A TI szüleiteknek, VAN MIRE BÜSZKÉNEK LENNI. Tehetséges, inteligens, alázatos, és még helyesek is vagytok😍. Ti mindenképp nyertesként fogtok távozni, mert már elértétek és bizonyítottátok helyetek van a zene világában mert van mondanivalótok. Sok sikert srácok. ❤️❤️❤️
Azokat a véleményeket én sem értettem. Csak a saját versenyzőiket védték, nehogy a srácok elkapják előlük a széket. Nyomassátok srácok! Én nektek szurkolok.
Gyerekek ez KIBASZOTTUL JÓ az élő showban az első refrén után azt akartam hogy kint legyen sportin, remélem ez minél hamarabb meg is történik. Egyszerűen - ha 8 évvel ezelőtt lennénk akkor azt mondanám, hogy sláger, de azt kell mondjam - BANGER és rongyosra fogom hallgatni. Sok sikert srácok, remélem hosszú karrieretek lesz sok ilyen számmal, I’m here for it!!!🔥🔥🔥
Megmondom őszintén, élőben sokkal jobban tetszenek ezek a dalok, valahogy dinamikusabbak, több bennük az energia. Ettől függetlenül önmagában, stúdiófelvételen is zseniálisak!
Azt nem tudom felfogni, hogy miért nem ez van felkapva és miért a 'szeretlekegynapig' cigány krisztian. Nekem ez fáj, én az értéket szeretem, a király zene mellett, azt, ha van egy mondanivaló ami nem erkölcstelen. És ő azt népszerűsíti, hogy semmibe kell venni a nőket. Nekem ettől hanyingerem van. Ez atom lett, srácok, hajrá! ❤
🤣😂😂🤣 Látom sok ertelem nem szorult beléd sem. Krisztián zenéiben nem nézi le a nőket. Csibész zenéket ír, nem nőgyülölőket. Lehet rá irigykedni de jobb a flowja. Ez az ami számit. Ezt a zenet hol tudod lejatszani? Melyik klubban fognak erre tancolni? Krisztian zenéit siman barmelyik koubban letudjak jatszani es meg kozonsege is lesz. Ez a zene max youtubeon meg kisebb korolben szolhat. Ez a kulonbseg krisztián es koztuk. Ugyesek de nem a mai korosztálynak valóak.
@@istvannyiri1480 "kapcsolat az nem kell szeretlek egy napig".. Nem az én ertelmemmel van a baj elhiteted. Bulizzal rá életed végéig, egeszsegedre. Én a másikra bulizom. Pont ez az új generáció. Fogalomzavarban vagy. Szerintem te egy kiegett minimum 45+ lehetsz. na hali
Majkának két jó száma van .Füttyös és a Belehalok..kB Tegnap megszületett a Magyar Hip-hop Sub Bass, Fekete Vonat, Gangxsta, animal Cannibals, MC Gõz, Funkasztikus, Ricsi P, Steve, Lory.....kB meg pár underground volt.., de õk mindegyiket ütik szerintem 😉👊
Nem tudom kik vagytok, és mit képzeltek, hogy csak így berobbantok. HATALMAS NAGY TISZTELET! Nagyon jó a hang is, szöveg is! Ezzel lesz tele a közösségi média! Imádom!
Nekem az élő után ti vagytok a legjobbak, de szerintem nem csak engem nyertetek meg, még biztos ott lesztek a nézők által egy darabig, ha a mentorok hülyék is!
Alapjáraton nem annyira tetszettetek eleinte nekem mert azt gondoltam ez amit ti csináltok ez nem az én világom, de mikor figyelmesebben meghallgattam ezt a zenét, rájöttem hogy tök jó. Főleg a beat, és a refrén.., az nagyot megy❤. Gratulálok fiúk🔥👏❤️
Nagyon jók vagytok srácok! 🔥🔥🔥🔥Nagyon várom már a következő élő adást ! Remélem a következő élőben ráébrednek azok a bizonyos mentorok, hogy mennyire nem volt igazuk !
Srácok remélem olvassátok ezt! Lényeg az, hogy itt már nem számit ez a műsor. A lényeg hogy megalakult a csapat. Brutálisan jók a zenék. Ha igy megmaradtok mindig együtt és töretlenül hozzátok ezt az energiát és minőséget akkor még sok sok évig előkelő helyen lesztek a palettán. Tessék szépen megtölteni a BP Parkot!
Nem a stílusom, de minden elismerésem Majkának és a srácoknak. 🙏
A TI szüleiteknek, VAN MIRE BÜSZKÉNEK LENNI. Tehetséges, inteligens, alázatos, és még helyesek is vagytok😍. Ti mindenképp nyertesként fogtok távozni, mert már elértétek és bizonyítottátok helyetek van a zene világában mert van mondanivalótok. Sok sikert srácok. ❤️❤️❤️
legnagyobb felfedezettek idén!!!!! Brutál jó a vibeja!
Konkrét leesett az állunk, mikor meghallottuk, annyira jó💪🏻
Aztán mégegyszer, mikor Laci meg Milán lehúzta😂
Azokat a véleményeket én sem értettem. Csak a saját versenyzőiket védték, nehogy a srácok elkapják előlük a széket. Nyomassátok srácok! Én nektek szurkolok.
Milán az egy nagy 0 :D xD semmihez nem ért :D xD szimplán egy díszmajom
Persze,mert nem az ő mentoráltjaik voltak. Majka és Tóth Andi korrektek voltak, nem azt nézték hogy ki az ő versenyzőjük és ki nem.
Én se értettem, szerintem elképesztően jó volt. Nekem nagyon tetszett az egész produkció
Egyetertek. Nagyon meglepodtunk azon a csaladdal hogy milyen borzaszto jo zene lett 😍
Ne hagyjátok abba akármi lesz a vége ! Keep up the good work srácok!!!
Gáspár Laci süket,OS Rap 4 Life!🔥🔥🔥
Teljesen igazad van
Igazad van
MEG CIGANY IS
Ja
og rap? ne nevettes
Gyerekek ez KIBASZOTTUL JÓ az élő showban az első refrén után azt akartam hogy kint legyen sportin, remélem ez minél hamarabb meg is történik. Egyszerűen - ha 8 évvel ezelőtt lennénk akkor azt mondanám, hogy sláger, de azt kell mondjam - BANGER és rongyosra fogom hallgatni. Sok sikert srácok, remélem hosszú karrieretek lesz sok ilyen számmal, I’m here for it!!!🔥🔥🔥
Amit a mentorok mondtak az csak Túúl----zóó
Imádom, szerintem már 50 szer meghallgattam. Ha nem is nyertek , már nyertesek vagytok.
Tiszteletem a zenéért. Rendesen meglepődtem hogy nem ültettek le titeket, pedig jó lett nagyon.
Azt a 18-20 számot sűrgősen kiadni!!
BIZONY,BIZONY ŐK A LEGJOBBAK❤❤❤
Sztem csak felvágás volt
Hamarosan a felkapott zenék közt lesz. Brutál jó🫶🎉
Széket érdemeltek volna!!❤
Imádom! Már most mennék a koncertetekre🎉
Komoly lett haverdák
Kurva jó!🎉
Hajrá, nyerjétek meg!🎉
Nagyon kellemes csalódás volt ez a zene. Kurva jó volt. GG! 😊
Egyszerűen imádom az ÉBERKÓMA ZENÉJÉT. Minden nap ezt Hallgatom annyira jó. Remélem hogy lessz még ilyen daluk a fiúknak
Megmondom őszintén, élőben sokkal jobban tetszenek ezek a dalok, valahogy dinamikusabbak, több bennük az energia. Ettől függetlenül önmagában, stúdiófelvételen is zseniálisak!
Srácok, csak így tovább! Idén ti húzzátok fel a színvonalat úgyhogy köszönöm ❤️ Imádlak benneteket!
Ti vagytok a legjobb zenészek mindennap titeket hallgatlak🥰
Meghallottam és K.O nagyon ott van 🫶🏼 Első számú kedvencek! Bárhogy történik együtt kell maradnotok és folytatni ezt az irányt! ❤
Tegnap hallotam elsőnek ezt a számot az élő adásba és annyira fülbemászó hogy már kivülről fújóm a refrént 😁👌nagyon jó lett csak igy tovább srácok.
De utáltam öket mikor leültek... De már megváltozot a véleményem... Patika amit csinálnak
Gergi az Ak26 tehetség kutató után... zseniális ❤️🔥✨
Én csak 14 vagyok de ez a szám inspirált a zenei karrirem elkezdésére. Köszönöm srácok!!! Keep it up!🔥
Bravó fiúk!!! Bomba🎉
A legfainabb szombati produkció volt ! A többi fasorban sem volt ezzel 🎉 azonnal piros szék kellett volna !!! Királyak vagytok srácok !
Szerintem az X-Faktorban kapott negatív kritikák nagyon nem voltak jogosak, iszonyatosan elkaptátok, simán széket érdemelt volna a produkció/a zene.
Azért nem kaptak mert Lacinak meg Milánnak ült ott két emberük aztán nem akarták őket onnan kirakni
Nem volt fair
@@kittyke66 de legalabb tovabb jutottak ez a lenyeg
@@kittyke66 Pedig Laci egyik embere helyére simán leülhettek volna...
@@krisz10yt5 de végül vissza jutottak ?
@@szebasztianszasz858 igen
Patikaaa ez füstőől🔥🔥
Hát ez már egy másik szint. Túlnövi az x-faktort! ❤️🔥
Azt nem tudom felfogni, hogy miért nem ez van felkapva és miért a 'szeretlekegynapig' cigány krisztian. Nekem ez fáj, én az értéket szeretem, a király zene mellett, azt, ha van egy mondanivaló ami nem erkölcstelen. És ő azt népszerűsíti, hogy semmibe kell venni a nőket. Nekem ettől hanyingerem van. Ez atom lett, srácok, hajrá! ❤
Krisztián dalai arról szólnak, hogy szexeljünk baby, mert nekem az jó...
Sajnos több buta c nézi az xfaktort akiknek ennyi kell hogy megüsse az ingerküszöbüket egy “zene”.
🤣😂😂🤣 Látom sok ertelem nem szorult beléd sem. Krisztián zenéiben nem nézi le a nőket. Csibész zenéket ír, nem nőgyülölőket. Lehet rá irigykedni de jobb a flowja. Ez az ami számit. Ezt a zenet hol tudod lejatszani? Melyik klubban fognak erre tancolni? Krisztian zenéit siman barmelyik koubban letudjak jatszani es meg kozonsege is lesz. Ez a zene max youtubeon meg kisebb korolben szolhat. Ez a kulonbseg krisztián es koztuk. Ugyesek de nem a mai korosztálynak valóak.
@@istvannyiri1480 "kapcsolat az nem kell szeretlek egy napig".. Nem az én ertelmemmel van a baj elhiteted. Bulizzal rá életed végéig, egeszsegedre. Én a másikra bulizom. Pont ez az új generáció. Fogalomzavarban vagy. Szerintem te egy kiegett minimum 45+ lehetsz. na hali
1,3millió megnézés 4 hét alatt.....😮😮😮😮
Sztem ezek a srácok legjobbak leszek❤❤
Ti vagytok a leg jóbbak ti vagytok a kedvenc zenèszeim❤❤❤❤
Az egyetlen értékelhető produkció volt. Egyben volt az előadás, a track, jól mozogtak a színpadon.
Nem ezt a stílust szoktam hallgatni,de ti valamiért megfogtatok! Ez jó lett srácok, így tovább a döntöig!!
A Ti szüleiteknek,van mire büszke lenni!Ti tehetséges,inteligens és még ❤HELYESEK IS VAGYTOK!❤❤❤❤❤❤❤Imádás nektek!❤️😘😘❤️❤️❤️❤️
Ez már új világ és kegyetlen jó 💪❤️
Xfaxtor kozben🖐🏾❤
Nagyon remélem hogy felkerül Apple Musicra!
Nagyon érzik Majka keze nyoma, de nagyon hangzatos ez az együttes. Respect👊
Ez sajátjuk szerintem, õ csak egy mentor inkább a Kriszre irìgy kicsit.🤷
Majkának két jó száma van .Füttyös és a Belehalok..kB
Tegnap megszületett a Magyar Hip-hop
Sub Bass, Fekete Vonat, Gangxsta, animal Cannibals, MC Gõz, Funkasztikus, Ricsi P, Steve, Lory.....kB meg pár underground volt.., de õk mindegyiket ütik szerintem 😉👊
Ez legjobb ❤
Zseni gyerekek!😉
Csak kérlek tartsátok meg ezt az Old scool stílust!🤴
Minden mentor süket gecire odavertetek minden székenülőt 🎉🎉🎉
Amúgy engem nagyon emlékeztet ALEE-ra vagy a USNK-re , igazából simán el tudnék képzelni velük közös dalt is. LEGJOBBAK VAGYTOK AMÚGY!!
Ugyan akkor jött ki ez a zene,mint henn- nekem ez a flesh C. Zene,és ezen több a nézettség. Úristen ez a zene💯
Spotify upload kellenee!!!😎✌️
Ez túúúl jóóó,a Gáspár Laci túúúlzóóó ,hatalmas nóta 🎉✌️🎉🎆🎆👊
Nem tudom kik vagytok, és mit képzeltek, hogy csak így berobbantok. HATALMAS NAGY TISZTELET! Nagyon jó a hang is, szöveg is! Ezzel lesz tele a közösségi média! Imádom!
Eskuu jooo imádom!!❤😍
Nagyon tetszik. Jól összerakott szöveg és szuper dinamika a csapatban. Csak így tovább❤️
Szerintem hatalmas szám lett imádom ❤❤ nem értem Gáspár Lacit...😅 Remélem lesz még sok ilyen hatalmas sláger!❤❤❤
Nekem az élő után ti vagytok a legjobbak, de szerintem nem csak engem nyertetek meg, még biztos ott lesztek a nézők által egy darabig, ha a mentorok hülyék is!
Hatalmas pacsi fiúk, nagyon nagyok vagytok! Mindent bele!
Nagyooon baszó lett😎🥂❤️ Ment is szavazat 👏🏻
Nagyon elcsíptétek!! Gratula
nagyon jó
ÉBERKÓMA🔥🔥✌
Ki
Ba
Szott
Jó
🔥🔥
uristen nagyon jo lett, ne haggyjatok abba
Imádom!!!!Az x-faktorban ti vagytok a legjobbak ÉBERKÓMA❤
Végre egy jó zene ma 😁
X Faktorban messze a legjobbak 🙏🏻
Úristen legjobbak vagytokkkk!!!❤❤❤❤❤
Ez nagyon jó ! Remélem sokáig 5 en lesznek
Ezt nagyon odatettétek. Új kedvencem lett 🔥🔥🔥🔥
Az egyetlen értékelhető produkció volt! #respectsrácok
Hajrá fiúk, csakígy tovább.!
Nagyon jók voltatok a pénteki próbán is, jó volt élőben látni is titeket és a rengeteg munkát, amit beletettetek! 🤩
Jó lett
Vad lett! Nyomtam is egy sped up versiont rá csatornámra! 🙏❤
Ha nem mennek tovább számomra vége az X-nek
Nagyon nagy zene lett🫵❤️
Sztm ez a legjobb zenéljük ❤🎉
Alapjáraton nem annyira tetszettetek eleinte nekem mert azt gondoltam ez amit ti csináltok ez nem az én világom, de mikor figyelmesebben meghallgattam ezt a zenét, rájöttem hogy tök jó. Főleg a beat, és a refrén.., az nagyot megy❤. Gratulálok fiúk🔥👏❤️
Nagyon jó lett.Igy tovább bármi is lesz
HAJERAAA LL JUNIOR
Na én ezt tuti rongyosra fogom hallgatni, imádom😻🔥
Nem vagyok épp fiatal, de rap funként azt mondom: ez nemzetközi szinten is ott van!👏👏👏
Nagyon jó összhangban vagytok 5 en! 🔥🔥
Hatalmas 💪🏻💪🏻
Az énekes világszínvonalú! Bravó Essem top1
Végre egy jó rap dal! Respect! Hasonlóakat MÉG! 👍🏻
Nagyon nagyon nagyon jo lett
Nem megy ki a fejemből ❤
Eddigi legkomolyabb, így tovább 🔥🔥
Engem meggyőztetek 🙏🏻❤👏🏻👏🏻🤝🏼
Nagyon jók vagytok srácok! 🔥🔥🔥🔥Nagyon várom már a következő élő adást ! Remélem a következő élőben ráébrednek azok a bizonyos mentorok, hogy mennyire nem volt igazuk !
Szerelmes vagyok a zenejukbe ❤
Imádlak titeket.....🫶
Ez k*rva jó szám lett ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Kibaszottul jó a zene....❤❤❤
zsenialis Majka is ,a srácok is,ez igen,bravo imadom😍👏👏👏
Nem gondoltam volna, de nagyon jók a srácok. Le a kalappal😊
hatalmas🧨
Aklipp viszont igy ismételegetve nagyon tré
Na végre valaki
Akk aki inkább ne nevezzék music video-nak hanem visualiser-nek inkább
Srácok remélem olvassátok ezt! Lényeg az, hogy itt már nem számit ez a műsor. A lényeg hogy megalakult a csapat. Brutálisan jók a zenék. Ha igy megmaradtok mindig együtt és töretlenül hozzátok ezt az energiát és minőséget akkor még sok sok évig előkelő helyen lesztek a palettán. Tessék szépen megtölteni a BP Parkot!
🙏🏼🥹
@@WimmRPatrik te vagy a kedvencem teso ❤
daaaaaamn, egésznapos
Ki van itt az Xfaktor után?
Senki
14 perce van kint, mikor lennének itt? 😂
Én
Jelen🙋🏽♀️
Jelen❤
Ti vagytok a legjobbak ❤❤🎉🎉
Nagyon ott van pedig nem is kimondottan az én stílóm😂❤ jöhet még több ilyen
Brutál jó🔥🔥🔥
Refren a legjobb😍😍