Igazából azt nem értem, hogy ha már szürkeimportban vitték be, miért nem brit, ciprusi vagy ausztrál kereskedőknél vették? Ott is voltak Mercik és azok alapból jobb kormányosak voltak.
Csak azt mond el miért veszed ezeket ennyire a szívedre? Kit érdekel ki szerinte a puhapöcs? Semmit nem számít a véleménye. De végülis legalább volt egy okod kimenni motorozni
Azért egy ilyenért azt mondani a másikra, hogy puhapöcs már neharagudj... Nem feltétlenül vette a szívére, hanem kicsit helyre rakta a gondolatokat és nem csak magáért állt ki, hanem ember társaiért is. A speedzoneos csávó egyáltalán, hogy mondhat ilyet elég meggondolatlan volt ráadásul etikátlan is. Én is felszólaltam volna.
Magyarországon az autók átlagéletkora 15,8 év a legfrissebb, 2024-es felmérések szerint. És ezt felhúzzák a céges autók,mert azok nyilván újabbak. Mi oldtimer verdákkal közlekedünk, annyira jól élünk! :)
Figyú! Megnéztem a Speedzone videót is. A véleményem az, hogy Csík Zsolt végig dicsérte a Mercédeszt és elmondta, hogy a Japánok is nagyon szeretik a Merdzsót. A problémátok egymással az lehet, hogy Csík Zsolt is élt Japánban, csakhogy Ő legalább 35-40 éve, még gyerekként. Lehet véleménye Japánról, meg az Japán autósokról, mert nagyon jó szakértő. Nyílvánvalóan Te sokkal jobban ismered a jelenlegi helyzetet. Szerintem béküljetek ki egy virtuális sör mellett.
Tulspilazod, ez nem szemelyes, csak nem kene 40 eves sztorit 2024-ben eloadni azert, mert o nagyon okos. Itt szepen le kell nyelni a bekat, hulyeseget magyarazott es altalanositott, amire ez a video egy valasz. Ennyi.
A Speedzone egy kőkemény üzleti vállalkozás lett! A videóik nagy része már showbiznisz :) jegyében készülnek. Fél igazságokat kiegészítenek a saját stílusukkal, véleményükkel stb.. A nép meg eszi mind kacsa a nokedlit. Csikós élt japánban gyerekkorában ezért Ő nagy magabiztossággal beszél Japánról. Pista meg már volt minden, vezetett már mindent és járt is mindenütt, ezért ő is mindenről magabiztosan beszél, sőt Ő már kihírdeti az igét! Ő Dodornál futott bele egy hasonló pofonba! :) Na most a Csík járt hasonlóan!
Aki a pofonba belefutott barátom, az nem én voltam. És a Dodornak én adtam helyet, nem ő hívott el magához. Mindenkinek kijár a saját 3 perce. Sokra is ment vele. Aztán sajnálom, hogy nem üldögélem végig az életem, hanem élem. A te dolgod, hogy te mit csinálsz vele
@@BaloBArna W126-os Merci ilyen szempontok alapján mindenképp mint egy mostani EQS,lehet róla néhány videót találni ami akár bizonyíték képpen szolgálhat és ez nem nosztalágia vagy hit kérdése.
Ez valóban igaz lehet, de ezeket már max 10 évre/200 ezer km-re gyártják, nem úgy mint régen. Japánban pedig az emberek, ahogy a videóban is el hangzott, max 10 éves kocsit vezetnek (legtöbben). Szóval nekik tökmindegy, hogy milyen a minőség ha csak 3-4 évig használják. Valamint jobban is vigyáznak rá mint mi, magyarok.
Ahogy észrevettem imádják az emberek Japánt agyonmisztifikálni 😂 Persze, csomó minden tök más, de a Japánok sem földönkívüliek akik ilyen hülyeségekkel foglalkoznának 😅
Nézek elég sok Japán/Japánban élő autós videóst és ezt nem nagyon tartom igaznak, hogy 10 évnél idősebb autók nem nagyon vannak. Rengeteg "régi" Nissan S13/14/15 ; Mazda RX7 fc/fd ; Nissan R32/33/34 skyline ; Mitsubishi Evo 5-X-et látok. Egy péntek vagy Szombat este elmehetnél Yokohama Daikoku futo parkolóba. Ott van sok ilyen "régi" JDM masina amiért mindenki csak álmodozik. Erről egy motovlogot nagyon meglesnék. ❤
Én is Noriyaro/SAMMIT/Dino DC-n élek de az egy külön kultúra, és csak ez a réteg tartja ott még életben ezeket az autókat. Abban megegyezhetünk, hogy rengeteg van az említettekből az utcán a hazai folottához képest. (Mondjuk én is beszartam amikor a helyi gyűjtő szembe jött velem a fekete HKS R32-vel pár hete.)
Jo, hogy ezt igy leirtad. Ebbol is latszik, hogy bar birom Zsirost, de nem egy autos ember. Sok fogalma nincs az autos kulturarol, akar Japanban akar azon kivul. Peace!
Én átlag autókról beszélek ember, nem pedig amik a gyűjtőknél a garázsban lapul, és hétvégente egyszer kigurulnak vele daikokura, ahol régen egyébként készítettem videót. Itt az utcán hány öreg szart láttál ebben a videóban??? Ja?
Szevasz Zsíros. Nem szeretnék tiszteletlen lenni, de viszont az a tény igaz hogy a bal kar lehet barnább. Én furgon sofőr vagyok és havi 20 ezer kilométert vezetek. E miatt a bal karomat sokkal többet süti a nap.
Gyerekek, nem kell erre ennyire ráfeszülni, ahogy néhány kommentelő teszi. Sok éve nézek Zsírost és Speedzone-t is, szerintem nem volt abban rosszindulat, csak egy régi infó lehetett olyan japántól talán, akinek a véleménye valójában nem is jellemző a japánok összességére, csak esetleg egy szűkebb körre és ez hangzatos volt. Nálunk is vannak, akik néhány emberből kiindulva általánosítanak egy egész ország népére, mert nekik az a világuk, de így működik az ember, ez a kognitív torzítás. Persze, az más tészta, hogy utánajárhatott volna alaposabban, tényleg így van-e, de az hibázik, aki dolgozik ugyebár :) Egyébként nem 99%-ot, hanem 90%-ot mondott, ami így is sok, de nekem nem úgy jött le, hogy szerinte puhapöcsök a jobbkormányos Mercit vásárló japánok, hanem szerintük. Köszi Zsíros, hogy megmutattad mi újság ebben a témában. Német prémiumokból én inkább BMW felé hajlok, volt is 5-ös BMW-m évekig és kicsit tartottam is tőle eleinte, mert itthon eléggé tipikusnak látom azt a véleményt, hogy a BMW-ket folyamatosan szervízbe kell hordani. Pedig a megbízhatósági statisztikákban jó helyen szerepel a BMW márka, de ott nyilván nem a 10-20 éves példányokat nézik, amiknek sok tulajuk volt :) Lehet nekem volt szerencsém, de elégedett voltam vele. Azon meg nincs semmi csodálkozni való, ha egy idősebb BMW vagy akár Merci szervízigényesebb, mint pl. egy Suzuki Swift, hiszen több a meghibásodási lehetőség is a több alkatrész miatt és az ereje is nagyobb, ami azt hozza magával, hogy emiatt sok alkatrésze is komolyabb, drágább, mint egy szaladgálós autónak. Némelyikben majdnem versenytechnika van.
36 éves belpiacos japánnal jár a család. (Mitsubishi) Jön,megy...intézkedik...alkatrész kb nincs hozzá...egyelőre nem is kell...de bárhova el merünk vele indulni az tuti.
Szia! Nekem nem kell bizonyítanod semmit,te így vagy jó ahogy vagy! Nem változtál semmit emberileg amióta követlek! Nem mindenben gondolom azt amit te,de ezért szeretem a csatornádat,őszinte vagy! A Speedzone nem rossz csatorna,egy a baj velük túl nyersen őszinték! A műsorvezető meg a Csikós volt.Impexes sarj. Nagy lexikális tudással,rém nagy tapasztalattal,de át tud esni a ló túloldalára! Ettől függetlenül nem rossz műsorvezető! Szinte biztos vagyok benne,hogy nem gonoszságból írta,inkább általánosított!
@@TökMindegy1 Elég gáz ez a sztálinista ex-kgbés putkány által finanszírozott jobb oldal , ha a helyesírást nem is de legalább tudják, hogy amerikai sátán, NATO, Brüsszel, lipsi 🤦🤦🤦
"Nem mindig egyezik a vélemény, de mire méregettek kérdem én?" Ezek annyira el vannak ajulva maguktol, ha neha kiszabadulnak otthonrol egy par napra. El se tudjak kepzelni milyen mas kulturaban elni. Csak siman irigyek.
Itt lehet igazán látni, hogy csak azért, mert már a kereskedelmi tévé szintjén a könyökünkön jön ki valami TH-cam influenszer műsora, attól az még semmivel sem okosabb. Sőt az esetek nagy részében hülyébbek az influenszerek az átlag embernél és fogalmuk sincs miről beszélnek. A Speedzone is beleesett ebbe a csapdába, ami hatalmas nagy kár. Én is beágyazott fejlesztőmérnök vagyok az autóiparban és sokszor nem tudom abbahagyni a röhögést, amikor meghallom hogy a Horváth András, meg a Speedzone, meg a Draskovits Andris meg a többi hülye miket hord össze egyes technológiákról, amiket a munkahelyemen fejlesztünk. :D
Azért a Speedzone-osoktól olyan sok hülyeséget nem hallasz, és ők legalább igyekeznek valós infókat terjeszteni (ebben az esetben nem sikerült ez igaz). Ezek a fiúk nem influenszerek, hanem valódi autós újságírók, sokkal több tudással bírnak az autókról, mint te vagy én. Persze lehet, hogy a mikrokontrollerekről és a kapcsolódó perifériákról te többet tudsz, de a történelem, a nagy kép az ő fejükben sokkal átfogóbb, mint egy átlag nézőnek. Az pedig külön fájdalmas, hogy handrásokhoz és draskovitsokhoz hasonlítod őket, ez mutatja, hogy neked pedig ebben a témában felszínes a tudásod...
beszélsz össze-vissza minden emeletes ökörséget áruld már el mi az hogy autós újságíró? talán van ilyen Okj-s képzés hogy autós újságíró leszek?😂 nem kisapám ezek önjelölt észosztó senkik akik szakmájukat nézve általában tökéletesen laikusok az autógyártás területén na ennyire vegyed őket komolyan 😉
@@tamasschneider5285 igazad van, autós újságírók és profik. De más témákban gyakran tévednek, de ugyanolyan magabiztossággal közlik mint az autós témát.
@@tamasschneider5285 Dehogyis nem. Mindenki, aki VELETEK ELLENTÉTBEN ebben az iparban dolgozik, tudja, hogy a Speedzone egy idióta down-kóros banda, aki megjátssza a szakértőt, pont mint minden influenszer és csak azért véditek, mert nektek tetszenek, ennyi. Agymosottak vagytok, akik semmit nem képesek unbiased értékelni. Másrészről meg nem hiszem, hogy egy magadfajtának kell bizonygatnom a szakmai tudásomat. Azért maradjunk annyiban, hogy látatlanban ítélkezel felettem, míg a Speedzone minden szarját kiteregeti, hiszen influenszer, ezért velük kapcsolatban lehetetlen látatlanban véleményt formálni. Az ilyenek mint te meg ez a kamugyerek GP-xy5jr vagy miféle mz-per-x hülyegyerek a társadalom legaljai. Egyáltalán kinek képzelitek magatokat, hogy beszólogattok random? Nem lenne ekkora pofád ha eléd állnék, maradjunk annyiban.
Először azt hittem, hogy Vájling Pistára gondolsz, mert az önteltség igaz rá. Csikós Zsolt nem egy rossz figura, hatalmas tudása. Néha mond 1-2 dolgot, amit eltéveszt, ahogy Göbi is. Meg ugye 40 év távlatából a 40 éves japán kultusza van a fejében. Számomra japánban az ismeretlen 2000 előtti japán autók tetszenek, mert különlegesek. Annyi dolgot lehetne mondani az autós kultúráról japánban, hogy több napig tartana. A Toyota Century pedig legnagyobb luxus autó a japóknak. V12-es motor, mert halk és szinte alig van rezgése.
En ott hagytam abba azt a csatornat, amikor csiklós vmi sportauto bemutatasakor azzal kezdte, hogy a szemuveges benak azzal kezdik, hogy mennyivel megy a gep.. Akkor azt mondtam, ott bassza meg az egeszet ez a bagazs..
@@ridl893 nem mindig minden poén lehet jó. Én úgy vagyok vele, hogy mindenki azt néz amit és akit akar. Mindenkibe bele lehet kötni, hogy ez olyan, ez amolyan ember. Ha valaki valamit eltéveszt, akkor max mosolygok rajta, és nézem tovább. Csak olyan egyszerű földön ragadt ember legyen, aki tudja honnan indult és nem hiszi magát egy nagy császárnak.
Régen a japán autók is jobbak voltak.Kevesebb autó is volt de a minőség más volt.Most azért sokkal több autó van világ szinten a kínaiak is kezdtek exportra is teríteni 10 éve azért Európában csak úgy voltak jelen, hogy be vásárolták magukat a Volvoba.
Ezzel sajnos nem értek egyet!Csikós Zsolt egy autós újságíró aki régi motoros a szakmába!Lentebb Vályi Pistát is köpködték,de ő is szintén!Ha téves infót adott nagyobb erény javítani mint magát a csatornát és az embert fikázni!Főleg úgy esetleg nem tudod ki ő!
A Magyarországon működő autós újságírók egy része azért van megfizetve, hogy a nagyobb európai autómárkákat lejárassa.Meg kell nézni, hogy ezek az "újságírók" milyen márkákat preferálnak most, és ott látszani fog, hogy most éppen ki szponzorálja őket.
De a Zsíros most mondta, hogy a japánok intézték a mercinél hogy legyen jobb kormányos is!! Hát nem figyelsz.... még mindig csak bal kormányost gyártanának. 😂😂😂
Az előző videó alatt említettem a 12 éves BMW X3M-emet, annak 1 tulaja volt. De hála istennek csak futóművet kellett venni, új szíjat a motorhoz és egy fényszóró beállítást. Ez mind volt 680£. Szerintem egy német autó tovább is tart, sokkal inkább tulaj függő.
Kérdés adott: ha én xy területen felkészült és tapasztalt és nagy tudású vagyok. Erre bedobok mellé valami veszedelmes ordas nagy hülyeséget. Az miként relativizálható? Szerintem sehogy és nincs is értelme és baromság is ezen a síkon haladni, mert így viszont nagyon vad sztorik bírnak kikerekedni.
Mondják azok,akik már kiégtek,egy részük már hakknisztár,mások az emlékeikbôl élnek,néha meg az operatőr ugrik be tesztelni,mert azért valami tartalmat is kellene gyártani.Szóval ne szívd mellre,a te videóid még mindig érdekesebbek.
Szia Zsíros! Most egy olyan autós újságíróról van szó, akinek az apa külkeres volt az átkosban. Két évet töltött gyerek korában japánba. Gongolom innen vannak emlékei. Amúgy 30 éve autós újságíró. Az európai év autója díj zsűri tagja. Nem egy kezdő csicska youtuber. De most mellé nyúlt. 40 éve lehet tényleg úgy volt ahogy mondta nem tudom. Köszi a motovlogokat, nagyon élvezem. Kitartást!!!
Nagyon erősen clickbait cím, de gondolom hozza a megtekintést, a célját elérte. Újabban divat lett besértődni valaki általános kijelentésére, nem ez az első ilyen eset. De hogy ebből egy 45 perces videó kijött, az nem semmi. Szerintem ez a téma egy jól megfogalmazott, pár mondatos kommentben kimerült volna, de abból nincsenek botrányvadász megosztások... (Magánvélemény, nem kollektív.)
Csatlakozom az előttem szólóhoz! Te magadnak felelj meg és a jó Istennek! Nagyon gyönyörű helyet mutatsz meg nagyon hálás vagyok értük,mert elvarázsolnak!😍 Ne hergeld fel magad más beszólása miatt,ott a szerető családod és becsülettel megdolgozol mindenért!🤗💖 Ráadásul nagyon szuper videókat csinálsz! Hálásan köszönöm!🙏💖
Csík a régi emlékekre alapoz, azóta nagyot változott minden. Személy szerint én a speedeoneon csak a vasárnapi csíkot nézem már, sajnos esett a színvonal a csatornánál is. Zsíros jól látod a dolgokat... Így tovább, köszi!
Zsíros, kérlek nézd meg mégegyszer azt a videót, mert ebbe most nagyon belefutottál. Egyrészt egy nagyon jó autós/motoros újságírót kritizálsz, aki nem mellesleg éveket élt japánban, ráadásul annyira magadra vetted az az amúgy irónikus félmondatot, hogy puhapöcs, hogy közben nem figyeltél. Csikós Zsolt azt mondja a mercik 90%-a jobbkormányos és nem azt hogy balkormányos. Nyilván nem a legfrissebb és legpontosabb eladási adatokat mondta, de szerintem teljesen lényegtelen. Csípem a tartalmaidat, de autók/motorok terén biztosra veszem, hogy közel sincs olyan tudásanyagod mint Csíknak. Nagyon elferdítetted az elhangzottakat :(
Nekem volt olyan, hogy a bal karom jól leégett nyugati irányban haladva, persze csutkára leengedett ablakkal. Azóta figyelek, és félig felhúzom az ablakot. Magyarországon 15 év körül van az autók átlagéletkora, nem kell csodálkozni, hogy teljesen mások a szempontok. Én is egy 20 éves Suzukival járok. Hogy a most gyártott Suzukik meddig bírják, az a jövő titka.
Ez az egész sztori nekem csak azért furcsa, mert ott van anglia a szomszédba, szintén jobb kormányos. Oda biztos, hogy gyártottak jobbkormányosokat, BMW merci stb. Akkor hogy nem sikerült azokat japánba importálni már az elején?
Szia Zsiros. A Csík aki csinalta a videót Japanban lakott. Valoszinuleg sok évvel ezelött amikor valoszinuleg még ez ugy volt ahogy mondta. Lehet nem naprakész, de kb 30 éve autós újságíró, és nem a levegőbe beszél. Megvédeném a Csikítót, mert amugy kifogastalan szakember és ha most tévedett is, akkor sem szábdékosan , de biztosan nem rosszakaratból.
Benzin temető csatorna foglalkozott azzal, hogy mennyire aprólékosan ábrázoltak autókat. Kedvence egy japán animációs film volt, amiben ki volt hangsúlyozva, hogy a mesében szereplő Audi A4-es is bal kormányos,ami Japánban érték növelő tulajdonság. Amúgy meg Csíkkal én se állnék le autós témában vitatkozni, mert eléggé ért a dolgához.
Igen, de azért a lázitás az megy mindenütt, mind a követő táborokban mind egyes videós csatornákon, a miértjén meg naphosszat lehetne vitázni és csak a gyűlölködés menne ezért tartunk mi magyarok ott ahol.....
@@attilagm Azért pár éve csináltak műsort Japánban és év autja zsűri tag, restaurált autót-motort, újságíró a szakmája. Amkor Zsíros azt állítja róla, hogy nem ért az autókhoz az sokkal nagyobb hülyeség. Zsíros magára vette a puhapöcsöt de Csikós ezt poénból mondta, ha láttad volna 1-2 két szerelős videóját akkor tudnád milyen az amikor igaziból kritizál, időnként magát is.
Ez nem áll össze. Angliának jobbkormányos autókat készítettek. Miért kellett volna külön kérvény a gyáraknak, hogy jobbkormányos legyen pl. egy Mercedes Japán miatt?
Elég sok eltérés van az angol jobb kormány és japán jobb kormányos között. Most csak az apróságok: Mértékegységek mások. Japánban km és km/h, Angliában Miles és mph. Fogyasztás mértékegysége angliában MPG, japánban km/l. Kormánykapcsolók elhelyezése angol autókon ugyanúgy van ahogy az európai autókon, a japán autókon ellentétes oldalon (ablaktörlő bal kéz, irányjelző jobb kéz). Itt most csak az újabb, nem veterán korú autókról van szó, azoknál vegyesfelvágott volt.
Eljárt felettetek az idő😂, Csík nincs képbe a mostani japánról, ez abszolút látszike, neked meg a mostani európáról, mármint részletekben,ez teljesen normális! De a nézetségnek jót tesz mind a kettő oldalon!🎉
Rendesen felkúrt téged a speedzone-os srác ezzel az egy hülyeséggel, amit mondott (amit lehet nem is gondolt komolyan). Úgy érzem komolyan a lelkedbe taposott. Nem nézem a speedzone-t, de annyit tudok, hogy szakmailag nem épp hülyék készítik a videókat, viszont nekik is muszáj részben szórakoztató tartalmat gyártani, mert ha csak száraz szakmai dolgokkal pakolnának tele egy autós videót, akkor ezerből egy ember nézné meg, az meg nem túl jó üzlet. Egy tipp vagy tanács: ne egyetlen hülyeség vagy esetleges rossz poén alapján ítélj meg egy komplett YT csatornát és az ott dolgozókat.
Szerintem direkt megy rá erre a Deszka, hogy kapjon egy válasz videót. Rafkós a srác, de Csikósék nem hiszem, hogy bedőlnek.😂 Mondjuk a komment szekcióban lehet, hogy téma lesz.
Deszka szan, mindegyik sz@r autó amelyik nincs karbantartva. 💬💯Nekem is már a B oldal forog, tehát pihapöcs vagyok, egy 70s, egy boomer🤔😄👍 De azért még keményen feszítek az acél paripámon💬💯😎
Csikós az egyik legnagyobb tudású autós újságíró, szereti japánt, élt is japánban, igaz gyerekkorában. A kamera nem tesz jót neki, túlmozogja, túldumálja, ebből fakad a puhapöcsözés is, semmikép ne vedd magadra. Az írásai zseniálisak, de ki olvas már manapság autókról, pláne autószerelésről?! Szóval nem egy agyatlan "influenszer", a tartalomgyártás kényszere miatt maradhatnak a videókban ilyen kevésbé átgondolt, vagy tök szubjektív részek. Én kedvelem a Speedzone-t, de néha a kevesebb több lenne.
Láttam én is azt a Speedzone-os videót, a múltkori motovlogban meg is szerettem volna kérdezni, de én is hülyeségnek tartottam azt amit mondott ,szóval rá hagytam 😂😂
Szia! Őszintén soha senkinek nem szoktam kommentelni, de most kivételt teszek. Jó arc vagy! Volt már egy két tévedésed a videóidban, (most lényegtelen hol) de igazad is van meg nem is. A mai napig lehet venni Japánban balkormányos autót, de csak szinte kizárólag prémium vagy nagy értékű kocsikról van szó. (Egyébként a Mercedes amit találtál az ha jól láttam egy régebbi G63 volt.) És ebből a tényből kifolyólag Dubai tele van Japán import prémium kategóriás kocsival. Na és itt van az amit mondtál. Ezek általában 7-13 éves kocsik, és valóban olcsóak még az ottani árakhoz képest is. A titkuk az, hogy tényleg keveset futottak a Dubai kocsikhoz képest. Ezek többnyire Mercedes, Bentley, Rolls Royce, Porsche. Hát ennyi! Jó vagy ne hagyd abba, mert szórakoztató vagy!!!! 👍
De a speedzone-os állítása az volt, hogy 99%-ban bal kormányos Merci van Japánban. Ezért motorozott Zsíros végig az utcákon és megmutatta, hogy minden talált Merciben jobb oldalon van a kormány.
@@montezuma472 Hát ha nem haragszanak meg, ez az ő hülyeségük. Ugyanis ez nem igaz. És nem azért mert megmutatta hogy mindegyik szinte jobbkormányos hanem azért amit az előbbiekben leírtam. Nem szabad nagyképűnek lenni. Ők sem istenek.
Hát Zsíros, ha még mindig a clickbaittel kísérletezel, akkor elmegy egynek. Amúgy nagyon olyan inget vettél fel, ami senkinek se volt címezve. Beszélt már a Csík össze vissza, de akár utólag is kijavította magát ha szóltak neki. Sőt, meg is köszönte az infót. Azt meg nem tudjuk, hogy ahonnan vették az autót japánból, abban a társaságban mik a szokások és mi alapján ítélik meg a társaikat. Lehet, hogy ott abban a kis társaságban még mindig áll amit te hülyeségnek tartasz. Sose tudhatod. Azt meg inkább ne erőltesd utánanézés nélkül, hogy mennyire értenek az autós újságíráshoz. Az esetleges elhibázott stílustól, tényektől függetlenül azért az elmúlt min 30 év, magyar autós újságírásának, a bő 70, vagy több százaléka, konkrétan ők maguk. Bántás nélkül mondom, hogy nagyon nem vagytok egy szinten. Nem valami senki youtuberről beszélsz. Peace
@@ZsirosDeszka Nem vettem pöcsméregetésnek. Csak egy egyszerű kifakadásnak a részedről. Amit én még mindig nem tudok hova tenni, de ez az én problémám. Azt, hogy nem vagytok egy szinten, arra értettem, mikor mondod (lehet nem pontosan idézem), hogy ezzel az erővel te is csinálhatnál bármilyen autókról tesztet. Erre értettem, hogy azért a kettő nagyon nem ugyanaz a szint.
Én nagyon bírlak Zsiros,de szerintem ezt most sikerült túlreagálnod. Feltételezem nem téged személyesen sértett meg. Ezért nem is értelek. Olvasgattam a többi kommentet,azokban simán degradálták a Speedzone-s emberkèket. Autós újságírók,nem egy autót vezettek már,nem kicsit tapasztaltak,de sokak szerint ők a hülyék. Ez hülyeség. Te sem, ők sem hülyék. Én szeretem mindkét csatornat.
üdv Zsíros! Nagyon régóta követlek és szeretettel figyelem a videóidat. 2x néztem végig a vonzás törvényéről szóló motovlogodat, h megértsem a gondolataidat. A mercedesspeedzone-os videók viszont nem érdekelnek és az lenne a jó,ha Te sem foglalkoznál velük. Neked az emberek tanítása a feladatod!! Szóval! Arra szeretnélek kérni,h arra fordítsd az energiáidat, ami valóban fontos:) TANÍTS, MESTER:)))
A lebarnult balkar a kamionosoktól ered. Faterom is kamionozott a 90-es években és csak a bal karja volt lebarnulva, mert nappal vezetett éjjel meg aludt a kamionban.
Jó reggelt kapitány!!☕☕☕🍷🍷🍷Szeretném ha a következő mercid jobb-bal kormányos lenne!!! Magyarországon az út takarító gépek léteznek jobb kormánnyal, Szép ☀️-Ot 👍✌️🍺 és a COOP Áruház hogy került oda???
Hát nem láttam ezt a videót amiről beszéltél az elején, de ez után nem is szeretném megnézni. Akkor Magyarországon az a menő, ha jobb kormányos autóval jársz? 😂 Kár, hogy jön lassan a hideg és nem lesz motovlog. Maxold ki Zsíros amíg tudsz motorozni. Szeretem nézni Japán utcáit meg hallgatni ahogy Japánról beszélsz.
Lehet, hogy bizonyos driftes, 18-20 körüli fiúknál van ilyen baloldali kormány fétis de a megállapodott középkorú, középosztálybeli japánoknál nem hiszem
Pedig akad idősebbeknél is! Egyik japán például Hollandiából importált egy új Suzuki Jimny-t ami balkormányos és japánban azt használja. 😃 keiji9510style néven instán megtalálod. Volt még egy csóka akire emlékszem ő egy új LandCruisert vett balkormánnyal a neve most nem ugrik be. Azért akadnak ilyen érdekes emberek...
Puha, Puha, ?! De én meg dugult fülü vagyok? vagymi? nem hallok, csak kicsit, 3x kimostam a fülem, mind a 2 őttet! na fülelek újra: ... nem lett jobb, se jobb, se bal! "én még ilyet nem hallottam" pedig a Zsíros csúcs videnyót, hangot "gyárt"! ;-) ui. csúcs vagy, köszi az anyagot, amit tolsz Nekünk!
Tiszteletem Deszka San! nekem Galloper-em van, ami Pajero licenc. Gyárilag bal kormányos, de látszik ,hogy eredetileg jobbkormányos volt. A hátsó ajtó a jobbra nyítható, azaz "rátakar" a járdára. A beltérben a vezetőnek nincs, az utasnak van felső kapaszkodója. Ettől eltekintve semmi különös. Jó egészséget Neked és a családnak! Üdv Zoli!
Ha mindkét kezwd le van barnulva akkor vagy mocit vezetsz fehér trikóban vagy félmesztelenül, mindenféle védőfelszerelés nélkül, de az is lehet hogy gyalog közlekedsz. De Zsíros, ha az arcdon egy amőba forma van leégve, az csakis a sisakon át jövő fény lehet. Na ez a menő ;) Amúgy speedzone kb annyira nézett utána, mint te a múltkor az eladási statisztikáknak és hasonlóknak, mondtál több olyan infót, ami kb csak érzés colt benned de nem néztél utána. Speeszone ugyan ezt tehette, csak ő jobb színész ;) 😅 😊 Pacsi!
Úgy tudom, gyűjtői tipusokból mint PL W124 E500, vwgy egyéb európai ritkaságokból valóban vesznek japánban is bal kormányost, de csak azért mert a világpiacon könyebb értékasíteni! :)
A Spídzóna nagyot akar mondani, jó szakember, de nem szabadna egy öregedő bácsinak ilyen fiataloskodó módon megnyilvánulnia, a NYILVÁNOS közösségi térben főleg nem. Ez a "kapuzárási pánik" lehet, azaz garázszárási.
@@norbertgavai7229 Linkeld be azt a videót ahol azt mondják: Zsíros Japánból egy puhapöcs! Ha pedig nincs ilyen videó akkor arra válaszolj miért jó neked ha gerjesztik a szart? Nem elég fos a világ? Jobb ha utálják egymást az emberek? Ettől te boldogabb vagy?
Remélem nem sértődsz meg, de Csikós Zsolt nem a te kategóriád (legalább a nevét megtanulhatnád), ő nem egy youtuber. Kár személyesnek venni amit storyban elmondott. Persze mint mindenki ő is mond hülyeségeket, de így szeretjük. Ha nem meséled el az igazságot, akkor sem halunk meg hülyén. Peace.
@@AttilaCrazy777mert már 30 évvel ezelőtt az ő cikkeit olvastam... ?! Mondott ő is egy poénos hülyeséget, videjósunkon kívül ki veszi komolyan? Mondott ő más hülyeséget is, amikor egy videón belül elmondta, hogy milyen zseniálisan jó a Citroen futóműve, mert észre sem venni az úthibákat, fél perc múlva meg megemlíti, hogy kanyarban jó nagyot billen :))))
Ja és amúgy a Porsche csoportban is van kb rengeteg Japan reinport balnkormanyos, ott is ez a hiedelem, hogy erdemes japanbol reinport porschet vasarolni
Valójában nagyon kevés államban van az ami japánban, hogy nem tértek át a jobboldali közlekedésre. Magyarországon 1940 körül tértek át erre. Megszoktuk és nekünk ez jó.Gondolom az elszigetelt fejlődés miatt is van ez. És még a mérföldről a kilométerre se könnyű áttérni. Az óra 12/24, helyett 1000 beat/perc/ütés 10 óra, vagy a 360 fok helyett másra sem tértek át. Pedig a magyar mérföld 8534 m, az egyes esetekben 8353,6 m volt. Végül ma 1 mérföld=10 km használjuk.
Szerintem itt látszik az országok élet színvonala... Az adott országok autó parkjának életkorán. Lehet sok mindent szépíteni (ez még anyagból van), de amikor megteheti egy polgár, hogy gyakran vegyen új autót... Nekem van itt Magyarországon egy jó barátom(Audi a4) és rajta kívül sok más ismerősöm aki inkább magának javít. Mert drága a szerelő is, nem, hogy új autót vegyen. Nem a kocsikkal van baj, hanem, hogy öregek az autók, nincs pénz stb... Plusz itt mindenről is mindent szét adóztatnak azok akik sosem dolgoztak. Nagyon vágyom az-az igazság külföldre, Swájcba leginkább.. S nem is fog senki megálítani mert ez az ország szép, de nagyon sok ember nem..
A feleséged tökös csak mert le van barnulva a bal karja, te meg sokat vezetsz alagutban azért nem barnulsz.Én szeretek jobbkormányost vezetni európában, Angola kocsit.Igen isnerös a felmegyünk a hegyekbe, 53 vagyok üdv Angliából.
Igazából azt nem értem, hogy ha már szürkeimportban vitték be, miért nem brit, ciprusi vagy ausztrál kereskedőknél vették? Ott is voltak Mercik és azok alapból jobb kormányosak voltak.
Csak azt mond el miért veszed ezeket ennyire a szívedre? Kit érdekel ki szerinte a puhapöcs? Semmit nem számít a véleménye. De végülis legalább volt egy okod kimenni motorozni
Miért ne vehetné a szívére?
Azért egy ilyenért azt mondani a másikra, hogy puhapöcs már neharagudj...
Nem feltétlenül vette a szívére, hanem kicsit helyre rakta a gondolatokat és nem csak magáért állt ki, hanem ember társaiért is. A speedzoneos csávó egyáltalán, hogy mondhat ilyet elég meggondolatlan volt ráadásul etikátlan is. Én is felszólaltam volna.
Magyarországon az autók átlagéletkora 15,8 év a legfrissebb, 2024-es felmérések szerint. És ezt felhúzzák a céges autók,mert azok nyilván újabbak. Mi oldtimer verdákkal közlekedünk, annyira jól élünk! :)
1:55 azért az a G Astra sem éppen mindennapos Japánban 😃
Főleg, Opel emblémával, és nem Holden, vagy Vauxhallal.
❤
Bolonduljak meg, de mintha Zsiros egyik régi motovlogjában láttam volna ezt az Astrát :D
Az nekem is szemetszúrt egyből ugyanilyenem van mondom azigen :D
Az hogy került oda
Nem érdekelnek sem a Benzek, sem a pöcsméregetés mércéi. Mindenki úgy élvez, ahogy tud.
9:24 körül mosolygó hölgy volt a legjobb a videóban.
Köszönöm vissza pörgettem a "néniért"
Figyú! Megnéztem a Speedzone videót is. A véleményem az, hogy Csík Zsolt végig dicsérte a Mercédeszt és elmondta, hogy a Japánok is nagyon szeretik a Merdzsót. A problémátok egymással az lehet, hogy Csík Zsolt is élt Japánban, csakhogy Ő legalább 35-40 éve, még gyerekként. Lehet véleménye Japánról, meg az Japán autósokról, mert nagyon jó szakértő. Nyílvánvalóan Te sokkal jobban ismered a jelenlegi helyzetet. Szerintem béküljetek ki egy virtuális sör mellett.
Én meg a faszomban éltem 97 évig még 1678 ban
Tulspilazod, ez nem szemelyes, csak nem kene 40 eves sztorit 2024-ben eloadni azert, mert o nagyon okos. Itt szepen le kell nyelni a bekat, hulyeseget magyarazott es altalanositott, amire ez a video egy valasz. Ennyi.
Össze sem vesztünk.😂
@@ZsirosDeszka
A baloldali karbarnulás a KGST teherautó soförök között általános volt…. IFA klíma nélkül 40 km/h lehúzott ablak 10 órában 😝😝😝😝
😂 😂
A Speedzone egy kőkemény üzleti vállalkozás lett! A videóik nagy része már showbiznisz :) jegyében készülnek. Fél igazságokat kiegészítenek a saját stílusukkal, véleményükkel stb..
A nép meg eszi mind kacsa a nokedlit. Csikós élt japánban gyerekkorában ezért Ő nagy magabiztossággal beszél Japánról. Pista meg már volt minden, vezetett már mindent és járt is mindenütt, ezért ő is mindenről magabiztosan beszél, sőt Ő már kihírdeti az igét! Ő Dodornál futott bele egy hasonló pofonba! :) Na most a Csík járt hasonlóan!
nem látom bennük a szórakoztatást=showbiznisz-t. teleshop-os marketinget nah azt igen. ezért se nézem
Üdv! Esetleg megírnád a Dodor videó cimét? Előre is köszi!
@@argentinosdogos facebokon fent van
Aki a pofonba belefutott barátom, az nem én voltam. És a Dodornak én adtam helyet, nem ő hívott el magához. Mindenkinek kijár a saját 3 perce. Sokra is ment vele.
Aztán sajnálom, hogy nem üldögélem végig az életem, hanem élem. A te dolgod, hogy te mit csinálsz vele
Hodor. 😂
Inkább itt arra gondoltak,hogy a régi Mercik összeszerellési minőségben,tartóságban,annyag használatban sokkal jobbak mint a mostaniak..
Persze,mert régen minden jobb volt... 😊
@@BaloBArna W126-os Merci ilyen szempontok alapján mindenképp mint egy mostani EQS,lehet róla néhány videót találni ami akár bizonyíték képpen szolgálhat és ez nem nosztalágia vagy hit kérdése.
Ez valóban igaz lehet, de ezeket már max 10 évre/200 ezer km-re gyártják, nem úgy mint régen. Japánban pedig az emberek, ahogy a videóban is el hangzott, max 10 éves kocsit vezetnek (legtöbben). Szóval nekik tökmindegy, hogy milyen a minőség ha csak 3-4 évig használják. Valamint jobban is vigyáznak rá mint mi, magyarok.
Ahogy észrevettem imádják az emberek Japánt agyonmisztifikálni 😂
Persze, csomó minden tök más, de a Japánok sem földönkívüliek akik ilyen hülyeségekkel foglalkoznának 😅
Nézek elég sok Japán/Japánban élő autós videóst és ezt nem nagyon tartom igaznak, hogy 10 évnél idősebb autók nem nagyon vannak. Rengeteg "régi" Nissan S13/14/15 ; Mazda RX7 fc/fd ; Nissan R32/33/34 skyline ; Mitsubishi Evo 5-X-et látok. Egy péntek vagy Szombat este elmehetnél Yokohama Daikoku futo parkolóba. Ott van sok ilyen "régi" JDM masina amiért mindenki csak álmodozik.
Erről egy motovlogot nagyon meglesnék. ❤
Mazda RX7 stb. biztos sok van egy ilyen rendezvényen, ill csatornán, de nem az átlag ott sem. 😊
Én is Noriyaro/SAMMIT/Dino DC-n élek de az egy külön kultúra, és csak ez a réteg tartja ott még életben ezeket az autókat. Abban megegyezhetünk, hogy rengeteg van az említettekből az utcán a hazai folottához képest. (Mondjuk én is beszartam amikor a helyi gyűjtő szembe jött velem a fekete HKS R32-vel pár hete.)
Jo, hogy ezt igy leirtad. Ebbol is latszik, hogy bar birom Zsirost, de nem egy autos ember. Sok fogalma nincs az autos kulturarol, akar Japanban akar azon kivul.
Peace!
Én átlag autókról beszélek ember, nem pedig amik a gyűjtőknél a garázsban lapul, és hétvégente egyszer kigurulnak vele daikokura, ahol régen egyébként készítettem videót. Itt az utcán hány öreg szart láttál ebben a videóban??? Ja?
@@ZsirosDeszka oks, ertelek..
Peace bro✌
Szevasz Zsíros. Nem szeretnék tiszteletlen lenni, de viszont az a tény igaz hogy a bal kar lehet barnább. Én furgon sofőr vagyok és havi 20 ezer kilométert vezetek. E miatt a bal karomat sokkal többet süti a nap.
Gyerekek, nem kell erre ennyire ráfeszülni, ahogy néhány kommentelő teszi. Sok éve nézek Zsírost és Speedzone-t is, szerintem nem volt abban rosszindulat, csak egy régi infó lehetett olyan japántól talán, akinek a véleménye valójában nem is jellemző a japánok összességére, csak esetleg egy szűkebb körre és ez hangzatos volt. Nálunk is vannak, akik néhány emberből kiindulva általánosítanak egy egész ország népére, mert nekik az a világuk, de így működik az ember, ez a kognitív torzítás. Persze, az más tészta, hogy utánajárhatott volna alaposabban, tényleg így van-e, de az hibázik, aki dolgozik ugyebár :) Egyébként nem 99%-ot, hanem 90%-ot mondott, ami így is sok, de nekem nem úgy jött le, hogy szerinte puhapöcsök a jobbkormányos Mercit vásárló japánok, hanem szerintük. Köszi Zsíros, hogy megmutattad mi újság ebben a témában.
Német prémiumokból én inkább BMW felé hajlok, volt is 5-ös BMW-m évekig és kicsit tartottam is tőle eleinte, mert itthon eléggé tipikusnak látom azt a véleményt, hogy a BMW-ket folyamatosan szervízbe kell hordani. Pedig a megbízhatósági statisztikákban jó helyen szerepel a BMW márka, de ott nyilván nem a 10-20 éves példányokat nézik, amiknek sok tulajuk volt :) Lehet nekem volt szerencsém, de elégedett voltam vele. Azon meg nincs semmi csodálkozni való, ha egy idősebb BMW vagy akár Merci szervízigényesebb, mint pl. egy Suzuki Swift, hiszen több a meghibásodási lehetőség is a több alkatrész miatt és az ereje is nagyobb, ami azt hozza magával, hogy emiatt sok alkatrésze is komolyabb, drágább, mint egy szaladgálós autónak. Némelyikben majdnem versenytechnika van.
36 éves belpiacos japánnal jár a család. (Mitsubishi) Jön,megy...intézkedik...alkatrész kb nincs hozzá...egyelőre nem is kell...de bárhova el merünk vele indulni az tuti.
Mitsubishi jó gép a japán Mercedes
Szia! Nekem nem kell bizonyítanod semmit,te így vagy jó ahogy vagy! Nem változtál semmit emberileg amióta követlek! Nem mindenben gondolom azt amit te,de ezért szeretem a csatornádat,őszinte vagy! A Speedzone nem rossz csatorna,egy a baj velük túl nyersen őszinték! A műsorvezető meg a Csikós volt.Impexes sarj. Nagy lexikális tudással,rém nagy tapasztalattal,de át tud esni a ló túloldalára! Ettől függetlenül nem rossz műsorvezető! Szinte biztos vagyok benne,hogy nem gonoszságból írta,inkább általánosított!
és ez feljogosítja hogy puhapöcs jelzőkkel dobálózon másokra? hát akkor gratulálok nekik...
@@vincze90 maradjunk annyiban,hogy én sem örültem a jelzőnek!
Impexes? Hmm.
@@zeuszmotoros498 hogy ne érezd magad rosszul legyen külkeres.
@@robertkanalas195 tudom mi volt az impex. Csak nem tudtam hogy...
Csak azt kívánom,hogy mindíg jobb oldalon legyen a kormány.
Hogy az olyan gyokerek, akik egy olyan szot, mint a "mindig" ne tudjak leirni tovabbra sem helyesen?:D
@@TökMindegy1 Elég gáz ez a sztálinista ex-kgbés putkány által finanszírozott jobb oldal , ha a helyesírást nem is de legalább tudják, hogy amerikai sátán, NATO, Brüsszel, lipsi 🤦🤦🤦
"Nem mindig egyezik a vélemény, de mire méregettek kérdem én?"
Ezek annyira el vannak ajulva maguktol, ha neha kiszabadulnak otthonrol egy par napra. El se tudjak kepzelni milyen mas kulturaban elni. Csak siman irigyek.
😂👍
Itt lehet igazán látni, hogy csak azért, mert már a kereskedelmi tévé szintjén a könyökünkön jön ki valami TH-cam influenszer műsora, attól az még semmivel sem okosabb. Sőt az esetek nagy részében hülyébbek az influenszerek az átlag embernél és fogalmuk sincs miről beszélnek. A Speedzone is beleesett ebbe a csapdába, ami hatalmas nagy kár. Én is beágyazott fejlesztőmérnök vagyok az autóiparban és sokszor nem tudom abbahagyni a röhögést, amikor meghallom hogy a Horváth András, meg a Speedzone, meg a Draskovits Andris meg a többi hülye miket hord össze egyes technológiákról, amiket a munkahelyemen fejlesztünk. :D
Azért a Speedzone-osoktól olyan sok hülyeséget nem hallasz, és ők legalább igyekeznek valós infókat terjeszteni (ebben az esetben nem sikerült ez igaz). Ezek a fiúk nem influenszerek, hanem valódi autós újságírók, sokkal több tudással bírnak az autókról, mint te vagy én. Persze lehet, hogy a mikrokontrollerekről és a kapcsolódó perifériákról te többet tudsz, de a történelem, a nagy kép az ő fejükben sokkal átfogóbb, mint egy átlag nézőnek. Az pedig külön fájdalmas, hogy handrásokhoz és draskovitsokhoz hasonlítod őket, ez mutatja, hogy neked pedig ebben a témában felszínes a tudásod...
beszélsz össze-vissza minden emeletes ökörséget áruld már el mi az hogy autós újságíró? talán van ilyen Okj-s képzés hogy autós újságíró leszek?😂
nem kisapám ezek önjelölt észosztó senkik akik szakmájukat nézve általában tökéletesen laikusok az autógyártás területén na ennyire vegyed őket komolyan 😉
@@tamasschneider5285 igazad van, autós újságírók és profik. De más témákban gyakran tévednek, de ugyanolyan magabiztossággal közlik mint az autós témát.
@@tamasschneider5285 Milyen kuruzslással sikerült azt ilyen határozottan kijelentened, hogy sgeb4996 mekkora tudással rendelkezik?
@@tamasschneider5285 Dehogyis nem. Mindenki, aki VELETEK ELLENTÉTBEN ebben az iparban dolgozik, tudja, hogy a Speedzone egy idióta down-kóros banda, aki megjátssza a szakértőt, pont mint minden influenszer és csak azért véditek, mert nektek tetszenek, ennyi. Agymosottak vagytok, akik semmit nem képesek unbiased értékelni. Másrészről meg nem hiszem, hogy egy magadfajtának kell bizonygatnom a szakmai tudásomat. Azért maradjunk annyiban, hogy látatlanban ítélkezel felettem, míg a Speedzone minden szarját kiteregeti, hiszen influenszer, ezért velük kapcsolatban lehetetlen látatlanban véleményt formálni. Az ilyenek mint te meg ez a kamugyerek GP-xy5jr vagy miféle mz-per-x hülyegyerek a társadalom legaljai. Egyáltalán kinek képzelitek magatokat, hogy beszólogattok random? Nem lenne ekkora pofád ha eléd állnék, maradjunk annyiban.
Jo az a Shoei sisak Zsíros! Hát még ha be lenne csatolva! 😉😁
Először azt hittem, hogy Vájling Pistára gondolsz, mert az önteltség igaz rá. Csikós Zsolt nem egy rossz figura, hatalmas tudása. Néha mond 1-2 dolgot, amit eltéveszt, ahogy Göbi is. Meg ugye 40 év távlatából a 40 éves japán kultusza van a fejében. Számomra japánban az ismeretlen 2000 előtti japán autók tetszenek, mert különlegesek. Annyi dolgot lehetne mondani az autós kultúráról japánban, hogy több napig tartana. A Toyota Century pedig legnagyobb luxus autó a japóknak. V12-es motor, mert halk és szinte alig van rezgése.
Fantasztikus frappáns humoros van ám!
En ott hagytam abba azt a csatornat, amikor csiklós vmi sportauto bemutatasakor azzal kezdte, hogy a szemuveges benak azzal kezdik, hogy mennyivel megy a gep..
Akkor azt mondtam, ott bassza meg az egeszet ez a bagazs..
@@ridl893 mi ezzel a baj?
@@ridl893 nem mindig minden poén lehet jó. Én úgy vagyok vele, hogy mindenki azt néz amit és akit akar. Mindenkibe bele lehet kötni, hogy ez olyan, ez amolyan ember. Ha valaki valamit eltéveszt, akkor max mosolygok rajta, és nézem tovább. Csak olyan egyszerű földön ragadt ember legyen, aki tudja honnan indult és nem hiszi magát egy nagy császárnak.
Ahogy a hegyen mentél, eskü láttam egy kombi Wartburg 353-ast.😮Na az a figura volt a császár😂
hármöst?
Szögöd felé.@@eztmostnemmondodkomolyan
@@eztmostnemmondodkomolyan 👍😁
...ééés...jobb kormányos...
Melyik perccmp-nél volt?
Meglesném én is 😅
Régen a japán autók is jobbak voltak.Kevesebb autó is volt de a minőség más volt.Most azért sokkal több autó van világ szinten a kínaiak is kezdtek exportra is teríteni 10 éve azért Európában csak úgy voltak jelen, hogy be vásárolták magukat a Volvoba.
Ezzel sajnos nem értek egyet!Csikós Zsolt egy autós újságíró aki régi motoros a szakmába!Lentebb Vályi Pistát is köpködték,de ő is szintén!Ha téves infót adott nagyobb erény javítani mint magát a csatornát és az embert fikázni!Főleg úgy esetleg nem tudod ki ő!
A Magyarországon működő autós újságírók egy része azért van megfizetve, hogy a nagyobb európai autómárkákat lejárassa.Meg kell nézni, hogy ezek az "újságírók" milyen márkákat preferálnak most, és ott látszani fog, hogy most éppen ki szponzorálja őket.
Láttad amúgy a videót?Mert szósem volt róla benne hogy szar lenne a merci.
...de szép is lenne.
Sajnos Móricka rosszul képzeli ezt
Szevasz István! NE vedd magadra
Baloldali közlekedés van még Japánon kívül … Ausztrália , Nagy-Britannia , India …. Azért van kereslet böven jobbkormányosra … 😝😝😝
De a Zsíros most mondta, hogy a japánok intézték a mercinél hogy legyen jobb kormányos is!! Hát nem figyelsz.... még mindig csak bal kormányost gyártanának. 😂😂😂
Az előző videó alatt említettem a 12 éves BMW X3M-emet, annak 1 tulaja volt. De hála istennek csak futóművet kellett venni, új szíjat a motorhoz és egy fényszóró beállítást. Ez mind volt 680£. Szerintem egy német autó tovább is tart, sokkal inkább tulaj függő.
Senki sem kérdezte:)
@@baliknoxville7622 nyomod
👍
Azok még 140-s V12-s mergák voltak.Bálnák!Azóta sok víz lefojt a Dunán!
Az lehet,hogy Csíkós Japánnal kapcsolatos dolgokban tévedett ettől függetlenül egy nagy tudású általában kiválóan felkészült autós ember..
Biztos 20 éve járt japánban,és azt hitte azóta megált a fejlődés.
Így van
@@lbking7504 2-3 éve voltak japánban 1 hetet azt hiszem!
Kérdés adott: ha én xy területen felkészült és tapasztalt és nagy tudású vagyok. Erre bedobok mellé valami veszedelmes ordas nagy hülyeséget. Az miként relativizálható? Szerintem sehogy és nincs is értelme és baromság is ezen a síkon haladni, mert így viszont nagyon vad sztorik bírnak kikerekedni.
@@kukackamaster A rengeted egyéb Csík videókkal amik zseniálisak lettek.
Mondják azok,akik már kiégtek,egy részük már hakknisztár,mások az emlékeikbôl élnek,néha meg az operatőr ugrik be tesztelni,mert azért valami tartalmat is kellene gyártani.Szóval ne szívd mellre,a te videóid még mindig érdekesebbek.
Én többszörösen is puhapöcs vagyok :) 50 évesen belefér.
Nekem már szinte nincs is pöcsöm a 16 éves Renault Clioval.
@@Vesi_Z nem kell ahhoz nagy legyen, hogy puha legyen :)
😂😂😂
Szia Zsíros! Most egy olyan autós újságíróról van szó, akinek az apa külkeres volt az átkosban. Két évet töltött gyerek korában japánba. Gongolom innen vannak emlékei. Amúgy 30 éve autós újságíró. Az európai év autója díj zsűri tagja. Nem egy kezdő csicska youtuber. De most mellé nyúlt. 40 éve lehet tényleg úgy volt ahogy mondta nem tudom. Köszi a motovlogokat, nagyon élvezem. Kitartást!!!
Nem egy kezdő de csicskának csicska...
Hali pappi. Ez a vlog a 3 kamerával valami csudi jó lett. Lehet 3x tovább tart vágni, de tuttira megéri szerintem. Csak így tovább. 🙏🙏
👍👍🙏
Nagyon erősen clickbait cím, de gondolom hozza a megtekintést, a célját elérte. Újabban divat lett besértődni valaki általános kijelentésére, nem ez az első ilyen eset. De hogy ebből egy 45 perces videó kijött, az nem semmi. Szerintem ez a téma egy jól megfogalmazott, pár mondatos kommentben kimerült volna, de abból nincsenek botrányvadász megosztások...
(Magánvélemény, nem kollektív.)
Csatlakozom az előttem szólóhoz!
Te magadnak felelj meg és a jó Istennek!
Nagyon gyönyörű helyet mutatsz meg nagyon hálás vagyok értük,mert elvarázsolnak!😍
Ne hergeld fel magad más beszólása miatt,ott a szerető családod és becsülettel megdolgozol mindenért!🤗💖
Ráadásul nagyon szuper videókat csinálsz! Hálásan köszönöm!🙏💖
🙏
Csík a régi emlékekre alapoz, azóta nagyot változott minden. Személy szerint én a speedeoneon csak a vasárnapi csíkot nézem már, sajnos esett a színvonal a csatornánál is. Zsíros jól látod a dolgokat... Így tovább, köszi!
Zsíros, kérlek nézd meg mégegyszer azt a videót, mert ebbe most nagyon belefutottál. Egyrészt egy nagyon jó autós/motoros újságírót kritizálsz, aki nem mellesleg éveket élt japánban, ráadásul annyira magadra vetted az az amúgy irónikus félmondatot, hogy puhapöcs, hogy közben nem figyeltél. Csikós Zsolt azt mondja a mercik 90%-a jobbkormányos és nem azt hogy balkormányos. Nyilván nem a legfrissebb és legpontosabb eladási adatokat mondta, de szerintem teljesen lényegtelen. Csípem a tartalmaidat, de autók/motorok terén biztosra veszem, hogy közel sincs olyan tudásanyagod mint Csíknak. Nagyon elferdítetted az elhangzottakat :(
Helyesbítek.
Gyerekesen fröcsögsz, és ezzel akarsz népszerű lenni? Lehet tényleg puha….
😂😂😂😂 Te nézd meg mégegyszer basszus!
Nekem volt olyan, hogy a bal karom jól leégett nyugati irányban haladva, persze csutkára leengedett ablakkal. Azóta figyelek, és félig felhúzom az ablakot. Magyarországon 15 év körül van az autók átlagéletkora, nem kell csodálkozni, hogy teljesen mások a szempontok. Én is egy 20 éves Suzukival járok. Hogy a most gyártott Suzukik meddig bírják, az a jövő titka.
Jut eszembe, Japánban az ország alakja miatt talán gyakrabban haladnak észak-déli irányban, ott nem kell félni a leégéstől.
Kiléptem az utcára. Az összes rohadt Mercinek baloldalt van a kormány. 😀👍Üdvözletem! 🙏🥂✍️
Ez az egész sztori nekem csak azért furcsa, mert ott van anglia a szomszédba, szintén jobb kormányos. Oda biztos, hogy gyártottak jobbkormányosokat, BMW merci stb. Akkor hogy nem sikerült azokat japánba importálni már az elején?
Mire a japánok észbekaptak,elkapkodták az angolok a skótok meg az írek.
Anglia a szomszédban?? Közvetlen járattal 14 órát repültem Tokyoba Londonból. 😅
@@Roland1. Poênra mentem.Nem kell komolyan venni amit írtam.
@@attiattila5064 ok én is. Bár a 14 órás repülős út nem volt poénos :)
Mert kicsi volt az igény a német autókra. Talán a távolság miatt is.
Dél Afrikában, East Londonban készítik a jobbkormányos Merciket, műszaki rajzoltam nekik!
Köszönjük az új videókat, így tovább🙏😁
Te meg se nézed a videót csak látod hogy japán a téma azt meg vagy halva hogy mekkora.
Szia Zsiros. A Csík aki csinalta a videót Japanban lakott. Valoszinuleg sok évvel ezelött amikor valoszinuleg még ez ugy volt ahogy mondta. Lehet nem naprakész, de kb 30 éve autós újságíró, és nem a levegőbe beszél. Megvédeném a Csikítót, mert amugy kifogastalan szakember és ha most tévedett is, akkor sem szábdékosan , de biztosan nem rosszakaratból.
Benzin temető csatorna foglalkozott azzal, hogy mennyire aprólékosan ábrázoltak autókat. Kedvence egy japán animációs film volt, amiben ki volt hangsúlyozva, hogy a mesében szereplő Audi A4-es is bal kormányos,ami Japánban érték növelő tulajdonság. Amúgy meg Csíkkal én se állnék le autós témában vitatkozni, mert eléggé ért a dolgához.
Ha 30 éve élt Japánban, akkor ne beszéljen a máról...
Igen, de azért a lázitás az megy mindenütt, mind a követő táborokban mind egyes videós csatornákon, a miértjén meg naphosszat lehetne vitázni és csak a gyűlölködés menne ezért tartunk mi magyarok ott ahol.....
Nem rég meg a nap keringett a föld körül, de mostanra már faszság :D
@@attilagm Azért pár éve csináltak műsort Japánban és év autja zsűri tag, restaurált autót-motort, újságíró a szakmája. Amkor Zsíros azt állítja róla, hogy nem ért az autókhoz az sokkal nagyobb hülyeség. Zsíros magára vette a puhapöcsöt de Csikós ezt poénból mondta, ha láttad volna 1-2 két szerelős videóját akkor tudnád milyen az amikor igaziból kritizál, időnként magát is.
Ez nem áll össze. Angliának jobbkormányos autókat készítettek. Miért kellett volna külön kérvény a gyáraknak, hogy jobbkormányos legyen pl. egy Mercedes Japán miatt?
Hozzátéve 126 is volt jobb kormánnyal, mégis tudok itthoni balkormányost ami Japánból "jött vissza".
Elég sok eltérés van az angol jobb kormány és japán jobb kormányos között. Most csak az apróságok:
Mértékegységek mások. Japánban km és km/h, Angliában Miles és mph. Fogyasztás mértékegysége angliában MPG, japánban km/l. Kormánykapcsolók elhelyezése angol autókon ugyanúgy van ahogy az európai autókon, a japán autókon ellentétes oldalon (ablaktörlő bal kéz, irányjelző jobb kéz). Itt most csak az újabb, nem veterán korú autókról van szó, azoknál vegyesfelvágott volt.
Eljárt felettetek az idő😂, Csík nincs képbe a mostani japánról, ez abszolút látszike, neked meg a mostani európáról, mármint részletekben,ez teljesen normális! De a nézetségnek jót tesz mind a kettő oldalon!🎉
😂😂😂👍
Régóta néződ vaok én is, ezen felül pedig több mint 40 éve motorozok is. Megdöbbenve látom (26:41), hogy nem kötöd be a sisakod.
Rendesen felkúrt téged a speedzone-os srác ezzel az egy hülyeséggel, amit mondott (amit lehet nem is gondolt komolyan). Úgy érzem komolyan a lelkedbe taposott.
Nem nézem a speedzone-t, de annyit tudok, hogy szakmailag nem épp hülyék készítik a videókat, viszont nekik is muszáj részben szórakoztató tartalmat gyártani, mert ha csak száraz szakmai dolgokkal pakolnának tele egy autós videót, akkor ezerből egy ember nézné meg, az meg nem túl jó üzlet.
Egy tipp vagy tanács: ne egyetlen hülyeség vagy esetleges rossz poén alapján ítélj meg egy komplett YT csatornát és az ott dolgozókat.
Szerintem direkt megy rá erre a Deszka, hogy kapjon egy válasz videót. Rafkós a srác, de Csikósék nem hiszem, hogy bedőlnek.😂 Mondjuk a komment szekcióban lehet, hogy téma lesz.
Deszka szan, mindegyik sz@r autó amelyik nincs karbantartva. 💬💯Nekem is már a B oldal forog, tehát pihapöcs vagyok, egy 70s, egy boomer🤔😄👍 De azért még keményen feszítek az acél paripámon💬💯😎
Szerintem abból a mendemondából indult ki, hogy a yakuza balkormányos autókkal járkált.
Ne foglalkozz velük!
Te pedig velünk. Menj el , szedek levest
@@baliknoxville7622 ???
😂😂😂. Ne vedd magadra. Évek óta nézlek, a lehitelesebb fazon vagy a youtubon❤️
Nagyon jó kamera variációk. Beállításra is meg variálásra is. Mellèkesen a tèma is jó volt.
Csikós az egyik legnagyobb tudású autós újságíró, szereti japánt, élt is japánban, igaz gyerekkorában. A kamera nem tesz jót neki, túlmozogja, túldumálja, ebből fakad a puhapöcsözés is, semmikép ne vedd magadra. Az írásai zseniálisak, de ki olvas már manapság autókról, pláne autószerelésről?! Szóval nem egy agyatlan "influenszer", a tartalomgyártás kényszere miatt maradhatnak a videókban ilyen kevésbé átgondolt, vagy tök szubjektív részek. Én kedvelem a Speedzone-t, de néha a kevesebb több lenne.
👍
Tök ijesztő nézni, hogy rossz sávban mész és majdnem összeütközöl a szembejövővel, aztán az utolsó pillanatban fordítva kikerülitek egymást:)))
Láttam én is azt a Speedzone-os videót, a múltkori motovlogban meg is szerettem volna kérdezni, de én is hülyeségnek tartottam azt amit mondott ,szóval rá hagytam 😂😂
Nem vagy puhapöcs, de valami nincs rendben a fejedben... 😂
Szia! Őszintén soha senkinek nem szoktam kommentelni, de most kivételt teszek. Jó arc vagy! Volt már egy két tévedésed a videóidban, (most lényegtelen hol) de igazad is van meg nem is. A mai napig lehet venni Japánban balkormányos autót, de csak szinte kizárólag prémium vagy nagy értékű kocsikról van szó. (Egyébként a Mercedes amit találtál az ha jól láttam egy régebbi G63 volt.) És ebből a tényből kifolyólag Dubai tele van Japán import prémium kategóriás kocsival. Na és itt van az amit mondtál. Ezek általában 7-13 éves kocsik, és valóban olcsóak még az ottani árakhoz képest is. A titkuk az, hogy tényleg keveset futottak a Dubai kocsikhoz képest. Ezek többnyire Mercedes, Bentley, Rolls Royce, Porsche. Hát ennyi! Jó vagy ne hagyd abba, mert szórakoztató vagy!!!! 👍
De a speedzone-os állítása az volt, hogy 99%-ban bal kormányos Merci van Japánban. Ezért motorozott Zsíros végig az utcákon és megmutatta, hogy minden talált Merciben jobb oldalon van a kormány.
@@montezuma472 Hát ha nem haragszanak meg, ez az ő hülyeségük. Ugyanis ez nem igaz. És nem azért mert megmutatta hogy mindegyik szinte jobbkormányos hanem azért amit az előbbiekben leírtam. Nem szabad nagyképűnek lenni. Ők sem istenek.
Hali Zsíros! Japánból Japánról Motorral Zsírostól csudijóóóóó! CSIPPPANTOM MINDET!!!😀
Hát Zsíros, ha még mindig a clickbaittel kísérletezel, akkor elmegy egynek.
Amúgy nagyon olyan inget vettél fel, ami senkinek se volt címezve. Beszélt már a Csík össze vissza, de akár utólag is kijavította magát ha szóltak neki. Sőt, meg is köszönte az infót. Azt meg nem tudjuk, hogy ahonnan vették az autót japánból, abban a társaságban mik a szokások és mi alapján ítélik meg a társaikat. Lehet, hogy ott abban a kis társaságban még mindig áll amit te hülyeségnek tartasz. Sose tudhatod.
Azt meg inkább ne erőltesd utánanézés nélkül, hogy mennyire értenek az autós újságíráshoz.
Az esetleges elhibázott stílustól, tényektől függetlenül azért az elmúlt min 30 év, magyar autós újságírásának, a bő 70, vagy több százaléka, konkrétan ők maguk.
Bántás nélkül mondom, hogy nagyon nem vagytok egy szinten. Nem valami senki youtuberről beszélsz. Peace
Nem pöcsméregetés volt. Miben nem vagyunk egy szinten????
@@ZsirosDeszka Nem vettem pöcsméregetésnek. Csak egy egyszerű kifakadásnak a részedről. Amit én még mindig nem tudok hova tenni, de ez az én problémám.
Azt, hogy nem vagytok egy szinten, arra értettem, mikor mondod (lehet nem pontosan idézem), hogy ezzel az erővel te is csinálhatnál bármilyen autókról tesztet. Erre értettem, hogy azért a kettő nagyon nem ugyanaz a szint.
Neked politizálni kéne, Sanya!
Én rád szavaznék!
Menj a picsaba akkor. Rohadt Brüsszel
Én nagyon bírlak Zsiros,de szerintem ezt most sikerült túlreagálnod. Feltételezem nem téged személyesen sértett meg. Ezért nem is értelek. Olvasgattam a többi kommentet,azokban simán degradálták a Speedzone-s emberkèket. Autós újságírók,nem egy autót vezettek már,nem kicsit tapasztaltak,de sokak szerint ők a hülyék. Ez hülyeség. Te sem, ők sem hülyék. Én szeretem mindkét csatornat.
🙏Ámen.
Az autók ÁTLAGÉLETKORA 8 év Japánban. Akkor mi az, hogy alig van 10 éves autó az utakon? Nem jön ki a matek....
üdv Zsíros! Nagyon régóta követlek és szeretettel figyelem a videóidat. 2x néztem végig a vonzás törvényéről szóló motovlogodat, h megértsem a gondolataidat. A mercedesspeedzone-os videók viszont nem érdekelnek és az lenne a jó,ha Te sem foglalkoznál velük. Neked az emberek tanítása a feladatod!! Szóval! Arra szeretnélek kérni,h arra fordítsd az energiáidat, ami valóban fontos:) TANÍTS, MESTER:)))
🙏
Csalamádé! Azért nincs a bukó becsattolva mert nem lehet a mikrofon miatt? Mert akkor ez a setup nem igazán secure! De legalább jól szól :)
Nem, csak elfelejtem sokszor becsatolni.😂
Csikós Zsolt 1977-1982 ig élt Japánban. 15 éves volt amikor hazajöttek.
Pontosan, akkor miert is kell butasagokat allitani 2024-ben? :)
5év? Majdnem 50 éve? Na akkor képben van Japánnal kapcsolatban.😅 Ja nem.
kár volt!
A lebarnult balkar a kamionosoktól ered. Faterom is kamionozott a 90-es években és csak a bal karja volt lebarnulva, mert nappal vezetett éjjel meg aludt a kamionban.
Jó reggelt kapitány!!☕☕☕🍷🍷🍷Szeretném ha a következő mercid jobb-bal kormányos lenne!!! Magyarországon az út takarító gépek léteznek jobb kormánnyal, Szép ☀️-Ot 👍✌️🍺 és a COOP Áruház hogy került oda???
Hát nem láttam ezt a videót amiről beszéltél az elején, de ez után nem is szeretném megnézni. Akkor Magyarországon az a menő, ha jobb kormányos autóval jársz? 😂
Kár, hogy jön lassan a hideg és nem lesz motovlog. Maxold ki Zsíros amíg tudsz motorozni. Szeretem nézni Japán utcáit meg hallgatni ahogy Japánról beszélsz.
Szia! Csikós Zsolt az újságíró akinek a tesztjét láttad! Gyerekként élt kint Tokióban akkori emlékei vannak.
A Speedzone-nál mindenhez is jobban értenek.
szvsz max az elhízáshoz értenek ott...
@@HUBAsztikusaz operatőr srác az jó arc
Szia!Azok a rövid tömpe orrú valszeg belpiacos japán autókról mi a véleményed?Mennyibe kerülnek kb.?Elég sokat látni belőlük.
Szerintem pont erről csinált mostanában videót.
Csinált róla videót, keresd vissza😉
Lehet, hogy bizonyos driftes, 18-20 körüli fiúknál van ilyen baloldali kormány fétis de a megállapodott középkorú, középosztálybeli japánoknál nem hiszem
Pedig akad idősebbeknél is! Egyik japán például Hollandiából importált egy új Suzuki Jimny-t ami balkormányos és japánban azt használja. 😃 keiji9510style néven instán megtalálod. Volt még egy csóka akire emlékszem ő egy új LandCruisert vett balkormánnyal a neve most nem ugrik be. Azért akadnak ilyen érdekes emberek...
Magyarországon meg a jobb kormányos a puhapöcs!
Érdekes, a Priusod valahogy nem keltett ekkora hullámokat😂
IFA sofőröknek volt lebarnulva a balkeze régen. 😂😂😂😂
Puha, Puha, ?!
De én meg dugult fülü vagyok? vagymi?
nem hallok, csak kicsit,
3x kimostam a fülem, mind a 2 őttet!
na fülelek újra:
... nem lett jobb, se jobb, se bal!
"én még ilyet nem hallottam"
pedig a Zsíros csúcs videnyót, hangot "gyárt"!
;-)
ui. csúcs vagy, köszi az anyagot, amit tolsz Nekünk!
VÁJÁ,
a hangstabilizálása ki volt kapcsolva!
youtube / beállítások / hangstabilizálása;
müxik,
jó
Kamikaze,számìt valamit az utolsó úton,melyik oldalon van a kormány?😂
Van akinek más színű a két karja, ők a tanulóvezető oktatók 😅.
Tiszteletem Deszka San! nekem Galloper-em van, ami Pajero licenc. Gyárilag bal kormányos, de látszik ,hogy eredetileg jobbkormányos volt. A hátsó ajtó a jobbra nyítható, azaz "rátakar" a járdára. A beltérben a vezetőnek nincs, az utasnak van felső kapaszkodója. Ettől eltekintve semmi különös. Jó egészséget Neked és a családnak! Üdv Zoli!
🙏
Szeretnék puhapöcs lenni
nagy kópé vagy te jóska...tükrözöd a videót és mindegyik jobbos lett...amúgy is a rossz oldalon ment mindenki, lebuktál 😎(😂)
😂😂😂
Mi az a szpídzón? Én Téged nézlek és kész!
"Szeressük" amit, ahogyan csinálsz.
Nagyra becsüllek! És tisztelem a munkáid!❤
Azt gondolták, hogy ott önsanyargatók élnek, hogy a másik oldalról vezessenek. :) Amúgy itthon is a baloldalon közlekedtek 1941 közepéig.
Ha mindkét kezwd le van barnulva akkor vagy mocit vezetsz fehér trikóban vagy félmesztelenül, mindenféle védőfelszerelés nélkül, de az is lehet hogy gyalog közlekedsz.
De Zsíros, ha az arcdon egy amőba forma van leégve, az csakis a sisakon át jövő fény lehet. Na ez a menő ;)
Amúgy speedzone kb annyira nézett utána, mint te a múltkor az eladási statisztikáknak és hasonlóknak, mondtál több olyan infót, ami kb csak érzés colt benned de nem néztél utána. Speeszone ugyan ezt tehette, csak ő jobb színész ;) 😅 😊
Pacsi!
😂👍👍👍
Úgy tudom, gyűjtői tipusokból mint PL W124 E500, vwgy egyéb európai ritkaságokból valóban vesznek japánban is bal kormányost, de csak azért mert a világpiacon könyebb értékasíteni! :)
Mindig máshogy látják a turisták, az adott helyet, mint az ott élők.🙃
Ja, hogy Japán az más kávéház. 😅
Hivatkozás a speedzone videóra? Melyik vidi az?
Mercedes g
Csík a magyarországi Év autója egyik döntő embere. Valamit tudhat az autókról.
szívd le csíkot , ha szerencséd van még fel áll neki
@@csukabacsi Neked szerencséd van, Zsírosnak még áll? Hogy szereted, leengeded gyomrodig?
@@csukabacsiazt anyukád szokta🤡
@@csukabacsi egy igazi barom vagy...
@@csukabacsi mindent elmond az intelligenciádról ez a komment. Ez inkább egy hányadék volt, mint komment...
A Spídzóna nagyot akar mondani, jó szakember, de nem szabadna egy öregedő bácsinak ilyen fiataloskodó módon megnyilvánulnia, a NYILVÁNOS közösségi térben főleg nem. Ez a "kapuzárási pánik" lehet, azaz garázszárási.
Speedzone arcok jó fejek! Tuti nem szándékosan és főleg nem rosszindulatból történt a dolog!
Akkor , ha neked mondja valaki, hogy puhapocs, neked a joindulat fog eszedbe jutni?
@@norbertgavai7229Miért? Konkrétan Zsirosnak mondta? 🤔
Ezt nézd meg tőlük:
Lebukott a Tesla Model X "kereskedő" (rejtett kamerával)
@@norbertgavai7229 Linkeld be azt a videót ahol azt mondják: Zsíros Japánból egy puhapöcs! Ha pedig nincs ilyen videó akkor arra válaszolj miért jó neked ha gerjesztik a szart? Nem elég fos a világ? Jobb ha utálják egymást az emberek? Ettől te boldogabb vagy?
Remélem nem sértődsz meg, de Csikós Zsolt nem a te kategóriád (legalább a nevét megtanulhatnád), ő nem egy youtuber. Kár személyesnek venni amit storyban elmondott. Persze mint mindenki ő is mond hülyeségeket, de így szeretjük. Ha nem meséled el az igazságot, akkor sem halunk meg hülyén. Peace.
Miért kellene ismerni a nevét, egy noname youtubernek?
@@AttilaCrazy777mert már 30 évvel ezelőtt az ő cikkeit olvastam... ?! Mondott ő is egy poénos hülyeséget, videjósunkon kívül ki veszi komolyan? Mondott ő más hülyeséget is, amikor egy videón belül elmondta, hogy milyen zseniálisan jó a Citroen futóműve, mert észre sem venni az úthibákat, fél perc múlva meg megemlíti, hogy kanyarban jó nagyot billen :))))
Ezek szerint aki itthon Magyarországon balkormányos autót vezet, az puhapöcs? 🤔
Respect Zsíros! Jót nevettem... Köszi az élményt! Otthon a Magyarok mindent is jobban tudnak mint aki külföldön él... Ne cseszd fel magad ezen!
Ja és amúgy a Porsche csoportban is van kb rengeteg Japan reinport balnkormanyos, ott is ez a hiedelem, hogy erdemes japanbol reinport porschet vasarolni
Valójában nagyon kevés államban van az ami japánban, hogy nem tértek át a jobboldali közlekedésre. Magyarországon 1940 körül tértek át erre. Megszoktuk és nekünk ez jó.Gondolom az elszigetelt fejlődés miatt is van ez. És még a mérföldről a kilométerre se könnyű áttérni. Az óra 12/24, helyett 1000 beat/perc/ütés 10 óra, vagy a 360 fok helyett másra sem tértek át. Pedig a magyar mérföld 8534 m, az egyes esetekben 8353,6 m volt. Végül ma 1 mérföld=10 km használjuk.
Bal karos lebarnulás nagyon is valós volt az ifa meg zil sofföröknél, akik egésznap a kocsiban voltak lehúzott ablaknál
Ott a pont. Egész nap kocsiban volt.
Szerintem itt látszik az országok élet színvonala... Az adott országok autó parkjának életkorán. Lehet sok mindent szépíteni (ez még anyagból van), de amikor megteheti egy polgár, hogy gyakran vegyen új autót... Nekem van itt Magyarországon egy jó barátom(Audi a4) és rajta kívül sok más ismerősöm aki inkább magának javít. Mert drága a szerelő is, nem, hogy új autót vegyen. Nem a kocsikkal van baj, hanem, hogy öregek az autók, nincs pénz stb... Plusz itt mindenről is mindent szét adóztatnak azok akik sosem dolgoztak. Nagyon vágyom az-az igazság külföldre, Swájcba leginkább.. S nem is fog senki megálítani mert ez az ország szép, de nagyon sok ember nem..
De legalább megtaláltad az egyetlen tökös sofőr autóját ;) 😂😂😂
😂👍
A feleséged tökös csak mert le van barnulva a bal karja, te meg sokat vezetsz alagutban azért nem barnulsz.Én szeretek jobbkormányost vezetni európában, Angola kocsit.Igen isnerös a felmegyünk a hegyekbe, 53 vagyok üdv Angliából.
Szia Zsiros. Csík aki csinalta a videót Japanban lakott.
40-50 éve gyerekként...
@@mantamann77 42 éve és 5 évet, hogy pontosak legyünk. Marha nagy tapasztalat.🤣