@@martinvegh1455 sok része mindenképp, mint például a Thrawn-trilógia. De nekem ott se jött be a feltámasztott Palpatine-klón, meg a Jedi Akadémia féle Napzúzó, vagy harmadik (prototipus) Halálcsillag.
@@JediTemplom Nekem alapvetően azzal van bajom a kánon történetével hogy gyors, pár nagy csata és vége a birodalomnak, mondjuk ezt a császárnak köszönhető.
Az Endor és Jakku közötti időszak tetszik. Anno zavart, hogy mindössze 1 év alatt ténylegesen legyőzték a Birodalmat, de Palpatine bosszújának köszönhetően, így utólag már akár érthető is. Az kifejezetten tetszik, hogy a Birodalom folyamatosan gyengült miközben a színfalak mögött az ismeretlen régióban, szép lassan épült az Első Rend ill. a Végső Rend. Tetszik, hogy a Birodalmiak közül is csak az arra érdemes vagy értékesebb embereket mentették ki. Van még egy száll az elrabolt gyerekeket illetően is. Ha az új kánon ez idáig mindössze csak erről az időszakról szólt volna, ill. a klón háborús időkről még akár elégedett is lehetnék.
@@Chargerrito köszi a hosszú véleményt, egyetértek. Az elrabolt gyerekekről azért nem beszéltem mert a Phasmát (még) nem olvastam, az Aftermath pedig épp csak felvezeti, de ha egyszer lesz Első Rendes videó mindenképp megemlítem. :)
Átrágtam magam minden, erről a korszakról szóló tartalmon, de mindig is zavaros volt nekem. Köszi, hogy így összefoglaltad. Mindenképpen készíts ilyet az Új Köztársaságról is. A cím alapján viszont azt gondoltam, hogy a legendák korszakot is összefoglalod ebben a videóban.
Legnagyobb tiszteletem a szerzőnek, de számomra (és nagyon sok 40-50 feletti warser számára, akik már moziban látták az eredeti trilógiát is) csak a Dark Empire létezik, mint a birodalom története az Endor után! Az Eclipse-szel, a császár klónjaival stb...
Tetszett az összefoglalód, alaposan kitértél mindenre, ami fontos volt (külön kiemelve az Executor SSD-ket és a sorsukat). Talán azt érdemes lett volna még megemlítened, hogy az Anoat szektor létezése kánonban jelen pillanatban is még kérdéses. (lévén, hogy a Disney átmeneti időszak terméke) Kicsit sajnálom a Star Wars Commandert egyébként, mert volt ott bőven content. :/ (Shadow Trooperek, Blackwing, etc)
Nem tudtam hogy jelenleg kérdéses az Anoatos rész. Az Utóhatás trilógiában sokszor expliciten beszélnek róla. Nagyon köszönöm egyébként a részletes kommentet és elismerő szavaidat!
Valószínűleg igen, Rae Sloane is úgy vélekedett, hogyha ő maga (tehát Sloane) vezeti a Ravagert akkor több esély lett volna a győzelemre. Ez alapján Thrawn jó eséllyel nyerhetett volna.
Nem ismerem az újabb SW világot, mivel hiába láttzam pár részt a későbbiekből is, nekem a SW véget ért ott, hogy Luke Skywalker elgondolkozva nézi a három, csak neki megejelenő szellemet... de ezt a videót megnéztem. Az első pár perc alatt elmondottak (ami a szétesésről szólt) egy különös, majdnem 40 éves emléket idéztek fel bennem, ez pedig a következő: - Már kölyökkoromban feltűnt, hogy az eredeti filemkben, azok minden kiválóságával együtt, túlságosan plasztikus volt ez a jó VS gonosz felosztás. Több okból is, ezt most nem részletezem. Aztán, sok évvel később egy jó ismerősöm az egyetemen mondott egy olyat, mikor feljött ez a téma, ami lényegében összefoglalja az összes ilyen kételyt, és olyan jól, hogy az nem csak a SW világra érvényes, de a mindenkori valódi világra is, ha egy addigi nagyhatalom valahol összeomlik. Így hangzott: "miért, mit gondoltak, hogy lenyomják a Birodalmat, és majd Ewokmacikkal fogják a rendet fenntartani?" OK, sematikus, és általánosító, de akkor is, bárhol, bármilyen körülmények között ritka az az ennyire jól eltalált meglátás. Üdv minenkinek, I.
Örömmel. Met hogy, az egy dolog hogy szerintem a SW világból nem biztos, hogy jó ötlet volt egy vége- hossza nincs marketingterméket kreálni, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek benne értékes gondoltok. Mert hogy vannak. És ha nem volna ez a rigolyám az egésszel kapcsolatban, ami szerintem a legtöbb szó szerinti első generációs rajongóra jellemző (mai negynevesek- ötvenesek), még talán én is nekiülnék ennek a ... "projectnek". Üdv, I.
Ha egy nárcisztikus, tényleges politikai, fizikai és mentális hatalommal rendelkező despota lennék, akinek a hobbija az örök élet, eszembe se jutna, hogy végrendeletem legyen! Ez is ilyen hollywoodi baromság!?
Neked mi a véleményed a Birodalom új kánon szerinti sorsáról?
Hát, a legendákban jobb volt a történet.
@@martinvegh1455 sok része mindenképp, mint például a Thrawn-trilógia. De nekem ott se jött be a feltámasztott Palpatine-klón, meg a Jedi Akadémia féle Napzúzó, vagy harmadik (prototipus) Halálcsillag.
@@JediTemplom Nekem alapvetően azzal van bajom a kánon történetével hogy gyors, pár nagy csata és vége a birodalomnak, mondjuk ezt a császárnak köszönhető.
Az Endor és Jakku közötti időszak tetszik. Anno zavart, hogy mindössze 1 év alatt ténylegesen legyőzték a Birodalmat, de Palpatine bosszújának köszönhetően, így utólag már akár érthető is. Az kifejezetten tetszik, hogy a Birodalom folyamatosan gyengült miközben a színfalak mögött az ismeretlen régióban, szép lassan épült az Első Rend ill. a Végső Rend. Tetszik, hogy a Birodalmiak közül is csak az arra érdemes vagy értékesebb embereket mentették ki. Van még egy száll az elrabolt gyerekeket illetően is.
Ha az új kánon ez idáig mindössze csak erről az időszakról szólt volna, ill. a klón háborús időkről még akár elégedett is lehetnék.
@@Chargerrito köszi a hosszú véleményt, egyetértek. Az elrabolt gyerekekről azért nem beszéltem mert a Phasmát (még) nem olvastam, az Aftermath pedig épp csak felvezeti, de ha egyszer lesz Első Rendes videó mindenképp megemlítem. :)
Az ilyen részletes videókat szeretem, érthetően elmondtál mindent. A térképes részek nagyon tetszettek!
Nagyon remek összefoglaló volt ez a videó, jöhet az új Köztársaságról a következő
Ez egy igazán kiváló összefoglaló volt
Átrágtam magam minden, erről a korszakról szóló tartalmon, de mindig is zavaros volt nekem. Köszi, hogy így összefoglaltad. Mindenképpen készíts ilyet az Új Köztársaságról is.
A cím alapján viszont azt gondoltam, hogy a legendák korszakot is összefoglalod ebben a videóban.
Nagyon köszönöm!
Bocs ha a cím kicsit félrevezető, de mostanàba az új kànont próbálom rendszerezni (pl. leiás videó)
Érdekes videó volt elég részletes.
Szuper volt...várjuk a következő részt!!
Legnagyobb tiszteletem a szerzőnek, de számomra (és nagyon sok 40-50 feletti warser számára, akik már moziban látták az eredeti trilógiát is) csak a Dark Empire létezik, mint a birodalom története az Endor után! Az Eclipse-szel, a császár klónjaival stb...
Jöhet az új köztársasági videó,
addig az erő legyen veled.
Nagyon jol osszefoglaltad!🎉
Tetszett! Jöhet az Új Köztársaság!😃
Köszönöm szépen a videót!
Űrt töltöttél ki a videoiddal :) Ment a feliratkozás. Csak igy tovabb!!
Weir tábornok is megérne egy fejezetet. Ő valahogy kimaradt ebből a részből. De ennek ellenére nagyon jó volt.
Úgy tudom Ő már a Legendákhoz tartozik, ebben a videóban pedig főleg a Kánont mutattam be. De nagyon köszönöm az elismerő szavakat!
Tetszett az összefoglalód, alaposan kitértél mindenre, ami fontos volt (külön kiemelve az Executor SSD-ket és a sorsukat). Talán azt érdemes lett volna még megemlítened, hogy az Anoat szektor létezése kánonban jelen pillanatban is még kérdéses. (lévén, hogy a Disney átmeneti időszak terméke) Kicsit sajnálom a Star Wars Commandert egyébként, mert volt ott bőven content. :/ (Shadow Trooperek, Blackwing, etc)
Nem tudtam hogy jelenleg kérdéses az Anoatos rész. Az Utóhatás trilógiában sokszor expliciten beszélnek róla.
Nagyon köszönöm egyébként a részletes kommentet és elismerő szavaidat!
Nagyon remek, ment a feliratkozás
remek lett köszönöm. :)
Nekem nagyon tetszett a videó
Szia! Jó látni, hogy fejlődik a csatornád illetve te magad is, az előadó képességed, a kommunikációd. Sosincs késő az önfejlesztésre. =)
Ha thrawn főadmirális vezete volna a jakku-i csatát,a birodalom nyert volna?
Valószínűleg igen, Rae Sloane is úgy vélekedett, hogyha ő maga (tehát Sloane) vezeti a Ravagert akkor több esély lett volna a győzelemre. Ez alapján Thrawn jó eséllyel nyerhetett volna.
jóóóóó vaagy !!!
Nem ismerem az újabb SW világot, mivel hiába láttzam pár részt a későbbiekből is, nekem a SW véget ért ott, hogy Luke Skywalker elgondolkozva nézi a három, csak neki megejelenő szellemet... de ezt a videót megnéztem. Az első pár perc alatt elmondottak (ami a szétesésről szólt) egy különös, majdnem 40 éves emléket idéztek fel bennem, ez pedig a következő:
- Már kölyökkoromban feltűnt, hogy az eredeti filemkben, azok minden kiválóságával együtt, túlságosan plasztikus volt ez a jó VS gonosz felosztás. Több okból is, ezt most nem részletezem. Aztán, sok évvel később egy jó ismerősöm az egyetemen mondott egy olyat, mikor feljött ez a téma, ami lényegében összefoglalja az összes ilyen kételyt, és olyan jól, hogy az nem csak a SW világra érvényes, de a mindenkori valódi világra is, ha egy addigi nagyhatalom valahol összeomlik. Így hangzott:
"miért, mit gondoltak, hogy lenyomják a Birodalmat, és majd Ewokmacikkal fogják a rendet fenntartani?"
OK, sematikus, és általánosító, de akkor is, bárhol, bármilyen körülmények között ritka az az ennyire jól eltalált meglátás. Üdv minenkinek,
I.
Köszönöm szépen az értékes meglàtàsokat és a visszajelzést!
Örömmel. Met hogy, az egy dolog hogy szerintem a SW világból nem biztos, hogy jó ötlet volt egy vége- hossza nincs marketingterméket kreálni, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek benne értékes gondoltok. Mert hogy vannak. És ha nem volna ez a rigolyám az egésszel kapcsolatban, ami szerintem a legtöbb szó szerinti első generációs rajongóra jellemző (mai negynevesek- ötvenesek), még talán én is nekiülnék ennek a ... "projectnek". Üdv,
I.
Luke tényleg csillagrombolokat tépet le az égről, a jakku-i csatában?
Úgy tudom Luke ott se volt a Jakkui csatában.
@@JediTemplom egy birodalmi tiszt elmondása alapján ott volt
@@miszterg2152 esetleg tudnál ehhez forrást linkelni?
@@JediTemplom megprobálom előkeresni, de nincs bisztos forrásom, ezért kérdezem tőled,
Ez már egy afriaki star wars
Lol, van forrás megjelölés. Ritka vagy, mint a fehér holló.
Ment a feliratkozás;)
Kövezetek meg, de én Birodalom párti vagyok.
Ha egy nárcisztikus, tényleges politikai, fizikai és mentális hatalommal rendelkező despota lennék, akinek a hobbija az örök élet, eszembe se jutna, hogy végrendeletem legyen!
Ez is ilyen hollywoodi baromság!?