Mindig mélyen elgondolkodtat ahogy, és persze amit Iván kinyilatkoztat. Súlyos beteg emberként magam is régóta vallom ezt a fajta elfogadást, amit sokan összekevernek a beletörődéssel, pedig hatalmas különbség van a kettő között. És hogy valaki eljusson idáig, ahhoz nem kell semmi felekezet, vallás, de nyilván semmilyen betegség sem. De Braziliába sem kell elmenni. Csak leülni magadban, és magadba nézni. Mélyen. Ez sem könnyű. Sosem az. 🙏😇✌️
Szuper beszélgetés volt!!!Jó ötlet,hogy legyen belőle rendszeresség,Krisztián és Iván jó páros.Nagyon nagy szükség van spirituális nézőpontból elemezni a mai beteg társadalom viselkedését!Köszönöm!!!😍
Mary Kovácsnak: Teljesen igazad van. Furcsa, de éppen a napokban beszéltünk erről az irodalmat - hozzám hasonlóan - nagyon szerető nagylányommal. Rácsodálkozott, mikor mondtam neki, hogy a legnagyobb, vagy mondjuk talán azt, hogy leginkább ismert költőink szinte kivétel nélkül nagyon fiatalon hagyták el ezt árnyékvilágot. Persze most rögtön ide lehet hozni Arany Jánost, de akkor is ott van Petőfi mellett József Attila, Radnóti (legnagyobb kedvencem, akiben több száz költemény "bennmaradt" 😔), más korból Balassi Bálint...és még sokan mások. Ady is viszonylag fiatal volt, és hatalmas életművet hagyott maga után. Ez persze nem "szakmafüggó", és nagyon változó okokból történt, ami történt. Nem elemezni akartam, csak megemlíteni, mint tényt.
Ha valakinek "elege van" a politikából, az miért csatlakozik valamihez (vagy valakihez) amit, vagy akit nem is ismer? Az emberek nagyon nagy többsége csak "lógatja a lábát" a politikába, az összefüggéseket nem is ismeri fel, mégis kormányokat, országokat tudnak romba dönteni a felelőtlen vonzódásukkal.
Ha már Iván felhozta. Nekem nagyon furcsa vagy ezzel a Dezse Balázsra hajazó dizájnnal. Sztem (főleg most, hogy "komoly" családos ember) neki sem áll már jól ez a 90-es évekre hajazó deszkás dizájn. Remélem azért te nem fogod televarratni magad!! 😜😁 De ha igen, akkor szigorúan csak rock bandák logóival! 🤘🤘🤘 Amúgy nagyon jó beszélgetés volt - as always!! Szép napot Krisz! 👍
@@krisztianlentulai1122 A duma szokás szerint király, csak az a baj hogy most nem lenne őszinte a mosolyom kedves barátom! Nem elég a bajom, erre a meleg miatt nekem is megjelent vmi piros folt a hátamon. A doki írt rá Canesten sprayt, ami használt, de qrva drága (4800 egy pici kis flakon!). Ambró már nyilván kiszámolná, hogy az mennyi sör, és hány "ampulla" Jaegermeister lenne! 🤣🍻 Mindegy fő az egészség! Vigyázz magadra, további sok sikert, és ma délután HAJRÁ MAGYAROK!!! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺❤️❤️❤️✌️✌️✌️👍👍👍
Véleményem az hogy az emberek nemhallanak jó dolgozat mert nem vallásos nemjárnak templomba .Amíg az emberek nemfordulnak nagy többségben Istenhez addig csak a gonosszságot látják tisztelet a kivétel de ez igy van.Saját tapasztalatombol tudom én átéltem.Bármilyen menö ez a világ Istenhez kell fordulnunk .A rossz az ördögtől való.
Iván annyiszor mondta, hogy "kinyírlak!", hogy automatikusan jó kedvre derített. Eszembe jutott az egyik kedvenc jelenetem az amúgy is zseniális Ravasz, az agy és...filmből. Mikor Nikosz, a görög ("Miszter Husimusi" 😅🤣) elmegy a bandavezérhez tárgyalni a fűről. 🤣😅 "Kinyírlak!!"
"Szavakkal verve" a hangulatfestésként kimondott trágár szavakból csak párat kellett elszenvednie a hallgatónak, de ezek is megtörték a szép magyar kiejtéssel és fogalmazással elmondott kérdéseket és válaszokat. Azok nélkül jobb lett volna az egész, tisztább.
Máté Gábor a Tauma bölcsessége c. filmjében olyan jól elmondja, hogy mi alapján választunk párt: a trauma mintázataink alapján. Mindkét félen az önmunka, a trauma oldás segíthet. Ez kellene, hogy beszivárogjon a köztudatunkba. Az is jó lenne, ha vezető politikai posztra nem kerülhezne sok-sok oldatlan traumával élő ember...
Mely tiszteletem Fenyo Ivannak,de SZOMORU IS VAGYOK ,CSAK A NEV MIATT KATTINTOTTAM IDE ,JO LENNE MUVESZ UR ,HA MAS CSATORNAKON IS BESZELNE TISZTELETTEL,KOSZI
Uramisten.. Van ember akinek ez még újdonság?? Ez az egész spiri- elvonulokcsakaszeretetnemkelltökéleletesnek lenninemazanyagiakfontosakmiértahalál-ömlik a szó végnélkül.. És ebből meglehet élni.. Jól élni.. Tiszta Amerika! 😊 .
Mindig mélyen elgondolkodtat ahogy, és persze amit Iván kinyilatkoztat. Súlyos beteg emberként magam is régóta vallom ezt a fajta elfogadást, amit sokan összekevernek a beletörődéssel, pedig hatalmas különbség van a kettő között.
És hogy valaki eljusson idáig, ahhoz nem kell semmi felekezet, vallás, de nyilván semmilyen betegség sem.
De Braziliába sem kell elmenni.
Csak leülni magadban, és magadba nézni.
Mélyen.
Ez sem könnyű.
Sosem az. 🙏😇✌️
A Hajóágyú miatt "ismerlek", nagy ölelés neked.
Szuper beszélgetés volt!!!Jó ötlet,hogy legyen belőle rendszeresség,Krisztián és Iván jó páros.Nagyon nagy szükség van spirituális nézőpontból elemezni a mai beteg társadalom viselkedését!Köszönöm!!!😍
Szuper beszélgetés volt. Köszönöm
Szuper! Nagyon jó volt hallgatni! Nagyon igaza van Ivánnak!
Nagyon szép !
Köszönjük szépen !
Azért a Himnusz és a Szózat alatt nagyon hevesen dobog a szívem...
Erre érdemes volt időt szánnom!Köszönöm🙌, Fiúk!🔥💯✨❤️
Első blikkkre az hittem, hogy nagyervint hívtad meg. Már majdnem megnyomtam a gondos órát... nagy szikla esett le a szívemről.
“Rosszfiúként” is szerettem. Most imádom. Élmény hallgatni❤️Isten éltesse sokáig!
Az egész lénye tiszteletre méltó Fenyő Ivánnak❤❤❤
Szuper beszélgetés volt. Remélem, tényleg lesz még ilyen.
IGEN, IGY KELL TUDNUNK BESZELNI KOZOS DOLGAINKROL.SZERETETTEL, NYITOTT SZIVVEL!
Kérjük az Ivánt állandóra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mary Kovácsnak:
Teljesen igazad van.
Furcsa, de éppen a napokban beszéltünk erről az irodalmat - hozzám hasonlóan - nagyon szerető nagylányommal.
Rácsodálkozott, mikor mondtam neki, hogy a legnagyobb, vagy mondjuk talán azt, hogy leginkább ismert költőink szinte kivétel nélkül nagyon fiatalon hagyták el ezt árnyékvilágot. Persze most rögtön ide lehet hozni Arany Jánost, de akkor is ott van Petőfi mellett József Attila, Radnóti (legnagyobb kedvencem, akiben több száz költemény "bennmaradt" 😔), más korból Balassi Bálint...és még sokan mások.
Ady is viszonylag fiatal volt, és hatalmas életművet hagyott maga után. Ez persze nem "szakmafüggó", és nagyon változó okokból történt, ami történt.
Nem elemezni akartam, csak megemlíteni, mint tényt.
Húha! Ez nagyon jó volt.
Felnézve, Fenyő Ivánra!... mégis azt látom, hogy (ott, 55' után) túltolja. Kívánom, hogy tegye ezt még sok évig!
Érdemes meghallgatni!
Ha valakinek "elege van" a politikából, az miért csatlakozik valamihez (vagy valakihez)
amit, vagy akit nem is ismer?
Az emberek nagyon nagy többsége csak "lógatja a lábát" a politikába, az összefüggéseket
nem is ismeri fel, mégis kormányokat, országokat tudnak romba dönteni a felelőtlen vonzódásukkal.
Nagyon jó beszélgetés volt!
Nagyon egyutt rezgek ezzel a beszélgetéssel! köszönöm szépen!❤
Fantasztikus. ❤
Nagyon tetszett a beszélgetés, köszi ❤
🚘 Gondoljunk Mozartra és Petőfire! Nem az a lényeg, mikor halsz meg, hanem az, hogy addig mit tettél.
❤❤❤
Imádom ♥️
Ha már Iván felhozta.
Nekem nagyon furcsa vagy ezzel a Dezse Balázsra hajazó dizájnnal. Sztem (főleg most, hogy "komoly" családos ember) neki sem áll már jól ez a 90-es évekre hajazó deszkás dizájn.
Remélem azért te nem fogod televarratni magad!! 😜😁
De ha igen, akkor szigorúan csak rock bandák logóival! 🤘🤘🤘
Amúgy nagyon jó beszélgetés volt - as always!!
Szép napot Krisz! 👍
Nekem a psoriasis foltjaim a tetkók, annál nem kell menőbb 😂
@@krisztianlentulai1122 A duma szokás szerint király, csak az a baj hogy most nem lenne őszinte a mosolyom kedves barátom!
Nem elég a bajom, erre a meleg miatt nekem is megjelent vmi piros folt a hátamon. A doki írt rá Canesten sprayt, ami használt, de qrva drága (4800 egy pici kis flakon!).
Ambró már nyilván kiszámolná, hogy az mennyi sör, és hány "ampulla" Jaegermeister lenne! 🤣🍻
Mindegy fő az egészség!
Vigyázz magadra, további sok sikert, és ma délután HAJRÁ MAGYAROK!!! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺❤️❤️❤️✌️✌️✌️👍👍👍
Gyurcsánynak nincsenek sötét árnyai!
Ő maga a Dark Shadow / Darkman!
amikor átvette az Mszp-t azonnal láthatta mindenki mennyire rossz a kisugárzása
👍👍
❤
Véleményem az hogy az emberek nemhallanak jó dolgozat mert nem vallásos nemjárnak templomba .Amíg az emberek nemfordulnak nagy többségben Istenhez addig csak a gonosszságot látják tisztelet a kivétel de ez igy van.Saját tapasztalatombol tudom én átéltem.Bármilyen menö ez a világ Istenhez kell fordulnunk .A rossz az ördögtől való.
Olyan jó Ivànt hallgatni🙃
Iván annyiszor mondta, hogy "kinyírlak!", hogy automatikusan jó kedvre derített. Eszembe jutott az egyik kedvenc jelenetem az amúgy is zseniális Ravasz, az agy és...filmből.
Mikor Nikosz, a görög ("Miszter Husimusi" 😅🤣) elmegy a bandavezérhez tárgyalni a fűről. 🤣😅
"Kinyírlak!!"
😊
Köszi
🙏🙏🙏❤️
"Szavakkal verve" a hangulatfestésként kimondott trágár szavakból csak párat kellett elszenvednie a hallgatónak, de ezek is megtörték a szép magyar kiejtéssel és fogalmazással elmondott kérdéseket és válaszokat. Azok nélkül jobb lett volna az egész, tisztább.
A csávó nagyon egyben van, minden szempontból. Amúgy meg majdnem egy idősek vagyunk. :)
.point
❤Isten élteseen
Máté Gábor a Tauma bölcsessége c. filmjében olyan jól elmondja, hogy mi alapján választunk párt: a trauma mintázataink alapján. Mindkét félen az önmunka, a trauma oldás segíthet. Ez kellene, hogy beszivárogjon a köztudatunkba. Az is jó lenne, ha vezető politikai posztra nem kerülhezne sok-sok oldatlan traumával élő ember...
Spirituálisan intelligens.
Az emberséget L.K. csak az egyik oldal felé gyakorolja, ne téveszd meg saját magadat Iván. Itt nincs jelen az emberség.
én meg mindenhova eljövök, és előlem nincs menekvés! 😉😂🙃😘
a beszélgetés szuper a sapka... nem
Mely tiszteletem Fenyo Ivannak,de SZOMORU IS VAGYOK ,CSAK A NEV MIATT KATTINTOTTAM IDE ,JO LENNE MUVESZ UR ,HA MAS CSATORNAKON IS BESZELNE TISZTELETTEL,KOSZI
Uramisten.. Van ember akinek ez még újdonság?? Ez az egész spiri- elvonulokcsakaszeretetnemkelltökéleletesnek lenninemazanyagiakfontosakmiértahalál-ömlik a szó végnélkül.. És ebből meglehet élni.. Jól élni.. Tiszta Amerika! 😊
.
MIATYANK ISTEN.....
Kabbe gyíkok, én leléptem.
Isteni beszélgetés!!!
❤❤