Nagyon szépen köszönöm Lilávajra ezt az informatív előadást.🙏 Csodálatos ez a könnyen megérthető tanítás mindenki részére, bár tudományos forrásokkal van alátámasztva🙏 Nehéz feladat két órába összesűríteni azt a terjedelmes anyagot, amit nekünk egy egész szemeszteren keresztül tanítottál. 🙏🙏🙏
Egy kis kiegészítés: Ahogyan Gautama Sziddhátha Buddhává válik, és azóta egyszerűen Buddhának nevezik, ugyanúgy Jézus is Krisztussá válik (a Jordán-keresztelőkor "költözik bele" Krisztus), és utána már csak Krisztusról beszélhetünk.
Mivel szaka, ill. sákja származású volt Buddha és valószínűleg Jézus is, ezért lehetséges ez a sok egyezés. Valószínűleg egy közös ősvallás volt valamikor, amit a sakák őriztek meg. Ha feltételezzük, hogy az emberiség valamikor az aranykorban élt, akkor szellemi fejlettségben is előrébb járt, mint a mai vaskori ember. Az ebből a korból származó hitrendszer nyomai alkotják a közös pontokat a két vallásban.
Egy előadásban hallottam,hogy egy tibeti kolostorban îrásban emlékeznek meg Jézus ottartózkodásáról Isa néven. Jézus előtti kereszténység és a mai között szakadék tátong.
Én is így tudom, bár a modern tudomány megcáfolta a két személy azonosságát. Ám az is igaz: a modern tudomány mindent képes megcáfolni, ami saját dogmáival összeegyeztethetetlen.
Azt megértem, hogy kultúrtörténészeink interdiszciplináris jártassággal rendelkezzenek. Azt viszont állítom, hogy a magyar nép hitbeli, vallási, vagy néplélekbeli hasadásánál is az övék a legnagyobb a felelősség. Amikor már felmérhetetlen az a hatáshalmaz, ami nemcsak minket, hanem minden népet kiéget, na akkor pattanásig feszül a felelősségünk. Az enyém is, aki ezeket írtam.
A világot elistentelenítették, mintha nem minden a Teremtőből lenne. Miatyánk ki vagy a.... -dehogyvan máshol, dehogy van fent a felhők között csupán! Itt van, mi is Őbelőlevagyunk! Hazugság, hogy hinni a templomban kell. Isten jelen van mindenben
Ezzel mit akartál mondani? Talán azt, hogy egyre kevesebben értik azon tanításokat, szavakat amelyeknek sokkal nagyobb szerepet - talán a legfontosabbat - kellene betölteni röpke életünkben? Nem a témát, vagy előadót hibáztatnám emiatt! Szóval mire gondoltál? 🤔
@@atilanimrod8872 Tettem egy megállapítást. Ezt miért kell továbbgondolni? Azt akartam mondani, hogy kevesen vannak! Ez egy tényállítás. Miért kell kiforgatni? Gond van a logikáddal vagy az érzelmeiddel? Nyugodj már le, te kis gondolatrendőr!
El kell jöjjön valaki és tegye rendbe már végre a nő- kérdést, mert ezidáig homaly és emiatt rengeteg félreértés övezi ezt az életkört. Se Jézus, se Budha nem emeli ki a jelentését, helyét, érvényét, igazságát a Nő nek. Vagy pedig szet van kenve , ki van hagyva, el van hanyagolva ez a rész. Beszélnek teremtésről, ugyanakkor vonzóvá és legigazibbá teszik a nőtlen utat. Szóval sokkal könnyebb zavart kelteni, mint transzparenssé és világossá tenni az igazságot ezen a téren is. Jézus beszél az egy test, egy lélek , s ezáltal a menyországbeli állapot elérésének az útjáról, csak akkor minek vájták ki ( ha volt ilyen és kellett neki lenni) a tanításokból az ő házasságát. Budha esetében se világos, hogy miért kellett tartózkodni a nőtől, mintha fertőző lenne a férfira nézve. Amitől tartózkodni kellene.
A Bibliában 14000 hivatalos változtatás van. Túlságosan nem tekinthető hitelesnek. Nem tudhatjuk meg belőle Jézus gondolatait, szavait a NŐkkel kapcsolatban. Érdemes elolvasni az Ószövetség első 10 oldalát a teremtésről, kiderül, hogy 2 verzió is van, az elsőben a nő is, férfi is Isten teremtménye, utána jön Jehova teremtése, aki porból gyúrja a férfit, oldalborda a nő. Nyilván az egyházak ez utóbbi verziót reklámozzák. Én személy szerint a Magyarok Istene által való teremtetést hiszem, nem a zsidók Jahvéjét. Tehát a Nő mindennek az eredete.
Nem "vájtak " ki semmit, ugyanis Jézus egy személyben volt női és férfi lelkületű. Teljes tökéletes volt önmagában. Mostani fizikai testünk és a lelkünk is kettehasitott, ezért vágyunk szüntelenül a kiegeszulesre.
Ha egy buddhista nem tér meg ,kétség nélkül elkárhozik. Úr Jézus Krisztus, aki örökké áldandó Isten: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.
JHWH sajnos teremtő, de nem az első! Kb 6ezer évvel ezelőtt alkotott egy lényt a Föld porabol, s eletenergiat lehelt bele. A genetika módosítva lett, megspekelve egy kis emlősallati gennel, ezért van olyan nagy hasonlóság az ember és a majom között. Darwin közel járt az igazsághoz, csak nem közös osrol van szó, hanem genetika-keveresrol. 6 ezer éve tart az ember valódi öntudatraebredese.
Ha Jehovát érted rajta, akkor is csak részben van igazad, csak egy népet talán, de azokat is sárból gyúrta, nem teremtette. A világot, s a régi népeket a Magyarok Istene, a Mindenható teremtette, a Világ kezdetekor.
Csodálatos! Mindig éreztem ezt a hasonlóság. Ez a kifejtés pazar. Köszönöm ❤🙏
KÖSZÖNJÜK! ...hiányt pótolt ez az előadás!
Buddha lejáratása. Kitalált Jézus szavak értelmezésén keresztül. Nagyszerű
Fenomenális tartalom lett!
Köszönöm, tanulságos volt!
Nagyon szépen köszönöm Lilávajra ezt az informatív előadást.🙏 Csodálatos ez a könnyen megérthető tanítás mindenki részére, bár tudományos forrásokkal van alátámasztva🙏 Nehéz feladat két órába összesűríteni azt a terjedelmes anyagot, amit nekünk egy egész szemeszteren keresztül tanítottál. 🙏🙏🙏
Szuper volt!
Egy kis kiegészítés: Ahogyan Gautama Sziddhátha Buddhává válik, és azóta egyszerűen Buddhának nevezik, ugyanúgy Jézus is Krisztussá válik (a Jordán-keresztelőkor "költözik bele" Krisztus), és utána már csak Krisztusról beszélhetünk.
Miért érezted úgy, hogy ezt ide kell írnod? Mi változott azzal az életedben, hogy leírtad?
Köszönöm Lilavadzsra 🙏
Senki nem volt ott közülünk.Nem hallottuk/1:13-tól/Nem Jézus mondta.hanem Lukács leírta.?????
Köszönöm szépen ❤
Mivel szaka, ill. sákja származású volt Buddha és valószínűleg Jézus is, ezért lehetséges ez a sok egyezés. Valószínűleg egy közös ősvallás volt valamikor, amit a sakák őriztek meg. Ha feltételezzük, hogy az emberiség valamikor az aranykorban élt, akkor szellemi fejlettségben is előrébb járt, mint a mai vaskori ember. Az ebből a korból származó hitrendszer nyomai alkotják a közös pontokat a két vallásban.
Egy előadásban hallottam,hogy egy tibeti kolostorban îrásban emlékeznek meg Jézus ottartózkodásáról Isa néven. Jézus előtti kereszténység és a mai között szakadék tátong.
Én is így tudom
" ISA por és homu vogymuk" ...
Jézus előtt nem voltak keresztények, mert maga a szó azt jelenti, hogy Krisztust követő.
@@oriona223 attól még ott lehetett, buddhista kolostorban..utána ment vissza
Én is így tudom, bár a modern tudomány megcáfolta a két személy azonosságát. Ám az is igaz: a modern tudomány mindent képes megcáfolni, ami saját dogmáival összeegyeztethetetlen.
Klaus Schwabra emlékeztet a fazon🤣🤣🤣🤣
Azt megértem, hogy kultúrtörténészeink interdiszciplináris jártassággal rendelkezzenek. Azt viszont állítom, hogy a magyar nép hitbeli, vallási, vagy néplélekbeli hasadásánál is az övék a legnagyobb a felelősség. Amikor már felmérhetetlen az a hatáshalmaz, ami nemcsak minket, hanem minden népet kiéget, na akkor pattanásig feszül a felelősségünk. Az enyém is, aki ezeket írtam.
Ne szedj lsdt
Erre mondják, hogy az igazságot kevesen tudják elviselni.
Csinàljuk vissza!
Te is segítsd!
❤❤❤❤❤❤❤❤❤
A világot elistentelenítették, mintha nem minden a Teremtőből lenne.
Miatyánk ki vagy a.... -dehogyvan máshol, dehogy van fent a felhők között csupán!
Itt van, mi is Őbelőlevagyunk!
Hazugság, hogy hinni a templomban kell. Isten jelen van mindenben
Az archetípusok vagy karakterek azonosak, ez által lehet felismerni őket a törnelem során.
Hú de sokan vannak!
Ezzel mit akartál mondani? Talán azt, hogy egyre kevesebben értik azon tanításokat, szavakat amelyeknek sokkal nagyobb szerepet - talán a legfontosabbat - kellene betölteni röpke életünkben? Nem a témát, vagy előadót hibáztatnám emiatt! Szóval mire gondoltál? 🤔
@@atilanimrod8872 Tettem egy megállapítást. Ezt miért kell továbbgondolni? Azt akartam mondani, hogy kevesen vannak! Ez egy tényállítás. Miért kell kiforgatni? Gond van a logikáddal vagy az érzelmeiddel? Nyugodj már le, te kis gondolatrendőr!
💐Igen, a net-en🥰🎁🎀
El kell jöjjön valaki és tegye rendbe már végre a nő- kérdést, mert ezidáig homaly és emiatt rengeteg félreértés övezi ezt az életkört. Se Jézus, se Budha nem emeli ki a jelentését, helyét, érvényét, igazságát a Nő nek. Vagy pedig szet van kenve , ki van hagyva, el van hanyagolva ez a rész.
Beszélnek teremtésről, ugyanakkor vonzóvá és legigazibbá teszik a nőtlen utat.
Szóval sokkal könnyebb zavart kelteni, mint transzparenssé és világossá tenni az igazságot ezen a téren is.
Jézus beszél az egy test, egy lélek , s ezáltal a menyországbeli állapot elérésének az útjáról, csak akkor minek vájták ki ( ha volt ilyen és kellett neki lenni) a tanításokból az ő házasságát. Budha esetében se világos, hogy miért kellett tartózkodni a nőtől, mintha fertőző lenne a férfira nézve. Amitől tartózkodni kellene.
A Bibliában 14000 hivatalos változtatás van. Túlságosan nem tekinthető hitelesnek. Nem tudhatjuk meg belőle Jézus gondolatait, szavait a NŐkkel kapcsolatban.
Érdemes elolvasni az Ószövetség első 10 oldalát a teremtésről, kiderül, hogy 2 verzió is van, az elsőben a nő is, férfi is Isten teremtménye, utána jön Jehova teremtése, aki porból gyúrja a férfit, oldalborda a nő. Nyilván az egyházak ez utóbbi verziót reklámozzák.
Én személy szerint a Magyarok Istene által való teremtetést hiszem, nem a zsidók Jahvéjét.
Tehát a Nő mindennek az eredete.
Eljött Otto Weininger és rendbe tette a nőkérdést a Nem és jellem című könyvében.
@@imrezoltanbotos , számomra nem hiteles. Nem volt nős ember ráadásul. Miből beszélt?
Nem "vájtak " ki semmit, ugyanis Jézus egy személyben volt női és férfi lelkületű. Teljes tökéletes volt önmagában. Mostani fizikai testünk és a lelkünk is kettehasitott, ezért vágyunk szüntelenül a kiegeszulesre.
@@imrezoltanbotos , nem hiszek Otto nak. 🙂
Ha egy buddhista nem tér meg ,kétség nélkül elkárhozik.
Úr Jézus Krisztus, aki örökké áldandó Isten: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.
Az én hitemben, világnézetemben nincs kárhozat semmilyen felekekezet irányában.
OM MANI PEME HUNG
Jehova nem a Teremtő, Buddhát nyugodtan nevezzük Bud(d)ának.
JHWH sajnos teremtő, de nem az első! Kb 6ezer évvel ezelőtt alkotott egy lényt a Föld porabol, s eletenergiat lehelt bele. A genetika módosítva lett, megspekelve egy kis emlősallati gennel, ezért van olyan nagy hasonlóság az ember és a majom között. Darwin közel járt az igazsághoz, csak nem közös osrol van szó, hanem genetika-keveresrol. 6 ezer éve tart az ember valódi öntudatraebredese.
Je sus
Je suis
Ér zés
Jé zus
Nem lenne egyszerűbb elmondani, hogy Sátán volt a teremtő