helló Zsolt köszönet azért hogy mindig ilyen tanulságosan vezetsz végig minket egy adott villamosvonalon, már csak önmagában ezért is olyan különlegesek a te menet felvételeid. azt gondolom hogy ezáltal tökéletesen meg lehet ismerni ennek az egésznek a szépégét és nehézségét is egyben. és nekem mint laikus embernek ez bizony nagyon sokat jelent, ezáltal egy teljesen más szemszögből ismerhetem meg a tömegközlekedésnek ezt a formáját. erőt és egészséget szeretnék kívánni neked ennek a tendenciának a folytatásához.
Köszönöm az újabb utazást, azt most különösen szerettem, hogy elmondtad a megàllók neveit. 👍 Közben láttam, hogy mire ennek a végére értem, csengetett a TH-cam harang, hogy újabb villamos érkezett. Szaladok, nehogy lekéssem! 🚃
@@belasoltesz8117 Egyszerűen megfogalmazva nincsen ott áram a felsővezetékben és rántana egy jó nagyot a villamos, ezért ott nem szabad menetet (gázt) adni.
Szia! Vasárnap este láttalak a 28A-val érkezni a Magdolna utcánál, ott szoktam átszállni ha a Kőbányai garázsból a Keletihez megyek. Telefont nyomkodtam épp a Budapest GO-n néztem, hogy mikor jön a 23-as vagy 24-es későn vettelek észre, úgy-hogy most utólag fogadd üdvözletem, ha már nem tudtam inteni! Szuper a videó! Baleset mentes "vasúti kilométereket"! :-)
21:05 - ide jártam gimnáziumba, majd tanítottam is itt egy ideig. Hála a jó égnek, hogy nem a 28-as villamossal kellett közlekednem, egyetemista koromban használtam csak néha, ha a Blaháról valamiért erre kellett jönnöm, hát eléggé utáltam rajta utazni. Egyrészt ez a régi borzalom villamos van a vonalon, de az még nem is zavarna, viszont amilyen alakok felszállnak főleg a Kőbányai út mentén... Itt a videóban is látszott néhány intelligens arc, szerencsére a 3-as és a 62-es vonalon az Örs felé jóval kevesebb ilyen alak utazott.
utoljára mikor bkvn utaztam villamossal akkor a kcsv volt az alap és csak a 28ason volt tátra és még nem volt 28A meg 28B meg egyéb őrületek... hát a menetidő ahhoz képest nem változott... csak negatívan akkor 32perc alatt futott végig egy 28as most meg 39 perc alatt :D azért ez fejlődés.... a börtön előtti síneket még valamikor 2010környékén vitték 2hónapra le is volt zárva az útszakasz mert hogy nekikezdenek a munkálatoknak aztán eltűnt a lezárt útszakasz és a sínek maradványai jelzik hogy akarni akarak valamit de semmi nem lett belőle... elvileg a sírkertúttal párhuzamosan volt tervezve a bazártól a újköztemetőig a teljes szakasz felújítás :D de hát jobb dolgokra ment a pénz a sírkertúton is csak a kockaköveket szedték fel nem alapozták le az utat....
Azon túl, hogy "sajnálatos", már nem tudom mit is mondjak a Maglódi úti sínek helyzetéről (szokásos ítéletem, vagyis a "borzasztó", valahogy túl soknak hallatszik). Valóban 2100.-ban igazítják meg a nyomtávot! és a kollégák milyen klasszul mutatják be a rádiós kompetenciákat!
helló Zsolt köszönet azért hogy mindig ilyen tanulságosan vezetsz végig minket egy adott villamosvonalon, már csak önmagában ezért is olyan különlegesek a te menet felvételeid. azt gondolom hogy ezáltal tökéletesen meg lehet ismerni ennek az egésznek a szépégét és nehézségét is egyben. és nekem mint laikus embernek ez bizony nagyon sokat jelent, ezáltal egy teljesen más szemszögből ismerhetem meg a tömegközlekedésnek ezt a formáját. erőt és egészséget szeretnék kívánni neked ennek a tendenciának a folytatásához.
Üdv. Zsolt. Nagyon szépen köszönöm ezt a tartalmas videót. Mintha Pesten utaznék a villamoson. Nagyon jók a videók.
Köszönöm az újabb utazást, azt most különösen szerettem, hogy elmondtad a megàllók neveit. 👍 Közben láttam, hogy mire ennek a végére értem, csengetett a TH-cam harang, hogy újabb villamos érkezett. Szaladok, nehogy lekéssem! 🚃
Köszünjük az utazást! Várjuk szeretettel a visszautat.
Újabb jó városnézés!👍👍👍👍
Köszönjük!
Nagyon szépen köszönöm!
Mi az a szakasszigetelő? És mit kell olyan helyen csinálni?
@@belasoltesz8117 Egyszerűen megfogalmazva nincsen ott áram a felsővezetékben és rántana egy jó nagyot a villamos, ezért ott nem szabad menetet (gázt) adni.
@@benceczirok306 köszönöm szépen.
Szeretem ezeket a videókat👍
Köszönöm szépen a videót nagyon tetszett!❤
Szia! Vasárnap este láttalak a 28A-val érkezni a Magdolna utcánál, ott szoktam átszállni ha a Kőbányai garázsból a Keletihez megyek. Telefont nyomkodtam épp a Budapest GO-n néztem, hogy mikor jön a 23-as vagy 24-es későn vettelek észre, úgy-hogy most utólag fogadd üdvözletem, ha már nem tudtam inteni! Szuper a videó! Baleset mentes "vasúti kilométereket"! :-)
Szia! Köszönöm szépen!
Köszönjük szépen a videót!
27:35 Villamossal is lehet menni tankolni?
Láttalak mikor érkeztél a Blahára!😊
21:05 - ide jártam gimnáziumba, majd tanítottam is itt egy ideig. Hála a jó égnek, hogy nem a 28-as villamossal kellett közlekednem, egyetemista koromban használtam csak néha, ha a Blaháról valamiért erre kellett jönnöm, hát eléggé utáltam rajta utazni. Egyrészt ez a régi borzalom villamos van a vonalon, de az még nem is zavarna, viszont amilyen alakok felszállnak főleg a Kőbányai út mentén... Itt a videóban is látszott néhány intelligens arc, szerencsére a 3-as és a 62-es vonalon az Örs felé jóval kevesebb ilyen alak utazott.
utoljára mikor bkvn utaztam villamossal akkor a kcsv volt az alap és csak a 28ason volt tátra és még nem volt 28A meg 28B meg egyéb őrületek... hát a menetidő ahhoz képest nem változott... csak negatívan akkor 32perc alatt futott végig egy 28as most meg 39 perc alatt :D azért ez fejlődés.... a börtön előtti síneket még valamikor 2010környékén vitték 2hónapra le is volt zárva az útszakasz mert hogy nekikezdenek a munkálatoknak aztán eltűnt a lezárt útszakasz és a sínek maradványai jelzik hogy akarni akarak valamit de semmi nem lett belőle... elvileg a sírkertúttal párhuzamosan volt tervezve a bazártól a újköztemetőig a teljes szakasz felújítás :D de hát jobb dolgokra ment a pénz a sírkertúton is csak a kockaköveket szedték fel nem alapozták le az utat....
Szia, ma ismét kicsit okosabbak lettünk a videód által. Klasz volt, köszönjük szépen. 👍
19:29 Az a tábla mit jelent?
Létrával az oszlopra mászni tilos! 😂
Azon túl, hogy "sajnálatos", már nem tudom mit is mondjak a Maglódi úti sínek helyzetéről (szokásos ítéletem, vagyis a "borzasztó", valahogy túl soknak hallatszik). Valóban 2100.-ban igazítják meg a nyomtávot!
és a kollégák milyen klasszul mutatják be a rádiós kompetenciákat!
Régi szép idők amikor csak kimentem a kapunkon és ott volt az Egészségház . Mi van most helyette? Kínai áruház? 😂
Még semmi… 😞
@@ZsoltPintyőke sejtettem. Minek használni egy ekkora ingatlant.
💗🤍💚
Szégyenletes az a gaz a Gitár utca előtt ! Nincs gazdája annak a kerületnek?
Vagy az is méh legelő?