Elég sokat költözködtél, nálunk nem volt divat anno az ilyesmi. Békésen csak egyszer költöztünk, amikor még nagyon kicsi voltam 4 emletes társasház 3. emeletéről kertvárosba cslaádi házba. Legközelebb már csak akkor költöztem mikor Gödöllőn kezdtem dolgozni 3 hónapig kb. laktam nyári szünetben az egyetem koleszában, szeptemberig, utáűna már ott nem lakhattam, akkor költöztünk be a Szentmihályi utcába Rákosfalvánál a HÉv megálló mellett, akkor még tömegszállás volt ott, laktunk ott öten is, aztán szépen elfogytak a lakók maradtam én egyedül, tavaly innen költöztem el oda ahol most lakok szintén Zuglóban. ÉS hát egyelőre ennyi nem is tervezek költözést egy ideig, nem hiányzik.
Szal busz víz! Nagy király vagy! Nekem is nagyon nagyon jót tesz. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Jó dolog a paprikáskrumpli, ha van belefőzve egy kis birka, vagy kecske.
Hát, birka- illetve kecskehúsom nem volt, de kétféle kolbaszt tettem bele, az egyik őzhúsból készült. A keszi hentesnél lehet kapni vadhúsos kolbászokat.
Liftbe ragadós élményem volt nekem is pár. Első úgy 9-10 évesen mikor még kb. azt se tudtam i az a lift ,hiszen mifelénk vidéken nem volt akkor még. Békésen 4 emeletesnél magasabb házak nem voltak és akkor még 5 emelet felett volt csak kötelező a lift, így 4 emeletesekbe alapból nem építettek. Budapesten voltunk egy hétvégét és fater ismerőseinél akik akkor valahol a Lehel tér közelében laktak a 13. kerületben egy 10 emeletesben na ott volt lift és rögtön mikor mentünk vele a 7.-re talán sikerült beragadni megállt és nem nyitott ajtót, egy csapat gyerek pánikol a liftben hogy ez nem nyílik minden létező gombot megnyomtam így sikerült a vészcsengőt is, és igen áltlaában csengett az aknában meg a házmesteri lakásba volt bekötve a csengő és ha kellett ment csörlőzni ha nem akkor megoldotta máshogy. De mire odaért a házmester már elindult a földszint felé a lift mert arra reagált. 10 évvel ezelőtt a melóhelyen sikerült 6. emeleten nem nyitotta ki az ajtót. Belső ajtót kifeszítettem a külsőt nem sikerült belülről vészjelzőn szóltam a portásoknak, hogy valaki jöjjön a fel a másikkal és liftkulccsal nyissa ki a külső aknaajtót. Csörlőzést amúgy megmutatták nekem is hogyan kell nem egy nagy dolog, ki egy kart el kell fordítani és utána lehet a motoron lévő tárcsával lassan tekerve kézzel engedni a kötélen piros csíkkal van jelölve meddig kell emeletneként jelölve van, a piros csíkig engeded a kötelet akkor ajtónál van utána már csak az ajtót kell kinyitni és megvagy. Csak gyorsan nem szabad engedni, mert akkor befog a rögzítőfék, és akkor jöhetnek a tűzoltók vagy liftszerelők. Akkoriban fedeztem fel a liftes blogot így kb. tudtam mit kell csinálni. Egyszer a pincelift akadt el mikor benen voltam, ott még régi fajta külső ajtó volt az ott olvasottak alapján egyedül is ki tudtam szabadulni kallentyú elforgat, miután a belső ajtót már kifeszítettem, ajtó nyit, kimászok ajtó visszazár és szóltam a karbantartónak, hogy hívhatja a szerelőt mert megint rossz a lift.
Beragadáskor amit sokan rosszul csinálnak és az sosem fog működni, hogy nyomkodja azt a gombot, ahová menni akart és ami közelében meghülyült. Nem azt kell, hanem a legtávolabbit ill. még jobb ha az egyik végállomást, 8. emeleten beragadva földszintet. 8-asra biztos nem fog megmozdulni mert úgy érzékeli, hogy ottvan és célt ért relék nem álltak át valamirét, vagy az elektronika rosszalkodik stb. ezért úgy tudja már célba ért ami igaz is csak épp ajtót nem nyitott. Ajtó megrángatása is néha segít ha az ajtóérintkezővel van baj. A magyar szabványok nagyon szigorúak még EU-s mércével mérve is, liftbalesetek így itt nagyon ritkák. Leszakadni meg biztos nem fog nagyon túl van biztosítva, ezt is a szerelőktől tudom anno sokszor nekem kellett őket kiengednem a tetőre, mikor jöttek havonta ellenőrizni a liftet. 3 drótkötél van eleve és egy is képes volna a fülke súlyát megtartani maximális terheléssel is, meg az említett vészfék ami ha bizonyos sebességnél gyorsabban emelkedik vagy süllyed mechanikusan kiold és a vezetősínhez rögzíti a fülkét
@@huffnagelpisti6235 20éve be van kamerázva az a egész lakótelep, szépen át van rendezve, kiparkosítva, nagyon jó a közbiztonság. Nincsenek furcsa alakok, azok már kihaltak, elmentek. Amire te emlékszel az még a 70es évek beli állami telep volt, a havanna létezése előtt, mára egy nagyon szép, csendes környék lett. 84óta lakom itt, nem emlékszem semmilyen rossz dologra.
Én a Havannán éltem több mint két évtizedet. Szóval arról van elképzelésem hogy milyen lakótelepen élni. Amúgy pedig ha úgy vesszük én is sok helyen éltem.
Egy valamiben jobbak vagyunk a románoknál a vasút akár GYSEV akár a MÁV sokkal jobb pl a TRANSYLVANIA EC Cluj Napoca Wien Hbf mindig késik van olyan hogy a 15:15-ös Soproni KÉKFRANKOS előbb elindul pedig EC-nek 14:40 lenne menetrend szerint az ideje. Ma "csak" 10 percet késett.
Hát uigne a román vasút nem semmi, nemrég keresztül vonatoztam Románián Bukarest-Rusze majd Bukaresten át Temesvárig, láttunk érdekes dolgokat. Olyan Desiro ment Bukarestből, ahol hiányoztak ülések, pókhálósra volt törve több ablak, még a vezetőfülke is ilyen volt., ülésszámok alkoholos filccel ráírva pályaszám zsírkrétával stb. Ott nem sokat vacakolnak ha gurul akkor kiadható, inkább minthogy járműhiány miatt ne menjen a vonat mint ami nálunk már mindennapos lassan a dízel fronton.
Gyűjtöd még a vonat és busz jegyeket, mert ha érdekel nekem is van egy csomó szívesen neked adom mert nem tudom hova tenni és kidobni viszont sajnálom őket? A választ előre is köszi.
Nekünk van egy telkünk Budaörsön, így én is sokat járok a 40-es buszcsaláddal, és nagyon szeretem.
Elég sokat költözködtél, nálunk nem volt divat anno az ilyesmi. Békésen csak egyszer költöztünk, amikor még nagyon kicsi voltam 4 emletes társasház 3. emeletéről kertvárosba cslaádi házba. Legközelebb már csak akkor költöztem mikor Gödöllőn kezdtem dolgozni 3 hónapig kb. laktam nyári szünetben az egyetem koleszában, szeptemberig, utáűna már ott nem lakhattam, akkor költöztünk be a Szentmihályi utcába Rákosfalvánál a HÉv megálló mellett, akkor még tömegszállás volt ott, laktunk ott öten is, aztán szépen elfogytak a lakók maradtam én egyedül, tavaly innen költöztem el oda ahol most lakok szintén Zuglóban. ÉS hát egyelőre ennyi nem is tervezek költözést egy ideig, nem hiányzik.
... 3s nálam ez még csak a kezdet... 😁😥
Amúgy meg nem is érdemes költözni, ha nem muszáj.
59:07 Gombócból is sok a kilenc. 2. rész következik.
Üdv Rikari úr!
Salvus vodka kiváló az emésztésre . Kicsit sok lesz a kiadás tőle a retyón de a sör bevitel ellensúlyozza!
Vodkázni nem szoktam.
Szal busz víz! Nagy király vagy! Nekem is nagyon nagyon jót tesz. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Jó dolog a paprikáskrumpli, ha van belefőzve egy kis birka, vagy kecske.
Hát, birka- illetve kecskehúsom nem volt, de kétféle kolbaszt tettem bele, az egyik őzhúsból készült. A keszi hentesnél lehet kapni vadhúsos kolbászokat.
Liftbe ragadós élményem volt nekem is pár. Első úgy 9-10 évesen mikor még kb. azt se tudtam i az a lift ,hiszen mifelénk vidéken nem volt akkor még. Békésen 4 emeletesnél magasabb házak nem voltak és akkor még 5 emelet felett volt csak kötelező a lift, így 4 emeletesekbe alapból nem építettek. Budapesten voltunk egy hétvégét és fater ismerőseinél akik akkor valahol a Lehel tér közelében laktak a 13. kerületben egy 10 emeletesben na ott volt lift és rögtön mikor mentünk vele a 7.-re talán sikerült beragadni megállt és nem nyitott ajtót, egy csapat gyerek pánikol a liftben hogy ez nem nyílik minden létező gombot megnyomtam így sikerült a vészcsengőt is, és igen áltlaában csengett az aknában meg a házmesteri lakásba volt bekötve a csengő és ha kellett ment csörlőzni ha nem akkor megoldotta máshogy. De mire odaért a házmester már elindult a földszint felé a lift mert arra reagált. 10 évvel ezelőtt a melóhelyen sikerült 6. emeleten nem nyitotta ki az ajtót. Belső ajtót kifeszítettem a külsőt nem sikerült belülről vészjelzőn szóltam a portásoknak, hogy valaki jöjjön a fel a másikkal és liftkulccsal nyissa ki a külső aknaajtót.
Csörlőzést amúgy megmutatták nekem is hogyan kell nem egy nagy dolog, ki egy kart el kell fordítani és utána lehet a motoron lévő tárcsával lassan tekerve kézzel engedni a kötélen piros csíkkal van jelölve meddig kell emeletneként jelölve van, a piros csíkig engeded a kötelet akkor ajtónál van utána már csak az ajtót kell kinyitni és megvagy. Csak gyorsan nem szabad engedni, mert akkor befog a rögzítőfék, és akkor jöhetnek a tűzoltók vagy liftszerelők.
Akkoriban fedeztem fel a liftes blogot így kb. tudtam mit kell csinálni. Egyszer a pincelift akadt el mikor benen voltam, ott még régi fajta külső ajtó volt az ott olvasottak alapján egyedül is ki tudtam szabadulni kallentyú elforgat, miután a belső ajtót már kifeszítettem, ajtó nyit, kimászok ajtó visszazár és szóltam a karbantartónak, hogy hívhatja a szerelőt mert megint rossz a lift.
Beragadáskor amit sokan rosszul csinálnak és az sosem fog működni, hogy nyomkodja azt a gombot, ahová menni akart és ami közelében meghülyült. Nem azt kell, hanem a legtávolabbit ill. még jobb ha az egyik végállomást, 8. emeleten beragadva földszintet. 8-asra biztos nem fog megmozdulni mert úgy érzékeli, hogy ottvan és célt ért relék nem álltak át valamirét, vagy az elektronika rosszalkodik stb. ezért úgy tudja már célba ért ami igaz is csak épp ajtót nem nyitott. Ajtó megrángatása is néha segít ha az ajtóérintkezővel van baj. A magyar szabványok nagyon szigorúak még EU-s mércével mérve is, liftbalesetek így itt nagyon ritkák. Leszakadni meg biztos nem fog nagyon túl van biztosítva, ezt is a szerelőktől tudom anno sokszor nekem kellett őket kiengednem a tetőre, mikor jöttek havonta ellenőrizni a liftet. 3 drótkötél van eleve és egy is képes volna a fülke súlyát megtartani maximális terheléssel is, meg az említett vészfék ami ha bizonyos sebességnél gyorsabban emelkedik vagy süllyed mechanikusan kiold és a vezetősínhez rögzíti a fülkét
Havannán lakom, 40éve, ide születtem, tudom miről beszélsz, de sosem mondanék le az összkomfortról, imádok itt élni.
@@huffnagelpisti6235 20éve be van kamerázva az a egész lakótelep, szépen át van rendezve, kiparkosítva, nagyon jó a közbiztonság. Nincsenek furcsa alakok, azok már kihaltak, elmentek. Amire te emlékszel az még a 70es évek beli állami telep volt, a havanna létezése előtt, mára egy nagyon szép, csendes környék lett. 84óta lakom itt, nem emlékszem semmilyen rossz dologra.
Én a Havannán éltem több mint két évtizedet. Szóval arról van elképzelésem hogy milyen lakótelepen élni. Amúgy pedig ha úgy vesszük én is sok helyen éltem.
Már várom a folytatást😍😍😍😍❤❤❤❤
Egy valamiben jobbak vagyunk a románoknál a vasút akár GYSEV akár a MÁV sokkal jobb pl a TRANSYLVANIA EC Cluj Napoca Wien Hbf mindig késik van olyan hogy a 15:15-ös Soproni KÉKFRANKOS előbb elindul pedig EC-nek 14:40 lenne menetrend szerint az ideje. Ma "csak" 10 percet késett.
Hát uigne a román vasút nem semmi, nemrég keresztül vonatoztam Románián Bukarest-Rusze majd Bukaresten át Temesvárig, láttunk érdekes dolgokat. Olyan Desiro ment Bukarestből, ahol hiányoztak ülések, pókhálósra volt törve több ablak, még a vezetőfülke is ilyen volt., ülésszámok alkoholos filccel ráírva pályaszám zsírkrétával stb. Ott nem sokat vacakolnak ha gurul akkor kiadható, inkább minthogy járműhiány miatt ne menjen a vonat mint ami nálunk már mindennapos lassan a dízel fronton.
SOTE .II.számú Szülészeti Klinika ott születtél !!!! (Bp.VIII.Üllöi út 78.) 👍👍👍👍👍👍👍👍
Ennyire pontosan nem emlékeztem. Kicsi voltam. 😁
Nagyon klassz😍😍😍😍❤❤❤❤
Nagyon tetszett😍😍😍😍❤❤❤❤
Rikári ÚR !!!
Az új lakhely Bp.VIII.ker.Diószegi S.utca lesz majd ?????????
Nem a Diószegi, bár nem messze leszek onnan: a volt Ganz-Mávag mellett.
Már értem hogy miért tud Bence Rikárira aludni 🤪🤣🤣
Detto
Theodora kékkúti ásványvizet ajánlom.
Az is jó, igen. A puros címkés elég ütős
@@rikarivlog Viszont jó az emésztési problémákra, és gyomorsav ellen.Legalább is nekem bevált.
Szuper😍😍😍😍❤❤❤❤
Woooow😍😍😍😍❤❤❤❤
Sör: gyenge kezdés után erőteljes visszaesés.
Ezt nem tagadom! 😁🍻
Gyűjtöd még a vonat és busz jegyeket, mert ha érdekel nekem is van egy csomó szívesen neked adom mert nem tudom hova tenni és kidobni viszont sajnálom őket? A választ előre is köszi.
Csak a régieket. Ezeket a hőpapíros izéket nem, mert úgyis kifakulnak.
Zum wohl😍😍😍😍👍👍👍👍
Like😍😍😍😍❤❤❤❤
Ízè szó nincs.. ízè.. érted..
Amúgy jó videó..csak zavaró..
Felfedezted már a környéken a "töltőállomásokat:" 😂😂🙂 Milyen kitérőket ismersz? 🙃
Még nem fedeztem fel, csak egy ÖMV vagy tán MOL töltőállomast ismerek ott, ahol régebben gyakran megálltam autóval, mert útba esett.
@@rikarivlog Sztem nem olyan "töltőállomásokra" gondolt :D
Nagyvárad mióta román város?🤣
Asszem 1920 vagy 21 óta ... 😁😥