Felsős - Fizika: Mozgási indukció, váltakozó feszültség létrehozása (8.osztály)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 22 ต.ค. 2024

ความคิดเห็น • 7

  • @gyulafarkad439
    @gyulafarkad439 2 ปีที่แล้ว

    Tisztelt Dr Úr
    Nem is tudom hogyan kezdjem el az engem érdekelődő kérdéseim feltevését. Ezért talán az a legjobb, ha egyből a közepébe vágok. Tehát ha van egy tekercsem aminek a mérete, mármint át mérő 0. 1 mm a tekercs szám 300, mondjuk a mágnes forgási sebessége 500 ez 12 v. Amennyiben én 2.5 mm vastagságú tekercset használok, ugyan csak 300 tekercs száma, és a mágnes fordulat száma ugyan annyi akkor is 12 v lesz. Szerény véleményem az, hogy növekednie kellene, már mint a volt számomnak, és vele együtt a wattnak is, kérem nézze el a tudatlanságomat, hiszen azért kérdezem, mert tudni szeretném.
    A másik kérdésem, igaz e az, hogy ha két DC motort, hobi motort a forgó részt egymással szemben össze kötöm, és berántó zsinórral berántom, hogy az elindul, minden energia nélkül, mert akkor ez már örök mozgónak minősülne.
    Nagyon szégyenlem a kérdést, ha ugyan ez a 12 voltom van és be építek egy égőt mint fogyasztót, ehhez egy potméter, miért ég fényesebben az izzó ha a potmétert fel tekerem, talán a tekercs több energiát állít elő a potméter használatával.
    Az interneten láttam, az indukció hatásait, mármint különféle diódák, és más kütyiket, ide, oda forrasztanak és egy, 1.5-2 mm tekercs huzalból kifelé táguló köröket alkotnak, majd 12 voltot rá kapcsolnak, és főznek rajta, de egy össze eszkábált huzal tekercshez izzót kötnek, és rá teszik én csak tányérnak nevezem, tehát a tányérra, hogy érintkezzen a tekercs a tekerccsel, és láss csodát az összetákolt réz tekercsen lévő izzó "fel kapcsolódik", anélkül, hogy bárhová bedugták volna áram forrásba, ez lehetséges.
    A kérdéseim fő oka, hogy 71 éves vagyok, és nekem ez sok, talán szégyenlenem kellene, nem tudom.
    Nagy Tisztelettel várom írásban való válaszát, Tisztelettel a kérdező Farkas Gyula

  • @wpetersejt
    @wpetersejt 3 ปีที่แล้ว +2

    Rettenetesen zavaró a zene!

  • @attilaszabo1676
    @attilaszabo1676 3 ปีที่แล้ว

    ÁÁÁÁÁÁÁ

  • @bendeguzbabicska9260
    @bendeguzbabicska9260 3 ปีที่แล้ว

    Ááááááá