Chelsea szurkolóként én, személy szerint hamarabb raknám Drinkwater-t, Morata-t vagy akár Bakayoko-t az első helyek egyikére, mint Torrest. Tény, hogy FT9 az előbbiekhez képest magasabb elvárásokkal érkezett (Morata kb hasonló szitu volt ilyen szempontból, őt is potenciális első számú gólfelelősként igazoltuk), de Torres érdemei a BL, majd az EL-menetelésben elévülhetetlenek. A gólokkal adós maradt, mégis felemás szájízzel emlékszik rá a legtöbb Chelsea-szurkoló, épp a hasznos játéka, a szimpatikus hozzállása és a Barca elleni, vagy éppen az EL-döntőben szerzett gólja miatt. Morata, Drinkwater, vagy a Poolnál Carroll esetében már kevésbé árnyalt a kép. Torres listán szereplése abszolút jogos, az első helyét viszont túlzásnak érzem.
Torrest minden chelsra fan imádja. Hajtott, kuzdott! Nem rugott 80 golt, de Costan kivul egy csatar sem valt be a Chelsrabe Drogba után. A gólját a barca ellen sosem felejtem el! EL NINO 💙💙💙💙
Amúgy így a coutinhós dolgot halgatva szerintem a most valószínűleg tulajdonost váltó és emiatt rendkívül sok pénzel rendelkező newcastle-be el tudnám képzelni őt, már csak azért is amit azzal kapcsolatban mondtatok hogy egy nagyon jó klasszis játékos és nagyon sokat hozzá tehetne a newcastlenek az eredményeihez/játékához
És a Newcastle-nek pont egy ilyen játékos kéne aki tud focizni, mert ez a Steve Bruce gárda szerintem olyan játékot produkált, hogy ha pár "focista" is lenne a keretben még lehet nézhető játék is lenne. Mert én a mutatott játék alapján nem látnám szívesen ezt a mostani Newcastle-t jövőre is a pl-ben.
Jók ezek a tizes listák. Lehetne egyik adásban egy top 10 hipszter kedvenc csapat. Olyan csapatokra gondolok, amelyeknek aktuálisan (majdnem) mindenki drukkolt vagy szimpatizált velük. Leginkább válogatottakra volt ez igaz a világversenyeken. Idősebb generációtól hallottam sokat arról, hogy 74-ben voltak ilyenek a hollandok, akik akkor semmiből jöttek (Cruijffék és vb döntőt játszottak). Jó, nem teljesen a semmiből, előtte az Ajax 3x BEK-t nyert, csak akkor még nem adtak a tv-k külföldi meccseket. A 80-as évek holland válogatottja is nagyon szimpatikus volt a világ számára (Bastenék). Ilyen hipszter kedvenc csapat volt szerintem még az 1996-os és 2004-es cseh válogatott + 2018-as horvát válogatott.
Remek és szórakoztató rész volt - ez is. Torresnek, bár egyértelműen helye van a Top 10ben, de semmi esetre nem az első helyre, mert azért csak összeszedett 80 kanadai pontot a Chelseaben is és volt köztük számos fontos gól, pl: BL kieséses meccseken is (na meg vagy 10szer annyi kihagyott, ajtó-ablak ziccer xD). + mentő körülmény lehet számára az ok, mely miatt leépült. Személy szerint Sánchezt, Coutinhot és az agysebész Dembelét is előrébb tenném. Falcao a MUban mondjuk befért volna azért az óriási fizetésért, melynek nagy részét a betegszobában vette fel. Az ő leépülése is hasonló a Torres, Sánchez féle sorshoz. Egy Top 20 listára pedig beférne Higuain és Griezmann is.
Ahogy Jovic a listán van az idei Realos játékperceivel, Joao Felix is lehetne, már csak az érte kifizetett összeg és eredmények száma miatt..(egy Barca fan)
@@tamasdencs Magának a listának ne kell szégyenkeznie szerintem. Szubjektív összeállításról beszélünk. Az más kérdés hogy én egy-két felsorolt helyett nagyon-nagyon hiányoltam Griezmannt és Kepát.Csak most találtam rá erre a videóra de ez a két név már az elején beugrott a címet olvasva a nyilvánvaló szereplők mellett.
Götzéről nekem a tipikus "top flop" szó jut eszembe. Mikor eldöntötte a VB-t és megkapta a Bayernnél a tízest azt gondoltam, hogy na ő lesz az új klasszis. Tévedtem! Szerintem Jovic egyfajta áldozat. Véleményem szerint, a Real Madrid Zidane akarata ellenére igazolta le őt. Már csak az a kérdés, hogyha nem számol vele a francia, akkor meddig jegeli. És itt most arra gondolok, hogy mikor szánja el magát a Real az eladására, mennyi lesz az ár, és ki fizeti ki érte.
Én láttam coutinhot center midfielder-ként játszani a barcában ilyen kötetlen középpályásként és ott nem volt rossz.Én egy de jong-arthur-coutinho középpályát megnéznék a barcánál illetve még egy neymar griezmann messi tamado triot😅.Legközelebb egy olyan videó amelyben a “Top 10 legikonikusabb/legdrámaibb meccs,legnagyobb fordítások”
Morata Chelseabe való igazolása hiányzik innen nagyon. Azt top5be is tenném. Torres átigazolását top5be se tenném nemhogy első helyre. Szerk.: Tévedtem. Jogos, hogy Morata nincs a listán, mert az átigazolásából a Chelsea kb 0ra jött ki. Ettől függetlenül bármikor inkább Torres mint ő.
Moratat hiányolom a listáról, Irgalmatlan nagy összegért ment a chelseabe, egy év után kb el is zavarták. Amúgy a Frankfurtos 3 játékos védelmében, ennél rosszabb helyekre talán nem is mehettek volna. WHU-Milan,nem tudom hol van nagyobb fejetlenség, Benzemát meg azért kiszorítani nem egyszerű feladat finoman fogalmazva.
Értem én, hogy szubjektív lista, de a top10-ben három Barcelona transzfert kicsit túlzásnak érzek. Janek is bedobhatta volna Di Maria, Depay vagy Bebe nevét; Ádám Squillaci, Silvestre vagy André Santos leigazolását, ők úgy látom kicsit jobban el tudnak vonatkoztatni saját kedvenc csapatuktól és ez már a korábbi videókban is feltűnő volt. Mindamellett nekem nagyon tetszenek ezek a listák, a nagyrészüket én is biztos beválogatnám (Soldado, Alexis, Torres, Mangala, Carroll). 3 játékos jutott még eszembe, akiket én mindenképp a 10-be jelölnék: Jackson Martinez €35m Porto -> Atlético Drinkwater £35m Leicester -> Chelsea Benteke £32,5m Villa -> Pool
Sajnos nem túlzó a három Barca játékos szerintem, bár ahogy ezt már írták is, a saját listámra Paco helyett én Arda Turant tenném be. Amúgy van rá esély, hogy jövőre akár még Griezmann-t is ide lehet majd venni. A Barca rendszeresen mellényúl, ha korábbi éveket nézünk (>10) akkor Ibra, Saviola, Overmars, Geovanni jut hirtelen eszembe, de talán ez ami most folyik átigazolás terén, még a korábbi évektől is sokkal szomorúbb.
Nagyon túl van tolva a Premier League és a Barcelona ezen a csatornán. A Serie A pedig nagyon háttérbe van szorítva, ha pedig az olasz bajnokságról beszélnek képesek baromságokat összehordani.
Meg is indokoltad, miért esik egy-egy ligáról kevesebb szó :) Szerintem az pozitívum, hogy azokról a bajnokságokról beszélnek többet/részletesebben, amikben tényleg jártasak (sokmindenről semmit mondani rengeteg "szakértő" tud). Viszont a Barcelona nem egyenlő a La Ligával, azt már kicsit szűk keresztmetszetnek érzem.
Újfent egy király epizód! Chelsea szurkolókent előre féltem hogy Torres lesz az első 😂. Talán még Sheva is felfért volna, majdnem 50 millióért jött és szinte semmit nem mutatott sajnos 😀, de egyébként jó lista lett 😉
James Rodríguezt hiányoltam. Ő kicsit a Reál Coutinhoja vagy Götzéje szerintem. Bár annyira nem követem, hogy mi van vele, azért a 75 milliós átigazolása után alaposan eltűnt, Bayern kölcsön ide vagy oda.
Kb. majdnem az összes egykori Monaco játékos a sikercsapatból: Benjamin Mendy a City-be Bakayoko a Chelsea-be + Milanba Lemar az Atlético-ba (bár most nem olyan rossz) Falcao a Galatasaray-ba (bár úgy tűnik, a Rayóban megtalálta magát) Sidibé az Evertonba Rony Lopes a Sevillába + pl. Sebastian Rudy a Bayernbe
Abban a világbajnok német csapatban, amikor Götze lőtte a győztes gólt, akkor ha nem is úgy tűnt, de ő és Schürrle voltak a húzóemberek. Igaz, hogy legtöbbször a padról álltak be, de amikor beálltak, akkor kezdett el a németek játéka javulni. Volt meccs, amit ők fordítottak meg. Götzét élvezet volt nézni, ahogy a labdával bánt, ahogy vezette, a technika szemetgyönyörködtető volt. Sajnos őt is és Schürrlét is nagyon-nagyon rosszul kezelték utána és még Götzének ott volt a betegség is. Nála voltak sokkal, de sokkal rosszabb igazolások nemcsak az elmúlt 10, de még az utolsó 1 évben is. És Pogba még nincs is a listán? VIcc.
Érdekelne melyik meccset fordították meg ők azon a VBn tekintve, hogy az egész VB alatt nem fordítottak a németek. Kiegészítő emberek voltak. Annak egész pofásak, de ennyi. Hummels, Müller, Basti, Lahm, Kroos, Neuer, Boateng, Khedira, Özil. Ez a névsor magáért beszél.
@@Hokorong100 igazad lehet abban, hogy fordítani nem fordítottak meg meccset, viszont több gólt is szereztek mindketten és ahhoz képest, hogy általában csereként szálltak be lendítettek a németek játékán. Algéria ellen Schürrle a padról beszállva lőtt gólt a hosszabbításban, Gána ellen Götze kezdte a gólokat, Brazília ellen Schürrle 2x betalált. Ők ketten azon a VBn hatalmasat játszottak, aki nem látta ezt, azt sajnálom.
Jovicot nem értem a listán - szubjektív vs sem, maga a koncepció nem áll meg. Ennyi erővel akkor nektek 2013ban Modric is rossz igazolás volt. Miért kell egy első szezon felénél (!) már pálcát törni bárki felett is, még akkor is ha mondjuk az első évben nem robban be? 10 év sok idő, lehet válogatni bőven, Seria Aből senki? pld Milan?
@@istvantoth4095 ez a poszt lassan 1 éves. Akkor, amikor ez felmerült wtf alapon lett betéve, leírtam miért. Gondolom be kellett erőltetni 1 madridit is. Az, hogy azóta mi történt - teljesen más story, ha most írnák most már beférhet. Viszont annál a dátumnál 10 évre visszanézve Kele & Co. pld a Seria Aból nem talált senkit - na, ne már. :DDD
Az veletlen, hogy ez az adas napra pontosan annak a golnak a nyolcadik evfordulojan lett kozzeteve amirol a vegen szo van? (mondjuk a hires kommentar pont arrol szol, hogy ezzel a gollal visszahozta az arat)
@@TerapeutaBD ha majd szoba kerul Derby/Middlesbrough/Soton esetleg Leeds jatekos akkor is le kell takarni? Az unibet honlapja alapjan ezek a klubok ugye a hivalatos partnerek.
Esetleg egy olyan videót néznék meg tőletek amiben “messi vs cr”ről van szó.Én még nem láttam tőletek ilyen videót és nem kell állast foglalni egyik játékos mellett sem mert mindkettő földöntúlian teljesít már 10éve,de kielemezhetnétek őket,illetve hogy,hogyan muzsikálnának egy csapatban😃én el tudtam volna személy szerint képzelni ezt a párost,Ronaldo leginkább befejező és Messi pedig helyzetkialakításból jeleskedik leginkább.😄
Azért egy Pogba, Falcao Mu ba igazolása és ottani teljesítménye főleg annak tükrében mennyit fizettek értük, mennyi fizetést kaptak és mennyit nem játszottak sérülés miatt. Eléggé kidobott pénz, bár Pogbáért lehet megkapják ugyanazt az árat, de remélem nem a Real-ba megy.
Azt aláírom, hogy Rebic valóban rosszul indított a Milanban, viszont mielőtt leállították a bajnokságot formába lendült, gólokat lőtt és meccseket döntött el.
Érdemes megnézni, hogy milyen könnyű sportszakmailag tönkretenni játékosok karrierjét rossz tanácsokkal, átigazolásokkal (anyagilag mind jól jártak). És itt nem feltétlenül a játékos a hibás, de ők lépnek a színpadra. A top csapatok top égései listáján szinte csak elkapkodott igazolást láthatunk. Kíváncsi lennék, hogy az edzők mennyire akarták ezeket a játékosokat a csapatukban látni.
Mikor Andy Carrollnál tartottak akkor Janek mondta hogy volt egy jó éve az angol 2.-ben és ugye kinek nem....egyből eszembe jutott Balogh Norbert mint felhypolt fiatal tehetség anno ugye :DDD Egyenesen vicc az a srác és a menedzserre is hogy olyan csapatokhoz viszi őt ahol csak csere.
Nálam Coutinho, Dembele mellett Bonucci a harmadik legrosszabb igazolás. 40millió, magas fizu. Nagy riválistól érkezés ellenére egyből megteszik csapatkapitánynak. Bűn rosszul játszik. Jön a Bonucci-Caldara csere. Aztán Caldara Milanoban szinte semmit nem játszik másfél évig. Majd kölcsön adják. Óriási blama volt ez az egész Bonucci mizéria a Milan részéről :D
Szerintem enyhe túlzás, hogy Rebic besült volna a Milan-ban, mert az őszi szezonban perceket kapott azalatt jó, hogy nem tudott gólokat lőnni, de a tavaszi szezonban Ibra érkezése óta szinte minden meccsen képes gólt,gólokat szerezni szóval én úgy gondolom, hogy egyáltalán nem sült be csak tavaszra kapta meg igazán a lehetőséget
Ha már Barca Griezmann is ugyan olyan bukta lesz mint Cou sőt Counak legalább az első féléve jó volt. De 1 szezon után felesleges odatenni olyat mint pl Jovic akit nem is játszatnak szinte semmit se.
Megfogalmazta a kritikát a Janek nevű, srác : "ennyit értünk hozzá " :D az önkritika a helyén, ez díjazandó :) Egy pár sebből vérzik ez a videó, de vannak azért benne igazságok :)
Ha van valami letett teljesítmény, tényszerű állítás abba könnyű azt mondani, hogy hülyeség. Megérvelni, hogy a másik szerint miért hülyeség az már gondolkozásra mutató hajlam lenne.
Értem, hogy Salah és Dembele leigazolása ugyan abban az átigazolási ablakban történt, de ezen kívül nem értem az össze hasonlítást. Salah-t már Június 22. leigazolta a Pool. A Barca Dembelet két hónappal később augusztus 25. igazolta le miután Neymar augusztus 3. távozott a PSG-hez. Azt gondolom a Barca a Neymar transzfer előtt nem tervezte Dembele leigazolását, mert akkor nem csak augusztus 3. után kezdtek volna el rajta dolgozni hogy aztán mindenre igent mondjanak a Dortmundnak. Dembele pedig amennyire jól tudom ambidextrous. Mindkét lábával hasonlóan jó, de a bal lábával szeret inkább cselezni és passzolni, míg a jobb lábával rúgni. Kapura lövési 50%-50% oszlanak el a két lábára.
Dembelé már a Dortmundban is szeretett ps4-el játszani csak ott nem foglalkoztak ilyen faszságokkal, sok klasszis nem az edzés megszállottja pl: Aguero mégis hozzá a kiemelkedő teljesítményt, ezek profi játékosok, tudják mire van szükségük és mi az ami már sok fizikailag, nem kizárt hogy ennek az eredménye a sok sérülés, túl lett terhelve.
A la masia fc béna igazolásaival egy műsort meg lehetne tölteni. Segitek. Martin Caceres,Riqurlme,Saviola,Chigirinsky De hogy ujjak is legyenek Arda Turan,Malcom,Junior Firpo,
A Rebic - Haller - Jovic trióhoz nem sok köze van Hütternek :D Niko Kovac-csal lettek kupagyőztesek. Ahogy kb megérkezett Hütter ez a három játékos azzal a lendülettel ment tovább. Rebic pedig hol sült be? Volt egy nehéz fél éve az érkezése után, majd elég szépen beindult és házi gólkirály lett. Haller helyében pedig inkább maradtam volna a Bundesligába. Ahova ment azt előrelépésnek nem nevezném szóval kb semmi értelme nem volt. Jovicot sajnálom leginkább mert neki is feküdt az Eintracht játéka és a Bundesliga is... egyszerűen rossz csapatot választott. A Real mindenkinek egy lutri de úgy meg hogy egyáltalán nem kap lehetőséget nem is értem ki mit vár tőle. Szívem szerint frankfurtiként visszahoznám mindhármat :)
Griezmannak mindenképp felfért volna, hatalmas baromság volt leigazolni. Neki az jelenthet a Barcánál mentőövet, ha Messi eligazol tőlük a nyáron, Akkor tudna végre ott és úgy játszani amire korábban is képes volt. Félix is bolond összegbe fájt a Madridnak, de folyamatosan fejlődik és még nagyon fiatal.
Tök jó ezeket a régi témákat vissza hallgatni! Remélem Janek visszatér egyszer, zseniális a csávó!
Megkaphatjuk majd az elmúlt tíz év legjobb átigazolásait is?
Chelsea szurkolóként én, személy szerint hamarabb raknám Drinkwater-t, Morata-t vagy akár Bakayoko-t az első helyek egyikére, mint Torrest. Tény, hogy FT9 az előbbiekhez képest magasabb elvárásokkal érkezett (Morata kb hasonló szitu volt ilyen szempontból, őt is potenciális első számú gólfelelősként igazoltuk), de Torres érdemei a BL, majd az EL-menetelésben elévülhetetlenek. A gólokkal adós maradt, mégis felemás szájízzel emlékszik rá a legtöbb Chelsea-szurkoló, épp a hasznos játéka, a szimpatikus hozzállása és a Barca elleni, vagy éppen az EL-döntőben szerzett gólja miatt. Morata, Drinkwater, vagy a Poolnál Carroll esetében már kevésbé árnyalt a kép. Torres listán szereplése abszolút jogos, az első helyét viszont túlzásnak érzem.
Torrest minden chelsra fan imádja. Hajtott, kuzdott! Nem rugott 80 golt, de Costan kivul egy csatar sem valt be a Chelsrabe Drogba után. A gólját a barca ellen sosem felejtem el! EL NINO 💙💙💙💙
El vagy tévedve akkor 😀😂🤷♂️
Amúgy így a coutinhós dolgot halgatva szerintem a most valószínűleg tulajdonost váltó és emiatt rendkívül sok pénzel rendelkező newcastle-be el tudnám képzelni őt, már csak azért is amit azzal kapcsolatban mondtatok hogy egy nagyon jó klasszis játékos és nagyon sokat hozzá tehetne a newcastlenek az eredményeihez/játékához
Ebben van valami. Reméljük igazad lesz.
És a Newcastle-nek pont egy ilyen játékos kéne aki tud focizni, mert ez a Steve Bruce gárda szerintem olyan játékot produkált, hogy ha pár "focista" is lenne a keretben még lehet nézhető játék is lenne. Mert én a mutatott játék alapján nem látnám szívesen ezt a mostani Newcastle-t jövőre is a pl-ben.
Jók ezek a tizes listák. Lehetne egyik adásban egy top 10 hipszter kedvenc csapat. Olyan csapatokra gondolok, amelyeknek aktuálisan (majdnem) mindenki drukkolt vagy szimpatizált velük. Leginkább válogatottakra volt ez igaz a világversenyeken. Idősebb generációtól hallottam sokat arról, hogy 74-ben voltak ilyenek a hollandok, akik akkor semmiből jöttek (Cruijffék és vb döntőt játszottak). Jó, nem teljesen a semmiből, előtte az Ajax 3x BEK-t nyert, csak akkor még nem adtak a tv-k külföldi meccseket. A 80-as évek holland válogatottja is nagyon szimpatikus volt a világ számára (Bastenék). Ilyen hipszter kedvenc csapat volt szerintem még az 1996-os és 2004-es cseh válogatott + 2018-as horvát válogatott.
54:38 oda lett a whiskey? 😂 Janeknal az az arc :))
Remek és szórakoztató rész volt - ez is.
Torresnek, bár egyértelműen helye van a Top 10ben, de semmi esetre nem az első helyre, mert azért csak összeszedett 80 kanadai pontot a Chelseaben is és volt köztük számos fontos gól, pl: BL kieséses meccseken is (na meg vagy 10szer annyi kihagyott, ajtó-ablak ziccer xD).
+ mentő körülmény lehet számára az ok, mely miatt leépült.
Személy szerint Sánchezt, Coutinhot és az agysebész Dembelét is előrébb tenném.
Falcao a MUban mondjuk befért volna azért az óriási fizetésért, melynek nagy részét a betegszobában vette fel.
Az ő leépülése is hasonló a Torres, Sánchez féle sorshoz.
Egy Top 20 listára pedig beférne Higuain és Griezmann is.
Ahogy Jovic a listán van az idei Realos játékperceivel, Joao Felix is lehetne, már csak az érte kifizetett összeg és eredmények száma miatt..(egy Barca fan)
Ez igaz. Barca drukkerként valóban szégyen ez a lista, már akkor sem értettem 250 millió € feletti pénz két oda nem illö jatekosért.
@@tamasdencs Magának a listának ne kell szégyenkeznie szerintem. Szubjektív összeállításról beszélünk. Az más kérdés hogy én egy-két felsorolt helyett nagyon-nagyon hiányoltam Griezmannt és Kepát.Csak most találtam rá erre a videóra de ez a két név már az elején beugrott a címet olvasva a nyilvánvaló szereplők mellett.
Götzéről nekem a tipikus "top flop" szó jut eszembe. Mikor eldöntötte a VB-t és megkapta a Bayernnél a tízest azt gondoltam, hogy na ő lesz az új klasszis. Tévedtem!
Szerintem Jovic egyfajta áldozat. Véleményem szerint, a Real Madrid Zidane akarata ellenére igazolta le őt. Már csak az a kérdés, hogyha nem számol vele a francia, akkor meddig jegeli. És itt most arra gondolok, hogy mikor szánja el magát a Real az eladására, mennyi lesz az ár, és ki fizeti ki érte.
Én láttam coutinhot center midfielder-ként játszani a barcában ilyen kötetlen középpályásként és ott nem volt rossz.Én egy de jong-arthur-coutinho középpályát megnéznék a barcánál illetve még egy neymar griezmann messi tamado triot😅.Legközelebb egy olyan videó amelyben a “Top 10 legikonikusabb/legdrámaibb meccs,legnagyobb fordítások”
Morata Chelseabe való igazolása hiányzik innen nagyon. Azt top5be is tenném. Torres átigazolását top5be se tenném nemhogy első helyre.
Szerk.: Tévedtem. Jogos, hogy Morata nincs a listán, mert az átigazolásából a Chelsea kb 0ra jött ki. Ettől függetlenül bármikor inkább Torres mint ő.
Moratat hiányolom a listáról, Irgalmatlan nagy összegért ment a chelseabe, egy év után kb el is zavarták.
Amúgy a Frankfurtos 3 játékos védelmében, ennél rosszabb helyekre talán nem is mehettek volna. WHU-Milan,nem tudom hol van nagyobb fejetlenség, Benzemát meg azért kiszorítani nem egyszerű feladat finoman fogalmazva.
Értem én, hogy szubjektív lista, de a top10-ben három Barcelona transzfert kicsit túlzásnak érzek. Janek is bedobhatta volna Di Maria, Depay vagy Bebe nevét; Ádám Squillaci, Silvestre vagy André Santos leigazolását, ők úgy látom kicsit jobban el tudnak vonatkoztatni saját kedvenc csapatuktól és ez már a korábbi videókban is feltűnő volt.
Mindamellett nekem nagyon tetszenek ezek a listák, a nagyrészüket én is biztos beválogatnám (Soldado, Alexis, Torres, Mangala, Carroll).
3 játékos jutott még eszembe, akiket én mindenképp a 10-be jelölnék:
Jackson Martinez €35m Porto -> Atlético
Drinkwater £35m Leicester -> Chelsea
Benteke £32,5m Villa -> Pool
Sajnos nem túlzó a három Barca játékos szerintem, bár ahogy ezt már írták is, a saját listámra Paco helyett én Arda Turant tenném be. Amúgy van rá esély, hogy jövőre akár még Griezmann-t is ide lehet majd venni. A Barca rendszeresen mellényúl, ha korábbi éveket nézünk (>10) akkor Ibra, Saviola, Overmars, Geovanni jut hirtelen eszembe, de talán ez ami most folyik átigazolás terén, még a korábbi évektől is sokkal szomorúbb.
Nagyon túl van tolva a Premier League és a Barcelona ezen a csatornán. A Serie A pedig nagyon háttérbe van szorítva, ha pedig az olasz bajnokságról beszélnek képesek baromságokat összehordani.
Little Cermaine nana, én bármilyen témával kapcsolatban tudok baromságokat mondani, nem csak a Serie A-ról!!!! ;)
Meg is indokoltad, miért esik egy-egy ligáról kevesebb szó :) Szerintem az pozitívum, hogy azokról a bajnokságokról beszélnek többet/részletesebben, amikben tényleg jártasak (sokmindenről semmit mondani rengeteg "szakértő" tud). Viszont a Barcelona nem egyenlő a La Ligával, azt már kicsit szűk keresztmetszetnek érzem.
10 hónap ide vagy oda, már Griezmann is felfért volna 4. barcásnak. Akár első helyre is. Annyira nem volt épeszű értelme annak a transzfernek.
Újfent egy király epizód! Chelsea szurkolókent előre féltem hogy Torres lesz az első 😂. Talán még Sheva is felfért volna, majdnem 50 millióért jött és szinte semmit nem mutatott sajnos 😀, de egyébként jó lista lett 😉
Az nem fért bele az elmúlt 10 évbe
@@TerapeutaBD Shame on me :D , jogos :D
22:04 Rebic szerintem egyáltalán nem sült be, házi gólkirály a milannal.
Én egyedül Arda Turant hiányolom.
Remek példa.
Esetleg podcast? Spoty soundcloud?
Ez egy TH-cam műsor!
James Rodríguezt hiányoltam. Ő kicsit a Reál Coutinhoja vagy Götzéje szerintem. Bár annyira nem követem, hogy mi van vele, azért a 75 milliós átigazolása után alaposan eltűnt, Bayern kölcsön ide vagy oda.
Kb. majdnem az összes egykori Monaco játékos a sikercsapatból:
Benjamin Mendy a City-be
Bakayoko a Chelsea-be + Milanba
Lemar az Atlético-ba (bár most nem olyan rossz)
Falcao a Galatasaray-ba (bár úgy tűnik, a Rayóban megtalálta magát)
Sidibé az Evertonba
Rony Lopes a Sevillába
+ pl. Sebastian Rudy a Bayernbe
Abban a világbajnok német csapatban, amikor Götze lőtte a győztes gólt, akkor ha nem is úgy tűnt, de ő és Schürrle voltak a húzóemberek. Igaz, hogy legtöbbször a padról álltak be, de amikor beálltak, akkor kezdett el a németek játéka javulni. Volt meccs, amit ők fordítottak meg. Götzét élvezet volt nézni, ahogy a labdával bánt, ahogy vezette, a technika szemetgyönyörködtető volt. Sajnos őt is és Schürrlét is nagyon-nagyon rosszul kezelték utána és még Götzének ott volt a betegség is. Nála voltak sokkal, de sokkal rosszabb igazolások nemcsak az elmúlt 10, de még az utolsó 1 évben is. És Pogba még nincs is a listán? VIcc.
Érdekelne melyik meccset fordították meg ők azon a VBn tekintve, hogy az egész VB alatt nem fordítottak a németek. Kiegészítő emberek voltak. Annak egész pofásak, de ennyi. Hummels, Müller, Basti, Lahm, Kroos, Neuer, Boateng, Khedira, Özil. Ez a névsor magáért beszél.
@@Hokorong100 igazad lehet abban, hogy fordítani nem fordítottak meg meccset, viszont több gólt is szereztek mindketten és ahhoz képest, hogy általában csereként szálltak be lendítettek a németek játékán. Algéria ellen Schürrle a padról beszállva lőtt gólt a hosszabbításban, Gána ellen Götze kezdte a gólokat, Brazília ellen Schürrle 2x betalált. Ők ketten azon a VBn hatalmasat játszottak, aki nem látta ezt, azt sajnálom.
Jovicot nem értem a listán - szubjektív vs sem, maga a koncepció nem áll meg. Ennyi erővel akkor nektek 2013ban Modric is rossz igazolás volt. Miért kell egy első szezon felénél (!) már pálcát törni bárki felett is, még akkor is ha mondjuk az első évben nem robban be? 10 év sok idő, lehet válogatni bőven, Seria Aből senki? pld Milan?
Real Szurkolóként írom hogy sajnos helye van a listán. Egyelőre az a 60 milla ment a vakok javára.
@@istvantoth4095 ez a poszt lassan 1 éves. Akkor, amikor ez felmerült wtf alapon lett betéve, leírtam miért. Gondolom be kellett erőltetni 1 madridit is. Az, hogy azóta mi történt - teljesen más story, ha most írnák most már beférhet. Viszont annál a dátumnál 10 évre visszanézve Kele & Co. pld a Seria Aból nem talált senkit - na, ne már. :DDD
Az veletlen, hogy ez az adas napra pontosan annak a golnak a nyolcadik evfordulojan lett kozzeteve amirol a vegen szo van? (mondjuk a hires kommentar pont arrol szol, hogy ezzel a gollal visszahozta az arat)
A mezeken miért nincs logó miért veszitek le a logókat ?
Mert azok jogvédett címerek. A csatorna pedig teljesen jogtiszta.
@@TerapeutaBD ha majd szoba kerul Derby/Middlesbrough/Soton esetleg Leeds jatekos akkor is le kell takarni? Az unibet honlapja alapjan ezek a klubok ugye a hivalatos partnerek.
Amit Dávid mond Alexis Sanchezzel kapcsolatban teljesen egyetértek, nem szabad csapágyasra járatni a játékost, Eriksen is ebbe a hibába esett idén.
Esetleg egy olyan videót néznék meg tőletek amiben “messi vs cr”ről van szó.Én még nem láttam tőletek ilyen videót és nem kell állast foglalni egyik játékos mellett sem mert mindkettő földöntúlian teljesít már 10éve,de kielemezhetnétek őket,illetve hogy,hogyan muzsikálnának egy csapatban😃én el tudtam volna személy szerint képzelni ezt a párost,Ronaldo leginkább befejező és Messi pedig helyzetkialakításból jeleskedik leginkább.😄
Azért egy Pogba, Falcao Mu ba igazolása és ottani teljesítménye főleg annak tükrében mennyit fizettek értük, mennyi fizetést kaptak és mennyit nem játszottak sérülés miatt. Eléggé kidobott pénz, bár Pogbáért lehet megkapják ugyanazt az árat, de remélem nem a Real-ba megy.
Mangala 2 évvel Gardiola előtt érkezett , úgyhogy nem az ő rendszerébe hozzták
Azt aláírom, hogy Rebic valóban rosszul indított a Milanban, viszont mielőtt leállították a bajnokságot formába lendült, gólokat lőtt és meccseket döntött el.
“Barcelona egy gazdag klub”😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂 Értem
Érdemes megnézni, hogy milyen könnyű sportszakmailag tönkretenni játékosok karrierjét rossz tanácsokkal, átigazolásokkal (anyagilag mind jól jártak). És itt nem feltétlenül a játékos a hibás, de ők lépnek a színpadra. A top csapatok top égései listáján szinte csak elkapkodott igazolást láthatunk. Kíváncsi lennék, hogy az edzők mennyire akarták ezeket a játékosokat a csapatukban látni.
Fele a Bacelonánál lesz! Annyi transzfert elhibáztak.
Mikor Andy Carrollnál tartottak akkor Janek mondta hogy volt egy jó éve az angol 2.-ben és ugye kinek nem....egyből eszembe jutott Balogh Norbert mint felhypolt fiatal tehetség anno ugye :DDD Egyenesen vicc az a srác és a menedzserre is hogy olyan csapatokhoz viszi őt ahol csak csere.
Nálam Coutinho, Dembele mellett Bonucci a harmadik legrosszabb igazolás. 40millió, magas fizu. Nagy riválistól érkezés ellenére egyből megteszik csapatkapitánynak. Bűn rosszul játszik. Jön a Bonucci-Caldara csere. Aztán Caldara Milanoban szinte semmit nem játszik másfél évig. Majd kölcsön adják. Óriási blama volt ez az egész Bonucci mizéria a Milan részéről :D
Szerintem enyhe túlzás, hogy Rebic besült volna a Milan-ban, mert az őszi szezonban perceket kapott azalatt jó, hogy nem tudott gólokat lőnni, de a tavaszi szezonban Ibra érkezése óta szinte minden meccsen képes gólt,gólokat szerezni szóval én úgy gondolom, hogy egyáltalán nem sült be csak tavaszra kapta meg igazán a lehetőséget
Ha már Barca Griezmann is ugyan olyan bukta lesz mint Cou sőt Counak legalább az első féléve jó volt. De 1 szezon után felesleges odatenni olyat mint pl Jovic akit nem is játszatnak szinte semmit se.
Megfogalmazta a kritikát a Janek nevű, srác : "ennyit értünk hozzá " :D az önkritika a helyén, ez díjazandó :)
Egy pár sebből vérzik ez a videó, de vannak azért benne igazságok :)
vak tyúk is talál szemet, ugye
Ha van valami letett teljesítmény, tényszerű állítás abba könnyű azt mondani, hogy hülyeség. Megérvelni, hogy a másik szerint miért hülyeség az már gondolkozásra mutató hajlam lenne.
Azért Jovicot berakni az elmúlt >TÍZ< év legrosszabb igazolásai közé úgy, hogy egy szezon telt el, és még csak értékelhető játékpercet sem kapott...
Értem, hogy Salah és Dembele leigazolása ugyan abban az átigazolási ablakban történt, de ezen kívül nem értem az össze hasonlítást. Salah-t már Június 22. leigazolta a Pool. A Barca Dembelet két hónappal később augusztus 25. igazolta le miután Neymar augusztus 3. távozott a PSG-hez. Azt gondolom a Barca a Neymar transzfer előtt nem tervezte Dembele leigazolását, mert akkor nem csak augusztus 3. után kezdtek volna el rajta dolgozni hogy aztán mindenre igent mondjanak a Dortmundnak.
Dembele pedig amennyire jól tudom ambidextrous. Mindkét lábával hasonlóan jó, de a bal lábával szeret inkább cselezni és passzolni, míg a jobb lábával rúgni. Kapura lövési 50%-50% oszlanak el a két lábára.
Igen, mi tudjuk, hogy mit csinál és melyik lábával, de ő nem :)
Dembelé már a Dortmundban is szeretett ps4-el játszani csak ott nem foglalkoztak ilyen faszságokkal, sok klasszis nem az edzés megszállottja pl: Aguero mégis hozzá a kiemelkedő teljesítményt, ezek profi játékosok, tudják mire van szükségük és mi az ami már sok fizikailag, nem kizárt hogy ennek az eredménye a sok sérülés, túl lett terhelve.
Nem a játékosok tudják mi a jó nekik, hanem az orvosi stáb és a folyamatos vizsgálatok.
Utólag nézve Luka Jovic még magasabb polcra is kerülhetne a listán, mert nem hogy jobb, de még rosszabb lett, a TM-en valósággal beszakadt az értéke.
A la masia fc béna igazolásaival egy műsort meg lehetne tölteni.
Segitek. Martin Caceres,Riqurlme,Saviola,Chigirinsky
De hogy ujjak is legyenek Arda Turan,Malcom,Junior Firpo,
Szerintem 2 adást is minden gond nélkül!
Nekem Ibra még idefért volna
Az elmúlt 10 év!
IBra hol? Unitedben is amíg nem volt sérült, nagyon hasznos volt és gólerős :)
A Rebic - Haller - Jovic trióhoz nem sok köze van Hütternek :D Niko Kovac-csal lettek kupagyőztesek. Ahogy kb megérkezett Hütter ez a három játékos azzal a lendülettel ment tovább. Rebic pedig hol sült be? Volt egy nehéz fél éve az érkezése után, majd elég szépen beindult és házi gólkirály lett. Haller helyében pedig inkább maradtam volna a Bundesligába. Ahova ment azt előrelépésnek nem nevezném szóval kb semmi értelme nem volt. Jovicot sajnálom leginkább mert neki is feküdt az Eintracht játéka és a Bundesliga is... egyszerűen rossz csapatot választott. A Real mindenkinek egy lutri de úgy meg hogy egyáltalán nem kap lehetőséget nem is értem ki mit vár tőle. Szívem szerint frankfurtiként visszahoznám mindhármat :)
Griezmann, Felix?
Griezmannak mindenképp felfért volna, hatalmas baromság volt leigazolni. Neki az jelenthet a Barcánál mentőövet, ha Messi eligazol tőlük a nyáron, Akkor tudna végre ott és úgy játszani amire korábban is képes volt.
Félix is bolond összegbe fájt a Madridnak, de folyamatosan fejlődik és még nagyon fiatal.