50 éves férjként, apaként fát díszítettem, kacsát sütöttem, hagymás törtburival, énekeltem, táncoltam, mosolyogtam, csak vizet ittam. Ajándékot nem adtam. Már második éve megy így. Megint duzzognak. Még mindig nem értik. Talán jövőre. Boldog karácsonyt!
Tudtál örülni? Hogy hogy duzzogtak? Mondjuk adott esetben ezt én is megtapasztalom... Ne tarts haragot, mert az Isten tőled is azt várja, hogy béke/megértés legyen köztetek🙂
Hát nem tudom, a kisgyerek még nem tudja a Krisztusi értékek mélységét felfogni, neki az ajándék ami jól esik, amit mondjuk érdemes ilyenkorra hagyni, hogy különleges nap legyen, emellett az ő szintjén csepegteted az erkölcsöt "megköszönjük ha kapunk valamit, nem duzzogunk ha nem azt kapjuk, osztozunk" stb, és ahogy nő fel fejlődik eljut lassan oda, hogy a fontos dolgok tiszták lesznek neki, inkább ajándékozz mint hogy ajándékot vár el stb. De egy kisgyereknek demostratívan nem adni ajándékot, hogy majd ebből a világ komplex "mi az igazán fontosat" megtanulja gyerekként nekem öncélúnak meg áltatatosnak tűnik. Persze nem azt mondom ajándék hegyek, iPhone stb. De a gyerekkor primitív egyszerű ez teszi széppé, nem kell szerintem véglegetkben gondolkodni pl soha semmi tv internet 6 éves kor felett se, soha semmi csoki. Néztem mesét kicsiként, melette sokat jatszottam kint, ettem csokit, melette sokat sportoltam, lehet ezt egyensúlyban tartani, én adnék ajándékot mértékkel, szerintem nem ezen kell demonstrálni neki az erkölcsöt. De ez csak az én véleményem.
De milyen boldog, milyen nagyokat tud nevetni, komolyan mondom, hatásos a "technika szakkör". Kevésbé hajszolja bele magát Robi azokba a dolgokba, amikbe régen, kevésbé kezd el Orbánozni stb. Ha valami elveszi a figyelmét az őt gyakran zavaró dolgokról, pl. a rajzolgatás vagy akármilyen hasonló dolog, akkor jobban jár ő is, jobban jár a vele szemben vagy mellette ülő, jobban jár a hallgató, jobban jár mindenki.
Falusi nagyszulok okan anno nem egy vagason is voltam, nem vagyok finnyas de igen, meg nem birtam es birom enni ma sem. Sult ver detto. Nem birom. Disznosagbol csak a toporto, kolbasz, hurka (veres kizarva), sonka, illetve a kocsonya. A morbid viszont, hogy probaltam sult agyvelot is es ki kell mondani, hogy az eszement finom volt.
Egy konkrét anomália a disznósajt. Egyrészt mi a pék lovától sajt, másrészt mire jó az, hogy a coca már semmire sem használható alkatrészeit betöltjük? Undorító a kinézete, az állaga és az íze is.
@@vittya4373 Nem anomália. A disznósajt lényege hogy az állat olyan részeit is ehetővé tegyük aminek önmagában kevés élvezeti értéke, viszont nagy tápértéke van. (Máj, lép, tüdő) Hurka dettó. Ja és azért sajt mert miután betöltik a tölteléket a gyomorba, súlyokat tesznek rá, sajtolják hogy egyben maradjon amíg kihűl.
Fiúk, nézzetek már utána, hogy mi az a szaloncukor eredetileg és hogyan készül (ez a csupasz régi , cukorból készül) a zselé és az aszpik az alga, a kocsonya a bōr kollagen. Amúgy rettenetesen élveztem a tudatlan elmefuttatásotokat errōl a témáról. Jól szórakoztam, 😂👍
A karácsony margójára: Nagyon tetszett,hogy Robi megemlítette a mágusokat! A csillag először Heródes királyhoz vezette őket,akinek kifejezetten gonoszak voltak a szándékai Isten Fiát illetően. Majd mivel a mágusok,és Heródes találkozása által Jézus élete közvetlen veszélybe került, Istennek még figyelmeztetnie is kellett álomban a mágusokat mikor Jézushoz értek,hogy ne térjenek vissza Heródeshez. Sőt még Józsefet is figyelmeztetni kellett álomban,hogy meneküljenek. Ezt,valamint Heródes király ezutáni reakcióját figyelembe véve érdemes elgondolkodni,hogy ki is vezette a csillagon keresztül a mágusokat?Csak mert a népszerű hagyomány eléggé mást sugal...
"Zselés szalon..." 🤣🤣🤣🤣🤣 "Amikor nem ettem meg a levest gyerekkoromban, akkor mindig a szememre hányták - nem kell szó szerint érteni..." 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Hát jó sok hülyeség elhangzott, csak azért mert jól hangzik, a kajákkal kapcsolatban, de az epres a legnagyobb, hogy azért "szexi", mert kívül van a magja😅 de mivel nem olvad kommenteket PR, mert mi ugye hülyék vagyunk, sose lesz vele szembesítve
10:05 Ahelyett, hogy egy drága étteremben költenénk el a lóvét, én a házassági évfordulónkon szoktam körbeosztani az ajándékokat a hajléktalanoknak Albuquerque-ben, ahol élünk. Olcsó pia, snacks és kutya esetén kutyakaja.
Ma voltam úgy vele, hogy rendesen rosszul voltam a kajától, és a nagymamám rendesen meg volt sértődve, hogy nem toltam le az 1 rúd bejgli után a másik 3at. :D
Robi! A középkorban több mint 30 féle fűszert ismertek használtak. Mártásokat, és szószokat is készítettek, stb. Nagyon változatos konyha volt, nyílván az alsóbb néprétegek nem juthattak hozzá nagyon sokmindenhez, de azt mondani , hogy akkoriban megsózták és megették nem hogy túlzás, hanem inkább tudatlanság!! Sót már az ókorban is nagyon sok fűszert használtak!!
Az egy dolog, de a mai ember hozzá van szokva rengeteg fűszerhez, mű dolgokhoz, amelyek nélkül teljesen, TELJESEN más egy régi hagyományosan készült étel. Akár ízetlennek is tarthatjuk. Jó példa rá a banán: eredeti állapotában egyáltalán nem hasonlít arra, amit a boltban veszel.
megjegyeznék annyit a sütis témához, hogy nagyon nem mindegy, hogy milyen receptből dolgoznak :D ancimnak pl van egy Horváth Ilona szakácskönyve.. kb már úgy néz ki mint az egyiptomi pergamenek 😂 ... de azokból minden süti isteni lett eddig! effektíve egy családi relikvia
"Rossz" az a gyerek, aki nem tart be minden szabályt folyamatosan. Minden szabályt nem lehet és nem is érdemes betartani, tehát ebben az értelemben tényleg minden gyerek rossz. Csak ez így van jól.
Eszembe nem jutna bejglit vásàrolni soha.Hol vannak a feleségek,barátnők, akik otthon készítik el.A gyerekek hogy fognak emlékezi arra,hogy anya bejglije a legfinomabb ha soha nem sütött?
Csak néhány példa. 80 éves a valaha volt barátnő, feleség, anyuka végig sütötte az életét. Férje halott, gyermekei a világ másik végén, a gondozója aki végig dolgozza az ünnepeket és lejárta már a lábát, bolti bejglit visz neki is meg magának is. Lehet valaki jó anya akkor is ha 24 .-én reggel megy haza a 24 órás ügyeletből és cukiból viszi a bejglit. Egyedülálló, feleségét gyászoló apa is vehet bolti bejglit és süthet majd 5 évvel később a gyerekeivel. stb. Tartózkodjunk a szűk látókörű és általánosító hozzászólásoktól.
1:09:00 sajna a zselés szalon cukor a leg finomabb és leg jobb, sajnos mostani karacsanyom pont ez miatt kapott egy nagy sérülést, mert mind bevonták egészségügyi okok milyatt T.T az összes többi szalon cukor rosszabb, még nem ettem a zslésnél egyszer se jobb szaloncukrot..
Puzsérnak igaza lehet abban, hogy a teremtés előtt nem volt előtt, hiszen idő sem volt. Idő csak azért van, hogy ne történjen minden egyszerre. Az idő szerepe az, hogy az életünk filmjének eseményeit meg lehessen jeleníteni.
Mondjuk ez nem a Puzsér igazsága, hanem az egyházé. Ha keresztény vagy, olvolvasd el a Katekizmust, bújd a Szentírást, végezz vmi teológiát, mert ma olyan támadások érik az egyházat, hogy nem fogsz állva maradni!
@TheAtilion Szal a születésem előtt.. ja nincs olyan hogy előtt... hogy is fogalmazzak... Szóval már minden a helyén volt és akkor indult el amikor én megszülettem?
Ez a tér megfejtés is nagyon tetszik :) Az első lépés annak belátása, hogy az életünk filmjében tapasztalt érzések, érzelmek és gondolatok "kívülről" érkeznek és nem mi generáljuk azokat. Próbáld megállítani a gondolatfolyamot az elmédben... MOST! Még megállítani sem tudod...
Az egész olyan, mint az álom. Az álombéli éned is megtapasztalja az idő múlását, van információja múltról és jövőről, vannak érzései, érzelmei és gondolatai, aztán felébred és kiderül, hogy az egész csak illúzió. Vagy a tudatos álmodás állapotába kerül, amikor mindkét szinten egyszerre lesz tudatos, azaz megvilágosodik.
Sosem értettem, hogy miért kell a legtöbbeknek külön "törekedni" a felebaráti szeretetre és a jószándékra. Ez nem tud alapból jönni? Vannak barátaim, akik nem vallásosak, mégis nagyon segítőkész és magukat szigorú etikai normákhoz tartó emberek. Szerintem a világ nem úgy működik, hogy Isten azt mondja, jól kell viselkedni és leginkább csak ennek hatására az emberek próbálnak jók lenni, mert jót tenni külső ráhatásra álszentség.
Fiú vagyok, mégis megerősíthetrm, higy elég sok sületlensèget beszéltetek a sütikkel kapcsolatban :D amúgy a fűrészpor bejgli betiltásával egyetértem. Még sehol sem ettem annyira finomat mint anyukàmé
Jókenyértől vettünk mákos bejglit, isteni. Kaptunk házit, az is finom de közelében sem volt a "boltinak" (amit valójában pékségben készítenek így inkább a "profi" megnevezés lenne a megfelelő szvsz)
Ez jó volt! Jó volt!😊🤣 Èn sosem szerettem a beiglit, gyerek koromban sem! Ennek ellenère, Anyukàm minden évbem elcsodàlkozik ezen és úgy csinàl, mintha ezt először hallànà!🤔😆 Boldog Karit!
Uraim! Bearanyozták a Karácsonyomat! Puzsér valamit kivág egy papírdarabból közben olyanokat szól be, amiktől lefordulok a székről fuldokló röhögés közepette. (Aszpikot csontból főzik.)
A "Drágán Add Az Életed" félre van értelmezve. Joggal karácsonyi film, mert ugyanaz, mint a Reszkessetek, Betörők! - csak durvább, hiszen ott a betörők már bejöttek, ráadásul nem csak pajszer van náluk. McClane = McAllister, vágnak az üvegszilánkok, tűz van, stb. Vagy mindkettő karácsonyi film, vagy mindkettő csak karácsonykor játszódó film.
Szilveszter: a karácsonykor megtisztult emberi lélek magára szedi a koszt, hogy azzal felvértezve boldogulni tudjon az új év szennyes mocskában, túléljen még egy évet, hogy újra megtisztulhasson, megpihenjen..nem?
Ezúttal Gergő volt a legnormálisabb. A többiek hibátlanul hozták a mindig is jómódban elő, belpesti dagik cinizmusát, miközben ők egész évben híznak, nem csak karácsonykor
23:05 az nem lehet hogy a Marcsa egy rendezvényen lefeküdt mind a három királlyal akik haverok voltak ? Józsefet meg hülyére vették ? A három király meg ment megnézni kinek a fia lehet ? De nyilván becses ajándék nélkül nem mehettek látogatni ezért vittek mindent
Nagy Gergő hol szorongott, hol kínosan érezte magát, néha pedig kiült az arcára " hogy kerülök én ide"? Pedig sok hétköznapi és nem mindennapi bölcsesség is elhangzott, és vicces volt az egész, amihez külön gratuláció ❤❤❤ Nagyon tetszett a műsor, néha tudni kell önmagunkon nevetni, valódi gyógyír..😂🎉❤
Semmi: mi sem ajándékozzuk meg egymást,családtagok sem,mert nálunk ez elvi dolog,és csak másodrangú szempont,hogy nincs pénz az ajándékozásra! Az a baj,hogy az ünnep fogalmát használják fel az egyszeri,gyors bevétel elérésére,mert ha a kapitalizmusban összemossák az ünnepet egy torzult társadalmi szokássá,tudati állapottá,vagy az ünnep lényegét átminősítik,hogy annak a fogyasztás legyen a burkolt célja,akkor a cégek ünnepek előtt kiszámíthatóbb haszonnal tudnak számolni,amivel könnyebb elérni egy előre meghatározott minimum haszon - szintet! Az ünnepi társadalmi, fogyasztói tudatprogramozás egyetlen célja a gazdasági,kereskedelmi kiszámíthatóság biztosítása:mint minden évben biztos bevételi forrás! Ezért társítottak az ünnepekhez fogyasztói szokásokat: Valentin - nap, karácsony, szilveszer, húsvét,stb,mert az ünnep jellegéhez ,ajándékozási jelleget is társítottak,így az is kiszámítható ,hogy melyik kereskedelmi ágazat jut abban az időszakban nagyobb haszonhoz! Ezért hiszi azt torzult tudatban az emberiség, hogy a szokások szimpla szokások! Emiatt a családom nem a szokások szerinti ételt eszi, és nem a szokások rabja! Ünnepkor azt kell enni ,amit közös megbeszélés után mindenki szívesen enne, és nem azt ,amit mondanak,hogy kell enni: nem véletlen az,hogy mi tartozzon az ünnephez! Szimpla üzletpolitika ,hogy mi tartozzon az ünnepekhez: hiszékeny embereknek meg elég egy hihető magyarázat ,hogy még ünnepkor is megtévesztett birkák legyenek,és azt eszik,amit mondanak nekik, azt csinálják,amit mondanak nekik! 🗝️🗝️🗝️
Kinek fogy el a levegője a stúdióban hosszabb mondatok során? Jó lenne még sokáig hallgatni így egyben csapatot! Figyeljünk magunkra! (Nem szerettem volna body shame-ingelni..)
Gasztro témához legközelebb hozzáértőt is hívjatok. Hajam szála égnek állt a sok SÜLETLENSÉGTŐL (hm.. 😉) amit összehordtatok. Kocsonyát ne főzzön egyikőtök sem, (csont és bőr egyaránt kell bele, Oszi "körömre való okfejtésénél hanyatt estem) rétest, bejglit se süssetek (Oszi szerint a rétes levelestésztából készül, jesszus!), szilveszterkor virslit a disznóhús miatt esszük.
Ha megvalljuk Jézus Krisztust az Isten Fiának, akkor akár lehetnénk szívesek az Ő egyetlen igaz egyházának - a Katolikus - vagyis egyetemes! Egyháznak - a tanítására figyelni! Mert ha engedjük elcsalinkázni a figyelmünket, akkor azzal konkrétan újra keresztrefeszítjük Őt - a Legszentebbet 😔
A konzum volt az eredeti szaloncukor, szóval itt a megideologizálás félrement :) Ahogy elkezdett működni a gulyáskommunizmus, jött a csokimáz is. Aztán a kakaós bevonat.
Ha ennyire szakértő vagy, mondjuk 35 éve volt egy ezüstpapíros szaloncukor aminek fehér volt a belseje, de szerintem volt rajta csokimáz. Nekem az ízlett, és nem tudom mi volt a töltelék. Azt hiszem kemény volt, már a maiakhoz képest.
@@gyulamolnar8971 Ki mondta, hogy szakértő vagyok? Egyrészt. Másrészt én nem a 80-as évek végéről beszélek, hanem a 70-es évekről. Mert én sajnos arra is emlékszem...
Nem a gulyáskommunizmussal jött el a csokimáz. A csokis bevonat már a 19. század végén is dívott. Aztán alternálva hol csokis bevonattal, hol anélkül volt népszerűbb.
Robi ne általánosíts , az én nagymamám kitűnően sütött, uradalmi szakács volt.Később eladásra is sütött. Én is eltanultam tőle.Ja és még életemben nem vettem bejglit,mindig sütök,méghozzá profin ! Meg lehet ezt tanulni. Amúgy jó bejglit is lehet venni Dávid csak a megfelelő helyen csillagászati áron. Ne szupermarketben keresd !
Így van, szerencsére az enyém is remekül süt. Sajnálom itt Robiékat, hogy ezek szerint, ők már ezt nem élhetik át. Ennek ellenére eléggé félrebeszélnek, ezerszer inkább a szakács mint a cukrászat, ettem már nagyon gyenge süteményt cukrászdában. És ezerszer inkább a nagyi által sütött egyszerűbbek (pl. bukta, túrós batyu, pizzás csiga vagy akár a sütés nélküli kókuszrúd) mint az ilyen-olyan, krémes, mézes-mázos, csilli-villi de ízetlen és drága sütemények.
Jezus nem akart és Őneki nem is kellett volna meghalnia illetve nem kellett volna az embernek megölnie ahhoz, hogy nekünk örök életünk legyen, vagyis meglegyen /megkapjuk azt, amit Ő az utolsó vacsorán adott: Önmagát értünk - akik Őt megvalljuk az Isten Fiának.
Oké. A szavaidból nekem úgy tűnik, hogy számodra újat mondtam. . Pedig az elég nagy defekt, illetve ellenségeskedés az Istennel, hogy a Legszentebbet végül is kinyírja az ember. Azzal a feszültséggel, amivel most te is rámrontasz, végülis ezt a hozzáállást demonstrálod. Keresztény vagy?
Szerintem azért nem minden bejgli tökéletes, de minden éteknek minőségileg tágak a határai, az ízlésről nem is beszélve. Anno az arisztokraták is azért találták ki az etikettet, hogy elkülönüljenek a pór néptől.....
Amúgy nem igaz,hogy nincs Szilveszteri film. Van egy amely kifejezetten szilveszterkor játszódik Szilveszter éjjel a címe. Amúgy jó lett volna ha többet beszélnek a karácsonyi filmekről,csak ott elment a beszélgetés ilyen spirituális irányba.
A Klaus nagyon jó, èrdemes megnèzni. Nekünk bekerült az "örök karácsonyi film pakkba". Kevin nincs benne 🤣, csak a KRAMPUSZ (2015). Igazi társadalom kritikával párosult karácsonyi horror.
Pár napja a Tescóban voltam, nagyon sok kocsiban láttam két literes Coca colát és chipset, nem egyet, sokat. Evezés, túrázás közben én is fogyasztom, mértékkel. 🌝
Igazad van: a karácsony és a húsvét lényege eredetileg ugyanaz,ugyannak a folyamatnak,történésnek az elérése,és megemlékezése! Tudományhoz tartozó ünnep,és nem vallási! 🗝️🗝️🗝️
Jó műsor volt, de azért pár dolog mert hát na :D 1. A kocsonya ahogyan Dávid is mondta, a kollagéntől lesz zselés állagú meg a sok fokhogymától. A kollagént nem csak bőrből lehet kifőzni, hanem olyan "alkatrészekből" ahol ez a fajta vizenyős zsíros anyag van, meg sok mozgó rész, mint láb, pofa, csülök, stb... 2. Nem csak sertésből főznek kocsonyát és nem csak magyarok. Max az lehet, hogy egyedül mi nevezzük kocsonyának. De lehet főzni csirkéből, marhából, bárányból-birkából. A csirkének a lábából lehet kiválló kocsonyát készíteni, marha láb, pofa, kövér birka. 3. A kocsonyának nem kell rohadtúl zsírosnak lennie, sőt egyáltalán nem kell annak lennie, és nem kell selejt húsból főzni. Ha nem nincs annyi bőr, zsír a húson, lehet hozzá adni kollagénport és felveszi a kívánt állagot. 4. Mondjuk ez már következik az előzőekből, de a zselé akár a szaloncukorzselé nem okvetlen készül sertéből. A zsidók és muszlimok is fogyaszatnak zselés ételeket és mifelénk külön lehet kapni kóser valamint halal kollagént-zselét. 5. A téliszalámi minőségi húsból készül és a szárítási, érlelési-penszédési eljárása teszi különlegessé. Amúgy kurvajó műsor volt, szakadtam a hülyeségeiteken :D Köszi!
De milyen finnyásnak kell lenni ahhoz, hogy a jó kocsonyára és szalámira azt mondd, hogy szemét? Meg ha nincs benne hús le van szarozva. Azért anyám is főzött húslevest csontból, mert az volt. Tényleg nem lehet senkinek megfelelni. Ha le van szarozva az is ami nem szar, el van várva, hogy mindenből a legjobb legyen, és sok, meg még mellette ha nem tökéletesen passzol az ízléséhez akkor kidobja, kiköpi. Így nem lehet elhinni azt se, hogy valaki szívesen ad, meg azt se, hogy szívesen kap, akkor se, ha igen.
@@gyulamolnar8971 Teljesen osztom amit mondtál. Ugyanígy, pl a legjobb gulyást szerintem pont abból a nyesedékből lehet főzni amit a hentesek mindenhonnan levagdalnak és kerülne a szemétbe vagy kutyakajába. Színhús gulyás sosem lesz olyan mint a nyesedékhús, amiben van kövér, inas, mócsingos darab, meg persze a csont. Mi sok marhát és birkát eszünk, sokat főzük bográcsban, megengedhetném magunknak, hogy színhúst vásároljak, de egyszerűen nem olyan az étel tőle. Lehet, hogy szebb, meg gusztusossabb a szépen felkockázott marhalábszár, de nem lesz olyan a gulyás állaga mint a vegyeshústól.
Ezt a zagyvaságot, amit az Asztrológiáról iderángattatok, minimális ismeretek nélkül, az egyszerűen elképesztő. Jó lenne előtte legalább az alapokat megtanulni egy fontos témáról.
Zarathustra: a Napkirály leszáll a földre és békét hoz magával, egy csillag jelzi a születését. Ezt követték a Bölcsek. Az egész akkori antik világ tele volt várakozással.
A szaloncukrot nem eri meg 2-szer becsomagolni,mert a csomagolas eloallitasi ara magasabb mint a szaloncukor eloallitasi ara.Amennyiben megeszed a csomagolast azzal kevesebbet artasz magadnak mint a szaloncukorral magaval.Sehol a vilagon ilyet nem fogyasztanak csak itt a hulyek orszagaban.
Valótlanságot beszélsz, mindenhol van valamilyen fajta szaloncukor, és igen, csomagolással. Eleve Franciországból indult, és német-osztrák közvetítéssel jutott el hozzánk. Itt lett nagyon népszerű, de mindenhol van valamilyen elterjedtségi fokon. Az egyetlen hungarikum benne, hogy csak nálunk díszitik vele a fát.
@@zoltandemeter919 Attól függ, mennyire megyünk vissza az időben. Amit te írsz a franciákról és az osztrákokrül, igaz, bár az már nem, hogy csokival is bevonták. Hozzánk csoki nélkül érkezett, de az igaz, hogy a 20. század elejére már megvolt ez az újítás. Csakhogy utána jöttek a háborúk és a hiánygazdaság. A 60-as-70-es években pedig a konzumnak nevezett, korlátozott ízvariációjú szaloncukoron nem volt csokimáz, ez csak a 80-as években jelent meg (megint). Ezen nem is érdemes tovább vitatkozni, mert saját szememmel láttam. Ha nem hiszed el, a te dolgod.
Annyira hiányoznak az ilyen Önkényesek, ahol nincs szó semmilyen nyomasztó és komoly témáról.
Bárcsak gyakrabban lennének ilyen adások...
Ja csak ezekhez sokszor segghülyék vagy legalább téves infókkal dolgoznak. A politika az ő asztaluk meg a társadalomismeret.
50 éves férjként, apaként fát díszítettem, kacsát sütöttem, hagymás törtburival, énekeltem, táncoltam, mosolyogtam, csak vizet ittam. Ajándékot nem adtam. Már második éve megy így. Megint duzzognak. Még mindig nem értik. Talán jövőre. Boldog karácsonyt!
Tudtál örülni?
Hogy hogy duzzogtak? Mondjuk adott esetben ezt én is megtapasztalom...
Ne tarts haragot, mert az Isten tőled is azt várja, hogy béke/megértés legyen köztetek🙂
Tessék rendesen berugni és ajándékozni. Önző vagy, vedd észre!
Ügyes vagy.. egyetértek veled, kicsi, apró személyes ajándék esetleg..❤
Sebaj, még néhány év, és a büdös kölkei megtanulják úgy élvezni a Karácsonyt, és annak örülni, ahogy apa szereti és ahogy elvárja.
Hát nem tudom, a kisgyerek még nem tudja a Krisztusi értékek mélységét felfogni, neki az ajándék ami jól esik, amit mondjuk érdemes ilyenkorra hagyni, hogy különleges nap legyen, emellett az ő szintjén csepegteted az erkölcsöt "megköszönjük ha kapunk valamit, nem duzzogunk ha nem azt kapjuk, osztozunk" stb, és ahogy nő fel fejlődik eljut lassan oda, hogy a fontos dolgok tiszták lesznek neki, inkább ajándékozz mint hogy ajándékot vár el stb. De egy kisgyereknek demostratívan nem adni ajándékot, hogy majd ebből a világ komplex "mi az igazán fontosat" megtanulja gyerekként nekem öncélúnak meg áltatatosnak tűnik. Persze nem azt mondom ajándék hegyek, iPhone stb. De a gyerekkor primitív egyszerű ez teszi széppé, nem kell szerintem véglegetkben gondolkodni pl soha semmi tv internet 6 éves kor felett se, soha semmi csoki. Néztem mesét kicsiként, melette sokat jatszottam kint, ettem csokit, melette sokat sportoltam, lehet ezt egyensúlyban tartani, én adnék ajándékot mértékkel, szerintem nem ezen kell demonstrálni neki az erkölcsöt. De ez csak az én véleményem.
Robi megint techika szakkörön van, valamit nagyon alkot ollóval és ceruzával :D
De milyen boldog, milyen nagyokat tud nevetni, komolyan mondom, hatásos a "technika szakkör". Kevésbé hajszolja bele magát Robi azokba a dolgokba, amikbe régen, kevésbé kezd el Orbánozni stb. Ha valami elveszi a figyelmét az őt gyakran zavaró dolgokról, pl. a rajzolgatás vagy akármilyen hasonló dolog, akkor jobban jár ő is, jobban jár a vele szemben vagy mellette ülő, jobban jár a hallgató, jobban jár mindenki.
Robi úgy be volt állva,
mint Hajdú Péter a roki parkolóba
😂
Szerintem csak másnapos.
Arra is gondoltam, hogy az piros pillepalackos ital nem vörösáfonyás Wöslauer, hanem valami jobbféle vörös.😁
Gyönyörű volt az elején Oszi jókívánsága!
Jézus nem husánggal vágott szét a kereskedők között a templomban, hanem kötélből ostort font.
A kocsonyás résznél nagyon röhögtem. Legközelebb kérlek elemezzétek a disznósajtot is. Sőt lehetne egy konkrét rész a legundorítóbb ételekről
Remélem a tematikás listáján rajta van Oszinak ez az undorító ételes rész :)
Falusi nagyszulok okan anno nem egy vagason is voltam, nem vagyok finnyas de igen, meg nem birtam es birom enni ma sem. Sult ver detto. Nem birom. Disznosagbol csak a toporto, kolbasz, hurka (veres kizarva), sonka, illetve a kocsonya. A morbid viszont, hogy probaltam sult agyvelot is es ki kell mondani, hogy az eszement finom volt.
@@negrusz Nem véletlenül azt favorizálja Hannibal Lecter is😁
Egy konkrét anomália a disznósajt. Egyrészt mi a pék lovától sajt, másrészt mire jó az, hogy a coca már semmire sem használható alkatrészeit betöltjük? Undorító a kinézete, az állaga és az íze is.
@@vittya4373
Nem anomália. A disznósajt lényege hogy az állat olyan részeit is ehetővé tegyük aminek önmagában kevés élvezeti értéke, viszont nagy tápértéke van. (Máj, lép, tüdő)
Hurka dettó.
Ja és azért sajt mert miután betöltik a tölteléket a gyomorba, súlyokat tesznek rá, sajtolják hogy egyben maradjon amíg kihűl.
Fiúk, nézzetek már utána, hogy mi az a szaloncukor eredetileg és hogyan készül (ez a csupasz régi , cukorból készül) a zselé és az aszpik az alga, a kocsonya a bōr kollagen.
Amúgy rettenetesen élveztem a tudatlan elmefuttatásotokat errōl a témáról. Jól szórakoztam, 😂👍
Jó volt a szaloncukros poén, de nem zselatinnal hanem pektinnel (almából, citrusok héjából vonják ki) készítik a benne lévő zselét.
Na persze
Derósz még a disznót is kispórolják belölle.
A karácsony margójára:
Nagyon tetszett,hogy Robi megemlítette a mágusokat!
A csillag először Heródes királyhoz vezette őket,akinek kifejezetten gonoszak voltak a szándékai Isten Fiát illetően.
Majd mivel a mágusok,és Heródes találkozása által Jézus élete közvetlen veszélybe került, Istennek még figyelmeztetnie is kellett álomban a mágusokat mikor Jézushoz értek,hogy ne térjenek vissza Heródeshez. Sőt még Józsefet is figyelmeztetni kellett álomban,hogy meneküljenek. Ezt,valamint Heródes király ezutáni reakcióját figyelembe véve érdemes elgondolkodni,hogy ki is vezette a csillagon keresztül a mágusokat?Csak mert a népszerű hagyomány eléggé mást sugal...
"Zselés szalon..."
🤣🤣🤣🤣🤣
"Amikor nem ettem meg a levest gyerekkoromban, akkor mindig a szememre hányták - nem kell szó szerint érteni..."
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Hát jó sok hülyeség elhangzott, csak azért mert jól hangzik, a kajákkal kapcsolatban, de az epres a legnagyobb, hogy azért "szexi", mert kívül van a magja😅 de mivel nem olvad kommenteket PR, mert mi ugye hülyék vagyunk, sose lesz vele szembesítve
Srácok, a gasztronómia témát ne erőltessétek, mert rengeteg badarságot hordotok össze
Ismerek magyarokat akik lencset esznek Ujevkor es gazdagok lettek,de nem a lencsetol hanem attol hogy elhagytak Kadarisztant( jelenleg Orbanisztan).
10:05 Ahelyett, hogy egy drága étteremben költenénk el a lóvét, én a házassági évfordulónkon szoktam körbeosztani az ajándékokat a hajléktalanoknak Albuquerque-ben, ahol élünk. Olcsó pia, snacks és kutya esetén kutyakaja.
Ma voltam úgy vele, hogy rendesen rosszul voltam a kajától, és a nagymamám rendesen meg volt sértődve, hogy nem toltam le az 1 rúd bejgli után a másik 3at. :D
Robi! A középkorban több mint 30 féle fűszert ismertek használtak. Mártásokat, és szószokat is készítettek, stb. Nagyon változatos konyha volt, nyílván az alsóbb néprétegek nem juthattak hozzá nagyon sokmindenhez, de azt mondani , hogy akkoriban megsózták és megették nem hogy túlzás, hanem inkább tudatlanság!! Sót már az ókorban is nagyon sok fűszert használtak!!
Már többször kiderült h Robi úgymond lenézi a gasztronómiát
Az egy dolog, de a mai ember hozzá van szokva rengeteg fűszerhez, mű dolgokhoz, amelyek nélkül teljesen, TELJESEN más egy régi hagyományosan készült étel. Akár ízetlennek is tarthatjuk.
Jó példa rá a banán: eredeti állapotában egyáltalán nem hasonlít arra, amit a boltban veszel.
@@judiasverdes9585 csak zabálni tud, mind1 hogy mit, csak hízzon a zsíros segge még nagyobbra
megjegyeznék annyit a sütis témához, hogy nagyon nem mindegy, hogy milyen receptből dolgoznak :D ancimnak pl van egy Horváth Ilona szakácskönyve.. kb már úgy néz ki mint az egyiptomi pergamenek 😂 ... de azokból minden süti isteni lett eddig! effektíve egy családi relikvia
Az enyém is kb úgy néz ki. 😂 Ezt hoztam magammal, amikor kijöttem. 😉
ja, és a Die Hard karácsonyi film.
A bejglinél a töltelék arány a legfontosabb! 60% töltelék fölött kezd a dolog oké lenni.
16:38 "minden gyerek egy kicsit rósz" más szóval "egyetlen gyerek se lehet elég jó a szüleinek" tényleg a gyerekek a rosszak?
"Rossz" az a gyerek, aki nem tart be minden szabályt folyamatosan. Minden szabályt nem lehet és nem is érdemes betartani, tehát ebben az értelemben tényleg minden gyerek rossz. Csak ez így van jól.
Eszembe nem jutna bejglit vásàrolni soha.Hol vannak a feleségek,barátnők, akik otthon készítik el.A gyerekek hogy fognak emlékezi arra,hogy anya bejglije a legfinomabb ha soha nem sütött?
Pedig sok bolt tele van vele😢
Csak néhány példa. 80 éves a valaha volt barátnő, feleség, anyuka végig sütötte az életét. Férje halott, gyermekei a világ másik végén, a gondozója aki végig dolgozza az ünnepeket és lejárta már a lábát, bolti bejglit visz neki is meg magának is. Lehet valaki jó anya akkor is ha 24 .-én reggel megy haza a 24 órás ügyeletből és cukiból viszi a bejglit. Egyedülálló, feleségét gyászoló apa is vehet bolti bejglit és süthet majd 5 évvel később a gyerekeivel. stb. Tartózkodjunk a szűk látókörű és általánosító hozzászólásoktól.
Robi mindig elmondja ezt a házi szakács- házi cukrász dolgot gasztronómiai témánál, de már szinte kínos, annyira nincs igaza.
Én elképzeltem. Be is írtam a keresőbe, hogy muscle jesus, és az jött ki amit elképzeltem. Mit csinálnak az istállóban? Gyúrnak.
1:09:00 sajna a zselés szalon cukor a leg finomabb és leg jobb, sajnos mostani karacsanyom pont ez miatt kapott egy nagy sérülést, mert mind bevonták egészségügyi okok milyatt T.T az összes többi szalon cukor rosszabb, még nem ettem a zslésnél egyszer se jobb szaloncukrot..
Szerintem Kocsonyai Vitéz Mihály! :D :D
Mi is méreckedünk :D nemtom mot hisztizik a csaj (Diana)
Puzsérnak igaza lehet abban, hogy a teremtés előtt nem volt előtt, hiszen idő sem volt. Idő csak azért van, hogy ne történjen minden egyszerre. Az idő szerepe az, hogy az életünk filmjének eseményeit meg lehessen jeleníteni.
Mondjuk ez nem a Puzsér igazsága, hanem az egyházé. Ha keresztény vagy, olvolvasd el a Katekizmust, bújd a Szentírást, végezz vmi teológiát, mert ma olyan támadások érik az egyházat, hogy nem fogsz állva maradni!
Meg tér is csak "azért van" hogy ne legyen minden egy pontban.
Ezek akkora megfejtések, hogy könyvet kéne írni belőle.
@TheAtilion
Szal a születésem előtt.. ja nincs olyan hogy előtt... hogy is fogalmazzak...
Szóval már minden a helyén volt és akkor indult el amikor én megszülettem?
Ez a tér megfejtés is nagyon tetszik :)
Az első lépés annak belátása, hogy az életünk filmjében tapasztalt érzések, érzelmek és gondolatok "kívülről" érkeznek és nem mi generáljuk azokat. Próbáld megállítani a gondolatfolyamot az elmédben... MOST! Még megállítani sem tudod...
Az egész olyan, mint az álom. Az álombéli éned is megtapasztalja az idő múlását, van információja múltról és jövőről, vannak érzései, érzelmei és gondolatai, aztán felébred és kiderül, hogy az egész csak illúzió. Vagy a tudatos álmodás állapotába kerül, amikor mindkét szinten egyszerre lesz tudatos, azaz megvilágosodik.
38:31 nekem van :D Matrix 1-4 amióta 4 kijavított 3 traumáját, és régebben Star wars 4,5,6 (amig tönkre nem ment az SW) :D és két üveg bor
Sosem értettem, hogy miért kell a legtöbbeknek külön "törekedni" a felebaráti szeretetre és a jószándékra. Ez nem tud alapból jönni? Vannak barátaim, akik nem vallásosak, mégis nagyon segítőkész és magukat szigorú etikai normákhoz tartó emberek. Szerintem a világ nem úgy működik, hogy Isten azt mondja, jól kell viselkedni és leginkább csak ennek hatására az emberek próbálnak jók lenni, mert jót tenni külső ráhatásra álszentség.
Fiú vagyok, mégis megerősíthetrm, higy elég sok sületlensèget beszéltetek a sütikkel kapcsolatban :D amúgy a fűrészpor bejgli betiltásával egyetértem. Még sehol sem ettem annyira finomat mint anyukàmé
Puzsérnak jó a haja
(-látom lejott a lényeg
-igen)
Segítek: LIDL, a házi bejglinél nyilván nincs jobb, de ha boltit veszel akkor a lidl-ben isteni a diós is meg a mákos is.
Jókenyértől vettünk mákos bejglit, isteni. Kaptunk házit, az is finom de közelében sem volt a "boltinak" (amit valójában pékségben készítenek így inkább a "profi" megnevezés lenne a megfelelő szvsz)
Ez jó volt! Jó volt!😊🤣
Èn sosem szerettem a beiglit, gyerek koromban sem!
Ennek ellenère, Anyukàm minden évbem elcsodàlkozik ezen és úgy csinàl, mintha ezt először hallànà!🤔😆
Boldog Karit!
Uraim! Bearanyozták a Karácsonyomat! Puzsér valamit kivág egy papírdarabból közben olyanokat szól be, amiktől lefordulok a székről fuldokló röhögés közepette. (Aszpikot csontból főzik.)
Oszi!! Nagyon szép volt és megható..köszönjük!! Boldog karit Neked is ❤😂❤🎄💕
Amikor politikáról, Istenről filmekről van szó mindig egyedül beszéltek. Amikor bejgliről... akkor hárman... :)
A "Drágán Add Az Életed" félre van értelmezve. Joggal karácsonyi film, mert ugyanaz, mint a Reszkessetek, Betörők! - csak durvább, hiszen ott a betörők már bejöttek, ráadásul nem csak pajszer van náluk. McClane = McAllister, vágnak az üvegszilánkok, tűz van, stb. Vagy mindkettő karácsonyi film, vagy mindkettő csak karácsonykor játszódó film.
A Die hard karácsonyi film!!! 😍
ennyi erővel, a halálos fegyver első része is az! mégse beszél róla senki. és van annyira jó film, mint a die hard, sőt!
Szilveszter: a karácsonykor megtisztult emberi lélek magára szedi a koszt, hogy azzal felvértezve boldogulni tudjon az új év szennyes mocskában, túléljen még egy évet, hogy újra megtisztulhasson, megpihenjen..nem?
Ezúttal Gergő volt a legnormálisabb. A többiek hibátlanul hozták a mindig is jómódban elő, belpesti dagik cinizmusát, miközben ők egész évben híznak, nem csak karácsonykor
Van valaki,aki negyedbejglit vitt ajándékba?
Robi
Hogy bírod ki hugyozás nélkül ennyi ital után mindig?
Idén anyum mindenkinek kézzel keszült ajándékot adott,és imádta őket mindenki. Bár azert fontos,hogy ehhez kell egy kézügyesség..
Igen, Róbert is megmondta, ha nem vagy iparművész, ne csinálj ajándékot!
Egyébként nem úgy néztek ki, mint akik sokszor mondanak nemet.
Karácsonyi Robert Spencer és David Hill!
23:05 az nem lehet hogy a Marcsa egy rendezvényen lefeküdt mind a három királlyal akik haverok voltak ? Józsefet meg hülyére vették ? A három király meg ment megnézni kinek a fia lehet ? De nyilván becses ajándék nélkül nem mehettek látogatni ezért vittek mindent
Az a Mamma mia című film.😅😅
Tetszett a 4 személyes forma :D
Nagy Gergő hol szorongott, hol kínosan érezte magát, néha pedig kiült az arcára " hogy kerülök én ide"? Pedig sok hétköznapi és nem mindennapi bölcsesség is elhangzott, és vicces volt az egész, amihez külön gratuláció ❤❤❤ Nagyon tetszett a műsor, néha tudni kell önmagunkon nevetni, valódi gyógyír..😂🎉❤
Szegény Gergő, ebben az adásban nem tudott kibontakozni... 😔
Ha a felnőttek nem ajándèkoznák egymást mi törtènne ?
Szarnak egymásra " vagyis a látszatra
Akkor nem lenne pizsamám és kénytelen lennék pucéran aludni.
Kevesebb szemét.
Semmi: mi sem ajándékozzuk meg egymást,családtagok sem,mert nálunk ez elvi dolog,és csak másodrangú szempont,hogy nincs pénz az ajándékozásra! Az a baj,hogy az ünnep fogalmát használják fel az egyszeri,gyors bevétel elérésére,mert ha a kapitalizmusban összemossák az ünnepet egy torzult társadalmi szokássá,tudati állapottá,vagy az ünnep lényegét átminősítik,hogy annak a fogyasztás legyen a burkolt célja,akkor a cégek ünnepek előtt kiszámíthatóbb haszonnal tudnak számolni,amivel könnyebb elérni egy előre meghatározott minimum haszon - szintet! Az ünnepi társadalmi, fogyasztói tudatprogramozás egyetlen célja a gazdasági,kereskedelmi kiszámíthatóság biztosítása:mint minden évben biztos bevételi forrás! Ezért társítottak az ünnepekhez fogyasztói szokásokat: Valentin - nap, karácsony, szilveszer, húsvét,stb,mert az ünnep jellegéhez ,ajándékozási jelleget is társítottak,így az is kiszámítható ,hogy melyik kereskedelmi ágazat jut abban az időszakban nagyobb haszonhoz! Ezért hiszi azt torzult tudatban az emberiség, hogy a szokások szimpla szokások! Emiatt a családom nem a szokások szerinti ételt eszi, és nem a szokások rabja! Ünnepkor azt kell enni ,amit közös megbeszélés után mindenki szívesen enne, és nem azt ,amit mondanak,hogy kell enni: nem véletlen az,hogy mi tartozzon az ünnephez! Szimpla üzletpolitika ,hogy mi tartozzon az ünnepekhez: hiszékeny embereknek meg elég egy hihető magyarázat ,hogy még ünnepkor is megtévesztett birkák legyenek,és azt eszik,amit mondanak nekik, azt csinálják,amit mondanak nekik! 🗝️🗝️🗝️
😂😂😂😂 ilyen jot rég nevettem. Róbert ❤ nagyon elemében volt, de Oszi is hozta a format 😂😂😂 köszi srácok
Èn annó az ilyen szórakoztató adások miatt kezdtem el hallgatni az önkènyest ! Lègyszi lègyszi mèg sok ilyet. Ez volt az egyik legjobb idei adásotok !
Kinek fogy el a levegője a stúdióban hosszabb mondatok során?
Jó lenne még sokáig hallgatni így egyben csapatot! Figyeljünk magunkra!
(Nem szerettem volna body shame-ingelni..)
Várszegi Aszpik!" Leestem a székről !😂
Gasztro témához legközelebb hozzáértőt is hívjatok. Hajam szála égnek állt a sok SÜLETLENSÉGTŐL (hm.. 😉) amit összehordtatok. Kocsonyát ne főzzön egyikőtök sem, (csont és bőr egyaránt kell bele, Oszi "körömre való okfejtésénél hanyatt estem) rétest, bejglit se süssetek (Oszi szerint a rétes levelestésztából készül, jesszus!), szilveszterkor virslit a disznóhús miatt esszük.
Ahogy bejglinél, rétesnél is az a helyzet, hogy van többféle tésztából. Szóval szerinted nem leveles, szerinte meg igen, és egyikőtöknek sincs igaza.
Van kóser zselé kóser zselatin ami nem tartalmazhat állati eredetű anyagot
1:01:40 - A szendvicsben is erre való a kenyér! Az a nyele a parizernek! 😂
Bejgliben is hülye a Puzsér.🤣
Mindig vicces hogy menyire nem értenek a kajákhoz 😂 Főleg Robi
Ha megvalljuk Jézus Krisztust az Isten Fiának, akkor akár lehetnénk szívesek az Ő egyetlen igaz egyházának - a Katolikus - vagyis egyetemes! Egyháznak - a tanítására figyelni!
Mert ha engedjük elcsalinkázni a figyelmünket, akkor azzal konkrétan újra keresztrefeszítjük Őt - a Legszentebbet 😔
A MAGYAR MIKULÁS ÁRPÁDSÁVOS!
Hoppá! Négyen?😯🫣👍
A konzum volt az eredeti szaloncukor, szóval itt a megideologizálás félrement :) Ahogy elkezdett működni a gulyáskommunizmus, jött a csokimáz is. Aztán a kakaós bevonat.
Ha ennyire szakértő vagy, mondjuk 35 éve volt egy ezüstpapíros szaloncukor aminek fehér volt a belseje, de szerintem volt rajta csokimáz. Nekem az ízlett, és nem tudom mi volt a töltelék. Azt hiszem kemény volt, már a maiakhoz képest.
@@gyulamolnar8971 Ki mondta, hogy szakértő vagyok? Egyrészt. Másrészt én nem a 80-as évek végéről beszélek, hanem a 70-es évekről. Mert én sajnos arra is emlékszem...
@@teveve31 Engem az érdekel amit írtam.
Nem a gulyáskommunizmussal jött el a csokimáz. A csokis bevonat már a 19. század végén is dívott. Aztán alternálva hol csokis bevonattal, hol anélkül volt népszerűbb.
Robi ne általánosíts , az én nagymamám kitűnően sütött, uradalmi szakács volt.Később eladásra is sütött. Én is eltanultam tőle.Ja és még életemben nem vettem bejglit,mindig sütök,méghozzá profin ! Meg lehet ezt tanulni. Amúgy jó bejglit is lehet venni Dávid csak a megfelelő helyen csillagászati áron. Ne szupermarketben keresd !
Így van, szerencsére az enyém is remekül süt. Sajnálom itt Robiékat, hogy ezek szerint, ők már ezt nem élhetik át. Ennek ellenére eléggé félrebeszélnek, ezerszer inkább a szakács mint a cukrászat, ettem már nagyon gyenge süteményt cukrászdában. És ezerszer inkább a nagyi által sütött egyszerűbbek (pl. bukta, túrós batyu, pizzás csiga vagy akár a sütés nélküli kókuszrúd) mint az ilyen-olyan, krémes, mézes-mázos, csilli-villi de ízetlen és drága sütemények.
Jezus nem akart és Őneki nem is kellett volna meghalnia illetve nem kellett volna az embernek megölnie ahhoz, hogy nekünk örök életünk legyen, vagyis meglegyen /megkapjuk azt, amit Ő az utolsó vacsorán adott: Önmagát értünk - akik Őt megvalljuk az Isten Fiának.
Húzz a meséiddel a négy fal közé! Ne itt akard másokra erőltetni a ferde hajlamaidat!
Oké. A szavaidból nekem úgy tűnik, hogy számodra újat mondtam. .
Pedig az elég nagy defekt, illetve ellenségeskedés az Istennel, hogy a Legszentebbet végül is kinyírja az ember. Azzal a feszültséggel, amivel most te is rámrontasz, végülis ezt a hozzáállást demonstrálod.
Keresztény vagy?
53:00 ..sose csináltam még Hortobágyi húsospalacsintat,vagy töltöttkáposztát...de ellenben az oroszkrémtortával elboldogultam
A bejgli témát inkàbb engedjétek el...dunsztotok sincs az egészről:) lehetne igazi bejglit gyártani csak nem fizetné meg senki...
Szerintem azért nem minden bejgli tökéletes, de minden éteknek minőségileg tágak a határai, az ízlésről nem is beszélve. Anno az arisztokraták is azért találták ki az etikettet, hogy elkülönüljenek a pór néptől.....
Én szívesen dolgoznék karácsonykor valamilyen jótékonysági szervezetnél.. de nem igazán van ilyen..ételosztás, ruhaosztás...
Amúgy nem igaz,hogy nincs Szilveszteri film. Van egy amely kifejezetten szilveszterkor játszódik Szilveszter éjjel a címe. Amúgy jó lett volna ha többet beszélnek a karácsonyi filmekről,csak ott elment a beszélgetés ilyen spirituális irányba.
Nagyon sok nagyon összetett etel keszült a közepkorban. safrany, gyömber, so, baberlevel, csombor alapfüszer volt a közepkori Magyarorszagon.
A Klaus nagyon jó, èrdemes megnèzni.
Nekünk bekerült az "örök karácsonyi film pakkba".
Kevin nincs benne 🤣, csak a KRAMPUSZ (2015). Igazi társadalom kritikával párosult karácsonyi horror.
Az ünnephez hozzátartozóik abő~g
Mi disznófület és disznó orrot teszünk a "zselés szaloncukorba".
vágóhídi hulladékból lecsókolbász készűl
"Elmúla Húsvét hete, de nem múlik el a Karácsonyi bájgli... "
Karacsony: 97% zabalas. 3% keresztenyseg.
Hát ilyet! Köszönöm
(A "zselatin" a szó, amit keresnek a fiúk.)
Nagyon jó a műsor! 🙏
Pár napja a Tescóban voltam, nagyon sok kocsiban láttam két literes Coca colát és chipset, nem egyet, sokat. Evezés, túrázás közben én is fogyasztom, mértékkel. 🌝
Nincs is már olyan hosszú évek óta hogy kétliteres kóla.
Én kizárólag rozsdaoldásra használom a Coca colát,nem vicc. Talán 5 éve ittam utóljára. Brrr ...
@@rcs2003Igaza van, nagyot tévedtem, itt sírdogálok a karácsonyfa alatt ...
Boldog Húsvétot!
Igazad van: a karácsony és a húsvét lényege eredetileg ugyanaz,ugyannak a folyamatnak,történésnek az elérése,és megemlékezése! Tudományhoz tartozó ünnep,és nem vallási! 🗝️🗝️🗝️
😂😂😂
Igaza van Robinak , sokan csak üzletet látnak abban, ha te adakozol :(
Jol mondta Müller!!
✌💪🎭😇🙏😎
(Shiva-t idèzte☸✡🕉)
Zselés szaloncukor : Pektin
Most a Robi mindig a Dávid szavába vág.
... Boldog Karácsonyt Faszaim !!! ...
😊 ❤
De szép volt a bevezetőd Oszi !
Szerintem a Szemüveges az Oszifia
Jó műsor volt, de azért pár dolog mert hát na :D 1. A kocsonya ahogyan Dávid is mondta, a kollagéntől lesz zselés állagú meg a sok fokhogymától. A kollagént nem csak bőrből lehet kifőzni, hanem olyan "alkatrészekből" ahol ez a fajta vizenyős zsíros anyag van, meg sok mozgó rész, mint láb, pofa, csülök, stb... 2. Nem csak sertésből főznek kocsonyát és nem csak magyarok. Max az lehet, hogy egyedül mi nevezzük kocsonyának. De lehet főzni csirkéből, marhából, bárányból-birkából. A csirkének a lábából lehet kiválló kocsonyát készíteni, marha láb, pofa, kövér birka. 3. A kocsonyának nem kell rohadtúl zsírosnak lennie, sőt egyáltalán nem kell annak lennie, és nem kell selejt húsból főzni. Ha nem nincs annyi bőr, zsír a húson, lehet hozzá adni kollagénport és felveszi a kívánt állagot. 4. Mondjuk ez már következik az előzőekből, de a zselé akár a szaloncukorzselé nem okvetlen készül sertéből. A zsidók és muszlimok is fogyaszatnak zselés ételeket és mifelénk külön lehet kapni kóser valamint halal kollagént-zselét. 5. A téliszalámi minőségi húsból készül és a szárítási, érlelési-penszédési eljárása teszi különlegessé. Amúgy kurvajó műsor volt, szakadtam a hülyeségeiteken :D Köszi!
De milyen finnyásnak kell lenni ahhoz, hogy a jó kocsonyára és szalámira azt mondd, hogy szemét? Meg ha nincs benne hús le van szarozva. Azért anyám is főzött húslevest csontból, mert az volt. Tényleg nem lehet senkinek megfelelni. Ha le van szarozva az is ami nem szar, el van várva, hogy mindenből a legjobb legyen, és sok, meg még mellette ha nem tökéletesen passzol az ízléséhez akkor kidobja, kiköpi. Így nem lehet elhinni azt se, hogy valaki szívesen ad, meg azt se, hogy szívesen kap, akkor se, ha igen.
@@gyulamolnar8971 Teljesen osztom amit mondtál. Ugyanígy, pl a legjobb gulyást szerintem pont abból a nyesedékből lehet főzni amit a hentesek mindenhonnan levagdalnak és kerülne a szemétbe vagy kutyakajába. Színhús gulyás sosem lesz olyan mint a nyesedékhús, amiben van kövér, inas, mócsingos darab, meg persze a csont. Mi sok marhát és birkát eszünk, sokat főzük bográcsban, megengedhetném magunknak, hogy színhúst vásároljak, de egyszerűen nem olyan az étel tőle. Lehet, hogy szebb, meg gusztusossabb a szépen felkockázott marhalábszár, de nem lesz olyan a gulyás állaga mint a vegyeshústól.
Zöldségből is lehet zselét főzni, hidegtálat abbol keszitettem ezer éve szilveszterre!😊
OSZI INGE ALATT VAN A TESTÈN EGY PUFI MELLÉNY?
ki az a szerencsetlen nyikhaj gyerek a studioban?
Nem tudom, de 30 szónál nem beszélt többet, legközelebb így én is elvállalom hogy beüljek oda nézni ahogy Robi rajzolgat :D
A lehető legjobb karácsonyi filmet néztem: Éjszakám Maudnál. Boldog ünnepeket.
Ennek van egy Star Wars-os verziója, Éjszaka Maul-nál, a végén Duel of Fates orchestra szól, és óriás bejglikkel fénykardoznak.
Ezt a zagyvaságot, amit az Asztrológiáról iderángattatok, minimális ismeretek nélkül, az egyszerűen elképesztő. Jó lenne előtte legalább az alapokat megtanulni egy fontos témáról.
És Müller Péter... katasztrófa...
@@barbarasallee1595 Szopkodnál már egy kis vas albikát?
Zarathustra: a Napkirály leszáll a földre és békét hoz magával, egy csillag jelzi a születését. Ezt követték a Bölcsek. Az egész akkori antik világ tele volt várakozással.
Ez zsenialis volt
Igggggen jooooo
Aranyosak vagytok!
A szaloncukrot nem eri meg 2-szer becsomagolni,mert a csomagolas eloallitasi ara magasabb mint a szaloncukor eloallitasi ara.Amennyiben megeszed a csomagolast azzal kevesebbet artasz magadnak mint a szaloncukorral magaval.Sehol a vilagon ilyet nem fogyasztanak csak itt a hulyek orszagaban.
Jaj, dehogy nem! A piros-fehér, mentolos cukorbotocskák talán egészségesebbek?
Valótlanságot beszélsz, mindenhol van valamilyen fajta szaloncukor, és igen, csomagolással. Eleve Franciországból indult, és német-osztrák közvetítéssel jutott el hozzánk. Itt lett nagyon népszerű, de mindenhol van valamilyen elterjedtségi fokon. Az egyetlen hungarikum benne, hogy csak nálunk díszitik vele a fát.
@@zoltandemeter919 Attól függ, mennyire megyünk vissza az időben. Amit te írsz a franciákról és az osztrákokrül, igaz, bár az már nem, hogy csokival is bevonták. Hozzánk csoki nélkül érkezett, de az igaz, hogy a 20. század elejére már megvolt ez az újítás.
Csakhogy utána jöttek a háborúk és a hiánygazdaság. A 60-as-70-es években pedig a konzumnak nevezett, korlátozott ízvariációjú szaloncukoron nem volt csokimáz, ez csak a 80-as években jelent meg (megint). Ezen nem is érdemes tovább vitatkozni, mert saját szememmel láttam. Ha nem hiszed el, a te dolgod.
Hülyeség, mert az Isten minden