Újabb szakmaiatlan riport. A készítése előtt 33 évvel még nem volt Zrt. Az csak 2006-2007 óta létezik, az új gazdasági társasági törvény által. (A leszerelt felirat az FKF Zrt-t hirdeti, tehát legalább ez egy új rész az egészben. Előtte FKFV volt a cég neve.) Sőt, a '80-as években még az Rt-k sem léteztek. Formálisan néhány igen (pl. Mahart) az 1930. évi V. törvény által, amit nem semmisített meg a kommunista diktatúra. Fordulatot az 1988. évi VI. törvény hozott 1989-től.
Valóbban, de amíg valamelyik fideszes szarnak nem kezdte el szúrni a szemét és nem intézte el, hogy leszereljék, addig konkrétan ezt a "neont" karbantartották és amikor névváltás volt azokat a csöveket (meg a hibásakat) cserélték. Mikor jött a zrt, az rt ből, akkor a korabeli tervek szerint gyártattak egy Z betűt. Itt alapvetően az a baj, hogy a terveket nem tudjuk ki vette magához, anélkül meg nem lehet ugyan olyan betűt gyártani a tönkrement helyett. De -leszámítva a vandalizmus okozta töréseket- a gáztöltet csőből való eltűnése a fő hibaok, vagy a tápegység hibája. Utóbbi nagyon könnyen javítható, az előbbi se annyira vészes, mert rendszerint az van, hogy a bevezető elektróda és az üveg hőtágulása nem egyforma és idővel ott tömítettlenség keletkezik. Az eredetileg alkalmazott gyártástechnológia és technológiai fegyelem határozza meg hogy ez mennyi időn belűl történik. De ez a hiba is javítható. Rengeteg szakirodalom gyűlt össze az elmúlt 150 évben a témában. A konzolt meg azért hagyták ott mert gondolom megy a helyére pl. a mészáros bankholding vagy valami más fideszközeli szar reklámja, undorító cégek, undorítóan kivitelezett, villogó, szemrontó ledes szarjai.
11:14 itt egyébként a 2. Emelet ablakai alatt talalhato meg egy neon felirat amelyen az ÁTRIUM felirat olvashato!!!
Csodálatos a gyerekkoromban rengeteg üzemelő NEON reklam volt. Imádom. Csodálatos. A mai LED-es ótvar egyaltalán nem tetszik.
Nekem jobban tetszettek, mint a maiak.
10:22 Csodálatos egy Lány.❤💓
5:00 - BDPST? Nocsak, ez is valamilyen tiborcos érdekeltség?
És ha igen, miért nem kapott egy igényes ELIOS fényfűzért? 😄
Fortepan-on sok képet lehet találni.
Egy kérdés miért hirdet a keletibe a koki terminál?
Ilyen neonreklámból néhány darab a varsói Neon Múzeumba került. Jó példa a Thököly úti villanyszerelő jellegzetes szimbóluma.
nekem van is egy neon coca cola felíratom
Kutakodás? A munkahelyemen nem hiszem, hogy valaha is lett volna neon reklám. Temetkezésnél dolgozom 😄
Valami elérhetőség van? Lenne nekem is egy állimási neon felírat amit rendbe rakatnék.
Legelső munkahelyem homlokzatán volt, de azon már 1981 őszén is töredezetten lógtak a fénycsövek.