szüksége.Ő szeretne kicsit saját spirituális életét megerősiteni.Mért nem az interjút figyelte,Ajánlom figyelmébe,és a Hit gyülekezete közleményét is ,válaszul elfogadta Tamás felmondását.A gyülekezeti tagságát fent kívánja tartani (lásd interjú),a gyülekezete pedig nem szüntette meg a tagságát.Egy oldalon állnak.A hit viták normálisak előre vivő szándék esetén segíthetik kiküszöbölni az esetleges hibákat
@@Tudashatalom Hát én nem így olvastam...azt olvastam hogy felmondásnak tekinti a gyüli au interjút... persze pontosan nem tudom és nem is igazán érdekel... szekta belügy... :-)
@@TudashatalomTamás mikor és hol mondott fel?
Ha egy pap a nagy nyilvánosság elött azt mondja a híveinek és nem híveinek hogy ő mostantól a vezetőségtől elhúzódik ,az akotó munkáira összpontosít és saját spirituális útján akar járni az Istentiszteleteket pedig nem fogja olyan rendszerességgel látogatni,ezt a magatartásával pedig igazolja is ,vagyis sima hívő keresztényként és nem mint papként akár ezután részt venni a gyülekezet életében, az minek értékelhető.
Nagyon kedvelem a Pajor Tamást. Nagyon árnyaltan és tisztán és jó szívvel tekint a dolgokra.
De jó mondat volt ez a végén Tamástól: ,,Szerintem ez az interjú nem elnehezíti az én pozíciómat,hanem megszilàrdítja azt a pozíciómat, amit én megszilàrdítani szetetnék.És ez pedig egy szerető testvér,aki egy önálló szabad gondolkodó..."
Remélem Ruff Tibi és mások követni fogják a példáját! Az Úr Jézus veled Tamás😇 És velünk van az Úr mindenkor!
@ArnoldKuruc Örülök,hogy olvastál a Bibliából. Kérj bölcsességet a megértéséhez! Csodálatos dolog Krisztussal járni
A gázai háborúról szóló résznél már olyan szinten elviselhetetlenül belefojtja Tamásba a szót a palesztin propagandával a riporter h vérlázitó..
Egyetlen mondatot se mondhatott végig.. Folyamat közbevágott s csodálom Tamás higgadtságát h nem vesztette el a türelmét, hanem higgadt maradt végig..nekem nem sikerült 🫢🫣
Ez a jelentőségteljes hallgatás az imakommandós kérdésnél, szenzációs...
Vajon szükséges volt-e, hogy a szerző ezzel a címmel egy egyszerű propaganda videóvá alacsonyítsa le ezt a sokkal többet érdemlő, a nyolcvanas évek budapesti popkultúrális történelméről és ellentmondásairól magaskultúrális szinten zajló beszélgetést? Nagyon sajnálom ezt a címválasztást, nyilván a kommentelők és egyéb erre járók 20-30%-a hallgatja meg magát a beszélgetést, és a cím alapján ír, vagy gondolkodik erről, ami nyilván téves lesz. A szerző ezzel a saját munkáját is a propaganda szintjére helyezi, ami most lehet, hogy jövedelmező, de később szerintem nagyon bánni fogja.
Ez a dolog sajnos a riporterről szól. Ugy tudom, homosz. Persze altala is tamad az ördög
Hát igen. Röviddel az élesítés után cserélték le az eredeti címet, ami Pajor általános világkritikáját idézte, az sokkal jobb volt. De lehet, hogy azzal rossz volt az engagement.
@@erzsebetkovacs2527ilyen ez a clickbait-világ…
Nem kellene a hallgatót, nézőt lenézni. Az általánosítás öreg hiba.
Szerinted az amerikai balliberálisok által fizetett propagandista tehetett volna másképp?
Gulyás Márton: "A vágatlan verzió TÉRÍTÉSMENTESEN meghallgatható a..."😂😂😂😂
top komment, na
Elképesztő izgalmas interjú volt! Nagyon köszi Partizán, Marci ás Pajor Tamás!
Tamás te tudod a legjobban két istent nem lehet szolgálni vagy a teremtő vagy a Sándor mert ő nem istent szolgálja !
Pajor nagyon jó interjut készített Gulyással. Részletesen megtudtuk Gulyás minden gondolatát. Pajorra igazából nem is volt szükség.
Kognitív disszonanciában szenved...hazudni nem akar, de az igazság kimondásának következményeitől még fél ...még mindig rab...de Isten hatalmas...
@@bendeguz7629 isten hatalmánál csak azok butasága nagyobb akik hisznek benne.
A félelme nem alaptalan,remélhetőleg nem fogják őt és a családját bántani...