Tiszta gondolatmenet, érthető magyarázat, Köszönöm! Ufónak, kívülállónak éreztem magam egész életemben, éreztem tudtam, hogy valami több is van mint a materialista nihil. Érdekes korszakban élünk, nagy rajtunk a nyomás, szükségszerű, belső alkímia, minden rendben lesz!
Èn nem kèrdezem magamtol se màstol ,hogy ki vagyok. Nem èrzem magam magànyosnak egyedül. Sőt most èrzem magam igazàn jòl. Nem menekülès, hogy vidèkre egy kevès lèlekszàmu faluba költöztem pàr hònapja. Egyszerůen mintha haza èrkeztem volna ebbe az egyszerű csodàs vilàgba a termèszettel, ès a kevès egyszerű emberekkel. Szeretetben, elègedetten mindennel. Elègedett, boldog ùj èvet!
Lassan 2 éve vagyok intenzívebben egy egyedüllétben, hegyek és vizek társaságában, leginkább magammal.Igen, a hely is segít ebben.A visszaút valóban nem valós opció, csak néha kényszer, de akkor a lelkem mindig jelez, hogy épp elviseli pár napra, vagy nem.Mert a bábozódás nagyon jó, nyílik a szív, az elsődlegesen fontos dolgok kirajzolódnak.Már jobban szeretek itt lenni, ez a kényelmesebb,mint az előző életem.Mintha baba lennék.Az eredendően hozott, maszk nélküli önmagam.
Metanoia a folyamat neve.😊A régi én halála gyászmunka, az ismerősök nyuktázzák, hogy megbuggyantál.Az újászületés pedig szülési fájdalommal majd felnövekedéssel jár.Talán annyi, hogy ha belegondolsz nem te leszel a megismert a végén.Nem te.Nagyon örülök neked és sok türelmet, békét kívánok az utadhoz!
Érdekes hogy ebben a téli időszakban hogy befelé fordul csomó ember. Mintha a fény a sötétségben születne. :D Szerencsére hosszabbodnak a nappalok :D Köszi a videót ^^
Gondoltam megosztom ezt a kis történetet. Nemrég rémálmom volt, régóta visszatérő... Megfogadtam hogy még aznap este meditálva visszatérek oda, hihetetlen, szinte halál félelmet éreztem de összeszedtem magam és szembenéztem a félelmemmel, felszabadítottam egy kislányt először nem tudtam ki ő, miért van ott, aztán elkezdtem érezni iránta a feltétel nélküli szeretet. Rájöttem hogy ő a belső gyermek akitől oly rég elszakadtam. Mióta visszatértem a valóságba minden megváltozott, már ha egyedül vagyok sem érzek soha magányt, mert meditálva bármikor találkozhatok vele. Azthiszem aki magányos egyszerűen csak eltávolodott valamilyen trauma folytán egy belső részétől...
Köszönöm a megosztást! Így van: a magára hagyott belső gyermekkel való felszabadító találkozás életünk nagy eseménye. Valóban igaz, hogy amikor egy felnőttben az egyedüllét szorongó magánnyal párosul, akkor amögött egy gyerekkori érzelmi elhagyatottság állhat. A belső gyermek felfedezése és gondozása gyógyír ebben a helyzetben.
Aztán egy idő után amikor meghaladjuk a többiek és az egy fogalmát, meghaladjuk a magány érzést is. Idén először éreztem azt karácsonykor, hogy teljes vagyok "egyedül," sőt kerestem a lehetőséget arra , hogy egyedül túrázzak a Mecsekben gyönyörű havas tájon. :)
Engem nem zavar a magány, szeretnék többet egyedül lenni. Kényszer számomra, hogy dolgozni kell, családot kiszolgálni. Úgy érzem, senki nem ad hozzám, csak elvesz.
@@andreabatorfi köszönöm, bevallom, engem ez motivál. Három gyerek mellett dolgozni teljes állásban, minden kiadás felét fizetni, napi 2 órát utazni, minden toxikus helyzetet a kiszolgáltatottság miatt elviselni... nagyon sok.
Régóta úton vagyok. Pontosan 2012 óta. Amikrol beszél kedves Andrea nem új. De ilyen csodálatosan összerakott monogot a szellemi és tudati emelkedés folyamatáról, az ébredés folyamatáról ,az Isten emberré válásról.....én meg nem hallottam. Ahol tudom osztom. Köszönöm az élményt és a munkáját. ❤️
Köszönöm a visszajelzést, örülök minden megosztásnak! A szellemi ébredés folyamatáról nem tudunk újat mondani, de az, ahogy mondjuk, az a nézőpont, ahonnan megvilágítjuk a régi igazságokat, mindig adhat újat.
Kedves Judit, bizonyára oka van annak, hogy így érzel. Úgy látom, hogy a sehová nem tartozók mintegy meghívást kaptak az igazi belső otthon felfedezésére.
Csodálatos a burokban lenni, a falának szövése pont megfelelő sűrűségű, a kondicionált világ dolgai kívül rekednek, a a mezamorfózishoz segítségül szolgáló angyali sugallatok utat találnak a zárt térbe. Angyal vagy Andrea, kívül-belülvkülönlegesen szép ❤
Rendkívül nehéz. Az emberek furcsán néznek. Gyanakodva.Elta'volodnak . Úgy érzem, mintha üldözne'nek. Vizsgáztatás gúnyos mosoly. ,,Valami nem stimmel ". Figyelik minden léptemet. Katasztrófának érzem. Tovább nem írom pedig volna mit.
@zsuzsannajuhaszne8369 Lehet ,hogy még nem is kezdted el a bebábozódást. Ha ennyire szenvedsz , előbb utóbb elenged a gondolkodást, ami a negatív érzelmeidet táplálja, és akkor elindulhat a folyamat
Kedves Zoltán, sajnálom. Több készüléken is kipróbáltam a videó lejátszását, nálunk rendben volt a hang. Legközelebb a felvételnél kell a mikrofont másképpen beállítanom, valószínűleg.
Fogalmam sincs hogyan fogom tudni elhagyni a báb állapotot. Nem akarok a régi módon működni de nem tudok másképp. Kerültem már olyan helyzetbe ahol olyan ellenkező nemű személy (nő) vált számomra erősen vonzóvá aki olyan életet élt amilyet én akarok, ezek teljesen tudat alatti működések csak utólag fejtem meg (csak annyit érzékeltem hogy nagyon tetszik és vele akarok lenni) , de ha nem kiváncsiak rám úgy nehéz lesz.
Köszönöm a megosztást! Csend és tér című könyvemben több gyakorlatot is átadok, amelyek mind elősegítik a báb burkán belüli érlelődésünket. A legalapvetőbb gyakorlat a jelenben tartózkodás képességének elmélyítéséhez az, ha megengedő módon együtt lélegzünk és együtt vagyunk azzal, ami éppen bennünk van a testi érzetek szintjén. Nem győzöm hangsúlyozni ennek az ellenállás nélküli, megengedő attitűdnek a fontosságát önmagunkkal kapcsolatban. Ennek a gyakorlása elvezethet odáig, hogy a bábban kifejlődik egy új én, aki olyan lesz, mint azok, akiket most csodál, akikkel együtt akar lenni. Vagy még azoknál is ragyogóbb.
Tudjátok mi tűnik "élethazugságnak"? Hogy neked keresni kell valamit úgy, hogy abba bele kellene "halnod". Hogy attól rosszul kellene érezned magadnak. Nem ez az igazság. Az az igazság, hogy egy számít: hogy boldognak érezd magad. Nem pedig szenvedőnek. Mert az életed - a léted - ennek lett teremtve egedül: hogy boldog legyél és boldogságban legyél. Ezért kaptad az életed, a léted. A boldogságért kaptad. 😘😊
Kedves Béla! Valóban nem kellene belehalnunk a boldogság keresésébe. Azonban nagy különbség van aközött, hogy a boldogság múló vagy állandó formáját keressük-e.
@@andreabatorfi Talán a saját életem élésének a szeretete az - és így önmagamé - ami nem múló. És ebben a szeretetben - vagyis a szeretetben - egész egyszerűen ez van: öröm. Öröm abban, öröm attól, hogy a szeretetben élek és létezem és a szeretetet érzem. És az, hogy "mélységekben" megyek az életben, hogy mi miért meg hogy és ebben merülgetek el, hogy mit és hogyan magyarázok meg az életben, hogy mi és hogyan van, az egyrészt nem biztos, hogy az igazság lesz úgy, hogy tényleg az lesz az, a másik meg, hogy valahol az ilyen dolgok gyötrést okoznak az embernek, az ember igazából gyötrődést okoz ezzel. Hogy gyötrődik a válaszokért, amiket kitalál és feltesz. És közben megy az idő. És megy mellette el az ember ideje és az élete. És ezt azért is mondom, mert én is csináltam így. Sőt, talán még most is csinálom azt, hogy belemerülök valami "komolyságba", hogy mi miért van és mi az, ami "boldogságot ad". Mert végül is erre akarunk szerintem választ adni. És mi van, ha a válasz annyi csak: a tett. Bármi. Hogy nem azt keressük, hogy ettől boldog akarok lenni, hanem azt, hogy mitől érezném úgy jól magam azért, mert jónak érzem azt, amit teszek. És tesszük, megtesszük ahogy tudjuk. Teljes szívből, lélekből és elméből. :) És akkor szeretjük önmagunkat, az életünket, akkor tudjuk ezt tenni, akkor jön ez el. Akkor leszünk önmagunk által szeretve az életünkben és az életben és akkor leszünk boldogságban. Ami tart egészen így ennek a testnek az idejéig. És aztán - azt mondom így van - még tovább, a végtelenbe! :)
A hozzászólása mindent visz....többször elolvastam és tökéletes eszenciája annak, amit azt hittem keresek (még mindig) pedig ezzel lehet minden időt energiát elpcsékolni. Szóval kedves Béla köszönöm a kommenteket😊 A boldogság elolvasta (többször is) és mosolygott,mert örült😊 Boldogoskodó örömökkel teli Új Esztendőt kívánok😊🍀😄
@@katalinfarkas4675 Örülök, ha sikerült valami olyat összeszednem a buksimban, ami másban is hasonló gondolatot és érzetet kelt és ilyen reakciót okoz meglátásban. Ezt látom annak, amiért érdemes léteznünk. Ezt látom annak, amiért létezünk. Hogy boldogok legyünk. Erre lettünk teremtve. Erre lett "engedve" a teremtésünk. És ez van - ennek kell lennie - a célnak a teremtésben: Hogy boldogok legyünk. És mellé ez: Minden pillanatban. (Mert ezt akarja a szeretet. Mert ez az akarata.) Köszönöm a jókívánságát és Önnek is Boldog Új Évet kívánok. Uff! Én beszéltem. :)
Köszönöm ezt a szép magyarázatot! Végre válaszokat kaptam!
Köszönöm a visszajelzést!
Tiszta gondolatmenet, érthető magyarázat, Köszönöm! Ufónak, kívülállónak éreztem magam egész életemben, éreztem tudtam, hogy valami több is van mint a materialista nihil. Érdekes korszakban élünk, nagy rajtunk a nyomás, szükségszerű, belső alkímia, minden rendben lesz!
Kedves Gábor, köszönöm a hozzászólást! A kívülálló ufók indulnak el először a belső alkímia ösvényén. Szóval okkal vagyunk ilyenek.
Èn nem kèrdezem magamtol se màstol ,hogy ki vagyok.
Nem èrzem magam magànyosnak egyedül.
Sőt most èrzem magam igazàn jòl.
Nem menekülès, hogy vidèkre egy kevès lèlekszàmu faluba költöztem pàr hònapja. Egyszerůen mintha haza èrkeztem volna ebbe az egyszerű csodàs vilàgba a termèszettel, ès a kevès egyszerű emberekkel.
Szeretetben, elègedetten mindennel.
Elègedett, boldog ùj èvet!
Köszönöm a megosztást! Boldog új évet kívánok én is.
Lassan 2 éve vagyok intenzívebben egy egyedüllétben, hegyek és vizek társaságában, leginkább magammal.Igen, a hely is segít ebben.A visszaút valóban nem valós opció, csak néha kényszer, de akkor a lelkem mindig jelez, hogy épp elviseli pár napra, vagy nem.Mert a bábozódás nagyon jó, nyílik a szív, az elsődlegesen fontos dolgok kirajzolódnak.Már jobban szeretek itt lenni, ez a kényelmesebb,mint az előző életem.Mintha baba lennék.Az eredendően hozott, maszk nélküli önmagam.
Kedves Hedvig, köszönöm a megosztást!
Metanoia a folyamat neve.😊A régi én halála gyászmunka, az ismerősök nyuktázzák, hogy megbuggyantál.Az újászületés pedig szülési fájdalommal majd felnövekedéssel jár.Talán annyi, hogy ha belegondolsz nem te leszel a megismert a végén.Nem te.Nagyon örülök neked és sok türelmet, békét kívánok az utadhoz!
Kedves István, köszönöm a hozzászólást és a jókívánságot!
Ujjászületési fájdalom
De jó szó, ezt mèg nem hallottam
Nagyon sokszor érzem magam ufònak.Minden szavad lelkemből szól. A legjobbkor hallom ezt Tőled. 😇❤️🙏🙏🙏🦶Hálás szívvel köszönöm!
Köszönöm a visszajelzést Veronika! Az ufó vagyok-érzés az egyik legjobb kiindulópont a mélyebb igazság kereséséhez.
@andreabatorfi ❤️🙏
Köszönöm, hogy kimondod ezeket az igazságokat! Nagyon nagy szükség van erre. Áldás kísérjen utadon.
Kedves Andris, köszönöm a visszajelzést és az áldást!
Köszönöm🙏 engem (is) “eltalált” :D S hálás vagyok, hogy “megkaptam” sok minden a helyére került!🙏
Kedves Sándor, köszönöm a visszajelzést! Örülök, hogy dolgok a helyükre kerültek.
Érdekes hogy ebben a téli időszakban hogy befelé fordul csomó ember. Mintha a fény a sötétségben születne. :D Szerencsére hosszabbodnak a nappalok :D
Köszi a videót ^^
Köszönöm a hozzászólást.
Kedves Andrea pont jókor találtam rád 💖💖
Köszönöm a visszajelzést!
Mindig szeretem hallgatni. Sokszor inkább érzem, mint értem. Köszönöm
Köszönöm László! Az érzés fontosabb is. Az érzéseken keresztül jön át és hat az energia, ami a szavak mögött áramlik.
Nagyon hiteles vagy.Tudom mirol beszélsz..mert egyszer epp ezt éreztem amikor kitettem háttérképemnek ezt a metamorfózisos képet😄
Nagyon szépen Köszönöm ! Ezt mind megélem most . 🙏
Köszönöm!
Gondoltam megosztom ezt a kis történetet.
Nemrég rémálmom volt, régóta visszatérő...
Megfogadtam hogy még aznap este meditálva visszatérek oda, hihetetlen, szinte halál félelmet éreztem de összeszedtem magam és szembenéztem a félelmemmel, felszabadítottam egy kislányt először nem tudtam ki ő, miért van ott, aztán elkezdtem érezni iránta a feltétel nélküli szeretet. Rájöttem hogy ő a belső gyermek akitől oly rég elszakadtam. Mióta visszatértem a valóságba minden megváltozott, már ha egyedül vagyok sem érzek soha magányt, mert meditálva bármikor találkozhatok vele. Azthiszem aki magányos egyszerűen csak eltávolodott valamilyen trauma folytán egy belső részétől...
Köszönöm a megosztást! Így van: a magára hagyott belső gyermekkel való felszabadító találkozás életünk nagy eseménye. Valóban igaz, hogy amikor egy felnőttben az egyedüllét szorongó magánnyal párosul, akkor amögött egy gyerekkori érzelmi elhagyatottság állhat. A belső gyermek felfedezése és gondozása gyógyír ebben a helyzetben.
Nagyon precíz és magasztos előadásmod és bölcsesség köszönöm hogy ide találtam 😊
Kedves Ferenc, köszönöm a visszajelzést!
Köszönöm a gyöngyöket . Nagyon köszönöm . 🙏❤🙏
Kedves Tamás, köszönöm a visszajelzést!
Sok minden feltódult bennem. Az egyik része így kezdődött: ahhá, hát ezért... . A másik része: de... . Köszönöm!
Köszönöm a visszajelzést!
Nagyon szépen köszönöm kedves Tímea! 🙏
Kedves Mária, köszönöm a visszajelzést!
Pont így van! Nagyon köszönöm!❤
Kedves Eszter, köszönöm a visszajelzést!
Köszönöm!
Köszönöm én is!
Hálásan köszönöm
Kedves Helena, köszönöm a visszajelzést!
Annyira vártam.Sajnos nagyon nagyon halk. Köszönöm szépen
Kedves Éva, köszönöm a visszajelzést!
Mert elég "szenvedős. "
Akkor ilyen lesz a beszéd.
Köszönöm szépen és boldog újévet kívánok önnek.
Köszönöm és viszont kívánom a legjobbakat az új évre!
Köszönöm ! Ezt most mind megélem . Egy kicsit könnyebb így .
Igazán örülök! Köszönöm a visszajelzést!
Hálásan köszönöm.❤ A könyv csodálatos.
Kedves Lajos! Köszönöm a visszajelzést a könyvre is.
Hálásan köszönöm! Áldás! ❤️🎄
Köszönöm a visszajelzést!
Nagyon köszönöm ❣️🙏
Nálam tökéletes volt a hang is.
Kedves Katalin, köszönöm a visszajelzést!
Én egész életemben így éreztem magam, nem csak most.
Köszönöm a hozzászólást. Ebben az érzésben hívás van. Okkal van itt, hogy ne hagyjuk abba a kérdésfeltevést.
Hálásan köszönöm!
Köszönöm a visszajelzést!
Szép gondolatok!
Én eddig is magányos voltam, de most már könnyebb, mert tudom, miért.
Kedves Csilla! Köszönöm a visszajelzést és örülök, hogy könnyebb lett!
Aztán egy idő után amikor meghaladjuk a többiek és az egy fogalmát, meghaladjuk a magány érzést is. Idén először éreztem azt karácsonykor, hogy teljes vagyok "egyedül," sőt kerestem a lehetőséget arra , hogy egyedül túrázzak a Mecsekben gyönyörű havas tájon. :)
Kedves Zsolt, nagyon köszönjük a megosztást!
Engem nem zavar a magány, szeretnék többet egyedül lenni. Kényszer számomra, hogy dolgozni kell, családot kiszolgálni. Úgy érzem, senki nem ad hozzám, csak elvesz.
Köszönöm a visszajelzést, s kívánom, hogy minél több csendes időt tudjon teremteni az egyedüllét számára!
@@andreabatorfi köszönöm, bevallom, engem ez motivál. Három gyerek mellett dolgozni teljes állásban, minden kiadás felét fizetni, napi 2 órát utazni, minden toxikus helyzetet a kiszolgáltatottság miatt elviselni... nagyon sok.
Régóta úton vagyok. Pontosan 2012 óta. Amikrol beszél kedves Andrea nem új. De ilyen csodálatosan összerakott monogot a szellemi és tudati emelkedés folyamatáról, az ébredés folyamatáról ,az Isten emberré válásról.....én meg nem hallottam. Ahol tudom osztom.
Köszönöm az élményt és a munkáját. ❤️
Köszönöm a visszajelzést, örülök minden megosztásnak! A szellemi ébredés folyamatáról nem tudunk újat mondani, de az, ahogy mondjuk, az a nézőpont, ahonnan megvilágítjuk a régi igazságokat, mindig adhat újat.
Kedves Andrea! Már kezdtem aggódni, hogy irgalmatlanul nagy a baj nálam, de mint eddig, most is időben kaptam választ Tőled. Köszönöm.
Szia Andor! Örülök, hogy ismét hallok felőled. Köszönöm a visszajelzést.
Jaj de vártam!!!!!!❤
Köszönöm, Tímea!
Köszönöm szépen 🤗! Hálás vagyok azért, hogy ezeket megélte, és át tudta adni nekem is! Köszönöm!
Valicsko F.
Köszönöm a visszajelzést!
ugyanezt érzem
Köszönöm.
Egész életemben sehová sem tartozónak érzem magam. Jó hosszú bábállapot. Mostanában erősödik...
Kedves Judit, bizonyára oka van annak, hogy így érzel. Úgy látom, hogy a sehová nem tartozók mintegy meghívást kaptak az igazi belső otthon felfedezésére.
Nekem az egyedüllèt az isteni egysèg netovàbbja.
Ige, az egyedüllét megélésének legáldottabb módja.
🙏💚
Köszönöm.
Csodálatos a burokban lenni, a falának szövése pont megfelelő sűrűségű, a kondicionált világ dolgai kívül rekednek, a a mezamorfózishoz segítségül szolgáló angyali sugallatok utat találnak a zárt térbe. Angyal vagy Andrea, kívül-belülvkülönlegesen szép ❤
Kedves Tibor, köszönöm a visszajelzést a burokban lét pozitív élményéről!
Rendkívül nehéz. Az emberek furcsán néznek. Gyanakodva.Elta'volodnak . Úgy érzem, mintha üldözne'nek.
Vizsgáztatás gúnyos mosoly. ,,Valami nem stimmel ".
Figyelik minden léptemet.
Katasztrófának érzem.
Tovább nem írom pedig volna mit.
@zsuzsannajuhaszne8369 Lehet ,hogy még nem is kezdted el a bebábozódást. Ha ennyire szenvedsz , előbb utóbb elenged a gondolkodást, ami a negatív érzelmeidet táplálja, és akkor elindulhat a folyamat
Nagyon halk volt .
Kedves Zoltán, sajnálom. Több készüléken is kipróbáltam a videó lejátszását, nálunk rendben volt a hang. Legközelebb a felvételnél kell a mikrofont másképpen beállítanom, valószínűleg.
Jó a játék.
Mono a felvétel, a lejátszót át kell állítani erre a módra
Köszönöm Andor, erre nem gondoltam.
Nekem nincs hang.
Kedves János, köszönöm a visszajelzést. Kipróbáltam többféle készüléken, nálam mindenhol jól hallható a hang. Sajnos, nem tudom, mi lehet a gond.
🥹😶🌫️🙏 Hálás köszönet
Köszönöm a visszajelzést!
Fogalmam sincs hogyan fogom tudni elhagyni a báb állapotot. Nem akarok a régi módon működni de nem tudok másképp. Kerültem már olyan helyzetbe ahol olyan ellenkező nemű személy (nő) vált számomra erősen vonzóvá aki olyan életet élt amilyet én akarok, ezek teljesen tudat alatti működések csak utólag fejtem meg (csak annyit érzékeltem hogy nagyon tetszik és vele akarok lenni) , de ha nem kiváncsiak rám úgy nehéz lesz.
Köszönöm a megosztást! Csend és tér című könyvemben több gyakorlatot is átadok, amelyek mind elősegítik a báb burkán belüli érlelődésünket. A legalapvetőbb gyakorlat a jelenben tartózkodás képességének elmélyítéséhez az, ha megengedő módon együtt lélegzünk és együtt vagyunk azzal, ami éppen bennünk van a testi érzetek szintjén. Nem győzöm hangsúlyozni ennek az ellenállás nélküli, megengedő attitűdnek a fontosságát önmagunkkal kapcsolatban. Ennek a gyakorlása elvezethet odáig, hogy a bábban kifejlődik egy új én, aki olyan lesz, mint azok, akiket most csodál, akikkel együtt akar lenni. Vagy még azoknál is ragyogóbb.
Isten megtagadasa vasgy meg nem találasa a giba. Aki megtalálta Istent az nem keres már semmit. SZERETVE VAN ÉS KÉSZ
Ezért van annyi hithű keresztény családban annyi lelki sérült gyermek
Ezek miatt a régi dogmák miatt
Szeretnék szólni hogy ez nem igaz
Ki teszi fel a kérdést, ki vagyok én? 😉
Ki teszi fel a kérdést, ki vagyok én?
Az elkülönülés tudatosságában lévő egós elme teszi fel a kérdést. Mindannyian innen indulunk.
Igazság? Viccelsz?
Nem viccelek.
Engem is ez feszít, hogy ki vagyok én?❤
❤️🕊️🌲🤗🥰🙋💓🐩🍀
Köszönöm.
Tudjátok mi tűnik "élethazugságnak"?
Hogy neked keresni kell valamit úgy, hogy abba bele kellene "halnod".
Hogy attól rosszul kellene érezned magadnak.
Nem ez az igazság.
Az az igazság, hogy egy számít: hogy boldognak érezd magad.
Nem pedig szenvedőnek.
Mert az életed - a léted - ennek lett teremtve egedül: hogy boldog legyél és boldogságban legyél.
Ezért kaptad az életed, a léted.
A boldogságért kaptad.
😘😊
Régóta segítség az örök keresőknek, hogy ne zuhanjanak magukba: "A Tévelygők útmutatója"
(Majmonidész)
Kedves Béla! Valóban nem kellene belehalnunk a boldogság keresésébe. Azonban nagy különbség van aközött, hogy a boldogság múló vagy állandó formáját keressük-e.
@@andreabatorfi
Talán a saját életem élésének a szeretete az - és így önmagamé - ami nem múló.
És ebben a szeretetben - vagyis a szeretetben - egész egyszerűen ez van: öröm.
Öröm abban, öröm attól, hogy a szeretetben élek és létezem és a szeretetet érzem.
És az, hogy "mélységekben" megyek az életben, hogy mi miért meg hogy és ebben merülgetek el, hogy mit és hogyan magyarázok meg az életben, hogy mi és hogyan van, az egyrészt nem biztos, hogy az igazság lesz úgy, hogy tényleg az lesz az, a másik meg, hogy valahol az ilyen dolgok gyötrést okoznak az embernek, az ember igazából gyötrődést okoz ezzel.
Hogy gyötrődik a válaszokért, amiket kitalál és feltesz.
És közben megy az idő.
És megy mellette el az ember ideje és az élete.
És ezt azért is mondom, mert én is csináltam így. Sőt, talán még most is csinálom azt, hogy belemerülök valami "komolyságba", hogy mi miért van és mi az, ami "boldogságot ad".
Mert végül is erre akarunk szerintem választ adni.
És mi van, ha a válasz annyi csak: a tett.
Bármi.
Hogy nem azt keressük, hogy ettől boldog akarok lenni, hanem azt, hogy mitől érezném úgy jól magam azért, mert jónak érzem azt, amit teszek.
És tesszük, megtesszük ahogy tudjuk. Teljes szívből, lélekből és elméből. :)
És akkor szeretjük önmagunkat, az életünket, akkor tudjuk ezt tenni, akkor jön ez el.
Akkor leszünk önmagunk által szeretve az életünkben és az életben és akkor leszünk boldogságban.
Ami tart egészen így ennek a testnek az idejéig.
És aztán - azt mondom így van - még tovább, a végtelenbe!
:)
A hozzászólása mindent visz....többször elolvastam és tökéletes eszenciája annak, amit azt hittem keresek (még mindig) pedig ezzel lehet minden időt energiát elpcsékolni.
Szóval kedves Béla köszönöm a kommenteket😊
A boldogság elolvasta (többször is) és mosolygott,mert örült😊
Boldogoskodó örömökkel teli Új Esztendőt kívánok😊🍀😄
@@katalinfarkas4675
Örülök, ha sikerült valami olyat összeszednem a buksimban, ami másban is hasonló gondolatot és érzetet kelt és ilyen reakciót okoz meglátásban.
Ezt látom annak, amiért érdemes léteznünk.
Ezt látom annak, amiért létezünk.
Hogy boldogok legyünk.
Erre lettünk teremtve.
Erre lett "engedve" a teremtésünk.
És ez van - ennek kell lennie - a célnak a teremtésben:
Hogy boldogok legyünk.
És mellé ez:
Minden pillanatban.
(Mert ezt akarja a szeretet. Mert ez az akarata.)
Köszönöm a jókívánságát és Önnek is Boldog Új Évet kívánok.
Uff!
Én beszéltem.
:)
A régi szokásod ez, amit el kell hagyni:
A szenvedést és a vergődést.
Ez a legnagyobb hazugság az életedben.
👌💛 és valóban👍