Elkészítettem, csak annyit módosítottam rajta, egy másik recept alapján, hogy a káposztát forrásban lévő vízbe tettem, és 10 percig főztem. Közben, felkarikáztam egy pár füstölt kolbászt, kisütöttem, és hozzátettem 3 fej félkarikára vágott hagymát, kissé összedinszteltem a kettőt, és a végén, összekevertem a vízből kiszedett káposztával, jól meglocsoltam tejföllel, és erre raktam a húsokat, a csülköt, és a tarját. Isteni finom lett!
Szia Üdvözöllek,! A mai napon saját füstölésű csülökből saját füstölt szalonnával igényes zöldségestől 1osztályú savanyúkápsztával elkészítettem,fűszeres burgonyával tálaltam Brutális lett köszi a videót
Most van, éjjel 1/2 12 óra. 🙋🙏😘 Annyira guszták, amiket készítesz, nem tudok “szabadulni” a finoman-finomra elkészített receptjeidtól....Képzeletben megkóstolom.....Őszintén köszönöm! Boldog vagyok, amiért “ráakadtam”...Szeretettel köszöntelek! 🙋🍀🌹
5 ปีที่แล้ว
Szia Olga, nagyon kedves Tőled. Köszönjük és üdvözlünk a csatornán ❤😘 Remélem sok ételt sikerül majd elkészíteni és családi kedvencekké válnak. 😉
Nagyon tetszett mindkét étel. Megfogom próbálni, mível még nem csináltam. Én töltött karajt, illetve tarjáát készítettem már rántva, az is nagyon emberi egy főnek. Te csináltál már? Ird meg,hogy készítetted. Köszi: Kati
5 ปีที่แล้ว
Szia Kati, még nem csináltam töltött rántott húst, de egyszer azt is kipróbálom és akkor majd megosztom. :)
Szia én egy rakot krupli receptet kerestem 2 napja és igy találtam rád és el is készitetem nagyon jó sikerül és bele nésztem pár receptedbe és anyira jó ahogy csinálod hogy elkesztelek követni nagyon ügyes vagy és ahogy magyarázod annyira érthető és nagyon meg fogot nagyon ügyes vagy további sok sikert kivánnok .
Vigyazni kell a soval,mert a fustolt csulok sos es a kaposzta is! En karaj helyett tarjat szoktam, es a tarja szeleteket elore fuszerezem(sozom) bors stb izles szerint!
Imént pácoltam be a kicsontozott nyers csülköt összeállítottam a lassú főzőben,reggel csak bekapcsolom.A füstölt változatát nem ismertem.Fel lehetne dobni pár darab savanyú uborkával és egy kis tejszínnel...máris beindult a fantáziám :) Köszönöm :)
Csak nem a Gastrohobbi oldalán találtad a receptet? Isteni ez az étel. Készítettem már savanyúkáposzta ágyon többféle húst, nagyon finom. Nálunk csülköt többen is sütünk a családban, én is szoktam, és egyébként előfőzés nélkül is megpuhul és megsül. Sütőzacskóba tesszük vagy lefedjük alufóliával és mikor megpuhult, rápirítunk. Imádom a csülköt. Most húsvétra is jó husosat vettem, nem sok zsírja volt.
5 ปีที่แล้ว +1
Nem, ezt egy barátnőm mutatta 20 éve és azóta készítjük, variáljuk a húst rajta. :)
Nagyon finom,de én legközelebb mindenképp kimosom egyszer a káposztát,és mivel a csülök félig főtt,nem teszek rá annyi csülök levét.Egyébként nagyon finom volt.
A káposzta ha minőségi kinyomkodás után nem sós Irták hogy megfőzték a szalonna zsirjától és a lé amiben főztük a csülköt megabárolódik és megfő annyira finom lett
A babérlevelet se mosta meg;egyből pakolta rá a tasakból...:((, sporól a vízzel; nehogy lekopjon a körömlakk😀..:(szerintem csupa sós lett az egész neki😀
5 ปีที่แล้ว +2
Egyik sem igaz és igazán azt nem értem, hogy mi értelme annak, amit leírt?! Miért lenne csupa sós? És egyébként is?
Brigitta Varga Minek ilyen ostobaságokat egyáltalán leírni? A zacskóból kivett fűszerek már eleve sterilek. Vagy mossam át a zacskóból kivett majorannát, kakukkfüvet, borsikafűt, stb, stb? Az hogy őrölt vagy egész tök mindegy. Ön egy tipikusan bajkeverő balhés hozzászóló, nem kéne ezt erőltetni egyéb oldalakon sem.
Biztos finom annak, aki szereti a csülköt meg a főtt savanyú káposztát, én sajnos ezeket nem szeretem, csak a karajt. 😮 A csülök zsíros részét meg a bőrét nem tudnám megenni, a káposztát csak nyersen szeretem salátában. Pl. a töltött káposztát is "kicsomagolom", és csak a töltléket eszem kenyérrel, ez van. 🤨 😯 Ami a "fogamra való", az pl. ez a tepsis ételek közül: Csirkemell tojásos gombás ágyban th-cam.com/video/m10csaiySko/w-d-xo.html na ez naggggyon naggggyon finom akár csirkemellel, akár karajjal. 😀 😍
Engem ezzel az ételel ki lehet üldözni. Nekem ez a kombó nem igazán jön be. Külön-külön már oké. Az ellenszenv onnan indult, hogy valaki nagyon rosszúl készítette el és bennem ezért váltott ki "undort". Szóval totál megértelek!
Én csak kérdezem. Az a rengeteg babérlevél nem viszi el az ízét? Mivel van a káposztában is és a hús is azzal lett előfőzve!
Nem tapasztaltunk ilyet. :)
Elkészítettem, csak annyit módosítottam rajta, egy másik recept alapján, hogy a káposztát forrásban lévő vízbe tettem, és 10 percig főztem. Közben, felkarikáztam egy pár füstölt kolbászt, kisütöttem, és hozzátettem 3 fej félkarikára vágott hagymát, kissé összedinszteltem a kettőt, és a végén, összekevertem a vízből kiszedett káposztával, jól meglocsoltam tejföllel, és erre raktam a húsokat, a csülköt, és a tarját. Isteni finom lett!
Hogy lehet festékes Körömvel főzni???????
:D Egyrészt lehet, attól még működik a kezem..., másrészt ez gél lakk, ami nem jön le magától... :D Valami más hasonló kérdés?!
Szia Üdvözöllek,!
A mai napon saját füstölésű csülökből saját füstölt szalonnával
igényes zöldségestől 1osztályú savanyúkápsztával elkészítettem,fűszeres burgonyával tálaltam
Brutális lett köszi a videót
Szia, örülök:) Jó is ha házi minden ❤
Én kevesebb babérlevelet raktam és karaj helyett, tarjàval csináltam, amire egy kicsit csípős mustárt tettem. Köszönöm a receptet brutál finom!
Örülök :)
Nagyon guszta! Ki fogom próbálni, nagy savanyúkáposzta rajongók vagyunk, persze a csülköt is szeretjük. 😊
Ügyes vagy ,nagyon finomnak látszik , de egy szép tálalás a végén ,azt hiányoltam.
Most van, éjjel 1/2 12 óra. 🙋🙏😘 Annyira guszták, amiket készítesz, nem tudok “szabadulni” a finoman-finomra elkészített receptjeidtól....Képzeletben megkóstolom.....Őszintén köszönöm! Boldog vagyok, amiért “ráakadtam”...Szeretettel köszöntelek! 🙋🍀🌹
Szia Olga, nagyon kedves Tőled. Köszönjük és üdvözlünk a csatornán ❤😘
Remélem sok ételt sikerül majd elkészíteni és családi kedvencekké válnak. 😉
Nagyon tetszett mindkét étel. Megfogom próbálni, mível még nem csináltam. Én töltött karajt, illetve tarjáát készítettem már rántva, az is nagyon emberi egy főnek. Te csináltál már? Ird meg,hogy készítetted. Köszi: Kati
Szia Kati, még nem csináltam töltött rántott húst, de egyszer azt is kipróbálom és akkor majd megosztom. :)
Oké! Csak finom töltelékkel csináld, ne a zsemle legyen túlsúlyban!
Csak én szeretem a ijen ételeket itthon
@ de jó lenne küldj receptet ojAt amit kisgyerekek is meg tudnak enni
Szia én egy rakot krupli receptet kerestem 2 napja és igy találtam rád és el is készitetem nagyon jó sikerül és bele nésztem pár receptedbe és anyira jó ahogy csinálod hogy elkesztelek követni nagyon ügyes vagy és ahogy magyarázod annyira érthető és nagyon meg fogot nagyon ügyes vagy további sok sikert kivánnok .
Szia Timi, köszönöm! :)
Nekem mindig a só mennyisége a problémás. Hol elsózom, hol sótlan marad. Mikor kell belerakni, és mennyit?
A csülök és a bacon eleve sós, a karajt szükséges sózni egy picit, csak végig mész rajta só szóróval és kész is. :)
Vigyazni kell a soval,mert a fustolt csulok sos es a kaposzta is! En karaj helyett tarjat szoktam, es a tarja szeleteket elore fuszerezem(sozom) bors stb izles szerint!
Kérdésem, hogy friss vagy füstölt csülökből készül?
Füstölt :)
En fustoltel szoktam es tarjaval!
Imént pácoltam be a kicsontozott nyers csülköt összeállítottam a lassú főzőben,reggel csak bekapcsolom.A füstölt változatát nem ismertem.Fel lehetne dobni pár darab savanyú uborkával és egy kis tejszínnel...máris beindult a fantáziám :) Köszönöm :)
Csak nem a Gastrohobbi oldalán találtad a receptet? Isteni ez az étel. Készítettem már savanyúkáposzta ágyon többféle húst, nagyon finom. Nálunk csülköt többen is sütünk a családban, én is szoktam, és egyébként előfőzés nélkül is megpuhul és megsül. Sütőzacskóba tesszük vagy lefedjük alufóliával és mikor megpuhult, rápirítunk. Imádom a csülköt. Most húsvétra is jó husosat vettem, nem sok zsírja volt.
Nem, ezt egy barátnőm mutatta 20 éve és azóta készítjük, variáljuk a húst rajta. :)
@ Biztos elkészítem ezt a variációt is.
A káposzta levét fel szoktam fogni, nagyon finom egészséges üdítő ital.
Igaz 🙂
Nagyon finom,de én legközelebb mindenképp kimosom egyszer a káposztát,és mivel a csülök félig főtt,nem teszek rá annyi csülök levét.Egyébként nagyon finom volt.
a zacskóból fűszerezni....hát elég bátor..... füszermalom,,,,esetleg ajánlanám.....
Pedig eddig minden jó lett így 😘
kockázatos,,,,nekem 20deka só borult -igy-a kajára,,,,,ment a "levesbe..."
NAGYON GUSZTUSOSSAN KÉSZITETED CSÓDÁLATOS FÉRFIKÉNT ISMÉT TANULTAM KÖSZÖNÖM!!
A káposzta ha minőségi kinyomkodás után nem sós
Irták hogy megfőzték a szalonna zsirjától és a lé amiben főztük a csülköt megabárolódik és megfő annyira finom lett
Huha,
Megeheztem.Wow
Sztem tökéletes vasárnapi ebédnek.
Még nem próbáltam,de biztos nagyon finom.👍
Csorog a nyál a számba csak egy magamnak nehéz megcsinalni
Lassu unalmas. ...De finom
Sokrétű finomság.🥘
👍💖
Fincsi! Én is elfogom készíteni!
nagyonguszta kiprobálom
kőszi areceptet
A babérlevelet se mosta meg;egyből pakolta rá a tasakból...:((, sporól a vízzel; nehogy lekopjon a körömlakk😀..:(szerintem csupa sós lett az egész neki😀
Egyik sem igaz és igazán azt nem értem, hogy mi értelme annak, amit leírt?! Miért lenne csupa sós? És egyébként is?
Ababér levelet megmosni minek te sem sokat főzöl
Brigitta Varga Minek ilyen ostobaságokat egyáltalán leírni? A zacskóból kivett fűszerek már eleve sterilek. Vagy mossam át a zacskóból kivett majorannát, kakukkfüvet, borsikafűt, stb, stb? Az hogy őrölt vagy egész tök mindegy. Ön egy tipikusan bajkeverő balhés hozzászóló, nem kéne ezt erőltetni egyéb oldalakon sem.
Szerintem még kávét sem tudsz főzni Brigitta!
😂Brigitta!Erre mondják,ha hallgattál volna,bölcs....
Biztos finom annak, aki szereti a csülköt meg a főtt savanyú káposztát, én sajnos ezeket nem szeretem, csak a karajt. 😮 A csülök zsíros részét meg a bőrét nem tudnám megenni, a káposztát csak nyersen szeretem salátában. Pl. a töltött káposztát is "kicsomagolom", és csak a töltléket eszem kenyérrel, ez van. 🤨 😯
Ami a "fogamra való", az pl. ez a tepsis ételek közül: Csirkemell tojásos gombás ágyban th-cam.com/video/m10csaiySko/w-d-xo.html na ez naggggyon naggggyon finom akár csirkemellel, akár karajjal. 😀 😍
😊 a bőrét és a zsíros részt mi sem esszük meg
Engem ezzel az ételel ki lehet üldözni. Nekem ez a kombó nem igazán jön be. Külön-külön már oké. Az ellenszenv onnan indult, hogy valaki nagyon rosszúl készítette el és bennem ezért váltott ki "undort". Szóval totál megértelek!
@ én biztos kannibál vagyok a zsíros bőr része a kedvencem😂😍😍😍 a nyálam csorog....😍
:D Dehogy vagy az, csak nekem annyi ilyet adtak gyerekkoromban, hogy mire felnőttem már nem hiányzott. :D
9