Kedves Rózsa! Mind a háromban volt igazság,de az utolsó az telitalálat,amit az ikerlángomról mondtál. Már nincs messze az, hogy újra együtt legyünk! Ebben bízom és hiszek. Hálásan köszönöm!🙏😊
Kedves Roz mind a három egy és ugyan azon személyről szólt és pedig róla. Kívánom hogy a csemegezesbol válasz ki a neki legfinomabjat. Szél napot kívánok nektek. És neki kellemes csemegezest.
Köszönöm. A rózsakvarcot választottam, sokmindenben rezonált, a múlt részek szinte teljesen. Például az intuícióm kövezése részemről, ami benne félelmet keltett (anno elmondta). Sokszor hallottam vissza az ő szófordulatait. Mivel teljes szeparációban vagyunk jó ideje , így bízom benne, hogy már itt tart az úton. De az intuícióm azt súgja, hogy igen. Hamarosan újra találkozunk és elinduluk a közös untunkon. :)
Drága Rózsa! Ez is fantasztikus olvasás volt. Tulajdonképpen mindhárom olvasásban volt igazság. De amikor kimondtad az ikerlángot az volt igazán ami a kedvesemet és a kapcsolatunkat jellemzi. Bízom benne hogy már nem kell arra sokat várni, hogy végre beteljesüljön ez a vagyunk. Nagyon szépen köszönöm. ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Tudttam h szuksege van a feltettel nelkuli szeretetre amitol sokszor menekult,de mindig vissza tallalt ideig oraig . Ezt nem mindenki kapta meg tollem..sottt 🎉🎉🎉 koszonom
Kedves Ròzsa 🌹mindhàrmat meghallgattam,mint mindèg vègig, de az ikerlàng az tűpontos ès remèlem, hogy az utunk ùjbòl keresztezi egymàst, van dolgunk egymàssal,mindkettőnknek fejlődnünk kellet ès kell!Lassù folyamat de èrdemes türelmesnek lenni❤❤❤❤az èrzèseim ezt sugalljàk ès most màr hallgatok ràjuk,hisz te is alàtàmasztotad mint mindèg 🫶😇💯🍀🙏❤️
Kedves Ròzsa! Mind a 3- bsn voltak rezonàlò üzenetek az Èn fèrfi energiàmra is! Nekem olyan mint ha mind a 3 tőle...különböző szintjeiről szòlna. Különböző fàzisairòl vagy aspektusàròl szòlna. Termèszetesen a 3. a legtisztàbb, legtetisztùltabb. Szòval nem egy rezonàlt ha nem mindből egy törtènet amit mondani akart. Èn ìgy èrzem. 😇 Èrdekes volt szàmomra ez ìgy. Köszönöm ❤ Kõ
Megkönnyeztem. 😪 3:1-ben. Előző videódhoz azt írtam, nem fog eltünni már, mert találtunk egy baráti hangot. Hát tévedtem! 😒 két hét napi szintű beszélgetés, üzengetés és 1 találkozás után megint lefalcolt! Persze nem volt szex! És én megint hülyének érzem magam, hogy megnyíltam előtte. 😓😥 Tudom nem szereted a negatív kommenteket, de nem tudom meddig lehet még ezt így folytatni?! Nem érzem rajta a váltózást (megint rám tette a telefont, ahogy hazaért). Vagy csak annyira mélyen zajlik? De mondjuk legalább most tisztán közöltem vele, hogy amíg házas, engem nem tud boldoggá tenni! Azt is megmondtam neki, hogy lesszives nem az én energiámból működtetni a házasságát, mert nem adom már régóta.
Kedves Rózsa,
Köszönöm a kirakást, fantasztikus volt! 🙏
Viszont én nem 3 személyt érzékeltem benne, hanem egynek a fejlődését!
Váljon valóra! ❤️
Hálásan köszönöm!
Köszönöm szépen a segítséget
Minden elvolt mondva rólunk köszönöm szépen
Rózsa, köszönöm!
❤️❤️❤️ 3. Áll legközelebb hozzänk 😘😘😘😘😘
Köszönöm szépen ❤
Kedves Rózsa! Mind a háromban volt igazság,de az utolsó az telitalálat,amit az ikerlángomról mondtál. Már nincs messze az, hogy újra együtt legyünk! Ebben bízom és hiszek. Hálásan köszönöm!🙏😊
Kedves Roz mind a három egy és ugyan azon személyről szólt és pedig róla. Kívánom hogy a csemegezesbol válasz ki a neki legfinomabjat. Szél napot kívánok nektek. És neki kellemes csemegezest.
Hálásan köszönöm,nekem a rózsakvarc jött be.
Köszönöm szépen! A hegyikristály és a rózsakvarc rezonált.❤
A rózsakvarcot választottam és teljesen rezonált.Köszönöm szépen!
Kedves Rózsa! Mindhárom rezonált....Áldás!❤
Vizőntő vagyok.Elengedtem,legyen boldog!❤😊Köszönöm szépen.
A rózsakvarc szó szerint az enyém volt ... telitalálat! ❤️
Köszönöm. A rózsakvarcot választottam, sokmindenben rezonált, a múlt részek szinte teljesen. Például az intuícióm kövezése részemről, ami benne félelmet keltett (anno elmondta). Sokszor hallottam vissza az ő szófordulatait. Mivel teljes szeparációban vagyunk jó ideje , így bízom benne, hogy már itt tart az úton. De az intuícióm azt súgja, hogy igen. Hamarosan újra találkozunk és elinduluk a közös untunkon. :)
Drága Rózsa!
Ez is fantasztikus olvasás volt. Tulajdonképpen mindhárom olvasásban volt igazság. De amikor kimondtad az ikerlángot az volt igazán ami a kedvesemet és a kapcsolatunkat jellemzi. Bízom benne hogy már nem kell arra sokat várni, hogy végre beteljesüljön ez a vagyunk. Nagyon szépen köszönöm. ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Köszönöm szépen a munkádat
Köszönöm szépen a kivetést
Tudttam h szuksege van a feltettel nelkuli szeretetre amitol sokszor menekult,de mindig vissza tallalt ideig oraig . Ezt nem mindenki kapta meg tollem..sottt 🎉🎉🎉 koszonom
Kedves Ròzsa 🌹mindhàrmat meghallgattam,mint mindèg vègig, de az ikerlàng az tűpontos ès remèlem, hogy az utunk ùjbòl keresztezi egymàst, van dolgunk egymàssal,mindkettőnknek fejlődnünk kellet ès kell!Lassù folyamat de èrdemes türelmesnek lenni❤❤❤❤az èrzèseim ezt sugalljàk ès most màr hallgatok ràjuk,hisz te is alàtàmasztotad mint mindèg 🫶😇💯🍀🙏❤️
Én a hegyikristált éreztem magam énak de a rózsakorci s teljesen rezonált, a kettő valahogy együtt... 😇🙏🙏🤗
Köszönöm szépen Rózsa!
Mind a 3 ban sok minden rezonált!!
Nagyon szépen köszönöm kedves Rózsa, mind a 3-at meg halgattam, az utolsó egy az egyben rezonált!❤❤❤
Köszönöm Rozsam❤
2 3 as rezonalt nekem
De igazabol mindharomba talaltam jo dolgokat
Aldas legyen mindenkire 🙏❤️
Ez olyan szép volt hogy akkor itt be is lehet fejezni. Ettől szebbet már úgy sem tudsz küldeni. Szia ezt imádtam. Köszönöm szépen. Szép napot kívánok.
Tudtam.hogy szuksege van a feltetelnelkuli szeretetre de nem reagalt,de most mar elvagyok egyedul is.😊😊😊
Kedves Ròzsa!
Mind a 3- bsn voltak rezonàlò üzenetek az Èn fèrfi energiàmra is! Nekem olyan mint ha mind a 3 tőle...különböző szintjeiről szòlna. Különböző fàzisairòl vagy aspektusàròl szòlna. Termèszetesen a 3. a legtisztàbb, legtetisztùltabb. Szòval nem egy rezonàlt ha nem mindből egy törtènet amit mondani akart.
Èn ìgy èrzem. 😇
Èrdekes volt szàmomra ez ìgy.
Köszönöm ❤
Kõ
Kedves Rózsa....ez a három energia egy személynek a két éven keresztüli fejlődése...
❤3x
Megkönnyeztem. 😪
3:1-ben.
Előző videódhoz azt írtam, nem fog eltünni már, mert találtunk egy baráti hangot. Hát tévedtem! 😒 két hét napi szintű beszélgetés, üzengetés és 1 találkozás után megint lefalcolt! Persze nem volt szex!
És én megint hülyének érzem magam, hogy megnyíltam előtte. 😓😥
Tudom nem szereted a negatív kommenteket, de nem tudom meddig lehet még ezt így folytatni?! Nem érzem rajta a váltózást (megint rám tette a telefont, ahogy hazaért). Vagy csak annyira mélyen zajlik?
De mondjuk legalább most tisztán közöltem vele, hogy amíg házas, engem nem tud boldoggá tenni! Azt is megmondtam neki, hogy lesszives nem az én energiámból működtetni a házasságát, mert nem adom már régóta.
Az utolsó 2 volt,ami egyezett,de a
legutolsó volt,ami
ténylegesen a mi
helyzetunket mondta el.