20 évet töltött a tranzit Plútó a 2-es házamban, mostanság lép át a 3-asba. Az elmúlt 20 év érdekes tanulságokkal szolgált. Egyrészt az anyagiak terén is "jó kis" hullámvasút volt, többször lenullázódtam. Mégis ez segített hozzá, hogy megtanuljak bízni az isteni gondviselésben. Még érdekesebb volt a változás, ami az önértékelésemben végbement. Addig azt hittem magamról, tiszta szívű, becsületes ember vagyok. De olyan kihívásokat állított elém a sors, hogy szembesülnöm kellett a "sötét oldalammal" is.
A "tiszta szívű, becsületes ember" soha nem tud a "sötét oldalhoz" csatlakozni, mert folyamatosan monitorozza magát és a Fény átjárja, csak a legkisebb útletérésnél ostorozza magát. Az igazi sötét oldal nem látja be, hogy mit tesz és mekkorát árt, soha nem hibáztatja magát.
@@barbaraszilagyi4512 Ilyen értelmében nincs senki ember fia aki csak a fény útját járja, mindenkinek van sötét oldala, ami így vagy úgy de minden esetben megnyilvanul, minden egyes emberben. Ha nem így lenne és tényleg kizárólag a fény útját járná bárki is, akkor nem emberként hanem magasabb rendű lényeként inkarnálódott volna! Szóval nincsen, nem létezik teljesen tisztességes, tiszta szívű, becsületes ember. Sőt aki ostorozza magát ezen a gondolatmeneten haladva amit írsz, akkor amikor önostoroz, akkoris a sötétség útját járja, ugyanis önmagát bántja az önostorozással. Ilyen az ember, törekszik a jóra, jobbra de nem mindig sikerül elérnie 🤷
Olyan jó hallgatni a Tanár urat. Soha nincs egyetlen egy felesleges szó sem a tanításaiban. Minden alkalommal egy-egy árnyalattal többet értek meg az életemből. Köszönöm. ❤
Igen ezt a terelgető részét én is tapasztaltam. Talán úgy is mondhatnám valakinek eleg ha egy faágacska elsuhan arca melett, valakinek kell egy gerenda, hogy jól hátba vágja, és tudja a dolgát. Én megtapasztaltam mindkét oldalát és megtanultam szépen együttműködni az univerzális energiákkal. A teremtéssel. Köszönöm.🙏
Hálásan köszönöm es nagyon várom h meg ismerjem a következő eveimet a Pluto hatasaival.A Bakban jaro Plútó nagyon kemeny tanitasokat adott nekem a 20 ev alatt❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Köszönöm a csodás mitológiai összefüggéseket. Tanár Úr említette azt a kifejezést "Porból lettünk, porrá leszünk" az a megfigyelés véleményem szerint a testünkre vonatkozik. Hiszen a testünk az anyagi világ része. A testet működteti egy genetikai vonal. Minden élőlényt az életenergia működtet. Az emberi testnél viszont ott van egy tudatos szellemi erő, amely rendelkezik egy programmal, mely az asztrológia által megfigyelhető. Az asztrológia empirikus tudomány, mely a már megtapasztalt lehetőségeket hasonlítja össze, és következtet a jövőbeli még át nem élt élethelyzetekre. A jövő alakítása kizárólag a multunk által feldolgozott hibák helyreállításán múlik. Itt jelenik meg a Plútó mint segítő energiamintázat, ha erre használjuk fel. Itt egy pusztítást követi egy teremtés. Ha mi vagyunk ebben az okozók, mert megfelelő tudatossággal rendelkezünk, akkor egy régi túlélés ellenes mintázatot a Plútó (a mi segítségünkkel) töröl, és helyette egy túlélést támogató működési folyamatot indít el. Mivel az elménk által vagyunk képesek a külvilággal, a fizikai világgal kapcsolódni, ezért a legfontosabb lépés, hogy ezt a mechanizmust kell megismerni és használni. Egyébként csupán a robotpilóta fogja életünk repülőgépét vezetni. A pilótát kell felébreszteni, hogy hagyj abba a körözést, és döntsön hová akar leszállni.
Kedves Jenő! Hálásan köszönöm ezt a csodálatosan érthető és fontos tudnivalót. Nagyon várom a további részleteket, mert én az utolsók közt leszek,hiszen a 12-es házban van a Plútó a Vénusztól 2 fokra quadrátban a. Szaturnusszal a Bika 1 fokán. Remélem, hogy még éljetek egy kicsit, hogy ellássam a feladataikat. Isten áldása kísérjen ❤❤❤❤❤❤❤❤
Hála, hála minden tanításért, a hozzáfűzött magyarázatokért! Ezek mind segítik a fejlődésünket (az enyémet mindenképpen) és rávilágítanak a miértekre az utunkon. Segítse az Isten, hogy a hite és tudása mellé még sokáig legyen ereje és egészsége!
🙌🙏✨️✨️✨️✨️✨️✨️✨️❤️💕💖💜 bizzunk magunkban es a jo isten meg segit kellemes Karacsonyi unnepet kivanok es Boldog uj evet kivanok egeszsegben es bekessegben 🎉🎉
Alig várom, hogy meghallgassam, megtörtént a változás Vízőntő 6-os házamban. Sejtem, hogy lesz még esemény, de jó lenne megállapodni már egy helyen, három kisgyerekkel próbálok helytállni.
A homeopátiában a legizgalmasabb szerek a Skorpió jegyéhez tartoznak: Lachesis (szurukuku kígyó mérgéből készül és a kígyószerek prototípusa) és van még ezen kívül jópár kígyószer; pl. a szuggesztív Naja (kobra); aztán a skorpió maga: Androctonus; aztán a pókok: Tarentula, Aranea diadema. 🙂
Nagyon várom a sorozatot Tanár úr! De itt van egy figyelemreméltó közlése is, ami döbbenetes... Ez pedig a görög mitológia. Aki ezt tiszta szívvel olvassa, vagy hallgatja éppen most Öntől, annak egyértelmű képe van a végtelen, ösztönéletű, aljas és primitív életfelfogásról, amit ezek a görög "istenek" műveltek magukkal, a rokonaikkal, az emberekkel. És ezt hívják a "kultúra bölcsőjének", a megerőszakolást, a gyilkosságot, az ármányt, a bosszút..., mindezt azzal igazolva, hogy ezt az istenek tették - Hádész, Zeusz... és a többi ösztönállat. Ezeket a történeteket hallgatva nyilvánvaló, hogy a görög mitológiával kezdődött el az igazi romlás , így nem biztos, hogy ezekkel a alantas történetekkel kellene tanítani a kor embereit. Van ennél tisztább, és igazabb is.
Kedves Tanár Úr ! A férjem nagyon sokat olvasott a mitológiáról és ezekről a formákról amiről Tanár Úr mesélt. De nem akarok megsérteni Tanár Úrat nem ilyen tudományosan mint Ön .De ha sétáltunk valahol kettesben Ő sok sok mindent beszélt róla .Sok sok minden fölrémlik amit Tanár Úr elmondott .Nagyon szépen köszönöm hogy végig hallgathattam Tiszteletteljes tanítását . És Ő azért döntött hamvasztás mellett mert a lélek utazása lehetséges ,de testileg már soha nem történik meg . Kívánsága szerint megosztottam a hamvát. A hamva egy része egyházi búcsúztatás szerint lett , a hamva másik része a Tiszába lett elszórva mivel Tisza mellett született.Természetesen engedélyel.Egyetken szál virággal búcsúztunk el Tőle közvetlen családi körrel . Egyszerű polgárok vagyunk . Tisztelettel Becsei Andrásné
Draga Tanár úr ❤ Kívánom hogy meg sokaig egyutt legyen velünk. Uh 200 év mulva Szerintem a vegen vissza fejlödik az Evolucio Siman lehetseges Halas Adventet kívánok önnek es a csaladjànak ☃️❄️🎄🎍💕
Tanár Úr azt mondja a videóban, hogy a "nézők nagy része életének az elkövetkezendő 20 éve kapcsolódik a Plútóval". Ezt nem értem. Eddig is kapcsolódtak bizonyos területekhez minden ember életében amíg a Plútó a bakban haladt, ezért nemcsak mostantól fogunk "kapcsolódni" a Plútóval, nem?Mostantól a vízöntő Plútóval történik a "kapcsolódás", ez a különbség, ha jól értem?
2025 a kigyó éve lesz, kardinális év lehet abból a szempontból amit a Tanár úr elmond. A Sárkány éve alatt is már nagyon sok átalakulást, felfordulást éltünk meg.
Nagyon várom a sorozatot ❤ Ha lehet, meg szeretném kérni, gondoljon a laikusokra, akik nem tanultak asztrológiát, viszont van némi információjuk a saját képletükről, hogy meg tudják állapítani, milyen házat érint a Plútó mozgása. Hálás köszönet! ❤
Hálásan köszönöm!🥰Nagyon kíváncsi vagyok! Kilences házas Plútóval születtem, az oroszlán jegyében. Fogalmam sincs, hogy most, hogy állok? Isten legyen Önnel!🙏
Nekem az ASC-em a radixban a bak/vizöntő határán áll a 12/1-es házban, Plutó a 8. házban, Transitban pont ott áll most a Plutó mint az aszcendensem, van ennek az életemet tekintve fontos aspektusa, mit jelenthet ? Egyfajta átalakulást tapasztalok, értékelek át sokmindent most az életemben. Köszönöm a Tanár úr útmutatásait, amikor tudom meg szoktam hallgatni, a mitológia hozzám mindig is közel állt és megfigyeltem benne az analógiákat, jól csak szivével lát az ember.
Nagyon szépen köszönöm Tanár Úr. ❤❤🙏 Kiváncsian várom a sorozatot és biztos vaggyok benne, hogy úgy tetszik majd elmondani, hogy azok is megértik akik nem tájékozottak az asztrológiában. Előre is köszönöm.
Páromnak a radix 8.háza vízöntőben van, szintén itt áll a jupitere. Nov.3-án derült ki, hogy rákos. Jó lenne reménykedni, de már most úgy kezelik, mint aki haldoklik. Én meg itt vagyok egy alig 5 éves kislánnyal, aki vízöntő napjegyű ( merkúrja is ). Nagyon apás...nem tudom, hogy kezeljem...
Az én ascendensem az 1.ház 2. fokán áll az oroszlánban. És az 1.házban van a pluto is a holddal. Ha a plútó az erőszakosságot jelképezi, hát kaptam belőle egy oroszlántól eleget.
Még az Isteneknek se szabadna mindent....!!! Írni kellene most nem egy szívbemarkoló éneket Hadésznek, hanem valami mást, újítani kell, én sem tudom, hogy mit…. hátha most is megérinti vagy megijeszti vagy kijátsza. Hádész nem a barátunk Tanár Úr, a hatalmas (!) fokú (!) gonoszság mindig ártó, nem szabad megengedő, befogadó teret adni, az nem kimozdító hanem sokkal inkább bénító….viszont a jó oldal is tud találékony lenni… Hiába erőszakoltak meg nőket akár istenek akár emberek, pont azt nem kapták meg amire a leginkább vágytak volna a „hádészesek” az odaadottságot, szívvel lélekkel, lelkes szeretést, szerelmet ugyanis az hiányzik belőlük, azért vágynak utána. Keserűen megmosolyogtató persze nincs benne semmi vidám és felemelő de szerintem az erőszaktevők általában majdhogynem erekcióra képtelenek, ahogy elferdül a lelke, hála Isten a fizikai testében sem lesz elég erő és energia….
Nem érted. Ha atommal megszórják a Földet, akkor az mi neked? Képletesen kell érteni. Meg-erőszakolják a nőt, a Földet és halált hoznak a teremtésre. Az istenek tesznek ilyenkor rosszat vagy az emberek? Egyébként a mátri-x úgy kezdődik, hogy egy atom-támadás után a Föld alá kerülnek az emberek és onnan egy virtuál-is világba, mert elcsábítják oda őket, mint Kórét Hádész. Ez mind plútói és a hatalomnak vannak ilyen tervei. Az már neptunuszi lenne, ilyen terv is van, hogy elhitetik velük, hogy elviszik őket a Jupiter-re, Marsra, Holdra, de valójában sehova se mennek, hanem egy mesterséges világba kerülnek át, amit valóságnak hisznek.
@@timetodie7929 Akkor önmagukat is elpusztítják, az atombomba nem válogat...a virusdilinél is a természet ellen vétenek. Ilyenkor az emberek vétenek, akár Isten nevében mint régen is. Persze, hogy nem szabad a virtuális világba beleragadni és azzal megelégedni. Ezért kell folyton hitetlenkedni":), keresni a válaszokat.. ...kutatni a láncszemek után. Lélekdnsjavítók mi vagyunk:)....
@@barbaraszilagyi4512 Miért nem élteted azt, ami te vagy, 12-es, decemberi születésű. Segítened kell másoknak, hogy egyesből kettesek legyenek. Ne egósok, hanem segítőkészek. Nem önzőek, hanem összetartóak.
@@barbaraszilagyi4512 Az embereket a vak hit megtévesztheti. Sokan hisznek benne, hogy felemelkednek vagy elmennek innen majd egy másik bolygóra vagy élő pend-rive-ok lesznek, stb. Így nem látják tetteik következményét. A Neptun-usz is sok mindent elhitethet az emberekkel, szó szerint. Például egy nagyobb földterületet felperzselnek, nagy hírverés, majd jönnek dzsip-ekkel és felszólítanának az evakuálásra, szinte a Föld minden táján. Az emberek tuti bevennék, akkor is ha egy nagy szín-játék lenne. Utána őket táborokba zárják, a gazdagok meg élnek, mint Marci Hevesen.
@@timetodie7929 Hát várjál először magamat kell összerakni:) Az Őrangyalom hála Isten folyamatosan bátorít és segít, hogy segíthessek magamnak és másoknak. Képzeld jelentkezett az egyik csonttörő:) (remélem ért a gyógyításhoz) természetgyógyász 13 nap után és beszéltem vele telefonon most december 2-án délelőtt megyek hozzá. „Laza” 22000, Ft.-ot kér 50 percért. Gondoltam leírom neked, ha mégis Gyógyító IS leszel ennyit kérnek nálunk a természetgyógyászok. Nekem azért soknak tűnik, de ha egy kicsit is segít már megérte. Azt látom az oldalán, hogy a lúgosítást nagyon mondja. Egyébként tényleg elképesztően becsapható és átverhető és megfélemlíthető az emberi faj. Én még azokkal szemben is kétkedéssel vagyok akik valóban segíteni akarnak vagy azt érzem, hogy segíteni akarnak és hasonló a rezgésük, gondolkodásuk….nem hasonlítok Valakire?:) Persze nyilván a mozgás ma is megvolt az erdőbe a jó levegőn, mert az kevés ha csak más mozgat át…a mozgás az elmaradhatatlan...
Köszönönjük szépen, Áldás minden tanításáért. Isten áldja Önt. ❤❤❤😇😇😇❤❤❤🙏🙏🙏
20 évet töltött a tranzit Plútó a 2-es házamban, mostanság lép át a 3-asba. Az elmúlt 20 év érdekes tanulságokkal szolgált. Egyrészt az anyagiak terén is "jó kis" hullámvasút volt, többször lenullázódtam. Mégis ez segített hozzá, hogy megtanuljak bízni az isteni gondviselésben. Még érdekesebb volt a változás, ami az önértékelésemben végbement. Addig azt hittem magamról, tiszta szívű, becsületes ember vagyok. De olyan kihívásokat állított elém a sors, hogy szembesülnöm kellett a "sötét oldalammal" is.
A "tiszta szívű, becsületes ember" soha nem tud a "sötét oldalhoz" csatlakozni, mert folyamatosan monitorozza magát és a Fény átjárja, csak a legkisebb útletérésnél ostorozza magát. Az igazi sötét oldal nem látja be, hogy mit tesz és mekkorát árt, soha nem hibáztatja magát.
@@barbaraszilagyi4512 Jó, hát talán kissé erősen fogalmaztam. Nevezzük inkább árnyéknak.
@@tilcord Hát nem mindegy.... „Remek! Legalább árnyékban harcolhatunk.”:).....
@@barbaraszilagyi4512 Ilyen értelmében nincs senki ember fia aki csak a fény útját járja, mindenkinek van sötét oldala, ami így vagy úgy de minden esetben megnyilvanul, minden egyes emberben. Ha nem így lenne és tényleg kizárólag a fény útját járná bárki is, akkor nem emberként hanem magasabb rendű lényeként inkarnálódott volna! Szóval nincsen, nem létezik teljesen tisztességes, tiszta szívű, becsületes ember. Sőt aki ostorozza magát ezen a gondolatmeneten haladva amit írsz, akkor amikor önostoroz, akkoris a sötétség útját járja, ugyanis önmagát bántja az önostorozással. Ilyen az ember, törekszik a jóra, jobbra de nem mindig sikerül elérnie 🤷
Olyan jó hallgatni a Tanár urat. Soha nincs egyetlen egy felesleges szó sem a tanításaiban. Minden alkalommal egy-egy árnyalattal többet értek meg az életemből. Köszönöm. ❤
Köszönöm a tanítást! Isten áldja Önt, hogy egészségben velünk legyen a következő 20 évben! ❤
Drága Tanár Úr, nagyon várom az új sorozatot, nagyon hálás vagyok érte. Isten áldja Önt és kedves családját.❤❤❤
Köszönöm a tanítást.
Kellemes Plútó-i transzformációt kívánok magunknak az elkövetkezendő húsz évre. ❤
Kedves Tanár Úr! Nagyon köszönjük a mindenre kiterjedő tanításait, útmutatásait! ❤
Köszönöm szépen a tanítást!
❤❤❤
Szelektálás, változtatás van nálam is. 74 évesen. ❤
Ez a Plútó, ez a Plútó. Most sok mindent megértettem. 🤭😉☺️ Köszönöm.
Igen ezt a terelgető részét én is tapasztaltam. Talán úgy is mondhatnám valakinek eleg ha egy faágacska elsuhan arca melett, valakinek kell egy gerenda, hogy jól hátba vágja, és tudja a dolgát. Én megtapasztaltam mindkét oldalát és megtanultam szépen együttműködni az univerzális energiákkal. A teremtéssel.
Köszönöm.🙏
Kedves Tanár Úr! Nagyon tetszik ez a " nagy kaland" sorozat és nagyon várom! Elvarázsol ez a sok információ 😇🥰 Köszönöm szépen💖
Köszönjük szépen! Mérleg aszcendens, érdeklődve várom az ötödik házas Plútó-tranzit jelentőségéről szóló videót!
Hálásan köszönöm es nagyon várom h meg ismerjem a következő eveimet a Pluto hatasaival.A Bakban jaro Plútó nagyon kemeny tanitasokat adott nekem a 20 ev alatt❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Hálásan köszönöm! Türelmesen várom, az értékes tanítást! Ön egy nagyon jó tanár! Jó magam is Nyilas vagyok, akit nagyon érdekel az okkultizmus! Áldás!
Köszönöm szépen 😘 kedves Tanàr Úr.❤
Nagyon nagyon nagyon szépen köszönjük Tanár úr a fáradozását és a tanításait.Hála áldás köszönet.🙂🙏❤💚
Köszönöm a csodás mitológiai összefüggéseket. Tanár Úr említette azt a kifejezést "Porból lettünk, porrá leszünk" az a megfigyelés véleményem szerint a testünkre vonatkozik. Hiszen a testünk az anyagi világ része. A testet működteti egy genetikai vonal. Minden élőlényt az életenergia működtet. Az emberi testnél viszont ott van egy tudatos szellemi erő, amely rendelkezik egy programmal, mely az asztrológia által megfigyelhető. Az asztrológia empirikus tudomány, mely a már megtapasztalt lehetőségeket hasonlítja össze, és következtet a jövőbeli még át nem élt élethelyzetekre. A jövő alakítása kizárólag a multunk által feldolgozott hibák helyreállításán múlik. Itt jelenik meg a Plútó mint segítő energiamintázat, ha erre használjuk fel. Itt egy pusztítást követi egy teremtés. Ha mi vagyunk ebben az okozók, mert megfelelő tudatossággal rendelkezünk, akkor egy régi túlélés ellenes mintázatot a Plútó (a mi segítségünkkel) töröl, és helyette egy túlélést támogató működési folyamatot indít el. Mivel az elménk által vagyunk képesek a külvilággal, a fizikai világgal kapcsolódni, ezért a legfontosabb lépés, hogy ezt a mechanizmust kell megismerni és használni. Egyébként csupán a robotpilóta fogja életünk repülőgépét vezetni. A pilótát kell felébreszteni, hogy hagyj abba a körözést, és döntsön hová akar leszállni.
Drága tanár úr hálásan köszönöm jó egészséget kívánok sok szeretettel isten áldja meg önt
❤draga tanar ur ,nagyon szepen koszonom.❤
Köszönöm szépen a tanítást. ❤
Kedves Tanár Úr, hálásan köszönöm!Isten áldja Önt és kedves családját! ❤❤
Érdekes, értékes előadás volt. Nagyon-nagyon szépen köszönöm. Isten áldja Tanár urat!❤️
Igazán köszönöm, hogy utánanézett❤!
Köszönöm, nekem a Plútó a jótevőm.❤❤❤
Drága Tanár Úr!♥ Köszönöm szépen ! ♥Várom nagyon a sorozatot! ♥
Kedves Jenő! Hálásan köszönöm ezt a csodálatosan érthető és fontos tudnivalót. Nagyon várom a további részleteket, mert én az utolsók közt leszek,hiszen a 12-es házban van a Plútó a Vénusztól 2 fokra quadrátban a. Szaturnusszal a Bika 1 fokán. Remélem, hogy még éljetek egy kicsit, hogy ellássam a feladataikat. Isten áldása kísérjen
❤❤❤❤❤❤❤❤
Drága Tanár úr, nagyon szépen köszönöm.
Köszönöm. Türelmetlenül várom a sorozatot.
Kedves Kaló Úr! Nagyon koszonom elore is, es nagyon várom a leírásokat! Ötödik házba toppant...😊😇
Nagyon várom! 7-es és 8-as és 9-es házas érdekeltséggel. Előre is köszönöm szépen ❤️
Köszönöm szépen drága Tanár úr! ❤
Köszönöm szépen Tanár Úr!
Köszönöm szépen ❤❤❤
Koszonom szepen ezt a videot. Isten aldja Ont is kedves Jeno. ❤❤❤
Koszonom szepen !😘👌
Köszönöm kedves Tanár Úr! 😊
Halasan koszonom ❤️🙏🏻 varom a folytatast 😊
Ohhh, de szuper! Nagyon szépen köszönöm! ❤❤❤
Nagyon háláson köszönöm és nagyon lelkesen várom❤
Klassz az új szoba! ❤ (Én is nemrég rendeztem át a dolgozót 😊)
Hála, hála minden tanításért, a hozzáfűzött magyarázatokért! Ezek mind segítik a fejlődésünket (az enyémet mindenképpen) és rávilágítanak a miértekre az utunkon. Segítse az Isten, hogy a hite és tudása mellé még sokáig legyen ereje és egészsége!
Köszönöm szépen a tanítást 🙏a videót, a tanár úr munkáját.
Köszönöm, nagyon várom a sorozatot..
Köszönöm szépen! Isten Áldja Önt!
Hálásan köszönöm! Áldás! ❤️
Köszönjük szépen drága Tanár úr ❤️❤️❤️
Hálás köszönet! 🌺💖
Köszönöm szépen! Nagyon érdekfeszítő tanítás volt!❤
🙌🙏✨️✨️✨️✨️✨️✨️✨️❤️💕💖💜 bizzunk magunkban es a jo isten meg segit kellemes Karacsonyi unnepet kivanok es Boldog uj evet kivanok egeszsegben es bekessegben 🎉🎉
Koszonom szepen a videot ❤️❤️❤️
Köszönöm szépen!❤
Köszönöm szépen! Nagyon várom kedves TanárÚr az új sorozatot.
Sajnos nem tudom a pontos születési órámat, csak annyit, hogy reggel születtem..❤❤❤❤❤
Köszönöm! 💕
Nagyon szépen köszönöm ❤
Köszönöm szépen!
Hálás köszönet!🙂🙏
Olyan nagy az egyes házam, hogy 40- től kb 65 éves koromig halad át rajta a Plútó. Még a fele hátra van😅
❤ Köszönöm.szèpen❤
Alig várom, hogy meghallgassam, megtörtént a változás Vízőntő 6-os házamban. Sejtem, hogy lesz még esemény, de jó lenne megállapodni már egy helyen, három kisgyerekkel próbálok helytállni.
Hálásan köszönöm!
Köszönöm 💫
Köszönöm ❤
A homeopátiában a legizgalmasabb szerek a Skorpió jegyéhez tartoznak: Lachesis (szurukuku kígyó mérgéből készül és a kígyószerek prototípusa) és van még ezen kívül jópár kígyószer; pl. a szuggesztív Naja (kobra); aztán a skorpió maga: Androctonus; aztán a pókok: Tarentula, Aranea diadema. 🙂
Köszönet ezekért az információkért 🙏😇🙏❤️!!
( Skorpió vagyok, skorpió ssszcendenssel)!
Jó napot kívánok😊
Hálás Köszönet. 😊❤
Köszönöm szépen 🙂
Nagyon várom a sorozatot Tanár úr! De itt van egy figyelemreméltó közlése is, ami döbbenetes... Ez pedig a görög mitológia. Aki ezt tiszta szívvel olvassa, vagy hallgatja éppen most Öntől, annak egyértelmű képe van a végtelen, ösztönéletű, aljas és primitív életfelfogásról, amit ezek a görög "istenek" műveltek magukkal, a rokonaikkal, az emberekkel. És ezt hívják a "kultúra bölcsőjének", a megerőszakolást, a gyilkosságot, az ármányt, a bosszút..., mindezt azzal igazolva, hogy ezt az istenek tették - Hádész, Zeusz... és a többi ösztönállat. Ezeket a történeteket hallgatva nyilvánvaló, hogy a görög mitológiával kezdődött el az igazi romlás , így nem biztos, hogy ezekkel a alantas történetekkel kellene tanítani a kor embereit. Van ennél tisztább, és igazabb is.
Köszönjük ❤😊
Kíváncsian vágom 72 évesen 😊 koszonom
Kedves Tanár Úr !
A férjem nagyon sokat olvasott a mitológiáról és ezekről a formákról amiről Tanár Úr mesélt. De nem akarok megsérteni Tanár Úrat nem ilyen tudományosan mint Ön .De ha sétáltunk valahol kettesben Ő sok sok mindent beszélt róla .Sok sok minden fölrémlik amit Tanár Úr elmondott .Nagyon szépen köszönöm hogy végig hallgathattam Tiszteletteljes tanítását . És Ő azért döntött hamvasztás mellett mert a lélek utazása lehetséges ,de testileg már soha nem történik meg . Kívánsága szerint megosztottam a hamvát. A hamva egy része egyházi búcsúztatás szerint lett , a hamva másik része a Tiszába lett elszórva mivel Tisza mellett született.Természetesen engedélyel.Egyetken szál virággal búcsúztunk el Tőle közvetlen családi körrel . Egyszerű polgárok vagyunk .
Tisztelettel Becsei Andrásné
Köszönöm❤
Draga Tanár úr ❤
Kívánom hogy meg sokaig egyutt legyen velünk.
Uh 200 év mulva
Szerintem a vegen vissza fejlödik az Evolucio
Siman lehetseges
Halas Adventet kívánok önnek es a csaladjànak
☃️❄️🎄🎍💕
❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Szia sziasztok nagyon szépen köszönöm. Én nekem az aszcendensem a bak és vìzöntő vagyok.
Tanár Úr azt mondja a videóban, hogy a "nézők nagy része életének az elkövetkezendő 20 éve kapcsolódik a Plútóval". Ezt nem értem. Eddig is kapcsolódtak bizonyos területekhez minden ember életében amíg a Plútó a bakban haladt, ezért nemcsak mostantól fogunk "kapcsolódni" a Plútóval, nem?Mostantól a vízöntő Plútóval történik a "kapcsolódás", ez a különbség, ha jól értem?
2025 a kigyó éve lesz, kardinális év lehet abból a szempontból amit a Tanár úr elmond. A Sárkány éve alatt is már nagyon sok átalakulást, felfordulást éltünk meg.
Halasan köszönöm
Nagyon várom a sorozatot ❤ Ha lehet, meg szeretném kérni, gondoljon a laikusokra, akik nem tanultak asztrológiát, viszont van némi információjuk a saját képletükről, hogy meg tudják állapítani, milyen házat érint a Plútó mozgása. Hálás köszönet! ❤
Amelyik a Vízöntőben van. Az a hàz
Köszönöm szépen
Hálásan köszönöm!🥰Nagyon kíváncsi vagyok! Kilences házas Plútóval születtem, az oroszlán jegyében. Fogalmam sincs, hogy most, hogy állok? Isten legyen Önnel!🙏
Amelyik hàz a Vízöntőben kezdődik
Honnan fogom tudni hogy nekem melyik házamon fog keresztül menni?És mikor?Egy kicsit el vagyok veszve ebben😢
Üdvözlöm! Az a hàz èrintett amelyik a Vízöntőben van.
@erikanagy352 a születésemkor,vagy most?Köszönöm szépen
Köszönöm szépen!
Vajon mit várhatok Önnel egyidősen, az én 1-es házas plútómmal?
Nekem az ASC-em a radixban a bak/vizöntő határán áll a 12/1-es házban, Plutó a 8. házban, Transitban pont ott áll most a Plutó mint az aszcendensem, van ennek az életemet tekintve fontos aspektusa, mit jelenthet ? Egyfajta átalakulást tapasztalok, értékelek át sokmindent most az életemben. Köszönöm a Tanár úr útmutatásait, amikor tudom meg szoktam hallgatni, a mitológia hozzám mindig is közel állt és megfigyeltem benne az analógiákat, jól csak szivével lát az ember.
❤❤
❤
❤❤❤❤❤❤
❤🙏
🙏🙏😇😇❤❤
Nagyon szépen köszönöm Tanár Úr. ❤❤🙏 Kiváncsian várom a sorozatot és biztos vaggyok benne, hogy úgy tetszik majd elmondani, hogy azok is megértik akik nem tájékozottak az asztrológiában. Előre is köszönöm.
Páromnak a radix 8.háza vízöntőben van, szintén itt áll a jupitere.
Nov.3-án derült ki, hogy rákos.
Jó lenne reménykedni, de már most úgy kezelik, mint aki haldoklik. Én meg itt vagyok egy alig 5 éves kislánnyal, aki vízöntő napjegyű ( merkúrja is ). Nagyon apás...nem tudom, hogy kezeljem...
😢😢
❤❤❤
Nekem I haz Szűzben kezdődik de átesik Mérlegebe és itt 0, 56 fokon van a Plútó ...
12es hazban van a Plútóm a skorpió jegyében 😂
Descendensemen járkál, 7-es házban lesz
24:50 ezért nem istenitem a múltat.
Az én ascendensem az 1.ház 2. fokán áll az oroszlánban. És az 1.házban van a pluto is a holddal. Ha a plútó az erőszakosságot jelképezi, hát kaptam belőle egy oroszlántól eleget.
Hát 1. házas plútóval se kell a szomszédba menni, ha valaki tekintélyparancsoló vagy elnyomó akar lenni 😅.
@@Halmos.Szilvia 😂 mondasz valamit 😊. Testvéremről írtam. Nagyon szerettük egymást.
💀🤔🌙❤️
Kedves Tanár úr!
Hádésszel ne tessék diskurálgatni, ön nem könnyű lenge lány! Ne tessék kinyújtózni...!
😉
Még az Isteneknek se szabadna mindent....!!!
Írni kellene most nem egy szívbemarkoló éneket Hadésznek, hanem valami mást, újítani kell, én sem tudom, hogy mit…. hátha most is megérinti vagy megijeszti vagy kijátsza. Hádész nem a barátunk Tanár Úr, a hatalmas (!) fokú (!) gonoszság mindig ártó, nem szabad megengedő, befogadó teret adni, az nem kimozdító hanem sokkal inkább bénító….viszont a jó oldal is tud találékony lenni… Hiába erőszakoltak meg nőket akár istenek akár emberek, pont azt nem kapták meg amire a leginkább vágytak volna a „hádészesek” az odaadottságot, szívvel lélekkel, lelkes szeretést, szerelmet ugyanis az hiányzik belőlük, azért vágynak utána. Keserűen megmosolyogtató persze nincs benne semmi vidám és felemelő de szerintem az erőszaktevők általában majdhogynem erekcióra képtelenek, ahogy elferdül a lelke, hála Isten a fizikai testében sem lesz elég erő és energia….
Nem érted. Ha atommal megszórják a Földet, akkor az mi neked? Képletesen kell érteni. Meg-erőszakolják a nőt, a Földet és halált hoznak a teremtésre. Az istenek tesznek ilyenkor rosszat vagy az emberek? Egyébként a mátri-x úgy kezdődik, hogy egy atom-támadás után a Föld alá kerülnek az emberek és onnan egy virtuál-is világba, mert elcsábítják oda őket, mint Kórét Hádész. Ez mind plútói és a hatalomnak vannak ilyen tervei. Az már neptunuszi lenne, ilyen terv is van, hogy elhitetik velük, hogy elviszik őket a Jupiter-re, Marsra, Holdra, de valójában sehova se mennek, hanem egy mesterséges világba kerülnek át, amit valóságnak hisznek.
@@timetodie7929 Akkor önmagukat is elpusztítják, az atombomba nem válogat...a virusdilinél is a természet ellen vétenek. Ilyenkor az emberek vétenek, akár Isten nevében mint régen is. Persze, hogy nem szabad a virtuális világba beleragadni és azzal megelégedni. Ezért kell folyton hitetlenkedni":), keresni a válaszokat.. ...kutatni a láncszemek után. Lélekdnsjavítók mi vagyunk:)....
@@barbaraszilagyi4512 Miért nem élteted azt, ami te vagy, 12-es, decemberi születésű. Segítened kell másoknak, hogy egyesből kettesek legyenek. Ne egósok, hanem segítőkészek. Nem önzőek, hanem összetartóak.
@@barbaraszilagyi4512 Az embereket a vak hit megtévesztheti. Sokan hisznek benne, hogy felemelkednek vagy elmennek innen majd egy másik bolygóra vagy élő pend-rive-ok lesznek, stb. Így nem látják tetteik következményét. A Neptun-usz is sok mindent elhitethet az emberekkel, szó szerint. Például egy nagyobb földterületet felperzselnek, nagy hírverés, majd jönnek dzsip-ekkel és felszólítanának az evakuálásra, szinte a Föld minden táján. Az emberek tuti bevennék, akkor is ha egy nagy szín-játék lenne. Utána őket táborokba zárják, a gazdagok meg élnek, mint Marci Hevesen.
@@timetodie7929 Hát várjál először magamat kell összerakni:) Az Őrangyalom hála Isten folyamatosan bátorít és segít, hogy segíthessek magamnak és másoknak. Képzeld jelentkezett az egyik csonttörő:) (remélem ért a gyógyításhoz) természetgyógyász 13 nap után és beszéltem vele telefonon most december 2-án délelőtt megyek hozzá. „Laza” 22000, Ft.-ot kér 50 percért. Gondoltam leírom neked, ha mégis Gyógyító IS leszel ennyit kérnek nálunk a természetgyógyászok. Nekem azért soknak tűnik, de ha egy kicsit is segít már megérte. Azt látom az oldalán, hogy a lúgosítást nagyon mondja. Egyébként tényleg elképesztően becsapható és átverhető és megfélemlíthető az emberi faj. Én még azokkal szemben is kétkedéssel vagyok akik valóban segíteni akarnak vagy azt érzem, hogy segíteni akarnak és hasonló a rezgésük, gondolkodásuk….nem hasonlítok Valakire?:) Persze nyilván a mozgás ma is megvolt az erdőbe a jó levegőn, mert az kevés ha csak más mozgat át…a mozgás az elmaradhatatlan...
Ez a “felcsinálja” kifejezés nagyon meglepett😰
Plútóhoz illik ezért használtam
Köszönöm a választ