Főorvos úrnak ilyen intelligens, szakmai, profi tudással miniszteri posztot kellene be töltenie. Tudom szinte erre válaszát, hogy ez nem az ő asztala ő inkább megmarad a gyógyításnál, pedig jelentős előre mozdulás lehetne az ország "beteg " állapotában és talán megfelelő irány szabással sokkal kevesebb függő ember lenne. Köszönöm ezt a profi előadást!
Nagyon értelmes előadás volt.Kiváncsi voltam mit tud egy toxikológus a pszichoaktív szerekek várható következményeiről! Szeretettel gratulálok nagy tudásához!
@@kristof5687 igazából nagyon semmit:D Hendrixnél annyira számít mondjuk hogy névjegye volt hogy fogott egy jobbkezes gitárt megfordította és pazarul tudott rajta játszani nagyjából ennyi:))
Igen, a világ jó felé tart, de tudunk rajta változtatni sajnos. A lényeg adott: nem a szer erős, mi vagyunk gyengék. A számítógépre, telefonra, esti sörre, vagy a reggeli kávéra se tudunk német mondani, a baj nem a jól bevált természetes drogokkal van, hanem a gyenge tudatotokkal.
Köszönöm szépen az előadás feltöltését.
Főorvos úrnak ilyen intelligens, szakmai, profi tudással miniszteri posztot kellene be töltenie. Tudom szinte erre válaszát, hogy ez nem az ő asztala ő inkább megmarad a gyógyításnál, pedig jelentős előre mozdulás lehetne az ország "beteg " állapotában és talán megfelelő irány szabással sokkal kevesebb függő ember lenne. Köszönöm ezt a profi előadást!
Nagyon értelmes előadás volt.Kiváncsi voltam mit tud egy toxikológus a pszichoaktív szerekek várható következményeiről! Szeretettel gratulálok nagy tudásához!
Nagyon szépen köszönöm hogy még nèzhete Drága Doktor úr Elôadásait Éva
wow Zacher mintha fiatalabb lenne nem? Vagy nem tudom kicsit máshogy néz ki, lehet h a borosta kisebb?
megjött a kedvem
A video elejen es vegen hallhato zene azert elegge osztonzo a szerhsznalathoz. :)
uhh.. micsoda fakalap közönség..:(
CuckooInDaTree egy reakció nincs az arcukon ... teljes a döbbenet 😂
mekkora fars közösség, az ilyen embereknek nem kéne létezniük.
Jimi Hendrix is balkezes volt, nem csak Kurt Cobain!
lesclaypool0727 csak kérdezem hogy mit szeretnének ezzel mondani hogy balkezes volt ? Már mint azon kívül hogy a bal kezet használta főleg ? :)
@@kristof5687 igazából nagyon semmit:D
Hendrixnél annyira számít mondjuk hogy névjegye volt hogy fogott egy jobbkezes gitárt megfordította és pazarul tudott rajta játszani nagyjából ennyi:))
16:00
leírásra reflektálva: Zacher még mindig nem pszichiáter. khm.!
miért, szerintem az
Akit érdekel olvasson TerenceMckenna-t!
Igen, a világ jó felé tart, de tudunk rajta változtatni sajnos.
A lényeg adott: nem a szer erős, mi vagyunk gyengék.
A számítógépre, telefonra, esti sörre, vagy a reggeli kávéra se tudunk német mondani, a baj nem a jól bevált természetes drogokkal van, hanem a gyenge tudatotokkal.
Baszki. Cimrol azt gondoltam utmutato.😥 micsoda clickbait.