Jó kis film a gyönyörű Sajóról! Rendeztek a Berentei szakaszon is vadvízi versenyt, az erőműnél a hideg ági bukógátnál a kétezres évek közepén. Talán három egymást követő évben ha jól emlékszem. Lemezlovas bömböltette a zenét és közvetítette az eseményeket, kilométerekre elhallatszott. Úgy olvastam még Gönc Árpádnak az unokája is ott volt. Az egyik versenyző beborult és beverte a fejét egy kőbe, mentőhelikopter jött érte de már nem tudták megmenteni. Többet nem jöttek oda versenyezni.
Nagyon köszönöm a visszajelzést és a kiegészítő infókat! Mindig nagy kérdés bennem, mennyire lenne jó ha aktívabb élet lenne a folyón, mert azért tetszik hogy megmaradt ennyire szabályozatlannak, ugyanakkor megérdemelné a figyelmet szépségénél fogva. Göncz Gáspár egyébként személyes jó ismerősöm, az egyik legnagyobb szaktekintély nemzetközi szinten is a vadvízi túravezetőket képzők között (plusz alpinizmusban, lavinaismeretben és freeride síben is), és egy nagyon kellemes karakter, érdemes vele sok időt tölteni, ha van rá lehetősége az embernek.
Helló! Köszi a videót, informatív és egyben szórakoztató volt! Én tegnap Sajópüspökitől Sajókazáig mentem. Sajókazánál a híd alatt tudtam kievickélni, de nem volt egyszerű. ÉS persze onnan a 26-os útig egy bő kilométeres séta a kb 20 kilós léghajós cuccal a hátamon, hogy visszaérjek a kiindulópontig egy busszal. (Sajókazáról hétköznap 17 óra után már nem megy busz a főút felé, lol). Na szóval az lenne a kérdésem, hogy ha legközelebb bevállalom Kazincbarcikáig a távot, akkor szted van-e kényelmesebb kiszálló valahol azon a környéken, a város mellett? Később nem találtatok-e vmi könnyebben megközelíthető, sekélyebb, kevésbé sodrás mentes partszakaszt? Szerintem ezért sem felkapott vizitúra útvonal ez a Sajó... Nem lehet normálisan kikecmeregni belőle semmelyik település környékén. :( Üdv!
Szia, gratula, hogy egyedül nekivágtál! Érdemes Barcikáig leevezni, a Borsodchem magasságában több helyen is könnyebben ki tudsz szállni, és a busztól sem leszel nagyon messze. Igazából onnan lejjebb egyre többször válik könnyűvé a kiszállás, mikor a part menti településeken evezel át, de azért ellenőrizd előre, mert így is van hogy hosszú kilométereken át nincs lehetőség, csak magas partszakaszok. Alsózsolcától pedig ismét igaz, hogy településektől távolabb haladsz, így azt a Tiszáig érdemes külön napra rakni, Tiszaújvárostól viszont ismét jó a tömegközlekedés, így az jó végcél. Jó evezést, ha ismét ráveszed magad!
@@kivultagasabb Köszönöm szépen a tippeket és az információt! Hasznosítani fogom őket. Egyetlen negatívum, hogy sajnos sok a szemét a parton, mindenféle fennakadt cuccok tarkítják a fákat, bokrokat. A műanyag székektől, vödröktől a rongyszőnyegig minden van. Az egyik ágon egy ridikül lógott, mintha felakasztotta volna oda vki. :D Persze a táj nagyon szép, háttérben a hegyvonulatokkal. Izgalmas kis túra volt, néha kellett szlalomozni rendesen, de ha időben rákészül az ember, akkor könnyen kikerülhetők a torlaszok. A videóban láthatónál szerintem jóval nagyobb volt a sodrás tegnap és alacsonyabb volt a vízállás is. A visszafelé evezés teljesen esélytelen volt, max erőbedobás mellett is csak az egy helyben topogásra futotta. :) Biztos hogy visszatérek még ide, de már Barcikai érkezéssel. Üdv és jó túrákat!
@@denesszabo8508 Örülök, ha hasznodra válnak az infók! A szemét sajnos az összes általam ismert folyón probléma, van is erről egy bejegyzésem, de sajnos nem érdekli a társadalmat, mivel nem szembesülnek vele (van is erről is egy bejegyzésem, de a lőtéri kutyát nem érdekelte :\ ). Az általam ismert természetjárók, legyen az vízen, vagy földön persze mind figyelnek rá, tesznek ellene, de sajnos kisebbséget képviselünk ezzel, így eléggé szélmalomharc.
Sziasztok. Élveztem a videó minden percét, köszönöm. Kérdésem a következő, mennyi idő volt a megtett távolság, ill voltak-e esetleg neccesebb szakaszok? Jövő nyárra tervezek egy párnapos vízitúrát csónakkal Sajópüspöki-Tisza tó. A tervezésben sokat segítene egy két infó, és jótanács egy kezdő vizisportolónak.
Én köszönöm, hogy megnézted! Természetesen szívesen segítek infóval. Mi 3 nem egymás követő nap alatt tettük meg túrát, először Püspökitől Kazincbarcikáig, ez nagyságrendileg 36 km, a következő szakasz Alsózsolcáig tartott, szinten 35km körül, és végül innen Tiszaújvárosig eveztünk le, a torkolattól folyásirányban lefelé a Tiszán még kb 6 km-t eveztünk a le a Tisza-sziget kikötőig, ahol kemping is van. Menet közben nagyon sok helyen ki tudsz szállni, szinte bárhol kempingezhetsz, bár személy szerint én ilyenkor szívesebben állok meg települések között sem mint közvetlen a településnél. Szerintem 3 nap alatt ez kényelmes, mi 8-9 körül indultunk, és 16 óra körül álltunk meg, jellemzően ebben 2 rövid és egy hosszabb ebédszünet is benne volt. Ha komoly sportértéket adnál neki, akkor 2 nap alatt is hozható napi 60+kmrel, de mi élvezni akartuk a tájat, volt hogy meghajtottuk rendesen, mert a folyó partner benne, de alapvetően a 3 nap a kényelmes. Ugyanígy Tiszaújvárostól lefelé 1 nap alatt is hozható a Tisza-tó, Poroszló onnan 58 km, de két nap alatt pláne kényelmes, szóval rajtad áll, hogy 3 nap alatt letolod, vagy 5 nap alatt kényelmesbe. Fontos, hogy ne menj egyedül, mert bár nem veszélyes folyó, de azért gyakran előfordul, hogy a fő sodrást teljesen eltorlaszolja egy fa, amire rátol a víz, szóval eléggé észnél kell lenni és időben előre elkerülni az ilyen szitukat. Esetleg írj rám majd mielőtt mész, sőt lehet szervezünk is majd kis létszámos túrát, páran összeállunk és hagy szóljon.
Mégegyszer nagyom köszönöm a mindent kimerítő és gyors válaszodat. Semmi képen nem gondolkodom sebességi rekord döntésben, nyugodt természet imádó és csodáló ember vagyok, aki régebben sokat barangolt a sajó partján, úgyhogy csak "csorognék". Hogyha nem teher a számodra lesz még pár kérdésem a közeljövőben, első vízi túrám lesz így egyenlőre számomra van pár bizonytalan tényező. A felszerelés kiválasztása súly, praktikum, és kényelem szempontjából, és természetesen az árak is . Itthoni tartózkodásom sajnos korlátozott, ezért is kell ennyire előre terveznem, nyári szabadság, stb... Viszont jó szívvel vettem az invitálást egy közös túrára, tudom, hogy rengeteget tanulhatnék tőled, tőletek. Remélem megmarad a kapcsolat és talán egyszer személyesen is találkozunk. További sok sikert. Üdv: Szabolcs
@@panzergrey6264 Kedves Szabolcs, írj egy emailt nekem a laszlo@lightandmagicphoto.hu -ra, így meg lesz a kontaktom. Segítek mindenben, nem kerül semmibe. Természetesen itt is tudsz üzenni, kapok róla értesítést. Lesz még ilyen videóm Bodrogról, Hernádról biztosan, és rendszeresen viszek túrákat, szóval lehet csatlakozni, de ha egyedül mennél, akkor is támogatlak minden infóval ami rendelkezésemre áll. Üdv, László
Szia, nagyon vízállásfüggő, de az átlag mélység 1,5m körül lehet. Ilyen aszályos időben, mint a mi most van, az alsóbb szakaszokon jó ha térdig ér, sok helyen átemelős, de mellé erős sodrás van, simán bele lehet fulladni, még le is tud venni a lábadról. Szóval nem érdemes alábecsülni. Máshol meg teljesen nyugodt, szóval igen szeszélyes folyó.
Jó kis film a gyönyörű Sajóról! Rendeztek a Berentei szakaszon is vadvízi versenyt, az erőműnél a hideg ági bukógátnál a kétezres évek közepén. Talán három egymást követő évben ha jól emlékszem. Lemezlovas bömböltette a zenét és közvetítette az eseményeket, kilométerekre elhallatszott. Úgy olvastam még Gönc Árpádnak az unokája is ott volt. Az egyik versenyző beborult és beverte a fejét egy kőbe, mentőhelikopter jött érte de már nem tudták megmenteni. Többet nem jöttek oda versenyezni.
Nagyon köszönöm a visszajelzést és a kiegészítő infókat! Mindig nagy kérdés bennem, mennyire lenne jó ha aktívabb élet lenne a folyón, mert azért tetszik hogy megmaradt ennyire szabályozatlannak, ugyanakkor megérdemelné a figyelmet szépségénél fogva. Göncz Gáspár egyébként személyes jó ismerősöm, az egyik legnagyobb szaktekintély nemzetközi szinten is a vadvízi túravezetőket képzők között (plusz alpinizmusban, lavinaismeretben és freeride síben is), és egy nagyon kellemes karakter, érdemes vele sok időt tölteni, ha van rá lehetősége az embernek.
Helló! Köszi a videót, informatív és egyben szórakoztató volt! Én tegnap Sajópüspökitől Sajókazáig mentem. Sajókazánál a híd alatt tudtam kievickélni, de nem volt egyszerű. ÉS persze onnan a 26-os útig egy bő kilométeres séta a kb 20 kilós léghajós cuccal a hátamon, hogy visszaérjek a kiindulópontig egy busszal. (Sajókazáról hétköznap 17 óra után már nem megy busz a főút felé, lol). Na szóval az lenne a kérdésem, hogy ha legközelebb bevállalom Kazincbarcikáig a távot, akkor szted van-e kényelmesebb kiszálló valahol azon a környéken, a város mellett? Később nem találtatok-e vmi könnyebben megközelíthető, sekélyebb, kevésbé sodrás mentes partszakaszt? Szerintem ezért sem felkapott vizitúra útvonal ez a Sajó... Nem lehet normálisan kikecmeregni belőle semmelyik település környékén. :( Üdv!
Szia, gratula, hogy egyedül nekivágtál! Érdemes Barcikáig leevezni, a Borsodchem magasságában több helyen is könnyebben ki tudsz szállni, és a busztól sem leszel nagyon messze. Igazából onnan lejjebb egyre többször válik könnyűvé a kiszállás, mikor a part menti településeken evezel át, de azért ellenőrizd előre, mert így is van hogy hosszú kilométereken át nincs lehetőség, csak magas partszakaszok. Alsózsolcától pedig ismét igaz, hogy településektől távolabb haladsz, így azt a Tiszáig érdemes külön napra rakni, Tiszaújvárostól viszont ismét jó a tömegközlekedés, így az jó végcél. Jó evezést, ha ismét ráveszed magad!
@@kivultagasabb Köszönöm szépen a tippeket és az információt! Hasznosítani fogom őket.
Egyetlen negatívum, hogy sajnos sok a szemét a parton, mindenféle fennakadt cuccok tarkítják a fákat, bokrokat. A műanyag székektől, vödröktől a rongyszőnyegig minden van. Az egyik ágon egy ridikül lógott, mintha felakasztotta volna oda vki. :D Persze a táj nagyon szép, háttérben a hegyvonulatokkal. Izgalmas kis túra volt, néha kellett szlalomozni rendesen, de ha időben rákészül az ember, akkor könnyen kikerülhetők a torlaszok. A videóban láthatónál szerintem jóval nagyobb volt a sodrás tegnap és alacsonyabb volt a vízállás is. A visszafelé evezés teljesen esélytelen volt, max erőbedobás mellett is csak az egy helyben topogásra futotta. :) Biztos hogy visszatérek még ide, de már Barcikai érkezéssel. Üdv és jó túrákat!
@@denesszabo8508 Örülök, ha hasznodra válnak az infók! A szemét sajnos az összes általam ismert folyón probléma, van is erről egy bejegyzésem, de sajnos nem érdekli a társadalmat, mivel nem szembesülnek vele (van is erről is egy bejegyzésem, de a lőtéri kutyát nem érdekelte :\ ). Az általam ismert természetjárók, legyen az vízen, vagy földön persze mind figyelnek rá, tesznek ellene, de sajnos kisebbséget képviselünk ezzel, így eléggé szélmalomharc.
Sziasztok. Élveztem a videó minden percét, köszönöm. Kérdésem a következő, mennyi idő volt a megtett távolság, ill voltak-e esetleg neccesebb szakaszok? Jövő nyárra tervezek egy párnapos vízitúrát csónakkal Sajópüspöki-Tisza tó. A tervezésben sokat segítene egy két infó, és jótanács egy kezdő vizisportolónak.
Én köszönöm, hogy megnézted! Természetesen szívesen segítek infóval. Mi 3 nem egymás követő nap alatt tettük meg túrát, először Püspökitől Kazincbarcikáig, ez nagyságrendileg 36 km, a következő szakasz Alsózsolcáig tartott, szinten 35km körül, és végül innen Tiszaújvárosig eveztünk le, a torkolattól folyásirányban lefelé a Tiszán még kb 6 km-t eveztünk a le a Tisza-sziget kikötőig, ahol kemping is van. Menet közben nagyon sok helyen ki tudsz szállni, szinte bárhol kempingezhetsz, bár személy szerint én ilyenkor szívesebben állok meg települések között sem mint közvetlen a településnél. Szerintem 3 nap alatt ez kényelmes, mi 8-9 körül indultunk, és 16 óra körül álltunk meg, jellemzően ebben 2 rövid és egy hosszabb ebédszünet is benne volt. Ha komoly sportértéket adnál neki, akkor 2 nap alatt is hozható napi 60+kmrel, de mi élvezni akartuk a tájat, volt hogy meghajtottuk rendesen, mert a folyó partner benne, de alapvetően a 3 nap a kényelmes. Ugyanígy Tiszaújvárostól lefelé 1 nap alatt is hozható a Tisza-tó, Poroszló onnan 58 km, de két nap alatt pláne kényelmes, szóval rajtad áll, hogy 3 nap alatt letolod, vagy 5 nap alatt kényelmesbe. Fontos, hogy ne menj egyedül, mert bár nem veszélyes folyó, de azért gyakran előfordul, hogy a fő sodrást teljesen eltorlaszolja egy fa, amire rátol a víz, szóval eléggé észnél kell lenni és időben előre elkerülni az ilyen szitukat. Esetleg írj rám majd mielőtt mész, sőt lehet szervezünk is majd kis létszámos túrát, páran összeállunk és hagy szóljon.
Mégegyszer nagyom köszönöm a mindent kimerítő és gyors válaszodat. Semmi képen nem gondolkodom sebességi rekord döntésben, nyugodt természet imádó és csodáló ember vagyok, aki régebben sokat barangolt a sajó partján, úgyhogy csak "csorognék". Hogyha nem teher a számodra lesz még pár kérdésem a közeljövőben, első vízi túrám lesz így egyenlőre számomra van pár bizonytalan tényező. A felszerelés kiválasztása súly, praktikum, és kényelem szempontjából, és természetesen az árak is . Itthoni tartózkodásom sajnos korlátozott, ezért is kell ennyire előre terveznem, nyári szabadság, stb... Viszont jó szívvel vettem az invitálást egy közös túrára, tudom, hogy rengeteget tanulhatnék tőled, tőletek. Remélem megmarad a kapcsolat és talán egyszer személyesen is találkozunk. További sok sikert. Üdv: Szabolcs
@@panzergrey6264 Kedves Szabolcs, írj egy emailt nekem a laszlo@lightandmagicphoto.hu -ra, így meg lesz a kontaktom. Segítek mindenben, nem kerül semmibe. Természetesen itt is tudsz üzenni, kapok róla értesítést. Lesz még ilyen videóm Bodrogról, Hernádról biztosan, és rendszeresen viszek túrákat, szóval lehet csatlakozni, de ha egyedül mennél, akkor is támogatlak minden infóval ami rendelkezésemre áll. Üdv,
László
Milyen mély a Sajó? Hallom ,h leért néha a lapát.