Brüsszeli pánik Herbert Kickl miatt: ledőlt minden tűzfal a Patrióták előtt? | Választás kérdése

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 27 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น • 249

  • @gregor_man
    @gregor_man 13 วันที่ผ่านมา +41

    Az EP-nek és az EB-nek azért ne bocsássuk meg ilyen könnyen a féléves elnökségünk körül rendezett számos hercehurcát. Nem hallgatták meg Orbánt a félév elején, mert nem értek rá, aztán meghallgatták, de nem is törődtek azzal, amit mond, rárontott a sok hiéna, fájdalmasan emlékezetes akcióban, már én szégyelltem magam miattuk. Az EP attól rettegett előre, hogy ha majd Magyarország lesz az elnök, akkor lépések történnek a migráció visszaszorítására, indítványozták az elnökségi jogtól való megfosztást, még bírósági ügyet is kreáltak belőle. Eltelt a félévből negyed, mire elkezdődhetett a tervezett munka. Az, hogy nem veszett el teljesen eseménytelenül ez a fél év, végül is csak a magyar fél türelmén és kitartásán múlott. Én ezt az uniós garnitúrát más soha nem fogom becsülni, ezek elárulták az egész Unió eszméjét és több tagországát is.

    • @erikamender3823
      @erikamender3823 12 วันที่ผ่านมา

      Aki egy önként vállalt közösség tagjaként folyton botot játszik a küllők között, kiplakátolja az országot, ezen EU vezetőket gyaláz, mégis mit várt?
      Aki befolyásolja, adófizetők pénzével dotálja más országok valasztásait miért is papol szuverenitásról?

    • @ibolyagordan638
      @ibolyagordan638 11 วันที่ผ่านมา +8

      @@gregor_man Idazad van.Én sem tudom tébbé az EU viselkedését elfogadni.Nagyon-nagyon szégyenletesen viselkedtek MO-gal szemben‼️Szavakat sem lehet rá találni!?

  • @attilanagy1811
    @attilanagy1811 13 วันที่ผ่านมา +32

    Remélem, most már észhez tér Európa!
    Sok sikert az AfD-nek és Le Pen pártjának is! Annak külön örülök, hogy Ausztriában is elkezdődött a józan ész dominálása, de még hosszú út vezet a teljes beteljesedésig!

  • @jozsefgyorkos4994
    @jozsefgyorkos4994 13 วันที่ผ่านมา +32

    Hát már épp ideje, hogy így legyen!

  • @Nattilahorka
    @Nattilahorka 13 วันที่ผ่านมา +116

    Hogy is volt az a mondás!?
    Magyarországnak nemcsak igaza van , igaza ,lesz.❤🇭🇺♥️

    • @boborjanpandacsoki5239
      @boborjanpandacsoki5239 12 วันที่ผ่านมา +6

      a grazi klinikán

    • @farkaskovacs6749
      @farkaskovacs6749 12 วันที่ผ่านมา

      @@boborjanpandacsoki5239🤡

    • @IstvanFaragó-x3u
      @IstvanFaragó-x3u 12 วันที่ผ่านมา

      Oda téged nem engednek be.De azállatkert az nyitva van ,mehetsz,a majom részlegbe. ​@@boborjanpandacsoki5239

  • @58Sziszi
    @58Sziszi 12 วันที่ผ่านมา +39

    🙏💞PATRIÓTÁK🙏

  • @vandormagyar1432
    @vandormagyar1432 13 วันที่ผ่านมา +72

    Hajrá PATRIÓTÁK és a normalitás!

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 12 วันที่ผ่านมา +2

      A gyalágyult.

    • @KarolyPal
      @KarolyPal 11 วันที่ผ่านมา

      ​@@istvansebestyen5016 Esetleg aki ilyet ír.

  • @peternemes6770
    @peternemes6770 12 วันที่ผ่านมา +35

    Hajrááá Patrióták!!
    Európa, jövünk!!
    🇭🇺🙏❤️🇭🇺🙏❤️👍

  • @MariaBaranyi-c3z
    @MariaBaranyi-c3z 13 วันที่ผ่านมา +58

    HAJRÁ PATRIÓTÁK!!!❤❤❤

  • @EWA-956
    @EWA-956 13 วันที่ผ่านมา +206

    HAJRÁ PATRIÓTÁK EURÓPÁÉRT!❤
    Isten áldása legyen rajtatok!!🙏

    • @LaszlonePapp
      @LaszlonePapp 13 วันที่ผ่านมา +4

      Istent szádra ne vedd.

    • @EWA-956
      @EWA-956 13 วันที่ผ่านมา +31

      @@LaszlonePapp" Isten,áldd meg a magyart!"❤🤍💚

    • @nasinszkydezso4511
      @nasinszkydezso4511 13 วันที่ผ่านมา +1

      Európáért????

    • @nasinszkydezso4511
      @nasinszkydezso4511 13 วันที่ผ่านมา +3

      ​@@EWA-956álld???
      MAGYAR!

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 13 วันที่ผ่านมา

      @@EWA-956 Isten nem komázza nácikat.

  • @drew2360
    @drew2360 13 วันที่ผ่านมา +50

    Patrióta = az a pár normális az egész EU-ban

  • @karolyheizer4490
    @karolyheizer4490 13 วันที่ผ่านมา +67

    Hajrá Herr Kickl!

  • @istvannemagony8351
    @istvannemagony8351 13 วันที่ผ่านมา +96

    Hajrá AFD!!!! 👏😊👍💖

  • @gypityu1
    @gypityu1 13 วันที่ผ่านมา +116

    adja a jó Isten, hogy így legyen, hajrá PATRIÓTÁK EURÓPÁÉRT

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 13 วันที่ผ่านมา +2

      A gyalágyult.

    • @mariadedinszky5707
      @mariadedinszky5707 13 วันที่ผ่านมา +5

      Csak a Mi Hazánk Mozgalom💚💚💚

    • @attilanagy1811
      @attilanagy1811 13 วันที่ผ่านมา

      @@istvansebestyen5016 "A gyalágyult."
      Itt most nem rólad és a fajtádról van szó!
      A fajtádnak leáldozott, politikailag végetek van, mint a botnak!

    • @danielborsai5584
      @danielborsai5584 12 วันที่ผ่านมา

      ​@@istvansebestyen5016most magadról beszélsz? 🙂

    • @farkaskovacs6749
      @farkaskovacs6749 12 วันที่ผ่านมา

      @@istvansebestyen5016🤡

  • @Karlov-w3f
    @Karlov-w3f 13 วันที่ผ่านมา +132

    Hajrá PATRIÓTÁK!❤❤❤❤❤❤

  • @turutufu8430
    @turutufu8430 13 วันที่ผ่านมา +96

    Isten segítse a Patriótákat a munkjukban . Végre vannak akiknek első a haza és a saját nemzetük népe és nem a terroristák tömeges támogatása. Köszönet a munkájukért és a sikeres harcért .

    • @infinitum2884
      @infinitum2884 13 วันที่ผ่านมา +2

      Szignifikáns példa vagy a tyúkszarig lebutított fideszes szavazókra...

  • @robertkis3213
    @robertkis3213 13 วันที่ผ่านมา +58

    JA,HOGY FÉLMEK AZ EUVEZETŐI. AKI A SAJÁT NÉPÉT, HITÉT MEGTAGADJA MIÉRT VÁR MÁST!

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 13 วันที่ผ่านมา +1

      Máma már ne igyá többet a gyóccerre!

  • @tothpeter8118
    @tothpeter8118 12 วันที่ผ่านมา +10

    Nem kellett volna éveken át elnyomni a jobboldali hangokat,és akkor most nem törtek volna fel ilyen erővel Európában mint ahogy most látjuk.A nyugat csak magának köszönheti ezt az egészet!

  • @istvantoth3924
    @istvantoth3924 13 วันที่ผ่านมา +43

    Nagyszerű hír.

  • @angelaharangi6749
    @angelaharangi6749 13 วันที่ผ่านมา +72

    Hajrá patrióták!👍❤

  • @ibolyagordan638
    @ibolyagordan638 13 วันที่ผ่านมา +122

    Kickelnek és a Patriótáknak sok szerencsét kivánunk🎉🎉🍀🍀🇭🇺❤

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 13 วันที่ผ่านมา +3

      Neked meg egy segítséget az írásban.

    • @MyAsthar
      @MyAsthar 13 วันที่ผ่านมา

      ​@@istvansebestyen5016AZ a legfontossabb???

    • @attilanagy1811
      @attilanagy1811 13 วันที่ผ่านมา

      @@istvansebestyen5016 Neked meg sokkal több agyvelőt, hogy legalább a vegetatív idegrendszered működni tudjon és ne szarj magad alá!

    • @attilanagy1811
      @attilanagy1811 13 วันที่ผ่านมา +2

      Egyetértek!
      Mindanzonáltal a helyesírásodon javíthatnál egy kicsit! Értem én, hogy "okostelefon", meg minden, de... ettől még az "okostelefonon" is helyesebben lehet írni!

    • @ibolyagordan638
      @ibolyagordan638 11 วันที่ผ่านมา +1

      @@istvansebestyen5016 Köszi megvolt a szerencsém.Neked is minden jót a helyes íráshoz😊👍🎉

  • @katica7873
    @katica7873 11 วันที่ผ่านมา +7

    Hajra Herbert Kickl ! 💪👏

  • @evamagdolna373
    @evamagdolna373 13 วันที่ผ่านมา +53

    Lesznek itt még érdekes meglepetések, ha átrajzolódik Európa térképe!

    • @erikamender3823
      @erikamender3823 12 วันที่ผ่านมา

      Vagy ázsiai, vagy arab, vagy kitudja mivé lesz az ország... Meg jó hogy nem élek sokáig.

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 12 วันที่ผ่านมา

      @@erikamender3823 Egy arab fiút igényelhetnél!

    • @evamagdolna373
      @evamagdolna373 11 วันที่ผ่านมา +2

      @erikamender3823 Nem hinném! Számunkra kedvező változás lesz már végre! Élj csak nyugodtan sokáig, szívből kívánom!

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 11 วันที่ผ่านมา

      @@erikamender3823 Egy sukár arab fiút érdemes lenne kipróbálnod!

  • @stefanziros5446
    @stefanziros5446 13 วันที่ผ่านมา +46

    SZUPER

  • @KR-ev5lj
    @KR-ev5lj 12 วันที่ผ่านมา +8

    Tetszett a podcast.🙏 Kedvelem a rövid, frappáns hírösszefoglalókat.

  • @aktuj
    @aktuj 13 วันที่ผ่านมา +17

    Nagyszerű!

  • @ludataunatusz
    @ludataunatusz 12 วันที่ผ่านมา +22

    Zseniális ez a rövid- pár perces, velős, lényeget átadó hírműfaj! Nincs időm/kapacitásom a darabonként 50-60 perces podcastokra. Ezekből viszont megtudom azt amit tudni érdemes! Így tovább Hetek!!!❤

  • @ferencbuth1809
    @ferencbuth1809 13 วันที่ผ่านมา +39

    Csakigy tovább😂😂

  • @mariamakovi1857
    @mariamakovi1857 12 วันที่ผ่านมา +7

    Szuper❤

  • @SándorDaróczi-e6t
    @SándorDaróczi-e6t 13 วันที่ผ่านมา +43

    Hajrá PATRIÓTÁK!!! Hajrá SZUVERENISTÁK!!! Hajrá MI HAZÁNK!!!👍💪💪💪+💪

  • @valeriaboda2773
    @valeriaboda2773 13 วันที่ผ่านมา +17

    Köszönöm!

  • @istvannemogyorosi3200
    @istvannemogyorosi3200 13 วันที่ผ่านมา +23

    Köszönöm szépen a tájékoztatást

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 12 วันที่ผ่านมา

      Hogy mit? Az agymosást? A tiedhez elég egy 5 perces , rövid program.

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 11 วันที่ผ่านมา

      @istvansebestyen5016 oké, ha úgy gondolja, bizonyára igaza is volna ? De, akkor viszont az ön agyát meg, szennyezik. Egyetért ezzel ?

  • @attilamolnar2713
    @attilamolnar2713 13 วันที่ผ่านมา +30

    Ahol jobboldali kormány van, ott automatikusan megy 7. cikkely. 😂
    Ausztriában még semmit nem is csinált semmit a jobboldal, de már be van neki készítve.

    • @MyAsthar
      @MyAsthar 13 วันที่ผ่านมา

      Mi van "neki bekészitve"???

    • @janosagardi9666
      @janosagardi9666 12 วันที่ผ่านมา +1

      @@MyAsthar a 7. cikkely szerinti eljárás

    • @roberto1279
      @roberto1279 12 วันที่ผ่านมา +3

      @@MyAsthar Mit nem értesz? ............. Vagy, inkább mibe akarsz belekötni?

    • @juditvarro9830
      @juditvarro9830 12 วันที่ผ่านมา +4

      Igen, nem csak bekészítve, de már el is lett küldve, hátha nem lesz kedvük kormányt alakítani. Tulajdonképpen a leköszönő kormány alkalmatlansága miatt kialakult pénzügy problémák miatt kerülnek nehéz helyzetbe Kicklék.

    • @bezen61
      @bezen61 11 วันที่ผ่านมา

      Legalább hamarabb beérik a változás és a megvetés a bolsevikliberális internacionalistákkal szemben!

  • @peterbiro2266
    @peterbiro2266 13 วันที่ผ่านมา +27

    ott is beérett a "wilkommens Kultur".......aztán próbálkoztak ellenállni, de mint látható, egy az út!

  • @frankgacsbaranyi3119
    @frankgacsbaranyi3119 9 วันที่ผ่านมา

    na végre!

  • @dealundquist4236
    @dealundquist4236 13 วันที่ผ่านมา +20

    Orban Viktornak soha nincs igaza, de mindig igaza lesz!

    • @vaszilenkevaszilenke7885
      @vaszilenkevaszilenke7885 12 วันที่ผ่านมา

      Például a digitális álllampolgársággal,a kényszeroltással....

    • @farkaskovacs6749
      @farkaskovacs6749 12 วันที่ผ่านมา

      @vaszilenkevaszilenke7885🤡

    • @renatapicur9449
      @renatapicur9449 9 วันที่ผ่านมา

      ​@vaszilenkevaszilenke7885Abban nincs és nem is lesz

  • @centaour0
    @centaour0 13 วันที่ผ่านมา +174

    Orbán Viktor évek óta tartó politikai tisztánlátása úgy látszik beérett.

    • @janosczinege5798
      @janosczinege5798 13 วันที่ผ่านมา +2

      marha vagy !

    • @EWA-956
      @EWA-956 13 วันที่ผ่านมา +10

      👍👍👍

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 13 วันที่ผ่านมา +2

      De Kickl nem fog úgy meggazdagodni a politikai hatalomból, mint Orbánc király?

    • @mariadedinszky5707
      @mariadedinszky5707 13 วันที่ผ่านมา +11

      Csak a Mi Hazánk Mozgalom💚💚💚

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 13 วันที่ผ่านมา +2

      De ugye Ausztria nem lesz olyan bűzlő-gennyes maffiaállam, mint Orbanisztány!

  • @agibagi6742
    @agibagi6742 11 วันที่ผ่านมา +6

    Még nem dölt le a tűzfal csak végzetesen meggyengült Most jön a tűzfalat támadók haláltusája!!!

    • @bezen61
      @bezen61 11 วันที่ผ่านมา

      Ámmen!

  • @istvannemogyorosi3200
    @istvannemogyorosi3200 13 วันที่ผ่านมา +19

    De ott volt Magyar Péter, hogy el bagaterizálja a Magyarország uniós soros elnökségét.

    • @belafulop9315
      @belafulop9315 12 วันที่ผ่านมา +2

      Azt orbán tette meg....

    • @farkaskovacs6749
      @farkaskovacs6749 12 วันที่ผ่านมา

      @@belafulop9315🤡

    • @erikamender3823
      @erikamender3823 12 วันที่ผ่านมา

      Nem kellett ahhoz Magyar Péter kedves istvánne....

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 12 วันที่ผ่านมา +2

      @erikamender3823 Manfred Weber, jól tudja hasznosítani, az egyszer biztos.

    • @erikamender3823
      @erikamender3823 11 วันที่ผ่านมา

      @@istvannemogyorosi3200ennyire jóban van Wéber úrral?

  • @ildikoreini9269
    @ildikoreini9269 13 วันที่ผ่านมา +18

    👍👍👍

  • @miklosszabo259
    @miklosszabo259 11 วันที่ผ่านมา

    Köszönöm szépen!

  • @mihalybognar6775
    @mihalybognar6775 13 วันที่ผ่านมา +4

    kezdődik :)

  • @ZoltanKovacs-hp4in
    @ZoltanKovacs-hp4in 12 วันที่ผ่านมา +5

    Mi a brüsszeli demokrácia? Az,hogy nem ismerik el a demokratikus választások eredményeit és ellene mennek minden erejukkel.

    • @erikamender3823
      @erikamender3823 12 วันที่ผ่านมา

      Nem létezik már demokratikus választás.
      Ahol bele lehet nyúlni az informatikai rendszerbe, azt elcsalt választásnak nevezik. Ahogyan a pénzért vásárolt szavazatoknak, a félelemkeltéssel befolyásolt szavazók szavazatainak mi köze van a demokráciához?
      Megfelelő tájékoztatás, tajékozódás hiányában, félelemből szavazni az nagyon nincs rendben...

    • @bezen61
      @bezen61 11 วันที่ผ่านมา

      A brüsszeli "arisztokrácia" már 15 éve nem használja a "demokrácia" kifejezést!
      Egyetlenegy ilyen xarházi száját már 15 éve nem hagyta el ez a szó!

  • @SandorTarko-kw6ek
    @SandorTarko-kw6ek 13 วันที่ผ่านมา +7

    Koszonom

  • @mariadedinszky5707
    @mariadedinszky5707 13 วันที่ผ่านมา +15

    Csak a Mi Hazánk Mozgalom💚💚💚

  • @73veki
    @73veki 13 วันที่ผ่านมา +4

    Remelhetöleg 🎉🎉🎉

  • @DracoVrilEnergy
    @DracoVrilEnergy 12 วันที่ผ่านมา +1

    Viktor adok egy esélyt, hogy még egyszer fényképet csináljunk.
    Üdv Nagyszénásról

  • @CAESAREAT
    @CAESAREAT 13 วันที่ผ่านมา +20

    👍👍👌👌

  • @lajosnenovak6082
    @lajosnenovak6082 12 วันที่ผ่านมา

    👏👏👏

  • @flandorfferpeter7504
    @flandorfferpeter7504 13 วันที่ผ่านมา +4

    És mi van/lesz Romániában?

    • @roberto1279
      @roberto1279 12 วันที่ผ่านมา +1

      Jó kérdés!

    • @juditvarro9830
      @juditvarro9830 12 วันที่ผ่านมา

      Új választás. Azután, ha az sem tetszik az uniós elitnek, akkor újra eltörlik az eredményeket. Látjuk, hogy működnek. Ott volt Grúzia esete. Ők is látják, hogy mi van az EU-ban és úgy döntöttek, hogy amíg nem lesz változás, addig nem akarnak csatlakozni. Lemondtak a zsarolásra használható pénzekről is. Láttuk, hogy ezek után ott is Majdant akartak a baloldallal megcsináltatni.

    • @erikamender3823
      @erikamender3823 12 วันที่ผ่านมา

      ​@@juditvarro9830ön politikus?

    • @bezen61
      @bezen61 11 วันที่ผ่านมา

      Mivan romániában?
      Internacionalista bolsevik puccs!
      Fő próba a német választások eredményére!
      Ha netán nekik "brüsszeli elit" nemtetszően szavaznak a germánok akkor tudják hogy hogyan blokkolják a változást akarókat!

  • @brandeszter
    @brandeszter 11 วันที่ผ่านมา

    A patriota vezetőket egy intelligens ember könnyen felismeri: logikus érvek, konstruktív megoldási javaslatok, bátorság, következetesség, hazaszeretet jellemzik őket ❤ Kitartóan ellenállnak a külső(EU) és belső(balzöld proEU) támadásoknak, mert ők tényleg JOBBAN TUDJÁK ❤

  • @laszlotakacs6678
    @laszlotakacs6678 10 วันที่ผ่านมา

    Valaki össze hozna a politikóval hogy névtelenül ,a kifizetett elit hírmondója lehessek😂🤓

  • @evamolnar8490
    @evamolnar8490 12 วันที่ผ่านมา

    25 éve ki volt az az euópai politikai vezető, aki tiltakozott a karantén miatt és találkozott is az akkori osztrák kancellárral???....😅

  • @MyAsthar
    @MyAsthar 13 วันที่ผ่านมา +4

    Nem Ne hammer-ne ejtjük ki helyesen, hanem NÉhammer-nek! Sorry!

  • @zsuzsabognar1162
    @zsuzsabognar1162 13 วันที่ผ่านมา +13

    Hiába, le kell váltani a népet mhol.

  • @whitewolf7507
    @whitewolf7507 13 วันที่ผ่านมา +5

    Ha az osztrák szabadság párt kormányt tud alakítani akkor brüsszel elindítja Magyarország ellen a 7-es 8-as és 9-es cikk szerinti eljárást valamint arra kéri hazánkat hogy vonja vissza a gyermekvédelmi törvényt és 15 db különleges titkos mérföldkő kerítésének kislakatját kell levernie.

    • @gbuvg6675
      @gbuvg6675 13 วันที่ผ่านมา +9

      Indítson, mire megy vele? Eddig nem mentek ezutan végképp nem fognak, mert erősebb a pozíciónk

  • @laszlotakacs6678
    @laszlotakacs6678 10 วันที่ผ่านมา

    Mondjam még,tovàbb is volt🙄Strache ,bedőlt az úkràn kedves hölgynek😝19 ben vége lett volna a történetnek,ha a leszből,van?🤷ma nincs,de van esély ,hogy lesz🤣agarakkal hàtrébb,☺️

    • @laszlotakacs6678
      @laszlotakacs6678 10 วันที่ผ่านมา

      Pocsàljuk a köoljat🤔meg az atomot🤷micsoda luxus ez😆mikózben sziliciumban kimondjàk az igazat😅

  • @thebringoo5087
    @thebringoo5087 13 วันที่ผ่านมา +19

    Azért nem aggódik a politico, ami most folyik. Nem szélsőjobboldaliak már a patrióták?

  • @evaszabo1522
    @evaszabo1522 11 วันที่ผ่านมา

    Ledolt ? 😂😂😂

  • @annabohacek6820
    @annabohacek6820 12 วันที่ผ่านมา

    Nincs elképesztő fordulat, mert a magánbankrendszer tulajdonában a javak nagyobb része.Van miből finanszíroznia médiát.
    Az együttműködés az ökológiai gazdaság bevezetésében szükségszerű, mert átléptük a másfél fokot és Los Angeles sorsára jutunk, ha nem tesszük.

    • @evamolnar8490
      @evamolnar8490 12 วันที่ผ่านมา +1

      Ezt a világ melyik része gondolja így? LA-ban rengeteg hiba és mulasztás okozta ezt a rendkívüli csapást, nem a másfél fok!

    • @bezen61
      @bezen61 11 วันที่ผ่านมา

      Kis naív! Gondolod hogy ez a porszemnyi emberiség megtudja változtatni a kozmikus változások következményeit?😂😂😂

  • @RiverWorksCo
    @RiverWorksCo 12 วันที่ผ่านมา

    És ha ez megtörténik Amerika (Trump) is mellénk áll.

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 12 วันที่ผ่านมา

      Aha. Orbán egyik kezét Trump, a másikat Putyin fogja majd?

    • @vfefee
      @vfefee 12 วันที่ผ่านมา

      ​@@istvansebestyen5016 Putyin nem a szovetsegesunk, hiaba is akarod bemagyarazni!

  • @nasinszkydezso4511
    @nasinszkydezso4511 13 วันที่ผ่านมา +2

    Gyünnek szépen vissza sompolyognak
    Nade 100 évvel ezelőtt is ugyanígy kezdődött
    Mi szóltunk.........

  • @laszlotakacs6678
    @laszlotakacs6678 10 วันที่ผ่านมา

    Tesó😆pont véletlenül,akkor kaptunk esélyt ,amikor vàlasztàs volt😄,te erre nagy tudàsú emlékszel!😁szado,mazeiste🫶😱😀

  • @MrTito1968
    @MrTito1968 12 วันที่ผ่านมา +1

    👽😎 témáktòl független egy érzelmi hangsúlyal beszélni vicces..mint egy gép..

  • @ÉvaJónás-q1s
    @ÉvaJónás-q1s 11 วันที่ผ่านมา

    Melyik tűz falatok

  • @gabegaram6047
    @gabegaram6047 12 วันที่ผ่านมา

    Az osztrák is egyre hülyébb lett! Úgy nézz ki elkopott a lopott arany a tavak mélyéről !

  • @boborjanpandacsoki5239
    @boborjanpandacsoki5239 12 วันที่ผ่านมา +1

    orosz lyukból orosz szél fúj

    • @vfefee
      @vfefee 12 วันที่ผ่านมา +1

      Hohol lyukbol hohol szel fuj.

  • @erzsebetszokoly933
    @erzsebetszokoly933 13 วันที่ผ่านมา +17

    IGAZ A MONDÁS ,HOGY KI MINT ÉL ,ÚGY ITÉL ,EZ TELJESEN FREDI A VALÓSÁGOT ,A KÁRTÉKONY KOMCSI-LIBSIKNÉL . LOPNAK HAZUDNAK ,ROMBOLNAK!!!

    • @erikamender3823
      @erikamender3823 12 วันที่ผ่านมา

      Valós önkritika magadról...
      Tudod.. a tükörben saját magad látod...

  • @danielborsai5584
    @danielborsai5584 12 วันที่ผ่านมา +3

    Ébrednek végre a nemzetek!! 😃

  • @alexbajko2734
    @alexbajko2734 11 วันที่ผ่านมา +1

    Kickl nagyobb bajt hoz Ausztriában, mint ti gondolnátok.

  • @animasolaperegrinus7388
    @animasolaperegrinus7388 13 วันที่ผ่านมา +5

    th-cam.com/play/PL-roxiIyPAK5b27rjCZwd8VPVcwypLFCc.html

    • @gbuvg6675
      @gbuvg6675 13 วันที่ผ่านมา

      Ez mi?

    • @animasolaperegrinus7388
      @animasolaperegrinus7388 13 วันที่ผ่านมา

      @@gbuvg6675 nézd meg és megtudod az igazságot!!!

  • @laszlozold9539
    @laszlozold9539 12 วันที่ผ่านมา

    Miért hazudsz?

    • @vfefee
      @vfefee 12 วันที่ผ่านมา

      Ki?

  • @71jakita99
    @71jakita99 13 วันที่ผ่านมา +28

    A "patrióta " szerintem nem azt jelenti, hogy szétlopja az országot !

    • @TamasKiss-yk4st
      @TamasKiss-yk4st 13 วันที่ผ่านมา +2

      Az intelligencia meg nem azt jelenti, hogy minden állítást utána nézés/bizonyíték nélkül besz*psz..

    • @mariazercinelovas490
      @mariazercinelovas490 13 วันที่ผ่านมา +19

      Használd a fejed és tájékozódj,megéri!

    • @istvanpellus281
      @istvanpellus281 13 วันที่ผ่านมา +6

      @@mariazercinelovas490 Azért én kíváncsi lennék, a teljes igazságra. A politikusok vagyonosodási ügyeikbe.

    • @AlexSmith-no9he
      @AlexSmith-no9he 13 วันที่ผ่านมา +10

      Hagyd már ezt a dumát, ki mint él úgy ítél.

    • @sandorriza5202
      @sandorriza5202 13 วันที่ผ่านมา +1

      Szerintem jobb , ha hallgatsz. A ti oldalatokon nem tudtok lopás nélkül élni . Azért is hisztizik az egész baloldal, hogy nem sikerül újra helyzetbe kerülni .

  • @annam4313
    @annam4313 9 วันที่ผ่านมา

    Koszonom

  • @ÉvaJónás-q1s
    @ÉvaJónás-q1s 11 วันที่ผ่านมา

    Melyik tűz falatok